- Mi a baj? - hallottam húgom riadt hangját, de nem tudtam megválaszolni a kérdését.

A mai szituáció után a főnökömmel közösen vittük el a kutyáját az orvoshoz. Némán figyeltem, ahogy nyugtatja az állatot, miközben az megkapta az éves oltásait. De nem csak vele volt türelmes, hanem velem is. Olyan belső béke áradt belőle, amit még sosem tapasztaltam senkinél. Biztonságban éreztem magam mellette. Az agyam olyan képeket vetített elém amik megrémisztettek. Láttam magunkat közös főzések, bevásárlások, kutyasétáltatások közben, úgy mint egy szerelmespár... tudtam, hogy nem vagyok százas, dehogy ennyire?

Miután visszamentünk az irodába éreztem, hogy feszültség költözött belém a jelenlétében. Annyira szerettem volna neki megfelelni, miközben utáltam, hogy erre vágyok. Gyűlöltem, hogy nem volt bunkó, hanem lovagias és figyelmes...

Amikor hazajöttem egyszerűen nem tudtam semmit mondani Millának. Nem tudtam úgy elmesélni ezt a napot, mint eddig. Nem tudtam viccet csinálni magamból, hogy nevessen, de arra se voltam képes, hogy elmondjam neki a rengeteg felkavaró érzést ami időközben kialakult bennem. Ezeket mérlegelve válaszoltam a testvérem kérdésére:

- Semmi baj.. mi lenne? Minden okés. - azzal egy újabb adag krumplit tömtem a számba. Próbáltam beindítani a belső fogaskerekeimet, hogy eszembe jusson valami amivel témát válthatnék. Viszont olyan volt odabent mintha kis őrült emberkék rohangáltak volna egy bizonyos emberkét lobogtatva a szemem előtt. Borzasztó. Csak ő jutott eszembe...

- Persze.. nem most jöttem le a falvédőről.. - forgatta a szemeit a szőkeség. - Tudom, hogy történt ma valami.. de nem csak ma.. már tegnap is furán viselkedtél amikor elmentél a boltba. - kutatón nézett engem, én pedig elkaptam a tekintetemet róla és a poharam után nyúltam. A kis bestia sejt valamit.

- Megkívántam a jégkrémet.. nincs ebben semmi.. te is voltál már így nem? - játszottam az értetlent miközben nem mertem a szemeibe nézni, hanem inkább az ételre fókuszáltam. - Nagyon finom lett a vacsi! Egyre jobban főzöl.. megmondom az őszintét az első alkalommal mikor főztél nekem.. hát hogy is mondjam..

- Ne terelj! - vágott közbe a lány.

- Bocs, hogy megdicsértelek... - forgattam meg a szemeim. - Többet nem fordul elő! - vigyorogtam rá gúnyosan, mire kaptam tőle egy megvető pillantást.

- Tudod, hogy értettem.. te elvárod, hogy én mindent elmondjak neked,de te sose mondasz semmit! - ripakodott rám.

- Ez nem igaz! - emeltem én is fel a hangom. - Mindig elmesélem mi történik velem! Legyen akármilyen cikis is...

- Persze.. azokat elmeséled, de az érzéseidet? Azokat sosem osztod meg velem.. - biggyesztette le az ajkait. Ez igaz is volt, viszont nem is akartam jelenleg ezen változtatni. Meg amúgy is támadt egy olyan ötletem, amivel sikeresen elterelhetem a figyelmet rólam.

- Okés.. azon agyalok, hogy lassan meg kéne jelenned a cégnél, mint Cony Smith közvetítője - kicsit megütközve nézett rám, egyáltalán nem erre számított.

- Tudom, hogy nem ezen gondolkodtál. - szűkítette össze a szemeit.

- Ezen is... - javítottam ki. - És most már ez igazán aktuálissá vált... szóval? - éreztem, hogy zavarba hoztam, mert úgy igazán nem gondolkodott még el ezen.

- Nem mehetne valaki más? -  nyüszítette, és más esetben valószínűleg megsajnáltam volna, de nem most. Ideje kilépni az árnyékból...

