Természetesen kölcsönadtam az ikreknek és Lee-nek a jegyzeteimet. Na nem azért, mert George még a lányvécébe, sőt a könyvtárba is képes volt utánam jönni. (Előbbitől a vécében tartózkodó lányok némelyike frászban tört ki, mások meg pletykára éhesen hallgatóztak), utóbbi pedig Madame Cvikkert vonzotta körénk úgy, mint ragadozó madarat a döghús.)
A jegyzeteim mellé magamat is kölcsön adtam, mert az elméleti anyagot átültetni gyakorlatba nem megy anélkül, hogy el tudd olvasni, ami le van írva.

Volt valami izgalmas abban, hogy a fiúk bevontak engem az új termékeik készítésébe, és nem mondom, nem kis örömmel és egyszerre láthatatlan, mégis érezhető büszkeséggel töltött el, hogy én tudom egyedül az iskolában, mire készülnek.

Minden azért sosem tökéletes, fanyar kedvvel, de be kellett ülnünk SVK órára is.

Már régen rájöttem, hogy felesleges olvasnom a könyvet, mert olyan nyelvezete van, hogy azt talán az ötödikes Hermione Grangeren kívül senki a világon nem érti, nincs meg a lelki ereje hozzá, mert elalszik az első néhány mondaton.
Így aztán bőven ráértem gondolkodni, úgy hogy George a könyvembe szivecskéket és más figurákat firkált, miközben néha a pennájával bökdösött.
Egy különösen erős mozdulat után felszisszentem, mire Umbridge kapott is az alkalmon.
- Miss Diggory - hangja ugyanolyan mézesmázos volt, mint mindig, amikor büntetőmunkára küldött. - Valamilyen problémája van?
- Nem tanárnő - mosolyodtam én is el-, csak azon gondolkodtam, hogy a gyakorlati vizsgán... - gyorsan kerestem egy szót, amit fel bírtam fogni-, a defenzív békés megoldásokat kell bemutatni, mégis hogy csinálnám.
- Nem ez a feladata most, gyermek. A jegyzetelés.
- Rendben tanárnő. Csak, ha már szóba került a téma... Ön mit gondol erről? Egy olyan helyzetben, ahol védekezésre kényszerülök, és a szöveg szerint szeretném elkerülni a bűbájhasználatot, minek van nagyobb szerepe? Az illemnek vagy annak, hogy megérdeklődjem a másik fél miért szeretne nekem ártani?
- Ne gondolja, hogy a másik fél ártani szeretne Önnek, Miss Diggory. A varázslóközösség alapvetően egy összetartó csoport, senkinek nem érdeke, hogy a másiknak rosszat okozzon. A konfliktust kell megoldani ilyenkor, akár egy másik fél, például egy tanár bevonásával.
Haj... Elég volt elképzelnem, hogy Voldemorttal szemben pálca nélkül állok, és elcsevegek vele két cruciatus átok között arról, hogy ő igazából az édesapjára dühös, nem rám, a párbaj helyett pedig fonjuk be inkább egymás haját. Vagy ő az enyémet, és még meg is dicsérném, hiszen olyan szép hosszú ujjai vannak. És mielőtt kimondaná a halálos átkot rám, odarántom magamhoz a varangyképét.
Úgy megkérdeztem volna a tanárnőt, hogy mit gondol, Voldemort vajon milyen szép hajfonatokat tudna készíteni, ha felhagyna a világuralmi terveivel. Ezt persze nem mertem, ez a saját eszmefuttatásom volt.
- De az illemnek is nagy szerepe van, sosem szabad elfelejteni, hogy kivel beszélünk. - Na ebben igazat kellett adnom neki. Erre a kezemen lévő forradások is emlékeztettek. - És ennek megfelelően kell kezdeményezni a kommunikációt, hogy a másik érzései tiszteletben legyenek tartva. - Jó lett volna, ha ezt ő is felvési magának... Mondjuk a kezére. - Van még valami?

Margaret, biztosan kiültek az arcodra az érzelmeid, gondoltam. Nem szabadna hagynod. Jó lenne, ha Piton nekem is tartana okklumenciát, akkor tudnék olyan rezzenéstelenül nézni, mint ő. Az okklumenciáról egyből eszembe jutott Harry, és gondolatban feljegyeztem, hogy az első adandó alkalommal kifaggatom őt az óráról. Nehéz volt visszakormányozni a gondolataimat az előttem vigyorgó békapofára, mert egyből eszembe jutott a Roxfortba vezető utunk a szünet végén, ezzel pedig Remus, és az elhatározásom, miszerint mégis Harryn és az eseményeken tartom a szemem.
- Nincs semmi, tanárnő - mosolyodtam el újfent ártatlanul.

