Kora hajnalban Nilo riasztotta a csapatot, aki jelezte, hogy úgy hallja, mintha közelednének feléjük. Erre Acot és Skyla azonnal talpon voltak és miután ők is ugyanerre a következtetésre jutottak, összeszedték a dolgaikat és a lehető leghalkabban igyekeztek eltűnni a helyszínről.

Amikor Skyla és a kis csapata útnak indultak, még nem is sejtették, hogy Marbe csapdát állított nekik. A kék szemű lány csak akkor érezte, hogy itt valami nem stimmel, amikor tíz perccel később azt vette észre, hogy akármerre futnak, mindenhol rendőrök állják az útjukat.

Ráadásul az egyik utcában a rendőröket Marbe vezette, aki azonnal Skyláék után iramodott, amikor meglátta őket.

Skylának azonnal feltűnt, hogy se Jarick-et se Kiyotót nem látta, azonban ezen az információn nem volt túl sok ideje töprengeni, ugyanis váratlanul Nilo megszólította őt.

- Most mi legyen, Skyla? Ha visszafordulunk, akkor egyenesen Marbe karjaiba futunk, de ha előre megyünk, akkor az egyik rendőrcsoportba fogunk ütközni - kérdezte lihegve Nilo, aki tudta, hogy mi vár rájuk az utca elején, ugyanis arrafelé két perccel ezelőtt jártak.

- Fogalmam sincs - mondta Skyla, aki lassan már azt kezdte el fontolgatni, hogy fel kellene valahogyan mászniuk az egyik felhőkarclóra és ott kellene elrejtőzniük.

Azonban a következő pillanatban változott a felállás, ugyanis hirtelen az egyik felhőkarcolóból kilépett egy öregember és megszólította őket:

- Kövessetek!

Erre Nilo azonnal az idős férfi után indult volna, azonban Acot megállította őt, ugyanis nem volt biztos abban, hogy tényleg megbízhatnak-e az idegenben.

- Tudom, hogy most mennyire féltek, de higgyétek el, megvan rá az okom, hogy miért akarok segíteni nektek - folytatta szinte kérlelő hangon az öregember.

- Rendben - egyezett bele végül Skyla, aki a nyomában loholó rendőrök miatt azonnali választás elé került.

Miközben Skyla és a két barátja belépett a felhőkarcoló belsejébe, a lány arra gondolta, ha az öreg rosszat akar nekik, akkor ezzel az egy emberrel nem lesz nehéz elbánniuk.

- Gyorsan, siessetek! - intette maga után a fiatalokat a férfi, majd nehézkesen odébb húzott egy hatalmas szőnyeget, ami mögött egy csapóajtó tárult fel.

Az öregember a csapóajtót is felnyitotta, ami alatt egy lépcső vezetett a mélybe.

- Másszunk le ide? - fordult Nilo az öreg felé, mire a férfi bólintott.

Miután a csapat mindhárom tagja leért, a férfi is utánuk jött, majd megpróbálta visszahúzni a szőnyeget az eredeti helyére utána pedig lezárta a csapóajtót és feloltott egy villanyt. Ennek köszönhetően pedig láthatóvá vált, hogy Nilo, Acot, Skyla és az öregember egy föld alatti járatban álltak, aminek egyelőre még nem látták a végét.

- Ez a járat már jó párszor megmentette az életem - mondta az idős férfi, és szeretettel megütögette a falakat. - Bárcsak az unokámon is tudtak volna segíteni!

- Miért segítesz nekünk? És hova vezet a járat? - kérdezte Skyla, miközben Acot alaposan megvizsgálta a falakat, hogy megvizsgálja, ha harcra kerülne a sor, nem dőlnének-e rájuk.

- Ez a járat a Főkórházhoz vezet - felelte az öregember. - És azért segítek nektek, mert így szeretném jóvá tenni azt, hogy az unokámat nem tudtam megmenteni. Az unokám most körülbelül öt évvel lenne idősebb nálatok és azért kellett meghalnia, mert hozzátok hasonlóan megpróbálta elhagyni a Hekore-t, azonban ennek a városnak a határában elkapták és megölték őt.

- Részvétem - felelte Nilo, aki őszintén sajnálta a magára maradt öreget.

Azonban Skylát és Acotot fele annyira sem hatották meg a hallottak, ugyanis ők még továbbra is tartottak attól, hogy mi lesz velük, ha a férfi hazudik és csak fel akarja őket adni a rendőrségnek, pénzért cserébe.

- És miért pont a Főkórházba vezet a járat? - kérdezte Acot, aki számára sokkal logikusabb lett volna, ha egy távolabbi utcában kötne ki.

- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát a férfi. - Ezt még a dédapám építette, akinek az idejében még nyugodtan el lehetett hagyni a Hekore-t és valószínűleg álmában sem gondolt arra, hogy ezt egyszer arra fogja használni az egyik utódja, hogy szökevényeket csempésszen.

Miközben sétáltak, Nilo elkezdett beszélgetni az öregemberrel, azonban Acot egyre csak azon törte a fejét, hogy mégis hogyan fognak úgy kijutni a Főkórházból, hogy senki se vegye észre őket.

A fiú fejből is ismerte a Főkórház alaprajzát, ugyanis ezt meg kellett tanulnia az egyik küldetésre, amit pár évvel ezelőtt az Akadémia adott neki, és szerencsére azóta sem felejtette el. Ez a tudása viszont jelenleg inkább töltötte el aggodalommal, mint megnyugvással, ugyanis így emlékezett arra, hogy az épület mind a három kijáratát fegyveres katonák őrzik, akik egy percre sem hagyták el az őrhelyüket.

Ebben a pillanatban megérkeztek a járat végére. Erre Nilo köszönetet mondott az öregembernek, azonban Skyla és Acot azonnal azon kezdtek el tanakodni, hogy most merre induljanak tovább. Végül is Skyla engedett Acot szavának és követte a fiút a kevésbé szimpatikus folyosó felé, ugyanis úgy gondolta, jobban jár, ha bízik a fiú tudásában.

Acot-nak igaza lett, ugyanis azon a folyosón senki sem tartózkodott és egyedül a betegszobák mögül hallatszódtak panaszos nyögések és fájdalmas sóhajtások.

Egy ideig minden rendben ment, és Acot mindig ki tudta választani az elhagyatott folyosókat, azonban a következő pillanatban fülsértő hangon felvíjogott a közeli arcérzékelő.

- A francba, hogy ezt nem vettem észre! - kiáltott fel dühösen Nilo, aki tudta, hogy ő volt az, aki belelépett az arcérzékelő hatósugarába.

Hirtelen egy fal is leereszkedett a három fiatal elé, amit Acot azonnal megpróbált hatástalanítani. Mivel Skyla nem igazán éretett a technikai eszközökhöz, ezért úgy döntött, hogy ezt inkább a fiúra hagyja és jobban jár, ha majd a feléjük közeledő emberekkel fogja felvenni a harcot.

Az őrség rövidesen meg is érkezett, mire Skyla azonnal előrántotta a pisztolyát és harcolni kezdett. Nilo viszont se Skylának, se Acot-nak nem segített, hanem helyette megpróbált kimászni az ablakon, ugyanis úgy gondolta, talán a magasból észreveheti, hogy merre tudnának tovább szökni.

A kissé vaskos testalkatú lány csak nehezen tudta kipréselni magát az ablakon, ugyanis a szűk ablakkeret eléggé megnehezítette a dolgát.

"Majd a hónapokon keresztüli utcán élés során biztosan le fogok adni pár kilót, és akkor talán az ablakokokon való kimászás is könnyebb lesz" - gondolta Nilo, miközben az erőlködéstől és az aggodalomtól keletkezett kövér izzadtságcseppek valóságos patakot képezve folytak le a homlokáról.

Végül is a lánynak sikerült kijutnia a tetőre, ahonnan csak pár métert kellett előre kúsznia ahhoz, hogy eljusson egy erkélyig, amire ha átmászik, sokkal jobban szemügyre tudja venni a körülötte kialakult helyzetet.

Miközben a lány araszolva haladt előre, kétségbe esetten koncentrált arra, hogy a tetőn valami kapaszkodót találjon és közben semmi képpen se nézzen le, ugyanis tudta, hogy akkor minden elveszett. Nilo egyre közelebb jutott az erkélyhez, és közben egyedül azon gondolkozott, hogyan jutott el oda, hogy már nem tekinti az Akadémiát az otthonának, hanem sokkal inkább úgy érzi, a legnagyobb ellenségei élnek ott.

Nilo meglepően későn, vagyis 12 éves korában került az Akadémiába, ahol azonnal a vele egykorúak csoportjába osztották. A lány azért ilyen későn került be az intézet falai közé, ugyanis eddig egy teljesen átlagos iskola tanulója volt, ahová a szülei iratták be.

Nilo anyja és apja katonák voltak és a képzettségük miatt egészen addig biztonságban voltak, amíg egy napon ki nem tört a Hekore és a Genoso nevű bolygók közötti háború és az egyik Genoso elleni ütközet során életüket nem vesztették.

