-Rakj le-ütöttem tovább a kezét. De ez a gyerek acélból van, komolyan mondom. Mintha meg se érezte volna. 😡Pedig én nagyon igyekeztem. - Olivér rakj le. - kalinpálóztam a lábammal is, de semmit sem segített, tovább menetelt az erdőben. Kerülgette ki a fákat és a bokrokat, miközben az én sáros ruháimat fogdosta.
Nem értem. Minek jött értem? Az előbb még csak ki akart használni. Ki érti a fiúkat? De most komolyan. Rosszabbak, mint a a lányok.....
-Na jó, nekem elegem van- dünnyögtem majd egy egyszerű mozdulattal rátapostam a lábara, mire egyből eldobott. Kicsit bevettem a kezem, de annyi baj legyen. Csak szabaduljak meg ettől a sráctol. Örökre. Tönkretesz. De rohadtul. Ugyanazt csináltam, mint előbb. Tiszta (vagy most éppenséggel koszos) cipőmben elugrottam mellőle és teljes erőmből futni kezdtem, ahogy a lábam csak bírta. Ismerős volt a terep, vagy gondoltam én. Láttam egy ismerős fát, de csak utána konstatáltam, hogy vagy ezer van ugyanabból. Basszus. 

-NOÉMI! - üvöltötte Olivér. - Nem akarlak bántani-rohant utánam, amikor megálltam, mert majd kiszáradt a tüdőm. - Hát itt vagy. - állt meg, amikor megláttott.
-Ne.Kérlek hagyj békén. - néztem rá könnyes szemmel, a fejem rázva, miközben egyre hátráltam.
-Nem foglak bántani-ismételgette.A hátam egy fának ütközött.
-Olivér. Kérlek szépen, nagyon kérlek, hogy hagyjál békén. - könyörögtem, miközben folyamatosan mondogattam magamban:Tönkretesz. Tönkretesz. Abba akarom hagyni. Kurvára szeretem, de nem akarom, hogy ugyanolyan legyen, mint a a többiek. Úgyis csak tönkretenne. Már azt csinalja.Mindig azt csinálja.

De ő csak egyre közelebb jött.Nem bírtam tovább.Szépen lassan lecsúsztam, és leültem a fa tövébe, de nem néztem rá.Csak halkan sírtam.Nem akarom, hogy hozzám szóljon.Hogy hozzám érjen.Hogy keressen.Csak azt akarom, hogy hagyjon már békén.

-Ne csináld már.-guggolt le hozzám Olivér.Megéreztem a parfümje illatát, ami egyből kizökkentett a valóságból.Ne, Noémi, ne csábulj el.Most gondolj csak arra, hogy kijuss az erdőből, és valahogy hazaérj.Az már mindegy, hogy hogy, csak juss ki.Ezek zakatoltak a  fejemben, miközben még mindig nem néztem Olivérre, csak a retkes cipőmre.-Gyere, menjünk haza-nyújtotta a kezét kedvesen.Nem tudja mit csinál  velem.Nem tudja, miket élek meg miatta.

Megráztam a fejem.

-Hülye vagy, ugye tudod?Itt akarod tölteni az egész estét, vagy mi?Neked elment az eszed?Te nem vagy normális-kezdett el ordibálni.-Felfogsz fázni. - mondta végül. Hangulatingadozós.Nem is kicsit.

A madarak a fákról felröppentek. Nem is csodálom. Az üvöltésére meg én is megijedtem. Általában nem vagyok ijedős. De képzeljétek el, ahogy életetek szerelme ott ordibál nektek egy erdőben mínusz nemtom hány fokban, te meg csak ülsz alatta (ne gondoljatok rosszra), kisírt szemekkel, lefolyt szemfestékkel, izzadtan, koszosan, miközben azt mondják, hülye vagy. Tudom, és? Ez a legszebb jelző rám. Mondtak már rosszabbat is...

