Ebédnél felvilágosítottak, hogy ugyan nincs túl sok szabály, de azokat mind be kell tartani. Az első és legfontosabb, hogy nem kérdezősködhetünk, és nem vehetünk részt a Rend gyűlésein sem.

- De hát... - kezdtem rögtön, mire Mrs. Weasley-nek megvillant a szeme. Akkor is folytattam. - Már elmúltam tizenhét éves, nagykorú vagyok. Szeretnék tenni valamit!

- Senki nem mondta, hogy nem tehetsz, tehettek semmit - ingatta a fejét Lupin professzor.

- Azzal tudtok a legtöbbet segíteni, ha részt vesztek a takarításban. A ház lakhatóvá tételében. - Visszanyeltem a reflexszerűen előtörni készülő válaszom, és csak bólintottam. Kezdtem sejteni, hogy az ikrek mitől voltak állandóan fáradtak, és egyben elismeréssel gondoltam rájuk, főleg George-ra, hogy mégis mennyi mindent kiderítettek így is, és még arra is találtak időt, hogy megírják nekem.

- Ez a ház elég sokáig lakatlan volt - magyarázta Sirius-, így rengeteg munkánk van vele - mondta. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a férfit valami bántja, ugyanis úgy beszélt, mintha valami undorító, kellemetlen feladatról számolna be.

- Értem - ennyit feleltem csak. - Van még több szabály is?

- Igen, mégpedig az, hogy az előszobában csak halkan beszélünk, de ezt már biztosan tudod - az asszonyság Kingsley-re és Lupinra nézett.

Miután mindenki jól lakott az ebéddel, Sirius felém fordult.

- De - kezdte-, gondolom kíváncsi vagy a ház többi részére is, legfőképpen a szobádra.

- Hogyne lennék kíváncsi! - Egyből felélénkültem. - Mégiscsak ez a Black család háza... évszázadok óta. - Sirius nevetett.

- Hidd el, nincs túl sok látnivaló, de majd körbevezetlek. Addig is, Ginny, megmutatnátok Margaretnek a közös szobátok?

- Hívj nyugodtan Maggie-nek - mondtam, miközben a velem szemben ülő vörös hajú lány bólintott.

Egyébként Mrs. Weasley-re úgy tűnt, hatott Kingsley figyelmeztetése, mivel a nap további részében sokkal kedvesebb volt velem. Ebéd után kaptunk egy teljes szabad órát, és amíg Fred és George hoppanált a csomagommal, addig én Hermionével, Ronnal és Ginny-vel a lépcsőn indultunk neki az emeleteknek.

Nem szóltam egy szót sem, de egyébként sem lehetett volna, hiszen emlékeztem rá, hogy csendben kell lenni. Az áporodott, dohos levegő kaparta a torkomat is és azt hittem, mentem szétrobban a fejem, úgy kezdett el fájni. Nem nagyon néztem körül, úgyis lesz még időm mindent alaposan megfigyelni, ehelyett a gondolataimba merültem.

Tehát az őrszolgálat, amit nagy nehezen megfejtettem George leveleiből, Harry-re vonatkozott. Nagy valószínűséggel tehát az egész rend tud róla, hogy meglátogattam a fiút, én pedig határozottan tudatlanságot tettettem. Mióta szoktam én hazudni? A magamnak feltett kérdésre egyetlen helyes válasz létezik: azóta, hogy elkezdődött a nyári szünet. Egy képzeletbeli listára ezt is felírtam, hogy számontartsam.

Kissé lelkiismeretfurdalás gyötört, de mégis azt hittem, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Nem mellékesen, Harry valószínűleg a Privet Drive-on van még, és szenved, a támadás után talán még jobban, mint eddig. Vajon tényleg én vezettem el a dementorokat, vagy azt, aki a dementorokat küldte a fiúra a házhoz? Ha ez igaz, és a lelkem egy kis része, az, amelyik vasmarokkal szorította össze a szívemet, úgy gondolta az, akkor hatalmas bajt hoztam a fiúra. Még ha nem is csaphatják ki, ezt az esetet senki nem fogja elfelejteni.

- Ez lesz az - állított meg Ginny-, a mi szobánk. - Mosolyogva nézett rám, mire én is elmosolyodtam.

- Elég tágas, az igaz - nyitotta ki Hermione az ajtót-, tiszta is, csak túl komor.

