... Avagy Nisha és Bolula története

Margaret korán ébredt majdnem minden reggel, egyből felöltözött, beágyazott, majd búcsút mondott fekhelyének és egy pillantást vetve az egész alakos tükörre a konyha felé vette az irányt.
Ames általában az ő mocorgására ébredt fel, mert a fiatal nő bármennyire próbálkozott, nem tudott csendben osonni a házban.
A francia fiú reggel kómásan és nagy zajjal kelt fel, kivéve a bengáliai esőerdőkben szerzett élmények után.
Nehezen emésztette meg, hogy fülig szerelmes lett itt egy kalandorba, aki elcsábította őt, a végén pedig neki magának kellett megölnie a nőalakot - máskülönben az a testét és lelkét is kiszipolyozta volna, hogy életet nyerjen további áldozatok után kutatva.

Még Balin is előfordult, hogy álmodott róla, olyankor csatakosan ébredt fel, levegő és a varázspálcája után kapkodva.
Margaret onnan tudta, hogy Ames bal lábbal kelt fel, hogy barátja kávéval várta őt, és egy isteni, csak neki szánt vigyorral.
Végül is, a lény karmaiból ő mentette ki, majd vezette vissza a táborhelyükhöz. Nem kevés időbe telt feldolgozni sem azt, amit átéltek, pedig akkorra már túl voltak számos kalandon. Megjárták Franciaországot, sárkányháton berepülték Romániát, sütkéreztek és ősi varázslatokat tanultak Spanyolországban - na meg persze a Kapitány kérésére felkutattak egy illegális sárkánytenyésztő szervezetet. Maggie ugyan nem szívesen emlékezett vissza a spanyol tengerpartra, az ott megismert szerelemre, mert bárhogy is alakult, fájó pont volt rádöbbenni, hogy nem szereti úgy az ott megismert Raul Vasquezt, ahogyan a férfi szerette őt mindössze néhány hét után. De tovább kellett állniuk - Margaret Ames adósa lett. Mert amíg ő Siriusszal karöltve Raul vezetése alatt dolgozott, az ifjú nő elmerülhetett a helyi ősi boszorkányságban, és valószínűleg egy lett volna közülük, ha Ames nem döbbenti rá mennyire veszélyes, amit tesz.
A fiatal nő nem tehetett róla, de az járt a fejében, hogy akár ő is lehetett volna a bengáliai rém áldozata, mert kétszeresen összetört szíve akkor még úgy tűnt, soha helyre nem hozható károkat szenvedett. Talán ezért érintette - az albán sötét erdőket is keresztülszelő önmagát - olyan mélyen az eset.

Pontosan emlékezett rá, hogy Nisha, az a bizonyos barátnő már a kezdetek kezdetén sem volt neki szimpatikus, akkor, mikor Ames egy alkonyatkor hazaállított vele.
Miután Sirius nem akart beleavatkozni a kapcsolatukba, és Ames egyenesen megtiltotta neki, hogy beleártsa magát a szerelmi ügyeibe - aminek Maggie egyáltalán nem engedelmeskedett -, csak lassan tették össze képkockáról képkockára, hogy Nisha valójában Nishi, a bengáliai mitológia szerint az erdők véreskezű kísértete.
Mire rájöttek, hogy alakja nem az utazók elrettentésére szolgál, kis híján elkéstek.
Merlin vagy a puszta véletlen egy ismeretlen, igazán egzotikus nőt sodort  az útjukba.
Eleinte nem tudták eldönteni, hogy a nő bolond-e vagy pusztán csak vakmerősége vezette őt Bengáliába, mindenesetre Sirius csodálattal tekintett rá már az elején. Szellemes megjegyzései, kíváncsisága hajtotta őt előre, és csípős megjegyzéseivel nem kímélte a hármasukat sem .
És bár Margaret szúrós tekintettel leste minden mozdulatát, mert eleinte őt gyanúsította a kísértetnek tulajdonított rémtettek elkövetésével (hiszen ki az, aki egymaga neki mer vágni egy ilyen legalább egy hetes útnak?), utólag hálát adott Merlinnek a nő, Ishani Venozelos jelenlétéért. Ő volt az, akinek az útmutatása alapján fény derült Ames Beauville hirtelen jött, újkeletű szerelmének titkaira.
Ugyanis ő egy szellem volt, aki általában szerelmesekre, pontosabban összetört szívű férfiakra vadászott. Előszeretettel vett fel olyan alakot, hogy áldozata vonzónak és ismerősnek találja őt, majd kivárva az alkalmas pillanatot egy elhagyatott helyre csalja, ahol végez az áldozatával.
Ennek az információnak köszönhetően talált rá Margaret Amesre, és hathatós beszédével, könyörgéssel sikerült is a fiút felkelteni abból a delíriumból, amibe esett.
Margaret szíve félrevert abban a pillanatban, mert a lény már felvette az "étkezéséhez" a szellemformáját, így ők ketten voltak az elsők, akik elmondhatták magukról, hogy látták valódi alakjában ezt a rettegett hajdani, és örök kárhozatra ítélt boszorkányt.
Margaretet is kísértette néha napján, de biztosra vette, hogy vele egykorú kísérője sokkal jobban szenved.

Sirius pedig utólag jól láthatóan beleszeretett Ishani Venozelosba, aki mellett egy pillanatig sem unatkoztak - Sirius szórakoztatását amúgy sem tudták magukra vállalni a fiatalok a történtek után -, aki az erdei túra után elköszönt tőlük, és közölte:
- Ha még egyszer összetalálkozunk az életben, csatlakozom hozzátok. - Aztán csintalan és kihívó mosolyt vetett rájuk az út végén, majd hoppanált.
- Merlin... Megőrjít ez a nő - ingatta a fejét Sirius, úgy, ahogy azelőtt még sosem látták tőle, arcán megszállott mosollyal.
Mags és Ames pedig csak örültek, hogy maguk mögött hagyták a rengeteget.
- Irány...? - kérdezte akkor.
- Én valami hűvösre vágyom - szusszantott Sirius. - Puha ágyra, rendes kosztra és egy olyan helyre, ahol végre nem kell szembenéznünk a halállal.
- Akkor menjünk Oroszországba - vetette fel. - Jót tenne nekünk egy kis hóember építés vagy ilyesmi, nem gondolod?
- Az nagyon gyerekes - osztotta meg Ames is véleményét lefitymálóan, de aztán nem bírt magával és elvigyorodott. - Nekem tökéletes. Induljunk!

