-Mi a baj?-kérdezte Olivér, miután tanítás után hamar kiléptem az iskola kapuján.

-Semmi. Tényleg-bizonygattam.

-De miért nem mondod el?-nézett rám, de csak elfordítottam a fejem.

-A semmit? Azon nem lehet semmit mesélni.-ráztam meg a fejem.

-Jó,mindegy.-ment el mellőlem. A francba. Még őt is magamra haragítom csak azért mert szar napom van. Már mentem volna felé,amikor megláttam, hogy már egy nagyobb társaságban van, és nevetgél. Csak újból megráztam a fejem,majd folytattam az utam hazafelé. Otthon se szó,se beszéd, csak bedőltem az ágyamba, és aludtam.

-Kislányom-jött be apa a szobába.

-Menj ki-fúrtam a fejem a párnába.

-Látogatód van-hagyta figyelmen kívül a kérésemet.

-Nem akarok senkivel sem találkozni-húztam még a fejemre a takarómat.

-Az nem lenne szép dolog-ment ki.

-Nem érted meg,hogy egyedül akarok lenni?-motyogtam a párnámba.

-De megértem,csak nem veszem tudomásul.-mondta Olivér?

-Te mit keresel itt?-kérdeztem lehúzva a fejemről a takarót, egy kicsit megemelkedve az ágyról, majd mivel nem volt kényelmes a póz, teljesen felültem.

-Hogyan is fogalmazzak? Egész nap kerültél, miután megkérdeztem, hogy sírtál-e. De te olyan jól tudsz kamuzni, hogy sajnos el sem hiszem, amit mondasz.Szóval mi is volt pontosabban a bajod?-ült le az ágyam végébe.-Nem mellesleg megérdemelném, hogy rendesen válaszolj,mert egész délután arra vártam, hogy ajtót nyiss nekem, de nem voltál hajlandó-forgatta meg a szemeit.

-Bocsi-sütöttem le a szemem.

-Nem para-legyintett.-Na,mesélj-terelte  a témát.

-Figyelj, nekem erről rohadt nehéz beszélni. Fogalmad sincs milyen volt eddig az életem, milyen volt anya nélkül felnőni, és miket éltem át az iskolában-meséltem halkan.

-Azt honnan tudod?-vonta fel a szemöldökét.

-Bízom benne.

-Na, ne tereld a témát, hanem mesélj.-nógatott.

-De ha nem akarok?-néztem rá már könnyes szemekkel.

-Nem bízol bennem?-kérdezte.

De erre már nem válaszoltam.

-Ez most komoly?-nézett rám szomorúan.

-Egy napja alig ismerlek. Kérlek értsd már meg,hogy nem akarom,hogy átbasszatok ti is-mondtam neki szipogva.

-Ilyet feltételezel rólam? Hogy én is tömeg vagyok, akikben csak a red flageket látják a lányok?Komolyan?-kérdezte.

-Nem...-motyogtam.

-Akkor mit? Azt hiszed csak kihasználunk a srácokkal? Ennél sokkal okosabbnak hittelek-csóválta meg a fejét. Ezekre a szavakra már konkrétan bőgten. Nem érdekelt,hogy előttem ül a világ leghelyesebb pasija,és mindent  a fejemhez vág (megjegyzem úgy,hogy nem is ismer). Magasról letojtam, mit mondd, sajnos megint magam fontosabb volt,így hát azzal foglalkoztam,hogy arra gondoltam mi lenne, ha tényleg lenne anyám.

-Nem..-mondtam újra.

-De Noémi, így nem lehet beszélgetni, hogy rám semnézel.-fogta meg az állam. Az érintésére ösztönösen elhúztam a fejem, amire csak visszahúzta a kezét.-Miért nem mondod el ha valami baj van?-kérdezte csalódottan. Mintha szemébe könnyeket láttam volna..de biztos csak az enyémeket képzeltem oda...

Csak megráztam a fejem.

-Kérlek-nézett rám már szinte könyörgöen, amire mégjobban sírni kezdtem. A bőgés után van valami fokozat még? Vízesés esetleg?-Ne sírj-nyúlt újra az arcomhoz.