Beléptem az egykor vendégszobaként funkcionálható szobába. Egyből elmosolyodtam, ahogy megláttam Fredet és George-ot, előbbit az egyik ágyon, másikat az ágy végében álló ládán ülni, és odasiettem hozzájuk, közéjük ülve.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz, Hermione - vigyorodtam el-, ez a szoba tökéletes így. Nagyon vidám is - néztem az ikrekre. Hermione a szemét forgatta, míg Ginny válaszolt.

- Igen, így határozottan viccesebb - ült le ő is. - Ez az én ágyam - mondta, majd egy másikra mutatott. - Az Hermionéé, ez pedig a tiéd.

George közben hátramászott az ágyra, és megfogta a kezem.

- Tetszettek a leveleim? - kérdezte hatalmas mosollyal, mire én bólintottam.

- Eszméletlenek voltak! - dicsértem meg.

- Azért én is segítettem megírni... - húzta fel az orrát Fred, úgy tett, mint aki megsértődött. Játékosan oldalba böktem őt, majd a ládám felcsapva elővettem a sütis dobozom, amit még otthon raktam el. Először a fiút kínáltam meg vele, békejobbként.

- Csodállak titeket, srácok - mondtam nekik falatozás közben -, hihetetlen mennyi mindent tudtatok meg úgy, hogy még csak részt sem vehettetek az üléseken. Azt sajnálom csak - mondtam, hogy így Cedricet sem fogják felvenni, pedig szeretett volna jelentkezni...

George meg én kényelembe helyezkedtünk az ágyon, a párnákat az ágy támlájához téve, hogy ne nyomja a hátunk. Freddie az ágy végében helyezkedett el, Hermione és Ron a lány ágyán feküdtek keresztben, míg Ginny a sajátjáén hasalt. Így beszélgettünk, habár komoly dolgokról, a Rend ügyeiről volt szó, mégis csodálatos érzés volt ezen a módon pihenni. Nem győztem ámulni, hogy többekkel alig ismerjük egymást, mégis elfogadtak, befogadtak maguk közé.

Néhány dolog volt, amelyet tényleg nem írhattak meg levélben, például kik a Rend tagjai, és hogy pontosan mit csinálnak itt. A beszélgetésünket az asszonyság szakította félbe, azzal, hogy szedjük össze magunkat, és menjünk segíteni.

- Margaret, szerintem öltözz át olyan ruhába, ami nem baj, ha piszkos lesz.

- Rendben, Mrs. Weasley - bólintottam. Az asszonyság még egyszer végignézett rajtunk, mielőtt kifordult volna a szobából. Én előkotortam gyorsan néhány ruhát. Mint megtudtam, saját fürdő is tartozott a szobához, így beszaladtam oda átöltözni.

Sötétzöld márvány és ezüst, kígyó mintájú díszítés fogadott mindenhol. Azt hittem menten rosszul leszek, mert a helyiség maga nagyon nyomasztó volt. Mire kiértem, a többiek már nem voltak sehol, egyedül George várt meg.

- Azta - ámulva nézett rám-, Mags, csodásan nézel ki így is. - Kicsit elpirultam a szavaira, hiszen tényleg csak egy sportcipő, fekete leggings és egy hosszabb, csíkos póló volt rajtam. Még a hajamat is lazán összefogtam.

- Köszi - mosolyogtam rá.

- A többieket megkértem, hogy menjenek előre - lépett hozzám, és az ágyhoz vezetett. Ledőltünk rá mind a ketten, szinte egymásba bújtunk, úgy kapaszkodtunk össze. Az arcunk is nagyon közel volt egymáshoz, így csillogó szemei is hatalmasnak tűntek. - Hihetetlenül hiányoztál...

- Te is nekem - adtam egy puszit az arcára. - Nagyon köszönöm, amit értem tettetek a bátyámmal együtt - a mellkasához fúrtam a fejem, és belélegeztem az illatát.

- Bármit megtennék érted - súgta a hajamba, és nyomott egy puszit a fejemre. - Ezek nemcsak szavak, Mags, teljesen komolyan gondolom őket. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott leszervezni.

- Semmi gond - mosolyodtam el. - Kész csoda így is, hogy itt vagyok. A nagybátyámék azt hiszik, Franciaországban vagyok - kuncogtam el magam.

- Ó, hazudtál nekik?

- Kénytelen voltam - pillantottam fel rá cinkos mosollyal. - Nem akartak elengedni, és én pedig itt akartam lenni. Veled. Veletek... Viszont - megpróbáltam elhúzódni egy kicsit tőle, de nem hagyott. - Anyukádnak igaza volt odalent.

- Tessék?

