A londoni 9 és 3/4-ik vágányt maguk mögött hagyni rendkívül nosztalgikus érzés volt mindkét fiatal Diggory számára.
Cedricnek ez volt a hetedik útja, míg Margaret, diákként először és utoljára köszönt el a peron őrétől. A barátaiktól már a vonaton elbúcsúztak, számtalan ígéretet téve rá, hogy tartják majd a kapcsolatot. Margaret kíváncsi volt ki fogja az adott szavát betartani, de az még a jövő zenéje volt. 

Az állomás mugli felén egyből egy kisebb gyüklekezetbe ütköztek, s mire Cedric feleszmélt, addigra már csak Margaret citrusos-virágos illata maradt meg mellette. A Diggory-lány futólépésben tartott az ismerősei felé, hogy Remus Lupin és Sirius Black nyakába vesse magát, kis híján magával sodorva Harry Pottert is. 

Cedricnek már nem volt annyira sürgős ilyen módon kifejezni szeretetét, így kómotosan léptekkel érte utol unokahúgát. Látta szinte a teljes Weasley-családot: a vörös hajú asszonyság éppen arról panaszkodott a Grangereknek, hogy férje nem tudott ott lenni, mert olyan sok a munkája a minisztériumban.
Közben halványan érzékelte, hogy egykori professzora többedmagával elindul egy páros felé.
Margaret lesápadt, mikor észrevette a Dursley-családot. Úgy tűnt, Petunia is érzékelte őt, de talán Vernon Dursley nem. Nem is hallott a fúrógyártulajdonosról azóta, hogy tavaly nyáron a Privet Drive-on járt.

Ha a Weasley és Dursley családok jelenléte nem lett volna elég ok az izgalomra, hát a felbukkanó új és régi arcok már mindenképpen ütötték mindkettejük ingerküszöbét.
A perontól távolabb, épp a fent említett család mellett, akikkel Rémszem Mordon beszélgetett, Cedric meglátta integető szüleit.
- Na, ne! - foghegyről vetette oda a mellette ácsorgónak, akinek a tekintete könyörgött a menekülésért.
Cedricet ráadásul súlyosan sértette, hogy az apja keresztülnéz Margareten. Elvárta, hogy az ő társaságában mindenkinek ez legyen a legfontosabb feladata, azaz anyjának sem volt más választása.

Magában imádkozott, hogy vita nélkül  jussanak ki az állomásról, nem volt kedve munkát adni a Muglimagyarázat-gyártó Bizottságnak, márpedig az iskolán kívül szinte tapintani lehetett a feszültséget, ami mindent belepett.

Aztán egyszer csak kidurrant a lufi, és elindult a cirkusz, amiről sajnos csak páran tarthatnak élménybeszámolót.
Margaret ugyanis forrongott. Menni akart, éhes, fáradt és álmos volt már.

- Mondani akarsz nekünk valamit, bácsikám? - Margaret elégedetten nézett Amos arcára.

- Ó, igen. - Cedric legnagyobb meglepetésére méltóztatott válaszolni, ám korai örömét meg is bánta azon nyomban. - Remélem, elégedett vagy magaddal.

Cedric apja éppen csak nem köpött oda.

- Tökéletesen - hangzott a felelet-, viszont ha nem bánod, mi most megyünk is. Még haza kell érnünk, elég sok dolgunk is van. Bizonyára megérted, hiszen biztosan neked is van fontosabb dolgod, mint velünk erőlködni. Azok az összeesküvés-elméletek nem maguktól készülnek el ám, ha jól sejtem! - Még egyet kacsintott is élcelődése mellé.

Úgy tűnt Maggie forrófejűbb a nagybátyjánál is, ha haragszik.

Amos bácsi kezében már vibrált a pálca, és már Maggie keze is a sajátján volt, mikor Sirius beugrott közéjük.
- Mit művel, ember? Meg van huzatva? Egy sokkal fiatalabb, tapasztalatlanabb lányt meg akar támadni?

Sirius néhány mondatával elvette Amos Diggory kedvét a lelepleződéstől, majd felajánlotta nekik, hogyha van kedvük, az első éjszakát töltsék náluk.  A férfi ajánlata csábító volt a kiéhezett párosnak, ám azt elfelejtette közölni, hogy hol is van az a "náluk". Sirius Blacket átmenetileg befogadták a Weasley-ikrek, mert az üzletük virágzó volt, és sokkal egyszerűbb is volt így bejárni a munkába.  A párosnak ezek után minden veszély ellenére is jobban fűllött a foga Harlowban, a nagynénjük kúriájában éjszakázni.

Margaret Hope Diggory sok mindenre számított, de mikor a kis kúria határához érkeztek, az elé táruló látvány elnémította.
Egy kacskaringós földsáv vezetett a kerten át egy félig romos épülethez, aminek a határában ott állt a néni valódi egykori lakrésze. A ház pompásan beleillett a környezetébe, és kívülről nézve egészen jó állapotban is volt. Már látta maga előtt, hogy melyik fa alatt fog a melegebb nyári napokon olvasni.
Belülről már más tészta volt. Meglátszott, hogy sokan megfordultak bent, és a látogatók némelyike nem igazán törődött azzal, hogy eltüntesse a nyomait.
Az emeleten végképp kaotikus volt a helyzet, és a pusztításból úgy tűnt, Debby nénit is az emeleten kapták el.
A testvérek szájában megkeseredett a nyál is, ahogy körbenéztek.
Maggie ki is futott a házból, a rátörő emlékek, képek, kis híján pánikrohamot váltottak ki nála.
A csodálkozás viszont elűzte az elméjében gyülekező viharfelhőket. A nappaliból kivezető ajtó ugyanis egy teraszra nyílt, onnan pedig egy lépcsősor vezetett le egészen a tóig. Lenyűgöző látvány volt, ahogy a nap utolsó sugarai megcsillantak a víz felszínén, a benne hemzsegő teknősbékák mozgolódása pedig szinte zene volt füleinek. Néhányuk ugyan elpusztult, a lány szerint a gondozás megszűnése miatt, de hahotázni kezdett, amint a zajokra előbújt a parton egy kis odúból egy elég idős példány. A teknős-lak mellett egy táblára ki volt függesztve a lény neve: George.

Hát ő Debby néni "udvarlója", ahogy emlegette "az én George-om" .

A feladat egyszerű, mégis bonyolult volt, és már másnap, reggeli után hozzáláttak a munkához.
Vagyis láttak volna, ha lett volna reggeli. Szünidei ruháikban útnak indultak, céljuk nemes volt, és egyszerű: felkutatni a legközelebbi boltokat.
-Hála Merlinnek, hogy te gondoltál rá, hogy itt nem fogadnak el galleonokat - Maggie nyugodtan csócsálta hazafelé sétálva az egyik müzliszeletet. Ő ugyanis a pénztárnál jött rá, hogy csak Gringottsbeli pénz van nála, és azt nem fogadják el a kiszemelt élelmiszerüzletben.
A kiadós reggeli után - ami szendvicsekből állt, mert rá kellett jönniük, hogy egy pirítós elkészítése is nehézséget okoz, már ha nem szeretik a szenes kenyeret-, tényleg felvették a - munka- kesztyűt.

Először is, a lakást mindenféle felújítás előtt ki kellett takarítani, hiszen a leendő vállalkozók nem láthatták a vér és más nedveket a falakon.
Miután a felső szalonnal végeztek, a többi lakrész következett. Mágiával gyorsan haladtak, de voltak olyan munkák, amiket egyszerűbb volt varázslat nélkül végezni.
Főleg, hogy találtak egy kulcsra zárt rejtekajtót is, ami a szalonból nyílt.
- Aranyvérű fellengzés - morgott Cedric. Hiába viszont minden mérgelődésnek, az ajtót csak Debby néni tudta volna kinyitni, így be kellett robbantani.
A porfelhőtől vagy egy percig nem láttak semmit, és végül csak meredtek az apró helyiségre.
Az a küszöbről is jól látszott, hogy túl volt zsúfolva a helyiség, Debby néni valószínűleg az összes rejtett kincsét ott tárolta. Levegőt venni is alig mertek, nehéz volt és mágiával teli.

Mags szíve olyan hangosan kalapált, hogy Cedric meggyőződött róla, ő is hallja. Valamilyen kaparászás szűrődött át a nyomasztó csendben - valójában ezt hallották. A lány mozdult először.
Pálcáját előre tartva bedugta a fejét, majd gyorsan ki is húzta - az utolsó pillanatban rántotta félre Cedricet a hirtelen kicsapó denevérraj elől.

Ezek után a fiún volt a próbálkozás sora - az első lépés után hatalmasat kiáltott, Margaret pedig épp elkapta, amint a lába a levegőbe lendült, és sajnos ott is lógott egészen addig, amíg a lány meg nem találta az ellenátkot. Ez eltartott egy darabig.
Több órába telt, mire a teljes szobában minden védőbűbájt feloldottak, és a szobában szét tudtak nézni.
Halmokba rendezték a néni ott hagyott dolgait: volt két kupac a mugli tárgyaknak, egy a használhatatlannak, egy a használhatóknak, volt ugyanígy kettő a mágikus tárgyaknak, egy a könyveknek (abból mindet megtartották, pontosabban a fiatal nő egyet sem engedett kidobni), és egy a mágikus képeknek, mert abból is rengeteget találtak egy valószínűleg elvarázsolt szekrényben.
Cedric gondolatai közé odaférkőzött, hogy Debby néni nem volt teljesen az eszénél élete utolsó éveiben már, Maggie viszont teljesen másképp gondolkodott. Főleg, mikor egy kis szekrény az érintése nyomán kipattant.
Egy rúnákkal körbevésett edény volt a tartalma, valamint számos kis fiola.
- Cedric... Ezt nézd meg! - suttogott bátyjának.
- Végre valahára, hogy megtaláltátok! - hangzott fel egy idegen hang.
- Á! - Margaret akkorát sikoltott, hogy a nyitott ablakon át még visszhangzott is.
Cedric kis híján elájult, pedig ő aztán nem volt ijedős.
- Mi a Merlin...! Ki vagy te? Hol vagy? - Pálcáját egy pillanatra sem eresztette le.
- Ugyan már, fiacskám, azt hittem több eszed van ennél! Itt vagyok!
A hang irányába fordultak, és megláttak a falon még egy festményt: tehát ő adta ki a folytonos szuszogó hangot, ami végigkísérte őket. Deborah Williams Diggory békésen aludt a képkeretében, míg ők vért izzadva próbálták a szoba támadásait kivédeni.
- Nem volt okos ötlet berobbantani az ajtót - ingatta a fejét a portré -, így a legerősebb védőbűbájaim aktiváltátok.
- Tényleg... - Margaret hangja szinte marta Ced bőrét, de ő csendben maradt, titkon egyet is értett. - És mondjuk nem tudtál volna figyelmeztetni minket? Vagy segíteni mondjuk?
- Ugyan már, én csak egy lenyomat vagyok - legyintett a néni. - De túl jól szórakoztam rajtatok. Bár igazság szerint az átkok elleni védekezés felére egyébként sem emlékszem.
- Nagyszerű, ki vagyunk segítve.
- Debby néni - Cedric próbált a kép bizalmába férkőzni, így felvette a régi, kedveskedő stílusát. - Kérem, most tudna nekünk segíteni?
De az asszonyság úgy tűnt, ismét elaludt.
- Nagyszerű - dörmögött a lány a szuszogó képre meredve, majd visszafordult. - Nos? Egy emléktúra? 