-És az téged mit izgat? - néztem rá. Nem kellett volna. Mintha kicsit megrökönyödött volna az arca. 

-Noémi csak húzzunk már ebből a szaros erdőből. Kérlek - látszott rajta, hogy végre komolyan beszél. 

-Én neked nem teszek meg semmit. Csak haza akarok menni-álltam fel, majd a reakcióját meg sem várva, elfodultam, és a fákat kezdtem el vizslatni. Mintha olyan érdekesek lennének. De az ég az tényleg szép volt. 

Az a helyzet, hogy nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogy csak viccelődik. Hisz már komolyan kezdtem parázni, hogy sohasem érek haza. 

-Azt se tudod merre kell menni-a gúnyos hangja zökkentett ki megint a a bambulásomból. Ó, hogy mindig csak róla álmodozok. Csak ő jár a fejembe. Mindig. Reggel , este. 

-Majd megtudom-vontam meg a vállam. Már nem tudom, mit érezzek. Azt sem értem miért keresett meg. 

-Az nehéz lesz - okoskodott. 

-10 dkg? - vigyorogtam rá? Mi van velem, Jézusom. 🤨

-Több. Na húzzunk már innen. - nyújtotta a kezét. De csak összefontam a karom a mellkasom előtt, és furán néztem rá. 

-Kötelet adjak? - kérdeztem rezzenéstelen arccal. 

-Hát, köszi de nem élek a lehetőséggel. - húzta mosolyra a száját. 

-Akkor dögölj meg! - csak ennyit mondtam neki. Ha nem akar élni, haljon meg. Leszarom. Jó, amúgy nem, sajnálnám, ha meghalna, életem értelme, de értitek, nem? 

Nem? Jó, ilyen is meg esik. Ti nem vagytok a helyembe...

-Aki most meg fog dögölni, az visz haza-mutatott nyuszifüleket gúnyosan.

-Dehogy viszel haza. Inkább maradok itt, minthogy veled valahova is menjek - makacsoltam meg magam.

-Nem kell áltatni magad Noémi. Tudom, hogy imádsz motorozni, csak nem vallod be. - vigyorodott el teljesen.

-Nem szeretek semmit, ami hozzád köthető. - húztam ki magam.

-Jajj, szóval most te játszod a durcisat. - még mindig gúnyos a hangja. - Miattad vesztettem el az én  motorom, és miattad kell most güriznem rá, szóval remélem adsz is érte pénzt. - üvöltött.

-Az én hibám? - kérdeztem hitetlenkedve.-Te fogadtál kábé rajtam, seggfej! És még én vagyok a szar? Na ne nevettess! - kiabáltam vissza a képébe. Mi a szar? 

-Az én hibám?Az enyém?????Te nem vállaltad be, hogy megtanulod, hogyan kell megindulni, meg megállni.

-Ja, hogy az olyan marha könnyű.-fintorogtam.

-Képzeld el, valakinek igen.Valakinek fontos lett volna!!De ha mondjuk egyszer nem a saját magad érdeke lenne fontos, akkor kicsit körülnézhetnél, és látnád, hoggy élnek körülötted emberek is-fröcsögte.

-Na nem mondod!!Szerintem én nem tudom?Ja, mert szerinted agyam sincs!-vágtam vissza.

-Hát persze, mert csak egy nyomtatott kép van az agyad  helyén, hogy azt immitálja, ami neked marhára nincs.Sőt, szíved sincs!!!Élni sem élsz!!!-vágta az arcomba.

-Jó, nekem ebből marhára elegem van-mentem neki, és lepofoztam.-Hülye gyerek.

-Te meg mi a szart csinálsz?-nézett rám csodálkozva.Egy picit piros volt az arca.Csak egy kicsit....

-Azt, amit akarok.Miért talán az engedélyed kellene?Nem hiszem.Te nem vagy nekem senki-néztem fel rá, majd szipogva megtöröltem az arcom.