- Ebédnél - sóhajtottam. - Nem tudom, hogy én vezettem-e el a dementorokat Harry-hez... de a nyáron meglátogattam őt. A mugli postán intéztem, hogy ne legyen feltűnő...

- Te kis rafinált... Tudtam, hogy nem hiába vagy a barátnőm - vigyorodott el, és magához húzott egy csókra. Végre, gondoltam, és egy időre elmerültem abban a csodálatos érzésben, amit okozott.

- De van még valami, amit szeretnék elmondani. Dudley-t is be kellett vonnom az egészbe, mert féltem, hogy a nagynénjéék esetleg elrejtik a levelet előle.

- Az a mugli fiú, aki Roxfortba is eljött? - kérdezte, én pedig bólintottam.

- Ő rendezte el, hogy tudjak találkozni Harry-vel... de, ez még nem minden. Én is ott szembesültem azzal, hogy mégis milyen áron... Egy napig Dudley barátnője voltam.

- MICSODA? - horkant fel.

- Ez volt az egyetlen módja, hogy elmehessek, ez teljesen biztos. Dudley nem barátkozik lányokkal, és ha elmondom, hogy boszorkány vagyok, nemcsak saját magamra hozok bajt, hanem Harry-ére is... így is hoztam rá, mert a nénikéje rájött - hadartam gyorsan, és nem is mertem csak a legvégén George-ra nézni. - Georgie? Minden oké?

Barátomnak vörösödött a feje, és könnyek csillogtak a szemében, amikor ránéztem elnevette magát. Türelmetlenül vártam, hogy csituljon.

- Erről mindenképp kell még részletesebben hallanom - adott egy puszit a számra. - Ez szenzációs!

- Nem... gond ez?

- Dehogy - mondta, miközben a vigyor leolvadt az arcáról. - Soha, semmiben nem voltam olyan biztos még, minthogy szeretlek, Mags.

- Mi-mit mondtál? - pislogtam rá, könnyekkel a szememben, ő pedig riadtan nézett rám.

- Azt, hogy szeretlek - ismételte meg. - Kapkodva vettem a levegőt, ugyanis...

- Én is szeretlek Téged, Georgie. Soha így még nem szerettem senkit... - öleltem meg.

- Ugye tudod, hogy most mondtuk ki először egymásnak? - kérdezte, mire én bólintottam, és egy újabb csókban forrtunk össze.

A csókot egy második, majd egy harmadik követte, és mire észbe kaptunk, a keze már a pólóm alá csúszott. Gyorsan megragadtam a kezét, hiszen le kellett állnunk. Nemsokára keresni fognak minket.

- Gyors? - kérdezte aggódva. - Várhatunk még, amíg készen állsz...

- Nem - ingattam a fejem. - Tényleg nem gyors - súgtam neki, és éreztem, hogy elönti a forróság az arcomat. - Én készen állok már egy ideje. - Barátom zavartan nézett rám, mire gyorsan folytattam. - Rád.

- Ezt most hogyan érted?

- Hát úgy, te buta, hogy elég régóta vannak érzéseim irántad, csak időre volt szükségem, hogy meg merjem magamnak is fogalmazni, és ne féljek a visszautasítástól.

- Nem így értettem - válaszolt szenvtelenül. - Hanem arra gondoltam, hogy te már... nem vagy...

- Ó! - Hirtelen megértettem, mit akart mondani. - Nem vagyok - ingattam a fejem.

- Mégis kivel? Vagy kikkel? - Állt fel az ágyról. Én is feltápászkodtam közben.

- Számít ez? - közel léptem hozzá, és megragadtam a gallérjánál fogva, hogy rám nézzen. Bólintott, mire mélyet sóhajtottam.

- Philippel... - Távolabb akart lépni, de nem hagytam.

- Mégis mikor akartad ezeket elmondani nekem? - kérdezte csalódottan.

- Mégis mit gondolsz, mikor kellett volna elmondanom, hogy nekem nem te vagy az első? - Kezdtem kiakadni, és így én is megemeltem a hangomat. - Talán ma, az ebédnél?!

- Az mindent elsöprő meglepetést okozott volna mindenkinek - kaptam választ. Az egyetlen probléma az volt, hogy a hang forrása nem barátom volt, hanem a hátam mögött álló Sirius Black.

Teljesen elvörösödve fordultam felé, de rajta is látszott, hogy erre aztán nem számított. Mintha magának mondta volna, megszólalt.