Nem kellett kétszer kérdezni.

A kiválasztott fiolában Debby néni családjáé volt a főszerep, ahol látták a fiatal hölgyet a szüleivel. Úgy saccolták tizenhét évesnél nem lehetett több. Másutt kisgyermekek is körülrajongták őt - a kis Bradley és Amos Diggory.
Kiderült, hogy a néninek volt egy udvarlója is, aki nem a férje volt. Néhány emlék után is csak annyit tudtak elmondani róla, hogy Tomnak hívták, rendkívüli beszélőkével, és Margaret mércéje szerint helyesnek is számíthatott - bár nem ártott volna, ha tölt a napon is egy kis időt. A fiatal Deborah igazán szerelmesnek tűnt, az arca csak ragyogott az udvarlójával folytatott séta alatt - Margaret nem is értette, miért nem hozzá ment feleségül. Később kaptak rá választ: Tom ugyanis, eltűnt. Debby néni szenvedett udvarlója hiányától. Azt ugyan nem tudták meg, mi lett vele, és sokáig váratott magára az információ is. 

Cedric választott legközelebb, így ennek okán végig kellett nézni egy idősek között játszódó bridzspartit. 
Így derült ki, hogy a néni csoportba rendezte a felhalmozott fiolákat. Már zúgott a fejük a néni nevetésétől, de a komolyabb emlékek csak ezután következtek:

Az aggódó Debby néni, aki a családja életét féltette, és okkal. A kislánya, Elizabeth nyolcévesen életét vesztette. A sors nem kímélte az idősödő asszonyt: előbb a lányát, aztán a férjét vesztette el; de meglepetésükre néhány emlékben Dumbledore professzor is felbukkant. Olyan sustorogva beszéltek a harlowi kúria nappalijában, hogy a látogatóknak egészen közel kellett lépniük, ha ki akarták hallgatni miről diskuráltak. Így fény derült rá, hogy a néni apja korábban igyekezett közbenjárni, hogy "az ifjú titán", Tom, a Roxfort tanára lehessen. A Roxfort igazgatója viszont azt állította a néninek, hogy Tom megváltozott, és nem előnyére. Állítólag egy új nevet is kitalált magának, amiről a varázslók messze Angliában csak sustorogni mertek: Voldemort. 

Margaret feje zúgott, és egy időre félre kellett tenni a túrát, hogy feldolgozzák az információt.
Voldemort egykori, emberi fele, Tom Denem volt. Tom Denem viszont a nagy-nagynénjük udvarlója volt. Debby néni szerelmes volt a fiatal Voldemortba, aki nem szerette viszont, ellenben kegyetlenül kihasználta a fiatal lány gyengéd érzelmeit. 

Mikor Deborah erre rájött, kutakodni kezdett utána. Egy idegen, idősebb, felnőtt férfi tűnt fel a folytatódó múltbeli sétán. Tom cseppet sem hasonlított fiatalkori önmagára, és a Diggory-testvérek arcán tisztán kivehető volt az undor. Csak úgy, mint a néni arcán és szavaiban,  Voldemort mégis megkímélte az életét, mikor rájött erre - biztosan úgy gondolta, hasznot húzhat még abból a kapcsolatból.

Végignézhették milyen jó manipulátor is volt ő, már fiatalon.

Egy további emlékből kiderült, hogy Bradley Diggory valóban kutatott Sirius ártatlanságának bizonyításáért, és a néni nagyon sokszor segített is neki - bár árnyéka sem volt fiatal önmagának.
Felbecsülhetetlen értékű volt az, amit értük megtett. Végignézték Maggie szüleinek a temetését, aztán mikor álca alatt megveszi Amostól és Abbytől az eladó lakást, majd pityeregve ráíratja Margaretre az ingatlant.

Rengeteg mindent kellett megemészteniük, és hiába faggatták a képet, nem kaptak egyenes választ.
Így hát jobbat nem tudva Dumbledore-hoz fordultak, aki néhány nappal későbbre ígérte látogatását. Levelében utalt rá, hogy szívességet is kér majd a testvérektől. Nem volt más hátra, mint elzárni az emlékeket és a szobát is. 

A ház lakhatóvá tételéért nappal takarítottak, bútorokat semmisítettek meg, képeket tettek félre adományozás céljából, éjszaka pedig a teraszon ültek, söröztek, és az új berendezésen agyaltak. Nagy átalakítást nem terveztek, csak a konyhát szerették volna a nappalival egybenyitni.  Hamarosan vállalkozók érkeztek, akik meghallgatták a testvérpár kéréseit. Amíg ők dolgoztak, addig jutott idő a londoni lakást is átfésülni. Ott kevesebb dologra, főleg modernizálásra volt szükség. Bár Margaretet jobban megviselte a londoni lakásban lenni, mint Harlowban. A bedobozolt használati tárgyak láttán a lányt nem egyszer lehetett pityergésen kapni. 

A vállalkozók munkája néhány nap alatt véget ért, így beköltözhettek a - szinte teljes üres - házba. Egészen más kinézete volt a kúriának a rendbe rakott kisházzal és az egybenyitott helyiségekkel. Minden más - a festések, bútorvásárlások rajtuk álltak vagy buktak. 

A környéken is mozgolódni kezdtek az emberek - a környékbeli lakosok is időnként bekukkantottak, hogy lássák miféle népség lepte el az egykori Mrs Diggory birodalmát. Találkoztak az egykori asszonyság állítólagos legjobb barátnőjével is, a hajlott hátú Mrs Greysonnal, aki állítása szerint meglátta azt a rémes csillagzatot a ház felett, s elsőként rohant át segíteni kedves szomszédjának.

Ettől az emléktől persze az asszony felzaklatódott, és órákba telt őt megnyugtatni, de annyira jól sikerült, hogy unokákként kezdte kezelni Margaretet és Cedricet, naponta ellenőrizve, hogy főtt étel kerüljön az asztalukra.

Aztán egyik reggel Maggie iszonyatos csörömpölésre ébredt - biztos volt benne, hogy Ced nem lehetett az. Erről akkor bizonyosodott meg, mikor kikukkantott a folyosóra, és Ced kócos feje búbját még látta eltűnni a szobája ajtaja mögött.
Halkan lopózott le a lépcsőn - a konyhában voltak az illetéktelenek, és még beszélgettek is.
- Merlin szerelmére, szedd már össze magad! Varázsló vagy, az istenért!

Ennél több se kellett, a fiatal nő kivont pálcával szinte berobbant a konyhába, és már ki is lőtte az első átkát.
- Ne bánts! - üvöltött fel egy férfi, és gyorsan fedezéket keresett magának a nappali kanapéja mögött.
Nyílt az ajtó, Maggie-nek pedig amúgy is minden szál haja égnek állt a feszültségtől, és sikított egyet, szemét szorosan összezárta és lendítette a pálcáját...
-Ne!
Cedric gyorsan ellépett az ajtótól, így az elsuhanó citromsárga átok épp a füle mellett suhant el.
- Khm - köhintett egyet. - Csukott szemmel hogyan akarsz bárkit is eltalálni? - Cedric "kedvesen" érdeklődött unokahúgától, aki egyből pislogott egyet. - De ti! Eszeteknél vagytok? - kiabálta el magát, hangja csak úgy csattant, mint az ostor a nappali közepén ácsorgókon. - Bejöttök csak úgy ide... - 

Maggie értette miért akadt ki a bátyja. A minisztériumban történtek valószínűleg fizikailag is élete végéig kísérik majd a lányt. A karján még mindig ott virított a sorsfonala, ami Madame Pomfrey szerint is legfeljebb csak halványodni fog ÉVEK múlva. Ráadásul Debby nénire ebben a házban törtek rá halálfalók, így még egyiküknek sem volt olyan, hogy átaludták volna a teljes éjszakát. Bár a ház érezhetően befogadta őket, lassan belakták, a félsz egy nem kívánt támadástól belopta magát az álmaikba, így igyekeztek résen lenni.

Tonks esküdözhetett, hogy Remus csak azért csörömpölt, mert ő a frászt hozta rá, nem ez volt a baj. A lány meg speciel azon törte a fejét, hogyan tompítsa bátyja szavait úgy, hogy ne árulja el nekik azt az örökös félelmet, ami átjárja őket, ha van egy csepp nyugalmuk.

Sirius Black végre előbújt a rejtekül választott ősrégi, bordó kanapé mögül, Tonks haja feketébe váltott, örök mosolya lehervadt az arcáról, Remus Lupin fakanállal a kezében megdermedve nézte a jelenetet, mialatt George mozdulni sem mert, tele szájjal ült, szemét a riadt lányon tartotta.
Fred pedig... Nos, ő teljes nyugalomban falatozta a tojásrántottáját a padló kellős közepén ülve, ugyanis úgy döntött, jobb fedezéket nem talál a konyhaszigetnél.
Lee Jordan pedig, nos, igyekezett feltápászkodni a foszladozó szőnyegről, ahová Sirius ninja - mozdulatai után pottyant.

A jelenlévők kukán néztek egymásra, a szobában szinte vágni lehetett a csendet.
A konyhában álló falfestmény szólalt meg legelőször:
- Most kell elzárni a tüzet, hogy ne égjen oda.
Margaret összerezzent a hangra, Ced elképedve nézte a jelenséget, mialatt Remus Lupin levette a fején lévő kuktasapkát.
- Kész a reggeli, épp idejében jöttetek.
Tonks két tányért tett a pultra, a Diggory-testvérek engedelmesen leültek. 

