Mire Skyla végiggondolta a szökésének előzményeit, addigra elnyomta őt az álom, és csak másnap kora délelőtt ébredt fel.

- Még mindig tombol a hóvihar odakinnt - közölte Acot Skylával. - Amíg nem állt el, jobb lenne ha itt maradnánk.

- Rendben van - egyezett bele Skyla, ugyanis úgy gondolta, nem lenne biztonságos ilyen idõben közlekedniük.

Rövidesen megjelent az öregasszony, aki szállást adott nekik, és miközben letette a reggelit az asztalra, megszólalt:

- Rájöttem, hogy hogyan tudnátok kifizetni a szállást. Mivel pénzre nem igazán van szükségem, ezért azt szeretném kérni, hogy takarítsátok ki a házamat, mert a fájós hátammal nem igazán boldogulok vele.

- Rendben - felelte Acot.

- Annak örülnék a legjobban, ha a padlást tennétek egy kicsit rendbe, mert már évek óta nem takarítottam ott - folytatta az öregasszony.

Ennek a hírnek Skyla megörült, ugyanis a pénzük kezdett egyre jobban megfogyatkozni.

Így aztán miután a három fiatal megreggelizett, nekiláttak a takarításnak. A ház nem volt túl nagy, így aztán délutánra az egésszel végeztek.

- Most mi legyen? - kérdezte Acot, miután az utolsó lépcsőfok lesikálásával is végzett.

Azonban Skyla nem tudott válaszolni, ugyanis megjelent az idős nő, és megszólalt:

- Ne haragudjatok kedveskéim, amiért beleszólok a dolgotokba, de még mindig szakad a hó, úgyhogy én a helyetekben sehová se mennék egy ideig.

Erre Skyla kinézett az ablakon, és kénytelen volt megállapítani, hogy az idõs nõnek igaza van.

- Akkor kérem megengedi nekünk, hogy eltölthessünk itt még egy napot? - kérdezte Skyla, amibe a ház tulajdonosa beleegyezett.

Így aztán Skyláék csak másnap reggel indultak útnak, és egy órával késõbb maguk mögött hagyták a falut.

Azonban délután felé ismét felerõsödött a hóvihar, és ezért sürgetõvé vált, hogy találjanak valami fedett helyet.

Egy ideig Acot sikertelenül keresgélt valami biztonságos hely után a holotérképen, de végül diadalittasan megszólalt:

- A közelünkben lévõ egyik kisváros több eladó házat is hirdet. Az egyik ilyet berendezhetnénk ideiglenes szállásunknak.

- Rendben. Egy ilyen jó rejtekhely lehet - egyezett bele Skyla, miután õ is megnézte a holotérképet, amin nem csak az eladó házakat, de boltokat is kiszúrt, ahonnan tudnának ételt szerezni.

Két órával késõbb Skyláéknak sikerült találniuk egy olyan eladó házat, ami annyira romos volt, hogy biztosak lehettek abban, hogy egy ideig nem fog vevõ jelentkezni a házért, és ezért biztonságban lehettek.

Amikor megérkeztek a kiszemelt házba, azonnal el is kezdtek berendezkedni.

******

Marbe, Jarick és Kiyoto az elmúlt három napot egy kisváros szállodájában töltötték, ugyanis úgy gondolták, jobb, ha ebben a hideg idõben inkább meghúzzák magukat valahol.

Kiyoto nagyon rövid idõn belül megunta azt, hogy össze van zárva Marbe-al és Jarick-el, így aztán amikor a két fiú elküldte õt, hogy hozzon nekik valami ételt, Kiyoto örömmel engedelmeskedett.

Amikor Kiyoto kilépett a szálloda kapuján, Marbe azonnal bekapcsolta a holohívót és felhívta az uralkodót.

Ugyan Enzor éppen dolgozott, amikor az Akadémia diákjai felhívták õt, de ennek ellenére azonnal felvette.

- Elnézést, hogy zavarom, felség - kezdte a lehetõ legalázatosabb hangon Marbe. - Szeretnék helyzetjelentést tenni és tanácsot kérni.

- Mondjad, Marbe - mondta az uralkodó.

- A hóvihar már a harmadik napja tombol, és ezért itt rekedtünk egy kisvárosban. Mivel olyan hideg van, hogy nem tudunk innen kimozdulni, de ennek ellenére szeretnék tenni valamit annak érdekében, hogy az üldözés elõrébb mozduljon. Ön szerint mit tehetnénk?