Nilo napokig sírt és hetekig képtelen volt kimozdulni a házból, és azokban az időkben az anyja testvére vigyázott rá. Azonban a lány az egyik nap rájött, hogy ő bosszút akar állni a szülei halálán és ezért csatlakozott az Akadémiába, amiről tudta, hogy katonákat képeznek a Genoso elleni harcokhoz. Nilo tudta, hogy az Akadémiába bárkit gond nélkül felvesznek és cserébe csak annyit vártak el a diákoktól, hogy a végletegig legyenek hűségesek a Hekore-hoz és annak a vezéréhez, továbbá tartsák be az Akadémia szabályait. Nilo úgy gondolta, ez nem lesz nehéz és ezért a félelem legkisebb jele nélkül jelentkezett az iskolába.

"A szüleim is itt ismerkedtek meg" - gondolta Nilo, miközben először sétált végig az Akadémia falai között.

Nilót az sem zavarta, hogy nála sokkal ügyesebbekkel jár egy osztályba, akik közül jó páran már egészen kicsi koruk óta az Akadémia tanulói. Ennek ellenére Nilo mégis egy csapat, hozzá hasonló újonccal barátkozott össze a leghamarabb, akik ugyanabban az évben csatlakoztak az Akadémiához, mint ő.

Nilónak éveken keresztül a vele egy időben csatlakozott osztálytársai voltak a legjobb barátai, és csak egy évvel ezelőtt történt meg az a szintű változás, ami miatt Nilo elfordult tőlük és inkább Acot-tal kezdett el barátkozni, aki pedig elfogadta őt és hajlandó volt neki adni egy új esélyt.

Ebben a pillanatban Nilo megérkezett az erkély elé, aminek a korlátja fölött átlendítette magát és tekintetével azonnal a menekülési útvonalat kezdte keresni.

A lány rövidesen meg is pillantott egy űrsiklót, ami az erkély előtt repült egy méterrel, mire Nilo felmászott az erkély peremére, hogy át tudjon ugorni az űrsiklóra. A lány egy ijesztő pillanatig a levegőben lebegett, de aztán keményen landolt az űrsikló tetején. Nilo a pisztolya végével beütötte az ablaküveget, és miután az összes üveg távozott a levegőbe vagy az űrsikló belsejébe, Nilo megkapaszkodott az ablak keretében és bemászott rajta.

Miután Nilo kilőtt egy kábítólövedéket az űrsikló pilótájára, átvette a vezetést és a Főkórház felé vette vele az irányt.

- Acot, Skyla! Erre gyertek! - kiáltott be az ablakon Nilo, mire mind a két fiatal átmászott az űrsiklóba.

- Te jó ég, micsoda őrült terved volt, Nilo! - csóválta meg a fejét Skyla, akinek soha sem jutott volna eszébe, hogy a tetőn keresztül szökjenek meg.

Skyla most örült először ténylegesen, hogy a kissé forrófejű lány is a csapatuk tagja, ugyanis nem volt biztos abban, hogy Acot vagy ő ilyen lépésekhez folyamodtak volna.

A kék szemű lány kijelentésére Nilo csak elmosolyodott, ugyanis úgy érezte, ez egy dicséret volt Skyla részéről. Nilo pedig csak most jött rá, hogy ez bizony tényleg elég kockázatos lépés volt a részéről.

Miután Acot is elhelyezkedett, Nilo végre a gázra léphetett, és ezek után megpróbált a lehető leggyorsabban eltávolodni a Főkórháztól.

Miközben Nilo az űrsiklóval foglalkozott, Skyla még utoljára lenézett a földre, hogy megtudja továbbra is üldözik-e őket. Azonban nem csak az odalent várakozó rendőröket vette észre, hanem a dühtől tajtékzó Marbe-ot is és a közelében álldogáló Jarick-et és Kiyotót is.

Skyla tekintete egy pillanatra összefonódott Kiyoto tekintetével, de aztán gyorsan elfordult, ugyanis nem akart a fiúval foglalkozni.

- Innen átveszem - szólalt meg váratlanul Acot, majd helyet cseréltek Nilóval és ő kezdte el az űrsiklót vezetni. - Remélem az űrsikló akkumulátora bírni fogja a főváros határáig.

- És a főváros után merre fogunk menni? - szólalt meg Nilo.

- A Földalatti város felé vesszük az irányt, de ahhoz, hogy oda eljussunk, át kell haladnunk a Kristályvároson - felelte Skyla, miközben megnézte, hogy az űrsikló előző pilótája valóban nincs-e eszméleténél.

- Még soha sem jártam ott - felelte Nilo. - Sőt, ha jobban belegondolok, eddig még egyszer sem hagytam el a fővárost.

- Az Akadémia tanárai gondoskodnak arról, hogy a fővároson kívül még véletlenül se jussunk el sehová se - válaszolta komoran Skyla. - Még tanári kísérettel, egy küldetés keretében sem.

Ezek után csend ereszkedett az űrsikló utazóira, és amíg a jármű akkumulátora nem merült le, nem is váltottak több szót.