Három nappal később Marbe és Jarick elérkezettnek látták az időt arra, hogy szóljanak az uralkodónak, Keron meghalt.

Azonban a két fiú nem azt tervezte, hogy elmondják az igazságot és bevallják, hogy ők ölték meg Keront, ugyanis mindent Kiyotóra akartak rákenni.

Így miután Marbe elküldte Kiyotót az erdőbe, a két fiú felhívta az uralkodót, aki azonnal fogadta a hívást.

- Elnézést, hogy zavarom magát, de rossz hírt kell közölnünk Önnel – kezdte alázatosan, a földig hajolva Marbe, majd tovább folytatta. – Ma reggel holtan találtuk az erdőben Keront.

Amikor ezt Enzor meghallotta, nem tudta elrejteni a döbbenetét, ezért csak hüledezve egy kérdés hebegett a fiúk felé:

- Ez... ez hogyan történhetett?

- Mivel a szökevényeknek hetek óta a nyomát sem láttuk, ezért erős a gyanúm, hogy Kiyoto ölte meg őt – magyarázta Marbe, miközben látta, hogy az uralkodó minden szavukat elhiszi. – Most mit kellene tennünk? Ez ugyanis azt jelenti, hogy Kiyoto áruló.

- Igen, ennek én is tudatában vagyok – vágta vissza dühösen az uralkodó, aki elkezdte visszanyerni az irányítást az érzelmei felett.

Kiyoto árulása nem esett rosszul Enzornak, Keron halála viszont annál inkább fájt neki, ugyanis a katona nem csak a legfőbb segédje és bizalmasa volt, ugyanis szinte a fiaként szerette őt. Ezt azonban soha sem mutatta ki Keronnak, és ez váratlanul rossz érzéssel töltötte el őt.

"De ezek után Kiyotónak a lehető legszigorúbb büntetést fogom kiszabni" – gondolta magában Enzor, miközben válaszolt Marbe kérdésére.

- Egyelőre ne tegyetek semmit se azon kívül, hogy rajta tartjátok a szemeteket Kiyotón. A büntetéséről majd én gondoskodok.

- Rendben – felelte Marbe, mire az uralkodó befejezte a hívást.

"Keron halálának az az egyedüli előnye, hogy így Kiyotót eltávolíthatom az útból" – gondolta magában Enzor. – "De ezt az eltávolítást úgy kellene elintéznem, hogy ez a Hekore lakóinak is megfelelő legyen, különben fel fognak lázadni ellenem."

Miközben Enzor Kiyoto büntetésén gondolkozott, eszébe jutott, hogy ő szintén elhidegült az apjától.

Enzor a huszas évei vége felé járt, amikor az apja lassanként elkezdett leépülni. Azonban az idős uralkodó még nem akart meghalni, és ezért Hekore legtehetségesebb orvosait hívta a palotába, hogy azok gyógyszerekkel és gyógykezelésekkel lelassítsák a testének az öregedését.

Ez pedig dühítette Enzort, ugyanis ettől úgy érezte, az apja valahogyan szeretné megakadályozni, hogy ő örökölje a trónt.

Mivel Enzornak nem volt testvére, akivel versenyeznie kellett volna a trónért, ezért fogalma sem volt arról, hogy az apja kit szeretne örökösének kinevezni.

"Az apám minél tovább marad életben, annál több az esélye, hogy ki fog zárni a jogos örökségemből"– töprengett Enzor. – "Muszáj lesz tennem valamit, hogy ezt megakadályozzam."

Enzor bármennyit is gondolkodott, az egyedüli megoldásnak az tűnt, hogy meg kell ölnie az apját.

"Már csak azt kellene kigondolnom, hogy ezt hogyan fogom végrehajtani" – töprengett magában Enzor.

Mivel a férfinak akkoriban nem igazán voltak szövetségesei, és akkor még a jövendőbeli feleségét sem ismerte, ezért mindent saját magának kellett kitalálnia.

"Ha megmérgezem őt, akkor elhitethetem az emberekkel, hogy az apám végelgyengülésben halt meg" – töprengett Enzor. – "Ha pedig az apám meghalt, a lehető leggyorsabban el kell őt temetnem, hogy senkinek se jusson eszébe elvégezni a boncolást, mert akkor könnyedén meg fogják állapítani, hogy az apámmal méreg végzet, és biztos vagyok benne, hogy akkor én válnék az első számú gyanúsítottá."