- Fú, jól kivágtad magad - dicsért meg drága párom az óra után. Rá is villantottam egy olyan negédes mosolyt. - Ajajj.
- Ajjaj bizony, ezt még visszakapod Mr Weasley....
- Zseniális voltál! - dicsért meg Angelina. - Amúgy, hogy állunk a sztrájkkal? Mert én kérdezősködtem, sokan benne lennének.
- Igen?
- Majdnem a teljes évfolyam. A mardekárosokat nem számítjuk, bennük nem bízom.
- Ivy?
- Vele nem beszélünk. Tavaly még tök jó fej volt, igenis az volt - szúrta közbe, mikor elfintorodtam-, de idén totálisan megzakkant. Többször láttam, hogy ott áll Umbridge irodája előtt, és csak bámulja az ajtót. Most is ő volt az utolsó, aki elhagyta a termet.
- Nagyon ijesztő a csajszi - Alicia még a karomra is tette a kezét támogatását kifejezve. - Olyan, mintha valami kém lenne.
- Nem tudom, nekem inkább bánatosnak tűnt.
- De ki nem az Umbridge óráján? Ne is válaszoljatok, mi tartjuk a csoportban a lelket! - Fred nagyon biztos volt magában. - Egyedül azért nem vetjük be a termékeinket, mert.... Miért is, George?
- Néha meg kell pihennünk a nagy munkában. És ki tudja mikor lesz még szükségünk a nyitott szemmel alvásra.
- Én pontosan tudom, hogy George Maggie miatt jár be az órára, Fred meg rosszabb, mint egy pletykás vénasszony, nem akar kimaradni semmiből - vigyorgott Lee, és elkerülte menet közben Fred kinyújtott kezét, ami ha célba talál, Lee egy pofonnal gazdagabb lett volna. - Nekem meg kell a Ravasz belőle - vont vállat.

Az, hogy az órák látogatásával nem kerülünk közelebb egy sikeres vizsgához, kimondatlanul, ködös fátyolba csavarva lebegett köztünk.

- Így zárni egy napot... - sóhajtottam tettetett rosszallással.

Hermione és Ron kettesben ültek a vacsoraasztalnál, és már majdnem odamentem hozzájuk, amikor George karon ragadott és elhúzott tőlük jó messzire.
- Lehet, hogy az öcsém - fogalmazott óvatosan-, de elég otthon rákényszerülni, hogy beszéljek vele.

A lehet szótól végre valódi mosolyra görbült a szám. 
Hazudtam volna, ha azt mondom nem értem meg az álláspontját.
- Csak Harryt keresem egyébként - körbe is fordultam-, de nem látom sehol.
- Ne aggódj, a kis Túlélő minden lépéséről tudni fogunk, ez az iskola rosszabb az összes élő térfigyelő kamránál.
- Hogy minél? - nagyokat pislogtam, mert nem értettem.
- Tudod, te használtad ezt a szót a szünetben, amikor megjöttél. Azt a Dursley fiút nem kísérted haza, mert az utcájuk tele van leskelődő vénasszonyokkal.
A homlokomra csaptam, amikor megértettem mit akar.
- Mármint élő térfigyelő kameránál? Kameránk azért nekünk is van, csak a mugliknak kétféle....
- Jó, rendben van!
- Térfigyelő kamra... - ingttam a fejem.
- Mi van a vénasszonyokkal?
- Jobb ha nem tudod, Fred.

Az ikrek gyorsan megvacsoráztak, mert zseniális és nagyszabású esti terveiket nem gátolhatta meg holmi éhség vagy szomjúság. Ezt követően el is húztak a jóistensetudja hová, de mikor felértem a klubhelyiségbe, már ott voltak.

