Miután átléptem a küszöböt már meg is láttam Zaydent. Éppen mosogat, miközben az igen csak komoly hifi rendszeréből halkan szólt valami zene. Halk volt, egyáltalán nem zavaró, a szobából egyáltalán nem is hallottam. Oldalasan, nekem háttal állt, így egy ideig észre sem vett, csak miután leértem a lépcsőn, szerintem azután érezte meg a jelenlétemet és azt, hogy valaki van a háta mögött, úgyhogy lassan hátra pillantott a válla fölött.

Nem mondott semmit, csak benyúlt a zsebébe, onnan elővette a távirányítót, majd leállította a zenét. Vissza ejtette a zsebébe, megtörölte a kezét a konyharuhába, majd az egyik szekrényből elővett egy kis gyógyszeres dobozkát, egy másikból pedig egy poharat, majd mind a kettőt letette a pultra, visszafordult, kivette a hűtőből a narancslevet, töltött a pohárba, majd visszatette a hűtőbe.

Én csak némán odacsoszogtam a pulthoz, majd helyet foglaltam a bárszéken. Kivettem egy fájdalomcsillapító kis bogyót, majd bevettem a narancslé segítségével, de éppen hogy csak lenyeltem már elém is rakott egy tányért. Szendvics volt rajta és frissen felszeletelt zöldség. Miközben a pult felé mentem láttam, hogy vág valamit, miután előszedte a gyógyszert, de akkor még nem értettem. Hálásan egy halvány mosollyal szavak nélkül megköszöntem, de ő nem mosolyodott el. Nem viszonozta. Az arca mikor megláttam már akkor komor volt, de ez nem változott ez a minimális idő alatt se. Azonnal rosszabbul éreztem magam, de bölcsen ezúttal csendben maradtam, ha már tegnap éjszaka szex után nem sikerült, majd belefogtam a reggelimbe, akármennyire is nem kívántam jelenleg. Fáj a fejem, fáj a hasam és a tegnapi hányástól a torkom is, de nem szóltam egy szót sem, csak csendben elfogadtam amit adott és csak ettem. És tényleg isteni. A hideg innivaló pedig tényleg jól esik. Segít a torok és hasfájásomon. A fejfájásom pedig remélem a bogyótól gyorsan elmúlik...

Csak sajnos én nem az a fajta vagyok, aki jól tűri a csendet. Úgy éreztem muszáj mondanom valamit. Elnézést kérni mondjuk, hogy feltéptem a nagyjából begyógyult sebeit... Hogy egy hajszál híja volt csak, hogy nem hánytam össze a házát... Vagy hogy úgy zokogtam a zuhanyban és az ágyban, mint egy gyerek, akinek a szeme láttára tépték szét a kedvenc plüssmackóját. Valamivel muszáj kezdenem. Szerintem azzal, hogy annyira jól tűrte a plüssmackós sírást... Már épp szólásra nyitottam a számat, hogy megköszönjem, de ekkor hirtelen beelőzött.

-Ha megetted szerintem pakolj és utána hazadoblak. Hogy legyen időd... Újra becsomagolni meg ilyenek. Nemsokára indulunk Rómába...-mondta lazán, elég nem törődöm stílusban és amikor azt akarta ecsetelni, hogy legyen időm, eléggé elnyújtotta a mondat végét és mintha hirtelen nem tudott volna mit kitalálni miért is szeretne hazavinni. Rosszul esett-e? Elképzelni sem tudtam eddig, hogy ennyire fájhat a hezitálás...

Ha nem lett volna elég bajom ennek az érzetétől még a gyomrom is összeszorult. Tényleg isteni finom ez a szendvics és nagyon jól esik, hogy a tegnapi után ennyire figyelmes volt... Mármint szendvicsgyártás téren, de hirtelen nem tudtam, most mihez kezdeni. Végig háttal állt nekem, úgyhogy igaz, hogy nem láttam az arcát, de el tudom képzelni, hogy mennyire keserű lehet az arckifejezése. Egyértelmű, hogy nem vagyok tovább kívánatos személy a lakásán...

