A Kristályváros nem véletlenül kapta ezt a nevet, és erre Skyla, Acot meg Nilo már akkor rájöttek, amikor megérkeztek a település bejárata elé. Ott ugyanis két hatalmas kristály foglalt helyet, amelyeket ha fény ért, kék, zöld vagy piros színekben csillogtak.

- Szerintetek mennyi pénzt kapnánk, ha ezeket elvinnénk és eladnánk? - kérdezte Nilo.

- Mégis hogyan tudnánk elcipelni két ilyen hatalamas izét? - mondta Acot, és ezzel a kijelentésével sikerült elvennie Nilo kedvét attól, hogy elvigye a kristályokat.

Az utcán több olyan közvilágítási lámpát és kerítést is láttak, amin különbözõ krsitályok díszelegtek és Skyla úgy gondolta, hogy a háború kezdete elõtt valószínûleg még több ilyen lehetett az utcákon.

A három fiatalnak azonnal feltûnt, hogy az összes helyi olyan sapkát viselt, aminek a tetején egy kristály foglalt helyet. Nilónak ez a kiegészítõ annyira tetszett, hogy a szíve szerint vett volna egyet, azonban tudta, hogy ezt az ötletét Skyla és Acot biztosan leszavaznák.

Rövidesen Skyláék azt is kiderítették, hogy a helyiek nem valami barátságosak, ugyanis egyikõjük sem akart segíteni nekik, hogy merre kell tovább menniük a Földalatti város felé.

- Ha a holotérkép sem fog a segítségünkre lenni, akkor kénytelenek leszünk megvesztegetni néhány helyi fickót - hozta meg végül a döntését Skyla.

- És ha pénz se kell nekik? - kérdezte aggódva Nilo.

- Akkor ellopom az egyikõjük sapkáját és megfenyegetem, hogy csak akkor adom oda, ha segítenek nekünk - rúgott a földbe tehetetlenségében Skyla, miközben a mellette lévõ Acot kézbe vette az irányítást és megnézte a térképet, ami csak egy pontot jelzett a város helyén, így azt se tudták használni.

Erre Skyla, Acot és Nilo már éppen készültek volna útnak indulni, amikor két, tizenkét év körüli gyerek odafutott hozzájuk, akiknek a fején szintén helyet foglalt egy sapka, aminek a tetejét egy kristály díszítette.

- Ti kik vagytok? És mit kerestek itt? - kérdezte kíváncsian az egyikük.

- Hozzánk ritkán szoktak ellátogatni idegenek - tette hozzá a másik.

- A Földalatti városba szeretnénk eljutni - felelte Acot, ugyanis nem látta értelmét a titkolózásnak, hiszen a két gyerek láthatóan csak segíteni szeretett volna nekik.

- Akkor lehet egyszerûbb lett volna, ha inkább megkerülitek a városunkat - mondta a gyerek. - De mivel most már túl messzire jöttetek, ezért azt javaslom, hogy kérjétek meg az egyik bányászunkat, hogy vigyen keresztül titeket a barlangjáraton, mert úgyis el lehet jutni a Földalatti városba.

A két gyerek szüleinek csak ebben a pillanatban tûnt fel, hogy a csemetéik elmenekültek a családi séta elõl, és ezért szólongatni kezdték õket, mire a gyerekek elköszöntek Skyláéktól és rohanni kezdtek a szüleik felé.

- Tûnjünk innen! - javasolta Skyla, ugyanis biztos volt abban, hogy a gyerekek el fogják mesélni, hogy idegenekkel találkoztak.

Ezek után a három fiatalnak nem telt sok idõbe, hogy találjanak egy barlangot, ugyanis az utcákon szinte mindenhol volt egy olyan tábla, ami jelezte nekik, hogy merre kell menniük.

A barlang elõtt meg is pillantottak egy öregembert, akik éppen különbözõ színû és méretû kristályokat pakolt be egy vagonba, aminek az elején egy föld fölött lebegõ sikló parkolt.

- Elnézést! Tudna nekünk segíteni? - szólította meg Skyla az öreget. - Szeretnénk eljutni a Földalatti városba.

Amikor az öregember hátrafordult és észrevette a három fiatalt, teljesen elsápadt és rémülten felkiáltott:

- Maguk azok a szökevények, akiket mindenki keres! Segítség, itt vannak a szökevények és...