- Még mindig tudok időzíteni... Bár azt hiszem, szerencse, hogy nem hamarabb érkeztem. - Egyik kezével beletúrt a hajába, majd megrázva magát leült Ginny ágyára, hogy mindkettőnket jól lásson. Én kopogtam, csak nem hallottátok... Na de, folytassátok, csak gyorsan érjetek a végére, mert Molly apró darabokra átkoz engem és Maggie-t... Téged csak nem bántana, elvégre a fia vagy.

- Inkább menjünk - felelt George, ő is erősen kivörösödve.

x Y z

Takarítás közben alig szóltunk egymáshoz, amit nemcsak az nehezített, hogy Georgie szinte meg volt sértődve, hanem az is, hogy Sirius végig lopva figyelt bennünket. Estefelé Mrs. Weasley is egyre türelmetlenebb volt, amit nehezített, hogy sokszor le kellett szaladnia, mert egy több rendtag érkezett.

- Biztosan nagyon fontos lehet ez a mai találkozó - suttogta Ron Hermionének -, mivel Piton is itt van.

- Az Piton professzor - Ginny rámutatott a tanárra, mire én felvontam a szemöldököm. - A mardekár házvezető tanára - folytatta gyorsan -, és halálfaló volt. Most állítólag kémkedik a Rendnek...

- Nem mondod - feleltem. Nem tudtam róla, hogy a tanár úr egykori sötét varázsló volt, de azzal tisztában voltam ki ő, hiszen, amiről Ginny nem tud, az, hogy Harry-vel egyszer meg is loptuk őt. - Nem szeretném, hogy ő legyen a házvezetőm - borzongtam meg. - Nem túl szimpatikus alak.

A beszélgetésünknek a visszatérő Mrs. Weasley vetett véget, aki a takarítás végeztével sietősen a szobánkba küldött minket. Fred és George mindent eldobva hoppanáltak, Hermione Ron szobájába ment, mire mi összenéztünk a fiú húgával, és elvigyorodtunk.

- Aranyosak együtt, nem? - súgtam neki, mire ő bólintott. Együtt léptünk be a szobánkba, én pedig egyből fürödni akartam menni. - Ilyen koszosnak már régen éreztem magam - pakoltam elő minden kelléket. - Nem baj, ha befoglalom a fürdőt?

- Dehogy... van a folyosón is egy fürdő egyébként, majd odamegyek - felelte, majd hozzám fordult. - Nem láttad a trágyagránátom?

- Nem - ingattam a fejem-, de itt az enyém. Használhatod ezt, csak légyszi ne a szobában...

- Nem itt akarom - ingatta a fejét. - Csak Tonks, az egyik rendtag tegnap este elárulta, hogyan ellenőrizhető a páncélozó bűbáj az ajtókon...

- Meg kell dobni valamivel - csillant fel a szemem.

- Ellenőrzöm, hogy egyáltalán próbálkozhatunk-e. Bár, előtte én is lefürdök - felelte, és már ott sem volt.

Teleengedtem a kádat vízzel, imádtam forró vízben fürdeni. Nem tudom mennyi idő telhetett el, míg bent voltam, de rengeteg minden futott át a fejemen az idő alatt. George-ot sem értettem... Mit számít, kivel voltam? Mit számít, hogy voltam-e egyáltalán valakivel... Az a lényeg, hogy most vele vagyok, és nem is akarok senki mással lenni. Vagy tévednék?

Philip jutott eszembe, a leereszkedő vigyora, amikor szakított velem. Szerintem sosem felejtem el az arcát. Mindenképpen hiba volt vele lennem, csak azt nem értettem, hogy a barátomat ez miért nem érdekli? Talán más lettem ettől?

Nem tudtam, de nagyot sóhajtva szálltam ki a kádból. Tiszta ruhát öltöttem fel, és befontam hosszú, barna hajamat, ami vizesen, csillogva esett a jobb vállamra. Jobb ötlet híján elővettem egy könyvet olvasás céljából, de hamar össze is csaptam, mert egy ismerős fiúhang ütötte meg a fülemet, és már rohantam is a hang irányába.

- Harry! - rontottam be Ron szobájába, és egyből a fiú nyakába vetettem magam.

- Gretie? - ölelt vissza egyből, majd eltolt magától. - Te, itt?

- Én, itt - bólintottam, miközben végigmértem őt. - Ma délben érkeztem... De jó, hogy nincs semmi bajod! - öleltem meg még egyszer. - Majd szétvetett a bűntudat, hogy talán én tehetek róla... De ne aggódj, tényleg nem fognak kicsapni, háromszor is utána néztünk Cedric-kel.

- Dehogy tehetsz te róla! Szerintem tutira Vol... Valér volt - pillantott barátaira, hogy vajon megijedtek-e.

