Amikor Skyla megérkezett a találkozó pontra, Acot már ott tartózkodott és tíz perccel később Nilo is megérkezett.

- Most, hogy elhagytuk Botrót, merre fogunk tovább haladni? – kérdezte Nilo a térképet böngésző Acot-ot.

Acot magában nagyon örült, hogy Nilo azonnal az útirány felé terelte a témát, ugyanis nem szívesen mondta volna el Skylának, hogy milyen csúnyán helyben hagyta Kiyotót, ugyanis tudta, hogy akkor a lány megharagudott volna rá.

- Elõször egy mocsáron kell keresztül haladnunk, utána néhány falu következik – felelte Acot.

- És nem lehetne valahogy megkerülni azt a mocsarat? – húzta a száját Nilo.

- Természetesen meg lehet kerülni, de az háromszor annyi idõbe kerülne, ezért én azt javaslom, törjünk át rajta – válaszolta Acot.

- Acot-tal értek egyet – szólt közbe Skyla. – Semmi értelme sem lenne ennyi idõt elpazarolni.

- Rendben – törődött bele a helyzetébe Nilo, majd nem túl lelkesen hozzátette. – Akkor irány a mocsár.

Amikor a három fiatal megérkezett, Skyla meglepõdve konstatálta, hogy a mocsárban nem csak növények és különböző csúszómászók tanyáztak, hanem több tonnányi fémhulladék is úszkált a saras víz felszínén.

"Úgy néz ki, most megtudtuk, hogy Botro városából hová kerül a szemét" – gondolta magában Skyla, miközben a kezével utat tört néhány vízinövény között.

Skyla biztos volt abban, hogy az itteni élõvilág haldoklik az ide került szennyezés miatt, ugyanis az az egy-két fa, amit látott, mind kordhadt volt, és látszódott rajtuk, hogy akár egy gyengébb szélfuvallat is ki tudná őket csavarni a helyükről. Pontosan ezért nagyon lehangolónak találta ezt a helyet, és bízott abban, hogy rövidesen kijuthatnak innen.

"Remélem, Marbe-ék nem erre fognak jönni, mert akkor talán szert tehetünk egy kis előnyre" – gondolta magában Skyla.

Váratlanul Nilo hangosan felsikított, mire Acot és Skyla is a csapattársuk felé fordult, aki rémülten rázta a karjait, és miközben a létező leghangosabban sikítozott:

- Szedjétek le rólam! Szedjétek le innen ezt az izét!

- Maradj nyugton, Nilo, különben nem tudok segíteni – felelte higgadtan Acot, akit nem rendített meg különösebben a lány pánikrohama.

Ezzel szemben Skyla aggódva nézett körbe, ugyanis úgy gondolta, ha valaki követi őket, akkor Nilo most biztosan magukra vonta a figyelmet.

Idő közben Acot megoldotta a problémát és leszedte Nilo karjáról az odaragadt piócát.

- Kösz, Acot, örök hálám – motyogta Nilo, aki már szégyellte, hogy ilyen lármát csapott. – Gyűlölöm ezeket a csúszómászókat.

- Legközelebb, ha ilyen történik, lehetõleg halkan kérj segítséget – szólalt meg Skyla, majd nem várta meg Nilo válaszát, hanem hozzátette. – Most pedig tűnjünk innen!

Ezek után a három fiatal szótlanul gázolt egyre mélyebbre a mocsárban. A csöndet Skyla törte meg, aki fél órával később megkérdezte Acot-ot, hogy biztosan jó irányba haladnak-e. Acot mindig igennel válaszolt és magabiztosan vezette előre a két lányt, ami nyugalommal töltötte el Skylát, ugyanis ő már teljesen elvesztette az idő és tér érzékét.

A keresztülhaladás a mocsáron eléggé kedvetlenül történt és miután Skyláéknak elfogyott az élelmük, csak még tovább romlott a helyzet.

- Mindent megadnék azért, hogy ismét emberi civilizációban lehessek – szólalt meg váratlanul Nilo.

- Pedig még csak három napja gyalogolunk a mocsárban – felelte Acot. – Még legalább egy napi járóföldre vagyunk a legközelebbi falutól.

- Ezt nem hiszem el – sóhajtott fel fájdalmasan Skyla. – Hogy fogok még egy teljes napot étel nélkül kibírni?

- Én is éhes vagyok – felelte Nilo, és kijelentését pedig kellőképpen alátámasztotta az, hogy a gyomra ebben a pillanatban hangosan korogni kezdett.

- Nekem van egy öteletem arra, hogy hogyan tudnánk ételhez jutni – válaszolta Acot, aki ugyanolyan éhes volt, mint a két lány. – Végülis ebben a mocsárban mindenféle állatok vannak. Ha egyet kettõt megeszünk, az talán oldja az éhségünket.

