Ő össze tudta töri a szívem, Zayden ha a szemem láttára szedne fel egy csajt, akkor sem sikerülne. Áldásom rá, most arra mit kellene mondanom?! Ameddig teljesíti az alku ráeső részét, addig egy jajj szavam sem lehet!

Miután leszállt a gépünk egyenest mentünk a parkolóházba, ahol hagytuk szinte egy hónapja az autókat. Most is ugyanúgy állnak egymás mellett, mint akkor. Velünk szemben sorakoznak. Jobb oldalt van apu Astonja, tőle balra Theo Alfa Romeoja, Cody Maseratija, Erickék Honda Civicük, a legvégén pedig bal oldalt Zayden Ford Raptora. Szinte mind a négyüknek van még egy autója ez a mostani mellett. Ericknek is van asszem még egy Mercedese, Codynak egy Audija és Zaydennek pedig egy Dodge Challengere. Hát igen. Ő az, aki határozottan és hihetetlen fölénnyel nyerte ezt a ki nem mondott versenyt közöttük. Theo volt az, aki bele se szállt, hiszen ő nem akart még egy autót, habár megtehette volna, Erick direkt nem akart olyan nagy nevet, mint a Ferrari vagy a McLaren, habár így is, mind a két autója árán külön-külön tudna venni magénak egy-egy szerényebb kertes házat vidékén, Cody pedig miután Zayden beszerezte a Dodget azonnal le is mondott erről, de azért persze kellett az a második autó. Zayden általában a Raptort használja, ha mondjuk studiózni mennek, vagy éppen a reptérre jön. Általában csak akkor szokott kiállni azzal a csodával, ha tényleg valami olyan esemény van... Na meg persze ott van az is, hogy lehet én is, hiába védett terület, de inkább hagynék itt szinte egy hónapra egy Fordot, mintsem egy Dodget...

Apu ment elől inkább, utána voltak Theoék, aztán Erickék és a legvégén mi Zaydennel.

-Minden oké?-kérdezte meg hihetetlen halkan Zayden, mire rákaptam a fejem. Ekkor tűnt fel, hogy megállás nélkül gyűrögetem a kezem.

-Aha.-feleltem és magamra erőltettem egy mosolyt, de ekkor rám nézett egy ,,Te most engem akarsz átverni?!" pillantással, mire csak felsóhajtottam.-Lehet egy kicsit izgulok...-motyogtam halkan és közben akaratom ellenére is átterelődött a tekintetem apura.

-Nem lesz semmi, úgy is megenyhül, de ha gáz lenne azért szólj, oké?-kérdezte ismét halkan, mire csak egy aprót bólintottam.

Ezután már viszont különváltak útjaink, ugyanis Zayden ment a saját autójához, ahogy Theo, Cody és Erickék is, én pedig célba vettem egy kicsit még mindig lemaradva apu autóját.

Néma csendben szálltunk be, miközben a fiúk elkezdtek azzal poénkodni, hogy elhullajtanak majd egy könnycseppet, amiért most néhány napig nem látják egymást majd 0-24,ben. Mi is oda motyogtunk azért persze apuval egy ,,Sziasztok..."-ot, ők pedig vidáman viszonozták. Közben mindenki beszállt az autójába, majd már el is indultunk. Apu ment előre, de közvetlen mögénk bevágott Zayden. Ahogy a visszapillantó tükörből nehezen láthattam, asszem utánunk jön Cody, aztán Theo és a legvégén Noraék.

A rádió halkan szólt az autóban és mi is néma csendben ültünk egymás mellett. Ami azt illeti elég nyomasztó és fullasztó csend volt ez. Végig éreztem az apuból sugárzó haragot és elfojtott dühöt, de nem mondott egyetlen ártatlan szót sem. Néma csendben vezetett.