-Látom anyád nem tanított meg szépen beszélni.-rúgott belém.Szó szerint.Lelkileg, és testileg is.Belerúgott a combomba, majd a vállam meglökve a sajátjával elment.

-Mit mondtál?-üvöltöttem.-Nem mered mégegyszer mondani-sziszegtem neki, miután megtorpanva megfordult.

-És mit akarsz csinálni velem kislány?Gyenge nádszál vagy-röhögött fel, majd újra megfordulva elment.

Utánarohanva ráugrottama hátára, de a lendülettől elestünk.

-Te vadbarom. Hogy mered az anyámat a szádra venni?-sziszegtem az arcába, miközben a mellkasát ütögettem.

-Befejezted?-nézett rám unottan.-Amúgy meg látom anyád nem  tanított meg szépen beszélni.-mondta ki újból.

Csak mégjobban ütöttem, miközben újra bőgni kezdtem.Most  muszáj ezt csinálnia?Tudjamennyire fontos nekem anyám, meg hogy nem is ismertem, de ő nem....Ezzel csesztet.Odaszúrja a kést, ahol a legjobban fáj....ezelőtt sohasem verekedtem. Főleg nem egy fiúval.

-Hülyegyerek-szálltam le róla.

-Pofád lapos-szólt rám.

-Azt hiszed jobb vagy?Csak mert jó a hajad, meg cuki a mosolyod, meg van motorod?Hogy első látásra mindenki beléd szeret, mindenki megkedvel, jóba vagy mindenkivel, nekem meg lassan egy éve nem sikerül?Azt hiszed jobb vagy, mert tudsz focizni?Hogy mindenki elsőre a nyomdokaidba akar lépni, meg istenként tekintenek rád, mert aranykanállal a seggedbe születtél?Marhára nem!!!!!!!!!-üvöltöttem neki, mikor felkelt.Már nemcsak én voltam sáros.Ő is.

De tiszta már egyikünk sem volt.Mármint lelkileg.Ó, istenem vigyázz rám, mert most fixen meghalok!!!!!!

-Kislány vigyázz a pofikádra, mert a szádba lépek-sziszegte, miküöben közeledett felém.-Amúgy meg tudom, hogy helyes vagyok, nem kell mondani-mondta nagyképűen.

-Egoista-forgattam a szemem.

Mennyi lehet egyáltalán az idő?Azt sem tudom hol van a  telefonom...Aha, ott, a földön.Akkor mostmár csak szépen oda kéne lopakodni, amikor nem figyel.Aha, jó terv.Remélem sikerül is.

-Most meg hova mész?-kérdezte, amikor oldalazni kezdtem.-Aaa, biztos nem, kiscsaj.Biztos nem.-fogta meg a  derekam, amikor futni kezdtem.

-Olivér, ha engedsz el 3 másodpercen belül esküszöm beléd harapok.-fenyegettem.

-Nem akarok veszett lenni, köszi.-mondta gúnyosan.

-Már eleve az vagy-forgattam a szemem.

-Mondtam szádba lépek-fenyegetett meg.De mivel nem rakott le, egyszerűen lehajoltam, és beleharaptam  az egyik ujjába.-Auu, Noémi-engedett el.

-Na, végre.Kösziii-rohantam a telóm után, viszon...a lábam után kapott, ésa földre rántott.Tiszta pankráció...De aúú már.Bevertem a mellemet...

-Hallodd ember a bokám...-üvöltöttem rá, mert kiszorította belőle az izmokat.Vagy az ereket.

Próbáltama telefonom után nyúlni.Na, még egy kicsi, és megvan...

Na végre....Megvan. A kezeim közé szorítottam a telefom, és elhatároztam valamit.Csak kár, hogy nem jött össze.

De itt még kicsit sem ért véget a mi sztorink...

Hellókaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!Megvan a 21.rész is!!!!!!!!!!!!

by:Dorina