- Kell egy kutya. Vagy krup legyen? Mindegy is, de valami házőrzőre szükségünk van. Téged meg - fordult a festmény felé nagyot nyelve - kidoblak. A frászt hozod rám, hülye kukta.
A festmény kikérte magának a csúnya szót, de Mags néhány mondattal ismét aludni küldte vagy legalább is oda, ahol azelőtt volt.
Ezután szépen befejezték a reggelit, megköszönték, és Cedric idegbajos módjára a pultra csapott.

- Szóval mi a frászt kerestek ti itt?
- Én vagyok a haszonélvezője a lakásnak, gondoltam ideje körülnézni... - Sirius szólalt meg először.
- A londoni lakásnak! - Margaret majdnem kitért a hitéből. - Anyáék lakásának! Nem ennek, ez Debby nénié volt... Azt hittük az életünkre törtök - kezdett bele egyszerűen.
- Nagy hiba volt, hogy nem ellenőriztetek le minket - zengte Tonks nagy bölcsen, mire George kényeskedve rápirított.
- Mi sem ellenőriztünk le titeket!
-Mellesleg, nekünk - George magára, Fredre és Leere mutatott- szabadnapot kellett kivennünk, hogy jöhessünk.

Cedricnek a nyelve hegyén volt csípős válasza, miszerint senki nem kérte őket erre, de Remus leintett mindenkit.

- Azért jöttünk, mert megtudtuk a tervetek, és csodálkoztunk, hogy nem fordultatok hozzánk. Elvileg barátok vagyunk, nem?
- Dehogynem - Margaret ezt látszólag könnyedén vágta rá, bár George jelenléte zavarba hozta kissé. Sosem tudta hányadán állnak. 

A jelenlétüknek meg ha másért nem, de azért örült, mert végre tudott Siriusszal beszélni arról, hogy mit tervez a lakással és a házzal, úgyhogy reggeli után máris elindult egy körbevezetés mindenki számára. Addig sem kellett az érzésein rágódnia, ráadásul a fiúknak és Siriusnak is zseniális ötletei voltak - a férfi még felajánlotta a segítségét is a szabadnapjain.
Így a lány lemondóan vette tudomásul, hogy ezek szerint hozzá kell szoknia, hogy George az iskolán kívül is az élete része lesz. Akkor, mikor már pont kezdte feldolgozni a hiányát, és a Leevel való kapcsolata is szoros baráti kötelék lett.

Cedric sem örült neki, hogy Maggie exbarátja jelen van, főleg mivel látszólag semmit nem ért az eltiltás. Persze unokahúga említette neki a tiltás feleslegességét, de attól még sosem szerette az exek jelenlétét.

Mindenesetre egy szót sem szólt, a felnőttek - ebbe az ikerpár nem tartozott bele-megértették velük, hogy segíteni jöttek. 

- Mi a napi program? - érdeklődött Remus vigyorogva. 

- A fürdő csempézése, a nappali festése, és a tó tisztítása - felelt egyből Cedric. - Ó, és a fürdőben ki kell cserélni a csapokat. A csöveket már varázslattal helyrehoztam, úgyhogy csak a csap lehet a főbűnös. Remus, Tonks és Sirius Cedrickel tartott, míg az ikrek és Lee kifelé vették az irányt a lánnyal. 

Miközben Maggie a tervezett konyhakertjéről beszélt, George látványosan észrevette teknős George-ot, és azok után azt parodizálta ki, hogy mennyire hiányozhatott a lánynak, ha elnevezett róla egy teknőst. A mókának Mrs Greyson vetett véget, amikor betoppant a testvérekhez a szokásos ebédcsomaggal, és látványosan elsápadt a tömeg láttán, illetve azon, hogy a három fiatal abban a "bűzös pocsolyában" fürdőzik.

A napok óta zajló felújításban akkor állt be szünet, mikor Dumbledore professzor is betoppant. Tapintatosan nem a házba hoppanált, hagyott időt feldolgozni az érkezését.
Az emlékek előkészítve várták őt a kamrában, majd egy limonádé mellett leültek beszélgetni.

- Felteszem sejted, miben kérném a segítséged, Margaret - szólalt meg az első korty után, de döbbenetére, és a lányéra, egy egyszerű tagadószó volt a válasz. - Ez esetben részletesen ismertetném a tervet. Bizonyára tudod, hogy a tanév végén Sirius kicsit elbeszélgetett a Dursley családdal, azonban én magam is szeretném őket meglátogatni. Harry sorsáról és szerepéről szeretnék velük beszélni, félek jövő nyáron már nem lesz alkalmam rá. 

- Professzor úr, mégis mennyi ideje van hátra?

Dumbledore olyan arcot vágott. mintha pontosan erre a kérdésre számított volna, mégis váratta a kérdezőjét, mintha latolgatná mit mondjon. Így viszont csak újabb kérdés következett.

- Látom a karját tanár úr, és tisztában vagyok vele, hogy ezt csak nagy erejű fekete mágia okozhatta. Korábban ön is őszinte volt velem, és beavatott, hogy felveszi a harcot Voldemorttal, és most már van róla sejtésem miféle harc áll a küszöbön. Ha megnézni az emlékeket, ön is tudni fogja mire gondolok, bár lehet, sejti is. Felteszem, eközben a harcban sérült meg. Tehát professzor, nem kérdezem mi és hogyan történt, feltételezem ön már átgondolta kismilliószor. Már számtalamszor bizonyította nekünk, hogy amikor ön megjelenik valahol, akkor ön lesz a legélesebb kés a fiókban. 

Monológját főhajtással fejezte be, és várt. Dumbledore professzor viszont elnevette magát, és még el is pirult.
Nagyon kevesen, és nagyon régen nem dicsérte meg őt így senki, és bizony Margaret azt sejtette, hogy még neki is jól esik az elismerés.

 
- Kedvesem, nagyon kedves tőled, de szerintem túlbecsülöd a képességeim. Valóban fekete mágia okozta a sérülésem, de szerencsére Piton professzor a közelben volt, és segített rajtam. Ha nem így lett volna, lehetséges, hogy halott lennék már most. Viszont sajnos nem tudom, mennyi idő adatott meg még nekem, így mindenre fel kell készülni. Mert ami itt lesz, annak ez a kis apró sérülés halovány előszele csupán, semmiség. Rád pedig azért lesz szükségem, mert meg kell látogatnunk Harryt, és szeretném a segítségedet kérni ebben.

Ezúttal a fiatal lányon volt a kacagás sora.
- Professzor, ugye tudja, hogy Petunia örökre eltiltott a házuktól és a fiától, Vernon Dursley pedig a mai napig azt hiszi egyszerű mugli vagyok?
- Néha nem árt megszegni az előírásokat - felelte teljes nyugalommal, és mintha megrándult volna a jobb szemhéja. - Én magam nem tartom kizártnak azt sem, hogy te jobban szót tudsz velük érteni...
- Tehát legyek villámhárító - mondta ki.
- Harryvel utána még dolgunk lesz, de végül is az Odúba fogom őt vinni, a szünet hátralevő részét pedig ott fogja tölteni, így csak a látogatáshoz venném igénybe az idődet - Dumbledore csalafinta módon tért ki a válaszadás elől, de a lány ezt cseppet sem bánta. Rögvest beleegyezett, és elrohant felkészülni.

Végül is nem árt, ha a Privet Drive-ra nem kétnapos, a kosztól szürkéllő felsőben, porral és izzadsággal kevert hajjal jelenik meg, hanem tisztán.

Így történhetett, hogy órákkal naplemente után, parfümtől illatozó kék trikóban, és elegánsnak mondható, bézs rövidnadrágban, az új tornacipőjében a Privet Drive 4.-es számhoz lépett és benyomta a csengőt.

Kintről hallatszódott a családfő ordítása, így Margaret ösztönösen hátrébb húzódott. 

Vernon Dursley fogadta őt az ajtóban vörösbarna házikabátban, a késői órákban kellemetlenkedőknek tartogatott grimaszát mosolyba próbálta fordítani.

- Nahát, micsoda meglepetés! - A bácsi teljesen megdermedve állt az ajtóban, de azt még érzékelte, hogy ki áll a küszöbön, és nem is egyedül érkezett. - Épp azt mondtam reggel Petuniának, hogy milyen régen láttunk már téged. Mit keresel itt ilyen későn?
- Apa, ki az? - Dudley szőke feje jelent meg a nappali bejáratánál. A fiú tekintete azonban egyből Maggie háta mögé fókuszált. - Maggie! Ez tényleg igazi meglepetés.
- Szia, Dud - kacsintott a lány. - Elnézést, nem tudtam hamarabb jönni. A bátyámmal sajnos most újítjuk a nagynénénk kúriáját...

Épp csak köszönni volt ideje, a megjelenő Petunia néni felsikoltott, és már mindkét szülő Dumbledore-ra meresztette a szemét. Nem beszélve Harryről, aki a lépcső közepén járt, és összehúzta magát olyan picire, hogy csak az vegye őt észre, aki tényleg keresi.
- Bejöhetünk?
- Ő... A nagyapád? - Vernon Dursley meglehetősen naivan tette fel a kérdését, holott Dumbledore professzor egyértelműen közölte, hogy Harryért jött.
- Sajnos nem, Mr. Dursley - felelte. - De mindjárt megmagyarázok mindent, csak hagy jöjjünk beljebb. Manapság nem túl biztonságos az utca. 

- Így van, nem tanácsos huzamosabb ideig a küszöbön álldogálni. Dumbledore jóformán benyomta Vernon Dursley karja alatt a lányt a házba, míg az igazgató elől döbbenten hátralépett párat. Nem szólt semmit, sőt azt is hagyta, hogy becsukják helyette az ajtót. - Így ni - Dumbledore végigpásztázta az előszobát mosollyal a száján, majd mikor észrevette Harryt, még szélesebb lett mosolya. 

- Jó estét, Harry! 

- Jó estét, Dumbledore professzor! Öh... elfelejtettem szólni az érkezéséről - motyogta zavartan a lépcsőről. - Máris összepakolom a maradék holmim, és itt vagyok. Foglaljanak helyet addig! - vigyorodott el pimaszul. 

Mind érezték, hogy hamarosan robbanni fog a bomba, csak azt nem tudták mikor. Mr Dursley valóban hellyel kínálta Margaretet, és amíg Dumbledore csendesen nézelődött, addig ő és Dudley egy komplett néma beszélgetést folytattak. 

