Ryan szemszöge:

Értetlenül álltam az irodám közepén. Oké. Ez egyáltalán nem úgy sült el, ahogy terveztem... Azt hittem jót nevetünk majd rajta és örülünk egymásnak.

Egy rövid lefagyásom után reagáltam és kirántottam az ajtómat. Rengeteg érzelem futott végig rajtam. Düh, harag, megbántottság, értetlenség és.. félelem. Sosem gondoltam abba bele, hogy esetleg azzal, hogy nem ismerem be, hogy tudom a titkát esetleg megbántom őt. Hiszen ő volt az, aki bújtatta a saját személyazonosságát!

Az asztala mellett egy megszeppent Greg-gel találtam szembe magam, aki némán mutatott a lift irányába. Amikor arra néztem láttam, ahogy a folyosó végén masírozott. Elkezdtem szaladni felé, és rendesen jól esett a kétségbeesés az arcán, ami akkor került rá mikor a felvonóban meglátott felé sietni.

- Maria! - mennydörgött a hangom, de ő bőszen nyomkodta az ajtózáró gombot. Egy mozdulaton múlt, hogy a lábammal vissza tudtam tartani a bezárkózástól.

Összepréselte az ajkait, és ahogy én beléptem mellé ő azzal a mozdulattal, akart visszalépni az irodába. Elkaptam a karját és a falnak döntöttem a hátát. Nem érdekelt ki láthat és figyelhet. Többet nem hagyom, hogy mások véleménye befolyásolja a boldogságom...

- Ne csináld... kérlek! Hagyjuk egymást békén...- morgott és próbált szabadulni, de én nem engedtem, még akkor sem, amikor az ajtók bezárultak. Végül is ez egy tökéletes hely arra, hogy beszélgessünk. Egy gyors gondolatra megnyomtam a lift stop gombot, mire egy hatalmas lendülettel megálltunk két emelet között. - Ryan! - kiabált rám, én pedig a megrovó hangszín ellenére is elmosolyodtam. Szerettem, mikor a nevemen szólít. - Fejezd be! - csapott a karomra, mire kiszélesedett a mosolyom. Szeretem mikor ilyen, ezt a nőt tudom kezelni...

- Nem! - ráztam a fejem játékosan. - Te fejezd be! Annyi mindenen mentünk keresztül, úgyhogy ne mondj nekem ilyeneket, hogy hagyjuk békén egymást... - a szemeim forgattam, és még közelebb léptem hozzá. Homlokomat az övének döntöttem és beszippantottam kellemes illatát. Ezt sose változtatta, Cony-ként és Maria-ként is ugyanazt a parfümöt használta.

- Pedig ez lesz a legjobb... igazad volt.. becsaptalak.. és így sosem volt igazi a kapcsolatunk sem pedig az érzéseink.- elszállt belőle az összes eddigi adrenalin. A vállai beestek, a hangja elhalkult, a szemei pedig a földet pásztázták... már bántam, hogy az irodában korábban azokat a dolgokat a fejéhez vágtam. Eddig mindig olyan határtalan önbizalom áradt belőle, hogy igazából bele se gondoltam, hogy ilyen könnyen el tudom venni tőle. Egy szörnyeteg vagyok...

Az álla alá nyúltam és szinte kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Szeretem. Ő is szeret engem. Úgyhogy nem engedem, hogy bármi megfosszon minket a saját boldogságunktól.

- Az én érzéseim igaziak! Sosem tudtam volna Cony Smith-t szeretni, ha nem ismertem volna meg Maria C. Smith-t.... De Mariat, se tudtam volna Cony nélkül! Mind a két énedet szeretem, mert egyik sincs a másik nélkül... az én érzéseim igaziak! - mélyen a szemébe néztem, teljes meggyőződéssel beszéltem. Elé tártam a szívem és hinni akartam, hogy elfogadja...

Némán nézett engem, könnyek csillogtak a szemei sarkában, amikről nem tudtam eldönteni, hogy a korábbi félelmei vagy az én vallomásom miatt keletkeztek. Feszülten vártam a válaszát, habár tudtam, hogy el kell hinnie a szavaimat, de már nem mertem egyáltalán olyan magabiztos lenni, mint korábban.

Szólásra nyitotta a száját, de ekkor becsipogott a lift, majd a hangszóróból minket szólítgató hangok süvítettek az éterbe. Nem. Nem most. Még nem fejeztük be!

Némán vártam, hogy elmondja aminek nekikészült, de csak megrázta a fejét és a kezeit a mellkasomra téve próbált eltolni.