Én egyszerűen nem tudtam, hogy most mit kellene tennem. Most nekem kellene feldobnom valami sablon kérdést az időjárásra vonatkozóan mondjuk, vagy hagynom kellene, hogy fortyogjon magában, vagy szimplán rá kellene kérdeznem, hogy mikor tervez megbocsátani?! Igazából ahogy haladtunk, jobban elgondolkodtam ezeken az ötleteken. Az hogy rákérdezek, az túl erős lenne. Túl kicsi ez az autó ahhoz mekkora decibellel kiabálna valószínűleg. Apu általában egy nyugodt ember, de ha én most megnyitnám egy résnyire is ezt a csapot, azzal valóságos cunami zúdulna rám. Az időjárásos dolog egy egész jó témának tűnt, de aztán fejben lejátszottam ezt a jelenetet és láttam, hogy csak morogna valamit az orra alatt, amit természetesen nem lehet érteni, úgyhogy azt is elvetettem, így maradt a néma csend.

A forgalom egyszerűen valami eszelős. Nem elég, hogy a reptér előtti teret elárasztották a rajongók, így az volt vagy 10 perc, mire sikeresen ki tudtunk gurulni, de a város szívében, ahol természetesen nekünk is át kell haladni ahhoz, hogy haza juthassunk, történt valami baleset. Persze a rendőrök érzékelik, hogy csúcsidő van, úgyhogy a tőlük telhető leggyorsabban próbálták terelni a forgalmat, de így is lehet, hogy előbb értem volna haza gyalog. A reptér a város túlsó felén van, mi pedig a városon túl lakunk, úgyhogy az alapból fél órás utat vagy háromszor ennyi idő alatt tehettük meg. Mikor végre egyre jobban kiértünk a város megszokott nyüzsgésből és egyre inkább egy dombos-hegyes környékkel találtuk szemben magunkat, annál inkább fellélegeztem, hiszen ezek szerint nincs sok már hátra. Mikor elhagytuk az utolsó épületet is a városból, majd elindultunk fel, rendesen erőfeszítést kellett kifejtsek ahhoz, hogy ne sóhajtsak fel a megkönnyebbüléstől. Egyre több kanyart hagytunk el és egyre inkább felfelé haladtunk, miközben egyre inkább elkezdtem érezni az otthon illatát. Tényleg nem ellett sok, alig 10-15 perc és már meg is érkeztünk a házunk beállójáig. Apu lekanyarodott, a srácok pedig haladtak tovább. Mikor meglátott minket Dereck egy hatalmas mosollyal az arcán kinyitotta az elektromos kaput, apu pedig tovább is gördült. Egészen a ház előtti részig ment, de nem ment tovább a szemben található garázsba, a bejárattól néhány méterre megállt. Miután leállította a motort, egy szó nélkül szálltunk ki, majd előhalásztuk azt a rengeteg bőröndöt, ami éppen csak befért az autóba, majd elindultunk be. A már jól ismert vas és üvegajtó látványa egy kicsit azért megmelengette a szívem. Apu megállt előtte, majd kinyitotta a bejárati ajtót, viszont éppen hogy beléptünk hihetetlenül finom illat szökött az orromba.

-Jó napot!-hallottuk meg a kedves csilingelő hangot, amint becsukódott mögöttünk az ajtó.

-Jó napot!-köszöntem mosolygósabb hangon, apu pedig igazából csak dörmögött valamit az orra alatt.

-Milyen volt az útjuk?-kérdezte, majd már meg is láttuk Amy mosolygós arcát, ahogy kikukkantott a konyhából, ahonnan azok a csodás illatok is származnak. Apu egy szó nélkül elindult fel a szobájába. Ő nem ilyen Amyvel. Mi igazából nagyon szeretjük őt, szinte már családtagként is tekintünk rá, de persze tudva, hogy milyen hangulatban van most apu, nem lep meg, hogy őszinte legyek.

