Egy buta vigyor függött az arcomon, amikor hazaértem. Nem tudom pontosan mi okozta. Talán hogy végre dolgozhattam vagy, hogy nem kellett a kollégáimmal együtt lennem...azt a gondolatot viszont, hogy esetleg a jókedvem a főnököm társasága miatt lehet igyekeztem messzire dobni magamtól.

Valóban jó volt vele lenni. Beszélgetni. Megismerni egymást. Olyan fesztelen közeg alakult ki közöttünk a végére, hogy úgy éreztem magam vele, mintha egy régi, bizalmas barátommal lennék. Ez egy picit megrémisztett és igyekeztem a lehető legkisebb jelentőséget tulajdonítani neki.

- Hol voltál kisasszony? - a bejárati ajtóban a húgom várt vasszigorral a tekintetében. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak, úgy éreztem magam, mint tizenévesen amikor nem értem haza időben az iskolabálról...

- Dolgoztam..? - néztem rá értetlenül és pakoltam le óvatosan a cuccaimat. Olyan volt, mintha egy váratlan mozdulatommal felrobbanthatnék valamit.. vagy inkább valakit.

- Este 9-ig? - hápogott. - Ne nézz hülyének! Mert ha valóban dolgoztál volna, akkor nem felejtettél volna el küldeni nekem legalább egy üzenetet ! - hangja síróssá vált én meg elszégyelltem magam. Évek óta egyedül élek, senkinek sem elszámolva az aznapi dolgaimmal. Bele se gondoltam, hogy esetleg ez a lány aggódhat értem... de várjunk!

- Ha aggódtál, miért nem hívtál fel? - kérdeztem értetlenül, mire felhúzta az orrát.

- Ó, tehát még én vagyok a hibás? - sértődötten fordított nekem hátat, és indult meg a szobája felé.

- Milla! - szóltam rá fenyegetően.

- Elegem van, Cony.. nekem ez túl sok.. - egyre halkabban hallottam így elindultam utána. - Old meg magad a dolgaid, én holnap nem megyek sehova! - durcásan dobbantott a lábával a szoba közepén, én pedig vigyorogva dőltem az ajtófélfának. Tehát erre ment ki a játék!

- Szép próbálkozás, de nem veszem be! Holnap jössz és kész! - azzal hátat fordítottam neki és a fejemet csóválva indultam meg a fürdőbe. Még hallottam, ahogy a húgom a nevemet kiabálta, de magamra zártam kulccsal az ajtót, és bezárkóztam, hogy a meleg zuhany alatt újból elképzeljem magam a főnökömmel az irodájában...

Oké. Lehet, hogy tényleg gondok vannak idebent...

Másnap reggel olyan volt, mintha egy csitrivel kellett volna veszekednem, hogy már pedig elmész az iskolába! Dünnyögött, hisztizett, bőgött... komolyan minden eddigi eszközét bevetette, de én erős maradtam és kitartottam. Rendesen büszke voltam magamra, hogy nem hagytam manipulálni magam általa!
Lehet fejlődőképes vagyok...

Persze, emiatt bosszúból az eddigi legbotrányosabb outfitet állította össze nekem.

Olyan voltam, mintha egy 2000es évekbeli tinifilmből léptem volna ki. Neon pólómat egy kapucnis crop-top fedte, míg baba-kék tüllszoknyám alá rózsaszín leggings került. A csúcspontja a szettemnek a tipikus HSM-es tornacsuka... Utálom Millát.
Bezzeg én milyen vagány szettet állítottam össze neki! Igazságtalan az élet...

Természetesen én már bent voltam és leróttuk a kötelező köröket Mr. Bunkóval, mikor meghallottam a lift hangját csengeni már az asztalomnál ültem. Felkaptam a fejem, és az irodában többen is odanéztek. Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, miközben egy hatalmas vigyor terült el az arcomon.

A húgom hosszú szőke haja nagy hullámokban omlott a vállára, és ahogy a magassarkújában egyensúlyozott hátradobta a tincseket. Egy gyönyörű türkiz egybe ruha volt rajta, ami kihangsúlyozta darázsderekát, és hosszú lábait. Magabiztos léptei által minden szem rá szegeződött, és ő úgy csinált, mintha teljesen természetes lenne számára a helyzet. Csak mi ketten tudtuk azt, hogy valójában mi zajlik le benne...

- Mr. Ryan Thomson-hoz jöttem. - állt meg az asztalom előtt én pedig komolyságot öltve magamra bólintottam.