Kényelembe helyezkedtem hozzájuk közel, és hamarosan fel is bukkant a trió, akiket úgy vártam. Intettem is, hogy jöjjenek oda.
Közben a barátom felszólalt, kezdődött a bemutató.
- Íme, a fejnyelő fejfedő! - harsogta. Fred kezében már ott volt egy bolyhos, rózsaszín tollal díszített süveg. Hát én azt hittem menten elnevetem magam, tagadhatatlanul Umbridge jutott az eszembe a színválasztásukról. Igaz, nem sok hasznát vettük volna az óráján, hiszen csak a fejünk tűnt el benne, semmi más. El kellett ismernem ennek ellenére, hogy a fiúk tehetséggel használták fel a bűbájaimat.
- Vajon hogy működik ez a süveg? - töprengett Hermione hangosan. - Jó, valamelyik láthatatlanná tévő bűbáj az alapja... Az az érdekes, hogy nemcsak a megbűvölt tárgy válik láthatatlanná, hanem a feje is... Biztos nem valami tartós.
- Dehogyisnem - feleltem neki. - Mármint, tartós bűbáj. Sokféleképpen hasznosítható. Egy véletlennek köszönhetően fedezték fel az első készítői, amikor láthatatlanná tévő köpenyeket készítettek.
- Azokat lehet készíteni is? - Harry szokatlanul kíváncsivá vált.
- Persze - bólintottam hozzá. - De egy idő után mind kikopik és újra van szüksége a felhasználójának. A használat rendszerességétől függ. - Fintorognom kellett, ez nagyon szakkönyvszagú tájékoztatás volt.
- De ez hatalmas segítség például egy halálfalónak is, ha el akar rejteni valamit!
- Hermione, minden bűbájt lehet rosszra és jóra is használni. Ez egy teljesen ártalmatlan használati forma,  lényegében arra jó, hogy megtréfálj vele másokat.
- Én inkább lefekszem. Majd holnap megírom.
- Merre jártál ma? - Próbáltam nem úgy tenni, mint aki számon kér.
- Ma volt bájitaltankorrepetálásom...
- Ú, és hogy ment? - érdeklődtem. - Hátha taníthatsz nekem valami hasznosat - kacsintottam rá. Furdalt a kíváncsiság, de komolyan. Harry közelebb hajolt, hogy tényleg senki ne hallja.
- Azt kötve hiszem. Még azt se mondta el, hogy hogyan tudok védekezni a gondolatolvasás ellen.
- Az nem gondolatolvasás! Az elme nem egy könyv... - forgattam a szemem.
- Ne kezdd te is! - tiltakozott, miközben Hermione intelmére előbányászta házi feladat naptárát.
Nem nyaggattam tovább az ötödévest, csak néztem, ahogy a hálótermébe igyekszik. Amint eltűnt a láthatáron, Hermionéhez fordultam. Semmit nem kellett mondanom, mert ő kezdeményezett.
- Aggódom érte - pislogott arra, amerre eltűnt. Megértően hümmögtem, de Ron leintett minket.
- Szerintem felesleges aggódni. Nagyfiú már, és Hermione, a házi feladatát meg tudja írni máskor is. Egyébként is sokkal fontosabb feladataink vannak - bölcselkedett.
- Ez igaz - Ron utolsó mondatával egyet értettem. A házi feladatok nem olyan fontosak, ugyanakkor szükségesek, hogy megcsináljuk. Ezt nyomban közöltem is, Hermionénak azonban jól láthatóan nem tetszett, és kisebb, barátságos vitába keveredtünk. Egyik téma után jött a másik, így került szóba az okklumencia is, majd a lány Ronhoz fordult, megkérve őt, hogy nézzen rá a lehetőleg békésen alvó fiúra.
Ő nyöszörögve tett eleget ennek, mondván nem dajka.
- Az okklumencia tényleg nagyon fontos. És ha igaz... Ha Harry tényleg belelát V.. Vol...
- Valér - segítettem ki, utalva rá, hogy nyáron így hívtuk Tudjukkit.
- Valér fejébe, akkor fontos lenne, hogy gyakorolja ezt a tudományt.
De attól tartok Harry makacs, és Piton is eléggé konok, nem hinném, hogy túl tudnának lépni a sérelmeiken. Csak tudnám, hogy Harry apja és Sirius mit vétettek Piton ellen!
- Te is úgy gondolod, hogy Piton meg akarja torolni Harryn az apja általi sérelmeket? - Hermione egyetértően hümmögött. - Mesélj el mindent, amit erről tudsz - hajoltam hozzá. - Harryt akartam kifaggatni, mert segíteni szeretnék neki, de ilyen állapotban... Tényleg elég makacs. A keresztapját sem láttam még ilyen állapotban sohasem, legalább is velem nem viselkedett így.
- Persze, mert téged bír. Olyan érzésem van nála, mintha neked a legjobb oldalát akarná mutatni.
- Észleltem - mosolyogtam rá. - Hermione, ezt csak neked mondom el. De az apukám meg volt róla győződve, hogy ő ártatlan. Közel álltak egymáshoz, így S... - kezdett feloszlani a tábor, így halkabbra vettem a mondandómat. - Tapmancs mintha valamiféle apaszerepet kezdene betölteni az életemben, ahogy Harrynek is próbál... Én pedig tisztázni szeretném a nevét. Ha ezt bárhogyan meg lehetne tenni, gondolkodás nélkül belevetném magam a feladatba.
Hermione kikerekedett szemekkel nézett rám.
- De az nagyon veszélyes! - súgta, majd pár pillanat múlva kihúzta magát. Eszem ágában nem volt nyugtatgatni őt, de nem is volt rá szükség. - Igaz, te tudod mit csinálsz. Hetedéves vagy.
- Köszönöm a bizalmat - mosolyogtam rá, és én is elmentem aludni. 

* * *
- Itt lesz az ideje annak a diáksztrájknak, Diggory.
- Tessék?

