-Zayden! Hagyj!-morogtam, de nem foglalkozott vele, lágyan a nőiességemre simította a kezét, miközben a csuklómat még mindig nem engedte el és a hátamra szorítva tartotta.-Zayden!-szóltam rá ismét, mikor elkezdett lágyan simogatni.-Vedd le rólam a kezed!-sziszegtem mérgesen, de ekkor csak még jobban elkezdte csinálni.

-Bébi, éppen feszültséget csökkentek, jobban tennéd, ha nem ellenkeznél és akkor legalább ezután nem érezném úgy minden pillanatba, hogy meg akarsz fojtani, csak azért, ha rád nézek...-mondta, miközben elkezdett koncentrálni a testem legérzékenyebb pontjára. Annyira jó! Nem tehetek róla, de legszívesebben esküszöm felnyögnék, de visszafogok minden reakciót. De ekkor belém mártotta két ujját és arra a bizonyos pontra koncentrálva kezdte el gyorsabban mozgatni az ujjait. Nem bírtam. Itt volt a végem. Kitört belőlem egy sóhaj.-Na ez már sokkal jobban hangzik...-mondta és hallottam a hangjában azt az öntelt mosolyát, majd gyorsított. És gyorsított. És gyorsított. Egészen addig, amíg szinte el nem vesztettem a józan eszem és sikítva nyögtem már, miközben alig tudtam magam megtartani a lábaimon. Olyan keményen mozgatta az ujjait azon a ponton, hogy azt hitem felrobbanok!

-Istenem, Zayden! Kérlek, ne hagyd abba!-nyögtem, mire ismét gyorsított, de ekkor kopogtak az ajtón.

-Szép fiú, idő van!-hallottuk meg Cody hangját.-Már vagy 6 perce színpadon kellene lennünk, csak Sky elfelejtett szólni, biztos valami dolga van...-tette hozzá hadarva, mire minden erőmmel az ajkamba haraptam, hogy ne nyögjek fel túl hangosan.

-Egy pillanat!-szólt hangosabban Zayden, de fel is gyorsított.-Gyerünk, Bébi, hallod csúszás van...-mondta halkabban, de nem bírtam és felnyögtem

-Én ezt nem bírom...-nyöszörögtem szenvedve, de ekkor ismét kopogtak, de sokkal erősebben.

-Zayden! Rohadt gyorsan told fel a segged a színpadra!-morogta mérgesen Erick, de nem bírtam és ismét felnyögtem.-Ez most komoly?!-kérdezte feszülten morogva halkabban. Biztos meghallott, de Zayden erre csak még jobban gyorsított.-Gyere már, baszki!-morogta miközben elkezdett dörömbölni az ajtón. Kész szerencse, hogy be van zárva.

-Hol van?-hallottam meg hirtelen tompán apám hangját, majd egy kis csend, de ezután ismét meghallottuk a kopogást. Apám kopog!-Goss, ha másodperceken belül nem nyitsz ajtót, esküszöm itt hagyunk hajnalban!-hallottam meg az ideges hangját, de Zayden csak tovább gyorsított, mire nem bírtam már visszafogni a nyögéseimet. Mind kitört belőlem! Hangos vagyok! Túl hangos! Tudom jól! De nem bírom visszafogni, annyira átkozottul jó!

-Gyerünk, Bébi!-motyogta halkan, miközben már a fenekemet egy pillanatig sem tudtam nyugodtan tartani, szenvedve vonaglottam a keze alatt, de ekkor végre megtörtént. Az egész testem beleremegett, miközben hangosan felsikítottam!

Szálltam, esküszöm!

Miután lecsapott a testemre az orgazmus már ki is húzta az ujját belőlem, láttam, ahogy sietve beveszi a szájába és lenyalja azt az ujját, ami néhány pillanattal ezelőtt még bennem volt, sietve a fülébe tette a monitort, amit még a megbeszéléskor adtam rájuk, a felsője nyakánál ledobta, alul pedig elkapta, majd már fel is helyezte az övére. Sietve oda lépett a sporttáskához amit hozott magával, majd elkezdett keresgélni.