- Ryan. Kérlek adj nekem egy kis időt... te hónapok óta tudod ki vagyok, de én csak most tudtam meg, hogy te ezzel tisztában voltál... adj egy kis időt, és megbeszéljük! - fáj látni a fáradtságot a hangjában, a megtörtséget a szemeiben, így nem tehettem mást mint beleegyeztem. Elindítottam a liftet és hagytam, hogy a földszinten kilépjen belőle. Azt reméltem mond még valamit, visszafordul vagy csak hátrapillant, de semmi... eltűnt a dolgozó tömegben. Magamba fordulva hagytam, hogy visszatérjen az emeletemre a felvonó és némán sétáltam végig a folyosón. Az ajtóm előtt Greg reménykedő arca fogadott, de amikor meglátta a tekintetemet ő is elkomorult. Bementem az irodámba a fiú pedig utánam.

- Mi történt? - kérdezte feszülten, én pedig egy nagy sóhaj kíséretében huppantam le a székembe.

- Időt kért...

- De miért? Mit mondtál? - a hangja korholó volt, én pedig örültem neki. Teljesen jogosnak éreztem a hibáztatásomat.

- Gondolom te tudod, hogy ki ő valójában.. - néztem fel rá, mire a titkárom helyeslően bólintott.

- Nemrég mondta el.. és? Téged ez zavart? Vagy mi? Azt hittem még örülni is fogsz neki... - értetlenül gesztikulált maga körül, én pedig csak elhúztam a számat. Tényleg örülök neki? Nem lenne egyszerűbb, ha ő csak a vagány, mindenlébenkanál Maria lenne?

- Én már rég tudom, Greg...- a szavaimra kiguvadt szemeket kaptam válaszként. - Már jó pár hónapja rájöttem, hogy ő Cony Smith... és amikor megvallotta, hogy szeret, akkor úgy elragadott a hév, hogy rögtön elárultam, hogy tudom ki ő és így szeretem. - idegesen túrtam bele a hajamba. Még így elmondva se értem miért akadt ki ezen annyira.... hiszen hogy mondhattam volna el neki, mikor ő se mondott nekem semmit?

- Azt a ku... - elharapta a szó végét, én pedig az asztalnak döntöttem a fejem.

- A legrosszabb, hogy amikor ő ezért mérges lett, én is felháborodtam, hogy ő is hazudott nekem, és hogy azt se tudom.. most igazából ki is ő.. - ezt már halkan mondtam, mert tudtam, hogy itt erősen ludas vagyok.

- Te marha! - kiáltott fel a férfi, én pedig újfent hálás voltam érte. Én is így gondoltam.

- De utánamentem és elmondtam neki, hogy én mind a két oldalát szeretem! - próbáltam menteni a menthetőt.

- És? Hatott? Mit mondott? - faggatott tovább.

- Az a nyavalyás lift bezavart... pedig nagyon menő beszédet mondtam! - emeltem fel végre a fejem és néztem Greg-re. - Végül nem mondta ki, amit akart hanem időt kért.. én pedig elengedtem...

- Te még nagyobb marha vagy! - forgatta a szemeit a srác. - Miért engedted el? Miért nem mondtad, hogy üljetek be valahova és beszéljetek meg mindent? Miért hagytad, hogy magában legyen a gondolataival? - sosem engedett meg még ilyen lekezelő hangnemet velem kapcsolatban, de most teljesen jogosnak gondoltam. De választ igazán nem tudtam adni rájuk.

- Mert megkért rá... - sóhajtottam fel.

- De legalább nem beszéltetek meg konkrét időt amíg várnia kell igaz? - megráztam a fejem. Pedig lehet kellett volna.. - Remek! - csapta össze a tenyerét a férfi, én pedig értetlenül néztem rá. Egy ördögi vigyor terült el az ajkain és éreztem, hogy egy terv körvonalazódott ki a fejében...

Idegesen álltam meg a lakása előtt. Vettem egy mély levegőt, és gyorsan átgondoltam az utóbbi egy óra történéseit. Azt mondta Greg nem szabad neki sok időt adni, mert túlbonyolítja a helyzetet... így egy-két dolgot elintéztem az irodában, majd idevezettem. Egy éppen kiérkező kisfiút lefizettem, aki simán beengedett én pedig örültem is neki, meg nem is. A védelmező ösztönöm beindult, és arra gondoltam így akárki bejuthat hozzá. De közben ez azt jelentette, hogy még én is...