Ezután messzi tájakra vitte őket az út. Oroszországnál jobb helyet nem is találhattak volna bajkeverésre (habár nem keresték) , de azt már teljes lemondással vették tudomásul, hogy ott sem kerülte őket a szerencse. Kezdőlöketet adtak ottani idegenvezetőjüknek, Slavomírnek kétes hírnevét tisztázni, el is köszöntek tőle.
A Baltikumon át vitt az útjuk, és felüdülés volt számukra északról mugli tömegközlekedési eszközökkel bejárni Közép-Európát, mígnem a Balkán-félszigetről már csak-csak hazaindultak volna Angliába.
Egyszerű volt az ok, hogy miért nem mentek:
Margaret nem kapott egy árva levelet sem George-tól, és bár Ames gúnyolta őt, a világért sem ismerte volna el, hogy úgy érzi csak unokabátyja hiányolja őt otthon. Cedric idegesítő hiányát pedig el tudta még viselni akkor.
Amest nem várták otthon - az édesapját kiskorában elvesztette, az édesanyja pedig újraházasodott, és annyira el volt bűvölve az új családjával, hogy Ames azt gondolta, még mindig úgy hiszi legidősebb fia, azaz ő maga, a Beauxbatons tanulója.
Maggie cserébe a fiút ezért azzal húzta, hogy megszerezte-e már a végzettségét. Jót nevettek magukon, de belül mindketten tudták, hogy egyikük sem menne haza szívesen.
Sirius pedig végképp elfeledkezett mindenről, időről, korról, eseményekről, és útitársai azzal cukkolták vajon a saját nevére emlékszik-e. Jót mulattak a szerelem rózsaszín ködében lebegő Tapmancson is. Ugyanis Görögországban összetalálkoztak a korábban megismert Ishanival.
A fiatal nő valahogyan ismét pezsgést hozott az életükbe, és az is kiderült, hogy Shani legendás lénykutató volt, abból élt. Sok helyet bejárt már, de Indonéziában tetszett neki leginkább az élet. A hármasnak eszébe nem jutott volna magától, hogy arra a vidékre menjenek, de végül is azért választották Balit, mert ott egyikük sem járt még.
Alig telt el két hónap, hogy ott éltek, és megérkezett a levél.
Amióta pedig Angliába értek, Margaret alig aludt, Amesnek visszatért a rémálma, Sirius pedig kettéhasadt lélekkel ébredt.

Mindezt úgy, hogy 24 órája sem voltak a brit szigeteken.

Értő szem ezt már abból megmondhatta, hogy Ames a temetés utáni másnap reggel ébren várta barátnőjét, a teraszon ücsörgött gondolataiba merülve, és Maggie a friss bögre kávéjával szó nélkül ült le mellé. Csak a székek csikorgó hangját lehetett hallani, majd Ames felnézett, és elvigyorodott.
Aztán vigyora tettetett rémületté vált.
- Te jó ég! Margaret, te kezdesz kifakulni!
- Neked pedig fülészetre kéne menned - forgatta a szemét, annyiban hagyva a kritikát. - Nagyothallasz, ha így üvöltesz...
-Mellesleg jó reggelt neked is. - Ames imádta a sértődöttet játszani. Tiszta sor, hogy csak tettette magát, mivel ezek után egy jó nagyot szippantott a bögréjéből kiszálló gőzből, és egy jól esőt szusszantott utána.
- Isteni kávé - sóhajtotta. Margaret mélyen egyetértett, noha hanggal nem fejezte ezt ki.

Mindkettejük kissé másnaposnak érezte magát, Ames a rémálma miatt, de arról halvány gőze nem volt a fiúnak, hogy a mellette ülő azért néz ki úgy, mintha átsírta volna az éjszakát, mert valóban álomba sírta magát.
Margaret nem volt vicces kedvében, Dumbledore professzor búcsúlevele, amit az asztalára tett, megviselte. Szüksége volt a kávéjára jobban, mint valaha.
Cedric, akiről szinte teljesen elfeledkeztek, szintén megjelent a teraszon.
Neki már aznap munkába kellett menni, mert csak a temetésre kapott szabadságot.

Aztán nyüszítés jutott el a fülükbe a zárt ajtón át, ami egy hatalmas, fekete kutyától eredt. Megjelenése nem okozott riadalmat, mert pontosan tudták, hogy a zordóméretű jövevény valójában Sirius Black. A jószág az ajtót kaparta.
Cedric még fel sem ocsúdott döbbenetéből, Ames és Margaret pedig kuncogtak - az állat két lábra állt, és mancsával nekiesett az ajtónak, majd kiszabadult és a társaságra vetette magát, de mielőtt a tiltakozók bosszúja elérte volna őt a nyálas köszöntőért, az állat belerohant a tóba.
Játszott a teknősökkel, és a halakkal, megmártózott a vízben is, és miután körbeszaladta a telket kellően mocskos is lett.
- Tapmancs! Ne! - sikoltott Margaret, mikor ismét a teraszon állt a négylábú.
- Rossz kutya, Tapmancs! - kiáltott Ames is, bár későn. - Ne csináld!
- Mi a...? - Ced be sem tudta fejezni a kérdését, hogy miért hátráltak azok ketten félelmükben a terasz végébe, a kutya megrázta magát, mindent beterítettek a saras-vizes cseppek.
A brit fiatalra rájött a köhöghetnék is - ő még a nyitott szájába is kapott egy falatot.
A végeredménye Sirius reggeli kalandjának egy veszettül vigyorgó, két fintorgó és egy mérges varázsló.
- Sirius! Nekem munkába kell menni.
A szólított öblös kutyaugatásra hasonló hangon nevetett.
- Minek vagy te varázsló? - vont vállat. - Tisztítsd meg magad! Fel kellett valahogy dobnom a hangulatot - magyarázta neki a nyilvánvalót.
- Ilyet többet ne csinálj - morogta az, immár tisztán, a kertkapu felé véve az irányt. - Dehoppanálásgátló van a házon - vetette oda hanyagul, majd hopponált a kertkapun túl.

Míg Margareték magukhoz tértek a feltűnően tisztává varázsolt teraszon, Sirius gondolatait már teljesen más kötötte le. A Black család utolsó sarjának fejében egy még meg sem született csecsemő sírása járt, bár azt sem tudta, létezik-e. Ki kellett derítenie, és ehhez nagy áldozatra volt szükség: vissza kellett térnie Balira. Az apaság lehetősége felvidította őt, de kétségeket is ébresztett benne.

Ugyanis ő, Sirius Black határozottan meg volt róla győződve, hogy Nagy-Britanniában akar maradni. Bár fantasztikus év állt a hátuk mögött, de arra is gondolnia kellett, hogy sosem akarta otthonát végleg hátrahagyni. Elvégre a szigeten élt mindig is, van egy keresztfia, akit bizony súlyosan elhanyagolt szinte teljes életében - és ha van Isten vagy olyan nagyhatalmú varázsló, aki meg tud neki ezért bocsátani, hát álmaiban imádkozott hozzájuk. A bűntudat mellett ki tudja, mi minden járhatott még a fejében? Ráadásul az utazásuk, ami egy kalandnak indult, végül megadta azt neki, amire a szíve mélyén mindig is vágyott: családot.

