Ha nem lenne ez, akkor soha sem történt volna meg ez köztünk Zaydennel. Ő nem figyelt volna fel rám, nem ajánl egy ilyen nevetséges alkut, én pedig soha sem kerülök meztelenül az ágyába. De magamat sem akarom felmenteni a tetteink alól, hiszen ott az érem másik oldala. Annyira ki vagyok éhezve arra, hogy Ericket szenvedni lássam, mint talán még soha semmire! Azt látni, hogy szenved attól, amit lát, hatalmas kegyelem a szenvedő lelkemnek! Én tényleg szeretem! Vagyis szerettem! És tudom jól, hogy ő is engem! Láttam a szemében, a mosolyában, hallottam a szavaiban, a szívverésében! Mindenben. Egyszerűen tényleg nem értem, hogy hogy kérhette meg Nora kezét?!

Egyre rosszabbul kezdtem érezni magam, hiszen az eljegyzés is, és a könnyűvérűségem is több kést is forgatott a lelkemben, amikor megrezzent a telefonom a gránit pulton. Én azon támaszkodtam és teljesen elvesztem a gondolataimban, éppen amikor megrezdült, az egy ágyúdörrenéssel ért fel. Hatalmasat ugrottam ijedtségemben, de miután megnyugodtam, igaz, hogy az egyik kezemet a mellkasomra helyeztem, de a másikkal felemeltem a képernyővel lefordított telefonomat. Miután megláttam az üzenetet, nem akartam hinni a szememnek.

Erick

Beszélnünk kell!

Miután vagy ezerszer olvastam újra az üzenetet hatalmasat nyeltem, majd remegő kezekkel válaszoltam.

Én

Mégis miről?

Próbáltam laza lenni és olyan, akit már pont nem érdekel a történtek és ahogy kellene is, a hátam mögött sikerült hagynom a ,,múltat", de legbelül borzalmasan izgultam!

Erick

Arról, hogy mi ez kettőtök között Zaydennel!

Valósággal hallottam a szavak mögötti haragot.

Én

Inkább passzolnám. Amúgy is, semmi közöd hozzá...

Pötyögtem be remegő ujjakkal, majd az idegességemben elkezdtem az ajkamat harapdálni. Azonnal felvillant a buborék, miszerint elkezdett írni valamit, de szinte egyből ki is törlődött. Majd ismét megjelent, majd újra eltűnt. Vagy még ötször ismétlődött ez meg. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi az, amit már elkezdett leírni, de közben mégis jobbnak látta kitörölni.

Erick

Lehet, de hozzád van közöm, úgyhogy nem nyitok vitát. Holnap le fogunk ülni és megbeszéljük!

Miután többször is elolvastam egyszerűen tanácstalan lettem. Annyira megírnám neki, hogy nem, a menyasszonyához lehet köze van, de hozzá nem, meg azt, hogy az ami köztem és Zayden között zajik, az nem tartozik rá, vagy azt, hogy inkább azt kellene megbeszélni, hogy miért kérte meg más kezét, közvetlen, miután megdugott egy mosdóban és közben vagy ezerszer vallott szerelmet, vagy pedig azt is szívesen megírnám, hogy ne parancsolgasson.

Ezer variáció volt, amit írhattam volna és hogy én végül melyikkel választottam?

Egyikkel sem!

Nem is kezdtem el bepötyögni semmit, ahogy ő tette. Zakatoltak a gondolatok a fejemben, de én végül csak kiléptem a beszélgetésből és kikapcsoltam a telefonomat. Ismét visszatettem a mosdókagyló mellé, a pultra, majd felnéztem a tükörre.

Annak a lánynak, aki visszanéz rám, semmi köze ahhoz, aki egy hónappal ezelőtt voltam! Köszönő viszonyban sincsenek! Ennek a lánynak nem mosoly virít az arcán és boldogság sugárzik róla... Ennek a lánynak karikásak a szemei a kimerültségtől, az arca nyúzott, mintha 36 órás műszakba lenne beosztva, a haja csillogása eltűnt, helyette csak össze van kócolva az ágyban való hentergéstől... Nem vagyok saját magam. És az igazság, hogy nagyon hiányzik az a lány! Aki csak felült egy rózsaszín felhőre és elhitte, hogy az amiben él jó neki és tartható is. Szemmel láthatóan ez nem jött össze. Erick az én első nagy szerelmem. Előtte nem tudtam milyen, de amint megláttam tudtam milyen érzés szerelmesnek lenni. És annyira hiányzik az az érzés! Az a melengető és ringató... Nyugtató és biztonságot adó... Vissza akarok kerülni oda, hogy a karjai közt újra otthon érezhessem magam!

