Skyla, Acot és Nilo egy ideig tehetetlenül járták körbe a bázis falát, de aztán Acot megtalálta azt a pontot, ahol érdmes volt betörniük.

Ez a pont egy szoba ablaka volt. Mivel a fiú észrevette, hogy a szobában csak négyen tartózkodnak, ezért úgy gondolta, ide be tudnának törni.

Miután a három szökevény sikeresen bejutott a szobába és elbántak a katonákkal, annak érdekében, hogy ne hagyjanak nyomokat, a halottakat bezárták a szobában található szekrénybe, az egyenruhájukat pedig felvették, hogy be tudjanak épülni a katonákhoz, és ne hívják fel magukra a figyelmet.

A terv bevált, ugyanis az egyenruha miatt senki sem gyanakodott rájuk, és így nyugodtan haladhattak a céljuk felé.

Rövidesen kiderült, hogy az erődítmény nem csak egy épületet tartalmazott, hanem legalább tizet, ezért Skyla megállapította, hogy ez a hely sokkal több egy egyszerű erődítménynél. Az Akadémiában tanult katonáknak a város vezetője szabályos városrészt kerített le.

Azonban a hatalmas terület ellenére az itteni katonák tekintetéről Skyla egyértelműen le tudta olvasni a boldogtalanságot és a rettegést. A lány pedig meg tudta érteni, hogy a katonák miért félnek ennyire, ugyanis a sikátor szerű utakon nem egy olyan magasabb rangú tisztbe botlottak bele, akik éppen büntetésként egy közkatonát páholt el.

Akiknek pedig semmi dolguk sem volt vagy szerencsejátékot játszottak vagy egymás ellen verekedtek.

"Annyira megkeseredett és kétségbeesett az itteni légkör" – gondolta Skyla, és egy pillanatra megsajnálta a katonákat, még annak ellénre is, hogy tudta, itt mindenki az ellensége. – "Egyszerűen fogalmam sincs, hogy kicsiként miért hittem azt, hogy jó lesz egy ilyen helyen dolgozni, és megéri az Akadémiában tanulni."– töprengett a lány, miközben eszébe jutott egy kicsi kori emléke.

Amikor a tanítás véget ért az Akadémiában, a nyolc év körüli Skyla és Kiyoto azonnal az iskola udvara felé vették az irányt a többi osztálytársukkal együtt, hogy egy jót játszanak a délutáni napsütésben.

Skyla és Kiyoto másfél órát labdázott a többiekkel, de aztán a lány elfáradt, és ezért ledobta magát a fûbe. Erre Kiyoto is otthagyta a többieket, és leült a lány mellé, majd mosolyogva megszólította õt:

- Na, mi az, Skyla? Csak nem elfáradtál?

- Mi? Én? Fáradtság? – ült fel Skyla is. – Soha! Ha kell még 20 kört is lefutok!

- Na persze! – legyintett nevetve Kiyoto. – 20 környi futás helyett egyébként is a házi feladatainkat kellene írni, mert ha nem csináljuk meg õket holnapra, nagyon le fognak minket szidni!

- Ne idegeskedj, Kiyo! Még nagyon sok idõ van hátra a mai napból! – felelte Skyla. – Meg egyébként is, ha egyszer nem írunk házit, nem fognak megbuktatni minket.

- De én szeretnék kiemelkedni a katonák között, és olyan erõssé akarok válni, mint Keron. Ehhez pedig muszáj lesz tanulnom és edzenem – vitatkozott Kiyoto. – Vagy te nem akarsz a Hekore hadseregébe csatlakozni, hogy majd felvehessük a küzdelmet a Genoso ellen?

- Dehogyisnem! – felelte lelkesen Skyla. – Én is szeretnék csatlakozni a Hekore hadseregébe! Hiszen errõl már tegnap is beszültünk, és megfogadtuk, hogy mi ketten leszünk a Hekore legjobb katonái!

- És akkor majd együtt fogjuk felvenni a küzdelmet a genosóiak ellen – felelte mosolyogva Kiyoto.

- Igen! – válaszolt izgatottan Skyla, majd tovább álmodozott. – Nekünk lesznek a legnagyobb lézerfegyvereink, a legszebb egyenruhánk, és naponta fogunk kitüntetéseket kapni!

Ekkor Skyla felugrott a földrõl, majd elkiáltotta magát:

- Kiyo hadvezér, északról újabb genosói hadsereg közeledik! Úgy látom legalább egymillióan vannak! Be kellene vetnünk ellenük a szuperfegyvert!