Igaz, furcsa família volt ez: egy árva fiatal nőből, egy félárva francia fiúból, és belőle állt eleinte, de végül a szerelem is rátalált. És bár Balin nagyon hamar otthonosan érezték magukat, a szomorú véletlenek játéka folytán mégis úgy hozta a sors, hogy haza kell térniük.
És eljött az idő, hogy kiderüljön, azon a bizonyos éjszakán, amikor piszok mód berúgtak vajon sikerült - e egy vér szerinti rokont is megalkotni.

Így hát módot kellett találni az Ishanival való találkozásra. Sirius elég régivágású volt ahhoz, hogy átérezze ezt személyesen kell megbeszélni, nem intézhető el Margaret-módra.

"Hé Black, te vagy az apám?"

Nem bizony, ezt szemtől szembe kell megtárgyalni, így hát együtt költötték el sebtében összeeszkábált reggelit, és közben előadta tervét a két másiknak.

- Én nem mehetek - intett nemet Margaret két falat között. A tegnapi vacsorából megmaradt pizzaszelet már nem esett neki olyan jól, még akkor sem, ha varázslattal felfrissítették. Bár az is lehet, hogy hirtelen jött étvágytalanságáról sokkal inkább az tehetett, hogy Sirius nyomán szét fog szakadni társaságuk.

Ames csak mindentudó tekintettel nézte a nőt.
- Akkor én sem.
Sirius meglepődött.
- Egyedül hagynátok, hogy nézzek vele szembe?
- Szó sincs róla - ingatta Ames a fejét. - De szerintem csak túlaggódod - folytatta.
- Fene mód jó megfigyelők vagytok, a szentségit! - káromkodta el magát. - Mégis egyedül hagynátok. Tudjátok, milyen idegőrlő ez?
- Na jó, tegyük fel, hogy Ishani a gyermeked várja. Mit tennél?

Sirius valóban elgondolkodott, hogy mi lenne a reakciója, míg hallgatta a francia szentbeszédét.
- Mit tennél, ha kiderülne, hogy nem? Ishani meglátna, örülne, hogy visszatértünk, és minden helyreáll...
- Visszamehetnénk Balira - vetette fel.
Margaret hatalmasat sóhajtott, de végül nem mondott semmit, csak ingatta a fejét szomorúan. Sirius érdeklődve nézett rá, de végül nem szólt semmit.
- Az jó lenne - csillant fel a szeme. Nem tudta sokáig tartani a maszkját. - Viszont én tényleg nem mehetek. Állást kaptam. - Mindezt úgy mondta, mintha azt állapította volna meg, hogy kék az ég.
- Hohó! Mi? - Ames szeme fennakadt ennek hallatán. - Elhagysz?
- Szerintem jöhetsz velem - jegyezte meg hasonló stílusban -, hiszen vécére is együtt járunk.
- Csak nem... - döbbent le Tapmancs is. - Elfogadtad...?
- McGalagony ajánlatát - segítette ki. - A temetés után felajánlotta az irodájában, mivel jövőre átváltoztatástan-hiányban fognak szenvedni.
- Mi van az SVK-val?
- Hát igen, abban is.
- Nagyszerű, jelentkezem arra - fonta össze karjait. - Aztán járhatunk együtt vécére valóban.

- Egyelőre még titok, hogy tanár leszek. Csak nektek mondtam el, és azért, mert ezt az egészet vészhelyzetnek tituláltam. Nem szeretnék úgy visszamenni Balira, hogy tudom, el kell jönnöm onnan. Viszont te - nemcsak nézett, hanem bökött is egyet Ames felé - elkísérhetnéd.
Ames háta meghajlott, ahogy a mellette ülő kézmozdulatai elől hajolt el, szemei pedig kikerekedtek.

Sirius döntötte el azt a játszmát, ami soha nem ér véget, ha egyszer elkezdik.

- Én összecsomagolok pár napi ruhát, ti addig döntsétek el mi legyen. Én mindenképp megyek.

A francia fiú nagyon nehezen volt meggyőzhető, és csak egy különös ígérettel tudták rávenni az útra.

- Rendben - sóhajtott Maggie, a sokadik próbálkozásra. Ames hihetetlenül gyerekes volt, de ha ez kellett hozzá, hogy elkísérje Siriust, és haza is hozza, akkor csekély az ár. - Ezennel ünnepélyesen megígérem, hogyha gyermekem születik...

- George Weasleytől... - egészítette ki a másik. Margarettől csak szemforgatást kapott válaszul. Ames talált magának új témát, amivel a lány vérét szívhatta. Újkeletű poénja arról szólt, hogy szerinte Gretie a Weasley-iker tekintetől teherbe esett. - Ismételd!

- ... George Weasleytől - nyekeregte -, te leszel a keresztapja.

- Szuper - vigyorodott el Ames. Valami azonban nem stimmelt, mert a szemei felragyogtak.

- De remélem tisztában vagy vele, hogy Margaret és én csak barátok vagyunk, és ezen egyikünknek sem áll szándékában változtatni egyelőre.

Ames szája némán mozgott, ahogy azt ismételte: egyelőre.

- Nem adom olcsón magam - rántott vállat. Margaret úgy perdült meg a tengelye körül, hogy belereccsent a gerince is.

- G-George! - Úgy pirult el, mint egy kisgyerek, akit valami csintalanságon értek, a megszólított pedig kiélvezte mint dadog volt barátnője, aztán egyszerűen csak leült melléjük az asztalhoz.

- Azért jöttem egyébként, mert holnap szükség lenne rátok az Odúban. Anya megkért, hogy szóljak neked és Cedricnek.

- Ced újra dolgozik, csak a temetés napjára kapott szabadot. Sirius pedig néhány napig nem lesz elérhető személyesen. Jó leszek csak én?

- Tökéletes - húzta mosolyra a száját, miközben lazán elvette Maggie elől a csészét, és beleivott. Majdnem ki is köpte az egészet. - Fú... - "fúj", akarta mondani, de szerencsére időben megállította hangjait. - Mi van ebben? - tolta el magától.

- Rizstej - húzta fel az orrát a lány. Margaret megrázta magát, hogy semmi illetlent ne mondjon, és ehhez bizony nagy erő kellett. Sok minden átfutott a fején néhány pillanat alatt. - Azt azért elárulod, hogy miért kellünk Mrs. Weasleynek?

- Titok - suttogta. Végül felállt, elbúcsúzott tőlük, és le is lépett, hiszen "valakinek dolgoznia is kell".

- Merlinre esküszöm, egyszer én magam öllek meg, Ames Beauville! - fenyegette meg Margaret. Ames ismét kekeckedni kezdett vele, ugyanakkor félre kellett tenni mindent. Ames a lány mellé ült, a megüresedett helyre, és összedugták a fejüket.

Meg kellett beszélniük mit tegyenek abban az esetben, ha Ishani nem költözik a szigetre, és Balin akar maradni.

Margaret egyébként nem tudta miért nem megy ő maga is. Egyértelmű volt, hogy nem mondott igazat. Rendben, nem hazudott, de nem is a teljes igazságot mondta el.
Talán a csontjaiban érezte, hogy a látogatás akár el is húzódhat. Ha együtt vannak azon a helyen, ami egy hónapra az otthonukká vált, nehezebb lesz visszatérni ismét a szigetre.