Korán reggel túl hirtelen volt nekem ez a pár szó Angelina szájából reggeli gyanánt.
- Ez megfekszi a gyomrom. Miért is van szükség rá?
- Nem tudod? - vonta fel a szemöldökét. - Várd meg a prófétát. De figyelmeztetnek: ne egyél közben.

Angelina ezek után pillanatok alatt eltűnt a szemem elől, de meg sem emészthettem Cedric máris elfoglalta a helyét.
- Apa írt. Nemrég tudták meg Debby néni halálát, és most tajtékzik.
- Te figyelj már, nem látod, hogy alig vagyok magamnál? Pocsékul aludtam - morogtam. - Egyébként neked is jó reggelt.
- Összpontosíts, Gretie! - Azt az ostoba tamáskodó arckifejezését öltötte magára, utána pedig kutatni kezdett.
- Sokkal jobban szeretlek ezek után - még egy mosolyt is megengedtem magamnak. Cedric ugyanis egy kávéval teli csészét nyomott az orrom alá. - Miért érdekes, hogy magán kívül van a dühtől? Ha így is van, én annak örülök, hogy nem vagyok a közelében.
- Nem érted, de megmagyarázom!
- Minket hamarabb értesítettek Debby néni haláláról, mint őt, és azért van úgy ki, mert az ügyvéd felkereste. Még a néni kérte rá, hogyha esetleg bekövetkezne a halála, kezelje prioritásként az ügyét. És apa idejön.
- Hogy mi? - a torkomon akadt a kávé ettől. Könnyes szemmel néztem unokabátyámra. - Ne fenyegess! - intettem játékosan.
- Halálosan komoly vagyok. Debby néni állítólag három embert, illetve helyet jelölt meg a végrendeletében. Roxfortot, engem és téged.
- Minket? - Na ettől padlót fogtam.
- Azt írja, feltétlenül írjuk meg neki, amint az ügyvéd felveszi a kapcsolatot velünk, mert ő is jelen akar lenni.
- Na azt már nem! - dühösen összepréseltem az ajkaim.
- Azt is írja, hogy tudja jól, nem kötelezhet minket rá, és mivel nagykorúak vagyunk, nem szükséges a jelenléte. De szeretne tisztázni szeretné, ő miért maradt ki az örökségből.
- Nem hiszem el... Mi sem kerestük soha Debby nénit, de Amos bácsi csak akkor, amikor kellett neki valami. Ne nézz így rám, Cedric! A néni maga mondta a nyáron. De nem akarom, hogy én legyek az, aki ezt a tudtára adja. Vagy úgy egyáltalán ott legyek, amikor ezt bárki közli vele.
- Én arra gondoltam, hogyha az ügyvéd keres minket, akkor a tavaszi szünetben beszélhetnénk vele. Ha ennyire tartasz apa reakciójától, akkor lehetne nyilvános helyen.
Erre a gondolatra felnevettem, de válaszolni már nem volt lehetőségem: egy hatalmas kuvik csapódott a müzlimbe, hozva a legújabb Prófétát.

Attól amit láttam, felforrósodott a tenyerem, és úgy éreztem, meg kell valakit ütnöm. El is dobtam a napilapot, ami a müzlimbe esett - kicsit később vettem észre, hogy Bellatrix Lestrange arca átázott a tejtől, és most fuldoklik.

Hirtelen megértettem Angelina szavainak a jelentését.

Csoportos kitörés Azkabanból. - hirdették a főoldalon.
Az első oldalt 10, a legveszélyesebbnek titulált halálfaló képe foglalta el. Mind alatt ott szerepelt a bűn is, ami miatt elítélték őket. Bellatrix Lestrange, Rodolphus Lestrange és Antonyin Dolohov neve alatt több minden is olvasható volt. Bradley és Amelia Diggory különös kegyetlenséggel való megölése, valamint Frank és Alice Longbottom őrületbe kergetése is szerepelt.
A szüleim nevének látványa eszembe juttatta könnyed nevetésüket, és mintha egy különös burokba vont volna engem, ami miatt minden más elhomályosult.
- Oh - Cedric nem is szólt többet, amint átolvasta a saját újságját.
Elkérhetem? - szó nélkül nyújtotta át a tekerccsé csavart médiát, én pedig feldobtam a levegőbe.
Pálcámat előkaptam, és már sorozatban küldtem rá az átkokat. Először szétcincáltam, majd megforgattam a levegőben, elégettem, és a hamvait egy golyóvá összegyúrtam. A rögvest szilárdá váló tömböt ezután elegánsan úgy bonbáztam szét, hogy abból tűzijáték legyen, és hatalmas hangzavar. Egy perc se telt el, és elégedetten szemléltem a maradványt: a porszemcséknél kisebb, fekete kupacot. McGalagony már az asztalnál volt, mire visszaültem, és már nyitotta a száját.
- Elnézést tanárnő, hogy megzavarták a békés reggelijét - meg sem vártam a szidását, és látszólag elakadt a szava is. - Mikor töltöm a büntetőmunkám?
- Miss Diggory... Kérem jöjjön velem - alig nézett rám, már indult is a nagy, kétszárnyú ajtó felé.