Petunia néni - ezúttal kötény és gumikesztyűmentesen lépve be a nappaliba - gyűlölettől szikrázó szemeket meresztett a lányra, míg Mr. Dursley próbált barátsággal csak rá fókuszálni, és Dumbledore-t figyelmen kívül hagyni.
Maggie ügyesen terelte a bácsi figyelmét, érdeklődött hogyan érzi magát, sikeres-e a vállalata, és minden rendben van-e az autóval. 
Aztán meghallották Harry ládájának a csattogását a lépcsőkön, majd Margaret körül két kar összefonódott - és ezt már meg kellett magyarázni.
Kis híján a varázserejőre volt szükség, hogy megfékezzék Mr. Dursley indulatait - ugyanis kénytelen volt elmesélni neki, hogy bizony ő egy "rettegett" boszorkány. A bácsinak leesett, hogy igazából sosem volt Dudley igazi barátnője, és már nem akarta bántani a lányt. Feleségéhez hasonlóan arra jutott, hogy bűbájjal megtévesztették Dudley-t.

- Tavaly nyáron Margaret olyan bátornak bizonyult, mint egyetlen varázslattudó felnőtt, sőt még saját magam sem voltam. Nagyon sokat kockázatott azzal, hogy feltűnt itt, és figyelmeztette, ha jól tudom nemcsak Harryt, de az ön feleségét és a fiát is a közelgő veszélyre. Ezzel hihetetlen előnyt adva önöknek a többi mugli család ellenében.
Egyikük sem mert ellenkezni velük, de Dursley úr Margaretre szegezte a szemét.
- Nem elég, hogy meg kell tűrnünk itt ezt a félnótást - mutatott Harryre -, de még a többi mágust is! Hazudtál a fiúnknak!
- Nem.

Ez az egyszerű szó Dudleytól eredt. Dudley felállt a kanapéról, ahol addig ült, és szembenézett szüleivel.
- Én hazudtam nektek. Tavaly két napot a Roxfortban töltöttem, mert Harrynek szüksége volt a családjára. Egy életveszélyes próbán vett részt, és szurkolni akartam neki. Amikor Maggie megkeresett, a segítségemet kérte, de dönthettem volna úgy, hogy nem teszem. Mégis segítettem neki, és látjátok, ez a bölcs igazgató is azt mondja, hogy ő nagyon bátor, és segített nekünk. Küzd le az ellenérzésed, anya! Nem vonhatod ki magad ebből teljesen, mert Valér nagy veszélyt jelent ránk is.

Ezután a szívhez szóló beszéd után még Dumbledore-nak is meg kellett találnia a hangját, és rá kellett jönnie ki is az a Valér. Lényegében arról tájékoztatta a családot, hogy bár Harryt nem szeretik sajátjukként, és nem szívesen él velük, de a ház mégis az otthona. Így jövő nyáron még vissza kell térnie, mert egy bűbáj védi őt a Privet Drive-on nagykorúságáig. 

Az utcán sétálva az igazgató alig észrevehetően Margaretre kacsintott, aki erre elvigyorodott, majd búcsúzóul megölelte Harryt.
Az ő feladata itt egy jó időre véget ért.

* * *
Egy évvel később

Bali az év minden hónapjában ugyanolyan gyönyörűen festett a sajátos házaival, zsúfolt piacaival, szűk utcáival, mint június elején. Margaretnek maga volt a megtestesült nyugalom, az örök békesség forrása.
Egy olyan év után, amit átélt, szüksége is volt rá. A késő délutáni relaxáció után magányosan sétált le a partra, zsebében Cedric legújabb levelével.
Örök útitársai, Ames Beauville és Sirius Black ezúttal elmaradtak mellőle, de ezt kivételesen nem bánta. Nem kellett gyanús alakoktól vagy bosszúszomjas varázslényektől tartania, hátranézni is csak azért szokott időnként, mert úgy elmerült a gondolataiban, hogy alig vette észre merre kanyargott az utcákon.

Új ismerősei időnként ráköszöntek, nekik visszaintett, de senki nem tartóztatta fel. Balin a magánélet és a személyiség valódi tisztelete íratlan szabálynak számított.
Ezt nem is bánta - elsősorban ezért választották a helyet, mert otthon érezték magukat. Szükség is volt az otthonra, főleg mióta Siriusnak barátnője lett. 

Ames még ott maradt a "templomában", csak így nevezte a helyet, bár Maggie nem volt biztos benne, hogy konkrétan a helyre, vagy a mester unokájára gondol - e. Egyszóval Ames csajozott.
Így Maggie nyugton át tudta olvasni a legfrissebb levelet, amit egy  héttel azelőtt postáztak.
Unokabátyja értesítette róla, hogy sikeres gyógyítói vizsgát tett*, így már akkor, mikor unokahúga olvassa a levelét, munkába állt.
A politikai helyzet továbbra sem indult javulásnak, még mindig rengeteg az eltűnt - de erről nem akart írni. Csatolt azonban egy cikket, ami egy öt éves kisfiú haláláról szólt. Margaret sejtette, hogy Cedric végignézte a halálát, és nagyon sajnálta őt. Egyből hozzá is látott a levélíráshoz.

Unokabátyja eleinte nem írt neki olyan rendszeresen, mint az utóbbi hónapokban, legutóbb viszont arra kérte a lányt, hogy írja meg neki hol vannak, mert hamarosan szabadságra megy és szeretné meglátogatni őt.

Minden bizonnyal vagy megbocsátott a lánynak vagy csak megbékélt a kialakult helyzettel. Cedric ugyanis megérezte, hogy Margaret nem akar Angliában maradni, ugyanakkor azt is tudta, de legalább sejtette, hogy nem örökre távozik.
Már-már úgy volt vele tart, legfőképpen akkor, ha kiderül nem veszik fel gyógyítónak. De végül bekerült a képzésbe, Siriusnak pedig véget ért a tárgyalássorozata, aminek köszönhetően ismét szabad lett.
Az események hatására Ced úgy döntött egy nyaralás erejéig csatlakozik a lányhoz. Sirius pedig egy átmulatott éjszaka után sokallt be, mikor a pubban valaki értesítette a mugli hatóságokat, hogy a két éve keresett szökött bűnöző egy kocsmában iszogat. Persze a bejelentő is már csutak részeg volt, de az egykori rab ezután döntött úgy, hogy amíg Angliában a köznép elfogadja az ítéletet, addig más vidékre távozik.
Franciaországba vezetett az útjuk először, ahol találkoztak Maggie egykori osztálytársaival, és amikor a lány mesélt a tervükről, Ames egyből csatlakozott hozzájuk az úton. Így onnan már négyen járták be a világot, számtalan emberrel, és a mágia különböző ágaival ismerkedtek meg.
Cedric viszont hazatért a nyár végén, hogy megkezdje gyógyítói tanulmányait a Szent Mungóban.
Az igazi kalandok sora csak itt kezdődött, és bár nem számítottak rá, de még a szerelem is az útitársukká lett, Siriusnál állandó partnerré is vált, a bengáliai erdőkben megismert Ishani Venozelos képében.

A lemenő nap fénye lassan elérte a parton, a banánfák alatt ücsörgő fiatalt, aki így elindult hazafelé.
Maggie és Ames foga sem fűlött ahhoz, hogy Siriustól külön lakásba költözzenek, így mikor bérlésére szánták magukat, egy olyan nagyot kerestek, ahol mindüknek jut elég élettér.
Maggie még épp látta, ahogy Ames a távolban egy frangipanit tűzött kiszemeltje hajába.
Margaretnek is adott egyet korábban, azzal a felkiáltással, hogy félre ne értse - azt a darabot a lány tartóssá tette, így sosem szárad el, valamint lekicsinyítette, így valódi ékszerként viseli a nyakában.
Egészen elvarázsoltan lépkedett hazáig, az otthoniakon járt az esze, míg meg nem látott egy baglyot, ami épp kiröppent a nappali ablakán.
Sietve lépett be a házba, Ishani nem volt ott, viszont apjaként szeretett útitársa az ebédlőasztalra roskadt.
- Á - pillantott fel - jó, hogy megjöttél, Gretie. - Sirius a napokban nem bírt mást csak vigyorogni, a hangja most viszont megtörten hangzott. - Már épp azon gondolkodtam, hogy utánad kéne mennem.
- Ishani? - vonta fel szemöldökét kérdve a lány hollétét. Sirius a fejét rázta.
- Kiment a kertbe.
A lány tudta, hogy akkor elég dühös lehet, de nem firtatta az okát, ő sosem volt olyan. A tekintete viszont az asztalon álló két egyforma, fekete borítékra esett. Bármit is akart volna mondani, a szó benne rekedt, a gondolat pedig elszállt. A fekete boríték sosem volt jó üzenet hordozója.
Egy pillanatig hezitált csak, mielőtt odalépett, és Sirius kezéből szelíd erőszakkal kirántotta a borítékot, pont azt, amin az ő neve volt.
McGalagony írására ismert rá.

Tisztelt Margaret Hope Diggory!

Mély sajnálattal kell értesítenem Önt, hogy szeretett kollégánk és igazgatónk, Albus P. W. B. Dumbledore elhunyt.

Margaret szeme előtt táncolni kezdett a világ, ahogy az első sorokat olvasta, a mellette álló pedig gyorsan alátolt egy széket, mielőtt elájult volna.
- Gretie! Shani!
Míg Sirius segítségért kiáltott, Maggie tovább olvasta a sorokat, amiben McGalagony szűkszavúan, de leírta hogyan történt az eset, és arra kérte a fiatal nőt, hogy menjen el a temetésre. Bár hivatalos tájékoztató volt, mégis személyesnek tűnt az invitálás.

- Mi a jó ég...

Ames épp azt a pillanatot választotta a megjelenésre, mikor a legnagyobb volt a káosz, és egyből rohant vízért. Miután a falfehér Maggiet megitatta vízzel, a "felnőttebbekhez" fordult.

- Mi a frász volt ez?

A reakciók nagyon vegyesek voltak, és Ames, aki alapvetően jól kezelte a feszültséget, el is vigyorodott.

- Nem az én dolgom - Ishani csapkodva vonult ki a nappaliból, jó ideig nem is látták, Tapmancs kétségbeesett pillantásokat lövellt utána, de végül ő is helyet foglalt az asztalnál.

- Mit tegyünk? - Margaret kérdve pillantott a hozzá csatlakozó férfira, "pótapjára".
Ő maga nem akart menni - cseppet sem vágyott Angliába, mert jól érezte magát Balin. Attól tartott Ames is hasonlóan érez, és bizony igazi barátok lettek az út alatt. Nem akarta hátrahagyni őt.
De mégis az illem, és a józan ész azt diktálta, hogy tegyék tiszteletüket a temetésen.