- Miss Aramilla Smith-t jelenthetem be, igaz? - kérdeztem bután, mire a szőkeség megforgatta a szemeit.

- Ki mást? Időpontom van a főnökéhez, ne húzza itt a drága időmet! - felhúzta az orrát és csípőre tett kézzel várta, hogy bejelentsem.

- Igenis, Miss Pökhendi. - de élveztem a fejet, amit ez után vágott.

- Mit mondott? - de én már vigyorogva felvettem a kagylót és bejelentettem a húgom érkezését. Azt hittem ezzel lezárult a feladatom, és páholyból nézhetem a fejleményeket, de meglepetésemre a főnököm közölte, hogy én is társuljak hozzájuk.

Milla villámokat tudott volna lövellni a szemével úgy vizslatott. Szegény lehet azt hiszi, hogy személyeskedés volt a részemről az előző beszólásom, de sajnos nem tűrhettem az ilyen hangnemet még vele szemben sem, mert így leromboltam volna a hírnevem...

- Miss Smith! - már állva várta a lányt, és úgy nyújtott kezet neki. - Már vártam, hogy újból találkozhassunk! - míg az egyik kezével megszorította az ujjait, a másikkal a vállához ért és úgy irányította a székhez. Miután leült pedig ő is helyet foglalt az asztala mögött.

Ahogy elnéztem a kedélyes csevegésüket megint előtört belőlem a kisebbségi komplexusom.

Ez a jóképű, karizmatikus férfi előbb kezd el közeledni egy Millához hasonló szépséghez, mint az én csitris, csúnya lányos kinézetemhez. Tudatosan kellett elterelnem a figyelmemet és a tabletembe bújva igyekeztem észrevétlen maradni. Csak akkor eszméltem fel, amikor meghallottam kishúgom sipítozását.

- Nem erről volt szó! - háborodott fel. - Én úgy tudtam a nővérem lesz a projektjének a vezetője! - hoppá! Elfelejtettem megemlíteni a tesómnak a turpisságot, amit kitaláltunk a tégla ellen.

- Én tegnap este leveleztem Miss Cony-val és teljesen együttműködő volt. - pislogott nagyokat a férfi.

- Igazán? - dőlt a székében hátra peckesen a lány, én pedig behunytam a szemeim. Mit fogok kapni ezért otthon!

-Azt hittem értesítette Önt... - próbált szabadkozni a főnököm.

- Azt gondolnám én is, hogy értesítene egy ilyen dologban.. - pontosan tudtam hogy ezek a szavak most nekem szólnak, de mint egy bűnös gyerek csak a padlót bámultam.

- Ha ez Önnek esetleg gondot okoz, akkor...

- Nem, nem! - szólt közbe. - Semmi gond... profi vagyok, nem akadok fenn a nővérem hiányosságain.. tudja kicsit szenilis... hiába fiatal, de sokszor nekem kell abban segítenem, hogy mit reggelizett aznap. Gyógyszert is kell rá szednie, de még azt is elfelejti bevenni sokszor! - itt megköszörültem a torkom, jelezve ezzel azt, hogy elég volt a szívatásom, de ő csak tovább folytatta. - Ez az információ ugyan bizalmas, de magának elmondom.. Ezért van rám szükség a munkájához. Az én agyam, mint a szivacs, az övé mint a szita... nélkülem semmire nem emlékezne. Még arra sem kinek dolgozik! - ezt a kis csitrit. Csak egyszer legyen vége ennek!

- Ó, ez igazán sajnálatos... ilyen fiatalon, ilyen betegnek lenni.. - dadogott zavartan a másik. Láthatóan meglepték ezek az új információk.

- Szerencsére van egy ilyen csodás húga, aki kisegíti, így meg se érzi a betegségének a kárait! - hogy fényezi magát! Úgy kellett ráharapnom a nyelvemre, hogy ne szóljak be neki valamit... elképesztően fürdik ebben a szerepben ez a csaj!

- Javasolhatom esetleg, hogy vezesse körbe Miss Smith-t az osztályon? - nyájasan mosolyogtam, miközben a férfi örömmel vette a témaváltást. Miután kiléptünk az irodából egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk a húgommal és kölcsönösen küldtünk egymásnak egy 'Megöllek!' üzenetet.

Az osztály csendben felbolydult az új jövevényre. Természetesen már a megérkezésekor kíváncsiak voltak a jelenlétére, de amikor a főnök bemutatta és közölte a vezető szerepét az osztály felett, mindenki ledöbbent. Tom némán fortyogott magában, miközben az ex-felesége élvezte a figyelmet, amiben részesült. Már el is felejtettem a kisebbségérzetemet és a korábbi szívatását a húgomnak, büszkén figyeltem a csodálkozó tekinteteket.