-Húzd fel ezt!-hadarta, miközben oda dobta azt a pólót, amit hozott magának a koncertre, egy egyszerű fekete, zenekaros, aminek a hátulján nagyban a ,,logójuk" van. Én közben a kanapéra vánszorogtam, így már azon ülve kaptam el. Magam elé szorítottam, miközben ő felkapta a dobverőit, majd odalépett az ajtóhoz. Gyorsan hátra pillantott, ellenőrizve, hogy takarom magam, majd sietve kilépett, de ahogy kinyitotta az ajtót, egy pillanatra szerintem mindenki meglátott. Még az apám is.-Oké, mehetünk!-hadarta el, majd meghallottam, ahogy sietve indultak el a színpad felé, de az ajtó nem volt jól becsukva. Apám egy nagyon résnyire kinyitotta és amikor meglátta, hogy igen, jól látta, én vagyok, teljesen elfehéredett, de nem mondott semmit, csak behúzta maga után az ajtót, majd a távolodó lépteit hallottam már csak.

Teljesen szét voltam zuhanva! Én ezt nem akarta! Én ezt az egészet nem akartam! Mindig is el akartam kerülni, hogy valamelyik véletlen elszólja magát az apám előtt, erre meg most, nem hogy csak egy elszólás miatt jött rá, hanem mert látott. Néhány másodperc kellett, miután Zayden kisietett, hogy meghalljam a dübörgő zenét, de a szívem csak fájdalmasan szorult össze. Éreztem, hogy a szememet elkezdték marni a könnycseppek, miközben a fejem elkezdett zúgni.

Undorítónak érzem magam! Egy olyan embernek, aki egyszerűen talán megérdemli, hogy azt kapja, amit kap. Hogy a szerelme számára csak egy titok lehet maximum, hogy kihasználják, hogy megszégyenítik, hogy az apja előtt is olyan romlott legyen, mint amilyen belül az... Lehet talán mindet megérdemlem. Mindet...

A szemembe csak gyűltek és gyűltek a maró könnycseppek, de nem pislogtam ki őket, igaz, hogy homályos szemekkel, de körbe pillantottam magam körül és elkezdtem a melltartómat keresni. De nem bírtam tovább. Az első könnycsepp ahogy megszökött, azzal az én testemet is fájdalmas zokogás rázta meg. Felvettem a kanapé takarásában lévő melltartómat, visszacsatoltam a pántjait, majd visszavettem. Lehetőség híján belebújtam Zayden pólójába. Ugyanolyan túlméretezett, mint a másik, mondjuk jobban is, de nem tudtam vele foglalkozni, hiszen muszáj volt kibújnom ebből az öltözőből, bármennyire is szívem szerint a sárga földig ásnám el magamat. Odaléptem a kanapé oldalához és gyorsan visszahúztam a bugyimat a szoknyám alá.

Egy undorító dög vagyok...

Próbáltam összeszedni magam, és miután a kezembe vettem a mappámat és a telefonomat is, hiába könnyezett még mindig a szemem és éreztem, hogy ég az arcom, odamentem, ahol a színpad kezdődik, ahol már Nora is állt, majd csöndben elkezdtem nézni a műsort. Zayden mintha érezte volna, hogy ott vagyok, hiába volt távolabb, miközben egy elég gyors számban dobolt felém pillantott, de ekkor eltört a mécses. Nora nem mondott semmit, csak csendben odalépett és gyengéden magához ölelt. Lehet, hogy nem vagyunk éppen a legjobb barátnők, de ha valamelyikünknek szüksége volt a másikra, akkor mindig ott voltunk. Én is! Hiába volt a dolog Erickel, ha történt valami Noraval, a háttérbe szorítottam azt, hogy milyennek is kellene lennie a viszonyunknak, azonnal ott voltam! És az, hogy most ő is itt van nekem, az egy megváltással egyenlő dolog.

A közönség sikoltva, őrjöngve élvezték az koncertet, a srácok is elég jól elvoltak, csak én törtem össze teljesen a háttérben.

-Visszament a hotelbe.-mondta halkan Nora hosszú, hosszú percek után, miközben még mindig megnyugtatóan ölelt és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Nem kérdeztem hangosan, de persze végig ott lebegett a fejemben, hogy vajon most hol van apu, Nora pedig anélkül válaszolta meg, hogy hallotta volna.