-Hagyd csak, pakolok, öltözök és már indulhatunk is...-mondtam, miközben már le is másztam a bárszékről. Ő csak éppen hogy hátra fordult felém.

-Alig ettél...-mondta halkan, de már vissza is fordult a mosogatás felé.

-Fáj a hasam, nem fog menni. De köszönöm...-motyogtam, zavartan, miközben sikeresen a sírás határára sodortam magam, de már sietősen el is indultam fel a lépcső felé.

Az a Zayden, akit én megismertem az elmúlt napokban, vagyis inkább hetekben, az most utánam jönne és visszarángatna, miszerint a reggeli a nap legfontosabb étkezése és kezdjek el szépen enni. Persze ügyesen azt is az orrom alá dörgölné, hogy mennyit fáradt azzal, hogy elkészítse a reggelimet, de most nem ráncigált vissza, nem mondott semmit, még csak utánam sem fordult.

Ez csak megforgatta még inkább a kést bennem.

Miután felértem gyorsan körbe néztem. Ruhák terén nem nagyon pakoltam ki, úgyhogy azzal nem volt bajom. Most is olyan sietősen pakoltam össze, mint amikor elhozott aputól, csakhogy ezúttal nem volt ki segítsen becipzározni, úgyhogy nemes egyszerűséggel a tetejére csüccsentem, majd úgy húztam be a cipzárt. Persze szerencsére volt annyi sütni valóm, hogy kivettem egy melltartót és egy nyári ruhácskát, úgyhogy miután végeztem a nagyjával gyorsan fel is öltöztem. A pólóját bedobtam a szennyesbe, de ha már a fürdőben jártam sietősen összepakoltam a kis táskámba a pipere dolgokat, amiket már igen otthonosan kipakoltam a fürdőszoba pultra. Miután végeztem ledobtam az ágyra a kis háttáskámat, majd odaléptem a szekrényhez, aminek az ajtaján fogas segítségével ott lógott a báli ruhám. Nehezen, de sietősen vissza varázsoltam a ruha zsákjába. Még egyszer gyorsan körbe néztem, de miután késznek nyilvánítottam magam felkaptam a hátamra a kis hátitáskámat, az alkaromra hajtottam a ruhámat, a kisujjamba akasztottam a cipőm pántját, amit a bálra vettünk, majd a maradék szabad egy kezemmel megfogtam a bőröndöm is húzókáját, majd elindultam le.

Zaydenön ezúttal már volt póló és a tányérom sem volt ott már a pulton. Rend volt és fegyelem. Mikor elértem nagyjából a lépcső feléig hirtelen ott termett és elvette egy szó nélkül a bőröndömet. Nem szólt egy szót sem, csak némán ment előttem. Az előtérben még belebújtam a szandimba. Miután kész voltam felkapta a tálkából a slusszkulcsát, én pedig ez idő alatt visszanéztem még egyszer a házra. Azért jó volt itt. Olyan szabad, mint itt még soha sem voltam... De sajnos véget ért. Zayden elindult ki, úgyhogy nem volt más, követnem kellett. A hátsóülésre pakoltunk be, majd néma csendben indultunk el haza. Miután kiért a rendes útra és egy utolsót felváltott még, ezután történt meg, ami kijelentette, hogy Zayden Goss hivatalosan is bezárkózott. A váltóról nem a lábamra emelte a kezét, hanem a saját ölében pihentette.

És igen. Ez is piszkosul fájt!

...

Ismét nem kellett neki 10 perc, mint amennyi időbe telik alapból az út, sokkal gyorsabban érkeztünk meg. Egész idő alatt néma csendben ültünk csak egymás mellett. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, ő pedig érezhetően nem akart mit mondani. Miután megállt a felhajtón a bejárat előtt néhány lépésre csak csendben bámult maga elé. Én lassan felé fordultam, de ő nem nézett rám.

