-Felmondok! Nem veszek részt ebben a komédiában! - Thomas hangja zengett az egész osztályon.

-Mi a problémája Mr.? - Ryan hangja higgadtan csengett és magabiztos testtartásával jelezte, hogy egyáltalán nem hatotta meg a jelenet, amit a férfi csinált.

- Most komolyan? Mi lenne a probléma, ha nem az, hogy egy kamu telefonra kellett PR anyagot készítenünk? - vette át a szót az unokatestvér. - Ilyen idiótáknak nézni! - sipákolása rosszabb volt a rokonánál, főleg ahogy drámaian csapkodott maga körül.

- Csak mi nem tudtunk róla? Vagy mi? Hogyhogy ti nem vagytok felháborodva? - nézett körbe a kollégáin, akik viszont őket nem értették.

- Számukra a fizetésük a fontos... a valós fizetésük, amit akkor is megkapnak ha a főnökség hibájából rossz információ alapján dolgoznak. - a főnök hangja csendet okozott a felháborodottak között. Ha volt egy cseppnyi eszük, akkor most levették, hogy miért nem kaptak pontos adatokat. Vigyorogva néztem az asztalom mögül és büszkeség töltötte el a mellkasomat.

A férfi zsebre dugta a kezét és idegesen nézett a hölgy társára. - Akkor ez egy teszt volt? - a hangja már sokkal halkabb volt, kellő meghunyászkodást mutatva.

- Ha az, akkor Önök szerint átmentek rajta? - olyan menő! Greggel összenéztünk és ugyanazt a buta vigyort láttuk egymás arcán.

- El se hiszem, hogy végre elértük ezt! - suttogta a fülemhez hajolva. - Ennél nem is lehetne vagányabb főnökünk! - teljesen egyetértettem vele, ezért hevesen bólogattam. - Szerinted meddig akarja szorongatni őket?

- Gondolom, míg el nem kezdenek fuldokolni... - szavaimra halkan felnevetett.

A szó szerinti fojtogatás elmaradt, de végül kihirdette az ítéletet felettük. Hangosan mindenki előtt kellett választaniuk, hogy vagy önszántukból kilépnek, nem várva ajánlólevelet, vagy belső majd pedig külső nyomozás fog utánuk folyni. Természetesen az előbbit választották.. hülyék voltak, de nem annyira, hogy még nagyobb gödröt ássanak maguknak.

Az ítélet kihirdetése után a Mr. Thomson végignézte,ahogy a két ex-dolgozója összeszedi a holmiját és elmegy, ezután méltóságteljesen vonult be az irodájába, miközben mindenki - velem együtt - némán követtük a tekintetünkkel. Mikor becsukódott utána az ajtó egy emberként lélegzett fel az osztály, és halk sutyorgás vette kezdetét

Elég hamar hozzánk vették az irányt a csapat pletykafészkei és arról akartak tudakolni, hogy mi volt ez a tesztelés, és akkor ők átmentek rajta, meg akkor mi is benne voltunk. Kínosan vigyorogtunk rájuk, és igyekeztünk semleges válaszokat adni. Magunk se tudtok mi az, amit szeretne a főnökség tudatni az alkalmazottjaival.

Egy órába tellett mire lecsillapodtak a kedélyek és mindenki visszahelyezkedett a helyére. Teljesen nem állt le a kombinálás, de félve Mr. Thomsontól inkább chat formájában folytatták.

- Elmondod neki? - jelent meg mellettem Greg.

- Ugye elmondod! - Holly szőke feje a fiú válla fölül kandikált ki.

Elmosolyodtam a riadt arcukon. Tegnap meghoztam a döntést, és habár tele vagyok kételyekkel már tudtam hogy meg kell valósítanom.

- Igen. Elmondom. - mondtam sután. - Bár a mostani jelenet után még egy pillantásra se méltatott, szóval... - húztam el a számat.

- Ugyan, az csak a tekintélye miatt volt.. - forgatta a szemeit Greg és ült le mellém az asztalomra.

- Meghát, gondolj bele.. ő megvallotta az érzéseit, de ő még nem tudja a tieid... - a lány gondolata szöget ütött a fejembe. Valóban nehéz lehet, de ennyi előnye csak legyen már, hogy nő vagyok! Hagy legyenek ők a kezdeményező felek, és akik kockára teszik a szívüket...

