- Ólyán ne'éz ételeket főznek itt á Rhoxfór'ban... - sopánkodott Fleur az ebédnél. - Nem fógok beleférhni á dísztaláromba! - Vele átellenben ültem a hollóhát asztalánál, jobb oldalamon Ames, balomon pedig - nagy sajnálatomra- Zach ült. Én éppen repetáztam az isteni sodós töklepényből, és nem tudtam hova tenni Fleur panaszkodását. Nagyon elégedett voltam az ételekkel, szerintem a házimanók minden alkalommal kitettek magukért, nem beszélve arról, hogy mindig számtalan étellel és itallal kedveskedtek nekünk, hiszen nemcsak a hagyományos angol, hanem francia és bolgár különlegességeket kínáltak. Az már más kérdés volt, hogy én ezekből nem ettem, tökéletesen elégedett voltam az angol étellel.

Rosszalló tekintettel néztem rá, és már a nyelvemen volt valami csípős beszólás, amikor észrevettem, hogy a lányok, a Fleur mellett ülő Tiffany, Chloe, de még Elodie is egy pontra mered, valahova a fejem fölé. Chloe még súgott is valamit ővélasága fülébe, amire a lány bólintott, és félrenézett.

A hátam mögött éppen Hermione, Harry és Ron ment el, az ikrek testvérének azonban fura testtartása volt, mintha el akarna bújni valaki elől. Harry válla fölött felénk pillantgatott. Mosolyogva intettem a triónak, illetve a tőlük nem messze ülő ikreknek, majd visszafordultam az asztaltársaságom felé.

Ekkor azonban már Zach és Philip, a csapat két „vadbarma" is egyre pirosabb arccal ült a helyén. Meg se próbálták álcázni vigyorukat, de még Ames is mosolygott.

- Mi a...? - Azt akartam kérdezni, hogy mégis mi folyik itt, de elakadt a szavam, amikor a fiúk felröhögtek. Dennis volt az egyetlen, aki nem nevetett, ő engem bámult pislogás nélkül, és értetlen tekintetem láttán megvonta a vállát. Fleur bosszúsan sóhajtott, majd megadóan intett a jobbomon ülőnek.

- Ron Weasley elhívta Fleurt a bálba - suttogta, miközben nem bírta megállni, hogy ne nevesse el magát.

- Hogy mit csinált? - leejtettem a villámat is meglepetésemben. Ron mit csinált? De Ames bólintott. - De nem akárhogyan... - folytatta volna, ha Zach nem vágott volna közbe.

- Fleur a bátyádat próbálta delejezni az örökölt bűbájával, amikor Cedric arra járt - hadarta, miközben csuklott egyet. - Tudod, a véla-dolog, csak nem sikerült neki. Erre az az ütődött - itt Ronra utalt, ami nem nagyon tetszett nekem, ösztönösen felmordultam-, mármint a fiú meg rákiabált Fleurre a Bejárati Csarnokban.

- Hogy mit csinált?! - kérdeztem, talán a kelleténél hangosabban, mert többen is felénk kapták a fejüket. Hitetlenül ingattam a fejem.

- Gondolom biztos belesétált a bűbájba, ami nem fogott a bátyádon - egészítette ki Ames-, de a lényeg, hogy rákiabált a lányra - mutatott Fleurre-, hogy „gyere velem a bálba!" Aztán olyan piros lett, mint egy paradicsom, és elrohant. Most meg láthatóan bujkál... - ingatta a fejét.

- Látnod kellett volna Fleur arcát! - susogta izgatottan Chloe, a többiek meg bólogattak hozzá. A történetet így is szinte láttam a lelki szemeim előtt, és nem tehettem róla, de még én is elnevettem magam. Sajnáltam szegény fiút, de ha tudná, hány ilyen történt odahaza, az iskolában! Szóval nem ő az egyetlen egy, de mivel itt ilyen először fordult elő, nem tudtam megállni. Persze nem röhögtem úgy, mint Zach, aki majdnem kiköpte a falatot a szájából.

