Skyla, Acot és Nilo már negyedik napja járták az erdőt, ezért aznap estére mindannyian elfáradtak.

- Néha olyan érzésem van, mintha soha sem fognák elérni a Csillag platformot – panaszkodott Nilo, miközben leheveredett a fűre.

- Ne mondj ilyet, Nilo! – szólt rá Skyla a barátjára, ugyanis a lány túlságosan baljóslatúnak érezte ezeket a szavakat.

- Skylának igaza van – szólalt meg Acot is. – Nem szabad, hogy a célhoz ennyire közel adjuk fel! Gondolj csak bele! Ha kiértünk az erdõbõl, rögtön ott lesz a Csillag platform.

- Bárcsak már a Mahity-n lennénk! – álmodozott tovább Nilo. – Mennyire jó lesz, ha majd éjszaka nem kell azon aggódnunk, hogy valaki megtámadhat minket. Ezen kívül soha többet nem kell éheznünk, mert ha találunk munkát, annyit ehetünk, amennyit csak akarunk!

- Ha már az ételnél tartunk, akkor én is éhes vagyok – felelte Acot. – Skyla, ha szépen megkérlek, nem mész el szétnézni az erdõben? Hátha találsz valami ehetõ bogyót vagy valami elejthetõ vadat.

- Rendben van – egyezett bele Skyla, majd miután feltápászkodott a földrõl, tovább folytatta. – De sajnos azt nem tudom garantálni, hogy bármit is találni fogok.

Miután Skyla hallótávolságon kívülre ért, Acot Nilo felé fordulva megszólalt:

- Azért küldtem el Skylát, mert szeretném, ha egy pici úgy beszélnénk róla, hogy õ ezt nem hallja.

Erre Nilo bólintott, mire Acot tovább folytatta:

- Neked is feltűnt, hogy egy ideje Skyla mennyire kedvetlenül viselkedik és mennyire el van merülve a gondolataiban?

- Igen – bólintotta Nilo, miközben magában arra gondolt, hogy éppen ezért egy ideje inkább Acot-ot érezte a csapat vezérének, holott korábban Skyla volt az, akire ezt rámondta volna. – Nekem az a sejtésem, hogy ez azért történik, mert szomorú, hogy itt kell hagynia Kiyotót.

- Én is erre gyanakszom – bólintotta Acot. – Ennek ellenére valahogyan el kell intéznünk azt, hogy Skyla mindenféle képpen velünk jöjjön, és Kiyoto miatt ne válassza azt, hogy itt marad.

- Igen, ezzel egyet értek – felelte Nilo. – Muszáj, hogy folyamatosan tudatában legyen annak, hogyha itt marad, akkor megölik, mert ha ezt elfelejti, akkor elveszett.

Miután ezt Acot és Nilo megbeszélték, sokkal könnyedebb témáról kezdtek el beszélgetni, így amikor Skyla visszatért, nem sejtette meg, hogy a barátai róla beszéltek.

*****

Eközben Keron továbbra is rajta tartotta a szemét Kiyotón, Marbe-on és Jarick-en. Azonban a katona hiába jelentette minden egyes lépésüket az uralkodónak, se õ, se Enzor semmi kivetni valót nem találtak a három fiatal munkájában.

"Ha ez továbbra is így fog folytatódni, akkor a küldetés végeztéig követnem kell őket" – gondolta magában Keron, miközben visszatért a saját, különböző módszerekkel álcázott bázishoz. – "Bárcsak ismét minden olyan egyszerű lenne, mint amikor Talia még a palotában dolgozott!"

Erre a gondolatra Keron megrázta a fejét, ugyanis kénytelen volt rájönni arra, hogy Talia soha sem dolgozott a palotában, ugyanis a nő végig az ellenségeiknek, vagyis a genosóiaknak dolgozott.

"Annyi év eltelt már Talia árulása óta! Egyszerűen nem értem, hogy miért nem tudok túllépni rajta, és miért nem keresek helyette valaki mást" – gondolta fájdalmasan Keron, miközben elkezdett visszaemlékezni arra a napra, ahol meg kellett tudnia az igazságot a nőről, akibe beleszeretett.

Amikor Keron reggel felébredt, azt hitte, ez is egy ugyanolyan, átlagos nap lesz, mint az összes többi.