- Nem. Csak te tudsz rólam, és másban amúgy sem bíznék meg. - zavartan nézett össze-vissza, és tudtam, hogy most ő szeretné elterelni erről a témát. De nem hagyhatom neki! Kezembe vettem a telefont és folytattam:  - Írok is egy e-mailt Mr. Bunkónak, hogy holnap után délelőtt bemennél. Éppenséggel tudom, hogy 10 órakor szabad, de persze úgy csinálok, mintha nem tudnám..  - azzal már pötyögtem is a szöveget.

- Holnapután? - kérdezett vissza magas hangon. - Legyen inkább jövőhét! - könyörgött, én pedig nem néztem fel a képernyőről, mert tudtam, hogy a könyörgő szemei elgyengítenének.

- Hupsz.. már el is küldtem. - csak ekkor néztem fel és kacsintottam rá.

- Aljas! - morogta, miközben karba tette a kezeit. - Csak azért, hogy ne kelljen válaszolnod, engem hoztál cikis helyzetbe! Utállak! Hisz nincs is mit felvennem! - hüledezett, majd felpattant az asztaltól és beszáguldott a szobájába.

- Talán ha ezt én mondtam volna! -válaszoltam röhögve, miközben az utolsó falatom lenyelése után követtem őt a helyiségbe.

Lázasan kezdte szétturkálni a gardróbját, és valószínűleg egy nem létező ruhadarabját kereste...

- Miért csináltad ezt Cony? Én még erre egyáltalán nem voltam felkészülve... - síros hangja a pánikjának a mértékét jelezte, és ebből kifolyólag azt éreztem ideje közbe lépni.

- Már két nappal ezelőtt el kellett volna menned... de akkor is kitaláltál valamit... elég a kifogásokból.. - ördögi vigyorom halvány mosollyá szelídült és óvatosan arrébb tessékeltem a szekrénytől, majd leültettem az ágyára. Tudom, hogy fél ettől az egésztől, de épp itt az ideje, hogy túllépjen ezen az akadályon.

- Idáig te voltál az én stylistom, most enged meg, hogy én legyek a tied.. - kacsintottam rá, mire félve nézett rám.

- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet... - de hiába, ő is tudta, hogy ez így lesz. Jelenleg túl nagy benne az izgalom, hogy bármilyen döntést hozzon, még egy ilyen egyszerűt is, minthogy mit vegyen fel?

Másnap vegyes érzelmekkel ültem a titkári asztalomnál. Tegnap este beszéltem Greggel. Bűntudatom volt, mert a napközbeni események annyira elvették az eszemet, hogy csak későn jutott eszembe, hogy szegény milyen nehéz helyzetben van....
Szerencsére jól sikerült a műtét az apukájának. Komoly belső szervi sérülést szenvedett, de a gyors segítség hatására elviekben nem lesz maradandó problémája vele, ám ez csak idővel derül majd ki. Az anyukáját ez nagyon megviselte, és mivel a bátyja egy sznob, munkamániás így egyedül Greg van velük. Teljesen megértem... én simán felrúgtam mindent, amikor Millának szüksége lett rám.

A jövőhéten már érkezik, és ha minden igaz nekem csak ezt a fél hetet kell lehúznom a helyetteseként... Hát nagyon remélem, hogy nem lesz több kutyás feladat.

Mikor Mr. Bunkó megérkezett mosolyogva köszönt nekem, és megkért, hogy egy negyedóra múlva menjek be, hogy átbeszéljük a napi majd pedig a heti feladataim. Pironkodva bólogattam, és szidtam magamat, hogy mostanában teljesen elvesztem mellette a magabiztos énemet. Miután ezt megtárgyaltam magammal úgy caplattam be hozzá, mint egy pincsikutya... Folyamatosan lestem az órát, és teljes pontossággal kopogtam a főnököm ajtaján. Amikor beléptem egy bongyor tincsemet a fülem mögé húztam, ami azzal a mozdulattal vissza is ugrott. Feszülten ácsorogtam a földig érő karton ruhámban. Rikító pink színemmel szerintem simán elmehettem volna egy villogó hirdetőtáblának az egyik sétálón...

- Letelt a negyedóra.. - mondtam sután, mire megköszörültem a torkom. Cony... ideje visszahozni az igazi énedet a valóságba! Kihúztam magam és eldöntöttem, hogy bekeményítek.