Azonban a mondatát már nem tudta befejezni, ugyanis Nilo elõkapta a pisztolyát és lelõtte õt.

- Ezt most miért kellett? - kérdezte felháborodottan Skyla, aki számára az események hirtelen túl gyors fordulatot vettek.

- Ha nem lövöm le, akkor túl nagy zajt csapott volna, és akkor az összes bányában lévõ ember ránk támadna - felelte Nilo, ugyanis nem akarta azt a választ adni, hogy bepánikolt és egyedül ez a megoldás jutott az eszébe.

- Azt hiszem, a bányában lévõk így is úgy is ránk fognak támadni - mutatott elõre Acot, ahol a zaj miatt már elkezdtek gyülekezni az emberek.

Ha Nilo az ösztöneire hallgatott volna, erre a kijelentésre azonnal támadást indított volna, de ehelyett Skylára nézett, ugyanis bízott abban, hogy a másik lánynak talán van valami terve arra, hogy hogyan kerülhetnék el a harcot.

Azonban Skyla akármit is tervezett, nem tudta végrehajtani, ugyanis váratlanul az egyik bányász észrevette a társa holttestét, mire azonnal támadni kezdett.

Erre a három fiatal is fegyvert rántott és viszonozták a sortüzet.

Rövidesen viszont újabb problémák jelentekeztek, ugyanis Nilo fegyvere váratlanul jelezte, hogy elfogytak az energia cellák. Azonban Nilo nem akart kimaradni a harcból és ahelyett, hogy behúzódott volna Skyla és Acot mögé, puszta kézzel támadott az ellenségükre.

Mivel Nilo vaskos testalaktú volt és a karjába is szorult erõ, ezért a gyengébb férfiakkal könnyedén fel tudta venni a versenyt. Már csak azért is könnyedén tudott harcolni ellenük, mert amíg õt kiképezték az Akadémia a tanárai, addig a bányászokat nem tanították meg a legkülönfélébb harcmûvészetekre.

Skylának azonnal feltûnt, hogy mit mûvel Nilo, de nem akarta figyelmeztetni a lányt, úgyanis úgy gondolta, azzal csak többet ártana, mint segítene, hiszen akkor elvonná Nilo figyelmét, aki jelenleg is az egyik alacsonyabb férfival bírkózott a porban.

A szökevényeknek szerencséjük volt és ezért rövid időn belül mind az öt ellenfelükkel sikerült elbánniuk. Miközben pedig besétáltak a barlanga, Acot azonnal megkérdezte Nilót, hogy mi történt a fegyverével.

- Kifogyott az energiacellája - felelte Nilo.

- Add ide, megpróbálok vele kezdeni valamit, hogy legalább még egy kis ideig tudjon mûködni - kérte Acot.

- Nilo fegyverét egyelőre hagyjad, és inkább a világítást szereljed meg, amit valaki szétlõtt - szólt közbe Skyla, ugyanis az elõttük lévő barlangteremben és folyosón teljesen sötét uralkodott, ahol egyedül a kívülről beáramló napfény miatt láttak valamit. - A pisztolyba pedig majd veszünk új energiacellát, ezért nincs értelme azzal foglalkozni, mert úgysem tudnád mûködésre bírni.

- Rendben - felelte Acot, és miután Skyla a kezébe nyomott egy szerelõládát, azonnal munkához látott.

Acot mindig is közel érezte magát a különbözõ technikai eszközökhöz és világ életében azzal kapcsolta ki az agyát, hogy valami eszközt bütykölt.

A fiú arra is emlékezett, hogy a szerelést az apja szerettette meg vele és már egészen kicsi kora óta figyelte az apját, amikor dolgozik. Pont ezért Acot gyerekkorában is akkor volt a legboldogabb, amikor az apja arra tanította, hogy mit hogyan kell helyrepofozni.

Acot nem csak az apjához, hanem az anyjához is ragaszkodott és ezért, amikor az egyik kemény tél során sok másik polgárral együtt halálra fagytak, Acot úgy érezte, valami az õ szívében is meghalt.