- Egyelõre várjatok türelemmel - felelte Enzor. - Ebben a hidegben a szökevények sem tudnak haladni.

- Rendben - válaszolta Marbe. - Még szeretnék kérdezni valamit Kiyoto-val kapcsolatban.

- Mondhatod - felelte az uralkodó, aki valamiért úgy érezte, a fiú csak rossz híreket fog közölni.

- Az utóbbi idõkben Kiyoto nagyon motiválatlannak tûnik - kezdte Marbe, alaposan végiggondolva minden egyes szavát. - Az összes ráosztott feladatot kelletlenül végzi el, és amit megcsinál, az is használhatatlan. Ezért egyre gyakrabban van olyan érzésem, mintha Kiyoto nem is velünk lenne, hanem sokkal inkább ellenünk. Ön szerint mit tudnánk tenni azért, hogy Kiyoto együttmûködõbb legyen?

Enzor mostanában egyre több panaszt hallott a fiáról és ezért Marbe újabb panaszkodásai nem lepték meg. Így aztán sikerült tudott uralkodni a tekintetén, ami kifejezéstelen maradt.

"Vajon Kiyoto valóban ennyire szerencsétlen vagy valójában azért viselkedik így, mert tervez valamit?" - töprengett magában Enzor. - "Erre valószínűleg nem fogok magamtól rájönni. Abban viszont most már biztos vagyok, hogy nem bízhatok meg benne, ugyanis nem tudhatom, hogy mikor fog ellenem fordulni, és letaszítani a trónról. Annak pedig még nem érkezett el az ideje, hogy a Hekore-nak új uralkodója legyen."

- Ha Kiyoto rátok nem hallgat, akkor az lenne a legjobb, ha én beszélnék vele - mondta végül az uralkodó. - Hol van most a fiam?

- Nem tudjuk - hazudta Marbe, annak ellenére, hogy tudta, a fiú most valószínûleg a boltban lehet, ugyanis õ küldte el. - Kiyoto gyakran el szokott tûnni órákra, de ha elõkerül, szólok neki, hogy maga kereste õt.

- Köszönöm, Marbe - felelte Enzor, majd kinyomta a hívást.

Mivel az uralkodó sikeresen meg tudta õrizni a faarcát, ezért Marbe-nak fogalma sem volt, hogy vajon az uralkodó mennyire botránkozott meg azon, amit Kiyotóról állított. Éppen ezért a fiú úgy döntött, megkérdezi Jarick véleményét is:

- Szerinted az uralkodó elhitte, amit Kiyotóról mondtam?

- Mivel nem adta jelét annak, hogy tudja, hogy hazudunk, ezért szerintem igen - felelte Jarick. - Azok után, hogy mi gyakrabban beszélünk vele, mint Kiyoto, aki egyre több csalódást okoz neki, szerintem egyre jobban kezd megbízni bennünk. És ezért biztos vagyok benne, hogy elõbb-utóbb eljön az a pont, amikor a mi szavunkat szentírásnak veszi, míg Kiyotónak egy szavát sem fogja elhinni.

- Igazad van - felelte megnyugodva Marbe. - Akkor egyedül annyit kell tennem, hogy tovább panaszkodok Kiyotóra. Most már viszont jó lenne valami kézzel foghatóbb bizonyítékot is szerezni az uralkodónak arra, hogy Kiyoto tényleg használhatatlan és csak problémát okoz.

- Úgy nehéz lesz kézzel fogható bizonyítékot szerezni, ha egész nap csak ebben a házban ülünk - felelte Jarick, akinek kezdett elege lenni a semmittevésbõl.

- Az biztos - érett egyet Marbe. - Ez a nyomorult hó teljesen tönkreteszi a terveimet.

- Esküszöm, hogy még pár ilyen unalmas nap ebben a házban, és visszamegyek az Akadémiába - panaszkodott Jarick. - Ott legalább nem egy szoba négy falát kell néznem a nap huszonnégy órájában.

"Remélem, ezt Jarick nem gondolta komolyan" - gondolta magában Marbe. - "Egyedül nem tudnám elviselni Kiyotót, úgyhogy muszáj lesz kitalánom valamit, hogy Jarick-nek elmenjen a kedve attól, hogy visszamenjen az Akadémiába."

- Akkor mit szólnál, ha tovább indulnánk? - vetette fel Marbe.