- Ez undorító - fintorogtam, ő persze füle botját se mozdította. - Egyébként - néztem a vélalányra-, mit akartál te a bátyámtól? - Fleur csak a szemét forgatta. - Azért nem működhetett rajta a kis bűbájod - szúrtam oda -, mert...

- ... csak azt ne mondd, hogy olyan erős jellem - forgatta meg a szemét Philip.

- MERT - nyomtam meg a szót- már van párja a bálra - sóhajtottam. - De ha vele akartál menni, szólhattál volna nekem is - szusszantottam. Azt akartam mondani, hogy beszélhettem volna Cedric-kel, de végül is nem mondtam ki. - Bemutathattalak volna egymásnak titeket. - Ennyit mondtam csak, hiszen úgy gondoltam legalább Ron megúszhatta volna ezt a nyilvános leégést. - Szóval most Ronnal mész a bálba? - kérdeztem vigyorogva, csak azért, hogy tovább piszkálódjak a lánnyal.

- Ki van zárva! - fújtatott az. A fiúk megint elnevették magukat.

A délután során igyekeztem megfogadni az igazgatónő tanácsát, és az ünnepekre koncentráltam, amik itt voltak a nyakunkon. Bevetettem magam a könyvtárba, hogy kicsit kutakodjak a Fekete-tó élővilága után. A könyvtáros elég segítőkész volt, annak ellenére, hogy barátságtalan tekintetét végig magamon éreztem, számtalan könyvet ajánlott. Ezúttal jegyzetelésre is előkészültem, hogy átismételjem a lényekkel szembeni védekezési stratégiát - nagyon nem szerettem volna, ha a küldetésem felénél összeakadok az óriáspolippal, az meg játékból kidob a partra, de azt sem, ha valami lény megragad és leránt a mélységbe. Na ez az! Hogy a fenébe fogok tudni kibírni egy teljes órát a víz ALATT?! Erre eddig nem is gondoltam. A szívem zakatolt a gondolatra, miközben arcomat a tenyerembe temettem.

Rajtam kívül egy lélek sem tartózkodott a könyvtárban. A roxfortosoknak már téli szünetük volt, ahogy nagy valószínűséggel a Beauxbatonsban is a karácsonyra készülődtek. Az ünnepi emlékek segítettek egy kicsit megnyugodni - legalább annyira, hogy eszembe jusson a bácsikám és a nagynéném, akiknek nem is írtam azóta, hogy tudattam velük, én lettem a francia trimágus bajnok.

Kedves Nénikém!

Tudom, elég régen írtam már nektek, remélem nem haragszotok érte! A Roxfortban varázslatosan telik az idö, úgy szeretek itt lenni, mintha a második otthonom lenne. Szereztem pár új barátot is itt, jóban lettem Harry Potterrel és a barátaival, akikkel együtt utaztunk a Kviddics Világkupadöntöre a zsupszkulccsal. George és Fred különösen kedvesek velem.

Sajnálom, hogy nem megyek haza a téli szünetre, ahogy általában szoktam. Talán tudjátok, hogy megrendezik az iskolában a Tusához kapcsolódó karácsonyi bált. Egyébként is nagyon izgalmas a téli szünet itt, de most fel van bolydulva az egész iskola! Még a francia csapatom is báli lázban ég, nem beszélve Madame Maxime-ról, akit alig tudtunk meggyözni róla, hogy mind jártasak vagyunk a táncok terén. Egyébként, George Weasley lesz a partnerem a mulatságon.

Az első próba után a második helyen állok a versenyben, az elsö természetesen Cedric. Viktor Krumnak és nekem ugyanannyi pontszámunk lett, így Harry szorult a harmadik helyre. Izgatottan várom a második próbatételt, és kérlek nyugtasd meg a bácsikámat, hogy alaposan kidolgozott ütemterv szerint készülök rá. Igyekszem komolyan venni. Alig várom, hogy személyesen is kivesézzünk mindent!