Miután ezt Enzor alaposan végiggondolta a terve minden egyes lépését, rászánta magát a cselekvésre.

Amikor az orvosok nem figyeltek, Enzor mérget kevert az apja gyógyszereibe, aki azt az éjszaka megitta.

Miután Enzor másnap reggel meghallotta, hogy meghalt az apja, semmi megbánást nem érzett, ugyanis helyette diadalérzés öntötte el a szívét, hogy ezt is meg tudta tenni.

Enzor életében először akkor érezte meg az igazi hatalmat, és először érezte magát igazán erősnek. Éppen ezért elhatározta, soha nem fogja hagyni, hogy ezt az erőt bárki is elvegye tőle.

Ebben a pillanatban Enzor gondolatai visszatértek a jelenbe.

"Vajon Kiyoto is ezt a hatalmat érezte, miközben megölte Keront?" – töprengett az uralkodó. – "Ha ezt érezte, biztos, hogy én leszek a következő áldozata."

Ekkor Enzor nagyot sóhajtott, és hátradőlt a székében.

"Én bolond, mennyire örültem, amikor Kiyoto megszületett!" – gondolta Enzor, miközben csalódottan megrázta a fejét. – "Úgy éreztem, hogy hiába halt bele a feleségem a szülésbe, az áldozata nem volt hiábavaló, azok után, hogy egy fiú gyermeknek adott életet."

Enzor még arra a pillanatra is emlékezett, hogy milyen érzés volt, amikor először tartotta a karjaiban a csecsemő Kiyotót. Az uralkodó felelősséget és büszkeséget érzett, amiért mostantól ő felelt ezért az aprócska élőlényért. Magában pedig elhatározta, hogy személyesen fogja felügyelni Kiyoto növekedését és mindent meg fog tenni azért, hogy a fia a lehető legjobb oktatásban részesüljön, és majd ha eljön az idő, akkor tökéletes trónörökös válljon belőle.

Most viszont egyedül undort érzett Kiyoto irányába, és ezért a lehető leggyorsabban meg akart szabadulni tőle.

"Azt hiszem, megtaláltam a tökéletes büntetést Kiyoto számára" – gondolta elégedetten az uralkodó. – "Ezt pedig holnap közölni fogom először Kiyotóval, majd pedig az egész világgal. "

******

Másnap délelőtt Jarick éppen a dolgait pakolta, amikor a holohívó váratlanul hívást jelzett.

- Marbe, Kiyoto! Gyertek ide! Az uralkodó keres minket! – mondta Jarick, mire a két fiú odament hozzá.

Ezt követően pedig Marbe fogadta a hívást.

- Kiyoto, ha azt hitted, nem fogom megtudni azt, hogy megölted Keront, akkor nagyon tévedtél – kezdte az uralkodó.

- Micsoda!? – kiáltott fel döbbenten Kiyoto, miközben először fel sem fogta, hogy az apja őt vádolja a katona meggyilkolásával. – Keron meghalt?

- Ne játszd az ostobát, Kiyoto! – kiáltotta dühösen Enzor. – Legalább annyi egyenesség lenne benned, hogy beismered a bűnödet!

- De... de nem én öltem meg őt! Azt se tudtam, hogy Keron a közelünkben van! – mondta kétségbe esetten Kiyoto.- Keron-ra a bátyámként tekintettem, úgyhogy soha nem lettem volna képes arra, hogy megöljem őt! Az igaz, hogy az utóbbi években eltávolodtunk egymástól, de ez nem jelenti azt, hogy annyira meggyűlöltem volna őt, hogy merényletet kövessek el ellene. Én...

- Elég a hazudozásból, Kiyoto! – vágott közbe a fiú szavában Enzor. – Ha bevallottad volna a bűnöd, talán megkegyelmezek neked, de ezek után ne várj tőlem semmi ilyesmit! Egyelőre az a büntetésed, hogy megfosztalak a trónörökösi rangodtól, de ha a továbbiakban is a szemembe hazudsz, elintézem, hogy azonnal kivégeztessenek.

Ezek után az uralkodó kinyomta a hívást, mire Kiyoto döbbenten fordult Marbe és Jarick felé, hátha ők tudnak valami magyarázattal szolgálni a most történtekre.

De amikor Kiyoto meglátta Marbe eszelős vigyorát, rájött, hogy az egész mögött egyedül Marbe állhat.