- Valamelyikőtök felvilágosítást adna, hogy mégis mi a frászkarika történik itt?
Ames megemelte a hangját, kezdett dühös lenni.

- Dumbledore meghalt - felelt végül Maggie. - Hívnak a temetésére. 

Ames végigmérte a nyakláncát markolászó lányt, és már tudta, hogy teljesen feszült.
Egyikük sem akarta kimondani azt az egy szót.

- Elmegyünk rá - nyögte ki végül. Úgy érezte ezzel veszélybe sodorja az életüket, de az igazgató iránti tisztelete nem hagyott más választást.

- Végül is - Sirius hangja is olyan volt, mintha valaki kényszerítené őt. - Az embereknek elég idejük volt megszokni, hogy ártatlan vagyok - vont vállat -, és jó lesz újra látni Harryt is. Bármennyi időt is leszünk ott, legalább kárpótolhatom az elmulasztott időért.

Margaret bólintott.

- Akkor ez el van döntve - biccentett a francia fiú is a tervre. - Megyek csomagolni. Mikor indulunk?

- Indulunk?
- Hát persze. - Ames ezt a világ legtermészetesebb dolgaként jelentette ki. - Nem gondolod, hogy majd én itthon ülök míg te odavagy?

A lány arcára volt írva hogy pont ezt gondolta. 

- Mi lesz Amritával? Úgy tűnt kedveled.
- Csak nem féltékeny vagy? - vonta fel a szemöldökét. - Ha úgy gondolja megvár, de ha nem, az is okés. Van még más hal is a tengerben.

Ez az őrjítő lazaság felhúzta mondanivalója címzettjét, de Sirius már elkezdte magához hívni a legfontosabb dolgokat.

- Mikor fogod fel végre, hogy tartozom neked? Megmentetted az életemet, Diggory! Amíg ez az adósság itt van köztünk, nem mész egy tapodtat se nélkülem, ne is reméld.
- Nem tartozol semmivel! - heves fejrázással érkezett a tiltakozás.
- Oké. Akkor szimplán csak barátok vagyunk, és azért tartok veled. Egy barátnak az a dolga, hogy támogasson jóban és rosszban, így én ezt most teszem, mert igazság szerint egy kurvajófej barát vagyok. És ne ellenkezz tovább, tudom, hogy nem hagynál itt szívesen akkor sem, ha nem is vagyok egyedül.

- Ilyen szempontból én meg egy kurvarossz barát vagyok.
- Nem rossz, csak önző. - Ames imádta Maggie vérét szívni. - De ne aggódj, én bírlak - vigyorgott. - Shani jön velünk?

A kérdést már Siriusnak tette fel, aki megrázta a fejét.
- Itt marad, vár ránk, amíg vissza nem jövünk - magyarázta.

A két fiatalabb azonban másnap reggel is érezte a szerelmes párnál beállt feszült légkört. Őszintén, Ames nem csodálkozott rajta, Ishani a nem várt utazásuk előtt már hetekkel ilyen volt. Szuggerálta a mellette álló fiatal nőt, hogy ő észrevett-e valamit, de az kerülte a tekintetét.

Tehát biztosan tudott valamit, csak ez lehet a magyarázata.
Ishani még korán reggel szerencsés utazást kívánt, Margaret pedig öleléssel búcsúzott tőle.
Nem szóltak egy szót sem, a fiatal nő csak Siriushoz fordult:

- Hoppanálunk? 

- Nem, még tegnap este elintéztem egy zsupszkulcsot.

-Na és... Hová megyünk? - tette fel a kérdését Ames.

Sirius csak utolsó pillanatban hajolt el Maggie keze előtt, így az Amest találta el, aki hangosan reklamált a jogtalan támadás miatt.
- Na, legyél nagyfiú - morogta válaszként, majd pontosított. - Először hozzánk megyünk, Teknős-lakba, majd onnan megyünk Roxfortba. Ott lesz a... A szertartás.

A nő szeme piroslott a sírástól, Ames és Sirius is közelről nagyon jól látta.

Szóvá már nem tehették, mert a törött váza, amiben valamikor gyönyörű frangipánik pompáztak, kéken felizzott.

-Vigyázzatok magatokra! Itthon várunk... - Ishani ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlük, de a mondat végét már nem is hallották.

Maggie már érezte is a rántást a köldökében. A pörgéstől elszédült, a törött vázába pedig úgy kapaszkodott félő volt, hogy elvágja a kezét a véget érni nem akaró úton. Szerencséjükre a csomagjaikat legalább lekicsinyítették.

Aztán földet értek egy hangos placcsanással.

- Ó, ember! - Ames panaszkodása már messziről hallható volt, most azonban senki nem szólt rá, amíg a világra szórta szitokszavait. Sőt, Margaret száján hasonlók csúsztak ki, csak hát ő szolidabb volt, és ellenőrizte mennyien nézték végig szégyenteljes megérkezésüket, mielőtt bármi kicsúszott volna a száján.
Úgy tűnt zéró tanú előtt érkeztek.

Sirius arcát belepte a hínár, ugyanis ő teljesen alámerült, Ames deréktól lefelé vett fürdőt, egyenesen a tavacska közepébe érkezve, Margareten azonban alig látszott valami. Őt a két hím által keltett vízi örvények érték leginkább, teljesen eláztatva hófehér trikóját.

Mire kikászálódtak a vízből már Cedric a teraszon volt, karjaiba kapta unokahúgát dacára, hogy a meleg üdvözlés után ő is a Maggie mellett tobzódó Ameshez volt hasonlítható.

Az érkezőknek több dologgal is szembesülnie kellett. Máris honvágyuk támadt a Balin uralkodó meleg iránt, a trikó és a rövidnadrág júniusban még nem volt igazán nyerő dolog Angliában.
Így gyorsan be is slisszoltak a lakásba, azonban nem számítottak rá, hogy nézőik is akadnak.
A nappali szinte túlzsúfoltnak hatott, pedig csak páran üldögéltek a kanapén.

- Sziasztok, Mindenki! - Kívülről csak egy ilyen laza köszönésre futotta a ház régen látott asszonyától, de belül összerándult a gyomra. Lee Jordan, aki a fotelben ücsörgött köszönés után vöröslő fejjel nézett a lány mögött betántorgók felé, viszont ott volt a Weasley-ikerpár is. Fred mosolya vigyorrá szélesült, és máris be akart valamit szólni, George azonban hangját vesztette - pedig Maggie hallotta, hogy hangosan magyarázott valamit a többieknek. George úgy bámulta őt némán, mint aki életében először látja. Az elnyúló csend már kezdett zavaró lenni, de a fiú le nem vette volna a szemét exbarátnőjéről.
- Megváltoztál - recsegett fel végül mégis, majd egy kis torokköszörülés után folytatta. - Jól áll ez a frizura.

Margaret elveszett. Az arca beborult. Fekete hajából még mindig hínárok lógtak (főleg, mivel Ames teledobálta őt), és átázottan, fagyoskodva didergett a konyha és a nappali közti térben. Haja formáját vesztette a tóbeli történtektől, így nem igazán érezte dicséretnek exe szavait.
Mint oly sokszor már, Ames mentette meg a helyzetet, akinek első dolga volt levetni átázott ruháját, és aki plédbe csavarva csatlakozott a társasághoz.

- Nos, örvendek mindenkinek! - Körbeintett. - Ne haragudjatok, én nem emlékszem mindőtökre. Bár, talán te vagy George - először Fred felé fordult, aki már szélesen vigyorogva elfogadta volna az idegen fiú kezét, de az tovább fordult az igazi George felé, majd felemelte a kezét. - Nem rázunk kezet - mondta neki-, de örülnék neki, ha levennéd a szemed Gretie-ről. Ha az értesüléseim helyesek, ti szakítottatok. Nem illik így bámulni egy fehérnépet... Bár - fordult a lány felé - jobb lenne, ha elmennél átöltözni. Így nehezebb kihívás megvédeni téged, bár nem lehetetlen - kacsintott a lányra.

- Ó, fogd be, Beauville! - legyintett rá, de arrébb csoszogott. - Mintha nem te tehetnél róla, hogy így átáztam!

- Véletlen volt! - kiáltott utána. Maggie még dörmögött valamit az orra alatt, Ames pedig utána kiáltott. - Így nem értem, Bambina!

A lány előkaparta a bőröndjeit, és csalódottan vette tudomásul, hogy minden ruhája átázott.
Ames és Sirius szörnyülködésével kísérve Cedric bekísérte őt a mosókonyhába, unokahúga két kísérőjére bízva a főszerepet.
Szörnyülködésük abban állt, hogy a fiatal nő túl sok mindent hozott magával, mintha tényleg vissza akart volna költözni a szigetre, de ő azzal nyugtatta magát, hogy nem tudja mire lesz szüksége az elkövetkező hetekben.
Az elázott ruhái helyett keresett valamit a szekrényében, így végül kénytelen volt szoknyát húzni, és hozzá egy spagettipántos, virágos topot.

- Hogy én ezt mennyit kerestem! - bújt bele törölközés után.
Cedric megvárta őt, és mikor kilépett a fürdőből, csak átható tekintettel nézett a lányra, aki újra a régi volt. Legalább is annak tűnt.

- Sok minden változott - sóhajtott Ced. Margaret egyetértett, de vészcsengő módjára szólt belső hangja. Unokabátyja ritkán sóhajtozik. - Bocs a társaságért, ha tudom, hogy jöttök, nem valószínű, hogy átjönnek. De nemsokára indulunk a temetésre...

- Igen, mi is azért jöttünk - bólogatott a másik. - Nem volt idő értesíteni titeket, Baliról érkeztünk, látod, még a tegnapi levelem sem ért ide.

Unokabátyja bólogatott, értette a helyzetet.

- Úgy tűnik, sokat változtál. Megtaláltad, amiért útnak indultál? - Maggie bólogatott, bár nem volt biztos benne. Az átélt kalandjaira gondolt, és Indonéziára.

- Azt hiszem - felelt. - Ha tudnád, milyen volt mindezt átélni! De mégis jó érzés itthon lenni...

- Csak?

A lány elmosolyodott. Cedric mindig tudta, hogyha van egy "de", "csak", "habár" a mondatban.

- Csak félek. Úgy tűnik te is sokat változtál.

- A lényeg nem változott. És tényleg bocs a társaságért. De látod, jóba lettem velük. Ha úgy van, talán még az áldásom is megkapnátok - kacsintott, ennek nyomán pedig a másik elsápadt.

- Komolyan?