Remélem ti is jól vagytok, és nem hiányoltok minket, legfeljebb csak egy kicsit.

Boldog karácsonyt kívánok!

Szeretettel Ölellek Titeket,

Fogadott lányotok, Margaret

Kétszer is átolvastam a levelet, hogy biztosan jó lesz-e. Egyrészt muszáj volt megosztanom valamit a nagynénémékkel, hiszen üres levelet mégsem küldhetek el. Szörnyen utálok leveleket írni, írásban nem vagyok túl bőbeszédű, ha pedig túl részletesen írok, egyszer csak ráunok és félreteszem. A levelezésem Cedric-kel persze más kategória volt - vele mindenről őszintén beszélhettem, ezért megérte a fáradtságot minden perce. De most más volt. Nem szerettem volna, ha „anyáék" megtudnának pár dolgot - például, hogy összevesztem Cedric-kel. Egyrészt én magam is szomorú voltam tőle, de úgy voltam magunk között lerendezzük ezt. Bátyám is így gondolta, ezt tudtam. Ha megírta volna a szüleinek, mind a kettőnk ellen valóságos bagolyarmada indult volna, hogy béküljünk ki. Sem Abby, sem Amos nem szerette, hogyha veszekedünk.

De azt sem szerettem volna, hogyha elárulom magam mennyire odavagyok George-ért. Nem tudtam a bácsikám mit szólna hozzá, de nem is ez a része érdekelt. Egyszerűen csak nem vagyok pletykás, nem szeretem elhamarkodni a dolgokat - semmilyen téren.

Miután elküldtem az egyik roxforti bagollyal irományomat, magamhoz vettem némi édességet is, és a griffendél klubhelyisége felé tartottam.

- Mags, hát te mit keresel itt? - hallottam egy hangot a hátam mögül, és tudtam is, hogy George az. Elvigyorodtam, ahogy hátrafordultam.

- Titeket látogatnálak meg - nevettem el magam. A fiúk hótól lucskosan, szinte dideregve tartottak a klubhelyiségük felé, Fred a sálát a fejére hajtotta, míg George sapkája félrecsúszott. Olyan hihetetlenül cuki volt így, piros arccal! Éreztem, ahogy a szívem gyorsabban ver. Odaléptem hozzá, hogy megigazítsam az usánkáját. - Csak nem tudtam, lehet-e...

- Naná, hogy lehet!

- Miért ne lehetne? - kérdésükre vállat vontam.

- A buli óta nem voltam erre... még a végén valaki azt hiszi, hogy kémkedni szeretnék.

- És kémkedsz? - néztek rám, valami megmagyarázhatatlannal a szemükben.

- Dehogy - visszakoztam egyből. - Igaz, akkor is ezt mondanám, ha kémkednék... - kacsintottam.

- Úgy tudtam - suttogta George.

A klubhelyiségben elég sokan lézengtek, így szinte fel sem tűnt senkinek a jelenlétem. Harryt, Ront és Hermionét az egyik ablakmélyedésben találtam meg. Nagyon elmerülhettek valamiben, de én ezzel nem törődve léptem hozzájuk.

- Sziasztok! - mosolyodtam el. - Mizujs? - kérdeztem, igyekezve úgy tenni, mint aki nem veszi észre, hogy Harry egy levelet süllyeszt el a zsebébe.

- Mi járatban erre? - kérdezte Ron, egy kissé barátságtalanul.

- A bátyjaidhoz jöttem - ismételtem meg azt, amit az imént az ikreknek is mondtam. Azzal nyugtattam magam, hogy ez csak blöffölés, nem igazi hazugság. - Kértek csokit? - szórtam az ölükbe egy halomnyi csokibékát.

Ron és Harry is gyanúsan méregettek engem. Ártatlan arckifejezésemre csak még inkább összevonták szemöldöküket, mire én vállat vontam. - Oké, ha nem, hát nem... - felkaptam egyet én magam, és már bontottam volna ki, amikor Ron megállított.

