Az elkövetkezendő pár napban Lekunak köszönhetően Skyláéknak sikerült észrevétlennek maradniuk Botro városában, ugyanis a robot mindig tudott olyan utcát mutatni, ahol szinte senki sem sétált. Egyedül egyszer lett forró a talaj a talpuk alatt, és ez akkor történt, amikor Nilo észrevette, hogy néhány robot követni kezdi őket.

- Ha Leku elterelné a robotok figyelmét, talán tudnánk egy kis időt nyerni – gondolkodott hangosan Skyla.

- Ez a terv még működhet is – felelte Acot, majd odafordult Leku-hoz. – Hallottad, mit mondott Skyla. Ha úgy gondolod, hogy már kellőképpen messze járunk innen, akkor gyere utánunk a Fém utcába.

- Rendben – felelte gépi hangon Leku, majd elindult a katonai robotok felé, Skyláék pedig futásnak eredtek.

Miközben Leku értelmetlen fecsegéssel próbálta feltartóztatni a katonai robotokat, Skyla, Acot és Nilo megérkeztek a Fém utcába.

- Acot, szerinted mennyi ideig érdemes várni Leku-ra? – kérdezte Skyla, ugyanis ő azt is lehetséges kimenetelnek gondolta, hogy a katonai robotok elpusztítják Lekut.

- Ha fél óra múlva nem érkezik meg, akkor tovább megyünk – felelte Acot.

- De nem úgy volt, hogy megvárjuk õt és csak akkor megyünk tovább, ha ő is megérkezett? – kérdezte Nilo, ugyanis számára a robot már csapattagnak számított.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, Nilo, de Leku csak egy robot – felelte Acot. – Teljesen szükségtelen miatta kockáztatnunk vagy időt vesztegetnünk, ugyanis Botro városában több ezer hozzá hasonló takatító robotot találhatunk.

- Én ezt nem értem, Acot! Te voltál az, aki átprogramoztad õt és ráadásul már a negyedik napot töltjük el vele és te ennek ellenére nem kedvelted meg õt? – kérdezte csodálkozva Nilo.

- Leku csak egy gép, akit bárki, akinek van megfelelő tudása, át tud programozni, úgyhogy semmi értelme sincsen ragaszkodni hozzá – felelte sóhajtva Acot, akinek egyre kevésbé tetszett a beszélgetés kimenetele.

- Én viszont azt mondom, hogy õ hiába csak egy gép, van személyisége, amit meg lehet kedvelni vagy meg lehet utállni – vitatkozott tovább Nilo.

- Legyen ahogy akarod – legyintett elnézően Acot, ugyanis rájött, hogy úgysem tudná megváltoztatni a lány véleményét. – De én magam részéről inkább a célunkat tekintem első rangúnak és nem pedig egy robot védelmet.

Skyla tudta, hogy Nilo azért akar ennyire vitatkozni Acot-tal és azért nem enged az akaratából, mert ingerültnek érezte magát és jelen pillanatban sehogyan sem tudta kiadni a feszültségét.

Azonban a lány tudta, hogy csak hátráltatná őket, ha most Nilo és Acot összevesznének, így aztán közbeszólt, mielőtt a vita elmérgesedhetett volna:

- Ti is érzitek, hogy elkezdett esni az esõ?

- Igen – felelte Nilo. – Lehet nem ártana behúzódni az eresz alá.

Két perccel később már úgy szakadt az esõ, mintha dézsából öntötték volna, és ezért Skyláéknak szerencséjük volt, hogy be tudtak húzódni az egyik ház teteje alá.

Rövidesen Leku is visszatért és jelentette, hogy a katonai robotok teljesen más irányba keresik tovább Skyláékat.

- Ilyen időben nem érdemes tovább haladni, mert nem csak mi, hanem az élelmiszer tartalékaink is eláznának – jelentette ki Skyla.

- Rendben – felelte Nilo. – Szerintetek a Mahity-n is lesz ilyen zuhogó eső?

- Nem tudok sokat a Mahity időjárásáról – felelte Acot. – Én csak azt szeretném, hogy a Mahity-n legyen szükség szerelőkre, mert akkor biztosan boldogulni fogok.