-Nos... Köszönöm a fuvart.-motyogtam halkan. Ő csak bólintott egyet, de ennyi. Még csak rám sem nézett. Gyorsan visszanyeltem a könnyeimet, majd már ki is pattantam a Raptorából. Ismét összeszedtem a cuccaimat, akárcsak ahogy elindultam otthonról, majd miután becsuktam az ajtót már el is indultam a ház felé. Közben kijött apu is és az ajtó előtt mosolyogva várt. Miután messzebb léptem az autótól még egyszer visszapillantottam Zaydenre, aki éppen apámnak integetett vissza, hiszen az apám egy hatalmas mosollyal integetett neki, de már itt sem volt.

Nagy gázzal hajtott el.

-Szervusz Kicsikém!-köszönt apu mosolyogva és kedvesen kitárt karokkal. Én csak elmosolyodtam, majd megöleltem, ahogy ő is jó szorosan magához ölelt.

-Szia apu...-motyogtam a vállába.

-Hát ő meg hova ment. Behívhattad volna ebédelni...-mondta, miközben elengedett és azonnal átvette a ruhámat, na meg persze a bőröndömet is. Én csak döbbenten pillantottam fel rá.-Igen, megbékéltem vele, ne nézz rám így!-mondta mosolyogva, de nekem ekkor jutott el valami a tudatomig.

-Várj, azt mondtad ebéd?-kérdeztem döbbenten, mire csak halkan felnevetett.

-Igen, dél múlt néhány perce...-mondta halkan nevetve.-Netán nemrég keltél?-kérdezte mosolyogva.

-Noraval tartottunk az éjszaka egy csajos estét és csak későn aludtam el.-mondtam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott.

-Jólvan, menjünk be...-mondta kedvesen, majd el is indultunk.

...

Délután 2 van és mit ne mondjak... Elég ramatyul érzem magam. Persze miután apu betessékelt muszáj volt ebédelni, úgyhogy áldottam az eget, hogy kihagytam a ,,reggelit" Zaydennél. Miután nagy nehezen magamba tuszkoltam az ebédet, még beszélgettünk egy kicsit apuval.

Annyira jó újra ilyennek látni. Mármint láttam, hogy még mindig nem kezeli annyira jól a Zayden témát, de nem is bánom, hogy apu miatt hanyagoltuk ezt a témát, ugyanis én sem bírtam. Fáj, de nem is értem miért! Zayden és köztem ez csak... Szex! Csak ennyi! Nem kellene fájnia, de mégis fáj, mert jó vele! Ő egy olyan barát, akire már nagyon régóta vágytam! Nem Nora és nem is Theo... Ő egyszerűen tökéletes legjobb barát. Mindent elmondhatok neki. De tényleg mindent! Nem úgy, mint Noranak, vagy Theonak... Jó vele hülyéskedni és jó vele beszélgetni, habár most még ebből elég kevés jut ki, ugyanis állandóan csak szexelünk, amiből, hogy őszinte legyek magamhoz, nekem már kezd egy kicsit sok lenni. Mármint nem azt mondom, hogy nem jó, mert az nem lenne igaz... A szex köztünk tényleg eszelős! Igaza volt, olyan, mint egy tökéletesen megkomponált mű! Csak mostmár kezd elég lenni.

Sokkal inkább beszélgetnék vele.

Beszélgetni, hogy ne csak én zagyváljak megállás nélkül magamról és arról az idétlen helyzetről, amibe kerültem, hanem hogy ő is meséljen magáról! Igenis mesélje el, hogy mi volt Alyssaval. Mesélje el, hogy milyen volt. Hogy milyen volt vele. Hogy mit érzett. Hogy öntse ki a szívét! Egész eddig a tragédia után férfiakkal volt körbevéve, na meg persze a nevelő anyjával, még szép, hogy nem nyílt meg úgy nekik, de most itt vagyok én! Egy barát. Aki ráadásul még nő is! Nekem nem kell előadni az erős sziklafalat, aki egyszerűen nem érezhet... Nekem elmondhatja, hogy mennyire fájt neki. Nekem elmondhatja, hogy mennyire összetört. Felőlem akár még el is sírhatja magát, ha annyira fájna neki a múlt újraélése! Mert nem lenne baj! Nekem megnyílhatna, őszintén!