- Ó, igen.. foglaljon helyet! - mutatott az asztala előtt lévő székre. Óvatosan leültem, és zavaromban egy pillanatra sem néztem fel a kezemben lévő táblagépről. Úgy viselkedek mint egy bipoláris személyiségzavarban szenvedő.. minden másodpercben másként viselkedek.

- Holnap 10 órakor fog érkezni Cony Smith húga. Nem tudom, hogyan fogja érinteni az osztályt, de ha bárki becsmérlően beszélne róla tudni akarom! - nézett komolyan a szemembe, én pedig nagyot bólintottam. Azt én is tudni akarom! Hogy aztán jól átrendezhessem az arcberendezéseit annak aki ilyet mer tenni...  - Szeretnék mindent jól előkészíteni, úgyhogy arra kell kérnelek, hogy ma túlórázz velem... természetesen csak ha nem probléma. Tényleg! Hogy van a húgod? - olyan könnyedséggel beszélt, hogy én csak ittam a szavait. Az utolsó kérdése volt, ami visszazökkentett.

- A húgom? Igazán jól van.. - mondtam automatikusan, és agyamban megvillant a terhes felirat. - Végül csak vaklárma volt, és nem leszek nagynéni... - úgy éreztem épp itt az ideje pontot tenni erre a hazugságra.

- Ennek most örülünk? - kérdezte kedvesen, mire még nagyobbat bólintottam. Felnevetett, és a kezembe adott egy papírhegyet. - Kérlek ezt nézd át, és készíts róla egy statisztikai diagramot. Cony Smith szeretné látni, hogy a korábbi szériáknál milyen eladási rátával dolgoztunk..  - bőszen bólogattam, és azt éreztem fájdalommal járna, ha most meg kellene szólalnom. Már megint annyi idegen érzést váltott ki belőlem ez az ember, hogy teljesen megrémültem...

A nap további részében szerencsére végre igazán dolgozhattam is, így volt lehetőségem elterelni a figyelmemet. Csináltam a szokásos telefonálgató feladataim, miközben papírhegyeket papírhegyek követtek. Belevetettem magam, és végre éltem! Hiszen pár hónappal ezelőtt én a munkámnak éltem... lehet csak azért bolondultak meg a hormonjaim, mert valamivel be akarta tölteni ezt az űrt... Rájöttem nekem a munkám az igazi szerelmem!

- Látom nagyon jól haladsz... - a markáns férfihang sem tudott kizökkenteni a lendületemből.

- Igen. Nagyon élvezem... ha kell az összes széria adatait kikutatom. Nagyon érdekes például, hogy az NL200-as modell mennyivel jobb eladási rátával zárt, mint a rá félévre kiadott NL250-es. Megnéztem a konkurens cégek eladási listáját is, hogy elég nagy képünk lehessen a probléma megtalálására... - hatalmas vigyorral az arcomon emeltem fel a fejem, és döbbentem meg rögtön. Mr. Bunkó arca az enyémmel egy vonalban pár centire volt tőlem, és komoly ábrázattal méregette az általam magyarázott statisztikát.

- Hűha! - terült el arcán egy elégedett mosoly, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem. - Nem gondoltam, hogy ennyire belelendülsz! - nézett rám elismerően, mire én nagyot nyeltem. Talán ennyi munka még nem volt elég, hogy tudatosuljon kihez is kell igazán vonzódnom... Hülye szív! Minek dobog már megint hevesebben a kelleténél? Cony... állítsd le valahogy! Vagyis nem... azért az se lenne jó ha leállni a szívem...

-  Nincs kedvem túlórázni... - rántottam vállat és igyekeztem visszavenni a lelkesedésemből. - Inkább most megcsinálok, amit csak tudok.

- Persze, persze... - vigyorgott tovább, majd szép lassan felegyenesedett. - Akkor gyere be az irodámba, hozd a laptopod és dolgozzunk együtt..

- Dehogyis! - vágtam rá túl gyorsan. - Jó itt nekem... - mosolyogni próbáltam, de szerintem inkább vicsorgásra hasonlított.

