Mint minden nap, ez a szerda is átlagosnak indult. Reggel, mire kimásztam az ágyból már Angelina volt bent a fürdőben - Ivy már nem volt a szobában, Alicia pedig a könyveit és esszéit pakolta a táskába. Én gyorsan megágyaztam, majd bedobtam a saját hátizsákomba a Pitonnak írt büntetődolgozatot, majd előkaptam a ruháim és rövid idő alatt megfésülködtem.

A lányokkal cseverészve indultunk neki a Roxfortnak - úgy éreztem, nélkülük csak a szobámban tölteném az időm nagy részét. Hallgattam, ahogy a két lány a tegnap esti kviddicsedzésről beszélt, és azon mulattam magamban, hogy igazából öt percen múlt, hogy nem találkoztam az ikrekkel.

- Maggie, hallasz?

- Igen - feleltem automatikusan, de nem tudtam volna megmondani mi volt az utolsó mondatuk.

- Valami baj van? - Alicia aggódva pislogott rám.

- Semmi - ingattam a fejem, és mosolyogtam. - Minden rendben.

Azaz, inkább azt mondom, hogy semmi bajom sincsen, mert ha belemegyek a részletekbe, sosem állunk fel a griffendél asztalától.

De sietnünk kellett - először Umbridge professzorral volt találkozónk, utána dupla gyógynövénytanra rohantam, és amíg a lányoknak lyukasórája volt, én legendás lények gondozását hallgattam. Utána ebédszünet következett - nekem hosszított, mert nem jártam sem számmisztikára, sem jóslástanra, sem rúnaismeretre. Délután pedig dupla bűbájtan volt Flitwick professzorral.

Unottan rágcsáltam valami reggelifélét az asztalnál, mikor Fred és George is megérkeztek. Kicsit bicegtek, és felszisszentek, mikor leültek velem szemben az asztalhoz. Alicia és Angelina nagy szemeket meresztett rájuk, majd ketten, két oldalról egyszerre néztek rám.

- Mi van? - fordultam először az egyik, majd a másik felé. - Ne higgyétek, hogy nem veszem észre ezt a kis közjátékot!

- Én is ezt kérdezem! - vágta rá Angie. - Mi a baj? Dumbledore megint piros pöttyös bögréből issza a kakaót? - Éppen kakaót ittam kávé helyett, és igen, majdnem a torkomon akadt.

- Igen - vontam vállat. - Csak ma szerda van.

- És?

- Semmi.

A fiúk annyiban hagyták a dolgot, igazából nem nagyon tudtak mit hozzászólni, és én ennek nagyon örültem. Angie nagyon lassan evett, gondoltam nem adta még fel a projektet, amit Aliciával mi csak úgy hívunk „Mrs. Fred Weasley-projekt", és minden alkalommal kinevetjük.

- Hallasz te engem? - kérdezte.

- Hm?

- Nem figyelsz, Maggie. Lassan olyan leszel, mint egy inferus... - megborzongtam erre. - Azt mondtam, kíváncsi lennék, hogy Angie és Fred mikor válnak ilyen turbékoló párocskákká.

- Hát, ha sokáig húzzák... - mosolyodtam el. - Egyik sem veszi észre, hogy tetszik a másiknak.

- Miből gondolod?

- Sokat vagyok az ikrekkel - vigyorodtam el. - Nem egyszer vettem észre, hogy Fred szava elakadt, vagy totálisan mást mondott, mint akart, amikor Angie feltűnt a színen. Csak George rendes, és nem teszi szóvá neki. Legalább is nem nagy társaságban.

- Apropó, George! Mi van veletek? Ti nem turbékoltatok sosem, de mostanában alig látlak együtt titeket.

- Csak sok a dolgom, és fáradtabb vagyok - sóhajtottam. - De tényleg nem voltunk nagyon tapadósak, hogy mindig mindenhol nyálat kelljen cseréljünk. Blah- ráztam meg magam. Semmi kedvem nem volt romantikához, vagy turbékoló párokhoz, de persze a roxforti diákok tettek rá, én mit szeretnék. Még behúzódtak az első órák előtt is egy-egy beugróba csókot váltani. Vagy valami mást. Ivy és a hollóhátas Roger Davies látványa pedig borzasztóbb volt mindennél.

- Szörnyűek, nem? - Én csak bólintottam.

- Mostanában figyelem - vetettem egy pillantást hátra. - Umbridge sosem szólítja őt a nevén, ha jelentkezik, viszont mindig elsőre felszólítja, bár griffendéles.

- Ilyen alapos megfigyelő vagy? - vonta fel a szemöldökét.