- Azt mondtam talán. - Ced kacagott, Maggie vigyorgott, és unokabátyja karjába dőlt. Alaposan megölelte, ott tudatosodott benne, mennyire szüksége volt már rá. - Úgy néztetek egymásra, mint akik először látják egymást életükben.

- Jól van, befoghatod! Hé - fordult vissza a lépcsőről, miután elindultak vissza a társasághoz-, jó újra itthon lenni.

- Ennél szebbet nem is mondhattál volna.

Mire leértek a földszintre, ott volt Katie Bell is, aki egy túlméretezett férfiingben és boxerben ácsorgott a konyhában.

- Épp kávét főzök - fordult a belépők felé mosolyogva. - Kértek?

Margaret csak  felvont szemöldökkel nézett bátyjára.

- Mi az, hogy! - Ames kihívó tekintettel nézett a lányra, utolsó mondata után pedig pacsizni akart Cedrickel. - Tőled bármit elfogadnék...

- Egy pofont is? - reagált Katie, mire Maggie arcára széles mosoly szökött.

- A mai napi adagját már tőlem megkapta.

- Hé, azt állítottad véletlen volt!

- Az előbb mintha te is azt mondtad volna - emlékeztette a fiút Sirius.

- Na! Indulás, szedjétek össze a hínárjaitok, és ellenőrizzétek a ruháitok! Mikor indulunk? - fordult a többiekhez.

- Úgy másfél óra múlva - Lee felelt végül.

A lány le is ült mellé a másik fotelbe, kezében kávéjával, míg a másik két útitársa a dolgára indult.
A fiúk csak ámultak, hogy elég volt csak egyszer szólnia, hogy útitársai tegyék, amit kell. Katie máris élménybeszámolót kért hogyan sikerült így megszelídíteni a két jómadarat, de a többiek az utóbbi hetekre is ki voltak éhezve.

- Ezt a szörnyűséget képzeljétek el! - kiáltott fel Noah. - Minden alkalommal, mikor ez a tökkel ütött levelet kapott, át kellett jönnünk és meghallgatni mi történt veletek. Úgy adta elő mindig, mintha ő maga is átélte volna.

- Nem mintha ellenkeztél volna - rázta a fejét Katie. Az ő meséje arról szólt, hogy Mr és Mrs Bell hazavitte őt a betörés másnapján, de azzal nem számoltak, hogy lányuk majd elszökik és visszatér a... Szertartásra. - Sőt, egyszer-kétszer majdnem utánatok is indult, úgy kellett visszafogni.

Ez meglepte a lányt, így miután tömören elmesélte milyen "nagy semmittevéssel" teltek a napjaik, Siriusék szerint, rajta volt a hallgatás sora.
Egy óra úgy eltűnt, mintha nem is lett volna, és Katie, illetve Maggie is elvonultak felöltözni.
Illett a temetésre feketében menni.

Fekete dísztalárt nem volt ideje venni, így egy meglevő ruháját alakította át feketére, még az indulás előtti este.
A ruha könnyű anyagból készült, egyik vállát szabadon hagyta, a másik oldalt vastag pántja volt. A ruhaköltemény tökéletesen illett a lány megizmosodott alakjára, szögletes dekoltázsa szolidan emelte ki, amit ki lehetett, alul felsliccelt kialakítása miatt pedig szabad mozgást hagyott a lábainak. Volt még praktikus zsebe is, ahová a pálcáját el tudta rejteni, ha szükség volt rá.
Kistáskája ugyan nem volt, így iratai és néhány papírzsebkendő pont elfértek a másik zsebben.

Katie dísztalárja ennél egy fokkal szelídebb volt. Ő hosszúujjú ruhában jelent meg, ami szabadon hagyta a vállait, de egy boleró tartozott hozzá.

Minden hímneműnek leesett az álla.

- Nem öltözök át - jelentette ki Ames arcára nézve. - Három éve nem volt rajtam rendes ruha - folytatta, de aztán elkapta George izzó tekintetét,  és látni vélte féltékeny pillantását, amit Amesre vetett. Mielőtt azonban felfoghatta volna mit lát, a férfiak rendezték vonásaikat, és Sirius a lány mellé lépett, felsegítve rá egyszerű, fekete köpenyét. Egyszerűnek lehet nevezni, de igazából a fekete színen csigavonalas hímzés volt, amire ha a nap rásütött, ezüstösen csillogott. Hála a mágiának, természetesen, és Margaret édesanyjának, akinek egykori ízlését csak dicsérni lehetett.

- Ha Ishani látna így minket... - Sirius csak akkor szólalt meg, mikor már a háztól elvezető ösvényről leléptek.

- Mit szólna hozzá vajon?

Igen, azt tippelgették vajon Sirius barátnője tenne-e csipkelődő megjegyzéseket, ha velük lenne.
Egy valamit azonban nem hoztak szóba. Ishani mintha úgy köszönt volna el tőlük, hogy "várunk vissza", és Siriusba karolva egyáltalán nem volt biztos benne, hogy az indiai nő csak királyi többest használt.

De még valami ott forrongott a levegőben. Senki nem kérdezte meg, meddig maradnak.

* * *

Margaret gyomra öklömnyi méretűre zsugorodott, amint a távolban feltűnt a száztornyú kastély. Már bánta, hogy kávézott, ráadásul mindezt éhgyomorra tette.
Sirius vetett rá egy aggodalmas pillantást, ugyanúgy Cedric is. Biztatóan rájuk mosolygott, hiszen Katie és ő nagyon szépen mutattak egymás mellett, ahogy egymás kezét fogták. Ames és Noah azonban közrefogták őt - előbbi valahogy mindig megérezte, ha támogatásra volt szüksége, igaz nem átallott az orrára kötni.

- Hozzád rendkívül nagy empatikus készség kell, ugye tudsz róla? - susogta, hogy az előttük haladó Weasley páros ne hallja meg.
Noah közben Dumbledore haláláról magyarázott neki a másik oldalról.

- Sosem gondoltam volna, hogy így térek vissza ide - jelentette ki hangosan Ames, ezzel elérve, hogy a másik abbahagyja a sugdosást.

- Visszatérsz? - Csak Lee-ben volt elég lelki erő odafigyelni erre.

- Persze - mintha mi sem lenne természetesebb úgy bólintott a szavakra. - Semmit nem változott a kastély. Ugyanolyan francos hidegnek tűnik. Gretie, újra figyelmeztetned kellett volna, hogy öltözzek fel jobban.

- Nem vagyok az anyukád - ingatta a fejét.

- Sosem voltál - vigyorodott el, ezzel elérve, hogy hitetlenül kuncogjon a másik. - De régen legalább hasznodat vettem... Mi lett a régi Margarettel?

Ames folyton lealázza, de azért már fejlődött.

- Ott maradt a bengáliai esőerdőkben.

Ames felszisszent, de hallgatott.

A vadkanos kaputól a kastély bejáratáig nem is nagyon szóltak egymáshoz.

- Nahát, csajos! - Margaret egy ismerős férfihang dörmögésére figyelt fel, amit már vagy egy éve nem hallott.
Jól emlékezett a hanghoz tartozó férfira, aki egy évvel azelőtt körbevezette a sárkányrezervátumban, megszöktette őket egy kötelező vámpír-vacsora elől, ahol ők maguk lettek volna a fő fogás, és mindennek tetejében segített nekik megmenteni egy sárkányt a délvidéki bánságban, mielőtt valami tiltott sámánáldozathoz használták volna.
Ezúttal azonban teljesen más volt a körülmény, Charlie arca beesett volt, bár dísztalárjában, magabiztos mosolyával így is lehengerlő látvány volt a szemnek.
A társaság fele csak leste, ahogy a megszólított gyorsabb tempóra kapcsol, és belesimul egy újabb Weasley karjába, akit - tudomásuk szerint - nem is ismert.

- De rég is volt már, Kapitány! - köszöntötte szavakkal is az angol-francia lány az angol-romániait.

- Örülök, hogy látlak - mondta mosolytalanul, miközben a férfi felnyújtotta karját, ő meg körbepördült alatta.

- Ja, persze... - Fred George-ot pásztázta.

- Románia - bólintott rá. - Hogy erre miért nem gondoltunk! Szóval te vagy a mókás, jóképű idegenvezető! - Fred szánt szándékkal cukkolta őket.

- Gondolom - rántott vállat, majd az öccsére nézett. A magában morgósra. - Szigorúan csak plátóian! - kacsintott. Üdvözölte a többieket is, aztán a kastélyba hívta őket. - Gyertek, anyáék még a gyengélkedőn vannak.

- Gyengélkedőn?

- Hogy lehet, hogy te nem tudod? Nem mondtátok el neki?

- Nem jutott rá idő...

Margaret már totálisan megijedt, hogy mi történhetett, mikor felrémlett előtte, amit Noah suttogott neki az úton. Billt megkarmolta egy vérfarkas.

Először látni a sebét megdöbbentő volt, de Bill humora kiváló volt, és amíg Fleur arról magyarázott, hogy vőlegénye rajongani kezdett a félig nyers sültekért, így milyen szerencsés dolog, hogy ő lesz a felesége, Margareték könnyen túltették magukat a kezdeti sokkon.

A másik megdöbbenésre akkor került sor, amikor Mrs Weasley magához ölelte a lányt - Siriusnak is kikerekedett a szeme, Ames meg nem tudta hová tenni a hirtelen hangulatváltozást, Margaretnek kiszaladt a száján egy kérdés:

- Mrs Weasley, nem ismer meg?

- Micsoda?

Az asszonyon volt a döbbenet sora, amikor rájött, hogy Margaret Diggory az a barna bőrű, rövid hajú, az asszonynak túlságosan merész fekete ruhába öltözött fiatal hölgy, akit ölelget. Nem is tudott mit felelni hirtelen, de onnantól kezdve nem is volt túl barátságos hozzá.
Végül a férje törte meg a jeget, aki kigúvadt szemeket meresztett feleségére.

- Igazából, azt hiszem eláshatnánk a csatabárdot. Ami megtörtént, az megtörtént - mondta nagyon-nagyon lassan-, a múlt. Sokkal fontosabb, hogy ismét itt vagytok. Ilyen időkben az összetartás a fontos.

Maggie biccentett, majd lassan elindultak kifelé.
A lány gyomorgörcse csillapodott.

- Azt hittem nincs titkunk egymás előtt - susogta neki Ames.

- Mrs Weasleyt nem vittem magammal, mint láthatod - súgta neki vissza. - Ő az egyik, aki miatt itt akartam hagyni ezt az országot - folytatta halkan.

- Miss Diggory! Miss Diggory!