- Az uralkodó azt mondta, hogy ne menjünk tovább - felelte Jarick. - Ha pedig megszegnénk az ígéretünket, mi sem lennénk jobbak Kiyotónál.

- Igazad van - válaszolta Marbe, azonban mielõtt újabb unalom ûzési ötlettel állt volna elõ, Jarick ismét megszólalt.

- Amíg nem erõsödik fel a hóvihar, kimegyek edzeni- mondta a fekete hajú fiú, majd elindult az ajtó felé, azonban a legnagyobb meglepetésére Marbe utánaszólt.

- Én is veled megyek. Kivételesen edzhetnénk együtt - mondta, majd Jarick után indult.

Ezen Jarick eléggé meglepõdött, ugyanis amikor három évvel ezelõtt egy gyakorlás során Jarick legyõzte Marbe-ot, megszületett kettõjük között az a néma megállapodás, hogy többet nem harcolnak egymás ellen még akkor sem, ha csak egy osztályzásra szeretnének felkészülni. Jarick gyanította, hogy több gyakorló párbajra azért nem került sor közöttük, ugyanis Marbe úgy érezte, a veresége sértette a büszkeségét.

- Felõlem jöhetsz - felelte végül Jarick, holott még mindig voltak kételyei arról, hogy ez valóban jó ötlet-e.

Amikor a két fiú kiért a szálloda udvarára, Marbe ismét megszólalt:

- Arra szeretnélek kérni, hogy miközben párbajozunk, ne kímélj.

Erre Jarick bólintott, mire Marbe hozzátette:

- Ezt azért szeretném kérni, hogy megtudjam, milyen szinten állok.

- Akkor tisztázzuk a párbaj szabályait - felelte Jarick.

- Mindenféle harcmodort és eszközt be lehet vetni a másik ellen - vágta rá azonnal Marbe. - Azonban a pisztolyt mindketten csak kábító lövedékkel használhatjuk, hogy ne okozzunk olyan súlyos sérülést a másiknak.

- Rendben - felelte Jarick, mire ő is és a csapattársa is elővették a pisztolyukat, és egy gombnyomással átállították, hogy csak kábító lövedéket lőjön.

"Ha nem akarom, hogy a párbaj túl hamar véget érjen, akkor jobban járok, ha a saját harcmodoromat nem használom, és úgy küzdök, ahogyan azt az Akadémia tanárai elõírták" - gondolta magában Jarick, ugyanis tudta, hogy az Akadémia diákjai mennyire nehezen tudnak versenyezni ellene, amikor az utcán tanult harci elemeket is belevegyítette a gyakorlataiba.

- Aki hamarabb a földre kerül, az vesztett. Ha befejeztem a visszaszámlálást, megkezdõdik a párbaj - fejezte be a szabályok ismertetését Marbe, majd elkezdett vissza felé számolni. -Három, kettõ, egy, MOST!

A következõ pillanatban Marbe és Jarick egyszerre kapták elõ a pisztolyaikat és lõttek rá a másikra.

Azonban a két fiúnak sikerült kikerülnie a lövedékeket, mire Jarick azonnal taktikát váltott és puszta kezes küzdelemre váltott át.

Marbe továbbra is kitartóan lött Jarick-re, azonban a fekete hajú fiú kikerülte a lövedékeket, és közben egyre közelebb férkõzött Marbe-hoz.

A következõ pillanatban Jarick felugrott a hotel falára, ahonnan ellökte magát, majd úgy csúszott be a talajra, hogy ki tudja gáncsolni Marbe-ot.

Azonban a fiú ismerte ezt a módszert, ugyanis a "falról ugrás majd gáncsolás technikáját" még két évvel ezelõtt megtanulták az Akadémiában. Így aztán az utolsó pillanatban odébb ugrott Jarick lába elõl, hogy onnan támadhassa meg az osztálytársát.

Marbe viszont így sem tudott kellõ távolságra kerülni Jarick-tõl, akinek sikerült kirúgnia a pisztolyt Marbe kezébõl.

"Most már csak egy tõr maradt nála. Ha azt is elveszem tõle, akkor kénytelen lesz puszta kézzel megküzdeni ellenem. Akkor pedig esélye sem lesz, mert tudom, hogy puszta kezes harcban bárkit leverek" - gondolta magában Jarick. - "Az egyedüli kérdés már csak az maradt, hogyha legyõzöm Marbe-ot, vajon megsértõdik-e vagy sem. Mert ha megsértõdik, akkor egy ideig biztosan nem fog velem kommunikálni, és ha egyedül maradunk, akkor mind a ketten könnyû célpontok leszünk Kiyoto számára."

