A tojás titkán ezerrel dolgoztam. Legalább is, magamnak ezt mondtam, de őszintén szólva elakadtam vele. Mégis mihez kezdjek? Kipróbáltam minden bűbájt rajta, amit hasznosnak gondoltam, de semmi nem változtatott azon a hangon.

Ráadásul nyúzottabb is voltam, és ami a legszebb, nyakunkon volt a bál. Erre az előző este lehullott mennyiségű hó is emlékeztetett, de leginkább az igazgatónő hívta fel a figyelmem rá, aki útban a kastély felé maga mellé intett.

- Mondd csak, Margaret, van már párod a bálra? - kérdezte érdeklődve. A levegő bennem szakadt.

- A bál! - egyből a szám elé kaptam a kezem. Hogy lehettem ilyen szétszórt? Így korholtam magam, és nem hittem volna, hogy ennél lehet kínosabb.

- Margaret! Nem győztem kihangsúlyozni, milyen fontos ez a bál nekünk és mindünk közül neked a legjobban. Szerezz magadnak párt a hétvégéig, mert ha nem... - Feuille*! - szólt hátra. Zach, aki biztos valami csínyen törte a fejét, nyakát behúzva sietett mellém. - Zach lesz a párod, mert nem kockáztatom meg, hogy szégyenbe kerüljünk egész Európa előtt.

Ezt kissé túlzásnak éreztem. Egész Európa előtt? Na ne már! Különben is Zach? Nem voltunk éppenséggel rosszban, de ha már egy ünnepségre megyek, akkor mást választanék.

- De tanárnő... - próbált ellenkezni „kijelölt partnerem", de igazgatónőnk pillantása elég volt, hogy elhallgattassa.

- Nem ellenkezel. Tudtommal neked sincsen még párod, és nem kockáztatom meg, hogy egymagadban jelenj meg. Margaret pedig megbízható, logikus gondolkodású, nem mellesleg szép fiatal nő. Ő vigyázni fog rád.

Ez elég volt, hogy mindkettőnket ismételten porig égessen. Földbe, vagy inkább jégbe gyökerezett a lábunk.

- Kösz - vetette oda nekem foghegyről Zach, amint lemaradtunk az igazgatónőtől. Kerekre tágult szemekkel bámultam rá. - Igazán hálás vagyok... - forgatta a szemeit.

- Én is nagyon hálás vagyok neked! - pirítottam rá mérgesen. Ez a beszólás volt az utolsó csepp a pohárban nálam. - Ahelyett, hogy jól érezném magam a karácsonyi bálon, felügyelhetek rád! Mindezt miért? Azért, mert elfeledkeztem a bálról, és azért, mert te képtelen vagy ÉRETTEN viselkedni! - dúltam-fúltam.

- Nagyon is érett vagyok - vigyorodott el. - Megláthatod majd, amint iszol egy kis Eau de Vie**-t...

Persze egyikőnk sem úszta meg, hogy a többiek, akik végighallgatták Madame Maxime rendelkezését, ne cukkoljanak minket. Talán mondanom sem kell, hogy nem hagytuk őket válasz nélkül. Valami furcsa oknál fogva ettől egy csapásra jobb kedvem kerekedett, és még mosolyogtam akkor is, amikor a Nagyterembe értünk. Az ikrek sehol sem voltak, de Ginny integetett nekem, így helyett foglaltam közte és Harry között. Senki nem csodálkozott már rajta, hogy a fekete talárosok között ott egy kék is, de ha így lett volna sem érdekel. Volt elég idejük hozzászokni. Harry kérdő tekintettel nézett rám, ahogy mostanában mindig, amikor összefutunk a folyosókon - bár mivel ez feltűnően gyakori volt, kezdett olyan érzésem lenni, mintha követne. Ezúttal viszont, fejrázás helyett elmosolyodtam. Na, nem szívből... a tojás megfejtetlensége eléggé nyomasztott.

- Sziasztok - köszöntem gyorsan. Szerettem köztük ülni, sosem voltam feszélyezett, annak ellenére, hogy két évvel, sőt Ginny-nél három évvel is idősebb vagyok. - Hogy vagytok ezen a csodás napon? - tettem fel a kérdést vidáman, miközben szemügyre vettem a reggeli választékot. Harry és a mellette ülő Ron előtt egy nagy tálnyi főtt tojás feküdt. Érte nyúltam, és a kissé nyomott hangulatú bajnok elé tartottam kettő darabot.