Márpedig kulcsfontosságú volt, hogy Nagy-Britanniában éljenek.

A visszatérés legegyszerűbb módja a zsupszkulcs használata volt, ám egy legális eszköz szerzésére be kellett járni a brit bürökrácia rögös útját, ami nem kevés idő volt. Lehetett volna más megoldás, a mágiaügyi miniszter segítségét igénybe venni egyiküknek sem fűlt a foga. Így jobb híján készítettek egyet maguk - Margaret szerencsére járatos volt ebben.

Miután búcsút intett a két férfinek, teljesen egyedül maradt a lakásban. Nem tudta, hogy mitévő legyen - egy ideig csak tévelygett a hatalmas területen, majd úgy határozott nem fog otthon ülni: felöltözött, és az Abszol útra utazott.

Magához vett némi pénzt a Gringottsban, mialatt szemügyre vette széfe tartalmát. Szülei hagyatéka jelentősen megcsappant, Debby néni arányai viszont bekerültek hozzá.
Sirius nagy kegyesen egy évvel ezelőtt beleegyezett, hogy kiadják a londoni lakást, és az egy újabb sarokban elkülönítve gyűlt. Összefacsarodott a szíve, mert egy igazán kis kupac volt csak - a nagy részét felélték távollétük alatt. Azért maradt meg mégis valamennyi belőle, mert ha tehették - ha huzamosabb ideig voltak valahol-, akkor bevállaltak valamilyen munkát. Spanyolországban amíg Mags a meigákat kísérte, és tanult tőlük az ispotályban, besegített a munkába is és kapott némi honoráriumot is érte. Amesnek és Siriusnak az aurorokkal való együttműködésért szintén járt pár európai máguspénz. De a fiatal nő kedvenc munkahelye Balin volt. Tapmancs az újságokat hordta reggelente, Ames délelőttönként egy étteremben segített ki, míg ő egy gyógyfüves asszonynál segédkezett.

Noha Margaret nem érezte gazdagnak magát, de nem is szándékozott élete végéig otthon ülni és az örökségéből élni.
Kifelé tartva a Gringottsból - vallotta be magának - még mindig elcsodálkozott az épület gyönyörű, aprólékos díszítésén. Mielőtt azonban kilépett volna a kapun, egy férfi a nevén szólította.
Először nem is tűnt fel neki, csak vörös haja, de amint közelebb ért hozzá, ráismert Bill Weasleyre. A jóképű, de ami annál is rémesebb: jókedvű Bill Weasleyre.

Hát mi az ördög ütött beléjük, hogy mindet ilyen genetikával áldotta meg a sors?
Amíg ő ezen morgott magában, a férfi felajánlotta, hogy tartson vele ebédre.

- Mindjárt ebédszünet, és Charlie velem eszik. Elmesélhetnétek nekem, mikor és hogyan barátkoztatok össze. - Margaret nem tudta a pirulása okát, de érezte, hogy melege lett a férfi mondanivalójától. Vagy inkább attól, ahogy mondta azt, amit kiejtett a száján. Végül a feketeség beleegyezett, mondván a Kapitány úgyis látni akarta valami miatt.

A Charlie név nem állt Maggie szájára. Először csak viccesen nevezte Kapitánynak őt, de végül is rajtamaradt ez a becenév annyira, hogy el nem tudták volna képzelni a kiscsajt - ahogy őt szólították -, amint a rendes nevén szólítja a másodszülött Weasley-fiút. Mégis egy jó hangulatú ebédet töltöttek el, ahol ők ketten a legidősebb vöröshajú rovására hallgatólagosan megegyeztek, hogy csak a cenzúrázott változatról számolnak be. A főfogás után az illegális sárkányáldozatok is szóba kerültek, amelyeket a közép-kelet-európai országokban működő sámáncsoportok még mindig hagyományként tartanak számon.

A Kapitány szenvedéllyel beszélt erről, lehengerelt maga körül mindenkit vele. Margaret pedig azon gondolkodott, hogy ő valaha fog-e valamilyen témáról ilyen vehemensen szólni. Nem volt biztos benne.

Mire a desszertet kihozták, már majdnem egy óra is eltelt. Margaret ízlelgette a tiramisut, amit kihoztam neki, a két partnere kikerekedett szemekkel meredt maga elé.
- Tényleg isteni itt a tiramisu - jegyezte meg Bill-, de azért nem ennyire.
A fiatal nő felnevetett.
- Úgy látom valaki zavarba jött - Charlie elkezdett a bátyjával kötekedni,es az folytatta, míg a fekete hajú csak folytatta az étel kóstolgatását.
- Bocs - szólt közbe, mielőtt tényleg összevesznének. - De isteni itt a kaja! Elvitelre lehet kérni?
- Azt hiszem... - Bill bizonytalanul bólogatott. - Meg kell kérdezni.
Margaret már ott sem volt, mire a legidősebb Weasley gyermek végigmondta a mondatot, majd nagy elégedetten tért vissza az édességhez.
- Leadtam a rendelést - jelentette olyan büszkén, mintha maga készítette volna az ételt. - Mellesleg tényleg ne haragudjatok. Ames már hozzászokott a nyammogó hangjaimhoz, ha valamibe beleszeretek.
- Két dolog, Csajos - horkantott Charlie, és lehalkította a hangját, ahogy tudta. - Ames tuti hazudott, mert ezek nem nyammogó hangok... Ezek olyan hangok.
- Milyen "olyan hangok"? - értetlenkedett. Bill elfojtott egy nevetést, miután Charlie olyan tanácstalanul nézett rá.
- Szexi hangok - tájékoztatta. - Már értem, az öcsém mit lát benned - kacsintott hozzá, jelentős pirulást okozva. De aztán a nőből csak a nevetés tört elő, úgy, hogy már a könnye csorgott.
- A másik viszont - vette át a szót Charlie -, hogy az ételbe nem lehet szerelmesnek lenni.
- Ó, dehogynem! - legyintett a nő. - Hogyne lehetne? Megkóstolsz valamit, ízlik, és utána rendszeresen elkészíted vagy megveszed, mert a kedvenced lesz. Olyan, mint a randizás.
- Hát így nézve én már házas vagyok... - nevettek.

A desszert után jó hangulatban tértek vissza a feladataikhoz. Maggie is folytatta útját miután megkapta a rendelt ételt - a talárszabászatba tartott. Szükségét érezte néhány új nyárias ruhának és egyéb kiegészítőnek.