- Inkább ezt! - kapta ki a kezemből a félig kicsomagolt elvarázsolt csokit.

- Oké... - most én néztem rájuk furán, de hamar megkaptam a válaszom, Hermionétól.

- Azért csinálják ezt, mert Fred és George állandóan kínálgatnak mindenkit a kanári kuglóffal, amitől percenként... - épp mellettünk öltött magára rikítósárga tollköntöst.

- ... átváltoznak madárrá - fejeztem be a lány mondatát. - De én nem trükkös csokit hoztam! Hallod ezt, Georgie? - szóltam a fiúnak, aki hamarosan elő is bukkant a tömegből.

- Mit? - Bal kezével megfogta a jobb vállamat.

- Az öcséd azzal vádol, hogy át akarom verni őket - ingattam a fejem. - Pedig - kezdtem bele óvatosan -, ez csak szívfájdalomra van. Hallottam a dolgot Fleur-rel - tettem hozzá még.

- Hogy mi?! - Ron akkorát hördült, hogy elhajította a kezében levő édességet, ami csak úgy csattant az ablakon. - Mégis mi? Hogyan? Mi van?

- Ne aggódj - siettem megnyugtatni is-, nem te vagy az első, aki belesétál a lány csapdájába. Peched volt, mert a bátyámat akarta megfogni magának...

- Azt tudom - bólintott, egy újabb csokit keresve. - Ki volt még ilyen...

- Balfék? - kérdezte Fred, küszködve a nevetésével. Ron csak morgott.

- Fleur ezt rengetegszer eljátszotta már a suliban, a fiúkkal - jelentettem ki, majd halkabban hozzátettem. - A bujkálás ilyenkor egyébként sem a legjobb módszer. Fleurnek kéne szégyellnie magát, de ő úgysem fogja. Neked viszont nem kell szégyenkezned a történtekért... - Hermione horkantott- ... legalábbis nem annyira. - George-hoz fordultam, aki még mindig ott állt mögöttem, és rákacsintottam.

Vacsorázni még a fiúkkal mentem, majd miután iskolatársaim Madame Maxime vezetésével elindultak kifelé, én még tovább beszélgettem, mintha a világ legtermészetesebb dolga ez lenne. Magamon éreztem bátyám tekintetét is, de Harry is megszólított.

- Maggie, neked nem kéne...?

- Mit nem kéne? - kérdeztem vissza, a szomszédos asztalnál levő üres helyeket bámulva. Az utolsó kék folt éppen kilépett a Nagyteremből. - Uramisten, tényleg! - ijedtemben felpattantam. - Jót dumáltunk! Sziasztok! - búcsúzkodtam, felkapva még egy sütit rohamléptekben indultam a csapat felé. Inkább nem törődtem azzal, hogy a teremben hátrahagyott diákok és tanárok milyen arcot vághatnak, így is magamon éreztem mindenki tekintetét. És égtem, mint a Reichstag.

Másnap csak étkezéseknél láttam a srácokat, rögtön a reggelinél megeresztettem feléjük egy szégyenlős mosolyt. A többiekkel megszavaztuk, hogy legyen karácsonyfánk, így össze is állt a „díszítő bizottság". Madame Maxime-ot meg kellett még róla győzni, de sikerült, és Hagridnak hála kaptunk egy hatalmas fenyőfát. Azonban díszünk még egy sem volt. A többiek engem és Dennist küldtek a kastélyba, egyenesen az igazgatóhoz, hogy kunyeráljunk díszeket. Addig ők maguk mindenféle holmiból nekiálltak kézműves díszeket kreálni, hogyha esetleg nem kapnánk fára valót, akkor is legyen mit kiakasztani. Pár fiú még a Tiltott Rengeteg széléhez merészkedett tobozért. Amest és Zachie-t nem zavarta, hogy az erdőbe TILOS a belépés.