- Mi a különbség a két tojás között? - morfondíroztam. Harry felvonta a szemöldökét.

- Hagyj most ilyen filozofikus kérdésekkel, Maggie, kérlek - nyögte ő. Elvigyorodtam, és mélyen a szemébe néztem.

- Na! Játsszunk! Jó lesz - kacsintottam. - Mi a különbség?

- Semmi - vágta rá Ginny. - Miért kérded? Van az a mondás is, hogy egyforma, mint két tojás.

- Két tojás? - Egymillió közül is felismerem azt a hangot...

- Csak nem rólunk van szó? - ... már a másikat is. Fred és George dobták le magukat velünk szembe.

- Valamiért úgy érzem nem, Fred - kámpicsorodott el az utóbbi.

- Ezúttal csak a tojásokról - kacsintottam rá, majd a negyedikesek felé fordulva folytattam. - Igen, Ginny, teljesen igazad van. Semmi különbség nincs köztük... - nekiálltam megpucolni, és amikor az egyik tojással végeztem, odatettem Harry tányérjára.

- Köszi, de nem... - közben már a másikat is majdnem megpucoltam, úgyhogy belevágtam a szavába.

- És ha felnyitjuk őket, akkor is teljesen egyformák. - Szomorúan bámultam a tányéromon árválkodó ételre, és vártam, hátha leesik a címzettnek, miről beszélek. Harry még mindig felvont szemöldökkel meredt rám, Hermione azonban, aki vele szemben ült, levegő után kapkodott, és az ajkába harapott.

- Ezt nem szabad! - feddett meg suttogva. - Tilos!

- De hát félek, még a végén megfekszi a gyomrom - ütöttem tovább a vasat. - Nekem elég egy tojás, mert ezt legyűröm. Vagy így, vagy úgy, Hermione.

- Ezt jelentenem kéne - a lány szúrós szemmel nézett rám.

- Szerintem meg így fair - vontam vállat.

- Na jó... talán.

Ronnak ekkor leesett, miről is folytattunk bájcsevejt, mert a homlokára csapott, és fel is szisszent egyből. George meg Fred pedig vigyorogtak, mint a tejbetök, mikor végre Harrynek is leesett mi a téma.

- Vagy úgy... köszönöm szépen, hogy megpucoltad a tojásom - vette a kezébe. - Csak még így se tudom, hogyan kéne megennem. - Hermione még rondábban nézett ránk, mire vállat vontam.

- Azt mondtad, már rég... kitaláltad, hogy edd meg! - szidta össze őt halkan.

- Nekem bőven elég az enyém - sóhajtottam, majd félre is tettem.

Fred viszont felkapta, és egyben betömte a szájába.

- Valahogy így kellett volna - vont vállat George, a testvérére, majd rám meredve. - Csak mondjuk kisebb darabokban.

- Finom - bólogatott -, de legközelebb meg kéne sózni.

- Á, azt már próbáltam - forgattam a szemeimet. Eszembe jutott, hogy este kínomban már a fűszerekkel szórakoztam, és sót, borsot, sőt még kakukkfüvet is varázsoltam a tojásra. - Nem használ ennek semmi - dörmögtem. Harry ismét érdeklődve pillantott rám, valami furcsa hitetlenséggel. - Nem kell elhinni - vontam vállat-, de én sosem hazudok.

Nem felejtettem el egyébként, amit pár napja ígértem Viktornak a könyvtárban, azonban a fiúk előtt nem mertem szóba hozni a bálkérdést. Ráadásul Madame Maxime leteremtő hangja is a fülemben visszhangzott, ami nem kicsit ásta alá a kedvem.

- Mags... - egyből felkaptam a fejem. - Akkor van kedved? - Levegőt sem mertem venni, úgy vártam a folytatást. Most végre elhív a bálba?

- ... kijönni hógolyózni velünk? - egészítette ki a mondatot George másik fele.

- Jó móka lesz... építünk hóembert is, meg minden.

Elmondhatatlanul csalódottá váltam abban a pillanatban. Valószínű arról volt szó, hogy nem hallottam meg a kérdést először, úgy elbambultam, mivel Harry és Ron már nem ültek mellettem. Gyorsan megkerestem a tejeskávé kancsóját, és töltöttem még magamnak.