Imádtam a professzort, az óráit is, a Roxfortban sokkal erősebb volt az Átváltoztatástan, mint franciahonban, itt igazi kihívást jelentett, és a tanárnő sosem felejtett el megjutalmazni senkit sem az erőfeszítéseiért. De egyben a házvezetőtanárom is volt, és mint a griffendél ház feje, szintén támasztott súlyos elvárásokat felénk.
Idegesnek kellett volna lennem, hiszen egyértelmű volt, hogy ezeknek a követelményeknek én most nem feleltem meg, de semmi mást nem éreztem, csak dühbe csomagolt csalódottságot.
Ide vezetett a miniszter politikája! Egyértelműen megmondtam tavaly év végén Caramelnek, hogy Voldemort egyik célja kiszabadítani a híveit, mégsem tett az ellen, hogy ezt megakadályozza! És most a szüleim gyilkosa szabadlábon van, és mindent Siriusra próbál kenni.
Ha Umbridgenak igaza volt tegnap, és a varázslóközösség tényleg annyira összetartó, mint állítja, akkor sokan el is fogják hinni. Tehát megállapíthatom, hogy a miniszter konoksága életveszélyes. Minden muglira, mugliszületésűre és azokra, akik nem értenek egyet a sötét varázsló eszméivel.
Bellatrix pedig... Most már el kell kapnom. Túl sok van a rovásán, és ha senki más, akkor én leszek az, aki a szüleim halálát megtorolja rajta.

Úgy elmerengtem, hogy mire észbe kaptam, már McGalagony szobájában ültem (nem tudom hogy kerültem oda), és a tanárnő az íróasztala mögött állva, türelmetlenül szegezte nekem a kérdését.
- Miss Diggory... Tud valami mentséget a reggeli produkciójára felhozni?
- Nem tanárnő - mondta feszülten.
- Nagyon sok diákot ért váratlanul a Reggeli Prófétában közölt hír, maga volt az egyetlen, aki megtorolta ezt, nos... Mugli kifejezéssel élve, a postáson.
Milyen igaza volt a tanárnőnek! De abba azért bele tudtam volna kötni, hogy az egyetlen.... Még alig volt diák a teremben.
- Nem is a Prófétára haragszom - végig a tanárnő szemét néztem.
- Tehát haragszik.
- Kétség sem férhet hozzá, professzor. A szüleim gyilkosai kiszabadultak a miniszter konoksága miatt, és most a varázslóvilágra hatalmas fenyegetést jelentenek, nagyobbat talán, mint valaha. Caramel pedig ismételten a homokba dugja a fejét - rezzenéstelenül folytattam, határozott véleményem volt a dologról. McGalagony mintha remegni kezdett volna, így ő is helyet foglalt.
- Nagyon hasonlít az apjára - ezt egy halvány mosoly kíséretében mondta, és nem tudtam eldönteni, hogy dicséretnek szánja-e.
- Köszönöm? - Nem voltam biztos benne, hogy ez dicséret volt. Aztán mikor McGalagony professzor rám nézett, már könnyeket láttam csillogni a szemében.  - De tanárnő - sóhajtottam-, kérem, mi lesz a büntetőmunkám?
- Kisasszony... Ugye tudja, hogy az a legnagyobb szerencséje, hogy Umbridge professzor még nem volt a teremben?
- Szerencsém van?
- Megismételteti velem, amit mondok? - A könnyeknek már nyoma sem volt, inkább bosszúsnak tűnt.
- Dehogy is, tanárnő! Arra lennék kíváncsi, hogy mit is jelent ez.
- Egyetlen esetben hajlandó vagyok eltekinteni a büntetőmunkától - pislogás nélkül meredt rám, én pedig kezdtem megszeppenni. Mégis mit akarhat? - Ígérjen nekem meg valamit. Tekintettel arra, hogy ön végzős, és tisztában van vele, hogy ez az esemény - undorodva ejtette ki a szavakat-, milyen jelentőségű a társadalmunkra nézve… tegyen ígéretet róla, hogy nem ered Lestrange nyomába, Margaret.

Na ettől padlót fogtam.

- Tanárnő...
- Ígérje meg!
- Rendben - adtam be a derekam, és határozottan válaszoltam. - Nem fogok a nyomába eredni, de ha ő ered a nyomomba, nem fogom kímélni.
- Ezt el is várom Öntől - húzta ki magát. - Akkor vegyen egy kekszet, és induljon órára.

Annyira meghatottak és összezavartak a szavai, hogy hirtelen elvesztettem, hányadán is állunk a tanárnővel. A tenyeremre kúszott egy gyömbéres gyík, ahogy a doboz elém csúszott, és el is vettem.

