Meleg nyár volt pirkadatkor,
emlékszem rá, nem is régen,
volt egy asszony, őszhajával,
mesélt egykor messziségnek.

Befűtötte kis konyháját,
hogy forrón izzon a redli,
mi sült benne?- ki tudja már,
azt talán senki se sejti.

Stelázsiján a lekvárok,
porcelántól dús a kredenc,
sparhert lapján főtt a lábos,
miközben a kertjébe ment.

Vele voltam kisgyerekként,
szaladtam mindig utána,
kötényét fogtam kezemmel,
de mára már fény az álma.

Fenn az égből reám ragyog,
tanúi mások nem voltak
csak Ő, Én és a Csillagok.

Húsz év telt el már azóta,
lélekben bár velem lehet,
s könnyedséggel én azóta:
kémlelem a felleget!