Sem Ames, sem Sirius nem jelentkezett be már aznap, így Margaret szinte hálát adott Cedric esti hazaérkezéséért. Margaret számára egyértelmű lett, hogy Cedric munkája rendkívül fárasztó, bár tökéletesen illett nemes jelleméhez. Bár sokan félreismerték unokabátyját, de másoknak segíteni szinte hobbiszámba ment nála. Ahogy a teraszon kinyúló ifjú férfit hallgatta, az jutott eszébe, hogy eleve abba a sámánáldozatba sem keveredtek volna a Kárpátok völgyeiben. Végül is, Cedric igazságtalanságot nem tűrő lelke vitte őket az antipodusi opálszemű sárkány megmentésére.

- Már megint azt csinálod - figyelmeztette őt rokona. - AZT. Látom, hogy elmerültél a gondolataidban.

- Az jutott eszembe, hogy holnap meg kell kérdezni Charlie-t, hogy van a mi kis Zafírunk.

- Igen, csak Margaret Diggory képes rá, hogy az opálszeműt Zafírnak nevezze. Nem lehet ezen csodálkozni, de mi így imádunk - nevetett sárkánymentő-társa, még mielőtt akkorát ásított volna, hogy egy hal egészben befért volna a szájába. Fejestől és uszonyostól.

- Nos, készen állsz a vacsorára? - vigyorodott el a nő.
- Te főzted?

Ráfagyott a mosoly az arcára.

***

Másnap reggel bátyuskája még a szobájában durmolt, miközben Margaret halkan lopakodott ki a teraszra, kezében egy apró tárggyal. Ames Sirius ikertükrén át halkan suttogva beszámolt az eseményekről a nőnek, aki kint ült a teraszon.

-... És megvolt a nagy kibékülés is, bár kis híján rájuk nyitottam, mert azt hittem egymás fejéhez vágják a porcelánokat vagy mit tudom én miket, olyan zajjal voltak - mesélt el mindent. Tényleg az összes másodpercről beszámolót, volt amiről kétszer is. Margaret elfojtotta kitörni készülő nevetését, miután látta, hogy Ames belepirult a mondandójába. - A lényeg, hogy Shani nem hiszem, hogy visszajön velünk, úgyhogy beindul a Bolula tervünk. Csak hogy tudjam, mi a Calbatros terv, amit kitaláltál?

- Nincs C terv - ingatta a fejét amaz, kávéját hörpölve. Ames szokása volt, hogy neveket ad a terveknek, minden betűnek egy képtelent.
- Mi az, hogy nincs? - Ames valóban ijedtnek tűnt ennek hallatán. - Mi történt veled?
Maggie mindig igyekezett több lábon állni, előre tervezni, és ezt Ames tudta jól. Ezúttal viszont más volt a helyzet, tényleg nem agyalt újabb "mi lenne, ha..." dolgon.
- Nyugi - mosolygott -, bízom benned. Viszont pár óra múlva jelenésünk van az Odúban, nem tudom Mrs Weasley mi a frász karikát akar tőlünk - vont vállat. - Addigra viszont biztosan tudnunk kell Shani válaszát - így a fiú lelkére kötötte, hogy amint lehetséges, értesíteni fogja őt.

- Aha... Az Odúban - kacsintott, mintha értené. Maggie felvilágosítást adott róla, hogy ez nem egy fedőnév, utána pedig Ames azt találgatta - mint a kapcsolatuk fő "szakértője", hogy az asszony mit akart. Tudta jól, hogy Ishani meggyőzése a tervükről elnyúlhat, így reménykedve vetette fel, hogy Mrs. Weasley vajon a híres karácsonyi paszternákreceptjét akarja megtanítani vagy Maggie-től fog híres indonéz ételrecepteket várni.
Mindketten úgy gondolták egyik sem nyerő ötlet, hiszen a fekete hajú amazon sok mindent tud, de főzni éppenséggel nem.

Ezzel el is köszöntek egymástól. Ames úszni indult, ahogy minden áldott reggel az elmúlt egy hónapban, a fiatal nő pedig tovább indult az ébredés egy másik fajta módján. Úgy döntött, megadja a módját, ha már egyszer ismét szembe kell néznie majdnem-anyós-jelöltjével.

Egy csipkés ujjú, szív dekoltázsú ciánkék overált választott ki magának, majd újonnan vásárolt talárját, ami színben illeszkedett ruhájához, és a birtok határánál hopponált a jól ismert helyre.

***

Margaret a Weasley család óráját szemlélte éppen. Különös szerkezet volt az - az időre nem lehetett rájönni belőle, viszont pontosan megmondta hol vannak a család tagjai.

Az ikrek érkezésére már fél órája vártak, épp elég ideje, hogy Maggie rájöjjön nem közös sütés-főzés lesz a nap témája, de még csak recept cserére sem került sor. Alapos volt a gyanú eleve, hiszen az asszony a Diggory-lány érkezésekor és azóta sem viselte kötényét. Mrs Weasley odaállt mellé, és elmesélte neki, hogy mostanában minden fej a halálos veszély felirat körül tekergett, időnként - ha épp úgy akarta az óra - akkor ugrott el másik állomásra. De még akkor is nehezen olvasható volt, mert mióta az ikrek kiköltöztek, mindkét helyet otthonként tartotta számon a ketyere.

- Mostanában mindenki a halálos veszély felirat alatt lebeg - rebegte Mrs Weasley. Egy pillanatra megállt a fiatal nő mellett az óraszerkezetet nézve, aztán felkapott egy kosarat, és az asztalhoz indult. - Ne haragudj, kis drágám, kérsz esetleg egy bögre teát?
- Köszönöm szépen, elfogadok egyet - Maggie kényszeredetten elmosolyogta magát, nem tudta hova tenni a kínálgatást, holott Mrs Weasley egyértelmű volt a temetés napján.

Talán igaz. El kell temetnünk a múltat.

- Mesélj, hol hagytad azt a jóképű bátyád és Siriust? - érdeklődött.

- Cedric jönni fog, csak egy kicsit később. Nem volt szívem felkelteni őt, hiszen tegnap elég későn ért haza. Sirius pedig nincs itthon...
- Máris elment? Nélküled? - Az asszonyság a szája elé kapta a kezét, mintha valami rosszat mondott volna, ami gyanús volt a vele szemben ülőnek. Margaret mintha megsejtett volna valamit, de nem tudta, hogy Mrs. Weasley valójában azt próbálta kideríteni, mik a kis csapat tervei. - Úgy értem...
- Nem kell magyarázkodnia, Mrs Weasley. Sirius magánügyben utazott Balira, nem hiszem, hogy elmondhatom a konkrét okát.
- Nem, hát persze, hogy nem. Csak jó lett volna őt is itthon tudni...
- Megértem. De ezzel nem tudunk mit kezdeni - túrt fekete hajába idegesen. - Tart, ameddig tart.

Mrs. Weasleynek cask halvány sejtése volt róla, hogy mibe tenyerelt bele vagy mibe nem, mindenesetre nem firtatta tovább a dolgot. Margaret már épp fel akart állni segíteni neki a házi munkában.