-De fáj.......kurvára fáj...-mondtam miközben tovább bőgtem.A múlt eseményei most úgy szakadtak fel belőlem,mint még soha-Mintha egy vulkán lett volt,és arra várt volna,hogy kitörjön.

Reggel megint az ébresztőmre keltem. Mily csodáás. Azt se tudom milyen nap van ma. Ahogy megláttam az üres helyet az ágyamban rögtön könnyes lett a szemem. Olivér hol van?

Belenéztem a tükrömbe. Elborzadtam a látványtól. Olyan pirosak, szemfestékes, és karikás volt a szeme, mint egy éjjeli bagolynak aki ezer éve már nem aludt. Csak csendben ültem az ágyamban. Olivéren járt az eszem. Hogy miért jött át tegnap este,ésmost miért nincs itt?Olyan szivesen megölelném most...

-Noémi-jött be a szobámba apa.-Á jó reggelt.

-Jobbat.-bicentettem neki.

-Mi a baj?-nézett rám aggódóan.

-Csak tudod...anya...-mondtam neki,mire csak odajött és megölelt.

-Tudod,beszéltem tegnap azzal a fiúval-mondta nekem.-Egész rendes. Látszik rajta mennyire szeretné,hogy jobban legyél,meg hogy nyilván aggódik-magyarázta.

-És most hol van?-kérdeztem bízva abban,hogy még itt van.

-Otthon.Tegnap este hazament-mondta,mire csalódottan megráztam a fejem. A francba. Persze,Noémi, nekem muszáj megbántanod még őt is. Gratulálok. Hatalmas pirospont neked.

-Apa. Nem kaphatnám meg a telefonomat?-kérdeztem.

-Vidd-sóhajtott.

Kimentem az előszobába, majd levettem a telefonom a helyéről és bekapcsoltam.

Megkerestem messengeren a nevét,majd ráírtam.

Farkas Noémi:Miért mentél el?

Rögtön jött az üzenet.

Olivér Gazdag:És mégis miért maradtam volna?

Farkas Noémi:Ezekszerint mérges vagy....

Olivér Gazdag:Szerinted?

Farkas Noémi:bocsi......

Olivér Gazdag:Ez nem így működik....

Fazkas Noémi:idejössz?

Olivér Gazdag:majd inkább a suliban tali.

Farkas Noémi:légyszi...

Olivér Gazdag:jó,megyek....

Szomorkás mosolyal a fejemen mentem be a konyhába kávét csinálni. Nagyon remélem,hogy nem csesztem el az ismerősőmmel való viszonyomat. Vagyis..Kit akarok átverni? Legjobb barátomként tekintek rá, hiába ismerem csak pár napja.

-Mi ez a mosoly kislányom? Csak nem boldog vagy?-kérdezte apa,mikor épp mostam el a bögrémet.

-Nem is mosolygok-hajtottam le a fejem, de megállás nélkül vigyorogtam.

-Jaj, kislányom,engem nem kell ám áltatni. Én is voltam fiatal,és tudom milyen ez. Az a fiú van a dologban?-kíváncsiskodott.

-Ki mondta,hogy egy fiú miatt vigyorgok?-vontam fel a szemöldökömet.

-Csak rád kell nézni.

-Kösz-mentem be a szobámba,és megálltam a szekrényem előtt. Felöltöztem ebbe,mert azért nem mindig van meleg még márciusban. Mondjuk nem mintha ez a szett olyan meleg lenne...

De nem baj,én szeretem ezeket a ruhákat is,meg hát ajándékba kaptam a pólót, és milyen gusztustalan, meg illtelen lenne, ha nem venném fel?Bár,nem a illedelmességemről vagyok híres....na hagyjuk is....megcsináltam a hajam, meg a szoki, felvettem a cipőm, egy pulcsit, meg a táskám,majd aputól elköszönve leléptem otthonról.

-Szia-mondtam NEKI, de csak hűvösen nézett rám.-Harag van?-néztem rá kicsit félve a választól.

-Ja-mondta rágózva,majd elindult a suli felé.

-Bocsi.Tényleg-hajtottam le a fejem.-Ááááá,nemá'.-motyogtam,amikor Olivér magához húzva megölelt.