-Hát a forgalom még mindig valami katasztrófa...-mondtam egy halvány mosollyal az arcomon, miközben azért félrehúztam a bejáratból a bőröndömet, de utána elindultam jobbra a konyha felé.-Csodás illata van, mit főzöl?-kérdeztem egy kislányos mosollyal az arcomon, miközben bepillantottam az edényekbe.

-Hát egy hónapnyi távollét után úgy gondoltam, hogy a kedvenceitekkel várlak haza titeket.-mondta kedvesen, miközben belekavart az éppen lobogó vízben főlő tésztába. Én azonnal izgatottan a számhoz kaptam a kezem. Nem tehetek róla, lány vagyok, még szép, hogy szeretek enni.

-Ugye nem...-motyogtam izgatottan, mire Amy egy mosollyal az arcán felemelt egy fedőt és már meg is láttam az én tejszínes, cukkinis tésztám szószát, valamint az előbb említett tészta alapján már gyorsan össze sikerült raknom.

-De és édesapádnak is elkészítettem azt a pácolt, fűszeres húst, amit úgy szeret.-mondta.

-Egy angyal vagy!-mondtam lelkesen, mire csak halkan felnevetett.

-Pedig még nem is mondtam mit csináltam még...-mondta, miközben odalépett a hűtőhöz, majd kinyitotta.

-Gyümölcsleves?!-kérdeztem izgatottan, mégis döbbenten.-Oké, személyesen lobbizom ki apánál a fizetésemelésed!-mondtam mire csak halkan felnevetett.

-Hagyd szegényt, biztos elfoglalt, meg tudod jól, hogy örömmel főzök nektek!-mondta szerényen, mire én is elmosolyodtam, de ekkor betoppant apu. Az eddigi sötétkék öltöny helyett egy hamuszürke van rajta.

-Mentem, vacsorával ne várj meg.-mondta, de inkább nekem célozta ezt. Én csak bólintottam egyet, de már itt sem olt.

-Nincs jó kedvében?-kérdezte óvatosan, miután meghallottuk, hogy a bejárati ajtót a kelleténél jobban csapta be. Én erre csak sóhajtva legyintettem, hogy inkább hagyjuk, majd elkezdtem mesélni inkább, miközben leültem a pult előtt egyik bárszékre.

Amy anya halála óta van nálunk. Lényegében csak főzni kellene jönni, de közben közöttünk valamiféle barátság keletkezett. Vagyis valami hasonló. Amy nálam jóval idős, nagyjából 45 és 50 közötti lehet, éppen ezért néha nagyon jól jönnek az élet bölcsességei, de egyszerűen annyira fiatalos, hogy az valami lenyűgöző, éppen ezért nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot. Szőkés haja mindig precízen fel van kontyolva, a csokoládé barna szemei állandóan mosolyognak, ha a szája nem is, de a szemei állandóan, az arcán már megjelentek azért a ráncok, de a kisugárzásától, attól a lendületes és örökmozgó énjétől az ember szinte észre sem veszi. Soha sem visel sminket, neki a természetesség a legfontosabb, emellett mindig eléri, hogy valami virágminta legyen a megjelenésén. Most éppen a farmere szára oldalára vannak hímezve virágok.

Miközben éppen tartottunk egy pillanatnyi szünetet a beszélgetésben éreztem, hogy a telefonom megrezdül a gránit pulton.

Zayden

Na mennyire halálos a helyzet?

Miután elolvastam az üzenetét csak felsóhajtottam

Én

Inkább ne is beszéljünk róla...

Miután elküldtem neki az üzenetet visszafordultam Amy felé, miközben elmesélte, hogy az unokája éppen milyen csintalanságokat követett el a héten. Fiatalon szült, nagyjából 18 lehetett, és a lánya is tartotta ezt a hagyományt, ugyanis ő is a húszas évei elején szülte meg a kisfiát. Imádom, amikor Amy a családjáról beszél. A férje sajnos már nem él, de a lányában és az unokájában egyértelműen megtalálta a boldogságát.

...

