Reggel Marbe arra ébredt fel, hogy Jarick a vállát rázogatva próbálja felkelteni őt.

- Marbe, megérkezett a bátyád! – mondta Jarick. – Az előbb találkoztam vele az elõszobában.

- A francba! – motyogta Marbe, miközben a szeméből kidörzsölte az álmot. – Kiyotónak szóltál már?

- Még nem – felelte Jarick. – Felébresszem vagy hagyjam, hogy tovább aludjon?

- Keltsd fel – válaszolta Marbe. – A lehető leggyorsabban szeretnék elmenni innen.

Erre Jarick bólintott, majd elkezdte felébreszteni Kiyotót. Marbe pedig elindult a konyha felé, hogy keressen valami reggelit.

Ugyan Marbe megpróbált halkan közlekedni, hogy a bátyja ne hallja meg, hogy felébredt, azonban bármennyire is igyekezett, a találkozást nem tudta elkerülni, ugyanis Madox-al a konyhában találkozott.

- Na, úgy néz ki, lebuktattalak, miközben éppen ételt próbáltál lopni – mondta Madox, mire Marbe-nak azonnal ökölbe szorult a keze.

- Azok után, amennyi pénzt tegnap hoztam, úgy érzem, jogom van ahhoz, hogy valamit reggelizhessek – felelte dühösen Marbe.

- Az apám mesélte, hogy még mindig jóban vagy Jarick-el. Én azt gondolom, ha szeretnél a nyomomba érni és akarsz majd találni magadnak valami normális munkát, akkor nem barátkozol többet azzal az utcakölyökkel.

- Nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak! – vitatkozott Marbe.

- De igen – felelte Madox, és miközben folytatta a mondandóját, nem vette észre, hogy Jarick megjelent az ajtónyílásban. – Attól még, hogy az Akadémia diákja vagy, én vagyok az idõsebb, úgyhogy kötelességed engedelmeskedni.

- Majd ha magasabb rangom lesz, mint neked, akkor majd neked lesz kötelességed engedelmeskedni nekem! – vágott vissza Marbe.

- Amilyen szerencsétlen vagy, örülj annak, ha az Akadémia tanárai nem buktatnak meg – válaszolta Madox. – Szerintem elfelejtetted, hogy gyerekkorunkban is én voltam a jobb tanuló, és ezért esélytelen, hogy jobban fizető munkád legyen, mint nekem.

Marbe-nak ebben a pillanatban telt be a pohár és már majdnem bevert egyet a bátyjának, azonban Jarick odaugrott mellé, és megállította őt.

- Hagyjad, Marbe! Nem érdemes vele összeveszni.

- Nicsak, megérkezett az utcakölyök! – mondta gúnyosan Madox, azonban Jarick nem reagált semmit, hanem csak megragadta Marbe karját, és kirángatta a fiút, mielőtt még vissza tudott volna szólni a bátyjának.

Miután Marbe és Jarick helyet foglaltak az elõszoba egyik kanapéján, Jarick megszólalt:

- A szüleid azt mondták, hogy körülbelül negyed óra múlva szeretnének egy csoportos reggelizést tartani. Szerintem azt még várjuk meg és csak utána induljunk.

- Ahogy szeretnéd – vonta meg a vállát Marbe, majd váratlanul hozzátette. – Szerinted nekem miért nincsen normális családom? Tudod, egy olyan család, ahol a tagok támogatják egymást és nem pedig megpróbálják kiszorítani a másikat.

- Tudod, hogy nekem sem volt normális családom – felelte sóhajtva Jarick. – Számomra Hollie jelentette a családot, de ő egyáltalán nem volt ilyen undok, mint a te családod. Hollie tényleg olyan volt, mint egy igazi nővér, még annak ellenére is, hogy nem volt közöttünk vér szerinti kötelék, ugyanis ő mindenben támogatott és mindig megvédett.

- Hát nagy kár, hogy én már soha sem fogom megtapasztalni a család érzését – válaszolta keserűen Marbe. – Minden évben csak egyre távolabb kerülök tőlük, és ha ez így fog folytatódni, teljesen idegenek leszünk egymásnak.