Ezt inkább gyorsan elhessegettem és arra gondoltam, mit is akarok most. Még pedig őt! Cony-stúl, Maria-stól, mindenestül.

Megnyomtam a csengőt, mire gondolkodás nélkül csapódott ki a bejárati ajtó.

Egy csapzott, szőke lány nyitott ajtót, aki amikor meglátott habzó szájjal felsikoltott és hozzám vágta az éppen kezében lévő fogkeféjét.

Ez az őrült spiné Aramilla Smith volt, akit hónapokig a PR guru kishúgaként ismertem. Most két lehetőség van, vagy még nem ért haza a tesója és nem tudja, hogy nem kell aggódnia hogy felismerem, vagy hazaért ezért totálisan hibernálni akar tőle. Na azt nehezen kezelném...

- Milla nyisd ki, beszélnem kell vele! -dörömböltem az ajtón. - Milla! Túszul ejtem a fogkefédet! Engedd, hogy beszéljek vele... - töretlenül dörömböltem, így alig hallottam, mikor válaszolt.

- Pontosan kivel? Kivel akarsz beszélni? - a fejemet az ajtónak döntöttem. A francba! Ez olyan kérdés, mint hogyha azt kérdezné lefogyott-e... az ilyen kérdésekre nincs helyes válasz, mert akármit mondasz rossz lesz....

- Kérlek..! - hangom könyörgő volt.

- Kivel akarsz beszélni? Mondd meg és beengedlek! - komolyan csengtek a szavai. Az agyam hevesen kattogott és igyekeztem megtalálni a megfelelő megtalálni.

- Maria Camille Smith-szel akarok beszélni! - kihúztam magam és megtaláltam a hangom. Ennek kell lennie a helyes válasznak! Ezzel be kell engednie...

Fél perc is eltelt, de végül kattant a zár és lassan kinyílt az ajtó.

- A szobájában van. - bökött a fejével a baloldali ajtóra, én pedig elsurranva mellette kopogás nélkül léptem be a helyiségbe.

- Menj el, Ryan! - morogta a szerelmem, az én ajkaim szélei pedig felszaladtak. Mondtam már, hogy szeretem mikor a nevemen szólít?
Az ágyán ülve válogatta a ruháit, hátat fordítva nekem, hogy ne láthassam szemeit...

- Nem.. - mondtam határozottan. - Azt mondtad időre van szükséged. Megkaptad. Most pedig itt az ideje hogy megbeszéljük a kapcsolatunkat.

- Nincs mit megbeszélni. - felállt és az eddig hajtogatott ruhákat a földön lévő bőröndébe pakolta. Összevontam a szemöldököm. Mi a franc?

- Hova készülsz? - léptem hozzá közelebb, de ő ügyet sem vetve rám pakolt tovább. - Hova mész? - elkaptam a karját ezzel megállítva a tevékenységében. A szívem idegesen kezdett verni és a hirtelen gondolatra, hogy elveszítem a teljes kétségbeesés tört rám.

- Millával elutazunk valaha... csak kiszellőztetni a fejünket.. - morogta idegesen és igyekezett lefejteni az ujjait rólam.

- Beszélj egyes számban! Én nem akarok sehova se menni és az én agyam teljesen tiszta! - a húga kiabálása az ajtó mögül megmosolyogtatott. A kis sunyi kint hallgatózik... de a megszólalásából azt éreztem az én oldalamon áll és ez erőt adott.

- Milla! - jött a nagy tesó korholása. - Azt mondtad eljössz velem! - elakart lépni, hogy kimehessen, de mivel tudtam, hogy ezzel csak terelni akarja a témát így nem engedtem, hanem inkább mind a két karommal átkaroltam a derekát. - Eressz! Hagyj kimenni! - csapott a mellkasomra, de én csak felnevettem.

- Ki ne gyere! - kiáltott a kisebbik. - Beszéljétek meg a dolgokat, és ki ne gyere nekem úgy, hogy nem fogod annak a dögös pasinak a kezét! - nevettem. Igazán megszerettem ezt a lányt ezalatt a pár perc alatt. Ám a következő lépésével még engem is meglepett. Kulcs zaját hallottuk a zárban, majd egy kilincs próbával leellenőrizte hogy bezárta e.

-Milla! Mit csinálsz? - kiáltott a lány, én pedig meglepettségemben hagytam, hogy az ajtóhoz szaladjon. De mindhiába, azt kívülről kulcsra zárták.

