Kicsit elvesztem a részek között és sajna most sem lesz egy ideig részek de ezt most próbálom a leghosszabbra tervezni. Sajnos idő és alváshiányban szenvedek szóval előre is elnézést kell kérnem ha még pár hónapig nem lesznek részek ehhez a sorozathoz. Rengeteg résszel tartozok így is már de higgyétek el, hogy amikor van időm aludnék amikor meg nincs időm akkor meg írnék. Előre is jó szórakozást ehhez a részhez!

Mary:

A saját ágyamban ébredtem. Minden rendesnek tűnt de amikor a kezemre pillantottam meghűlt bennem a vér. A csuklómat kék és fekete foltok tarkították és fel idézték bennem a tegnapi napot. Ó, a francba! Adrien aki maga a Sátán szembeszállt azzal a gyerekkel aki rettegésbe tartotta az egész iskolát és most nekem végem. Meg fogok halni úgyhogy még be se végeztem a dolgom. Amíg agyaltam valaki fájdalmasan felnyögött mellettem amikor odakaptam a tekintetemet megláttam Adrien-t. -Te. Mit keresel még itt?

-Én? hát nem emlékszel a tegnapi napra?- kérdezte tőlem de tudhatta, hogy emlékszem mert nem szóltam semmit csak néztem a fekete szárnyait amik most szétterültek a háta mögött és a zöld szeme átváltott izzó vörösre mint a pokol legforróbb pontja. Egyszer jártam lent. Isten parancsára kellett ott lenne. Akkor még nem ismertem magát a Sátánt csak oda kellett adnom egy levelet. Azt nem tudom mi állhatott benne de a kis démon akinek odaadtam elfintorgott és azt mondta, hogy mindig csak rossz híreket kap. Ahogy kiléptem a Pokolban található kastélyból azt éreztem mintha valaki nézne. Hátrakaptam a fejemet de először fel sem tűnt, hogy egy szempár figyel az ablakból ami váltakozott izzó vörösből smaragdzöldbe aztán vissza. Mintha csak nem tudta volna eldönteni a démon, hogy melyik illik igazán hozzá. Pár percig figyeltem a szempárra de aztán visszafordultam a vas kapuhoz és a kezemmel kinyitottam. Fent majd a Mennyországban meg kell állítanom az átkot. 

A bal csuklómat megnéztem ami kezdett feketedni és sajna nem a gyerek szorítása miatt. Figyelnem kellett volna mert ha egy démon hozzám ért akkor el kezdett a fényem halványodni. Még ráadásul a bőröm ahol hozzám ért el kezdett feketedni a bőröm. Megmutattam Adriennek aki aggodalmaskodott egy sort. Fogalma sem volt hogy az anyám angyal volt míg az apám démon. A feketedésről úgy vélekedett Isten, hogy akkor kezdődhetett el miután az apám meghalt és anyám a Mennyekbe menekült. Nem akarta, hogy démonok között nevelkedjek vagy, hogy angyalok között ki legyek közösítve ezért kaptam anyámtól egy áldást. Az áldás arról szólt, hogy bármikor képes voltam alakot váltani de csak angyalt vagy démont. Az, hogy ez rám maradt és egy gyűrű az apámtól amit a nyakamban hordtam tökéletesen éreztem, hogy velem voltak. Majd később meg kéne mutatni Adriennek a gyűrűt hátha ismerte apámat vagy valami. 

-Adrien, ismerted a gyűrű tulajdonosát?- kérdeztem és kiemeltem a nyakamból a gyűrűt. ahogy megpillantotta úgy tűnt felismerte mert levegőért kapkodott és kikerekedtek a szemei. - Mi a baj, Adrien?

-Ismertem. Apám legjobb hadvezére volt. A neve Kay volt de aztán egy ütközetben eltűnt azt beszélték, hogy a csata közben elesett de egy angyal megsajnálta és elszállt vele de sajnos egymásba szerettek és született egy gyerekük. Úgy tűnik te, Mary de mivel félvér voltál el kellett valószínűleg rejtened az apád képességét és örökségét. Kiköpött apád vagy a fekete hajaddal de már láttalak harcolni... -mondta és kacsintott a mondat végén rám. Örültem is meg nem is. Apám büszke lenne de akkor most mit tehetnék? Amíg töprengtem addig Adrien mustrálta a feketedésemet. Az ujjamat fogta amikor észre vette, hogy ahol hozzáért a kezével ott el kezd a bőröm feketedni mintha nem bírná a bőröm az érintését. - Mióta tart ez nálad?

-Egészen kicsi korom óta mióta apám itt hagyott.- feleltem de ekkor kitágultak a szemei. -Mi az? Mi a baj?

-Rájöttem miért feketedsz amikor hozzád érek. Amikor hozzád érek akkor a tested próbál hozzám hasonlóvá válni csak a szentelt víz segíthet.- mondta és én lefagytam. Tudta most már a dolgokat. 

Adrien:   

Mennyire barom vagyok. Mary félvér. Ez a szó a lelkemig hatolt. Van lelkem igen. A sok szóbeszéddel ellentétben tényleg van minden démonnak lelke csak ez olyan mint a szüzesség van aki szűz marad van aki nem. Így van a lélekkel is van aki megtartotta van aki inkább hatalomra cserélte. Tudom, tudom. Rossz vicc volt két dolgot összekeverni nem igaz? Nem, nem kell válaszolniuk. Tudják elég sok mindent nem tudnak rólam szóval elmesélek egy történetet. Ismerik Maryt, az angyalt ugye?

 Elég sok történt akkoriban. Egy képzett angyal kezdte irtani a démon seregeket. Aztán felfigyeltem az akkor még fiatalnak számított Maryre aki kiváló képzettségűnek tűnt és az, hogy ilyen jól harcolt felkeltette a tekinteteket a Pokolban de mire észbe kaphattunk volna a fiatal Marynek lent akadt dolga a Pokolban. Utólag visszagondolva a csuklya alatt is világított a szemei és egy pillanatra visszaizzódtak mint ha csak köszönt volna. 

Arra tudtam csak gondolni amikor elfordult és torzult körülötte a tér mintha csak átváltozni készült volna. Végül eltűnt egy ködszerű valamiben és soha többet nem láttam. Akkor voltam én is abban a korban mint én. Egészen mostanáig. Az ágyánál ültem egész végig és csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan tudtam elfelejtkezni utána róla. Sokat álmodtam arról, hogy valahonnan ismerem. Azt nem tudtam honnan de álmomban sokat voltam vele és az, hogy egyszer egy álmomban fura volt mert gyilkos mosoly játszott az arcán amíg a kezében egy kis rubintos tőr volt. Bíbelődött vele és közben mondott dolgokat.- Az apám meghalt amikor kicsi voltam. Utáltam mert itt hagyott egyedül. 

Remélem megérte elmesélni ezt mert amikor láttam ezt az álmot a végén sírt és az álom vége felé annyira sírt, hogy szép lassan beleveszett a sötétségbe. A tőr ott maradt és amikor közelebbről megnéztem apám címere és valami más volt rajta. Talán ennyivel tudtam szolgálni Önöknek. Örülök, hogy velem tartottak. A következő részben Mary megfürdik egy kád szentelt vízben. Én Adrien voltam, a Sátán. Az ördögök királya.