Ebben a pillanatban Marbe szülei kiléptek a szobából, így Jarick elrohant, hogy szóljon Kiyotónak, kezdetét veszi a reggeli.

Miközben pedig asztalhoz ültek, Jarick magában abban reménykedett, hogy tudott segíteni Marbe-nak azzal, hogy meghallgatta őt.

A reggeli után útnak indultak, amit egydül Kiyoto bánt. A fiú örült, hogy hetek óta először végre ehetett meleg ételt és egy ágyban tudott aludni, de ennek ellenére nem mert szólni Marbe-nak, hogy maradjanak még egy napot, ugyanis látta, hogy a fiú mennyire ideges, és tartott attól, hogyha ezt szóvá tenné, akkor Marbe péppé verné őt.

Ráadásul Kiyotónak semmi kedve sem volt Skyla után indulni, azok után, hogy az előző napon hagyta, hogy a lány kicsússzon a kezei közül.

"Remélem, Skylának sikerül időt nyernie, mert ha most futnának össze velünk, Marbe biztosan megölné őt" – gondolta aggódva Kiyoto, aki magában már átkozta azt a pillanatot, amikor nem mondott ellent az igazgatónak és vállalta, hogy Skyla után indult. – "Ez a küldetés az idő elteltével csak egyre rosszabb lesz és ráadásul kezdem azt érezni, hogy most már az én jelenlétem sem elegendő ahhoz, hogy vissza tudjam csábítani Skylát az Akadémiába. Azt hiszem, Skyla tényleg halálosan komolyan gondolta azt, hogy el akarja hagyni ezt a bolygót."

******

Ezen a napon Nilo volt a felelős azért, hogy szerezzen valami ételt, azonban a lány sehol sem talált boltot, és ezért már éppen készült, hogy visszainduljon Skylához és Acot-hoz, hogy nem talált semmit, azonban váratlanul megállította őt egy negyven év körüli férfi.

- Elnézést, hogy megszólítom, de esetleg eltévedt? Már harmadszorra jár ezen a környéken.

- Nem tévedtem el – felelte Nilo. – Egy boltot keresek, ahol tudok venni valami ételt.

- Én ismerek egy boltot, ahol viszonylag olcsón lehet ételhez jutni – mondta a férfi. – Nem akarja, hogy elkísérjem oda?

- De, azt megköszönném! – csillant fel Nilo szeme, aki megörült annak, hogy végre valaki tud neki segíteni.

Nilo egyedül akkor kezdett el gyanakodni, hogy valami nem stimmel a fickóval, amikor a férfi megállt egy kocsma elõtt.

- Öhm, elnézést, de ez nem egy bolt – mondta Nilo, miközben lassan hátrálni kezdett.

- Persze, hogy ez nem egy bolt. Ez egy kocsma – mondta vigyorogva férfi, és abban a pillanatban kitárult a kocsma ajtaja, ahonnan előugrott további két férfi, akik közül az egyik elõrántotta a pisztolyát.

- Szép kis summát fogunk kapni érte, abban már biztos vagyok – jelentette ki az újonnan érkezett férfi, és mielõtt még Nilo pislogni tudott volna, az idegen lelőtte őt.

******

Amikor Nilo magához tért, először mindent csak homályosan látott, de miután a szédülése elmúlt és kitisztult a látása, rájött, hogy a kezét és a lábát egy székhez kötözték, a száját pedig betömték.

"Úgy néz ki, hogy a férfi kábító lövedékkel lőtt le" – gondolta magában Nilo, miközben elkezdett emlékezni, hogy hogyan került ebbe a szituációba. – "Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire ostoba voltam! Skyla és Acot biztosan nem sétáltak volna bele ebbe a csapdába! Most a küldetésünk megint miattam került veszélybe."

Nilo szívét a félelem és a lelkiismeret-furdalás összeszorította, és ezért csukott szemmel próbált meg arra koncentrálni, hogy ne sírja el magát.

Azonban a lánynak nem sikerült elfolytania az érzelmeit és miközben egy magányos könnycsepp lefolyt az arcán, eszébe jutott, hogy mi volt az a pillanat, amikor végleg úgy döntött, hogy megszakítja a kapcsolatot a régi barátaival.