- Ki az a Valér? - kérdezte Ron, mire leintettük.

- Na és mesélj! Inkarnálódott patrónust idéztél meg?

- Mit?

- Alakja volt, vagy csak füstköd?

- Persze, szarvas, mint mindig.

- Mint mindig? - csodálkoztam, elismerően nézve rá. - Ez igen! Gratula - vigyorodtam el, és leültem Ginny mellé. George-ra rá se mertem nézni, Harry pedig odaült hozzájuk.

- Szóval... Bill is itt van? - fordult a többiekhez.

- Irodai beosztást kért magának, hogy hazajöhessen, és segíthessen a rendnek – világosította fel Fred. – Azt mondja, hiányoznak neki a jó kis sírok, de... talált magának kárpótlást.

- Micsodát?

- Emlékszel Fleur Delacourra? – vigyorgott George. – Állást vállalt a Gringottsnál, hogy djákorholjá á nyelvet...

- És Bill folyton magánórákat ad neki – kajánkodott Fred.

- Fleur itt van??? - ragyogott fel a szemem. - Szokott járni a gyűlésekre, Freddie?

- Nem - ingatta a fejét.

- Talán te is adnál neki magánórákat? - kérdezte George. Nem szánta sértésnek szerintem, mert vigyorgott, de lányok mind fújjogni kezdtünk.

- Undorító vagy, George!

- Ráadásul Gretie a barátnőd... - tette hozzá Harry is, rám pillantva.

- Bár... ki tudja - töprengtem el egy pillanatra. - Ha szépen megkérem, biztos segít gyakorolni a franciázást... - néztem George-ra. - Mármint a francia beszédet. Nem kéne elfelejtenem.

Fred füttyentett egyet, de a kisebbek kedvéért hamar visszatértünk a renddel kapcsolatos kérdésekre. Harry-nek és nekem sem volt ismeretlen, hogy Charlie Romániában kapcsolatokat épít ki, és hogy Percy-ből a tékozló fiú vált, összeveszve a családjával mindent hátrahagyott.

- De biztos nem feltételezi a szüleitekről, hogy mindent kockára tennének, ha nem volnának biztosak a dolgukban - tette hozzá kissé bizonytalanul.

- Hát... az az igazság, hogy a te neved is elhangzott abban a veszekedésben – bökte ki kelletlenül Ron. – Percy azt mondta, nincs más bizonyíték, csak a te szavad, és... és hogy az neki nem elég jó. – Percy elhiszi, amit a Reggeli Prófétában írnak – szólt bosszúsan Hermione. A többiek bólogattak.

Harry összepréselt ajkakkal nézett rám.

- Elolvastad a maradékot is - mosolyogtam rá büszkén.

- El - dörmögte. - És nem egyedül... már kezdtem azt hinni, hogy Dudley-t eltalálta egy zagyváló átok vagy valami... Persze szivatott is utána azzal, amit olvasott. De látnod kellett volna! Alig merte megfogni az újságot - ingatta a fejét. - Bár én azon is meglepődtem, hogy tud olvasni.

- Hát még hazudni! - vágta rá George.

- Ajaj. – Először azt hittem, Freddie a közelgő vihart akarja megelőzni, de közben rántott egy nagyot a telefül zsinórján, aztán George-dzsal együtt hangos pukkanással köddé vált. Pár másodperccel később Mrs. Weasley tűnt fel a hálószoba ajtajában.

- Véget ért a tanácskozás, lejöhettek vacsorázni. Mindenki alig várja, hogy találkozhasson veled, Harry. Jut eszembe, ki hagyta azokat a trágyagránátokat a konyhaajtó előtt?

- Csámpás – felelte szemrebbenés nélkül Ginny. – Imád játszani velük.

- Aha – bólintott Mrs. Weasley. – Már azt hittem, Sipor volt, ő szokott ilyeneket csinálni. Tiszta kosz a kezed, Ginny, mit csináltál már megint? Indíts, mosd meg! Ginny elfintorodott, és édesanyja nyomában kiment a szobából. Engem Harry még ott tartott egy szóra.

- Tudja? - kérdezte, mire én csak bólintottam.

- Elmondtam neki... - feleltem szomorúan. - De nem kellett volna. Kezdem azt hinni, hogy az őszinteség megöl mindenféle kapcsolatot - ingattam a fejem.

- Sajnálom - válaszolt. - Nem gondoltam volna, hogy George így felveszi. - Csak vállat vontam.

- Majd később beszélünk - mosolyodtam el, és követtem Ginny-t az ebédlőbe.