- Jól hangzik - próbáltam mosolyogni-, de majd talán később csatlakozom.

- Rendesen elbambultál! - Hermione szájából még ezeknek a szavaknak is volt éle, és éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Ő is láthatta rajtam, így valamivel finomabban folytatta. - Más kérdésre számítottál, igaz? - óvatosan bólintottam. - Szerintem George nem olyan, aki úgy hív el a bálba, mindenki előtt, mintha nem jelentene az egész semmit.

- A baj csak az - sóhajtottam, közelebb hajolva a lányhoz -, hogy nekem úgy tűnik, George egyáltalán nem is akar elhívni a bálba.

- Micsoda? - Ginny álla leesett. - Mondjuk én azt hittem, már rég elhívott. Alicia, az ikrek osztálytársa, megkérdezte őt, hogy nem mennek-e együtt, amit aranyosan visszautasított.

- Igen, de a lány azt mesélte, neki úgy tűnt George mást tervez elhívni, hacsak nincs már meg a párja.

Hatalmasat sóhajtottam. Ginny összevonta a szemöldökét. Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de csendben maradt.

- Hát ez nagyszerű, csajok - fintorodtam el, és már tényleg közel álltam a síráshoz. - A gond csak az, hogy én vele szerettem volna menni. Ráadásul senki nem hív el... ezen nem csodálkozom - fintorogtam. A lányok közben sétára hívtak, így szedelőzködni kezdtünk. - A Roxfort negyedével rosszban vagyok - a hugrabugra mutattam.

- És mindenki látta milyen veszélyes vagy, ha dühössé válsz - cukkolt a vörös hajú.

- És a legszebb! - kiáltottam fel. Hermione gyorsan lepisszegett, mert a fiúk a közelben hócsatáztak. - Szóval a legszebb az egészben, hogy Madame Maxime azt mondta, hogy a hétvégéig párt KELL találnom, különben ő jelöl ki valakit.

A két lány döbbenten pislogott egymásra. Nehezen hitték el, hogy van valaki olyan makacs és kontrollmániás, mint az igazgatónőnk.

- Nincs más hátra - sóhajtott Hermione, Ginny meg bőszen bólogatott. - Neked kell kézbe venni a dolgokat.

- Mire gondoltok?

- Beszélek a bátyám buta fejével - jelentette ki a vörös hajú lány. - Én nem hiszem, hogy elhívott volna valaki mást.

- Neked kell elhívnod valakit - Hermione ezt ugyanabban a pillanatban vágta rá, mint Ginny.

- Jól van, még átgondolom... - forgattam a szemeim. Egy kis ideig csendben álltunk, a lányok tanácsait fontolgattam. George felénk röpített egy hógolyót, ami elől alig tudtunk elhajolni. - Na és mondd csak, Hermione! Neked van már párod?

Ő csak csalódottan nemet intett.

- Én vagyok a könyvmoly, eminens az évfolyamon - vont vállat. - Ginny?

- Én csak harmadikos vagyok... ha senki nem hív el, nem is mehetek.

- A három grácia - jegyeztem meg, amin elnevettük magunkat. A bajnok, az eszes és a harcos.

- Legalább ti ott lehettek.

- Én nyitom a táncot - morogtam válaszul Ginnynek. - Ott kell lennem, ha akarom, ha nem.

- Nem akarsz elmenni a bálba?

A hang, és a hozzá tartozó arc, George-é, úgy bukkant elő a semmiből, mint egy villámcsapás.

- Felőlem csinálhatunk mást is - vont vállat, miközben a szája körül megjelent az az édes, rosszfiús mosoly, amitől úgy éreztem pezsegni kezd a vérem. Ettől függetlenül teljesen ledöbbentem, ami hallatszott is, mikor visszakérdeztem.

- Te-tessék? - dadogtam értetlenül. Georgie testtartásában volt valami lazaság, de nagyot nyelt, mintha kicsit zavarban lenne.

- Arra gondoltam - folytatta-, vagyis nagyon örülnék, ha együtt mennénk a karácsonyi bálba. Azt hittem, tudod. De ha nincs kedved táncolni, csinálhatunk mást is.

Most megüssem?! Nem tudom meddig, de értetlenül bámultam rá.