Na nem jószándékból, vagy nemcsak amiatt. Sokkal inkább maga miatt. Egyrészt furán érezte magát kettesben az asszonnyal, másrészt pedig a ház állapota több volt, mint kaotikus. Korábban biztosan megnyugtatta volna a szétszórtság és a rendezetlenség, de az út sok mindenen változtatott.
Nem bírta elviselni a rendetlenséget maga körül.

- Gretie! - visított fel valaki. Ez a személy kellemes liliomillatot árasztott magából, és két karjával olyan szorosan fogta körül a nyakát, hogy a fulladás kerülgette. - Uramisten, mennyire jó látni! - hadarta franciául.

- Fleur! Téged is - bólogatott. Az említett egyenesen a nyakába vetette magát örömében, és míg a lány szótengerrel áztatta el a hazatérő Margaretet egy-egy csésze tea felett, a vendégek egyre többen lettek. – Gyere, menjünk ki – állt fel nagy sokára az asztaltól.

Az útjukat viszont egy ifjú vörös hajú titán állta el. Márpedig ha George felbukkant valahol, Fred érkezése is borítékolva volt. Melegen üdvözölte az anyját, miközben szemét le nem vette volna az élénk színű ruhába bújt lányról. Jóformán odafagyott a küszöbre.

Margaret Diggory ugyanis mesésen festett. George nem látott a feje körül gondfelhőket, a szemei is élénken csillogtak, ahogy közelebb lépett hozzá. A fiúnak az a karácsonyi bál jutott az eszébe, amelyre ketten együtt mentek.

"Say you'll remember me, standin' in a nice dress, starin' in the sunset..."

Szinte hallotta, ahogy egykori báli partnere dúdolta akkor a dalt.

- ... pedig most nem is vagyok fehérben, sem vizesen. Nem mondasz semmit?

- Mit kéne mondanom? - köszörülte meg a torkát, felocsúdva az érzékeit eltöltő illatokból. Volt közte számos ismeretlen virág, de a mandarint és a borostyánt felismerte. Megállapította magában, hogy Margaret illata a nyári naplementék emlékét idézi fel benne.

- Sziasztok! - Abban a pillanatban, ahogy kezdett magához térni Fred is megjelent mögötte.

- Például ezt - biccentett Fred felé, aki kézen fogta Maggie-t, és megpörgette.

- Ez igen! Azt hiszem, én alulöltöztem - tárta szét karját, mert miután levette munkahelyi, rikító bíbor talárját láthatóvá vált alatta viselt mugli öltözéke. - Ebben könnyebb dolgozni.

- Férfiak! – káromolta őket Fleur franciául, és még legyintett is hozzá.

- Bizonyos értelemben elragadóan festesz, Fred - dicsérte a lány őt. Bár vissza kellett fordulnia, mert kézen ragadták, és hirtelen az udvaron találta magát.

- Nem voltál itt – jegyezte meg "elrablója", mikor csak maguk voltak, és mondandóját úgy fokozta, hogy belecsípett a lány oldalába -, nem volt kinek kipanaszkodnom magam! A drhága jó Amest hol hagytad?

- Őt nem hívták meg - Margaret megkönnyebbült tőle, hogy végre szót kap ő is. - Mondjuk egyébként sincs itthon. Átmenetileg Siriusra sóztam - felelt, mert Fleur bizony nem hagyta annyiban. - Visszamentek Balira.

- Á...

- Á-á - tartotta fel a mutatóujját. - Remélem, vissza fognak térni Angliába.

- Te csibész! - kacsintott rá a lány. - Mégis hogyan sikerült becserkészned? Láttalak titeket két napja, nagy volt az összhang... Sikerült elfelejteni George-ot?

A lány csak legyintett rá.

- Nem az van szerintem, amire gondolsz. Legalább is ha arra gondolsz, hogy van köztünk valami. Egyszerűen csak rajtam maradt - vonta meg a vállát. - Nem mintha bánnám, mert mindig jóban voltunk, de ezt tudod. Velünk akart jönni, amikor Franciaországból továbbálltunk. A fiúkat nem zavarta, engem meg megvédett. Olyat behúzott Philippe-nek! Látnod kellett volna, Fleur, komolyan mondom.

Kitört belőle a kacagás, ahogy a francia lány arcára nézett.

Aztán a kezében szorongatott ikertükörre tévedt a tekintete. Amióta megérkezett az Odúba, ötpercenként elővette, viszont jelét még nem látta Ames kócos fejének. Persze ez is magyarázatra szorult, és mivel úgy tűnt Fleur jó hallgatóság, részben elárulta azt is, hogy Ames miért tért vissza Balira.

- Kiváló terv - zengte válaszként. - Én támogatom.

Míg ők kint beszélgettek, észre sem vették, hogy már majdnem háromtucatnyian is összegyűltek odabent.

Fred és George a kanapén nyújtóztak még mindig.

- Ember, nem akarsz beszélni vele? - kérdezte a fiatalabb ikertől az idősebb. A kérdezett mégis süketnek tettette magát. - Minden nap összefuttok valahol, tegnap kétszer is - emlékeztette az Abszol úti látogatásra, hiszen olyan a világon nem fordulhatott volna elő, hogy Margaret ne tért volna be a vállalatba tréfakellékeket vásárolni. - Meg kéne beszélnetek...

Fred ugyanis tudott valamit, amit senki más nem. Mégpedig azt, hogy ikertesója legalább egy hétig magánkívül volt, még az üzletbe is alig tántorgott le miután megkapta Margaret utolsó fényképpel ellátott levelét - azt, amelyiken hárman kellett volna szerepelniük: Amesnek, Magsnek és Pablonak. Utána viszont egyetlen levelét sem bontotta ki, de nem is dobta ki. Az íróasztala felső fiókjában hevertek gazdátlanul.

George-nak viszont esze ágában sem volt megemlíteni ezt a visszatért nőnek, és Fredet is megfenyegette, hogy kitekeri a nyakát, hacsak megemlíti neki.
- Azok után főleg nem beszélhetek vele, hogy tegnap kijelentettem csak barátok vagyunk, és ennél nem többek.
- Mégis hogyan reagált?
- Teljesen elfogadta. Persze elpirult mikor meglátott... - forgatta a szemét.

Margaret persze magától nem tudta, csak érezte: valami van a levegőben.

Cedric eközben kifelé igyekezett a zsúfolttá vált nappaliból, hogy figyelmeztesse unokahúgát a kezdésre. Egy ízben véletlenül rá is lépett Rémszem Mordon lábára - még szerencse, hogy a falábára, levegőjét visszatartva osont el Mundungus Fletcher mellett. Végül Hagrid oldotta meg a helyzetet, aki elbömbölte magát.

Szerencsére a Rend - mert a Főnix rendjének megmaradt tagjai gyűltek össze - fontosabbnak ítélte Harry kimenekítését, így az angol-francia lányt nem sokan keresték.

Margaret idegesen pislogott a kezében szorongatott ikertükörre. Nagyon jól tudta, hogy Sirius valószínűleg abban a szent pillanatban is őrlődik a hazajövetel és a maradás között, hiszen apuka lett.
De most már Amesnek illett volna jelentkeznie. Épp ezért nem ment beljebb, az ajtóban várakozott.