Idõ közben Jarick jóslata bevállt, ugyanis Marbe valóban tõrrel kezdett el harcolni, ugyanis sehogyan sem tudta visszaszerezni a földön heverõ pisztolyát.

Azonban Marbe tõre nem okozott túl nagy gondot Jarick-nek. A fiú könnyedén kitért a csapások elõl, és közben folyamatosan azt figyelte, hogy Marbe mikor fog elfáradni, ami miatt majd pontatlanabbá és sebezhetõvé válik.

Ez a pillanat rövidesen elérkezett, így Jarick elkezdte végrehajtani a terve következõ részét, és hasba rúgta Marbe-ot. Ugyan a fiú meg tudta õrizni az egyensúlyát, és ennyi nem tudta a földre küldeni õt, de a fájdalom miatt egy pillanatra elvesztette az irányítást önmaga felett. Jarick pedig ezt a pillanatot használta ki arra, hogy kicsavarja Marbe kezébõl a tõrt, és odarúgja a pisztoly mellé.

Ekkor Marbe-ra ütés sorozatok kezdtek érkezni, de mivel a fiú ezeknek az ütéseknek a kombinációját ismerte az Akadémiából, ezért egy ideig tudott védekezni, azonban a védelme minden egyes ütésnél gyengült.

Ezt pedig Jarick is észrevette, így tudta, hogy nem lesz szükség arra, hogy az utcáról ismert gyakorlatait is belevigye a küzdelembe a gyõzelem érdekében.

Váratlanul Jarick nem csak a kezét, hanem a lábát is belevitte a harcba, és mivel Marbe képtelen volt kétfelé figyelni, végül a földön kötött ki.

- Jól vagy? - kérdezte Jarick, miközben abbahagyta a támadást, majd a kezét a fiú felé nyújtotta, hogy felhúzza õt a földrõl.

- Vesztettem - felelte megsemmisülve Marbe.

Elõször Jarick nem igazán tudta, hogy erre mit felelhetne, azonban tudta, hogy gyorsan mondania kellene valamit, ha nem akarja, hogy Marbe ideges legyen.

- Ez nem probléma, ugyanis most, hogy közelrõl láthattam a harci techikádat, legalább arról megbizonyosodhattam, hogy sokkal jobb vagy, mint Kiyoto, akármit is állítottak a tanárok az Akadémiában - felelte Jarick.

- Ezt eddig is tudtam - morogta vissza Marbe, majd Jarick segítõ kezét elutasítva felkelt földrõl, és elindult vissza a szállodába.

Marbe és Jarick a lehetõ legjobbkor tértek vissza a szállásukra, ugyanis ebben a pillanatban elkezdett felerõsödni a havazás.

Ugyan Kiyoto jó pár kilométerrel odébb nem rég lépett ki a bolt kapuját, de ezt õ is megérezte, és ezért felgyorsította a lépteit.

Azonban mielõtt végleg maga mögött tudhatta volna a boltot és a környékét, meglepõ látvány tárult a szeme elé. Öt férfi rohant végig az egyik utcán, kezükben egy pisztollyal, és miközben folyamatosan kiáltoztak, elõre felé lõttek.

"Mi van, ha Skyláékat üldözik?" - csapott bele a balsejtelem Kiyotóba, és ezért azonnal az öt férfi után iramodott.

Kiyoto csak akkor vette észre, hogy valóban Skylát üldözik, amikor kiért a városból egy erdõbe, ahonnan pár méterre egy tó helyezkedett el.

A tó ugyan nem volt túl nagy, de arra éppen elég volt, hogy Skyla zsákutcába kerüljön.

A lány rövidesen rájött, hogy nem lenne elég ideje megkerülni a tavat, így szembefordult az üldözõivel.

Ekkor Kiyoto is kilépett a fák takarása mögül, és õ is Skyla üldözõire támadott.

Az öt férfibõl már csak kettõ maradt életben, amikor váratlanul megváltozott a helyzet felállás, ugyanis Skyla megcsúszott a havon, és a jéggel borított tó felszínére esett.

Azonban a jég nem bírta el Skyla súlyát, és ezért azonnal repedések jelentek meg rajta, amik miután megnyíltak, elnyelték Skylát.

