- De hát.. - nagyot nyeltem. Tudtam, hogy el kell mondanom, de a szívem mégis a torkomban dobogott. - Én vagyok Cony Smith! - fakadtam ki, mire mind a kettőből feltört egy halk kacaj, én persze csak nagyokat pislogva néztem őket. A lány kapott hamarabb észbe és lágyan elkapta a kezemet.

- Ne akarj más lenni egy férfi miatt Maria! Mi így szeretünk, és majd jönni fog valaki aki szintén azért fog szeretni, aki vagy! - a gombóc nőtt a torkomban és erősen nyeldekelni kezdtem. Mi van velem? Mióta vagyok én ilyen érzelmes?

- Tudom, hogy furán hangzik... - szipogtam. - De el kell mondanom nektek. Túl fontosak vagytok nekem, ahhoz hogy tovább hazudjak, és az a baj, hogy Ryan is fontossá vált! Már neki se tudom előadni a sehonnai kis titkárnőt.. azt akarom, hogy lássa bennem a karizmatikus, magabiztos nőt - nagy levegőt vettem. - Az én teljes nevem Maria Camille Smith... a PR szakmában csak Cony-ként emlegettek, biztos hihetetlen, de én ugyanaz a két személy vagyok, akiről az előbb beszélgettünk.

Azt hiszem ennél nagyobb sokkban nem részesült egyikük sem. Hitetlenkedve rázták a fejüket és néztek össze.

- Maria... ez most komoly? - szólalt meg Greg hamarabb. - Ha te valóban Cony vagy, miért adnád ki magad egy titkárnőnek? Így akartad becserkészni Mr. Thomson-t? - az utolsó kérdésre felszaladt a hangja. Én pedig rögtön rázni kezdtem a fejemet. Nem szabad félreérteniük! Évek óta ők az egyetlen barátaim, nekik meg kell érteniük!

- Nem! Dehogy is! Nem volt tervbe, hogy beleszeretek Ryan-be... - és kimondtam. Kimondtam azt, ami napok óta kering körülöttem.

- Beleszerettél? - mosolyodott el lágyan a lány és újból a kezemet szorongatta. Némán bólogattam, és az agyamban kerestem a folytatás után értelmes szavak után, de alig akartak forogni a fogaskerekek.

- Igen. Beleszerettem. Nem akartam... de megtörtént, és most fáj.. - a könnyek peregni kezdtek, pedig magam se tudtam miért sírok. - Azért vállaltam, hogy álruhában itt dolgozok, hogy szemmel tartsam a húgom exét, Tom-ot. A tesóm védelme miatt vállaltam ezt az egészet, de már érzem, hogy nem ő az oka, hogy itt maradtam...

- Hanem Mr. Thomson? - kérdezett óvatosan Greg, én pedig nagyot bólintottam.

- El se akarom hinni, hogy te vagy Cony Smith! - hitetlenkedett Holly. - Akkor az a lány, aki itt van, valójában a te húgod? - bólintottam, ő pedig halkan felkacagott. - Elképesztő vagy, Maria! Tudtam, hogy különleges eset vagy, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna! - csodálat csengett a hangjába, amit nem tudtam hova tenni.

- Sajnálom! Ne haragudjatok, hogy hazudtam nektek.. - elcsuklott a hangom, és zsebkendővel itattam fel a könnyeim. Megijedtem, hogy elveszíthetem őket és hogy ez nem történt meg, kitört belőlem az elfojtott feszültség.

- Dehogy haragszunk! - paskolta meg a vállaim lágyan Greg. - Biztos nehéz volt ezt eltitkolni... és elég érdekes így vissztekinteni a korábbi dolgokra! - nevetett és én is nevettem. Jól eső nyugalom töltött el, ami által fel tudtam készülni a következő témára.

- Szerintetek Ryan is meg tud nekem bocsátani? - félve néztem rájuk, de semmit nem tudtam az arcukról leolvasni.