Mordon az ebédlőasztal előtt állva mutogatott egy papírra, amin akkora távolságból csak vonalakat lehetett észlelni vagy még azt sem. Cedric többet látott, mert közelebb nyomakodott, és közbe is vágott.

- Elfelejtitek, hogy Ticknesse átállt. Szerintem nem tanácsos... - Margaret nem tudta meg, hogy rokona mit nem ajánl a mentőcsapatnak, mert egy pisszegés elvonta a figyelmét.

- Végre - suttogta az ikertükörnek. - Várj - még hátrébb húzódott, hogy kikerüljön a hangzavarból, majd Ames zöld szemeibe bámult.

- Végre hajlandó vagy figyelni! - feddte meg a lányt Balin lévő társa. franciául. - Szóval - vett egy mély levegőt. Margaret ráncolta a homlokát, mert Ames csak akkor szokott ilyen lassú lenni, ha a tervük elbukott. Ezúttal viszont megkönnyebbülve örömködött, mert a fiú elvigyorodott. - Belement. Sikerült úgy tálalnom az akciót, mintha hirtelen pattant volna ki a fejemből. Így Shani is megnyugodott, hogy nem kell Angliába mennie, és Sirius is, hogy szeretett nője biztonságban marad. Amúgy, miért beszélünk franciául? Úgyis értik. - Váltott angolra.

- Zseniális vagy - mosolygott büszkén a franciára.

- Tisztában vagyok vele, Aranyom - kapott egy ezer wattos vigyort cserébe. - Hogy megy a főzőlecke?
- Sehogy. Nincs főzőlecke, se - tanfolyam, se receptcsere.
- Kár. Készíthetnél nekem valami fincsi indonéz kaját... Jöttömre az esti órákban számítsatok, Tapmancs barátunkéra pedig két hét múlva.

- Várj, mi! Otthagyod?

- Persze, Drágám. Én melléd szerződtem - mutatott a tükörre. Margaret eközben vetett egy pillantást a konyha felé, mert a nevét hallotta. - Még ne!

- Jajj, ne! - szívta a fogát.

- Margaret! - kiáltottak utána, és Cedric fel is bukkant a bejárati ajtónál, hogy berángassa a konyhaablaknál ácsorgó lányt.

- Ne feledd az egyezségünket! Később beszélünk! Ne siess haza! - suttogta.

- Megyek! - kiáltott. Az asztalhoz közeledve rendezte vonásait, bár egy büszke mosolyt meghagyott az arcán. - Itt is vagyok - közelebb lépett az asztalhoz egykori iskolatársai, George és Fred között. Bill felvilágosította, hogy épp Kingsleyt, és Mr. Weasleyt jelölték ki, hogy elmenjenek a Dursley-házba beszélni az ott lakókkal a megváltozott helyzetről, és a tervekről.

- Mi a Dursley - kimenekítési tervünk? - tette fel az ártatlan kérdést.

- Van néhány ötletünk – dörmögte Mordon -, de Miss Delacour ragaszkodott hozzá, hogy hallgassunk meg téged – vetett egy sötét pillantást Billre.

Margaret a legidősebb Weasley-fiúra kacsintott, és bele is kezdett az alapos magyarázatba. Előadta tervét arról, hogy Harry rokonait Indonéziában kellene elszállásolni, Balin, és a véletlenek folytán akad egy boszorkány is, aki házi néniként felügyelni fogja a Dursley-család életét, sőt segít nekik beilleszkedni, és biztonságot nyújt majd. – Esetleg néhány napig maradhatok ott – vonta meg a vállát.

- Szerintem ez nem annyira jó ötlet – kotyogott közbe George. – Mármint ott maradni – javította magát, mikor Margaret villámló szemeivel találkoztak a sajátjai.

- Mi az Weasley, félsz, hogy ott maradok?

- Csak szeretnéd, hogy így legyen! – vágott vissza egyből a fiú. Volt barátnője csak a szemét forgatta a pajkos mosolya láttán, majd várakozva nézett az idős exaurorra.

- Amíg ti Harryék kimenekítésével foglalkoztok, ezt nyugodtan rám, Amesre és Siriusra bízhatjátok.

- Siriusra? Hol van Black?! Én nem látom itt!

Mordonnak már az is sok volt, hogy a világutazó Margaret Diggoryban megbízzon, és nem is volt képes rá. De hogy Siriusnak adjon bizalmi kreditet, aki ott sem volt, egyenesen képtelenségnek tűnt.

- Nem tartozik rád, hogy hová és miért ment el – húzta ki magát a „világutazó". – Ez egy zseniális terv, és nem hagyom veszendőbe menni azért, mert te bizalmatlan vagy. Dumbledore sem hagyná. – Hirtelen szívta be a levegőt, és kikerekedett szemmel elhallgatott.

Nem beszélhetett még róla, hogy a Roxfort egykori, dicsőített igazgatója mit kért tőle. Most mégis majdnem kikotyogta, és érezte magán az összegyűltek tekinteteit. Többek között az unokabátyjáét is, és érezte, hogy ebből nem fog tudni kihátrálni.

Cedric jelentőségteljesen bámult húgára, míg felvette a kesztyűt Mordonnal, és néhány mondattal lerendezte. „Szóval többek között erről volt szó abban az irodában!" Mialatt szentül megfogadta, hogy kiszedi testvéréből, amit tudni akart, a lány már le is rendezte az exaurort, és készen állt rá, hogy megossza tervét a Dursley családdal is.

- Tavaly Dumbledore professzorral én mentem Harryért a családhoz – jegyezte meg. Mégis nyugtatta magát, mély levegőt vett, és felvette a kesztyűt. - Eléggé kiismertem őket – érvelt -, így nálam jobbat nem hiszem, hogy talál a feladatra. De nyugodtan keressen – fonta keresztbe a karját beszéd közben. – Sőt! Dobjuk ki a komplett tervet a szemétbe, hallgatom az ötleteket.

- Margaret, ne ess túlzásokba! – figyelmeztette őt Mrs Weasley, és a lánynak komoly erőfeszítésébe került nem visszavágni valamilyen formában az asszonynak. Cedricet nézte, úgy tudott csak uralkodni a gondolatain, és folytatta a mélylégzést, hogy el ne öntsék őt az emlékképek.
Slavomír, a drága Slavo jutott eszébe. Mindig vénembernek titulálta, pedig alig öt évvel volt idősebb nála.

Szitkozódott magában.