A fiú akkor már egy éve az Akadémia diákja volt, így láthatta, hogy az iskolában mennyivel jobb körülmények közt éltek, mint az otthonában. Acot az iskola igazgatóját és a bolygó vezetõjét hibáztatta, ugyanis úgy érezte, ha az Akadémia összes diákját és tanárát meg tudták védeni a fagyhaláltól, akkor valakinek az ő szülein is kellett volna segítenie.

Most pedig úgy érezte, talán ez volt az elsõ pillanat, amikor csalódott az Akadémiában és az egekig felistenített vezetõben, akinek a bolygó vezéreként kellett volna tennie valamit, hogy megakadályozza, hogy ilyen sokan haljanak meg.

Így aztán, amikor évekkel késõbb Skyla megkérdezte tõle, hogy nem akar-e vele szökni, a fiú örömmel mondott igent, ugyanis úgy érezte, semmi fontosat sem hagyna itt, ha elmenne egy másik bolygóra. Ugyan Acot-nak volt pár barátja, de úgy érezte, azok a fiúk úgy sem értenék meg, hogy miért akar elszökni és ezért inkább egyikkel sem osztotta meg, hogy mit tervez.

- Megcsináltad, Acot! - kiáltott fel a következõ pillanatban Nilo, ugyanis a lámpák ismét mûködtek.

- Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled, Acot! - sóhajtott fel hálásan Skya. - Amíg dolgoztál, találtam a földön egy térképet, ami jelöli, hogy a barlangban melyik járat hová vezet.

Miután megállapították, hogy merre kell tovább haladniuk, Nilo váratlanul megszólalt:

- Na várjunk csak egy pillanatot! Nem volt egy olyan szimuláció az Akadémiában, hogy mit kell tenni, ha barlangban kellene harcolunk?

- De igen! - felelte Acot. - Én még arra is emlékszem, hogy hitelessé tegyék a harcot, még köveket is dobáltak ránk.

- És csapatokban kellett egymás ellen harcolnunk - tette hozzá Skyla, miközben rájött, erre az emlékére is keserû lesz visszagondolnia azok után, hogy ennél a gyakorlatnál is Kiyoto volt a társa.

Amikor a tizennégy év körüli Skyla megtudta, hogy a következõ óráján csapatokban fognak harcolni, azonnal megkérdezte a két hozzá legközelebb álló barátját, hogy lesznek-e vele egy csapatban. Kiyoto azonnal igent mondott, azonban Acot sajnálkozva mondta, hogy már csatlakozott egy másik csapatba. Így aztán Skyla és Kiyoto végül egy Mindy nevû lányt szerveztek be harmadik félnek a csapatba.

- A mai órán úgy fogtok egymás ellen küzdeni, mintha egy barlangban harcolnátok! - közölte az oktatót, mire Kiyoto döbbenten nézett Skylára.

- Ne aggódj, meg fogjuk tudni csinálni - mondta bíztatóan Skyla.

Amikor a csapatok közötti párbaj kezdetét vette, Mindy szinte az elsõ percben kiesett a küzdelembõl, így aztán Skyla és Kiyoto magukra maradtak.

Miután Skyla és Kiyoto el tudtak menekülni a csata középpontjából, behúzódtak egy mesterséges szikla mögé, hogy új technikát beszéljenek meg.

- Mivel egyel kevesebben vagyunk, mint a többi csapat, ezért én úgy gondolom, hogy akkor járunk a legjobban, ha a rejtõzködõ techinikát alkalmazzuk és csak akkor szállunk harcba, ha az feltétlenül szükséges - javasolta Skyla, mire Kiyoto bólintott.

Ezek után Kiyoto és Skyla sziklától szikláig lopakodtak és igyekezetek kikerülni az ellenfeleiket.

Azonban amikor Skyla elbotlott egy kisebb kõben a sötét miatt, Skyla és Kiyoto nem tudták tovább tartani magukat a terhez. A lány hibája miatt a közelben lévõ Marbe felfigyelt rájuk és a kezében lévõ bottal azonnal a kiszolgáltatott helyzetben lévõ Skyla felé sújtott.

Kiyoto viszont nem hagyta, hogy kiejtsék a csapattársát, és a botjával felfogta Marbe ütését.