- Én azt szeretném, hogy a Mahity-n lakói befogadjanak – mondta Nilo. – Nagyon remélem, hogy ott majd lesznek új barátaim.

- Hát, az biztos, hogy eleinte nehezen fogunk ott boldogulni, azok után, hogy senkit sem ismerünk a Mahity-rõl – felelte Skyla. – De ennek ellenére már nagyon várom, hogy végre megérkezzünk és ne kelljen minden éjszaka attól rettegnünk, hogy az életünkre akarnak törni.

- Olyan jó lesz, majd ha végre úgy tudunk aludni, hogy tető van a fejünk felett – álmodozott tovább Nilo.

Azonban a lány nem tudta befejezni a gondolat menetét, ugyanis váratlanul Acot közbeszólt:

- Valaki közeledik felénk.

- Tényleg, most már én is hallom – helyeselt Nilo.

- Akkor ne várjuk meg az illetõt, és tűnjünk el innen! – tanácsolta Skyla, nem törődve a szakadó esõvel.

Ezek után Nilo, Acot és Skyla leellenőrizték, hogy sikerült-e valamibe becsomagolni az ételeiket, hogy legalább azok ne ázzanak el annyira, majd útnak indultak.

- Ezek robotok lesznek – állapította meg érzékeny hallásának köszönhetően Leku. – És körülbelül három méterre vannak tõlünk.

- Akkor viszont futás – mondta Skyla, miközben ő és a két társa gyorsabb tempóra váltottak.

Azonban a három fiatal bármennyire is szeretett volna gyorsan haladni, ez nem sikerült nekik, ugyanis folyamatosan a pocsolyákat kellett kerülgetniük és mindig megcsúsztak az úton. Egyszer Nilo még el is esett, mire Acot és Skyla egyszerre rántották fel a földről.

A következő pillanatban a katonai robotok beérték őket, mire azonnal tüzelni kezdtek Skyláék felé.

- Ezek T-35-ös katonai robotok – állapította meg azonnal Leku. – Ők a legfejlettebbek az összes katonai robot közül. Ötször erősebbek az embernél, és háromszor olyan gyorsan futnak, továbbá ők lőnek a legpontosabban és...

- Most már elég lesz – szólt közben Skyla, majd megragadta a robot karját, és behúzta a lézer nyalábok elõl egy fal mellé.

- Merre menjünk tovább? – kérdezte Nilo, miközben a fal mögül leadott pár lövést a robotokra.

- Mivel én az irodákat is takarítom, ezért be tudnánk szökni egy olyanba, ami jelenleg zárva van – javasolta Leku.

- Akkor mutasd az utat! – felelte Skyla.

Ezt követően Leku haladt elől, mögötte pedig Skyla, Acot és Nilo próbálták felvenni a küzdelmet a robotok ellen, nem túl eredményesen.

A következő pillanatban Nilo lövése eltalálta az egyik katonai robot gyenge pontját, amitől az ráesett egy másik, még teljesen ép robotra. Ez pedig összezavarta a katonai robotokat, ugyanis nem tudták eldönteni, hogy kiszabadítsák-e a társukat vagy inkább Skyláékkal foglalkozzanak.

A három fiatal pedig kihasználta az ellenségük pillanatnyi zavarodottságát és rohanni kezdtek.

Mivel Leku-nak volt kulcsa az egyik irodához, ezért oda be tudtak szökni, és az eső végét is ott várták ki.

Miután kitisztult az ég, Leku az épület egy másik ajtaján vezette ki Skyláékat, hogy biztosan elkerüljék a katonai robotokat. Azonban a kis csapat bármennyire is igyekezett óvatos lenni, egyikük sem vette észre Kiyoto figyelő tekintetét, aki az egyik ház fala mögül észrevette őket.

Kiyoto pedig a fénynél is sebesebben hozta meg azt a döntését, hogy nem akar harcolni Skylával. A fiú részben azért döntött így, mert nem akart további kellemetlenséget okozni Skylának, részben pedig azért, hogy ellentmondjon Marbe-nak és szándékosan hátráltassa őt a célja elérésében. Kiyoto soha sem kedvelte Marbe-ot, most azonban mindenkinél jobban gyûlölte az osztálytársát, amiért Marbe-nak sikerült ráerőltetnie az akaratát, és rákényszerült arra, hogy katonai robotokat vegyen.