- Ne már, hogy te nem vetted észre! Mi, ugyan ritkán jelentkezünk, de már szinte zsibbad a karom, mire felszólít.

- Mert téged ki nem állhat - forgatta meg a szemét. - Amennyi borsot az orra alá törtél, ne is csodálkozz.

Fújtattam volna szívem szerint.

- Jó, de másnál is így van... majd figyeld meg - zártam le a témát. - Kíváncsi lennék, van-e valami különösebb oka ennek.

- Nem hinném - vont vállat. A beszélgetést azonban nem folytathattuk, mert megérkeztünk. Nem sokra rá egy rosszkedvű Angelina is befutott, utána pedig egy ziháló Lee is.

- Ne... kérdezz... semmit - lihegte, kezét az oldalára szorítva. - Kellettél volna - vetette a szememre, mire én csak felvontam a szemöldököm.

A folyosó túloldaláról az ikrek közeledtek, két oldalról közrefogva Umbridge-et, és az egyik a tolltartóját, a másik meg a tankönyvet hozta magával. A tanárnőt pedig beborította a csillám. A rózsaszín csillám.

- Tanárnő... - jegyezte meg Lee - igazán ragyogóan fest ma.

- Ugye? Én is ezt mondtam neki - szólaltak meg ketten egyszerre.

- Weasley, Weasley! Fogják be! - Az ikrek tettetett hitetlenséggel pillantottak össze, és elhallgattak.

Minden perc kínzó lassúsággal telt, még úgy is, hogy Lee-vel a hátsó padban suttyomban amőbáztunk.

És akkor George kezét megláttam a magasban.

- Tanárnő, mondja csak, mi történt önnel? A frizurája...

- ... Egyszerűen fantasztikus! Fodrásznál volt? - kérdezte Fred is.

- Köszönöm. De nem. Foglalkozzatok a feladattal!

George ismét jelentkezett.

- Tanárnő, annyira jól áll ez a rózsaszín kardigán Önnek! Illik a bőrszínéhez. Hol vette? Kérem, árulja el!

- Weasley! Mit nem értesz azon, hogy olvasd el a kilencedik fejezetet?!

- Elnézést tanárnő, de ma egyszerűen lehengerelt. Az egyik nénikénknek szintén olyan jól állna egy ilyen szvetter! Odalenne érte, szívesen vennék neki. Ezért kérdezem.

- Nos, nem vettem. Kaptam. És öt pont a griffendéltől, amiért nem a munkájára koncentrál. Feladat, Weasley!

Fred már majdnem megfulladt George mellett. Én kérdve néztem Lee-re, de ő kerülte a pillantásom. Bokán rúgtam Freddie-t, hogy viselkedjen, de ő jelét sem mutatta az ütésnek.

- Tanárnő! Kitől kapta? Ajándékba? Szívesen kinyomozom Ő honnan szerezte, csak segítsen! Tényleg.... - de már nem tudta befejezni.

- Büntetőmunka! Ma este, hatkor a szobámban. Mindketten! - mutatott Fredre és George-ra is.

- De én miért? Nem is szólaltam meg...

- Mert azt mondtam! - vágta el a további beszélgetéseket.

Nyikkanásszerű hangot adtam ki, és az ujjaim mögül meredtem előre.

- Diggory! - szólt rám.

- Igen, tanárnő? - pislantottam fel.

- Mit művel?

- Elnézést, csak nagyon fáj a fejem. Kimehetnék a gyengélkedőre?

- Nem - mondta. - Várja meg a csengőt. - Én csak bólintottam, és magam elé meredtem a továbbiakban. Lee-re sem néztem rá, hiába piszkált.

Ám ő nem adta fel. Egyszerre csak olyan erősen bökött meg a pennájával, a bordáim között, hogy feljajdultam.

- Ezt miért csináltad?! - kiáltottam rá. Umbridge már ott is termett mellettünk.

- Tíz pont a griffendéltől, fejenként. Mr. Jordan, miért molesztálja az osztálytársát?
Büntetőmunka önnek is. Miss Diggory, legyen szíves átülni Mr. Monroe helyére az óra hátralévő részében.

- Kösz - tátogtam neki, miközben áttettem a székhelyem „Mr. Monroe" helyére. A mardekárosokhoz.

Fred és George tehát büntetőmunkára megy. Nagyszerű. Akkor megtapasztalják miért kell csendben maradni a tanárnő óráján. Úgy tűnik, végül is mégis csak be tudom fogni a számat, ha kell.

Gyógynövénytanra menet egy kérdés zakatolt a fejemben: Mit kéne most éreznem?