- Nekem ez nagyon nem tetszik... - morogta Dennis a kastély közelében. Egészen addig csendben voltunk. - Különben is, az igazgató foglalkozik ilyennel? Otthon a házvezetőnkhöz fordultunk volna ilyennel.

- Nem tudom - feleltem, a karom széttárva. - Gondolod, hogy az igazgatóhelyettest környékezzük meg inkább? Vagy a tesóm házvezetőjét? - grimaszoltam tétlenségemben.

- Keressük meg az igazgatóhelyettest - ajánlotta ő. Bekukkantottunk a Nagyterembe, de McGalagony professzor nem volt ott. Végül a szobájában leltünk rá, amit nem kis meló volt megtalálni. Néhány festmény segített ki minket, bár voltak olyan gorombák is! - Ez még nekem sem jutott volna eszembe - suttogta, mikor megtaláltuk a keresett szobát. - És ez nagy szó.

- Tudom - vigyorodtam el, majd kopogtattam az ajtón. Előadtuk az ügyünket a tanárnőnek, aki máris elővarázsolt nekünk két hatalmas karton dobozt, tele fadíszekkel, égőkkel, és mi egymással. Egy házimanót is akart rendelni mellénk, de én visszautasítottam. - Elbírjuk - mosolyodtam el. Alig haladtunk le egy emeletet, máris szitkozódni kezdtem. - Ki mondta azt, hogy nem kell extra segítség? - nyögtem, miközben alig láttam az előttem levő utat. Lassan haladtunk, és még nehéz is volt a cipelt súly.

- Te voltál - felelt egyből.

- Picsába.

És ha ez még nem lett volna elég, a szűk ösvényen, ami a hintónkhoz vezetett, még el is csúsztam. A doboz repült az ég felé, én meg hátravágódtam egy hatalmas sikítással a hóba. Dennis ezt nem vette észre időben, megbotlott az ösvényre lógó lábamban, a dobozt elhajítva előre esett, egyenesen velem szemben. Feltornáztuk magunkat, miközben úgy tűnt, hogy díszeső potyog az égből, aztán két hangos puffanás - a dobozok. Évfolyamtársam bosszús arcát látva elröhögtem magam, kacagásom pedig őt is nevetésre ingerelte. Igazán idilli pillanatok voltak ezek, amit érdemes lett volna titokban tartani.

Titok? Roxfortban? Teljesen jogos a kételkedés.

Egy hugrabugos csoport - köztük a bátyám- szem- és fültanúja volt az áriámnak, illetve a francia társaink is végignézték, Ames, Zach és Tiffany még ki is rohant a kocsinkból, hogy lássa. A szétszóródott díszeket már bűbáj segítségével szedtük össze, a törötteket pedig összeforrasztottuk, és most már pálcával navigáltuk a megfelelő helyre mindet.

- Ez előbb is eszünkbe juthatott volna - sóhajtottam, majd én is hozzáláttam a Hagrid által beszuszakolt fa cicomázásához.

Karácsony reggelén kivételesen kipihentem keltem, és hamar kipattantam az ágyból. Gyorsan magamra kaptam valami ancúgot - most nem az iskolai egyenruhát, hanem egyszerű öltözetet választottam.

- Boldog Karácsonyt Mindenkinek! - széles mosoly ült a számra, ahogy megláttam iskolatársaimat.

Mint a kisgyerekek a fa köré gyűltek, és egymást szinte félrelökve kapkodtak a rengeteg ajándékért. Közben karácsonyi zene szólt, és az asztalokon a gyümölcsök mellett helyet kapott kakaó, kávé és alkoholmentes vajsör is. Ez utóbbiból töltöttem magamnak, amíg arra vártam, hogy én is az ajándékaimhoz férjek.

Ekkor egy bagoly röppent be a helyiségbe, egy csomagot hozva - nekem. Felismertem nénikém kézírását, és egyből hozzáláttam az olvasáshoz.

Drága Margaret!