Skyla tudta, hogy Marbe fizikai ereje sokkal nagyobb, mint Kiyotoé és ezért miközben felkelt, rájött, hogy Marbe-ot nem fogják tudni párbajban kiütni. Így aztán Skyla jelzett a fiúnak, hogy egy kis ideig foglalja el Marbe-ot, õ pedig felmászott az egyik szikla tetejére és a kezében lévõ, kábító lövedéket tartalmazó pisztolyt Marbe felé irányította.

Ugyan Marbe észrevette, hogy Skyla felmászott a sziklára, de ennek ellenére nem tudott tenni ellene semmit sem, mert a többi csapattársa már kiesett, õt pedig lefoglalta Kiyoto. Marbe hiába támadott egyre dühösebben, Kiyoto megõrizte a hidegvérét, amikor pedig Marbe ájultan esett össze Skyla kábító lövedéke miatt, megkönnyebbülten felsóhajtott és már rohant is a szikla felé, hogy segítsen a lánynak lekászálódni onnan.

Skyla pedig hálásan kapaszkodott Kiyoto kezébe, és miközben a fiú lesegítette õt a szikláról, maga sem tudta volna megmondani, hogy miért, de jól esett neki Kiyoto érintése. De persze aztán fiú elengedte õt, Skylában pedig tudatosult, hogy van egy harc, amit még meg kell nyerniük.

Ezt követõen Skyla és Kiyoto még tíz percig tudtak játékban maradni, ugyanis utána az erõsebb csapatok tagjai kiejtették õket.

- Hé, Kiyo! Tudom, hogy végül nem sikerült nyernünk, de szerintem ettõl függetlenül nem teljesítettünk rosszul - mondta Skyla. - Rádaásul ha te nem vagy ott, Marbe sokkal hamarabb kiejtett volna engem, úgyhogy köszönöm, hogy megvédtél.

- Nincs mit - felelte a fiú. - Te pedig ügyesen lelõtted Marbe-ot.

- Hát úgy néz ki, jó csapat vagyunk együtt - vonta meg a vállát Skyla, miközben igyekezett, hogy ez a mondat a lehetõ legártatlanabbul hangozzon, ugyanis magában ezt nem csak erre a gyakorlatra értette, hanem az egész életükre.

Skyla elképzelhetetlennek tartotta az életét Kiyoto nélkül, azonban arról fogalma sem volt, hogy ezt hogyan tudná a fiú tudatára adni.

- Pont ezért szeretném, ha legközelebb is egy csapatban lennénk - válaszolta Kiyoto, aki még csak nem is sejtette, hogy a lány hogyan értette az elõbbi mondatát.

Így aztán Kiyoto túlzott lelkesedéstõl fûtve hozzátette:

- Még pár ilyen gyakorlat és biztosan mi leszünk az elsõk!

- Efelõl semmi kétségem sincs - mondta nevetve Skyla, aki viccesnek találta a fiú lelkesedését. - Én már nevet is találtam magunknak: az Akadémia megállíthatatlan duója!

- Ugyan már, ez egyáltalán nem hangzik jól - legyintett Kiyoto. - Szerintem az sokkal jobb név lenne, hogy Mennydörgés Csapat!

Skyla emlékezett, hogy ezek után a délután hátralevõ részében azon vitatkoznak, hogy mi lenne a lehetõ legjobb csapatnév számukra és ezért ez a lány számára egy kellemes emlék maradt, még úgy is, hogy semmilyen helyezést sem értek el.

"Nincs értelme Kiyotón gondolkodnom, mert az csak hátráltatja a küldetésünket" - töprengett magában Skyla, aki tudta, hogy a fiú még mindig egy fájdalmas pont volt a számára. - "Bármennyire is hiányzik, nem szabad rajta gondolkodnom. Már csak azért sem, mert haragudnom kellene, amiért elárult."

Azonban Skyla bármennyire is szeretett volna haragudni a fiúra, egyszerûen képtelen volt rá és csak végtelen szomorúságot érezett, amikor rá gondolt. Ez a szomorúság pedig egyedül akkor enyhült valamelyest, amikor a küldetésével foglalkozott.

Ebben a pillanatban Acot, Skyla és Nilo megérkeztek a Földalatti város bejárata felé, így Skyla azonnal megfeledkezett az emlékérõl, és Kiyoto helyett inkább arra koncentrált, hogy a holotérképükkel bemérjék az új helyzetüket.