Nilo éppen az Ava és a Perla nevű barátaival rótta az Akadémia folyosóit, miközben éppen a közelgő vizsgákról beszélgettek, amikor váratlanul a három lány elé állt az egyik évfolyamtársuk és Nilóra mutatva megszólalt:

- Ha nem akarod, hogy itt helyben behúzzak egyet a képedbe, akkor most azonnal elindulsz az igazgatóhoz!

- De miért kellene az igazgatóhoz mennem? – kérdezte csodálkozva Nilo.

- Te csak ne játszad az ártatlant! Tudom, hogy te loptad el a pénzem a táskámból! – mondta dühösen a fiú, mire Nilo segítségkérõen a két osztálytársára nézett.

Azonban a két lánynak esze ágában sem volt kiállni Nilo mellett, és így aztán a lány kénytelen volt az igazgatóhoz menni. Nilo heteken keresztül próbálta bizonyítani az ártatlanságát, ez azonban eléggé nehezen ment neki úgy, hogy a barátai nem voltak hajlandóak alibit biztosítani számára.

Mivel a tettes soha sem került elõ, ezért Nilót büntették meg, és büntetésként neki kellett két héten keresztül éjszaka dobozokat pakolnia az Akadémia padlásán.

Nilo pedig minden egyes büntetéssel eltöltött óra után egyre jobban gyûlölte Avát, Perlát és azt a három további lányt, aki a baráti társaságába tartozott. Ezekben az idõkben Nilo fokozatosan egyre kevesebbet beszélt velük, és így egyre magányosabbnak érezte magát. De még a magánya ellenére sem volt hajlandó beszélni a volt barátaival, azok után, hogy cserben hagyták õt.

Azonban az egyik napon Nilo helyzete megváltozott. Azon a napon a lány különösen rosszul érezte magát, ugyanis most nem csak Skylával veszett össze, hanem a volt barátai közül az egyik lánnyal is. Nilo elkeserítõnek érezte a helyzetét és a szíve szerint azonnal otthagyta volna az Akadémiát az összes tanárral és diákkal együtt.

A folyosón síró lányra végül Acot talált rá, aki azonnal odament hozzá, még annak ellenére is, hogy eddig nem igazán beszélgettek egymással.

- Mi a baj, Nilo? Tudok valahogy segíteni? – kérdezte Acot.

- Összevesztem a barátaimmal – felelte Nilo, miután sikerült összeszednie magát annyira, hogy tudjon beszélni

- Miért, mi történt? – kérdezte Acot, akinek feltûnt, hogy egy ideje Nilo nem beszél azokkal az osztálytársaival, akikkel eddig jóban volt.

Erre Nilo mindent elmesélt, Acot pedig némán hallgatta őt. Miután Nilo végzett a mondanivalójával, Acot úgy döntött, megpróbálja felvidítani Nilót, és ezért megkérdezte:

- Tudom, hogy most rosszul érzed magad, de ettõl függetlenül nem szeretnéd megnézni a legújabb eszközt, amit szereltem? Még senkinek sem mutattam meg, úgyhogy különösen kíváncsi vagyok, mi a véleményed róla.

- Szívesen veled jövök! – felelte felcsillanó szemekkel Nilo.

Ezek után Nilo egyre többet beszélgetett Acot-tal, még annak ellenére is, hogy ez mennyire nem tetszett Skylának, aki szintén jóban volt a fiúval.

A mindent eldöntő beszélgetésre pedig három hónappal később, az Akadémia kertjében került sor.

Acot és Nilo már legalább tíz perce beszélgettek, amikor a lány váratlanul témát váltott:

- Tudod, Acot, be kell, hogy valljak valamit. Én egy ideje már nem akarok az Akadémiában tanulni. Egyszerûen elegem van az itteni életbõl és a szívem szerint elmennék innen.

- Csak nem engedi az Akadémia szabályzata, hogy kilépj az iskolából, igaz? – kérdezte különös fénnyel a szemében Acot. – Tudod, Nilo, nem te vagy az egyedüli, aki itthagyná ezt az egészet.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte Nilo.