Boldog karácsonyt kívánunk mi is Neked! Ne aggódj, megmondtam a nagybátyádnak, hogy a legjobb tudásod szerint készülsz a tusára. Azt kérte a próba után mindenképpen írj neki, izgatottan várja a Tusa alakulását! Drukkolunk mindketten Neked is, és Cedric-nek is. Sose felejtsétek el, hogy nem ellenségek vagytok, csak ellenfelek, és hogy ez a próbatétel nem vérre megy, nem több egy barátságos versenynél. (Ezt persze Amos előtt ne hangoztasd, ha kérhetem.)

A karácsonyi bál nagyszerűen hangzik! Roxfortos koromban nekünk is tartottak egyet - igaz, az csak az ötödik, hatodik és hetedik évfolyamnak. Magunk voltunk, csak roxfortosok. Ha jól sejtem, most nagyon izgulsz, mert francia bajnokként te is nyitod a táncot.

George Weasley? Ha jól sejtem, Arthur Weasley egyik fiáról van szó. A családdal nincs túl szoros kapcsolatunk, azon kívül, hogy viszonylag közel lakunk egymáshoz és Arthur Amos kollégája. Mollyval egy időben jártunk az iskolába, de más évfolyamokon. Úgy tudom, egy tisztességes, becsületes család tagjaival lettél jobban. Drágám, érezd jól magad vele karácsony este!

Szeretettel Ölelünk:

Fogadott szüleid, Abby és Amos

ui.: A stólát nem vitted magaddal.

Izgatottan bontottam ki a csomagot, ami a korábbiakhoz képest egy jóval nagyobb adag süteményt rejtett, a dísztaláromhoz illő stólát, illetve egy kisebb ajándékdobozt. A dobozon gyönyörű, cirkalmas betűk álltak. Valamilyen monogram lehetett, vagy márka. EPM. Kinyitottam, és elállt a lélegzetem - egy ezüst hattyúmedál volt az, amit tüstént a nyakamba is ügyeskedtem. Tartozott hozzá egy kis boríték is.

Édesanyád a 17. születésnapodra szánta ezt a családi ékszert. Szerettük volna személyesen átadni, ezért tartogattuk karácsonyra. A tervek változtak, így most küldjük.

Tiffany leült mellém, és megköszörülte a torkát.

- Nem nyitod ki a többi ajándékod? - összerezzentem a hangjára. A többség már visszavonult a szobájába, így már hozzáfértem én is a sajátjaimhoz.

Meglepődtem mennyi mindent találtam a fa alatt. Az egyik dobozon ráismertem Cedric macskakaparására, amitől mosolyognom kellett. Volt egy ajándék a nénikéméktől, és egy a nagyapámtól is. Itt általában meg is szokott állni a dolog. Most azonban több csomagot is találtam. Kaptam egy csomagot Rontól és Harrytől, ami édességeket rejtett magában. Nem is gondoltam volna, hogy a fiúk ilyen rendesek és ők is gondolnak rám. Hermionétól egy érdekes könyvet kaptam, illetve az ikrek is küldtek nekem ajándékot, mint kiderült, egy halom olyan terméket, amit ők találtak fel, és még magyarázattal is ellátták őket. Volt bennük Nyelvnyújtó nyalánkság, illetve ráismertem a Kanári Kuglófra is - gyorsan félre is tettem, nehogy véletlenül beleharapjak az egyikbe. Ettől függetlenül a sok kedves gesztustól teljesen meghatódtam.

Miután az ajándékokat becipeltem a szobámba, és a szekrényembe pakoltam, szinte már indulhattunk is az ebédre. Összefutott a nyál a számban a gondolatra, hogy vagy száz töltött pulyka, sok-sok karácsonyi sütemény és néhány kupac pukkantós bűbájbonbon vár minket a kastélyban.

