Susan szemszöge:

-Gyerünk már!-morogta apa. Jake és Mike épp Futárt próbálták betuszkolni a hatalmas, több lónak is helyet adó lószállítóba, ahonnan Dominó, Csutak, és Ámor nézett ránk furcsán. Néha pedig egy-egy prüszköléssel adták tudtára Futárnak, hogy már mennyire türelmetlenek, és igazán feljöhetne ő is, ám a fekete kanca makacsul rázta a fejét, lábait megvetve a rámpán. Én mosolyogva néztem a jelenetet, a mellettem a nevetéstől majd' megszakadó Lucyval.
-Nem vicces-bosszúskodott Mike.-Vidd fel te, ha ennyire könnyű.
-Egy szóval sem mondtam, hogy könnyű lenne.-védekezett a barátnőm, aki mostanában rengeteget segédkezik nálunk. Apa már gondolkozik rajta, hogy a szünetekben alkalmazná.-Csak annyira szerencsétlenül festetek ott.
Mike fújtatott egyet, de ezen kívül figyelemre sem méltatta Lucy válaszát. Valami ilyesmire számított. Inkább felém fordult:
-Susan! Nem akarsz segíteni?-küldött felém egy ezer wattos mosolyt. A szőkésbarna lány mellettem idegesen szemet forgatott. Én vállat vonva válaszoltam.
-Ja. Menjetek arrébb, majd én elintézem egyedül.
-Azt megnézném-szemtelenkedett a fekete hajú fiú, de Jake karon ragadta, és arrébb vonszolta.
-Hagyd-morogta oda neki. Ez tulajdonképpen egy kódolt üzenet is lehetett, attól függ, hogyan értelmezzük. Mike úgy tűnt, értette mindkét célzást, és fülét-farkát behúzva ment arrébb.
Odaléptem a lovamhoz, aki idegesen fújtatott, magasba tartott fejjel és farokkal, kitágult orrjukakkal. Talán én tudtam a legjobban,miért fél. Mikor legutóbb ilyenben utazott, Andrew rabolta el. Megnyugtatólag megpaskoltam a nyakát, és lassan csalogatni kezdtem felfelé a rámpán. Ez nem használt, de számítottam is rá. Így előhúztam egy almát a zsebemből, és megfogtam a kötél végét. Felmentem a lószállítóba, és ott mutattam meg neki a csemegét. Futár egy pillanatra habozott csak, majd nehéz léptekkel megindult az alma felé. Én csak vigyorogva néztem Mike-ra. Az arcán őszinte döbbenet ült. Mikor észrevette magabiztosan vigyorgó arcomat, durcásan elfordította a fejét, akár egy óvodás.

-Hoztam nektek tízórait!-lengetett meg egy zacskót a versenyistállóba belépve anya. Néhány ló felkapta a fejét a zörgésre, amit a zacskó addott ki magából, mert azt hitték ők is kapnak valamit. Ám csalódniuk kellett, amikor elvettem anyutól az uzsonnát, és szétosztottam a bálákon üldögélő Mike-nak, Jake-nek es Lucynak.
Körülbelül két órája érkeztünk meg a négy lóval, akik első versenyükre készültek.
-Illetve-szólt újra anya.-Dominó a második, Csutak a harmadik, Ámor az ötödik, Futár pedig a nyolcadik futamban vesz részt. Nem olyan erősek az ellenfelek, de ne bízzátok el magatokat, mert ez a délelőtti kategória.
A délelőtti kategória az a kategória volt, amikben olyan lovak vettek részt, akik még nem nyertek versenyt. Délután futottak a nyertesek, és ilyenkorra gyűlt össze a legnagyobb tömeg is. Mi nem is mertünk reménykedni, hogy akármelyik lovunk ma felemelkedhet abba a kategóriába.

-Pech-morgott Jake. Már csupán Futár köre volt hátra, az is nemsokára kezdődött. 1000 méteres pályán, 12 lóval. Mike-nak pedig már a negyedik futama ezen a napon. És én is egyre idegesebb lettem, minél közelebb kerültünk a starthoz. Dominó harmadik, Csutak negyedik, Ámor pedig második lett a saját futamjaikon, ami nagyon szép teljesítmény. Ám a legjava, Futár, még hátra volt. Benne reménykedtünk a legtöbbet.-12. startbox. A legszélső. Nem jó... nem jó...-mondogatta a fiú mint valami mantrát. Pontosan tudtam mire gondol. Futárnak kell majd a legnagyobb távot futnia, és egyébként is jobban szeret a pálya közepén menni.