- Vele kicsit komplikáltabb... de szerintem igen. - nyögte ki a lány először.

- Szerintem is... főleg hogy mostanában már sokkal fesztelenebb veled...

- És szerintetek... tudna így szeretni? - a legféltettebb kérdésem volt, amire sokat mondóan összenéztek. Felsóhajtottam. Sejtettem, hogy így fogják gondolni.. - Akkor jobb, ha amint lehet elmegyek innen...

- Most ezt nem tudhatjuk pontosan Maria! - vágott a szavamba Greg. - Hiszen mégis csak Cony Smith vagy! A nagy PR-guru! De közben meg te vagy a bohókás Maria is... egyébként tudtam, hogy nem lehet ilyen eklektikus az öltözködésed, valami turpisságnak kell benne lennie! - elmosolyodtam, ahogy igyekezett témát váltani, én pedig nem erőltettem tovább.

Hagytam, hogy megnevettessenek és szeressenek. A tudat fájt, de mivel legbelül én is tisztában voltam vele, igyekeztem a szívemnek is elmagyarázni, azt amit az eszem már tudott. Talán.. talán ha másképp vagy máshogy ismerjük meg egymást... talán akkor... de a jelenlegi helyzetben lehetetlen, hogy ebből normális kapcsolat legyen. 

Elengedtem. 

A következő időszakban, amikor együtt dolgoztam vele, úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi bohóc, akinek a felfestett mosolya alatt fájdalom lappang. Szerettem vele lenni és élveztem az eszmecseréket, a közös nevetéseket és a könnyed flörtjeinket. Viszont tisztában voltam azzal, hogy a projekt befejezte után nekem el kell mennem! Muszáj... 

Teltek a napok, hetek majd a hónapok. A húgom ügyesen beilleszkedett a kis brigádjába. Nagyon jó alibi munkás lett... és sajnos a sejtéseink elég erősek, hogy az exe és annak kedves unokatestvére a besúgó. Természetesen még a végső csapás hátra van, de mivel már a marketing terv végén járunk, nemsokára az is meglesz.

Eközben én elkészítettem a valódi projekt marketingjét. Teljes titkosítás alatt végezve minden utolsó simítást. Tudtam, hogy ez mit jelent, de iszonyatosan nehéz volt rávennem magam a cselekvésre. Holnap indul a banzáj. Akkor derül ki a kamumunka és a valós modell kiadása. Utána már nekem nincs miért itt lennem...
Igazából napok óta tervezem, hogy megteszem, és már a mai nap is többször nekiindultam, hogy elmondom a Ryan-nek. De mindig találtam valami kifogást.

Amikor megláttam Greg-et kijönni az irodából gyorsan felpattantam és besurrantam utána. Itt az ideje színrelépnem!

- Maria! - mosolygott rám kedvesen a férfi. - Mondtam már milyen jól áll neked a vörös? - végignéztem magamon. Milla még mindig nem engedett normálisan felöltözni, de már nem zavart, hogy idétlen hacukákban kell parádéznom a főnököm előtt. Sose gúnyolt érte, csak dicsért, mint most is. Ezen a ruhán nem volt mit dicsérni. Két számmal nagyobb volt rám, és úgy állt rajtam, mint egy krumplis zsák, de ő mégis megtalálta azt amit megdicsérhet benne. És így nézve a színe valóban passzolt a személyiségemhez...

- Köszönöm! - vigyorogtam. - A húgom választotta! - húztam ki magam, mire az asztal túloldalán lévő felröhögött. 

- Hogy van? Rég meséltél róla... sikerült túl lennie az exén? - kíváncsian kérdezgetett miközben intett, hogy üljek le én is. 