...

-Na jó, irdatlanul igyekeznünk kell, úgyhogy könyörgök, ezúttal próbáljuk meg meglépni, egy legalább 10 éves gyerek szintjét, jó?-kérdeztem feszülten. Én már feszülten vártam őket a hátsó bejáratnál, mikor még csak el sem indultak a hotelből.

Mikor megérkeztek, azonnal, szinte futólépésben kezdtem el őket terelni az öltöző felé, hiszen gáz volt. Pont amikor meg akartam volna beszélni, hogy a műsort, a beszédeket, a dalok közti maximum hagyható időt, valamint minimumot, megcsörrent a telefonom.

Általában a helyi embereknek, akik a színpadért felelnek, az én számomat szoktuk megadni. Apu száma az összes ,,nagyhal"-nak van meg, én pedig boldogan terelgetek mindenki mást. Mikor felvettem, a nő ijedten és félve szólalt meg a telefonban. Valami történt, amitől teljesen összeomlott a technikai rendszerük. Nem voltak jók se a kivetítők, se a hangosítás, se semmi! Én persze azonnal, miután mondtam apunak is, átsiettem ide, hogy mepróbáljak segíteni. Mire ideértem már visszahozták a halálból a dolgokat, de az összes olyan kis videót, bevágást és hátteret, amik mentek volna a koncert alatt a srácok mögött, amikor nem őket nagyítják ki, eltűnt! Szőrén-szálán! De nem volt annyira nagy baj, hiszen hoztam magammal a laptopom, azon minden megvolt.

Olyan gyorsan próbáltuk átmásolni az itteni eszközökre, amilyen gyorsan csak lehet, hiszen általában valamire mindig építkezni szoktunk. Sokan azt hiszik, hogy egy koncerten egyszerűen eljátsszák a zenekarok a legkedveltebb és legfelkapottabb zenéit, de nem! Ez sokkal összetettebb!

Van egy terv, amit követnünk kell! Jó, lehet a srácok megoldanák az nélkül is, de én nem szeretem a váratlan meglepetéseket, ezért inkább megtervezem előre az összes olyan dolgok, amit megtervezhetek. Vannak olyan érzelmesebb dalok, ahol bőven elég lesz a két oldalsó kivetítő, ha rá akarnak közelíteni a srácokra, de bizony azért van jó néhány szám, aminél bizony a megfelelő háttérre van szükségünk, hogy a közönség a legjobb élményt kaphassa!

Miután végre végeztünk a másolással, és ki is próbáltuk mindegyiket egyesével, akkor csörgetett meg Nora, hogy most fognak indulni. Én már kint is voltam az ajtó előtt. Miután betereltem őket az öltözőjükbe egy kicsit megdöbbentem, hiszen nem olyan nagy, mint amilyen általában szokott lenni, sokkal kisebb, de nem baj. Nekik bőven elég lesz.

-Jó, oké, elképesztően szorít az idő...-hadartam, miközben beljebb léptem, és ők is bejöttek-Jézusom, már ennyi az idő?!-motyogtam magam elé, mikor véletlen megláttam a karomon lévő órát. Néha esküszöm, jobb lenne, ha nem is ismerném az analóg órát és akkor nem szúrná ki a szemem az, hogy mennyire késésben vagyunk!-Üljetek le!-hadartam el, hiszen elkezdtek nézelődni, meg az asztalkára kitett harapnivalókat és italokat kezdték el elemezgetni. A banda egy emberként sóhajtott, de leültek. Pont 5 ülőhely van, abba a srácok és Nora kényelmesen helyet is foglaltak, én pedig megálltam az egyi fotel mellett.-Jézusom, hol is kezdjük...-motyogtam pánikolva, miközben átfutottam a kis csíptetős mappámra felaplikált kusza jegyzetemet.

-Mondjuk azzal, hogy egy pillanatra végre leülsz és lejjebb nyugodsz egy kicsit...-sóhajtotta Zayden lágy hangon, majd megfogta a derekam és oldalasa a lábára ültetett. Éreztem, hogy fülig pirultam, de a többieket is meglepte a dolog. Zayden arcán egy önelégült mosoly virított, miközben kényelmesen hátradőlt a fotelben. Én, hogy ne háttal legyek neki és ne is olyan furi pózban legyünk, ezért befelé fordultam, és a két lába közé helyeztem a bokámnál összekulcsolt lábaimat.