-Semmi baj, ügyes leszel-mondogattam a ló fülébe miközben a többiek Mike-ot segítették fel a hátára.-Sok szerencsét!-néztem a zsokéra, aki a farm színeiben pompázott. Lehúzta a szemüveget a homlokáról, és felmutatta a hüvelykujját. Ezután jelzett Futárnak, aki lassan a startbox felé kezdett menni.
-Gyere-húzkodta meg a felsőmet Lucy.-Menjünk fel a kilátóra.
Engedelmesen battyogtam utána, gombóccal a torkomban. A "mi lesz, ha..." kérdések megint nem hagytak nyugton, ami csak növelte a bennem lakozó stresszt, már ha ez lehetséges.
Miután leültünk a helyünkre, a pályára szegeztük a tekintetünket. A hangosbemondó ismertette a mezőnyt, majd elindította a versenyt.
Minden telivér puskagolyóként lőtt ki a kinyíló startboxajtók mögül, de én csak egyet kerestem. Végül Mike zöld-kék öltözékét szúrtam ki. Futárnak nagyon nem tetszett a felállás, azt a helyemről is jól láttam, de küzdött. A mezőnyben leghátul helyezkedett el.
-Dicső vezeti a mezőnyt, Álom a második, őt követi Illúzió, nem sokkal mögötte jön fel Reneszánsz! Az újonc Futár zárja a sort-ismertette a felállást a hangosbemondó. Legelöl egy sárga mén futott, a napfény játszott egészséges ragyogó szőrén, illetve az az alatt keményen dolgozó izmain. Mögötte két hosszal küzdött egy világos krémszínű kanca, aki kirítt a sötétebb színű lovak közül. Hogy Reneszánsz és Illúzió melyik volt, nem tudtam eldönteni, mert fej-fej mellett haladtak. Végül visszafordítottam a tekintetem a lovamra.
A mezőny lassan a kanyarhoz ért, ami Futár gyengéje volt. Most kivételesen jól vette, mivel kívül volt, de kicsit így is távolodott az utolsó előtti állattól. Gyorsabban akart menni, de Mike visszafogta, mivel ismerte. A hajrában zseniális tudott lenni, és arra tartogatta az energiát. A közelemben mindenki ordítva szurkolt, így én is felálltam, és kiabálni kezdtem.
Elöl Dicső fáradni kezdett, így Álom átvette a vezetést.
-Az túlsó egyenesen vannak! Már csak 400 méter van hátra!-harsogta túl a bemondó a tömeget.-Vajon az újonc hátul marad? Nyerésre láthatóan semmi esélye.
Az utolsó mondatot már meg sem hallottam. Minden figyelmem Futárra összpontosult, aki még-a mezőny tagjaival ellentétben-még nem futotta ki magát, és a zsokéjával harcolt, mert menni akart. Mivel itt volt a hajrá, Mike jobban kikönnyített a galoppozó állaton és nagyobb szárat adott neki. A ló azonnal vette a jelzést, és nekirugaszkodott. Elrepült két ló mellett, és a többi és az őközte levő távolságot is csökkenteni kezdte.
Fél perc múlva már a negyedig helyen volt, a tizenkét versenyző között. A tömeg az ő nevét harsogta, engem pedig elöntött egy büszkeséghullám. Az én lovam volt a pályán, rekordokat döntögető sebességgel száguldva, mindent kockára téve küzdve.
-Hihetetlen! Futár már harmadik, és egyre feljebb jön! Még 150 méter, és meglátjuk ki hanyadik helyen végez. Mit nem tartogat még ez a ló számunkra?
A következő pillanatban Futár elszáguldott Dicső mellett is, aki tartani tudta a második helyet eddig. Ezután egy cseppnyi "pihenőt" engedélyezett magának, mielőtt újra nekiindult volna. A nézősereg ezt a fáradás jelének vette, és csalódottan alább hagyott a kiabálással, de én tudtam, most készül a fináléra, csak erőt gyűjt hozzá.
Nem hazudtolta meg önmagát, nekirugaszkodott, és az előtte két hosszal rohanó Álom felé vette az irányt.
-Még 50 méter! Vajon ki nyer?-kiáltott a bemondó.
Futár elszáguldott Álom mellett is, de nem lassított. Tovább növelte a köztük lévő távolságot, hogy a másik lónak esélye se lehessen megelőzni őt. A krémszínű kanca zsokéja kétségbeesetten pálcázta és rugdalta a fáradt állatot, pedig jól látszott: semmi esélye az árnyékként száguldó feketeség ellen. A ló végül átrobogott a célvonalon, majd nem sokkal a mögött megállt, és nekikezdett a tiszteletkörének.
-Bámulatos! Futár a befutó, új pályarekordot felállítva, azonnal felemelkedve a veretlenek kategóriájába! A második tíz hosszal elmaradva Álom, a harmadik Reneszánsz-a hangosbemondó ámulattal teli hangja zengett a levegőben, míg a tömeg tombolt.

-Elképesztő voltál-suttogtam a lovam fülébe, miután leszereltük, és egy könnyű takarót a hátára boríva, és az újságírókat gondosan kerülgetve, elindultunk a fák árnyékába, hogy lemozgathassam az állatot. Futár prüszkölt egyet, majd belefújt a hajamba.-Te bajnok-kuncogtam.

Egy jó hosszú rész lett, remélem elég izgalmasan lettek leírva a verseny részletei. Köszi, hogy elolvastad!