Annyira finoman simogatja a nap a bőrömet... El sem hiszem, hogy ennyire csodás idő van, és ez a semmittevés... Hihetetlenül megváltó egy érzés. Érzem, hogy simán el tudnék aludni. Ahogy a gumimatracon feküdve a vízen uszkálok lassan össze vissza, miután életem legjobb ebédjében volt részem... Ez a mennyország!

Miután Amy megfőzött elindult haza. Én pedig egyedül leültem és megebédeltem. Utána átmentem a nappaliban és a kaja kómától szenvedve elkezdtem nézni a sorozatomat, de egyszerűen az ablakon keresztül elkezdett csalogatni a medence kristálytiszta vize. Két részt sikerült megnéznem, utána már nem bírtam tovább. Felsiettem a szobámba, gyorsan áthúztam a ruhámat egy bikinire, majd már el is indultam ki. Persze full éretten csak nagyjából kentem be a testem naptejjel, hiszen nem bírtam tovább várni. Valósággal fejest ugrottam a medencébe, majd miután kipancsoltam magam felmásztam erre a hihetetlenül kényelmes matracra és szinte már az alvás határán állok. Én soha sem voltam az a fajta lány, aki rosszul lesz, ha vizes lesz a haja a medencétől vagy a tengertől, soha sem féltettem magam amiatt, éppen ezért az első másodperc után már valósággal folyt a hajamból a víz, de most mégis érzem, hogy a hajam száraz végei csiklandozzák a vállam, ha jön egy kóbor szellő.

-Héjj!-hallottam meg hirtelen egy durva hangot, amitől akkorát ugrottam, hogy szinte a vízben kötöttem ki. Ijedten kaptam fel a fejem, majd amikor realizáltam, hogy merre és ki áll hitetlenkedve emeltem fel az orrnyergemről a napszemüvegemet.

-Mi van?! Te hogy kerülsz ide?! Meg mit kell óbégatni egy ilyen nyugodt délután?!-kérdeztem kiakadva, mire látszólag csak még mérgesebb lesz.

-Írtam. És miután te órákon át nem válaszoltál, sőt még meg sem kaptad, gondoltam átjövök megnézni, hogy élsz-e még vagy az apáddal kinyiffantottátok-e már egymást!-mondta mérgesen Zayden, miközben az elején jelzésként felmutatta a telefonját.

-Akkor sem értem miért kell kiabálni!-mondtam mérgesen, miközben inkább visszahajtottam a fejem a matracra, de ekkor hirtelen víz került a hasamra. Hirtelen és váratlanul. Ez a hülye lefröcskölt, de tekintettel arra, hogy már igen csak sok ideje fekszek a napon hihetetlenül hidegnek éreztem a vizet. Persze azonnal felsikoltottam.

-Hülye vagy?!-kérdeztem kiakadva, de ezen csak pimasz elmosolyodott.

-Hol van az apád?-kérdezte nem foglalkozva velem és a kiakadásommal.

-Elment, majd estefelé jön.-morogtam, miközben inkább kievickéltem a partra. Túl sokat fogok a napon feküdni...-Miért?-kérdeztem, miközben a napágyra dobott törölközővel letöröltem a vizet a testemről.-Randira szeretnéd hívni?-kérdeztem pimaszul, miközben megfordultam és vissza helyeztem a törölközőt a napágyra, de ekkor hirtelen erősen a fenekemre csapott. Én fájdalmasan felmorogtam, majd megfordultam, de csak a jellegzetes mosolyával találtam szemben magam.

-Nem, éppenséggel örülök, hogy nincs itthon...-mondta pimaszul.

-Oh, pedig azt hittem, hogy titkon rajongsz érte...-jegyeztem meg csípősen, de ezen csak felnevetett.

-Nem csak arra gondoltam, hogyha egyszer már eljátszom a hős megmentő lovagot, a bajba jutott királykisasszonytól kaphatok jutalmat...-mondta egy pimasz mosollyal az arcán, de én erre csak megforgattam a szemem, majd igen csak túldramatizálva körbe néztem az udvaron.