- Jól van... már teljesen túl van rajta. Hála Istennek! Van most egy új munkája és levelezőn folytatja az egyetemet is... egy jó kis lecke volt neki... - sóhajtottam fel. Fájdalmas időszakon vagyunk túl, de tény, hogy nagy szüksége volt erre Millának, ahhoz, hogy egy érett személlyé váljon. 

- Akkor már nem nála laksz? - hogy emlékezhet erre? Tuti, hogy csak egyszer említettem, és még rengeteg hülyeséggel együtt. Megmelengette a szívem a figyelmessége. 

- De.. még együtt lakunk. Volt róla szó, hogy külön költözünk, de nem sürgős egyikünknek sem, úgyhogy... - rántottam vállat. Valóban így volt. Szinglik vagyunk, jelenleg ugyanott dolgozunk, annyira felesleges lenne újból szétválnunk. 

- Biztos, örül neki, hogy ilyen csodás nővére van... - nagyot nyeltem, ahogy megláttam a melegséget a szemeiben a szavai hallatán. Elöntött az az érzés, ami miatt végre meg kell tennem azt a lépést, amit már sokkal korábban kellett volna. 

- Mondanom kell valamit. - köszörültem meg a torkom. Itt az ideje pontot tenni erre az ügyre... egyszerűen nem halaszthatom tovább. - Felmondok. - az egy szavas válaszomra Ryan arca elnyúlt és döbbenten meredt rám, én pedig megkeményítettem az arcéleimet, hogy állhatatos tudjak maradni. 

- Mi.. miért? - vonta össze értetlenül a szemöldökét. - Valami rosszat tettem? Vagy valaki más? 

- Nem... nem erről van szó! - állítottam meg a kérdésáradatában. - Egyszerűen csak eljött az ideje, hogy tovább lépjek. Vége a projektnek és nekem már nincs miért itt lennem. - fájt kimondani ezeket a szavakat, de sajnos ez volt az igazság.

- Maria, hogy mondhatsz ilyet! - sértetten nézett rám, de álltam a tekintetét. - Azt se tudom, mire mennék nélküled! Nem gondolhatod ezt most komolyan... - látszott, hogy összezavarodott és próbált minden érvet felsorolni nekem. 

- Ryan... - nyeltem egyet, lehet nem kellene így szólítanom. - Mr. Thomson,  ne nehezítse meg. Eldöntöttem, így lesz a legjobb mindenkinek..

- Mit szeretnél? Fizetés emelést? Másik beosztást? A következő projektet? - kétségbeesve dobálta nekem az ajánlatait, de én csak a fejem ráztam. 

- Nem ezek miatt megyek el... egyszerűen el kell mennem, mert már nincs miért maradnom... - nagyot nyeltem és hosszan néztem a szemébe. Talán megértette a szavaim mögött megbúvó fájdalmat, talán épp ráakart kérdezni az én érzéseimre, de én amint megláttam, hogy szólásra nyílik a szája felpattantam a székről és az ajtó felé szaladtam. 

Csak az volt bennem, hogy nekem innen el kell mennem, hogy végre újból tisztán gondolkodhassak. Ám mielőtt elérhettem volna a kilincset, egy kar elkapta a csuklómat és egy mozdulattal visszarántott a másik irányba. Mint egy rongybaba estem a férfi karjaiba, akinek a szemeiben olyan tüzet láttam égni, ami most engem döbbentett meg. 

- Azt mondod, nincs okod maradni... esetleg adhatok neked egyet? - duruzsoló hangját hallva megborzongtam. Szótlanul hagytam, hogy közelebb hajoljon és megtörténjen az, amiről hónapok óta álmodoztam...

Megcsókolt.

A következő műsorszámot a reklám után folytatjuk!
Vagyis... a maradék részek már teljesen készen vannak.
Csak az epilógus megírása várat még meg...
De remélem amíg publikálom a többit befejezem azt is. A következő részt vasárnap-hétfőn posztolom.

Addig is sok türelmet kívánok mindenkinek!
Blacky ❤