- El se hiszem! Mr. Thomson szerelmes! - álmélkodott a fiatalember újból, mire gyorsan lepisszegtem. Nem volt kedvem egy munkahelyi pletyka főhőse lenni.. - Oké. Bocs... de azt hittem ilyen sose lesz! - rázta hitetlenkedve a fejét. - Jó mondjuk azt se hittem te valójában egy bombázó, sztár PR manager vagy... - legyintett, mire rácsaptam a combjára. Ijedten megugrott, Holly pedig boldogan kacagott.

- Én tudtam, hogy különleges vagy! - nyugtatott kedvesen a lány, mire csak biccentéssel válaszoltam.

- Nyalis... - fintorgott a férfi, mire most a szőkeségtől kapott egyet a vállára.

- Greg! - ripakodott rá, de az csak újból ismételte rá az előbbi jelzőt.

- Jól van, gyerekek, inkább menjetek szobára... - pánikolva kapta rám mind a kettő a fejét, aminek a látványára nevetnem kellett. - Olyan gyerekesek vagytok! -próbáltam jelezni nekik, hogy egyértelműen bejönnek egymásnak, de sajnos nem volt sikeres a hadműveletem. Valahogy nem vagyok jó ezekben a szerelmi dolgokban...

- Most ezt miért kellett? - fújtatott a fiú, amikor a szőkeség valamire hivatkozva gyorsan elhagyta a terepet.

- Bocs.. csak segíteni akartam! - tártam szét a kezeim, mire az csak elhúzta a száját.

- Okés.. semmi gond. De itt az ideje, hogy magadon segíts! - azzal az iroda ajtaja felé biccentett. Izzadt tenyérrel ültem az asztalom mögött. Greg állt felettem és biztatóan nézett rám. - Nem lesz semmi gond... higgy nekem! - kedves szavaira egy halvány mosoly került fel az ajkaimra. Én is így gondoltam.. a tegnapi csók eloszlatott minden kétséget bennem, de ettől függetlenül mégis félelemmel töltött el az előttem álló beszélgetés.

- Szoríts! - suttogtam, majd felálltam és egy gyors kopogással beléptem a főnököm irodájába.

- Végre! Azt hittem már sose jössz be! -derült fel a férfi arca. - Csak nem kínozni akarsz? - nevetett fel, mire megrezdült a bensőm... az egyik legszebb hang volt a világon az ő nevetése.

- Lehet.. - mondtam sután. - Ezek szerint akkor nem zavarok? - tükröztem vissza a mosolyát, és néztem csillogó szemekkel, ahogy feláll és felém lépdel.

- Te nem tudsz zavarni! - sóhajtott fel, majd egy gyors mozdulattal elkapta a karomat és közelebb rántott magához. Az ölelésében minden eddigi kétségem elpárologott és megadóan karoltam én is át a derekát. - Menő voltam odakint? - kérdezte gyermeki izgatottsággal, mire hevesen bólogattam. - Mennyire? - kérdezte vigyorogva, mire a szemeim forgattam.

- Nagyon! Iszonyatosan! Hatalmasan extragalaktikusan menő voltál! - nevettem fel. Ő pedig büszkén húzta ki magát.

- Szeretnék mondani valamit... - dörmögtem a mellkasába.

- Remélem csupa jó hír - nevetett. Már megint nevetett. Meg fogom neki tiltani, hogy ilyen komoly helyzetekben használja ellenem ezt a fegyverét.

Óvatosan kibontakoztam a karjai közül és egy egészséges távolságot vettem fel tőle.

- Attól függ.. azt hiszem ideje ezt elmondanom neked... tőled függ, hogyan érint téged - próbáltam komolyságot vinni a hangomba, de az arcán lévő hatalmas mosoly engem is fesztelenné tett.

- Hallgatlak! - tárta szét a kezeit és az íróasztalának dőlve figyelt rám.

- Igazából már az elején el kellett volna mondanom, de be kell látnod, hogy az akkor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy esetleg több lehet köztünk munkakapcsolatnál... - hadartam, és visszatért belém az izgatottság.

- Ne aggódj! Csak egyet mondj meg nekem.... - olyan nyugodt volt, hogy én is megnyugodtam. De mindenek előtt azt éreztem nekem kell megvallanom a hibáim.

- Először hagyj mondjam el...

- Nem! -vágott közbe. - Először válaszolj! - nagyot nyeltem. Azt láttam a szemeimben, hogy igazak azok a szavak, amiket tegnap mondott nekem. Akkor pedig bármit meg fog érteni velem kapcsolatban, és ez az új információ nem fog közénk éket verni. Elképesztő mázlistának éreztem magam... olyan rosszul is alakulhatott volna ez az egész. De úgy látszik én is megérdemlem a boldog befejezést...