-Hát én nem látok itt egy bajbajutott hercegnőt és egy hős lovagot sem...-mondtam, mire csak fájdalmasan grimaszolva a mellkasára kapta a kezét.

-Bébi, ne bánts...-motyogta fájdalmasan, amin én csak halkan felnevettem.

-Te tényleg hülye vagy!-mondtam nevetve, mire csak sóhajtott egyet.

-Elmondanád miért?! Én már kész voltam szembe szállni a sárkánnyal, ami foglyul tart!-mondta kiakadva, amin ismét felnevettem, de ekkor csak lassan elé lépkedtem.

-Oh, bocsáss meg. És mondd csak, mit kérnél jutalmul?-kérdeztem, miközben a mellkasára emeltem mind a két kezem.

-Hát nem is tudom...-mondta, miközben lepillantott rám, a tekintete a szememről levándorolt a mellemre, és a kezét is lassan a fenekemre simította.

-Netán egy csókot, ahogy a mesékben is zárni szokták a történetet?-kérdeztem egy pimasz mosollyal az arcomon, mire csak elmosolyodott.

-Kezdésnek megteszi...-mondta és mivel a bikini alsó nem takarta a fenekem teljes egészét, ezért könnyedén közvetlen bele tudott markolni. Én ekkor lábujjhegyre emelkedtem, ő pedig már hajolt is volna le hozzám, de én ekkor csak elővéve a testemben lévő összes erőt, erősebben meglöktem, és mivel a medence szélén állt, ezért másodperceken belül a vízben kötött ki. Én azonnal elkezdtem nevetni, annyira, hogy már meg is rogytak a térdem, miközben azért felemelkedett a vízben, odalépett a széléhez, majd mogorvás tekintettel lejjebb hajolt és nyújtózkodott majd már ki is tette a medence peremére a cipőjét, amiből önteni lehetett a vizet. Én ezen csak még hangosabban kezdtem el nevetni, de ő továbbra is gyilkos tekintettel nézett rám, majd ekkor a pólója nyakához nyúlt és egy gyors mozdulattal azt is levette magáról és a cipője mellé dobta.

-Hős lovagom, egy kicsit hűtsd le magad!-mondtam röhögés közben, de ekkor csak bemutatott. Én nem bírtam, a térdeimre rogyva röhögtem tovább, de ekkor elkapta a karomat és berántott a medencébe. Miután én is felemelkedtem, akkor láttam, hogy kibújik a nadrágjából és ellenőrzi a benne lévő tárgyakat.

-Nem ázott el a kulcsod?-kérdeztem aggódva, de azért tovább röhögtem.

-Nyugi Szivi, vízálló...-mondta, de közben már ki is dobta a rövid nadrágját a többi cuccához. A telefonja az árnyékban lévő kerti asztalra tette, még mielőtt kijöttem volna, ezért is mertm belökni, de a kulcsára nem gondoltam. Miután biztosított, hogy minden oké, tovább nevettem.-Mi olyan vicces?-kérdezte komoran, miközben elindult felém, de én erre a gondolatra csak még jobban elkezdtem nevetni.

-Ha... Ha valaha is... Ha valaha is eldől... A Pisai Ferde Torony...-mondtam össze vissza, miközben artikulálatlanul röhögtem, miközben már átöleltem a hasam.-Jujj, fáj a hasam már...-motyogtam nevetés közben, de ekkor hirtelen elkapott valami. Vagyis valaki. A karjai közt voltam, aztán a levegőben, utána pedig már víz alatt. Miután felemelkedtem akkor hallottam meg a mély és férfias nevetését.-Szóval így állunk?!-kérdeztem mérgesen, mire a szemembe nézve elkomorodott.

-Így.-mondta holt nyugodtan.

-Jólvan, ha harc hát legyen harc!-mondtam, majd elindultam felé dacosan.