A bemutatás után a testvérem megkapta az asztalát és neki is kezdett a munkájához. Biztos le fogja tagadni, de élvezte a munkát és hogy parancsolgathat az exének...

Azt hittem az asztalomtól figyelhetem majd a tevékenykedését, de Ryan tartotta az irodájának ajtaját, hogy menjek be vele. Kicsit kelletlenül ugyan, de követtem. Valahogy máris másfajta érzés kerített hatalmában, ahogy vele maradtam. Pici félelem, pici kisebbségérzet, pici izgatottság és pici szerelem...
Az utóbbi érzést volt a legnehezebb elfogadnom, és talán még most se hiszem el teljesen, de a szívem mégis ezt érezteti velem. Ezért veszélyes az, amit bevállaltam... hogy közösen fogunk dolgozni.

- Ez nagyon izgalmas! Szerinted ki lehet közülük a besúgó? - olyan szemekkel nézett rám, mintha valóban képes lennék ennyiből megmondani. Akaratlanul is elmosolyodtam a bizalmán. Miért csinál ilyeneket velem?

- A jelenlegi helyzetben csak a saját un-szimpátiám mondatna velem egy nevet.. de az korántsem a tényeket tükrözné! - tártam szét a kezeim.

- Jelenleg még én is így vagyok... - fújtatott egyet. - Annyira boldog vagyok, hogy belement ebbe a haditervbe Cony Smith. Talán mégse annyira merev, mint gondoltam... - felhorkantottam ezen. Ha tudná hogy ez a Cony, pont az, aki vele szemben ül tüllszoknyában és tornacsukában, akkor biztos sose gondolta volna róla, hogy merev... - Viszont talán akkor mi is neki kezdhetnénk a munkának. Hiszen mire ők befejezik nekünk is készen kell lennünk! - vigyorgott én pedig elolvadtam. Amikor már elkezdtük a munkát sokkal könnyebb volt a szívemnek, de ahányszor félbeszakította azzal, hogy kérdezgetett, megnevettetett vagy csak egyszerűen hosszan nézett engem, visszazökkentem a szerelmes bugris szerepbe. A szívemnek tetszett, de az eszem utálta. Mert az eszem azt suttogta folyamatosan, hogy úgyse lesz ebből semmi... ám hiába tudta ezt a szívem mégis hevesen dobogott Mr. Bunkó nézésétől is.

A hétvégén mélyen magamba voltam szállva. Milla ugrándozott örömében, hogy milyen vagány és sikkes volt az exe előtt, és hogy mennyire ledöbbentett mindenkit és satöbbi. Én viszont a saját problémámmal voltam elfoglalva, ami egyébkén ritkán szokott lenni... Csak Ryan és az iránta növekvő érzelmeimmel voltam elfoglalva. Persze a húgom ki akarta szedni belőlem, de folyamatosan csak hárítottam. Úgy éreztem ha ezt bevallom valakinek hangosan, akkor az onnantól túl valóságos lesz...

Amikor elérkezett a hétfő úgy éreztem magam, mint középiskolában, amikor először voltam szerelmes. Nem akartam menni, mert féltem a megaláztatástól, de közben alig vártam, hogy láthassam a kiszemelt srác sűrű szempilláit. Könyörögtem Millának, hogy ne öltöztessen most már 'bolondnak', de mint a falra borsó... Ilyenkor ütközik ki köztünk az, hogy ő sose érezte kevésnek magát a kinézete miatt. Egészen a házasságáig ő egy burokban élt, mert én igyekeztem megvédeni mindentől. Viszont emiatt nem ismerhette fel azt, hogy az én lelkemnek most mennyire jól esne, ha szépnek érezhetném magam...

Legalább most nem neonszíneket adott rám. Ezzel próbáltam nyugtatni magam, ahogy koromfekete körszoknyában és halálfejes ingben kilibbentem a liftből. Kezemen csüngő gót karkötőim csörögve jelezték a megérkezésem.

Amikor megláttam az asztalomnál ácsorgó személyt, az arcom rögtön felvirult és tárt karokkal szaladtam felé.