-Te is ott voltál?-kérdeztem rekedtes hangon, miközben hátrébb léptem egy lépést.

-Nem, csak a végére értem oda, amikor a srácok már rohantak a színpadra, apád meg kiakadva viharzott el...-mondta halkabban, de azért elegendő hangerővel, hogy a hangos zenétől hallhassam.-Mi történt?-kérdezte óvatosan egy kis idő után.

-Hát mi Zaydennel...-kezdtem bele nehezen.-éppen benne voltunk valaminek a közepében, amikor kopogtak, hogy idő van, de... Ő... Nem akarta... Előbb abbahagyni... Be akarta fejezni...-makogtam zavarosan.-Aztán egyre többször kopogtak, meg siettettek. Mondták, hogy késésében vannak. Aztán apu is elkezdett kopogni. Miután befejezte sietve ment ki a többiekhez, aztán siettek is tovább, de apu meglátott és... Egyszerűen láttam a szemében a csalódást, a megvetést és az undor...-mondtam zokogva, a markaimba temetve az arcom, mire Nora csak sóhajtott egyet és ismét megölelt.

-Annyira sajnálom, de felnőtt nő vagy. Fel kell fognia és el kell fogadnia, hogy neked is vannak szükségleteid és annak is, akivel együtt vagy...-mondta megértően.

-De te nem tudhatod, hogy ez milyen. Négyszemközt Zaydent ítéli el a legjobban amiatt a porvihar miatt, amit az okozott, hogy a nyerteseket ezelőtt felvitték magukkal egy éjszakára. Mindig is őt szidta a legjobban, meg szerintem ő volt akivel végképp nem akarta, hogy bármi is legyen köztünk, erre meg pont vele kapott rajta... Szerintem még azt sem feltételezte, hogy nem vagyok már szűz, erre meg telibe ,,ránk nyit". Igaz, hogy nem a dolog közben, de hülyének kellene lennie ahhoz valakinek, hogy ne vonja le a látottakból, hogy mi is történt, ráadásul szerintem hallani is hallott miket...-zokogtam a vállára hajtva a fejem.

-Nem akarok gonosz lenni, de egy pontig megértem...-mondta óvatosabban, mire rákaptam a fejem.

-Ezt hogy érted?-kérdeztem zavartan.

-A lánya vagy. Mindig is jó voltál mindenben. Szorgalmas voltál, céltudatos, egyenes, mindig is előre megtervezted amit akartál... Arra koncentráltál, ami csak előre visz az életben. Sohasem pazaroltad az idődet, buta diák szerelemre, vagy bulira, vagy sietve lopott csókokra. Mindig precíz voltál és tudtad, hogy mit akarsz! A gimiben ötös átlaggal végeztél, felvettek az egyik legjobb egyetemre, és amit te is szerettél volna... És még mindemellett segítesz apádnak a turnékban. Egyszerűen sohasem láttunk olyannak, hogy képes lett volna bárki is kimozdítani ebből az összeszedett kis világodból és most ez Zaydennek mégis sikerült. Bevallom, engem is meglepett, de persze én azonnal elkezdtem nektek örülni. De Sky... Ő az apád... Te pedig a ,,kislánya". Lehetsz 20 éves, 30, vagy 40, ő mindig is annak fog tekinteni és most hirtelen egyről a kettőre valósággal úgy nyitottak rátok ezek a vadbarmok, hogy az apád is ott volt. Szerintem még csak szerelmesnek sem látott, most meg hirtelen félmeztelenül talált egy olyan szobában, ahonnan a banda egyik olyan tagja rohant ki koncertezni, aki az egyéjszakás kalandjairól híres. Úgyhogy egy kicsit megértem. De nyugi, majd biztos lenyugszik, belátja, hogy szerelmes vagy, Zaydennel meg csak megbékél, elvégre a srácokra is úgy tekint, mintha a saját gyerekei lennének...-mondta, majd miután átgondoltam, hatalmasat sóhajtottam.

-Szerinted akkor tényleg nem lesz belőle nagyobb baj?-kérdeztem könnyes szemekkel.

-Dehogy is! Hiszen ő az apád, biztos megérti...-mondta.