Madame Maxime figyelmeztetett, hogy a többiekkel üljek. A lányok alig akartak enni valamit, azt mondták nem most akarják kihízni a dísztalárjukat. Én hitetlenkedve bámultam Elodie-ra, eddig értelmesebbnek hittem őt.

Egy ponton még Ames is meghökkenve nézte a különböző süteményekkel megrakott tányéromat. Tényleg teleraktam egy teljes tányért süteménnyel, de mentségemre legyen, hogy majdnem mindegyik másmilyen, és csak egy-egy szeletet eszek belőlük.

- Egyszer vagyunk karácsonykor Roxfortban - vontam vállat.

- Egyetértek - szólt Zach, aki kivételesen velem szemben ült. A torkomon megakadt a falat süti, amit épp lenyelni készültem. Szúrta torkom, a szemem könnyezni kezdett tőle, és végül Ames megkegyelmezett, és hátba veregetett.

- Mit mondtál? - pislogott megmentőm is.

- Azt, hogy egyetértek Diggory-val - ismételte meg, majd, mint aki nagyon csúnyát mondott, elkerekedett szemekkel nézett velem farkasszemet. A következő pillanatban olyan kacagásban törtünk ki mind, hogy Madame Maxime ránk kapta a tekintetét.

- Ilyen nincs! - sóhajtottam a könnyeim törölgetve. - Ilyet soha...

- Én se hiszem el, hogy kimondtam - horkantott.

- ... de soha többet ne mondj - tettem a szívemre a kezem.

- Ez halálos volt - helyeseltek a többiek is.

- Ennek örömére: pukkantsatok! - Ames a kezembe adott egy pukkantós bonbont, amit egyébként imádtam. Így hát, pukkantottunk.

* * *

- Mi történt ebédnél? - kérdezte tőlem George. Délután volt, a fiúk kihívtak hóembert építeni és hógolyózni.

- A nagy nevetésre gondolsz? - összeszorítottam a számat, hogy ne nevessem el magam, de még így is mosolyra görbültek az ajkaim. Elmeséltem nekik, hogy Zach helyeselése igazából azért volt nagy dolog, mert mi teljesen különbözünk. Még soha nem volt egyetlen dolog sem, amiben egyetértettünk volna. Leszámítva azt az esetet, amikor a dirinő azt akarta, hogy párként menjünk a bálra, ami ellen minden sejtem ágált. Erről az esetről viszont mélyen hallgattam a fiúk előtt. A pukkantás alatt egy csapatnyi cincogó cukoregér esett ki a bonbonból, illetve egy rénszarvas agancsos hajpánt. Ezt egyből el is kértem, és feltettem a fejemre. Az egerek viszont elszaladtak, egyenes Tiffany-ék felé, akik ettől sikoltva zuhantak hátra, a hollóhát és a hugrabug asztala közötti folyosóra.

A hóemberépítés előtt Harry, Ron és Hermione is csatlakozott hozzánk, bár a lánynak nem volt kedve játszani, így helyet foglalt a közeli padon. Két hóembert építettünk így is, mindkettőnek széngombjai, vaskalapja és nagy, piros répaorra volt. Ez volt a bázisunk később, a hócsata alatt. Hermione néhány órával később közölte, hogy már öt óra van, és ideje visszaindulnia a kastélyba, készülődni. Lehet nekem is mennem kéne?

George-ra néztem, aki alig három lépésnyire állt tőlem. Mosolygott rám, és még a sötétedés ellenére is valamilyen csillogást láttam a szemében.

- Te is menni akarsz? - kérdezte Harry. Vállat vontam.

- Lehet, hogy kellene... - sóhajtottam, de Fred akkor nyakon talált egy hógolyóval.

Ezt nem hagyhattam válasz nélkül.

Hat órakor már teljesen sötét volt, így már tényleg elköszöntem a fiúktól, és a kivilágított ösvényen a hintónk felé vettem az irányt. A lámpásokkal körülvéve úgy éreztem, mintha egy elvarázsolt tökhintóba lépnék be.

Ideje készülődni a bálra.