-Nos...-kezdtem bele, egy torokköszörülés közben.-A sorrend...-mondtam, de egyre zavarosabban éreztem magam, hiszen megéreztem, hogy Zayden átkarol és feljebb húz a lábán, hogy ne inkább a térde fölötti részen üljek, hanem közelebb hozzá majd miután ezt megtette továbbra is átkarolva a túlsó combomra simította a kezét. Oké, értem, hogy mire ment ki a játék, hiszen pont velünk szemben van Erick, aki egyre csúnyábban néz arra a férfira, akinek az ölében ülök, és lehet hogy normális esetben még én is rájátszanék, de most nem lehet! Sietnünk kell!-Oké, akkor a sorrend... Ugyan az lehet, amit megbeszéltünk?-kérdeztem, miközben végig néztem a bandán. Senki sem szólalt, csak bólintott egyet.-Szuper, remélem emlékeztek is, de a szokásos: ha egyet, kettőt felcseréltek nem gáz. Te tudod a sorrendet?-kérdeztem Erickre pillantva, hiszen általában vele szoktam bemagoltatni nagyon szigorúan, de természetesen a többiek sem úszhatják meg.

-Igen.-felelte mogorván, miközben átkarolta a mellette ülő lányt.

-Jó, viszont ha gáz lenne, neked, a lábad alá megint felragasztottam a színpadra a listát, amiket el kellene játszani, ha bármi gáz van, súgj!-mondtam szigorúan Zayden felé nézve. Talán az első, vagy a második koncerten történt, hogy vissza volt még 20 perc, de elfelejtették, hogy mit is kellene még nekik játszaniuk. Mindegyik! Nem is értem! Nekem már közben feltűnt, hogy kihagyogatnak számokat, de azt hittem tudatos. Ebből szerencsére viszont a közönségnek talán semmi sem jöhetett le, hiszen profi módon Erick elhadarta az egyik daluk címét, és már játszották is. 6 dal volt ilyen a végén, abból 4 szerepelt is a listán, úgyhogy nem volt akkora galiba, de azóta egy kicsit csalni szoktam. Tudom, már felnőttek és megoldanák, de nem szeretném, ha megismétlődne az az eset, ugyanis akkor vagy 20 szívinfarktust hordtam ki lábon! Azóta az a taktikám, hogy nagyobb betűkkel kinyomtatom a listát, azt beteszem egy irattartó tasakba, hogy ha véletlenül Zayden rá is tenné a lábát, akkor se legyen baja és mind a négy oldalán odaragasztom a színpadhoz. A közönség semmit sem vesz észre, a kamerák sem mutatják, hiszen a lábdob teljesen kitakarja, és így pedig Zayden tud súgni. Azóta mondjuk sohasem történt ilyen, de hát jobb félni, mint megijedni.

-Ugyan már, Bébi... Profik vagyunk, mikor ismered végre már te is el?-kérdezte egy pimasz mosollyal az arcán, mire a pír az arcomon csak még sötétebb színű lett.

-Jobb az óvatosság...-motyogtam.

-Miért kellett bejönnöd?-kérdezte kíváncsian Theo.

Miután gyorsan elmeséltem az egész kalamajkát folytattam az eligazítást, megbeszéltünk mindent. Persze a kívánság lista ismét le lett adva, hiába nagyon rövid ideig jönnek csak le a színpadról. Én mindig szoktam teljesíteni, amit kérnek, hiszen dolgoznak. Több órán keresztül állandóan használják az agyukat, Erick a rekeszizmát, hangszálait, a két gitáros a kezeiket, Zayden pedig mind a négy végtagját. És ez csak az alap. Az, hogy hozzák a hangulatot, meg bevonják a közönséget, az még rengeteg plusz feladat. Nekem nem menne, az biztos, hogy ilyen hosszú időn át, pattogjak, énekeljek, hibátlanul gitározzak, vagy óramű pontossággal oda üssek a dobverővel, ahova a nagy könyvben meg van írva! Ezért mindig is csodáltam őket, éppen ezért, ha valaki abban a néhány másodpercnyi szünetben savanyú gumicukrot akar magába tömni, amennyit csak tud vagy lehúzni egy rövidet, akkor én abban a néhány másodpercben azzal várom őket!

-Oké, akkor ha nem lenne más, én hagylak titeket, öltözzetek, hangoljatok, énekelj be, de pontosan 17 perc múlva jövök értetek!-mondtam, miközben felkeltem Zayden ölében.

