Padmé csöndben lopózott ki a villából, habár óvatosságának semmi értelme nem volt; falak és ajtók választották el lakótársától, attól a furcsa, lehengerlő Anakin Skywalkertől. Nem zavarhatta volna őt meg, akkor sem, ha nem lábujjhegyen oson ki a szobájából.

Padmé nem bírt a házban maradni, ahol magán érezte azokat a kutató, kék szemeket, ahol a levegő is mintha sűrűbb volna, ahol mintha minden sarokban a szenátor nézett volna vissza rá. Kint, az erkélyen a maga ura volt, a hűsítő, éjjeli szellő megtisztulást és békét ígért.

A tó vize lágyan fodrozódott, a Hold kerek, álmos, ezüst képe visszacsillant rá a tiszta tükörképből. Padmé letérdelt a hideg kőteraszon.

Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy elméje kiüresedjen; hogy a nap minden gondolata, fáradalma, aggodalma elillanjon az esti széllel. Hagyta, hogy az Erő megtalálja, s hogy ő megtalálja az Erőt.

Padmé nagyon szerette ezeket a csendes, üres pillanatokat, amik mások számára órákká nyúltak, de őt megtartotta az időtlenség. Nem érzett, nem félt, nem tudott önmagáról.

Ilyenkor az Erő megmutatott neki dolgokat. Gyakran a múltat idézte fel: egyszer még azt a pillanatot is sikerült visszaidéznie, amikor Obi-Wan megtalálta őt.

Talán most az volt az oka, hogy végre ő is Naboo-n volt, de Padmé ismét látta ezt a pillanatot, és most a helyszín is megmutatkozott előtte: gazdag villa kertjében játszott, mikor a jedi mester nagy barna köpenyében megjelent a fák között.

Szándékosan nem nézett az anyjára ebben az emlékben; nem akarta látni az asszonyt, aki megszülte, ha úgysem ismerheti meg őt soha. Padmé jedi volt, nem kislány.

És mégis, oly nagy volt a kísértés, hogy legalább egyszer... egyszer láthassa őt...

Kiszakadt a látomásból, mielőtt az érzelmei megnyerték volna felette a csatát. Méghozzá azért, mert lépteket, köpenysuhogást hallott a háta mögül.

Padmé nem nyitotta fel a szemét; anélkül is szinte látta maga előtt a fiút. Látta a habozó mozdulatát, mielőtt helyet foglalt volna mellette a kövön, hallotta a ruha zizegését, a fiú halk sóhaját.

– Csatlakozhatok? – kérdezte Anakin csendesen.

– Hisz már megtetted – felelte Padmé. Kuncogást hallott jobbfelől.

– Azért illett megkérdeznem.

Anakin haja álomtól volt kócos, a szeme mégis éberen csillogott az ezüstös sötétségben. Selyem hálóköntösét maga alá gyűrte, ingének elejét kissé kigombolta. Meleg éjszaka volt.

A lányra nézett maga mellett: a mozdulatlan alakra, a holdfény által megrajzolt, kecses vonalakra.

– Láttam az ablakból, hogy kijöttél. Én is ébren voltam, aztán... Megnéztem, jól vagy-e.

Nem jött válasz. Anakin tanácstalanul nézett körbe a teraszon.

– Ez valami... valami jedi meditáció, amit megzavartam? – tette fel végül a kérdést.

– Igen, meditálni jöttem.

Anakint megzavarta a kimért válasz, kissé kényelmetlenül helyezkedni kezdett. – Akkor talán mennem kellene...

– Ne! – Még Padmét is meglepte az erély, amivel mondta. – Ne menj el. Megnyugtat a jelenléted.

Valóban megnyugtatta? Hisz nem azért ment ki a villából, hogy végre falakat tudhasson maga és a szenátor között? De akkor miért érzi ezt a kellemes bizsergést a fiú közelében? Miért volt boldog, hogy vele ült kint, ebben a gyönyörű naboo-i éjszakában? Padmé megpróbált rendet tenni önmagában, de minél közelebb tudta magához Anakint, ez annál inkább nehezére esett.