-Te komolyan az hitted csak azért haragszom rád,mert szar napod van?-kérdezte lehajolva.-Ennél okosabbnak hittelek.-rázta meg a fejét. Ezt már tegnap elmondta. Ennyire hülyének néz???

-Jól van na.Nagyon vicces vagy-dünnyögtem még mindig az arcom a pulcsijának szorítva. Erre csak megborzolta  a hajam.

-Nem vagy kicsit alul öltözve?-kérdezte lenézve a hasamra, mivel a pulcsim nem cipzároztam be.

-Öhm...nem?-húztam le egy kicsit a pólóm alját, de nem segítettem rajta semmit. Amúgy meg én nem fáztam.

-Oké,oké-tette fel a ezét védekezeően.-Én csak szóltam. Meg arról is,hogy délután vihar lesz,meg szél.

-Jó,köszi szépen,megjegyzem-mentem be vele együtt az iskola kapuján,mert megérkeztük. Bent az aulában egy nagy körben beszélgettem Marciék így odamentünk hozzájuk.

-Szasztok-köszönt Olivér,mire felénk fordultak. Mindenkivel lepacsiztunk, majd mi is beszálltunk a csevegésbe.

-Akkkor megyünk?-kérdezte Benett Olivért valamiről,amiről nekem fogalmam sincs...

-Hova?-kíváncsiskodtam.

-Aha,mehetünk. Akkor csütörtök?-kérdezte a holnapra célozva,és egyben figyelmen kívül hagyva a kérdésem.

-Nekem jó. Meg mindenki másnak is-nézett körbe Benett erősítést várva.

-De mi?-kérdeztem.

-Mocizni megyünk-mondta Levi. Akarsz jönni?-kérdezte.

-Áááááá,inkább kihagyom.-Tudod,hogy utálom őket-legyintettem.

-Tudom, de jó buli lesz. Ígérem. Amúgy meg megyünk ki terepre,driftelgetünk,egykerekezünk,szóval csupa jó cucc.Tényleg gyere.Csak hatan lennénk,meg a csajom-magyarázta.

-Nem is tudom-ingattam a fejem,mint aki nem tudja eldönteni.Persze, utálom a motorokat, de nagyon szeretnék minél több időt a srácokkal is tölteni.-Van barátnőd?-kérdeztem.

-Aha,Cinti-mondta.

-Na,akkor jössz?-kérdezte már Barni is.

-Ahjj,nem tudom-temettem a tenyerembe az arcom.

-Na,gyere már-nógatott Olivér is.

-Jó,jó megyek,de ha lezuhanok a motorról, akkor megöllek titeket-mondtam nekik fenyegetőzve.Ekkor eszembe jutott,az,hogy már két napja nem láttam a Cuki Motorosomat. Igen,elneveztem. Mert szerintem cuki. Lehet megtetszett az a motoros. Az,hogy két napig folyton láttam....de mintha eltűnt volna...De tabu,hisz motoros fiú....és én utálom a motorokat...vagy nem?

-Min gondolkozool ennyire?-kérdezte Marci.

-Semmi,semmi-legyintettem.

-Minden oké?-kérdezte  Olivér,amikor felmentünk a lépcsőn. A többiek a másik irányba mentek,mivel ugye másik osztályba járnak.

-Mi a baj lenne?-néztem rá,mikor megállt a lépcső közepén.

-Semmi,csak olyan fura voltál az előbb. Szóval:minden oké?-kérdezte meg újra.

-Igen,persze-biccentettem. De még mindig nem hitte el.-Jó,van-sóhajtottam egyet,miközben körülöttünk csak mentek,és mentek fel az emeletre a diákok,és a tanárok.

-Hadd halljlam.

-Igazság szerint kicsit félek a holnaptól-mondtam ki.

-Mégis miért?-kérdezte csodálkozva nézve rám.

-Nem is tudom.-ráztam meg a fejem, picit szégyenkezve.-Félek a motoroktól,ezért se szeretem őket-motyogtam.

-Akkkor miért szerettél volna jönni?-kérdezte.

-Azért...mert.-akadtam meg-erre nincs pontos válasz-mondtam.

-Hát....jó-vonta meg a vállát.-Én azért majd vigyázok rád. Azért fel mersz mögém ülni?-nézett rám komolyan.

Mögéd bármikor.......

Mi?????