Erre a mondatra a fiú teljesen megfeledkezett a házi feladatairól, és helyette inkább csatlakozott a lány által kitalált játékhoz, és lelkesen válaszolt:

- Egy szuperfegyver kevés lesz ellenük. Kettõt kell bevetni, ha a mai napi kitüntetést is mi akarjuk megszerezni!

Erre Skyla futni kezdett Kiyoto körül, és közben úgy tett, mintha egy pisztollyal lövöldözne az ellenségre. Erre a fiú sem késlekedett tovább, és õ is felugrott a földrõl, majd Skyla után futott.

Ezt követően a két kisgyerek egészen estig a kertben játszott.

"Hát igen. Akkoriban még nem tudtam elképzelni, hogy létezhet élet az Akadémián kívül" – gondolta magában Skyla. – "Ahogy azt sem gondoltam volna, hogy egyszer külön útra sodródok Kiyotótól."

Azonban Skyla nem tudott tovább gondolkodni a múltjáról, ugyanis Acot váratlanul megszólalt:

- Ti is észrevettétek, hogy az összes katona váratlanul rohanni kezdett valahová?

Nilo és Skyla nem tudtak válaszolni a fiú kérdésére, ugyanis a következõ pillanatban az egyik katona megszólította õket:

- Ti meg hová mentek? Nem hallottátok, hogy az uralkodó rendkívüli közleményt fog bejelenteni?

- Azonnal indulunk! – felelte gyorsan Skyla, majd tisztelgette a katonatársa felé, és követni kezdte a többieket.

Miközben Skyla aggódva kereste Nilo és Acot tekintetét, beléptek a városrész legnagyobb épületébe. Néhány katona bevezette az összegyûlt tömeget egy terembe, majd bekapcsolatak egy holovetítõt, ahol megjelent az uralkodó, a háttérben pedig az Akadémia épülete.

- Ezen a héten két újabb diák próbált megszökni az Akadémiából – kezdte az uralkodó, mire Skyla szíve összeszorult, ugyanis tudta, hogy ennek a mondatnak nem lesz jó vége. – Azonban a két áruló nem tudott túljárni az eszünkön, és elfogtuk õket.

Ekkor váltás következett és a következő pillanatban már az Akadémia udvarát mutatták, ahol az egyik falhoz állítottak két összekötözött kezű, 16 év körüli fiatalt. A lány szeméből némán folytak a könnyek, a fiú pedig szikrázó gyűlölettel nézett az elõtte álló katonák arcába.

- Mik az utolsó szavaitok? – kérdezte hidegen az egyik katona, miközben a két fiatalra célozta a pisztolyát.

- Szerettelek Roy! Remélem, a túlvilágon találkozunk! – zokogta a lány, miközben egész testében remegett.

- Ti lelketlen szörnyetegek! – kiáltotta a fiú. – Az utolsó kívánságom az, hogy Skyláéknak sikerüljön a szökés, és porig alázza a mocskos pofátokat!

A következő pillanatban eldördült a pisztoly, mire Skyla elfordította a fejét, ugyanis nem akarta látni a sorstársai halálát.

Ekkor ismét felhangzott az uralkodó hangja a holovetítõbõl:

- Mindenki jegyezze meg, hogy ez vár a kételkedőkre és a lázadókra!

Ekkor az adás véget ért, mire a teremben tartózkodók egyszerre ugrottak fel a helyükről, miközben örömujjongásban törtek ki, és kántálni kezdték az uralkodó nevét.

Skyla torka azonban félelemtől és bánattól szorult össze, és a rátörő váratlan hányingertől mozdulni sem tudott.

- Indulnunk kell! – suttogta Acot, mire a lány nagyot nyelve bólintott, és közben megpróbálta összeszedni magát.

Amikor Skyla, Acot és Nilo kiléptek a terembõl, és útnak indultak, a kék szemű lány még az utcákon is hallotta az ünneplő katonák hangját, és ettõl ismét felkavarodott a gyomra.

"Két évvel lehettek fiatalabbak nálunk" – gondolta Skyla. – "És még így is megölték őket... A többi diákot pedig ugyanígy fogják elpusztítani, ha szót emelnek a rendszer ellen. Azt hiszem, tényleg életem legjobb döntését hoztam meg, amikor elszöktem az Akadémiából."

A három fiatal az erődítményt és Mefem városát csak estére tudta maga mögött hagyni.