Csak beszélne már végre hozzám...

Bevallom, hogy miközben ezen agyaltam a szobámban eléggé eltört a mécses. Nem bírtam fékezni magam és muszáj volt kiadnom magamból, de esküszöm, jól is esett! Miután befejeztem már nem volt vissza sok idő, mindössze annyi, hogy gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem, majd elővettem a nagy bőröndöket. Egyet ki kellett ürítenem, hiszen azt pakoltam be Zaydenhöz. Két és fél hétre utazunk el, utána ismét lesz egy 5 napos szünet, amin ismét haza jövünk majd. A következő időszakban 8 koncertjük lesz, ami viszonylag egész jó. 17 napból csak 8 napon fognak koncertezni. Jó persze a maradék 9 napban utazni is kell majd, na meg persze pihenniük, de szerintük se vészes annyira.

Miután bepakoltam lényegében már indulnunk is kellett a reptérre. Ismét nehezen sikerült csak bepakolnunk apu Astonjába, de ismét, igaz, hogy neccesen, de sikerült. Most pedig éppen itt vagyunk a liftben és várjuk, hogy megérkezzünk a megfelelő szintre.

A földalatti parkolóban találkoztunk. Mindenki ismét ugyanazzal az autóval jött. Zaydent látni ismét elég... Fájó volt. Nem néztünk nagyon a másikra, nem is mentünk oda a másikhoz. Ő Codyval én pedig apuval sétáltam. A liftben is én apuval elől helyezkedtünk el, ők pedig hátul. A többiek azonnal észrevették, hogy valami nincs rendben, de bölcsen nem szóltak.

A csomagjainkat már elvitték egy másik lifttel. Zayden dobszerkói miatt három rakodó kocsival jöttek. Szokása, hogy két dobszerkót szokott magával hozni otthonról. Elmondása szerint otthon annyi van, mint a rosseb. Amíg ott voltam nála nem volt szerencsém bekukkantani abba a szobába, de könnyen elhiszem. Ahány fajta dobszerkót láttam én már koncerteken... Általában sohasem történik semmi baj, de szerinte ha beszakadna, akkor jó ha van nála egy ,,pót". Én sose értettem, de a magyarázata értelemszerű. Nem akar újat venni. Minek is a sok közé még egy?! Egyszer láttam, még nagyjából egy éve, hogy beszakította az egyik kisebb álló dob tetejét. Hát mit ne mondjak... Vad buli volt!

Ahogy felért a liftünk és kinyíltak az ajtók hatalmas tömeggel találtam szemben magam! A lifttől kordonokkal alakítottak ki folyosót a kordonok két oldalán pedig rengeteg rajongó volt! Rengeteg ember jelent meg, és sokakon ott virított vagy egy zenekaros póló, vagy baseball sapka, vagy pedig autogram kártyákat és különböző lapokat nyújtottak be. Persze a telefonok vakuja is azonnal elkezdett villogni, hiába van világos. A banda tényleg szereti a rajongóikat, de általában a reptéren nem szeretnek megállni, úgyhogy egy kicsit sajnálom is az embereket, hiszen itt nem fognak begyűjeni se egy autogrammot, sem pedig egy közös képet... Hálásak szoktak lenni, ha előre szólunk, hogy érkezik a banda, általában azzal köszönik meg, hogy kordont állítanak fel, cserében pedig felkészülhetnek a káoszra, amíg addig alakul ki, amíg áthaladnak a reptéren. Miután kiléptünk apu ment előre, én pedig szokás szerint félreálltam, megvártam amíg kilépnek, majd a végén indultam utánuk én is. Nálunk ez a bevett szokás.