- Nincs itt semmi túlzás. Összeraktunk egy széleskörű tervet a család védelmére, percre pontos adatokkal, az általunk ismert legerősebb védőbűbájokkal, és miután én magam is otthagyom őket Balin, vissza sem találok hozzájuk. Az otthonomat ajánlom fel a terv érdekében, hogy mindenki számára világos legyen – tenyerelt az asztalra. – Erre Rémszem közli, hogy neki ez nem kell. – Annyira beleélte magát a beszédbe, hogy erőteljesen gesztikulált közben, testével pedig Mrs Weasley felé fordult. – Az ilyen hozzáállás miatt hagytam itt az országot, és bejártam az összes kontinenst, sehol – fújtatott -, ismétlem: sehol nem találtam még egy ilyen elutasító népséget, Mrs Weasley. Pedig a magyarok aztán elképesztően furcsa szerzetek – dörmögte még halkan.

- Mit mondasz? Magyarok? Eccé' megismertem egyet. Vót érzéke az üzlethe', nem mondom, de hogy semmi másho' nem, az is biztos! – nevetett saját emlékén, ha a fiatal nő jól emlékezett, Mundungus Fletcher.

- Hallgass, Mundungus! – dörrent rá Mordon. Margaret csak felvonta szemöldökét, kérdve nézett a férfira, akinek műszeme irgalmatlan tempóban pörgött üregében. - Te is Arthurékkal mész három nap múlva – utasította Maggiet hasonló stílusban -, és előadod ezt a te zseniális tervedet.

Ha Alastor Mordon azt hitte, ettől Margaret maga alá pisil izgalmában, hát nagyot tévedett. Válaszként csak bólintott, és meg sem várva, hogy bárki hozzászóljon, kifelé vette az irányt.

Az ikertükörben ismét csak saját magát látta, és hiába szólította Amest, semmi nem változott.

- Szóval ez a titkod – hallott maga mögött egy hangot, amitől úgy összerezzent, hogy kis híján elejtette a kezében fogott tárgyat. – Maggie, mivel bízott meg Dumbledore?

Az ifjú nő érdeklődve fordult unokabátyja felé, és elmosolyodott. Hallgatólagosan megegyeztek, hogy hazafelé veszik az irányt, főképp, hogy Cedric elbúcsúzott odabent unokahúga helyett is.

- Hát nem tudod?

- Reméltem, hogy elmondod – súgta halkan, neheztelően Ced, mialatt kezdtek eltávolodni a háztól.

- Arra kért, hogy rendezzem el Dursleyéket – adta meg magát végül. – Nem mondta meg hogyan, hiszen... mikor kaptunk utoljára egyértelmű utasítást tőle? – Nem kellett válaszolnia senkinek, mert pontosan tudták, hogy ilyen soha nem történt. – Azt akarja egyébként, hogy szervezzük az ellenállást.

- Hogy mit? – döbbent le Cedric.

- Azt mondta, ha elérkezik az idő, akkor szervezzük az ellenállást. Mi képesek vagyunk rá.

- Nemcsak mi – ingatta a fejét Cedric. – Mégis hogyan kérhet ilyet?

Választ már nem kapott, mert Charlie Weasley megakadályozta ebben. Margaret amúgy sem bánta, mert nem tudott volna mit mondani.

- Hé, maradtok ebédre, Csajos? - lépett eléjük.

- Hát... szerinted jó ötlet? - fordult a férfi felé. - Őszintén, Mrs Weasley tekintete szerintem lyukat égetett rajtam - suttogta, mire a Kapitány csak a szemét forgatta. Margaretnek ez nem volt elegendő válasz, ugyanis bármennyire találta kellemes otthonnak az Odút, a Mrs Weasleyvel folytatott beszélgetésből és minden másból úgy tűnt, nem lesznek világi jó barátnék az asszonnyal. Nem mintha akart volna bármit is a volt barátja anyukájától.

- Őszintén nem tudom - tárta szét a karját válaszként. A Kapitány kevés időt töltött otthon, és azt mindig szerette testvéreivel tölteni. Minden búcsú megérintette egy kicsit, de otthon várták a szerelmei, a sárkányok. Margareték pedig mindig vevők voltak ha egy-egy példányról beszélt, és ez neki elmondhatatlanul jól esett. – Mindenesetre én örülnék neki. De anya mostanában amúgy is azt mondja, hogy ki akar házasítani...

- Nem! - vágta rá Margaret, miközben hangja egy oktávval magasabbra ugrott.

Az elmúlt egy évben egyetlen egyszer majdnem feleségül vették, de a fiatal nőnek elég volt csak az esküvőt felhozni, hogy napbarnított bőre még egy árnyalattal világosodjon, és pigmentjei félelmükben úgy elbújjanak, hogy elő se akarjanak többé bújni.

- Rossz ötlet, nagyon-nagyon rossz...

A Kapitányból viszont kitört a nevetés. Maggie erre elbizonytalanodott, és meglátta a közelítő ikreket is. Cedricre nézett, döntsön ő. A fiú elgondolkodva állt: házias főtt étel vagy a maradék kenyér vacsorára?

- Hacsak... - Charlie nevetése nagyon tapadós volt, így már ő is kuncogott beszéd közben.- ...nem azért kérdezed az ebédet, hogy én legyek a villámhárító.

Charlie csak bólogatott, de már a hasát fogta.

- Bocs... Ne haragudj, de az arcod. - Hosszan fújta ki a levegőjét, de a vigyorgást nem tudta eltüntetni. - Bocsi, hogy el kell szomorítsalak, Kiscsaj, de eszem ágában sincs megnősülni. Csak, hú... Hogyan fordult meg ez a fejedben?

- Az maradjon az én titkom egyelőre - kacsintott a férfire elvigyorodva. - Szóval bökdössük meg az alvó sárkányt?

* * * 

Margaret fülében még akkor is ott csengett Charlie búcsúmondata, amikor a maradék ennivalóval megrakodva hazaértek.
"Mi az, nem ízlett anyám főztje?"

Persze a Kapitány éppen annyira kérdezte ezt hangosan, hogy a körülöttük lévő testvérei hallják, de Mrs Weasley fülébe ne jusson el.
Így a Weasley testvérek szemtanúi voltak annak, Margaret milyen gyorsan tud elvörösödni a füle tövéig, majdnem láthatták második legidősebb testvérüket holtan összeesni egy tökéletesen gyilkos pillantástól, valamint legidősebb bátyjukat megfulladni egy korty víztől.
Bill ugyanis teljesen tisztában volt vele, ahogy öccse és Margaret is, hogy az előző napi ebédjükre utalt.
Charlie-t végül anyjuk közeledése mentette meg, Billt pedig Fleur jóindulata.

De Margaret még akkor is dühöngött, mikor már a kertben állt és sokkoltan nézte a csurom vizes Ames Beauville-t, ahogyan simogatja a kezében tartott teknősöket, és puszikat dobál a többi - szerencsés - vízben maradottnak.

- Na, végre! Fáztam a teraszon, így inkább bejöttem a vízbe - magyarázta, mint pici gyerekeknek a nyilvánvalót.

- Ez kész! - kacagott a nő. Egy perce sincs, hogy a dühtől készült megfulladni, most meg a kacagástól nem kap levegőt.

Hihetetlen, hogy mi meg nem történik 48 óra leforgása alatt.