A katona nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Miután Keron átöltözött, az elsõ dolga az volt, hogy felkereste Taliát. Amióta hivatalosan is egy párt alkotott a nõvel, minden napját azzal kezdte, hogy beszélt vele pár percet, mielõtt kezdetét vette a munka.

Ugyan a palota hatalmas volt, de ennek ellenére Keronnak nem telt sok idõbe, mire megtalálta Taliát, ugyanis a katona megtanulta, hogy a nõ melyik napon hol kezdi a munkát.

Ekkor Keron észrevette Taliát, így szélesen rámosolygott, majd köszöntötte õt:

- Jó reggelt, Talia!

- Neked is jó reggelt! – felelte a nõ, majd megcsókolta a katonát.

Azonban a két fiatal nem lehetett sokáig kettesben, ugyanis váratlanul megjelent mellettük egy újabb õr, aki elõszer kínosan hangosan köhögni kezdett, és csak ezután szólította meg õket:

- Sajnálom, ha zavarok, de az uralkodó hívja magukat.

- Rendben, máris megyünk – felelte Talia, és miután az õr magukra hagyta õket, játékosan oldalba bökte Keront. – Ne vágj, ilyen keserû fejet, Keron! Biztos vagyok benne, hogy az uralkodó nem fog sokáig magánál tartani minket és utána eltölthetünk együtt egy kis idõt.

- Remélem, igazad van – sóhajtott fel a katona, majd kézen fogta Taliát. – Na, gyere, menjünk. Ne várakoztassuk meg az uralkodót.

Azonban Keron és Talia is tévedtek, ugyanis az uralkodónak nem csak két percre volt szüksége a két katonára.

Keron csak a sok éves kiképzésnek köszönhette, hogy nem kezdett el fintorogni, amikor meghallotta, hogy az uralkodó újabb küldetést akar rájuk bízni.

"Én csak pár szabad napot szerettem volna eltölteni Taliával. Nem értem, hogy ezt miért nem kaphatom meg" – sajnálkozott Keron, miközben az uralkodó elmondta, az lesz a feladatuk, hogy a Hekore-ra bejutott, néhány fős genosói csapatot kellene elintézniük a lehető legdiszkrétebben.

Ha ebben a pillanatban Keron jobbra pillantott volna, észrevehette volna, hogy Talia egy pillanatra elsápad a félelemtõl. Ez baljós jel lehetett volna Keronnnak, ugyanis ismerte annyira az egy éve náluk dolgozó nõt, hogy tudja, nem lehet könnyen ráijeszteni.

Egy pillanat múlva azonban Talia rendezte az arcvonásait, és ugyanolyan semmitmondó tekintettel nézett maga elé, mint Keron.

Miután Enzor mindent elmondott, Talia és Keron kiléptek az irodából, így végre mind a ketten utat engedhettek az érzelmeiknek.

- Keron, nem tudom, hogy ez a küldetés hogyan fog végzõdni, éppen ezért szeretném, elmondani, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerkedhettem veled – mondta Talia, és miközben végigsimította Keron arcát, tovább folytatta. – Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek.

- Mi a baj, Talia? – kérdezte aggódva Keron, azonban a nõ nem válaszolt a kérdésére, ugyanis a két keze közé fogta a katona arcát, majd megcsókolta õt.

Miután Talia elengedte Keront, ismét megszólalt:

- Gyere, induljunk! Nem szabad tovább késlekedni.

Erre Keron bólintott, majd úgy gondolta, ha Taliát a küldetésük után is ennyire letörtnek látja õt, akkor nem fogja ennyiben hagyni a kérdést, és már csak azért is meg fogja tudni, hogy mi bántja a párját.

Két órával késõbb a két katona megérkezett arra a helyszínre, amit az uralkodó megadott nekik.

- Állítólag itt kellene lenniük a genosóiaknak, de én senkit sem látok a közelben – emelte a látcsövet a szeméhez Keron. – Te látsz itt valakit?

- Nézz jobbra, Keron. Jobb oldalt vannak – felelte higgadtan Talia, mire a férfi abba az irányba fordult.

- Talia, te meg mit keresel itt? Nem a palotában kellene lenned? – szólalt meg ekkor egy genosói férfi.

- Te meg honnan ismered Taliát? – mordult fel Keron, miközben a kezét a pisztolyára helyezte.

- Sajnálom, Keron, de el kell, hogy mondjak valamit – szólalt meg az idegen helyett Talia. – Én valójában nem a Hekore-ról származom. A valódi szülõbolygóm a Genoso.