-Igenis kapitány!-mondta mosolyogva Cody.

-Hangosabban!-kontrázott rá Theo. Erre persze érett huszon éves férfiakhoz méltóan belekezdtek a Spongyabob főcímdalába, de én közben Zayden felé fordultam.

-Te gyere egy kicsit velem...-mondtam a szemébe nézve halkabban. Ő csak mosolyogva sóhajtott egyet, majd megfogta a kezem és úgy jött utánam. Lényegében egy külsősnek úgy néz ki, mintha éppen én vezetném ki őt, ő pedig megadóan követ, viszont Erick arcának látványától azonnal nem bántam meg a dolgot, és egy mosoly is felszökött az ajkaimra amitől az összkép csak lehet még rosszabb lett a külsősök számára. A mosolyomat meghagytam, hiszen láttam hogy mennyire ideges tőle, de amint kiléptünk az öltözőből azonnal leolvadt a számról és a kezét is gyorsan elengedtem.

-Te egy igazi gondolatolvasó vagy!-mondta döbbenten, de mosolyogva, miközben benyitott az öltöző mellett lévő egyszemélyes férfi mosdóba.

-Mi van?!-kérdeztem értetlenül.

-Jó, oké, hogy betartsuk a kis tervedet, ígérem gyorsak leszünk. Nekem csak öltöznöm kell, ami lényegében 2 perc, max 3. A többi időt nyugodtan áldozom erre!-mondta, miközben ,,udvariasan" kitárta a mosdó felé a karját, jelezve, hogy menjek be.

-Én nem azért hívtalak ki, te idióta!-mondtam visszafojtott hangon, de kiakadva.-Én csak meg akartam beszélni, hogy mi a frász is volt az ott bent!-mondta, vagyis hadartam.

-Közvetlen az ajtó előtt?!-kérdezte halkan nevetve, miközben az öltöző ajtajára pillantott.-Ez zárható... Csuda jókat ,,beszélgethetünk" bent...-mondta, miközben ismét bepillantott a mosdóba. Én csak idegesen sóhajtottam egyet, miközben én is az öltöző ajtajára pillantottam.

-Legyen!-adtam be a derekam, majd beléptem a mosdóba, Zayden követett, majd be is zárta.-Kezdjük azzal, hogy mi lett azzal, hogy visszafogjuk magunkat a többiek előtt?!-kérdeztem kiakadva.

-Nem értem mi bajod. Nem az a dolgom, hogy féltékennyé tegyem Ericket azzal, hogy az ,,enyém", ami az ,,övé" volt?!-kérdezte zavarosan.

-De, de mi ez a nyilvános tapizás, meg fogdosás?-kérdeztem kiakadva, csípőre tett kézzel.

-Nem fogdostalak!-mondta határozottan, miközben elém lépett, de hirtelen lejjebb hajolt és határozottan megmarkolta a fenekem, miközben az ujjai vége a szoknyám végét is elhagyták, ezért éreztem közvetlen a bőrömön a tapintását.-Ilyen az, ha fogdosnak!-mondta, majd mindössze egy másodpercig se voltunk így, már el is engedett.

-Paraszt!-morogtam az orrom alatt, miközben a tükör előtt lábujjhegyre emelkedve rendeztem a ruhám.-Akkor is! Arról volt szó, hogy csak Erick előtt csináljuk, akkor?! Mi van, hogyha valaki elfecsegi apám előtt?! Én nem akarom, hogy tudjon erről...-mondtam és zavartan Zaydenre és magamra mutogattam.-Ez borzalmasan lekicsinylő és megvetésre érdemelt dolog rám nézve! Ez nagyon gáz! Tiszta olcsó vérűnek tűnök és remélem megérted, ha az apám az utolsó, aki előtt ezt a benyomást szeretném kelteni...-mondtam kiakadva.

-Jézus Sky, ez csak szex! Te is és én is ugyanúgy csináltuk volna, ha nem kötünk egyeszséget, csak valaki mással!-akadt ki.