-Köszönöm!-sóhajtottam, majd hálásan megöleltem.

...

-Helló! Megjöttem...-mondtam azért kicsit óvatosabban, miután benyitottam.-Hol vagy?-kérdeztem, hiszen nem jött hang sehonnan, emellett korom sötét is volt, de ekkor hirtelen a nappaliban felkapcsolódott egy olvasó lámpa. Csodás kilátásunk van, hiszen a nappali egyik oldala üvegből volt, így fentről csodálhattuk a várost. Persze ijedten azonnal odakaptam a fejem, de egyből nem láttam meg aput, csak miután a szemem alkalmazkodott a hirtelen sötétség után a fényhez, akkor láttam meg, hogy az ablak felé néző fotelben ül.

-Mikor megszülettél már akkor tudtam, hogy nagy jövő vár rád...-kezdett bele szigorú és mély hangon, mire összerezzentem. Még soha sem beszélt így.-Ahogy felnőttél és kezdett jobban kialakulni a saját tulajdonságaid, akkor már végképp tudtam, hogy ez így lesz....-mondta, miközben felkelt a fotelből és elindult felém.-Az anyád halála után csak te maradtál nekem és megfogadtam, hogy a legjobbat akarom neked nyújtani. Mindenből! A legjobb élet, a legjobb iskolák, a legjobb munkahely... Amit csak szeretnél... És te ebben tökéletes partner voltál. Tökéletesen arra fókuszáltál, amire kellett. Nem hagytad, hogy letérítsenek az utadról. Erre most...-kezdett bele szigorúan és a tekintete olyan volt, amilyet még nem láttam. Éreztem, hogy könnyek kezdenek gyűlni a szemembe és meg is szökött egy.

-Apu, meg tudom magyarázni...-motyogtam rekedtes hangon, alig hallhatóan, miközben összehúztam magam olyan apróra, amekkorára csak tudtam.

-Elhiszem, hogy néha nehéz volt. Hogy kellett volna egy nő, aki nevel. Akivel könnyebben megbeszélhetsz bizonyos dolgokat... De ez...-mondta döbbenten, mire nem bírtam visszatartani a sírásomat.

-Apu, nem az, amire gondolsz...-motyogtam zokogva.

-Tehát nem használ ki az a majom. Máris megkönnyebbültem!-mondta tettetett könnyedséggel, de borzalmasan fájtak a szavai. Velem soha sem beszélt így. Mindig is megvolt a kölcsönös tisztelet a másik felé. Még a lázadó korban is tartottam magam, hogy ne játszam el azt, hogy úgy kezel, mint egy vele egy szinten lévőt, ne pedig úgy mint egy gyereket... Ez a hangnem amit megüt, pedig esküszöm, fájdalmas!

-Nem használ ki...-zokogtam.

-Figyelj, az apád vagyok, nem akarom hallani, hogy közös megegyezéssel történt az ami bent történt!-mondta szigorúan.-Csak azt nem értem, hogy mi ütött beléd?! Miért pont ő?! Ott van Reagenék fia. Ott van Brownék fia. Ott van Hardyék fia...-kezdte el idegesen.-Az egyik orvosin van, a másik jogon, a harmadik pedig közgazdaságon! Mindegyik egytől egyig olyan, mint te! Ismerem a szüleiket, az apjuk régi barátaim. Miért pont Zayden?!-kérdezte kiakadva. Ismerem mindegyiket, akit felhozott példának. Az egyikről azt terjeng, hogy az apja eltussolt egy komoly verekedés, amin a fia széttört egy üveget valaki fején, amitől megrepedt a koponyája. Még a rendőrt is lefizették. A másik drogozik. Állandóan. Senkinek sem tűnik fel, mert az lenne a fura, ha józan lenne. A harmadikat pedig ismét apuci pénze mentett meg, ugyanis az egyetemen szinte minden lánnyal erőszakoskodott és az egyiket elvileg meg is erőszakolta, amit az apja szépen a szőnyeg alá söpört. Ezeket én is Noratól hallottam, nem csodálnám, ha apu nem tudna ezekről, hiszen ki az a hülye, aki befolyásos körökben bátran kiteregeti a családi szennyest?!