Apu is és utánuk a srácok is elég nagy léptekkel haladnak, nekem pedig már szinte kocognom kell, de ezt is megszoktam már. Viszont a következő jelenet nem volt annyira megszokott...

A kordon bal oldalán állt egy nő. A 20-as évei végén, 30-as évei elején járhat, de nem ez volt amin megakadtam a szemem, hanem az a kisember, aki a combja feléig ér és az egyik kezével a lány kezét szorítja, a másikkal pedig hevesen, hatalmas mosollyal az arcán integet a bandának. A fején egy túlméretezett fehér baseball sapka volt a fején, a banda ,,logójával". Elképesztően cuki volt, de ekkor hirtelen három fiatal kiscsaj, akik nagyjából velem egyidősek, hirtelen átküzdték magukat a tömegen. Ezzel sem lett volna semmi baj. Persze etikett szempontjából nem annyira fair azokkal, akik már előbb itt álltak és ezért állhattak az első sorban, csakhogy ezzel a tolakodással fellökték azt a kisfiút! A nő két ujját fogta csak, a nő pedig csak a hüvelykujját hajtotta a kisfiú kezére, vagyis pontosabban szólva nem fogta elég biztosan, csak meggyőződés szempontját vette figyelembe, hogy ott áll a kisfiú mellette. Ezzel persze semmi baj sem volt, hiszen ki gondolt erre?! Csakhogy mivel nem fogta a nő a kisfiú kezét elég biztosan, a hirtelen és erős lökéstől előre esett, a kis felsőteste pedig még a kordonon alatt is átlógott a földön, hiszen annyira picike volt, hogy ott már nem volt léc, így nem fogta meg még az sem! Döbbenten néztem, ahogy szegény kisfiú elesik, a három vihogó kis kurva pedig észre sem vette, hogy fellöktek egy nagyjából 3-4 éves kisgyereket!

Én már épp készültem leüvölteni a szőkített hajukat a fejükről, de ekkor valaki beelőzött.

-Héjj, héjj, héjj!-kezdett bele idegesen Zayden.-Értem én, hogy lelkesek vagytok, de azért bassz...-kezdett bele, de ekkor elfojtott a szavát, mikor lepillantott a kisfiúra, aki könnyes szemekkel nézett fel rá, de ekkor leguggolt, majd felemelte, ezzel segítve felállni neki, csakhogy a kordonon belül állította fel.-De azért igazán odafigyelhetnétek! Ha annyira elől akartok állni, akkor gyertek előbb, vagy tudom is én...-hadarta el mérgesen, miközben a kisfiú szeméből megszökött néhány csepp. Biztos fájt neki, hiszen kisnadrágban és pólóban volt és a bőre fájdalmasan csattant a padlón. Biztos fájhatott neki, de úgy kezeli, akárcsak egy hős! Erre persze mindenki felfigyelt. Apu is visszafordult, hiszen ő már előrébb volt, így nem is látott az egészből semmit, majd körbevettük Zaydent, aki továbbra is a kisfiú előtt guggolt.-Jól vagy?-kérdezte, miközben levette a napszemüvegét és a pólója nyakába akasztotta, hogy a kisfiú nagy kék, és a könnyektől csillogó szemeibe tudjon nézni. Ő még mindig a sírás határán állt, de visszafojtotta a könnyeit, majd csak bólintott egyet.-Ronan, van még egy kis időnk?-kérdezte Zayden felpillantva apura, aki már rá is pillantott a karórájára.

-Negyedórát még várhatunk...-mondta, mire Zayden csak elmosolyodott.

-Éhes vagy? Eljössz velünk bekapni néhány falatot?-kérdezte mire hatalmasra tágultak a kisfiú könnyes szemei, majd hevesen elkezdett bólogatni.