- Ketten gyorsabban haladunk.. - ez már nem kérés volt, hanem kijelentés, majd egy gyors mozdulattal kezébe vette a gépemet és a maradék papíradagot. Kétségbeesve néztem utána, és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem lesz olyan kínos vele egy helyiségben lenni a nap további részében...  Ugyan, Cony... veled minden kínos, ami ennél a cégnél történik. Az nyugtasson, hogy soha senki nem fogja megtudni, hogy ki is vagy valójában, és Maria C. Smith egyik napról a másikra örökre eltűnik! Ugye?

-  Mit rendeljek neked?

- Semmit! - vágtam rá sokadjára. Már egy ideje azzal győzköd, hogy együnk az irodában és rendeljük helybe az ebédünket... csak most sajnos az egyik testrészem elárult engem. A gyomrom nagyot kordulva mondott nekem ellent.

- Biztos? A gyomrod mást mond.. - nem néztem rá mégis tudtam, hogy vigyorog. Behunytam a szemeim... na jó, essünk túl rajta.

- Oké, rendben.. ebédeljünk..

A dohányzóasztalát kinevezve ebédlőasztalnak pakoltuk rá a kínait és telepedtünk köré. Az étel illata is már erős nyálképződést okozott nálam... amikor pedig végre ehettem azt hiszem átléptem egy másik dimenzióba. Étel és munka. Az életem most már tényleg teljes lehet.

- Találtam egy két furcsaságot a konkurencia és a mi újdonságainkkal.. - teli volt a szám, de annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam várni azzal, hogy elmondjam, de azzal se, hogy lenyeljem az ételt... - Furcsa, hogy lassan 2 éve, pontosan az NL200as modellünket követően, mindig a miénkhez hasonló készülékkel ugyanabban az időben lép piacra a Flactor. Egyszer-kétszer lehet véletlen... de éveken keresztül? - néztem hitetlenül a férfira.

- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte kedvesen, mire én rögtön rávágtam.

- Valaki itt köp... tuti, hogy valaki a cégtől információkat ad el! - nem szoktam légből kapottan vádaskodni, és sajnos az utóbbi időben nem is egy ilyen esettel találkoztam.

- De hát honnan szivárog ki az infó? A tervezőktől, vagy a kivitelezőktől? - nézett rám komolyan. Látszódott rajta, hogy nem kötekedésből kérdez, hanem valóban elgondolkodik a felvetésemen.

- Egyiktől sem.. - ráztam a fejem. - A PR- részleg a ludas...

- Innen van a besúgó? - hüledezett. - Honnan tudod ezt?

- Minden ugyanaz... minden. Csak a PR más... ezenkívül, valahogy mindig a mi premierünk előtt kezdik el a marketing tervüket és a modell is hamarabb kapható kézhez. Olyan az egész, mintha lépéselőnyben lennének...

- Hm.. ha ez igaz.. - sóhajtott és dőlt hátra. - Akkor nagyobb gondjaink vannak, mint gondoltam!

-Dehogyis! - legyintettem. - Ezt a legkönnyebb orvosolni! - bólogattam bőszen, majd a laptopomon megkerestem a nemrég kidolgozott stratégiát és felé mutattam. - Szűkíteni kell a valódi PRon dolgozókat, és egy kamu munkát kell adni azoknak, akik kevésbé megbízhatóak. Így a konkurencia egy teljesen más modellen fog dolgozni, nálunk megmarad az újdonság, és az utána lévő káoszból ki szokott tűnni ki az, aki a legdühösebb, hogy nem a valós infókat tudta. - gyermeki lelkesedéssel meséltem neki, ő pedig mosolyogva és nagyokat bólogatva hallgatott. Azt hittem talán hülyének néz, hogy ilyen szintű munkát végeztem, de ehelyett teljesen más történt...

- Te egy kincs vagy Maria, már nincs is szükségem Cony Smith-re!

Éss.. megjöttem!
Elképesztő, hogy egy előre megírt résszel is tudok késni...
Borzasztó vagyok!😞
A lényeg lényege, hogy valahogy ezt a részt nem éreztem a magaménak, ezért tökéletesíteni akartam. Hm.. nem jött össze.. :D
Egyébként a végét már megírtam, és meg lett a kedvenc részem az egész történetben! 😍
Hamarosan érkezem újból.. 😆

Üdv:
Blacky