Sokáig hallgattak: Padmé önmagával küzdött, Anakin pedig a szavaival.

A jedi, akinek mindig meg kellett volna őriznie a hidegvérét, és a szenátor, akinek mindig készen állt a kérdésekre a válasz, küszködött azzal, amijük eddig volt.

– Miért jöttél ki, Anakin? – kérdezte a lány a hosszú hallgatást megtörve, továbbra is lehunyt szemmel, leplezni próbálva megrendültségét.

– Nem tudok aludni – jött a válasz. A szenátor hangja fáradt volt, az árnyékok megnyúltak az arcán. – A beszédemet próbáltam megírni, hogy haladjak, hogy ne legyen felesleges ez a kiruccanás, de egyszerűen nem megy. Mert közben tudom, hogy a Szenátusban kellene lennem, kiállnom Ono mellett, keresni a gyilkosaimat és harcolni a rabszolgatartás ellen. Nem a Naboo-n kellene írogatnom.

– Nem mindig azt tesszük, amit tennünk kell, hanem azt, amit mondanak. – Padmé lehajtotta a fejét. – Mind a ketten olyan világban élünk, ahol a személyes érdekeket felülírja a kötelesség.

– És az a kötelességem, hogy elbújjak a feladataim elől? – kérdezte Anakin. Próbált dühös lenni, de most egyszerűen nem ment neki.

– Nem. Az, hogy átmentsd az életedet és a nézeteidet, hogyha túl erős az ellenfél. Nem hallgathatsz el, mert nem lenne más, aki betölthetné a hiányod. – Padmé rezzenéstelen arcán valami érzelem suhant át, de a holdfény sem tudta megfejteni, milyen.

– Szóval csak ez vagyok? Egy űrkitöltő? – kérdezte a szenátor keserűen. Padmé sóhajtott.

– Természetesen nem. Te vagy a lángoló eszme, ami arra vár, hogy alkalmazzák tudását. A beszéded el fog készülni, csak meg kell nyugtatnod a lelked, mielőtt igazán nekiülsz.

Anakin elgondolkodva nézett farkasszemet az éjszakával.

– Igazad van. Nyugtalan vagyok. Mindig is az voltam – ismerte el a szenátor halkan. – A harag volt az egyetlen lételemem, csak az vitt előre. Szenátor is csak haragból lettem: az egész világ az ellenségem volt. A múlt képtelen volt elengedni, akárhogyan is próbálkoztam lerázni magamról ezeket a láncokat. A harag... Sőt nem is, a gyűlölet... Sohasem múlt el. Még az Alderaanon, még a Coruscanton sem. Soha, Padmé.

– Amikor először találkoztunk, nagyon sok haragot éreztem benned. – Padmé végül felnyitotta a szemét és a víztükrön hintázó holdfényt figyelte. – Nagyon-nagyon sokat. Most viszont, ahogy lehunyom a szemem – valóban így tett, és még kicsit le is hajtotta a fejét, mintha keresne valamit –, már nem érzem ugyanezt. Most valahogy...

Padmé elharapta a mondata befejezését. Nem tudta rávenni magát, hogy kimondja.

– Most nyugodt vagyok. – Anakin mintha csak megérezte volna a lány bizonytalanságát, annál magabiztosabban jelentette ki. – Ahogy itt ülök veled és hallgatom a szavaid, úgy érzem, mintha egy egész világ színesedne ki előttem. Képes vagyok szemlélődni, anélkül, hogy érezném azt az örökös görcsöt magamban. Azt az undok, gyűlöletes görcsöt, amitől mindig ordítanom kellett, hogy mennyire fáj. – Anakin Padmére nézett, kezét tétován a lányéra fektette. Padmé nem rázta le magáról, nem ellenkezett, habár a testtartása megfeszült. – Melletted nem fáj, Padmé. Melletted kapok levegőt. Valójában ezért jöttem ki ide ma éjjel; mert a nyugalmamat kerestem. Téged.