- Te ölted meg Keront! – ugrott fel a földről dühösen Kiyoto. – Ez az egész a te hibád!

- Nem fogsz tudni rámbizonyítani semmit, te kis vakarék!- vágott vissza Marbe.- Nincsenek bizonyítékaid! És most már hatalmad sincsen felettem, mert már nem te vagy a trónörökös!

Erre a mondatra Kiyotónak végleg elfogyott a türelme, és dühtől fűtve elindult Marbe felé azzal a szándékkal, hogy beveri a fiú képét.

- Hé, hé, nyugodjál meg! – állította meg Jarick Kiyotót. – Én a helyedben meggondolnám, hogy kik ellen akarsz verekedni.

Ez a mondat hatással volt Kiyotóra, ugyanis rá kellett jönnie, hogy egyedül nem tudná legyőzni Marbe-ot és Jarick-et.

Ekkor Marbe újból megszólalt:

- A holohívó most jelzett, hogy az uralkodó rendkívüli hírt fog sugározni Hekore lakóinak. Kiyoto, szerintem erről nem akarsz lemaradni, ugyanis biztos vagyok benne, hogy rólad lesz szó.

A szemtelen vigyor ismét felkúszott Marbe arcára, ami újabb düh hullámot okozott Kiyotónak, de ezt megpróbálta elnyomni magában, ugyanis rettegett attól, hogyha megtámadja őt, Jarick és Marbe gondolkodás nélkül megölik.

Így aztán Kiyoto helyet foglalt a földön, Marbe pedig bekapcsolta az uralkodó jelentését, amit Hekore összes csatornája egyszerre vetített a polgároknak.

Az uralkodó először felsorolta a polgároknak Kiyoto összes létező és nem létező bűnét, ezt követően pedig közölte, hogy megfosztja a fiút a trónörökösi rangjától, és megtiltotta neki, hogy az apjaként hivatkozzon rá a közeljövőben, majd pedig árulónak bélyegezte őt.

Kiyotót szabályos halálfélelem fogta el az apja hangját hallva, és a szíve szerint azonnal elmenekült volna a helyszínről.

"Menekülés... Bárcsak én is Skyláékkal tartottam volna!" – gondolta csalódottan Kiyoto. – "Akkor most nem lennék ilyen szorult helyzetben."

Miután az adás véget ért, Marbe kiadta az utasítást, hogy tovább állnak, mert el kell kapniuk a szökevényeket.

Mialatt sétáltak, Kiyoto végig a gondolataiba mélyedt, ugyanis úgy érezte, muszáj lesz végiggondolnia, hogy a történtek után mihez fog kezdeni.

"Eddig azért nem szöktem meg, mert úgy éreztem, trónörökösként kötelességem a Hekore-on maradni, hogy a későbbiekben uralkodóként segítsem a polgárokat és javítsam az életkörülményeiket" – gondolta magában Kiyoto. – "Azonban azok után, hogy nem lehetek uralkodó, mert az apám kizárt az örökségből, nincs értelme annak, hogy a Hekore-on maradjak. Ráadásul azok után, hogy Keron is meghalt, senki sem maradt itt, aki egy kicsit is kedvelne engem, és támogatna."

- Szedd a lábad, Kiyoto, mert különben megint meglógnak előlünk a szökevények! – szólt rá Marbe Kiyotóra, aki csak ebben a pillanatban vette észre, hogy jó pár méterrel lemaradt a két fiútól.

- Rendben- felelte engedelmesen Kiyoto, majd gyorsan felzárkózott Marbe és Jarick mellé.

Azonban Kiyoto hiába sétált a két osztálytársa mellé, nem szólt hozzá a mondandójukhoz, ugyanis azt próbálta végiggondolni, hogy a történtek után mihez kezdjen.

"Biztos vagyok benne, hogy az apám előbb-utóbb elrendelné a kivégzésemet, úgyhogy ha nem akarok meghalni, akkor a lehető leggyorsabban el kell tűnnöm innen" – gondolta magában Kiyoto. – "Egyedül nem tudnám elhagyni a Hekore-t, de ha csatlakoznék Skyláékhoz, akkor ez sikerülhetne. A Mahity-ra nem terjed ki az apám hatalma, úgyhogy ott már biztonságban lennék. Ráadásul ez azt jelentené, hogy az életemet nem kellene Skylától külön folytatnom."

Ebben a pillanatban Kiyoto döntött: ő is Skyláékkal fog szökni.