- Te azt akarod mondani, hogy együnk mocsári gilisztákat? – kérdezte undorodva Nilo. – Ezt inkább kihagyom, és kivárom azt az egy napot.

- Nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötelet, Acot – húzta a száját Skyla. – Azon túl, hogy ezek az izék undorítóak, azt sem tudjuk, hogy egyáltalán mérgezõek vagy sem.

- Ne legyetek már ennyire finnyásak! – mondta Acot. – Biztos vagyok benne, hogy ezektõl semmi bajunk sem lesz.

Azzal Acot megfogta az elsõ útjába kerülõ csúszómászót és egybe lenyelte, mire Skyla és Nilo undorodva hátráltak egy lépést a fiútól.

- Látjátok? Semmi bajom sem lett tõle – tárta szét a karját Acot.

- Kösz, de inkább nem kérek – válaszolta Nilo, mire Skyla egyetértõen bólintott.

- De ha nem esztek semmit, akkor le fogtok gyengülni és el fogtok ájulni – érvelt Acot.

- Egy napig kibírjuk az éhezést – vonta meg a vállát Skyla.

Azonban Acot nem adta fel a próbálkozást, hogy meggyõzze a két barátját, de Skyla és Nilo hajthatatlanok voltak.

Idõ közben beesteledett, így Skyla azt tanácsolta, hogy valami szárazabb részen üssenek tábort és aludjanak.

Éppen Nilo volt éjszakai õrségben, amikor Acot váratlanul felriadt és mindent ami a gyomrában volt, kiadta magából. Erre a lány azonnal odafutott Acot-hoz, hogy megkérdezze, mi a baj, azonban Acot nem tudott felelni, ugyanis ismét elhányta magát.

Nilónak fogalma sem volt arról, hogy hogyan kellene kezelni a problémát, ezért felébresztette Skylát. A kék szemû lány azonnal megállapította, hogy a minden ízben remegõ Acot-nak láza van, ugyanis a fiú homloka tûzforró volt.

- Most mit csináljunk, Skyla? – kérdezte aggódva Nilo. – Hiszen nincs nálunk lázcsillapító!

- Azok után, hogy Acot rosszul lett, a lehetõ leggyorsabban szereznünk kell neki gyógyszert, amit pedig csak egy városban vagy egy faluban fogunk tudni beszerezni. Pontosan ezért azt javaslom, hogy haladjunk tovább.

- És hogyan vigyük el odáig Acotot? Hiszen lábra sem tud állni! – mondta Nilo.

- Valamire rá kell tennünk õt, amin tudjuk húzni – felelte Skyla, miközben a tekintetével azonnal egy alkalmas fadarab után kutatott.

Végül is a problémát Nilo oldotta meg, aki pár méterre tõlük talált egy nagy valószínûséggel Botróból származó fémlapot, amire Acot rá tudott feküdni.

- Tessék, Acot! Én megmondtam, hogy nem kellett volna megenned azt a nyavalyás csúszómászót – mondta megrovóan Skyla, miközben õ és Nilo egy fémlapra helyezték a beteg fiút.

Ezt követõen Skyla és Nilo húzni kezdték a fémlapot és rajta fekvõ Acot-ot.

Skylának fogalma sem volt arról, hogy eddig Acot hogyan tájékozódott a mocsárban, de mivel õ továbbra sem tudta, pontosan hol vannak a mocsáron belül, ezért kiválasztotta azt a csillagképet, amirõl tudta, hogy északi irányban helyezkedik el az égbolton és azt kezdte el követni.

A továbbiakban Acot nem hányt többet, viszont a bõrén különbözõ lila kiütések jelentek meg és folyamatosan lázálmok gyötörték.

Reggelre Nilo és Skyla elfáradtak, ugyanis eléggé kifárasztotta õket az, hogy folyamatosan húzniuk kellett maguk után Acot-ot, így aztán úgy döntöttek, tartanak egy kis szünetet.

Azonban a két lány alig ült két percet, amikor váratlanul lépéseket hallottak meg maguk mögül, mire azonnal felugrottak a földrõl és pisztolyt ragadtak.

Skyla biztos volt abban, hogy valamelyik ellenségük követte õket, így nagyon meglepõdött, amikor az egyik korhadt fa mögül egy harminc év körüli férfi lépett ki, felemelt kézzel.

- Ne lõjetek, nem akarlak bántani titeket! – szólalt meg a férfi, miközben közelebb lépett Skyláékhoz.

- Ki maga? – kérdezte Skyla, aki a biztonság kedvéért nem eresztette le a fegyverét.

- A nevem Jacob és a családommal itt lakok a közelben – felelte a férfi.

- Elnézést, amiért ilyet kérek, de nem tudna véletlenül segíteni a barátunkon? – kérdezte Nilo, miközben Acot-ra pillantott. – Valami mocsári csúszómászót evett és rosszul lett tõle.