-Ne beszélj így róla! Ő talán még ezerszer is többet ér, mint azok a barmok!-mondtam hangosabban, hiszen az előbb apu is felemelte a hangját.

-Ő? Kicsim, ha én nem karolom fel a bandát, akkor még mindig azon a lecsúszott helyen zenélgetnének annyi pénzért, amiből alig tudnák eltartani magukat.-mondta kiabálva.

-Csakhogy nem így van! Azóta az egész világ rajong értük és lehet, hogy te indítottad el őket ezen az úton, de az ő tehetségüknek köszönhetik, hogy eljutottak oda, ahol most tartanak!-mondtam kiakadva.

-Akkor is! Neked nem egy zenésszel kellene foglalkoznod! Rád sokkal nagyobb dolgok várnak!-mondta kiakadva.

-És mi van azzal, ha zenész?! Akkor már kevesebbet is ér?! Egyetlen egy koncert alatt a nyáron összeszednek annyit, amennyi a te kis közgazdász ficsúrodnak csak az éves fizetése lesz! De amúgy meg! Miért vagyunk a pénzen fennakadva? Mikor volt az valaha is téma?! Kit érdekel, hogy mennyit keres Zayden, vagy a banda összesen! Fiatal férfi és egy olyan karrier áll már most mögötte, amit mindenki irigyel és sokat dolgozott érte. Ő abból él, amit szeret csinálni és amiben jó! Mi bajod van neked akkor mégis vele? Hiszen a te zenészed!-köptem én is úgy oda a szavakat, ahogy ő is nekem.

-Az más! Meg bocsánat, én is rosszul fejeztem ki magam. Az hogy zenész, legyen, de milyen az élete?!

-Miért? Ha azt mondanám, hogy Codyba lennék belezúgva, vagy Theoba az jobb lenne?-kérdeztem kiakadva.

-Jobb, mert nem tőlük hangos a sajtó, hogy egyszerre két csajt visznek fel magukkal a közönség soraiból!-mondta kiakadva, mire cinikusan csak felnevettem.

-Igaz, mert Cody miatt azért volt, hogy egyszer egy kiskorúval szűrte össze a levet, Theoról meg azt hiszik, hogy meleg!-akadtam ki.

-De nézd meg, hogy már most hogy megváltoztál miatta! Késtek a kezdéssel, az öltözőben...-kezdett bele, de undorodva inkább elhallgatott.-Ki sem tudom egyszerűen mondani. Hatalmas csalódást okoztál! Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire lesüllyedsz!-mondta a szemembe nézve.

-Tényleg így gondolod?!-kérdeztem a könnyektől homályosan látva csak az alakját.

-Tényleg!-mondta, mire nem bírtam tovább, hiába próbáltam visszatartani már egy ideje a könnyeimet, ismét eleredtek, de azonnal megfordultam és az ajtó felé viharoztam.-Azonnal állj meg!-hallottam és még folytatta is volna, de én már becsaptam magam mögött az ajtót. Azonnal kitört belőlem a sírás. Bevallom azt hittem, hogy utánam jön, ezért sietősen léptem oda a mellettünk lévő ajtóhoz és kopogtam kettő gyorsat, de senki sem válaszolt, úgyhogy lassan benyitottam. Égnek a kislámpák, de sehol senki. Most mégis amúgy én kihez is jöttem? Codyval sosem voltunk olyan kapcsolatba, Theo szinte semmiről sem tud. Mondjuk Nora sem, de ő legalább meg tudna nyugtatni, ahogy a koncert közben, de ott van vele Erick, és vele szeretnék találkozni utoljára, úgyhogy Nora is kilőve, így már csak egy ember maradt.

Halkan, de mégis zokogva odaléptem Zayden ajtaja elé, lassan felemeltem a kezem és kopogtam kettő aprót. Eltelt egy kis idő, de már ki is nyílt az ajtó. Először zavart volt az arca, de amint meglátott megenyhült. Én nem tudtam semmit sem mondani, csak még jobban kitört belőlem a zokogás. Ő csak sóhajtott egyet és jobban kitárta az ajtót, hogy be tudjak lépni. Miután megtettem csak lassan becsukta mögöttem az ajtót.