- Greg! - visítottam a fülébe. - Annyira örülök, hogy végre itt vagy! Annyira hiányoztál, és annyira... - annyira sokszor mondtam el azt, hogy annyira. A fiú félszegen mosolygott és próbálta felfogni, hogy mi bajom is lehet pontosan, de hát ő még nem tudhatja azt, amit én a megpillantásakor eldöntöttem. Még pedig, hogy el fogom neki mondani... Igen. Neki fogom elmondani és Hollynak. Ők voltak azok, akik észrevették az érzéseim, amikor én még magamnak is tagadtam. Ők mondták azt, hogy nem az én kaliberem Mr. Bunkó. Ők ismernek. Tudják ki Maria C. Smtih. Itt az ideje, hogy bemutassam nekik a másik oldalam is... hátha akkor tudnak segíteni nekem abban, hogy elengedjem ezt a férfit.

A srác egész délelőtt úgy vizslatott minket a főnökkel, mintha mindenről tudna. Mintha valójában itt lett volna az előző napokon is és végignézte volna az évődésünket. Frusztrált a jelenléte, amit Ryan élvezve használt ki, és cukkolt. Én balga pedig ahelyett, hogy visszaszóltam volna, mint korábban, sokszor csak hebegtem, vagy elpirulva hátat fordítottam. Komolyan, mint egy kisiskolás...

- Na jó! Tudni akarom! Mi történt a múlthéten? - még le se tettük a táskáinkat, mikor Greg nekem szegezte a kérdést a szokásos ebédünkkor.

- Valamiről lemaradtam? - nézett félszegen rajtunk végig Holly. A fiúval úgy néztem farkasszemet, mintha az életem múlna azon, hogy ki néz el hamarabb. Vesztettem, elnéztem, tehát akkor meghaltam...

- Nem tudom, mit akar ez a kerge.. - röhögtem fel, és intettem a pincérnek, hogy szeretnénk rendelni.

- Oké. Nem vagyok hülye... Mielőtt elmentem egy kanál vízben meg tudtad volna fojtani Mr. Bunkót, ma meg úgy nézel rá, mintha ő lenne életed megmentője! - felhorkantottam, azért ez elég túlzás. Ahhoz, hogy az én kaotikus életemet megmentse superman-nek, pókembernek és batman-nek kéne együttesen lennie. Azért ezt nem várhatom el tőle... elég ha az egyik lesz...

- Ne hívd Mr. Bunkónak... már egyáltalán nem illik rá - mondtam azt, ami az egyetlen volt amibe bele mertem kapaszkodni. De lehet nem kellett volna... Összenéztek és utána úgy meredtek rám, hogy ha korábban nem is döntöttem volna el, hogy elmondom nekik az igazságot, most már a nézésükkel is kiszedték volna belőlem.

- Rendben. Most már én is tudni akarom! Csak nem érzel valamit iránta? Van köztetek valami? Maria... kérlek... vigyázz a szívedre... - a lány olyan kedvesen beszélt hozzám, hogy megolvadt a szívem. Tudtam, hogy itt az ideje színt vallanom.

- Azt mondtátok nekem korábban, hogy én nem vagyok az ő súlycsoportja, azt mondtátok, hogy neki egy Cony Smith való. De miért? Cony Smith miben jobb nálam? - óvatosan tettem fel a kérdést, ők pedig félve néztek rám.

- Figyu... én nem ismerem, de tudom, hogy a lábad nyomát se érheti utol. Ő nem jobb nálad, egyszerűen csak más... - húzta el a száját Greg.

- Igen. Más... egy másik világból jött, ami sokkal jobban passzol a főnökével. Megszokta, hogy parancsokat osztogat, nem pedig végrehajt, hogy nem számít az anyagi és bármit megvehet...

- Hogy a külsőséggel majdnem mindent elérhet, és hogy a karrier mindennél fontosabb! - fejezte be a másik mondatát a fiú.

- Ez nem igaz! - fakadtam ki. - Egyáltalán nem a karrierem a legfontosabb! És sosem használtam ki az adottságaim...

- Nem is rólad beszélünk! - nevetett fel Holly. - Mi Cony Smith-ről beszélünk! Látod... a főnök olyan, mint Cony, nem pedig olyan mint te...

- De hát.. - nagyot nyeltem. Tudtam, hogy el kell mondanom, de a szívem mégis a torkomban dobogott. - Én vagyok Cony Smith!

Megjöttem!
Nehezen de megszületett ez a rész is. Ez egy kicsit semmilyen rész, amihez szükségem volt, hogy kellő alapja legyen a folytatásnak.
Ígérem a kövi részben több
Cony+Ryan jelenet lesz!
Azért remélem így is tetszett...

Köszönöm, hogy itt voltál! ❤
Blacky