- Hogy... hogy micsoda? – kérdezte döbbenten Keron.

- Azért jöttem a Hekore-ra, hogy kémkedjek utánatok – felelte higgadtan Talia, azonban hiába próbálta tagadni, neki is rosszul esett, hogy el kell árulnia Keront. – Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, de ezt muszáj volt megtennem a Genoso érdekében. Nem hagyhatom, hogy a Hekore legyõzzön minket!

- Hogy tehetted ezt velem, Talia? – kiáltott fel dühösen Keron, miután rájött, hogy elárulták őt. – Ezért az egész Genoso meg fog bűnhődni!

Ekkor Keron elõkapta a pisztolyát, hogy lelõje az egyik genosói katonát, azonban Talia gyorsabb volt nála, és egy kábító lövedékkel lelõtte Keront, aki azonnal elvesztette az eszméletét, majd a földre zuhant.

Erre Talia odament az elájult Keronhoz, és miközben kisimította a férfi haját a szemébõl, suttogva megszólalt:

- Tudod, Keron arról hazudtam, hogy kinek az oldalán állok, de az érzéseim irántad végig igazak voltak.

Ekkor Talia megtörölte a könnyezõ szemét, majd hozzátette:

- Te voltál az egyedüli dolog, amit szerettem a Hekore-on.

Ezt követõen Talia magára hagyta Keront és a genosóiak után indult.

Keron három órával késõbb tért magához, azonban estig várt azzal, hogy elmondja az uralkodónak, hogy ez az elsõ olyan küldetése, amit sikertelenül zárt le.

Ekkor Keron gondolatai ismét visszatértek a jelenbe.

"Azóta mindenkitől tartom a távolságot" – gondolta Keron, miközben felkészült arra, hogy elfogyassza szegényes vacsoráját. – "Azok után, hogy Talia hátbaszúrt, többet nem eshetek bele senkinek a csapdájába se."

*****

Marbe és Jarick direkt úgy intézték, hogy a vacsorájuk akkorra essen, amikor Keron figyeli õket.

A két fiú kínosan ügyelt arra, hogy a beszélgetésük könnyednek látszódjon a katona szemében. Ezzel azt akarták elkerülni, hogy Keron ne gyanakodjon arra, valami nincs rendben a csapatukban.

Kiyoto számára eléggé kényelmetlen volt az erőltetett beszélgetés Marbe-al és Jarick-el, és fogalma sem volt arról, hogy a két fiú miért viselkedik ilyen különösen már vagy egy hete.

Jarick-nek szintén kényelmetlenek voltak ezek a színjátékok, de tudta, ezt meg kell tennie, ha azt akarja, hogy Marbe terve mûködjön.

Vacsora után Marbe úgy döntött, akkor járnak a legjobban, ha kivételesen korán lefeküdnének aludni, ugyanis másnap korán kell kelnük, hogy ismét a szökevények nyomába eredhessenek.

- Akkor holnap – búcsúzott Marbe Jaricktől, aki erre bólintott.

Jarick tudta, hogy Marbe elköszönése egyet jelentett egy emlékeztetõvel, hogy ne felejtse el, holnap fognak leszámolni Keronnal.

Ugyan Marbe és Jarick részletesen megbeszélték, hogyan fogják legyőzni Keront, de ennek ellenére Jarick továbbra is aggódott.

"Keron egyértelműen erősebb mindkettőnknél, ezért ha nem válik be a tervünk, akkor az mindkettõnk életébe fog kerülni" – gondolta nyugtalanul Jarick.

Miközben a fekete hajú fiú lefeküdt aludni, arra gondolt, hogy Marbe bármennyire is próbálja titkolni, ő tudja, hogy a barátja is retteg a holnapi naptól.

Most azonban Jarick semmi megnyugtatót sem tudott mondani a barátjának, ugyanis egyrészt Kiyoto folyamatosan a közelben volt, másrészt ő is ugyanezt a félelmet érezte.

"Minden a holnapi napon múlik. Ha meg tudjuk ölni Keront, akkor miénk a győzelem és Keronnal együtt Kiyoto is elveszett. De ha veszítünk, akkor az életünkkel kell majd fizetnünk" – gondolta magában Jarick. – "De végződjön akárhogy is a holnapi nap, én végig Marbe mellett fogok maradni, és mindent meg fogok tenni, hogy győzelemre vihessük az ügyünket."