-Értem én, amit mondasz, de te is értsd meg, hogy hülyeség! Az hogy te aktív életet élsz, az senkit sem lep meg. Az lenne a fura, ha egyszer megpróbálnád visszafogni magad, de az, hogy én ennyire nyíltan kikezdjek valakivel, az nem! Egész eddig, de úgy őszintén... Te tudtat például, hogy nem pont Erickel, de bárkivel, akire csak tudsz gondolni, kavartam?! Mert szerintem nem! Soha sem látott senki soha senkivel, hiszen Nora miatt bujkálnunk kellett Erickel, éppen ezért, nem szeretném, ha az apám rájönne, hogy mi... Mi néha... Érted! Ismer téged, és ismer engem! Az nem érdekel, hogy más mit gondol rólam, higgyenek nyugodtan, egy olcsó vérű kis cafkának, nem érdekel! De az apám előtt nem szeretném ezt a benyomást kelteni!-akadtam ki, mire csak nagyot sóhajtott.

-Akkor mégis mi a francot vársz tőlem?-kérdezte zavartan és értetlenül.-Úgy féltékenyítsek egy srácot, hogy hozzád sem érek? Mi? Csak a tekintetem legyen olyan, hogy ott helyben legszívesebben megdugnálak és kész? Amúgy tartsak 6 méter távolságot?!-kérdezte zavartan.-Mert lényegében csak ezt tehetném. Értem, hogy mit akarsz. Nem akarod, hogy a többiek véletlen olyat kérdezzenek, vagy mondjanak az apád előtt, amivel lebukunk, de istenem, a dolog pofon egyszerű! Te beszélsz Noraval, én meg a fiúkkal, hogy ne nagyon hangoztassák az apád előtt és ennyi! Probléma megoldva, most pedig ha letérdelnél, azért hálás lennék!-mondta nyugodtan egy ártatlan mosollyal az arcán, mire csak összefutott szemöldököm.

-Nem!-mondtam kiakadva.-Mindjárt kezdtek!

-Esküszöm gyors leszek. Amúgy is, túl jól szopsz ahhoz, hogy ne gyorsan menjen a dolog...-mondta, miközben fülig vörös arccal néztem inkább más merre, csak a szemébe nem.

-Nem.-motyogtam zavartan, de éreztem, hogy elindult közelebb.

-Kötöttünk egy megállapodást, ha nem zavar...-mondta komoly hangon, miközben átölelte a derekam, majd irdatlan lassan lehajolt és lágyan megcsókolta a nyakam.

-Az oké, de le fogod késni a kezdést!-motyogtam, miközben a mellkasára emeltem a kezem, de nem tudtam eltolni.

-Hét hogyha tovább ellenkezel, akkor biztos...-morogta a bőrömre, majd ismét megcsókolta a nyakam.

-Majd utána! Menj, öltözz, meg...-kezdtem bele, de belezavarodtam.

-Meg még mit? Énekeljek be, vagy hangoljak?-kérdezte mosolygós hangon, de ismét megcsókolt, de most sokkal nyálasabban.-Csak az jár a fejemben, nem hagyhatod, hogy így álljak ki közönség elé...-morogta a bőrömre.

-Kész szerencse, hogy nem állsz, hanem ülsz!-vágtam vissza motyogva, mire éreztem, hogy elmosolyodott, de közben a fenekemre simította a kezét és bele is markolt, aminek érzetétől hát majdnem felsikoltottam.

-Nagyon szívesen eljátszogatnék veled ebben a szócsatában, de igazad van és tényleg szorít az idő.-morogta mosolyogva a bőrömre.

-De most úgy őszintén, koncert után, a szállodába vissza érve miért nem jó?-kérdeztem zavartan, miközben még jobban elkezdett magához szorítani.

-Mert most vagyok kanos, Bébi!-morogta a bőrömre, majd nem vacakolva tovább, hirtelen az ajkamra tapasztotta az övét, majd enyhén megharapva az ajkaimat érte el, hogy elnyíljanak egymástól, majd már át is slisszantotta a nyelvét. Én egy szenvedő nyöszörgés után megadtam magam, visszacsókoltam, de közben elkezdtünk hátrálni, amíg a csípőjével neki nem támaszkodott a fürdőszoba szekrények. Úgy falta az ajkaimat, hogy bele szédültem, miközben a keze felfedező útra indult, és nem is kellett sok, hogy gyermeki könnyedséggel becsúsztassa a virágos, kis fodros ruhácskám alá, hogy közvetlen a fenekembe markolhasson bele.

-Jó, legyen, de akkor a mai napra letudva és tényleg gyors leszel, ugye?-kérdeztem, mire elmosolyodott.

-Ahogy mondja, Főnökasszony!-mondta mosolyogva, mire csak sóhajtottam egyet, majd már le is térdeltem elé, hogy kicsatolhassam az övét