-Mondd meg nekem, hogyan érintett, amikor tegnap elmondtam neked, hogy szeretlek! - a szavai hallatán újból láttam magam előtt a tegnapot. A szemei csillogását, karjának melegségét, ajkainak csókját és vallomásának meghatottságát.

- Azt éreztem.. - nagyot nyeltem, és a szemei néztem. - Boldognak éreztem magam, és ami a legfontosabb, szerettem volna, hogy tudd.. szeretlek! - kiszélesedett az arcán a vigyor, mire az enyémre is rákerült. A buta szív meg hevesen dobogva jelezte izgatottságát. - De nem érzem addig jól magam, míg...

- Jaj, drágám.. - szinte hozzám ugrott és úgy ölelt magához, mintha ez a válaszom jelentett volna mindent. - Ha te szeretsz, akkor engem semmi más nem érdekel..

- De... - vágtam közbe. - Ez komoly, ezt el kell mondanom, mielőtt... - igyekeztem kibújni az öleléséből, mert a közelében alig tudtam gondolkodni.

- Értsd meg engem nem érdekel, hogy te vagy Cony Smith... - ledermedtem a nevem hallatán, és egy gyors mozdulattal sikerült elhátrálnom tőle. Nem követett a mozdulatával, de az arca ragyogott a boldogságtól

- Mit akarsz ezzel mondani? - teljesen összezavarodtam. Az előbbi izgatott vallomás után, úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör jéghideg vízzel. - Te tudtad? - meghökkenve kezdtem hátrálni. - Te végig tudtad? - kérdeztem újból. A férfi hamiskás mosolya válasz volt számomra és egy ismerős érzés kerített hatalmába. Ott láttam magam az általános vagy középiskolába.. láttam ahogy megaláznak a külsőm miatt.. ahogy nevetnek azon, hogy én kellemetlenül érzem magam. Azt hittem ezt már sose kell többet átélnem! - Mióta? - utolsó kérdésem volt, amit fagyos hangon tettem fel.

A hangszínem változását már ő is érzékelte és eltüntetve a gunyoros mosolyt az arcáról megpróbált közelebb lépni hozzám. Ám én tovább hátráltam és újból feltettem a kérdésem.

- A bál óta... Az elejétől kezdve ismerős voltál, de amikor részegen a kocsimban ültél.. onnantól tudtam, hogy te vagy Cony! - a kezem után nyúlt, de én kikaptam a kezéből. A sav feltolult a torkomba.. tehát igazából sosem szóltak Maria-nak a kedves gesztusok, bókok, ölelések és a csók... Nem is tudom mit képzeltem! Hogy majd valaki a belső értékeim miatt szerethet? Neki Cony Smith kellett.. és megkapta... számára ennyi volt a lényeg.

- Ne csináld! - még közelebb lépett hozzám, én pedig szinte teljesen az ajtónak simultam annyira igyekeztem elhátrálni tőle. Még a hangjától is rosszul voltam.. - Ne agyalj hülyeségeket ki! Szeretlek és te is szeretsz! Te se voltál hozzám őszinte, akkor én hogyan lehettem volna? Cony...

- Máris Cony-nak szólítasz? - vetettem oda gúnyosan, mire idegesen túrt bele a hajába.

- Akkor hogy szólítsalak? Ki vagy te valójában? Ki vallott nekem most szerelmet? Cony vagy Maria? - éreztem a megvetést a hangjában, és kezdtem elszégyellni magam... Mit csinálok itt, és mit képzeltem mi lesz köztünk? Hisz hazugságon alapszik minden velünk kapcsolatban...

- Igazad van.. - nyeltem egy nagyot és vettem egy nagy levegőt, ahogy a férfi hátralépve teret adott nekem. - Ne haragudj... nem gondoltam át a dolgokat... - a hátam mögött a kilincsre markoltam és behunytam a szemeim. Vissza akartam fojtani a könnyeim... nem akartam kimutatni a fájdalmam. - Jobb, ha inkább békén hagyjuk egymást! - ez volt az utolsó mondatom, majd egy mozdulattal felrántottam az ajtót és kiléptem a helyiségből. Fojtottan még hallottam, ahogy utánam kiabál, de én szemellenzősen indultam meg a lifthez. A könnyeim megállíthatatlanul folytak le a merev arcomon, miközben éreztem, ahogy bensőmben megreped a szívem. Azt hiszem sosem éreztem még ilyen mérhetetlen ürességet a bensőmben...

Gondoltátok volna?
Szörnyű vagyok tudom..
de hétfőn hozom a folytatást! :D
Addig is legyetek jók és írjátok meg, hogy tetszett ez a rész!

Üdv: Blacky ❤