Így aztán Kiyoto visszafordult, és magában elhatározta, hogy nem fog szólni Marbe-nak semmit sem arról, amit látott.

Amikor Kiyoto visszatért a találkozási pontra, egyedül Jarick-et találta a helyszínen.

- Találtál valamit, Kiyoto? – kérdezte Jarick.

- Semmit – hazudta a fiú.

Erre Jarick gyanakodva Kiyoto-ra nézett, majd ismét megszólalt:

- Én azért a biztonság kedvéért megnézem, hogy mi van arra felé.

- Sajnálom, de arra nem mehetsz – felelte Kiyoto, miközben a fekete hajú fiú elé ugrott és elzárta az útját.

- És miért nem mehetek arra? – kérdezte Jarick.

- Mert... mert épp most útépítés történik arra felé és lezárták azt a részt – felelte Kiyoto, miközben érezte, hogy ez egy borzalmas kifogás volt.

- Engem viszont nem érdekel az útépítés – válaszolta Jarick, gúnyosan hangsúlyozva az útépítés szót, ugyanis biztos volt abban, hogy Kiyoto hazudik.

Jarick ismét megpróbált átjutni az utca másik oldalára, azonban legnagyobb meglepetésére, Kiyoto váratlanul a gyomorába öklözött.

Ezen nem csak Jarick, hanem maga Kiyoto is meglepõdött, ugyanis õ Jarick-el és Marbe-al ellentétben nem szokott összebalhézni az osztálytársaival és egyedül akkor alkalmazott erőszakot, amikor azt feltétlenül szükségesnek gondolta.

Kiyotónak nem jutott ideje felfogni a tettei súlyosságát, ugyanis a következő pillanatban Jarick rátámadt és az ütés erejétol a földre zuhant. Ezen az uralkodó fia annyira felbőszült, hogy ismét Jarick-re támadott.

Jarick könnyedén kitért Kiyoto ütései elől, és a védekezés mellett a támadásra is maradt ereje.

Nem telt el két perc és Kiyoto nagyon megbánta, hogy Jarick-re támadott, ugyanis a fekete hajú fiú sokkal ügyesebbnek bizonyult a puszta kezes harcban.

"Legközelebb pisztollyal fogok rátadni erre a patkányra" – gondolta dühösen Kiyoto, miközben Jarick újabb ütést mért rá.

Kiyoto viszont nem adta fel a küzdelmet és felkészült arra, hogy visszatámadjon. Azonban a következő pillanatban megjelent Marbe, aki elkiáltotta magát:

- Mégis mit képzelsz magadról, te féreg!? Azok után, hogy nem dobtunk ki a csapatból, még van bőr a képeden, hogy Jarick-re támadj?

Erre Kiyoto hátrált néhány lépést Jarick-től, hogy jelezze, nem harcol tovább és megadja magát.

Amikor Marbe tett Kiyoto felé egy lépést, a fiú biztos volt abban, hogy Marbe meg fogja ütni őt, azonban helyette csak annyit mondott:

- Még egy ilyen ballépés és gondoskodok arról, hogy ne okozhass nekünk több problémát!

Kiyoto nem tudta, hogy Marbe akart-e még mást is mondani neki, ugyanis a következő pillanatban megjelentek azok a robotok, akiket megvásároltak és jelentették, hogy egy ideig üldözték Skyláékat, de aztán eltűntek a szemük elől.

Mielőtt Marbe felhúzhatta volna magát a robotok viselkedésén, Jarick közbeszólt:

- Mivel Kiyoto nem akart tovább engedni az úton és azt hazudta, hogy útépítés zajlik, ezért erős a gyanúm, hogy Kiyoto észrevette Skyláékat. Szerintem most azonnal abba az irányba kellene indulnunk, hogy a szökevények forró nyoma ne hűljön ki.

- Rendben – felelte Marbe, majd a robotok felé fordult. – Ti is kövessetek minket, mert még szükség lehet rátok.

- Érettük – válaszolta a robotok vezetője, majd az egész csapat Marbe után indult.

"Sajnálom, Skyla" – gondolta csalódottan Kiyoto. – "Én tényleg megpróbáltam megállítani Marbe-ot és Jarick-et."