Erre Skyla rosszallóan Nilóra nézett, ugyanis õ nem akarta volna ilyen hamar felfedni a helyzetüket a férfi elõtt addig, amíg nem tudta megállapítani, hogy megbízhatnak-e az idegenben vagy sem.

- Persze, örömmel segítek – felelte a férfi. – A lila kiütésekbõl ítélve a fiú rücskös gilisztát evett, ami mérgezõ, úgyhogy a lehetõ leggyorsabban adni kell neki orvosságot.

- Köszönjük! – felelte hálásan Nilo.

- Gyertek velem, nem lakom olyan messze – mondta Jacob, mire Nilo már indult is volna utána, azonban Skyla megállította a lányt.

- Eszednél vagy, Nilo? Honnan tudod, hogy megbízhatunk benne? – kérdezte a kék szemû lány.

- Legalább most tedd félre azt a rögeszmédet hogy mindenki csak ártani akar nekünk – felelte türelmetlenül Nilo. – Most nincs idõnk arra, hogy mindenféle bizalmi teszteknek vessük alá ezt a férfit, miközben Acot haldoklik.

- De mi van, ha ez egy csapda? – vágott vissza ingerülten Skyla. – Akkor több hónapnyi utat fölöslegesen tettünk meg csak azért, hogy végül elkapjanak minket!

Erre Nilo makacs hallgatásba burkolózott, és ahelyett, hogy válaszolt volna Skylának, Jacob után indult, maga után húzva Acot-ot.

Így aztán Skylának nem maradt más választása és követni kezdte Nilót, reménykedve, hogy Jacob nem akar ártani nekik.

Amikor megérkeztek a férfi háza elé, Nilo és Skyla meglepõdve tapasztalták, hogy a lakás valójában egy sziklába vájt kis kunyhó volt, ami szintén a mocsárban foglalt helyet.

Jacob felesége és a három gyereke már várt rá, és miután üdvözölték a õt, a vendégek felé fordították a figyelmet. Azonban Jacob nem hagyta a gyerekeknek, hogy az idegenekkel beszéljenek, hanem helyette szólt a feleségének, hogy lássa el Acot-ot és adjon neki gyógyszereket.

Amíg a férfi a gyerekekkel, a nõ pedig Acottal foglalkozott, Skylában tudatosult, hogy tévedett és a férfi tényleg segíteni akar nekik, így Nilo felé fordult:

- Ne haragudj, Nilo, amiért veszekedtem, neked volt igazad.

- Semmi baj – legyintett elnézõen a lány.

Ekkor a férfi visszatért és megszólította a két lányt:

- Nektek nincs semmi bajotok?

- Köszönjük, de nekünk semmi bajunk – felelte Skyla.

- Csak egy kicsit éhesek vagyunk – tette hozzá Nilo, mire a férfi megkínálta õket étellel.

Miközben a két lány evett, beszélgetni kezdtek, így Nilo és Skyla megtudták, hogy a férfi azért költözött a mocsárba, mert a közelben lévõ falut lerohanták a genosóiak, ugyanis a területen jelenleg harc folyik a Genoso és a Hekore katonái között, mivel mind a két félnek az ott termõ, jó minõségük gyümölcsösök kellenének, amivel tudnának kereskedni. Így aztán Jacob-nak és a teljes családjának el kellett menekülniük onnan, és azóta ebben a mocsárban bújkálnak.

Miután a férfi elmondta a történetét, Nilo úgy gondolta, lehet tanácsot kellene kérniük a férfitől. Azonban a mostani szóváltásuk is azt igazolta be, hogy Skyla nem szereti azonnal felfedni a kilétüket, ezért a kék szemű lányhoz fordult és megkérdezte tőle:

- Kérjünk tőle segítséget?

Azonban Skyla helyett a férfi válaszolt:

- Szívesen segítek nektek akármiben.

Erre Skyla bólintott majd megszólalt:

- A Fekete Városba szeretnénk eljutni, ugyanis ott kaptunk munkát. Maga szerint mi lenne a legjobb útvonal abba az irányba?

Skyla szándékosan nem mondta el a férfinak, hogy a valódi céljuk a Csillag platform, ugyanis mindenki tudta, hogy a Csillag platformot egyedül a katonák és a szökevények használták és tudta, hogy az gyanús lenne. Így aztán aztán a kék szemű lány az egyik közelebbi célpontjukat mondta a férfinak.

- Hát, a legrövidebb útvonal a mocsári faluk csoportján vezetne keresztül, de mint mondtam, azt megtámadták a genosói katonák, úgyhogy én inkább a keleten elterülő mezőn haladnék keresztül – felelte Jacob.

- Rendben, köszönjük – válaszolta Skyla, miközben szándékosan nem mondta el a döntését.

- Nincs mit – mondta Jacob, majd ezt követően magára hagyta Skylát és Nilót, ugyanis a gyerekei odahívták őt magukhoz.