A lány ismét felnézett a szenátorra. Ahogy a tekintetük találkozott, Padmé sem érezte már a korábbi feszültségét: csak annyit érzett, hogy ennek így kell lennie, mert ilyen békét, ilyen biztonságot a jedik hideg tanai sohasem nyújtottak neki.

Padmé megszorította Anakin kezét a sötétben. Így ültek a holdfényben, kéz a kézben, a víztükör hullámait csodálva, ahogyan az órák lassan egymásba folytak.

***

Jamillia királynő mindig jóságos arcán most haragos fintor jelent meg, ahogyan a holovetítő adását nézte. Nute Gunraynek, a Kereskedelmi Szövetség helytartójának képe kitöltötte a naboo-i palota termét, Sio Bibble kényelmetlenül húzta össze magát a holokép pásztázó, vörös szemei elől.

– Mivel magyarázza a hajókat a bolygóm fölött? – kérdezte a királynő. Vörös-arany ruháiban a királyi méltóság mellett megjelent a védelmező királynő szerepe is. – A Köztársaság egyik bolygójaként tiltakozom az erőszakos beavatkozás ellen.

– Ha ennyire tiltakozik – nézett rá a helytartó undok mosollyal –, akkor csak írjon alá egy szerződést.

– Azt hiszi, hogy vagyok annyira ostoba, hogy aláírjak egy inváziót legalizáló dokumentumot? – Jamillia higgadt maradt. A királynőnek mindig higgadtnak kell maradnia.

– Nem, királynő, nem hiszem azt. – Nute Gunray összefonta maga előtt kezeit. – Azt gondolom, hogy maga van olyan okos, hogy nem utasítja el az ajánlatomat.

– Soha nem írok alá olyan papírt, amely vagy a Köztársaság, vagy a Naboo békéjét akadályozza.

A helytartó egy pillanatra a válla mögé nézett, majd ismét a királynőre. Azokban a vörös szemekben most egy csepp bizonytalanság volt. – Majd meglátjuk, királynő. Majd meglátjuk.

A helytartó bontotta az adást. Jamillia körbenézett a jelenlévőkön, majd felállt trónjából.

– Értesítsük a Szenátust. Minél előbb.

Valorum halálsápadtan, reszkető kézzel fogta maga előtt a korlátot. A Szenátus hatalmas épületében csak úgy visszhangzottak Jamillia királynő szavai, és az egybegyűltek, arcukon a kétkedéssel, hallgatták.

– A bolygómat a Kereskedelmi Szövetség fenyegeti – mondta a királynő, szemét Valorumon nyugtatva. – A Köztársaság segítsége nélkül, attól félek, háborúba torkollik ez az invázió.

– Van valami bizonyítéka? – Valorum hangja nem szólt olyan erősen, mint egykoron. Hiába köszörülte a torkát, az nem sokat javított a helyzeten.

– A népem pusztulása talán nem elég bizonyíték? – Jamillia holoképe megremegett.

– Tiltakozom! – Lott Dod, a Kereskedelmi Szövetség szenátora felemelt kézzel visszakogzott. – Aljas rágalom, semmi több! A Kereskedelmi Szövetség csupán a Középső Gyűrűt érintő új adórendszerről kíván tárgyalni a Naboo bolygóval...

– Mióta eszköze egy invázió a tárgyalásoknak?

– Tiltakozom! – ismételte meg Lott Dod makacsul.

– Bizottságot küldünk a bolygóra, felség – felelte Valorum, Jamillia dühös holoképéhez fordulva. – A Jedi Tanács bizonyára segít megoldani a felmerülő problémákat.

Lott Dod, bár erre képtelen volt, mégis úgy tűnt, elsápadt hatalmas, csúcsos süvege alatt. – De kérem, erre igazán nincs szükség...

– Küldje azokat a jediket, Valorum kancellár. – Jamillia méltóságteljesen kiegyenesedett. – De most azonnal. A népem szenved a blokád alatt...