- Hogy te mondasz nekem mit? - ismét elmosolyodott, de ezúttal egy szerény mosoly játszott a száján. - Mit kéne... miről... mi van? Tudnom?

- Arra gondoltam, hogy mehetnénk együtt a bálba, tudod, ennénk, táncolnánk, mulatnánk... - maga elé emelte a kezeit, mint aki máris keringőzik.

- Értettem először is, George! - csattantam fel kissé idegesen. - De... várj! - sóhajtottam. A hideg levegő jót tett a tüdőmnek, a bőrömnek, az agyamnak és így a gondolataimnak is. - Te végig abban a hitben voltál, hogy a párod leszek a karácsonyi bálon?

Most ő nézett rám zavartan. Bólogatni kezdett.

- Igen... miért? Valaki másnak igent mondtál?

- Nem! - fújtattam. - Épp ez az... nem mondtam SENKINEK igent, mert senki nem hívott el.

- Ó... Mi? Ja... - az arca eddig is kipirult volt a hideg miatt, de most úgy tűnt valósággal lángolt. Alig mert rám nézni, de én sem bírtam rá. Arra koncentráltam, hogy a könnyeimet tartsam vissza. Valami hideg ért az arcomhoz, ő, ahogy hűvös ujjaival végigsimított rajta, finoman kényszerítve: nézzek a szemébe. - Margaret Faith Diggory... megtisztelnél azzal, hogy velem jössz a karácsonyi bálra?

A fülemben csengett hangjának kellemes orgánuma, miközben az érintése nyomán szinte perzselt az arcom és hevesebben kezdtem szedni a levegőt. A gondolataim össze-vissza ugráltak, de tudtam, mi lesz a válaszom, annak az alaknak, aki kis híján megjáratta velem a poklot és megértette miről beszélek. Még úgy is, hogy össze-vissza hadováltam. Nem szóltam semmit, csak a szemét néztem, a hosszú szempilláit. Mitől ilyen hosszúak?

- Nos? - kérdezett rá. Szenvtelenül álltam a tekintetét, majd szép lassan vékony mosolyra húzódott a szám.

- Igen, elmegyek veled, George Fabian Weasley. - Ő is elmosolyodott, és közeledett hozzám, a következő pillanatban azonban George vállát egy méretes hógolyó súrolta Ginny jóvoltából.

Akkor vettem észre, hogy a lányok eltűntek a közelemből.

- Amúgy... Ginny mit keres ott? - ráncoltam a homlokom.

- Már akkor eltűntek, mikor felbukkantam - vont vállat.

- És honnan tudod a középső nevem? - vizslattam tovább. - Soha, senkinek nem árultam el...

- Kitaláltam - nevetett ő, mire nekidobtam egy hógolyót.

- Ez nem válasz, Weasley!

Csak csurom vizesen, sötétedéskor mentünk be a kastélyba kicsit felmelegedni. Egyből előkaptam a pálcám, és egy szárítóbűbáj segítségével máris úgy festettünk, mint akik éppen egy gardróbszekrényből másztak elő, még ropogós ruhában. Kimerültek voltunk mind, de a szánk a fülig ért. Legalább is, nekem egészen addig, amíg nem találkoztam Madame Maxime dühös tekintetével. Az arcvonásain nem látszott semmi, de parázsló szeme arról árulkodott, hogy ezúttal túllőttem valamivel a célom. Kérdően néztem rá, majd a griffendél asztalára, mire ő válaszként a hollóhátéra nézett.

Így gyorsan elköszöntem a társaságtól, és ledobtam magam Zach és Ames közé.

- Merre jártál, Gretie? - kérdezte medve-társam. Nehezemre esett nem elnevetni magam a túláradó boldogságtól.

- Hógolyóztam - feleltem. Vegyes reakciókat kaptam. Zach például füttyentett, Ames ráncolta a szemöldökét, Chloe megborzongott, ugyanis ő rosszul viseli ezt a hideget. És Tiffany pedig, ha nem ismerném, azt mondanám kissé aggódott, amikor megszólalt.

- Madame Maxime nem keres, tudod. És elég dühösnek látszik.

* * *

* Feuille [föjj] - valahogyan így kell kiejteni

**Eau de Vie [o dö ví] - az "élet vize", égetett szesz, vagy pálinka