- Kisasszony... - az ajtóból fordított vissza. - Jobban tenné, ha Mr Blackkel nem venné fel a kapcsolatot ezek után. Ha eddig nem is volt olyan fontos, hogy a tartózkodási helye titok maradjon, most mindennél fontosabb.
- Nem volt fontos?
- De, az volt.

Ez volt az utolsó szava, és már fordultam is ki az irodájából.
Nem tudtam honnan tudta, hogy szándékomban állt felvenni a kapcsolatot Siriusszal, de ez félelemmel töltött el. Ha esetleg a tanárnő legilimentált, észre sem vettem. Mindennél fontosabb lenne okklumenciát tanulnom, ez járt a fejemben, miközben órára siettem.

Siriusszal viszont mindenképpen kapcsolatba akartam lépni. Umbridge valószínűleg figyelteti a tüzeket, tehát a hopp poros megoldás sem tűnt biztosnak. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem Hermionét, és összeütköztünk.
A lány sem volt éppen toppon, az ütközéstől mindketten a padlón kötöttünk ki, és ami a lány kezében volt, pont ránk esett.
- Mi történt? - érdeklődtem, kezembe fogva a pergament, ami a fejemre szállt. - Rita Vitrol? Megbuggyantál, te lány?
- Dehogy is - rázta a fejét. - Csak eszembe jutott valami... - várakozva néztem rá, míg meg nem adta magát. - Menjünk, útközben elmesélem. Olvastad a Prófétát?
- Természetesen. Darabokra is robbantottam - mondtam enyhe mosollyal, amit alapvetően biztos kommentált volna, de most nem.
- Maggie, nem gondolod, hogy az embereknek ennek hatására meginog majd a töretlen bizalma a vezetésben? Talán... - kereste a szavakat-
- Nyitottabbak lennének egy alternatív magyarázatra?
- Pontosan - biccentett. - Jut eszembe, mit csinálsz a roxmortsi kimenőn?
- Még nincs konkrét tervem.
- Még ugyan semmi nem biztos... De ha beválik, amit tervezek... A lényeg, hogy jó. Ne is tervezz kérlek fixen semmit, amíg nem szólok.
- Oké - A "K" hangot erőteljesen megnyomtam, így kiérződött a bizonytalanságom is. - Jó, megbeszéltük. Csajos napot tartunk.
- Pontosan.

Legendás lények gondozása órán a visszatért Hagrid a szokásosnál szórakozottabb volt, és az volt a szerencsém, hogy tényleg időben elindultam McGalagonytól, mert Umbridge megelőzött - ott volt a noteszével és a pennájával, kidülledt békaszemmel lesve Hagrid minden mozdulatát.
- Vajon miket írhat a jegyzetfüzetébe? - pont meghallottam Angelina pusmogását, mikor odaléptem hozzájuk.
- Szerintem egy halállistát vezet minden diákról - motyogtam feleletül. Nagyon kellett vigyáznunk, nehogy meghallja miről folyik a csevej.
- Halállistát?
- Aha - bólintottam. - Felírja azokat a neveket, akiket holtan akar látni - magyaráztam. Még akkor is ez volt a téma, amikor a félóriás barátunk elkezdte az órát.
- Hagrid is tuti felkerül arra a listára - horkantott Angelina, hangjában szánalommal.
- Figyeljetek meg, addig fog a nyakunkra járni, amíg talál valamit, ami miatt kirúghatja őt.
- Gonosz vagyok, ha azt mondom, engem nem érdekel?
- Angie... Érdekelhetne. Ha más miatt nem is, hát azért, mert Hagrid a tanárunk. És ha igaz, harmadikos kora óta itt él a birtokon. Nem szabadna... Nem szabadna, hogy ekkora hatalma legyen.
- Engem inkább aggaszt az, ha Hagridot elküldi, kit fog még? - Kenny, aki általában elég hallgatag a társaságunkban, végre megszólalt. Angelina egyelőre csak a vállát vont a meg, pár nappal később azonban már rémülten fordult hozzám.
Egyszerűen mind láttuk, hogy az a gusztustalan békapofája minden LLG óránkon ott volt, és nemcsak a miénken. Harryék is ugyanerről panaszkodtak.
- Mi van, ha ennek a nőnek elég annyi, hogy Dumbledore felé hűségesek a tanáraink?
- Látom megértetted végre. Ennyi erővel bárkit elküldhet, és biztosra veszem, hogy szaporodnak a listán a nevek.