Sio Bibble némán hallgatta Naboo halljában a vitát. Tudta, hogy a köztársaság kereke nem fog olyan gyorsan forogni, hogy megmentse őket.

Milyen szerencse, hogy van náluk egy Jedi, mégha bujkál is...

***

Lott Dod és Nute Gunray elkeseredetten nézett szembe a holovetítő figurájával. Darth Sidiousból csupán az álla látszott, de még az is megvetésről tanúskodott.

– Most azonnal küldjék ki a Naboo-ra a csapatokat! – parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon.

– De mi lesz a jedikkel, uram? – Dod nem gondolta volna, hogy izzadni fog.

– Pusztítsák el őket. Ha valóban kiküldik őket, akkor is úgy kell alakítani, hogy sosem jártak maguknál.

Nute ellenkezésre nyitotta a száját, de a nagyúr leintette.

– Nincs szükségem ellenvetésre, helytartó. Csak cselekvésre.

***

Padmé másnap kissé kótyagosan ébredt. Mindig ragaszkodott hozzá, hogy együtt keljen a nappal, de úgy, hogy az éjszaka nagy részét ébren töltötte a villa teraszán a szenátorral, eléggé nehezére esett most is követnie szokását. Felcsatolta övére a fénykardját, és elindult lefelé a villa lépcsőin a reggeliző felé.

Anakin még aludhatott. Csak a megfigyelésükre kiküldött testőrök motoztak a folyosókon, de a kellemes csöndet még ők sem tudták megtörni.

Épp, mire megszokhatta volna a békét, sípolt a komlinkje.

– Naberrie – szólt bele, igyekezve hangjából száműzni az álmosságot.

– Sabé vagyok, a palotából – szólt bele a lány nagyon is élénken. – A királynő veszélyben van.

– A blokádról beszélsz? – Padmé tudott róla, de ügyesen eltitkolta a szenátor elől a tényeket az elmúlt napokban. Nem akarta, hogy Anakin pánikszerűen menekülésre fogja a bolygóról. A menekülés most veszélyesebb volt, mint vidéken elbújni. Úgy okoskodott, hogyha kilövik a hajójukat, akkor semmi esélyük a túlélésre.

– Igen. Nem érkeztek meg azok a jedi követek, akiket a Szenátus ígért, csak a Kereskedelmi Szövetség hajói. Theed felé tartanak.

Padmé nekidőlt az egyik faragott márványoszlopnak. – És én mit...?

– Segítened kell. A királynő Coruscantra fog menni. Kísérd el.

– De Anakin... – Meg is feledkezett róla, hogy a nevén nevezte a fiút, de Sabé hideg hangsúlya nem volt ilyen elnéző.

– Skywalker szenátornak is vissza kell térnie a Coruscantra, ha nem akar itt meghalni. Sajnálom, Padmé, de már aligha tudjuk biztosítani a védelmeteket, amikor a sajátunk is veszélyben forog.

– A vidéken...

– Már nincs olyan, hogy vidéki biztonság. Egy egész hadsereg vonul felénk. – Röpke szünet után folytatta. – Már itt is vannak.

– Mi?

– Padmé, siess. Segíts. Az udvarhölgyek, még ha ki is juttatják a királynőt, önmagukban kevesek lesznek minden feladathoz. És talán az eltűnt kollégáidnak is utána kellene nézned.

Padmé erősen gondolkozott. Megígérte mesterének, hogyha ilyen jellegű szituációba keverednek, mindenképpen értesíti őt, és vele beszéli meg a továbbiakat. Obi-Wan még a blokádról sem tud. Zygerrián van, és azóta sem hallott felőle.

– Jól van. – Nem volt más választása. Anakint és a királynőt is meg kellett védenie. – A palotához megyünk. Biztosíts nekünk egy hajót a meneküléshez.

– Meglesz.

Sabé azonnal bontotta a vonalat, Padmé pedig egyenesen a szenátor szobája felé száguldott.