Amíg az erődítményben tartózkodtak, egyikük sem szólalt meg, ugyanis a látottak teljesen sokkolták őket, és mivel nem tudhatták, hogy mennyi katona van a közelükben, ezért nem merték elmondani az őszinte véleményüket. Azonban miután biztonságos távolságra kerültek Mefem-től, Nilo megszólalt:

- Annyira sajnálom, hogy nem tudott velünk jönni az a két diák. Ők ketten nem ezt érdemelték volna.

- Különösen azok után, hogy az egyikük nyíltan kimondta, hogy támogat minket – tette hozzá Skyla. – Nem gondoltam volna, hogy többen is vannak az Akadémiában, akik nem értenek egyet az ottani módszerekkel.

- Engem nem csak az akadémiai tanulók sorsa aggaszt – szólalt meg Acot. – Láttátok, hogy ebben a bázisban tartózkodó katonák hogyan viselkedtek? A teremben tartózkodó összes katona éljenezni kezdett, amikor lelőtték a két diákot, és nem tûnt fel nekik, hogy annak a kettõnek annyi volt az összes bűne, hogy szerettek volna szabadon élni.

- Sajnos az uralkodónak az összes katonája ilyen vakon engedelmeskedik és soha nem gondolnak bele abba, hogy ez a rendszer mennyire rosszul mûködik – felelte Skyla, miközben magában rögtön Keron jutott az eszébe.

Sajnos Keron-nak is megvan ez a hibája, és el tudom képzelni, hogy Keron és Kiyoto eltávolodásának ez is lehetett az egyik oka – gondolta magában Skyla. – Amíg Kiyoto képes volt észrevenni, ha az apja rossz döntést hozott, addig Keron szemet húnyt ezek felett.

Skylát a gondolataiból Nilo rántotta ki:

- Most már eléggé késõ van. Nem gondoljátok, hogy meg kellene állnunk és aludnunk kéne?

- Rendben van – felelte Skyla. – Szerintem ez a mezõ alkalmas lesz arra, hogy letáborozzunk.

- Kezdem én az õrködést – ajánlotta fel Nilo, majd lehajtotta a fejét, és suttogva hozzátette. – Azok után, amit láttam, úgysem tudnék aludni.

- Ne aggódj, Nilo! Nem lesz semmi baj! – mondta vigasztalóan Skyla. – Nekünk van tervünk, úgyhogy minket biztosan nem fognak elkapni.

Ugyan Skyla ugyanúgy félt, mint Nilo, de mivel szerette volna megnyugtatni a lányt, ezért megpróbált magabiztosnak tûnni.

Azonban Skyla szavaira Nilo nem reagált csak bólintott.

- Akkor feküdjünk le aludni – javasolta Skyla, azonban mielõtt lehúnyta volna a szemét, még utoljára Nilo felé fordulva megszólalt. – És fel a fejjel, Nilo! Már csak pár nap és megérkezünk a Fekete Városba!

******

Kiyoto a szökevényekhez hasonlóan érzett, és ő is elborzadt a holovetítőben látottaktól. A fiú undorítónak találta azt, ahogyan elbántak a két szerencsétlen fiatallal, és nem tudta kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy az a két fiatal akár Skyla és ő is lehettek volna.

"De egyvalami biztos. Én nem fogom hagyni, hogy Skyla így végezze" – gondolta Kiyoto. – "Persze, rosszul fog esni az, hogy Skyla már nem lesz itt a Hekore-on, de még mindig jobb az, hogy egy másik bolygón tartózkodik, mint az, hogyha halott lenne."

Ekkor Kiyoto felsóhajtott, majd útnak indult, hogy megtalálja a szobáját a szállodában. Amikor a fiú belépett az ajtón, a düh újból úrrá lett rajta, ugyanis eszébe jutott, hogy Marbe és Jarick megtapsolták a katonákat, amikor a holovetítõ megmutatta a kivégzést.

"Ezek ketten tényleg azt gondolják, hogy ez helyes? Abba nem gondolnak bele, hogy az uralkodó ugyanezzel az erõvel az ő kivégzésüket is elrendelheti?" – dühöngött Kiyoto, majd a következő pillanatban félelem lett úrrá rajta. – "Sőt, tartok attól, hogy az uralkodó akár engem is megölne, ha számára úgy lenne a legelőnyösebb. Mostantól óvatosnak kell lennem, ha nem akarok a haragjának a kereszttüzébe kerülni."

Ezek után Kiyoto még órákig forgolódott, mire el tudott aludni.