- Na, majd később elmondod. Ahogy hallom, szólítanak.

- Örülök, hogy látom - fordult felé McGalagony professzor. Sirius mellette maradt, míg a többiek helyért indultak.

- Hasonlóképpen, tanárnő. Sajnálom, hogy csak ilyen körülmények között találkozhattunk újra - mondta Maggie.
Közben a diáksereg elöntötte a bejárati csarnokot, így menniük kellett nekik is.

- Reméltem, hogy hamarabb érkeznek majd, mert most már nincs időnk beszélni. Meddig maradnak?

A két világutazó levegőt is elfelejtett venni. Sirius, aki addig Harryt kereste a tekintetével, most aggódva pislogott a tanárnőre, de Maggie szerencsére észnél volt.

- Még nem beszéltünk róla, az a helyzet.

- Felteszem a temetés után nem sietnek. Figyeljen... - menet közben, amennyire a helyzet engedte, megragadta a fiatal nő karját. - A szertartás után kérem, keressen meg. Beszélni szeretnék önnel.

- Mindenképpen, McGalagony professzor.

- Hozza a fivérét is, ha gondolja. És Margaret... Örülök, hogy itt van.

Cedricet és Amest kereste a tömegben, miközben az agya azon kattogott, mi beszélnivalója lehet a Roxfort újdonsült vezetőjével.

A szertartásig hátralevő időben Amesnek magyarázott a jelenlevő személyekről. Sokan elmentek előttük, és nem kevesen meg is szólították őt.
Ismerősök, volt roxforti iskolatársak, mint Neville meg is álltak mellettük.
Harry hatalmas ölelésben részesítette Siriust, őt magát már kevésbé. Úgy tűnt, haragszik a lányra, de Maggie nem tudta volna megmondani, ha fejbe verik se, hogy mit tett érte.
Angelina Johnson is beszédbe elegyedett velük.

- Minden bizonnyal te vagy Pablo - nyújtott kezet.

- Ames Beauville - felelte búgva, bár zavartságában nem sikerült azt a hódító hangot megütnie nála, mint mondjuk Amritával.

Nem értették, hogyan lehet Amest összekeverni Pabloval.
Angelina is kicsit megszeppentnek tűnt ezután. A francia fiú dallamos hangja Aliciánál már visszatért, aki el is pirult kicsit.
Azonban miután elmentek, nem tudta szavakba önteni megrökönyödését.
Nem is Angelina volt az egyetlen, aki őt Pablonak hitte. Példának okáért Ron Weasley is, aki miután megtudta milyen tévedésben van, sokkal barátságosabb hangot ütött meg a fiúval.

Mindent felülmúlt azonban az, mikor Madame Maxim, méretes fátyol alól, hüppögős hangon ugyan, de köszönt nekik.

- Mérhetetlenül büszke vagyok Önökre Miss Diggory és Mr Beauville.

A büszkeség okát azonban csak sejtették, ugyanis a távolban megjelent Hagrid, kezében egy nagy, lepelbe burkolt csomaggal.

Mindenki helyet foglalt.

A temetésen rengetegen jelen voltak, számos minisztériumi alkalmazott is. Umbridge láttán Margaret kézfeje bizseregni kezdett. Megmutatta Amesnek a banyát, aki így a szertartás közepén felpattant, és már kéznél volt a pálcája, hogy azzal móresre tanítsa sok-sok élet megnehezítőjét.
Szerencsére kevesen vették észre őt mielőtt a mellette ülők visszarántották volna - épp idejében, ugyanis a fejek jobbra fordultak, a tó irányába.
Az ott élő sellők a vízfelszín közelébe úsztak, és onnan, megható dalukkal vettek búcsút szeretett igazgatójuktól.
Margaret tudta, hogy Dumbledore sok mindent tett értük, az is eszébe jutott, hogy az egykori professzor milyen kiválóan beszélte a nyelvüket.
Görögországban ők is próbálták elsajátítani a szelkik különös nyelvét, de sajnos nem sikerült tökéletesen.
Siriust kereste a tekintetével, Ishani ugyanis tökéletesen beszélt velük, lévén az édesapja görög volt, és sokat tanult a nő a Balkánon.
Vajon Dumbledore is ott tanult?
Sosem fogják megtudni.

A szertartás legvégén a kripta körül hatalmas fehér lángok csaptak fel - onnan hátulról, ahol helyet foglaltak korábban, keveset lehetett látni. Maggiék viszont láttak már máshol olyat - akkor hatalmas, fenyegető oszlopokként vették őket körül, az igaz. A lányt kis híján ismét hatalmába is kerítette az a szorongató érzés - de mire így lehetett volna, már ki is aludtak, Dumbledore professzor pedig, a bodzapálcájával együtt a súlyos kövek alatt pihent.

Sirius a lányba karolt, és elvezette őt a kastély oldalába kitett asztalok felé. Ott sorakoztak üdítők, töklevek, ásványvizek és még alkoholtartalmú italok is.
Mind a hárman lehúztak egy-egy kupica vidító vizet, amit a köznyelv csak pálinkának hívott.

- Jobb már?

- Honnan...?

-... Tudtam? Úgy, hogy nekem is az jutott eszembe.

- Volt részünk nem kevés izgalmas, sőt, egyenesen életveszélyes kalandban - kotyogott közbe Ames-, de ne legyetek már ilyen PTSD-sek! Tisztára mint valami veteránok. Én csak egy kis Eau de vie-t akartam... - vont vállat. - Egyébként Anglia tetszik nekem - jegyezte meg foghegyről. - Kicsit olyan érzésem van itt, mint Balin volt... Leszámítva, hogy itt minden teljesen más.

- Akár maradhatnának is huzamosabb ideig - hallottak egy idegen hangot.

- Nahát, miniszterelnök úr! - Margaret hangjába csodálkozást akart vinni, de nem sikerült neki. Sejtette, hogy a vele szemben álló férfi rafináltabb annál, mint amit mutat, és így többet tud annál, mint amit kifejez. - Micsoda meglepetés!

- Valóban? - kérdezett vissza. - Mr Black - biccentett felé. - És Ön...

- Beauville - mutatta be magát. - Ames Beauville.

- Francia - vágta rá, miközben a másik biccentett. Scrimgeur szónokolt nekik a nemzetközi kapcsolatok fontosságáról, majd Margaretet félrevonta. - Nos, Miss Diggory. Ha értesüléseim helyesek, ön igazi világutazóvá vált az utóbbi időben. Mondja, ezúttal hazatér véglegesen?

- Nos, ezt nem tudom még most biztosra megmondani. Egy időre valóban hátrahagytuk az életünk egy részét, de még nem beszéltük meg mikor térünk vissza Indonéziába.

- Értem. Nos, ha esetleg megfontolná a maradást... Úgy hallottam, széleskörű ismereteket szerzett a kalandjai során. Egy ilyen tudásnak hasznát látná, kérem várjon - állította meg Margaretet a miniszterelnök, mert érezte, hogy közbe akar szólni-, az iskola. Fontolóra vehetné, hogy tanárként építi a karrierjét tovább. Mit gondol? Úgyis tanárszűkében vagyunk. Hova tovább, most, hogy Mr Black egy éve ismételten szabad, akár őt is állományba tudnánk venni, a minisztériumban, aurorként, természetesen.

Margaretnek a szava is elállt.

- Rendkívül hízelgő az ajánlata, uram - biccentett a férfi felé. - Ha itthon maradok mindenképpen szükségem lesz egy állásra, nem igaz? - kérdezte ő. - Csak azt nem értem, miért Ön veti fel a lehetőséget nekem, illetve Siriusnak, aki ott áll?

Maggie ezzel magához is hívta a férfit, akinek az álla leesett a szavaktól, majd elnevette magát.

- Hogy én, ismételten auror? Inkább a halál! - nyekeregte.

- Azt hiszem Sirius azt akarta...

- Tudom, mit akart! - intette le őt amaz. - Ennyiben hagynák az ügyet?

- Mr. Scrimgeur - szólt -, mindenképpen átgondoljuk az ajánlatát, de kérem értse meg a fenntartásaink. Engem egy utolsó utcalánynak bélyegeztek meg a tanulmányaim alatt, és az elődje az ön szerencsétlenségére is sajnos csak tovább rontott a helyzeten. Engem a barátaim kötnek ide, ezt bizonyára jól tudja, hiszen ismeretes, hogy a nagybátyám és közém a politikai nézeteink állítottak falakat. Továbbá kénytelen vagyok azt hinni, hogy önnek szüksége lenne egy bizalmas emberre az iskola falain belül, és ezért ön ajánl nekem állást itt - hiszen végső soron a mindenkori vezető dönt az alkalmazottairól. Mr Black vonakodását is meg lehet érteni, tekintve az előéletét...

-  Mi történne, ha igaz, amit ön hisz? - tette fel a kérdést.

- Ebben az esetben sajnos arra kellene kérnem, hogy nem tudunk a kérésének eleget tenni, mert pár héten belül ismét elhagyjuk Angliát.

- Értem - bólintott. - Nos, akkor megnyugtatom, hogy erről szó sincs. És várom a végleges válaszukat.

Sirius és Margaret a nevetéstől fuldokolva tértek vissza az ott hagyott Ameshez, aki már Harry, Hermione, Ron, és a többi Weasley társaságában állt.

- Melyik az a Percy, akit meg akarsz verni? - Ames épp ezt kérdezte Rontól, miközben Margaret kis híján félrelökte, hogy alkoholhoz jusson.

- Na-na! Vigyázz a ruhádra! - figyelmeztette őt.

- Oké.

- Most már miszlikbe átkozhatom azt a kék hajú rémséget?

- Azt azért nem! - Margaret még az ujját is felemelte tiltakozásként.

- Fenébe - A francia fiú olyan csalódott boci szemeket vágott ki, hogy Margaret kis híján ráköpte az italát.

- Tudod, hogy nálam nem válik be. Főleg azóta...

- Oké-oké! - Ezzel lezártnak is tekintette a témát. - Majd máskor elkapjuk őket, ne félj - vigyorgott Ronra.

- Egyre szimpatikusabb vagy te nekem, Beauville.

- Nekem is te... Hogy is hívnak, Ron?

- Weasley.

El lehet képzelni az arcukat, mikor ez a jelenet lejátszódott köztük.

- Na, mit akart a főmufti?

- Aurori állást ajánlott. - Sirius arca mérhetetlen csalódottságot tükrözött kifelé. - Eszemben sem volt elfogadni... Ennyi minden után...