Viszont ez azt jelentette, hogy a sztrájkot el kellett kezdeni szervezni. Így bevettük magunkat a könyvtárba, és hosszas kutatás után találtam néhány leírást és egy könyvet, ami hasznunkra válhat. Ilyen volt a Roxforti Diákok talán évszázados példánya, ami egykor iskolaújságként működhetett, valamint, amire véletlenül George talált, amikor ki akart engem rángatni a bástyámból.
Hermione, aki szabadidejében besegített, feldezett egy Hallgatók titkos kódexe című kiadványt, és én pedig jobb híján átfutottam az iskolai Házirend és jogszabályokat.
Amikor kellő anyag állt a rendelkezésünkre, végre elkezdhettük megtervezni az alapokat, mint az idő és a helyszín.
Az ikrek Lee-vel karöltve megszavazták, hogy egy hetedikes ebéd utáni SVK órán kezdjük el, de ez még mindig nem volt elég. A teljes tervvel elő kellett állni, és amikor a zsebemben felforrósodott a hamis galleon a következő DS üzenettel a fejem felett kigyulladt egy kislámpa.

Mind örültünk, amikor Harry végre értesítést küldött a legközelebbi DS időpontjáról. Én úgy okoskodtam, hogy az edzésen megbeszéljük a tüntetésünk alapjait is, de bármikor próbáltam Harryvel beszélni róla, ingerülten lerázott.
Egyedül az edzés kezdetekor volt hajlandó beszélni velem.
- Harry! Tudom, fáradt vagy, a legkisebb problémád is nagyobb mint az én legnagyobbam, de beszélnünk kell! A sztrájkról van szó...
- Figyelek.
- Ez az egyetlen hely, ahol Umbridge nem érhet utol, és minden DS tag benne van. Fél órát kérek a részletek megbeszéléséhez.
- Pont a DS-ből kell elvenni az időt?
- Nem így akartam, de sosem hallgattál meg! - Tényleg így volt, eredetileg meg akartam kérni, hogy hívjon egy külön időpontban oda mindenkit. -  Szorít az idő.
- Rendben - bólintott. - Figyelmet kérek! - harsogta.
- Nos... - A lendületem, amivel Harryt letámadtam mintha elhagyott volna, de belekezdtem. - A sztrájkot szeretném megbeszélni veletek. A hetedik évfolyam Angelina szerint teljesen benne van - kezdtem-, és úgy döntöttünk hétfőn kezdjük. Addig megyünk, amíg minimum a Prófétába nem kerülünk.
- Csak - Ernie McMillan felszólalt - ez nem ütközik a házirendbe?
- Utánanéztünk - szúrósan néztem rá-, és nem. Teszek majd egy kijelentést, hogy minden befolyástól mentesen cselekszünk, és teljes felelősséget vállalok. Így nem lesz probléma.
- Mi a következménye?
- Smith, az átok verjen meg... - morogtam, de George is felfigyelt a kérdésre, leste minden szavamat. - Én akár fegyelmit is kaphatok, legrosszabb esetben pedig eltanácsolnak.
- De ezek a legrosszabb esetek - vette át a szót Hermione, túlharsogva a zúgolódást. - A Hallgatók kézikönyve kimondja, hogy kezdeményezhetünk akár tanárcserét is. Így összeraktunk 5 pontot, amit nézzetek meg. Ha van még ötletetek, osszátok meg velünk, belevesszük azokat is, ha egyetértünk vele.
Mindenki tudta, hogy az események gyorsulását a halálfalók szökése váltotta ki, bár ez annyiban nyilvánult meg, hogy Ginny kijelentette, szerinte követelnünk kéne az ügy nyilvános kivizsgálását.
Ismét fellobbant a remény bennem, hogy Siriust esetleg tisztázhatjuk.
- Végszóként azt is vegyük bele - a másodikos Nigel Creevey is ötletelt-, hogy a sztrájkban résztvevőket nem érheti semmilyen megkülönböztetés vagy büntetőmunka.
- És tegyük hozzá, hogy hétfőtől egyetlen diák sem megy be SVK órára.

Ennyiben hagytuk a dolgot.
Nem mondanám, hogy nem voltam ideges hétfő reggel.

Úgy indult a nap, mint minden reggel. Eltekintve attól, hogy a fél iskola tudta mire készülünk, és hogy elaludtam.
Angelina és Alicia megvártak, így lobogó talárral, hárman sétáltunk be a Nagyterembe, úgy, hogy már szinte mindenki ott volt.
Előtte se volt nagy hangjuk, de elnémultak a jöttünkre. Én biccentettem, majd helyet foglaltam. Csengettek, és éreztem a figyelő tekinteteket a hátamon. Úgy tettem, mint aki semmit nem hall, a szívem pedig a Roxfort Expressz sebességén dübörgött.
George a combomra tette a kezét.

