- Hát nem hihetetlen? Két nap múlva végre összeházasodhatunk - suttogta Joseph, majd megcsókolta a homlokomat.

Úgy éreztem, hogy ezt a csodaszép, nyári éjszakát semmi sem ronthatja el. A házunk udvarának végén található istállóban feküdtünk, csak mi ketten. Én és a vőlegényem.

Joseph Barrot alig több mint fél éve kezdett udvarolni nekem. Szerelem volt első látásra, ezért pár hónappal később el is jegyeztük egymást. Az elejétől fogva a környék legirigyeltebb párja voltunk: én, a város legszebb, legműveltebb, gazdag családból származó hajadonja és ő, Pranford legnagyobb birtokának és gyapotültetvényének az örökse egymásra találtak. Egy tökéletes kapcsolat tökéletes kezdete. Tündérmesébe illő történet, nem igaz?

Még azon a bizonyos éjszakán, két nappal az esküvőnk előtt is alig hittem el, hogy a mellettem fekvő két lábon járó tökély hamarosan a férjem lesz. Gyönyörű aranyszőke haja és zöld szemei mindig újra és újra elbűvöltek és olyan vágyat ébresztettek bennem, amit a ezelőtt még nem éreztem. Persze, tudtam, hogy ez a különös vágyódás mit jelent, de soha nem vetettem fel, hogy feküdjünk le a nászéjszakánk előtt, hiszen anyám mindig közönségesnek tartotta azokat a párokat, akik ezt tették. Sokáig én is egyetértettem vele, de azon a nyári éjszakán valamiért mégis azt éreztem, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy elveszítsem a szüzességemet azzal a fiúval, akit szeretek.

- Mit szólnál hozzá, ha megtennénk? Nem kell tovább várnunk, elvégre két nap múlva úgyis megtörténne!

Joseph meglepetten nézett rám. Koromsötét volt körülöttünk, csak a hold és a csillagok gyér fénye világított be egy kicsikét az ablakokon.

- Lehetne ennél romantikusabb az első alkalom? - fűztem tovább a szót. - A fiatal szerelmesek nem bírják kivárni a nászéjszakát, ezért két nappal korábban titokban egymásnak ajándékozzák magukat.

- Ugyan már, Addie! Hónapokat vártunk és egyszer sem estünk kísértésbe, pedig annyiszor megtehettük volna! Mit szólna az édesanyád, ha megtudná?

- Honnan tudná meg? Senki sincs itt, senki nem figyel minket.

- Tudom, tudom. De talán jobb lenne ha kivárnánk. Mindenki így csinálja, ez a dolgok menete.

- Te talán nem kívánsz engem? - kérdeztem felhúzott orral, miközben egy pár centivel távolabb húzódtam.

- Az Isten szerelmére, Adelaide! Te is tudod, hogy megőrülök érted, de ez az istálló nem túl elegáns helyszín, nem gondolod?

- Lehet, hogy nem elegáns, de annál különlegesebb - suttogtam, majd gyengéden megcsókoltam. Végigsimítottam Joseph testén és óvatosan kigomboltam az ingét. Láttam rajta, hogy még mindig őrlődik, ezért bátorítóan megkérdeztem:

- Ugyan, mi baj lehet ebből?

- Valószínűleg semmi - állapította meg, majd finoman fölém hajolt.

- Nagyon régóta vártam már erre a pillanatra - mondtam mélyen a zöld szemeibe nézve.

- Szeretlek, Addie!

- Én is szeretlek! - válaszoltam, majd hagytam, hogy feljebb húzza a hálóingemet és magáévá tegyen.

Életem legszebb éjszakája volt. Tökéletes együttlét a számomra tökéletes fiúval. Gondolkodás nélkül odaadtam volna neki mindenemet, akár az életemet is és tudtam, hogy ő is ugynezt tenné értem.

Nagyszerű életünk lehetett volna együtt.

Igen, "lehetett volna"...