- Nekem tanári állást adna - csóválta a fejét Margaret. - Volt pofája! Kell neki a be épített ember. Dicsérgetett, hogy mekkora tudást szedtünk magunkra...

- Miért, nem igaz? - kotyogott közbe George.

- Ha te azt tudnád, Weasley... - vigyorodott el, George-ra nézve.

- Bizony nagy lepedőakrobata lett a mi kis Margarétánkból... - bólogatott nagy komolyan francia kísérője.

- Te idióta! - A lány teljesen elvörösödött.

- Hé, a húgomról beszélsz! - Cedric már nyakon vágta volna.

- Ezzel aztán nagyon nem segítesz! Fú, maradtál volna Balin, te átok!

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük! - Erre aztán senki nem reagált.
Igen, megbeszélték.

- Na, ki vele... Mit gondoltok, szerintetek Dumbledore is nagy kujon volt fiatalon?

Erre aztán mindenki fujjogni kezdett. Margaret hamarosan elbúcsúzott, McGalagony jelzett neki, hogy ideje beszélniük. Cedric megígérte, hogy megvárja.
A többiektől nem kapott erre biztosítékot, de azért reménykedett.
A roxfortosok indultak el leghamarabb, mert a vonatot el kellett érniük.
Sirius ígéretet tett Harrynek, hogy az állomáson várni fogja, és hazakíséri - akkor tudnak majd kicsit nyugodtabban is beszélni.

De Siriust határozottan nyomasztotta valami. Az a valami nem az volt, ami Ames gondolataiba is beférkőzött, de határozottan voltak közös pontjaik.
Ilyenkor szokott az történni, hogy jön Margaret, és kimondja, ami köztük feszül láthatatlan bárdként.
Most viszont várniuk kellett, George Weasley zaklató tekintetének, Fred és Lee üzleti beszélgetésének kereszttüzében. Ráadásul ott volt Cedric is, aki csak figyelt, azzal a szokásos - Ames szerint bamba, Margaret szerint atyáskodó- kifejezéssel élve.

A rend tényleg felborult, a nagykorúak iszogattak és nézték a távozó diáksereget.
Madame Maxim búcsúzóul még odament hozzájuk, és váltott néhány francia szót Amesszel, aki tisztelegve köszönt el utána egykori igazgatónőjétől.
Sirius kérdve nézett a fiatal srácra, aki alig bírta visszatartani könnyeit. Azok a könnyek a visszafojtott nevetése miatt keletkeztek.

- Nem akartad kijavítani? - Cedric csak ennyit kérdezett, mert a bosszús Noah piszkálta, és franciául odamotyogta neki, hogy inkább lett volna a vörös, ő legalább angol.

- Dehogy! - Még a gondolatra is elborzadt, hogy ilyet tegyen. - Madam Maxim szava szent és sérthetetlen!

- Figyeljetek. Semmi sincs köztünk Margarettel - közölte egyszerűen, miután felhajtott egy kis szíverősítőt. - Legalább is semmi romantikus. Van is egy megegyezésünk, hogy ő nem szól bele az én szerelmi életembe, én pedig az övébe. Bár, ezt nem mindig tartottuk be... - tette hozzá. Szerencsére. De ezt csak magában tette hozzá, mert az emlékektől elborzadt, szó szerint kirázta a hideg. - Egyébként tényleg nincs, csak hát én, Rémy, és valamikor még Celeste is együtt bandáztunk a suliban. Aztán mikor Franciaországban jártak, találkoztunk, Philippe pedig olyan lekezelő volt, még be is húztam neki. Nagyon elszállt magától, de nem is ez a lényeg. - Cedric emlékezett arra a bizonyos verekedésre. - Egyszerűen csak elegem volt, nem volt semmi célom az életben, így úgy döntöttem velük - Siriusra bökött - tartok. Aztán egyszer Gretie megmentette az életem. Én meg elhatároztam, hogy addig nem mozdulok mellőle, amíg meg nem hálálom ezt. Aztán valahogy barátokká lettünk ismét. - vállat vont. - Nem tudom ismeritek-e azt az érzést, amikor totálisan szét vagy esve, tudod magadról, hogy egy két lábon járó katasztrófa vagy, de mégis van egy olyan személy az életedben, aki kimos a mocsokból. Aki csak ott van, és ha kell levág egy akkora taslit, hogy a heréid is fájnak még az emlékétől is. De akkor is addig csinálja, amíg össze nem szeded magad, és akkor sem hagy ott, amikor  más már rég elmenekült volna.

- Ahham - bólogatott Fred, és cseppet látványosan úgy megbillentette George-ot, hogy meg kellett kapaszkodnia.

- Különben is, láttam Gretie-t ambróziát enni és ki is hányni... Abban a nőben napokig még a víz sem maradt meg, és nekem kellett kimosni őt belőle, mert ez meg olyan mélyen álomba merült tőle, a szirének is majdnem felfalták. Én akkor megfogadtam, hogy az én kolbászom közelébe sem mehet.

- Persze ez nem akadályozza meg benne, hogy jól odarúgjon.

- Margaret! - Ames elvigyorodott a nő visszaérkezésétől. Igyekezett úgy tenni, mintha nem is mondott volna semmit sem- Jajj de jó, hogy itt vagy végre! Mennyit hallottál? Ezek itt már keresztre akartak feszíteni, mert azt hitték titokban együtt örömködünk éjszaka.

- Madame Maxim itt volt elköszönni - magyarázta Cedric -, és mind hallottuk, ahogy kifejti a drága asszony, hogy szerinte szoros nemzetközi kötelék van köztetek, és nem akar arról hallani, hogy megbánt téged, mert jóravaló nő lett belőled.

- Nos, annak a trutyinak borzasztó íze volt - húzta ki magát. - De remélem azt is elmesélted, hogy te meg kiütést kaptál tőle, amit egy hétig kellett kezelnem azzal a kenőccsel, amit az öreg Boreastól kaptunk. Így én meg láttalak váladékozni ott, és legközelebb akkor nyúlnék hozzád, ha Voldemort fenyegetne a halálos átokkal. Bár valószínű még akkor sem, mert szerintem akkor is megölne, ha megteszem. - fejezte be.

Ettől egy csapásra megváltozott a hangulat, és mindenki feldobódott.

- Ne csodálkozzatok rajta, hogy ilyen laza vagyok - szusszantott -, öt teljes hónapon át éltem velük hármasban. Szörnyű csapás volt ez az égiektől.
Sirius egyből reklamálni kezdett, Maggie pedig egészen hazáig nyugtatta, hogy ő nem is volt annyira vészes.

Otthon végre maguk voltak. Fredéknek vissza kellett mennie a boltba, és mivel ott laktak felette, így nem volt megterhelő a hazaút sem. Előtte persze megígértették a kis csapattal, hogy hamarosan meglátogatják őket. Margaret kérdezte ugyan, hogy lesznek-e a napokban otthon, mert Charlie a lelkére kötötte, hogy benéz az Odúba, viszont nem árulta el miért kéri.

Úgy érezte minden oka megvan rá, hogy kételkedjen Mrs Weasley hirtelen jött békeajánlatában. Egyszerűen mellette ugyanannak a mihaszna kislánynak érezte magát, mint távozása előtt, és hatalmas lelki erejébe került fenntartani a látszatot, hogy nem. Bár ezt semmi esetre nem kötötte volna senki, főleg az asszony tulajdon fiai orrára.

Sirius pedig ígéretéhez híven elindult a vasútállomásra.
Katie Bell a temetés után hazahoppanált szüleivel, de Cedricen látszott mennyire hiányolja őt.
Így csak Noah, Ames, Margaret és Cedric maradt, a gondolataikba merülve.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig marad ez az idilli hangulat - jegyezte meg Ames, de csak horkantásokat kapott válaszul.

- Idilli hangulatnak hívni egy temetés utáni letargikus állapotot te tudsz egyedül.

- Mondtam már, hogy Balira emlékeztet minden... - védekezett elvékonyított hangon. - Értem én, hogy gyászolunk, de tudjátok mit? Én inkább emlékezem. Dumbledore rendkívüli mágus volt, és reggelig sorolhatnánk a sok jót, amit adott nekünk. Viszont szerintem nem szabad elkeseredni, sőt! Emlékezni kell rá, a tetteire, és továbbvinni, amit alkotott. Ezt pedig beborult elmével nem lehet megtenni. Tudjátok mit? - pillantott a többiekre. - Én Dumbledore tiszteletére nem gyújtok rá többet.

- Ez egy jó gondolat. Csatlakozom - Margaret ezt olyan nyilvánvalóan jelentette ki, mintha mindenki tudott volna róla, hogy stikában rászokott a cigarettára.

- Én mit ne csináljak tovább? - kérdezte Noah.

- Te mondjuk megfogadhatnád, hogy nem beszélsz tele szájjal - vigyorgott rá a lány, utalva rá Noah régen milyen gusztustalanul evett.

- Hé, már csak nagyon ritkán szoktam!

- Én megkérem Katie kezét - mélázott Cedric.

- Tessék? - mind leesett szájjal bámultak rá.

- Mrs Greyson meghalt egyébként - mondta. - Eladó a háza, itt mellettünk. Vagyis már nem - mosolyodott el szerényen. - Bíztam benne, hogy nem bánnád, így az örökségünk egy részét arra használtam, hogy megvegyem.

- Fú... Így már tényleg kénytelen leszek elmenni tanítani - szívta a fogát a testvére.
Egyik ámulatból a másikba estek, ahogy derültek ki a dolgok.

- Én még ennél is tudok jobbat. Azt hiszem, Sirius apuka lesz.

- Ne! - nyögött Maggie. - Te is ezt gondolod?

- Én is? - akadt fenn a francia fiú. - Te miből hiszed ezt?

- Szerintem Shani vagy két hónapja nem menstruált - fintorodott el. Néha undi, de szép dolog a menstruáció. - Nem láttam jelét. Mostanában amúgy is eléggé hangulatember volt, nem szokott ilyen lenni. És úgy köszönt el tőlünk, hogy "várunk".

- Hm... Én is erre gondoltam először. Nem olyan típus, aki csak úgy királyi többesben beszél.

- Ugye.

- Így viszont veszélybe került a tervünk...

- Milyen tervetek?

- Tudjátok... - Ames forgatta a szemét. Mindig forgatta a szemét, ha valami nem tetszett neki, vagy rangon alulinak tartotta, vagy olyan dolognak, amit legfeljebb egy kisgyermek nem értene. Margaret arra tippelt volna, hogy a legutolsó helyzet állt fenn. - Az, hogy véglegesen maradunk.