- Itt maradsz, amíg nem gondolkozol józanul. Én pedig most elmegyek és ajánlom, hogy kibéküljetek mire visszajövök! - majd a bejárati ajtó is becsapódott és teljes némaság telepedett a házra.

- Azt hiszem muszáj lesz beszélnünk.. - lehuppantam az ágyra és boldog voltam, hogy ilyen őrült sógornőm van.

A lány az ajtóban állt a fejét az ajtónak döntötte és motyogott valamit. Igyekeztem fülelni, de felesleges volt, hisz egy idő után hangosan is kiadta magából a mérgét.

- Ezt kapja hálából az ember... én hányszor védtem ki a kis csinos seggét, hányszor voltam aki hülyét csinált magából, most pedig egy dologra kérem meg és még azt se tudja megcsinálni. - az ajtóra csapott, és most kitörni látszódott belőle az olaszos énje.. lehet el kellene kezdenem félni. - Egyet kértem.. egy egyszerű dolgot. Ne engedd be! Mit nem lehet ezen megérteni? Erre mit csinál? Bezárja velem egy szobába! - a hajába túrt és egy mély levegővétel után felém fordult és hátát az ajtónak döntötte. - Oké. Essünk túl rajta. - újabb mély levegő, én pedig azon gondolkodtam ha kirobban akkor hova menekülhetnék fedezékbe. Legfeljebb majd kiugrom az ablakon... - Nem akarok semmit tőled Ryan. Mondanám, hogy szakítsunk, de igazán sose jártunk, szóval... - elhallgat, mert az én arcomon töretlen a mosoly.

- Hazug! - vigyorogtam, mire értetlenül vonta össze a szemöldökét.

- Nem is! - ellenkezett 'felnőttesen', majd észbe kapva megköszörülte a torkát és karba tette a kezeit. Igazán kihívó volt ebben a pózban. - Volt egy kilengésem, de te ráébresztettél, hogy ami köztünk volt az nem valóság, hanem hazugság volt!

- Én sose hazudtam! - ráztam meg a fejem. - Csak nem mondtam el, hogy pontosan felismerem mikor hazudsz nekem.. - óvatosan felálltam és felé léptem. - Most is felismertem, hogy hazudsz nekem! - kijelentésemre kihúzta magát és tagadóan rázta meg a fejét.

- Nem tudsz te semmit Thomson! - felhúzta az orrát, amivel az azon ülő szemüvege is feljebb csúszott. - Nem ismersz, még azt se tudod ki vagyok valójában. Hogy melyik énem vallott neked szerelmet...- elcsuklott a hangja. - Nem hibáztatlak ezért. Nem gond. Csak ahogy korábban beismerted ezt, jó lenne ha most is megtennéd.. sokkal könnyebb lenne...

Már teljesen az ajtóhoz szorítottam. A kezeimet nekitámasztottam a fának a feje magasságában.

- Kérlek.. ne nehezítsd ezt meg.. - a hangja elhalkult, én pedig úgy éreztem az a legjobb ha teljesen elhallgattatom. Fejemet felé közelítettem, behunytam a szemeim, ajkaimat az övére tapasztottam, és bebizonyítottam neki, hogy mi volt valójában hazugság az utóbbi pár percben.

Kezeit automatikusan emelte fel és karolta át a nyakamat. Megszűnt a világ körülöttünk, és éreztem a csókunkban, hogy ő is tisztában van vele, hogy ez sokkal több nálunk testi vonzalomnál... Ez a szépség elrabolta a szívem és szerelmessé tett engem.

- Remélem most azért vagytok csendben, mert csókolóztok... - Milla váratlan hangja megzavart minket. Értetlenül néztünk egymásra, majd nevettünk fel, ahogy rájöttünk arra, hogy ez a kis csitri egész végig a lakásban maradt...

- Azt hiszem jobb lesz, ha átmegyünk hozzám.. mert itt eggyel többen vagyunk a kelleténél...- szavaimra felnevetett, és ez a hang megmelengette a szívemet. Mindent megfogok tenni hogy mindig ezt a hangot halljam tőle.. ennél talán csak eggyel jobb dolgot tehet az ajkaival...

Még várat magára egy epilógus, amit nem sikerült befejeznem.
De amint elérek odáig posztolom is!
Ha még maradt kérdésetek abban mindenre választ fogtok kapni. :)
Addig is köszönöm, hogy velem tartottatok!
Számomra ez a legkedvesebb történetem, habár ez volt a legkevésbé olvasott... :D

Remélem a befejezés is méltó lesz hozzátok és fog tetszeni!
Blacky ❤