A mardekárosok órára indultak, de látszott rajtuk, hogy furcsállják a helyzetet. Az alsósok is lassan eltűntek, és már csak az 5-7. évfolyam maradt. Umbridge sem volt a teremben.
Aztán a házvezető tanárok elkezdtek minket órára terelni.
Szépen lassan elszállingózott mindenki a teremből, csak mi maradtunk, akiknek varangypofával lett volna órája.
Dumbledore professzor pedig békésen felügyelt minket a székéből.
Kicsengetésig nagyon jó volt a hangulat, mindenféle szóba került, többek között a hogyan tovább, és néhányan induló írásába fogtak.
Angelina pedig hozzám fordult.
- Diggory, vegyél be engem is a vezetők közé.
- Igen, és engem is.
- Ne felejts ki engem sem - Cedric átjött haverkodni.
- Na azt már nem! - tiltakoztam.
- Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj - vetette ellen- egyedül.
Így hát megadtam magam, elmondani is képtelenség milyen jól esett, mégis féltettem őket.

A Nagyterem ajtajának kicsapódásakor majdnem kiesett a penna a kezemből.
Umbridge jelent meg, vöröslő fejjel szinte egyszemélyes vágtát rendezett a tanári asztalig, amit állva is alig ért fel.
- Magyarázatot várok, Dumbledore!
- Nos, a diákjaink nem maradhatnak felügyelet nélkül a tanórák alatt, és úgy tűnik ezen a délelőttön elég sokuknak volt üres órájuk.
- Nem! - A nőnek szinte habzott a szája. - A hetedikesek távolmaradása büntetőmunkát von maga után!

- Itt a pillanat.
- Mielőtt Umbridge szája tényleg habzani kezd.

Felálltam, és társaim mellém szegődtek. Elvégeztük a bűbájt, ainek segítségével iskolaszerte hallhatták hangunkat.

- Dolores Jane Umbridge! A Mágiaügyi Minisztérium Államtitkár asszonya, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola főinspektora és jelenlegi Sötét Varázslatok Kivédése tanárának - kezdtem bele- én, Margaret Diggory - itt a többiek is elmondták a teljes nevüket. - Felszólítom Önt, hogy hallgassa meg a bejelentésünket. A Roxfort diákjaként a törvények, a házi rend és a Hallgatók Titkos Kódexe alapján tüntetésre szólítom diáktársaim, hogy kifejezzük nemtetszésünket. Felolvassuk követeléseinket.
- Első pont - ezt Cedric akarta- a Fekete Penna töressen ketté. Többé ne lehessen diákokat arra kényszeríteni, hogy vérükkel írjanak egy papírlapra, miközben lehet, hogy csak tüsszentettek az óráján!
- Második pont - Alicia vette át a szót- követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra mi a valódi oka, hogy egy tanárképesítéssel nem rendelkező, gyerekekkel és fiatalokkal való munkában tapasztalatlan személy, itt Önről van szó és egy újabb pontban
- Hé, az az enyém! - szóltam rá. - Harmadik pontban követeljük, hogy távolítsák el jelenlegi posztjárol.
- Követeljük továbbá azt, hogy ne bocsáthasson el tanárainkat felülbírálat és fellebezés joga nélkül.
- A Mágiaügyi Minisztériumhoz kérvénnyel fordulunk, hogy hozzon létre egy független szakértői tanácsot, akik mérjék fel a Roxfort pedagógiai munkáját.
- Hatodik pontban követeljük - visszavettem a szót, de Cedric egyből folytatta -, hogy nyilvánosan vizsgálják ki mi volt az azkabani kitörés oka!
- És a legvégső pontunk az, hogy a tüntetésben résztvevő diákok közül senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, ideértve a büntetőmunkát is.

Umbridge majd megpukkadt a dühtől. Közelről - bár óvva intek mindenkit attól, hogy kartávolságon belül kerüljön hozzá- még jobban kivehető volt püffedt arca. Ugyanis a beszédünk után odamentem hozzá, és átnyújtottam neki a tekercset.
- Minden aggódó diáktársamhoz szólok most. Utánanéztünk minden jogszabálynak, ami a diákok tüntetésére, gyülekezési jogaira vonatkozik, a törvény betűjének minden szavával megegyezően cselekedtünk. A követeléseink másolatát átnyújtottam Umbridge professzornak, míg az eredeti verziót most adom át Dumbledore professzor részére - ezzel odaléptem hozzá is. - Ebéd után csatlakozzatok hozzánk, burkolózzunk némaságba!
- Egyetlen jogszabály alól mégis eltekintett Miss Diggory. A Főinspektor 25. számú rendelete érvényben volt már a gyülekezésetek előtt.
- Kötve hiszem, hogy megfeledkeztem róla - ingattam a fejem. - Olvasson utána professzor, mint ahogy mi tettük! - mosolyodtam el. - És egy-egy példány már úton van a Szombati boszorkány, a Hírverő, a Reggeli Próféta, a Beauxbatons, a Durmstrang, az Ilvermorny felé... Kihagytam valamit? - kislányosan elkuncogtam magam, mint ő szokta. - És természetesen a Mágiaügyi Minisztériumhoz, magához Madame Boneshoz.