- Skyla! - kiáltotta rémülten Kiyoto, és miután lelõtte a két megdöbbent férfit, gondolkodás nélkül a lány után ugrott, hogy kihúzza õt a jeges vízbõl.

Amikor a hideg víz keresztül hatolt Skyla ruháján, a lány úgy érezte, a csontjai és az izmai abban a pillanatban megfagytak. Ennek ellenére Skyla kétségbe esetten igyekezett a felszínre küzdeni magát, annak ellenére, hogy érezte, nincs elég ideje, hogy feljusson a felszínre.

Ekkor viszont egy erõs kar megragadta a csuklóját, és a felszínre rántotta, majd a felszínre segítette õt.

Miután Skyla befejezte a köhögést és kinyitotta a szemét, észrevette, hogy ki mentette meg õt, mire halkan megszólalt:

- Kiyoto... Köszönöm!

- Nincs mit! - vakarta meg a tarkóját zavarodottan a fiú. - Nem sérültél meg?

- Azon túl, hogy fázom, semmi bajom sincs - felelte Skyla.

- Kik voltak ezek az alakok, akik üldöztek? - kérdezte Kiyoto.

- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát Skyla. - Gondolom felismertek a holohírekbõl vagy egy plakátról és rájöttek, hogy én vagyok az a menekülõ, akinek a fejére vérdíjat tûztek ki.

- És ugye nincsenek többen? - kérdezte Kiyoto, miközben elkezdett körbenézni, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Skylát nem fenyegeti veszély.

- Nincsenek. Csak ez az öt férfi üldözött - felelte a lány.

- Akkor az lesz a legjobb, ha elindulok visszafelé, és különválunk - mondta Kiyoto, azonban legnagyobb meglepetésére Skyla megállította õt.

- Várj, Kiyo! Ilyen idõben veszélyes lenne vizesen útnak indulni.

Erre a fiú csodálkozva megfordult, és Skylára pillantott, ugyanis fogalma sem volt arról, hogy a lány mire akar kilyukadni.

- A bázisunk a közelben van, és ott meg tudnál melegedni, mielõtt tovább indulnál - folytatta a lány.

- Azok után, hogy elleneségek vagyunk, biztosan jó ötletnek tartod, hogy elvezess engem a bázisotokhoz? - kérdezte Kiyoto, miközben közelebb lépett Skylához.

- Mivel megmentettél, úgy érzem, bízhatok benned annyira, hogy ne árulj el minket Marbe-nak - felelte magabiztosan Skyla. - A szökésem óta először azt érzem, hogy hiába kerültünk ellentétes oldalra, mégis barátok maradtunk.

- Barátok... - motyogta Kiyoto, miközben érezte, hogy Skyla ismét összezavarta őt azzal, hogy kimondta: halálos ellenségekből ismét barátokká váltak.

Kiyoto azonban mégsem volt megelégedve. Úgy érezte, Skyla ismét közelebb engedte őt magához, de ő még mindig azt érezte, hogy olyan, mintha egy teljes galaxis választaná el őket egymástól, és még mindig nincsenek annyira közel egymáshoz, mint amennyire azt a fiú szerette volna.

- Szóval, velem jössz? - szólalt meg ismét Skyla.

- Rendben, elmegyek veled a szállásig - felelte Kiyoto, miközben magában csak arra tudott gondolni, hogy vajon Skylának fáj-e annyira a közöttük lévõ távolság, mint neki.

- Akkor induljunk, mielõtt mind a ketten megfázunk - válaszolta Skyla, azonban Kiyoto még mindig nem fejezte be a mondanivalóját.

- Ha te megmutatod a bázisotokat, akkor úgy igazságos, hogy én is elmondjam, hogy a miénk hol van - mondta Kiyoto, majd elmondta, hogy Marbe, Jarick és õ a város déli végében található szállodában húzták meg magukat.

"Akkor szerencsére nincsenek annyira közel a mi bázisunkhoz" - gondolta Skyla, miközben elindultak. - "Remélem, Acot nem fog annyira megharagudni rám, amiért magammal viszem Kiyót. De azt neki is meg kell értenie, hogy nem hagyhatom, hogy miattam fagyjon meg. Mire eljutna ezzel a vizes ruhával a város másik végébe a felerősödő hóvihar miatt biztosan halálra fagyna."

- Kiyo, készülj fel arra, hogy nem fogsz túl szívélyes fogadtatásban részesülni - mondta Skyla a fiúnak, aki erre bólintott, majd lélekben felkészült a legrosszabb lehetõségre.