Erre Acot körülnézett, majd amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem figyeli őket, megszólalt:

- Skyla eltervezte, hogy meg akar szökni és én pedig vele fogok menni.

- Én is veletek akarok szökni – suttogta hevesen dobogó szívvel Nilo, ugyanis tudta, hogy ő egyedül képtelen lenne kieszelni egy szökési tervet, de ha már adott volt egy ilyen lehetõség, mindenképpen élni akart vele.

Ugyan a lány először örült, hogy az Akadémia diákja lehet, ugyanis úgy gondolta, így lehet a legkönnyebben katona, hogy megbosszulja a szülei halálát, azonban mostanra rájött, hogy a bosszúval nem érne el semmit, hiszen a szüleit úgysem tudná visszahozni a halálból. Ráadásul időközben annyira megutálta az Akadémiát, hogy nem csak Skylával, de még a volt barátaival is szívesen elszökött volna innen.

- Ha szeretnéd, akkor velünk jöhetsz – felelte Acot. – Viszont akkor ezt a tervet titokban kell tartanod és senkinek sem szólhatsz róla, mert különben nem fogunk tudni elszökni. Mivel ez tényleg nagyon fontos, hogy titokban maradjon, ezért erről még a barátaimnak sem beszéltem.

- Kik tudnak a szökésről? És kik fognak velünk jönni? – kérdezte még mindig suttogva Nilo.

- Skyla, Kiyoto, te és én tudunk erről – felelte Acot. – Viszont van egy olyan sejtésem, hogy Kiyoto nem fog velünk jönni, ugyanis neki az apja a bolygó vezetője és ezért rá a szabályok hatványozottan vonatkoznak. Továbbá nem tűnt olyan lelkesnek, amikor Skyla elmondta neki a tervét.

- És mikor indulunk? – kérdezõsködött tovább Nilo.

- Holnap fogunk beszélni a szökés részleteiről és holnapután indulunk – felelte Acot. – Addigra szedd össze magad.

- Rendben – felelte Nilo, aki magában már nagyon várta, hogy végre maga mögött hagyhassa ezt az intézményt.

Nilót az emlékeiből az rántotta ki, hogy megjelent mellette egy férfi, aki közölte vele, hogy az Akadémiából már elindult érte három diák, mire Nilo csak még jobban megrémült, ugyanis tudta, hogy az a három diák csakis Marbe, Jarick és Kiyoto lehet.

Azonban mielőtt Marbe beronthatott volna a kocsmába, Skyla eléugrott és megtámadta a fiút. Skyla minden erejével azon volt, hogy magára vonja a három fiú figyelmét, ugyanis tudta, hogy Acot-nak csak akkor lesz esélye kiszabadítani Nilót.

Szerencsére a fiú a gyorsan bejutott a kocsmába, ahonnan sikerült kijuttatni a Nilót, így aztán végre mind a hárman elmenekülhettek.

- Merre menjünk tovább, Skyla? – kérdezte zihálva Acot, miközben õ és a két lány az utcákon futottak. – Csak azért kérdezem, mert ha a környéken maradunk, akkor biztos, hogy el fognak kapni bennünket, mert most nem csak Marbe-ék üldöznek minket, hanem néhány helyi fickó is segít nekik.

Erre Skyla lefékezett az egyik utcán, hogy körülnézzen, azonban Nilo megelõzte őt, ugyanis eszébe jutott egy ötlet:

- Itt van mellettem egy csatornafedő. Mi lenne, ha ide ugornánk le?

- Hát ez nem a leggusztusosabb dolog, amit tenni fogunk, de nincs más lehetőségünk – felelte Skyla, mire Acot odament a csatora fedeléhez, és kinyitotta.

Nilo, Acot és Skyla pont időben ugrottak le a csatornába és zárták le a tetejét, ugyanis a következő pillanatban már lépéseket hallottak az utca vége felől.

"Nagyon remélem, hogy itt nem fognak keresni minket" – gondolta magában Skyla. – "Nem akarok egy csatornában meghalni."