Kiyoto sejtette, hogy Marbe és Jarick nem hagyták el azt a fogadót, ahol megszálltak, így aztán a fiú oda tért vissza.

Kiyotónak igaza volt, ugyanis a két csapattársa valóban ott maradt, és amikor belépett a fogadóba, a két fiú éppen vacsorára várakozott.

"Hát, az biztos, hogy nem aggódták magukat halálra miattam" – gondolta Kiyoto, amikor észrevette, hogy Marbe csak intett neki, hogy menjen oda.

Kiyoto természetesen nem mondott ellent és odasétált a csapattársához.

- Te meg mégis hol bóklászoltál? – kérdezte Marbe. – Az apád miattad szidott le minket, úgyhogy nagyon megköszönném, ha legközelebb nem tûnnél el egy teljes napra!

- Az azért történt, mert... – kezdte Kiyoto, azonban Marbe közbevágott.

- Nem érdekel, hogy mi történt! Ne merészeld még egyszer hátráltatni a küldetésünket!

Ugyan Kiyoto nem akarta megemlíteni, hogy találkozott Skylával, arról viszont be szeretett volna számolni a két fiúnak, hogy elrabolták õt és ezért nem tudott idõben visszatérni. Azonban Kiyotónak nagyon hamar rá kellett jönnie, hogy Marbe nem fogja meghallgatni õt, ezért inkább visszament a szobájába és megpróbált aludni.

"Annak azért örültem volna, ha olyan csapattársakhoz kell visszatérnem, akik legalább egy picit kedvelnek" – gondolta keserűen Kiyoto, akinek rosszul esett, amiért Marbe folyamatosan azt éreztette vele, hogy ő teljesen fölösleges ebbe a csapatba. – Persze Marbe és Jarick soha sem voltak a barátaim, de amikor elindultam erre a küldetésre, mégis azt hittem, hogy együtt fogok tudni mûködni velük.

Kiyotónak váratlanul eszébe jutott, hogy a szobatársai mindig szidták a két fiút és vadabbnál vadabb pletykákat terjesztettek Marbe és Jarick botrányairól, és Kiyoto már csak ezért tartotta a távolságot a két osztálytársától.

Miközben Kiyot nagyot sóhajtva a másik oldalára fordult, rájött, hogy nem akar tovább gondolkodni, hanem inkább megpróbál pihenni.

Ennek ellenére Kiyoto csak másfél órás forgolódás után tudott elaludni.

******

Amikor másnap reggel Marbe, Jarick és Kiyoto tovább indultak, Marbe azon kapta magát, hogy már megint arra gondol, mennyivel jobb lett volna, ha megkéri az igazgatót, hogy Kiyoto ne legyen a csapattársuk.

"Persze nem biztos, hogy ezt engedélyezte volna, de ettől függetlenül tehettem volna egy próbát" – gondolta magában Marbe. – "Ha egyedül Jarick lenne a csapattársam, sokkal gyorsabban és probléma mentesebben haladna a küldetésünk."

Marbe még mindig emlékezett arra a pillanatra, amikor elõször találkozott Jarick-el és arra is emlékezett, hogy akkor csak egy hasznos csapattársat látott egy fiúban és akkor még nem is sejtette, hogy egyszer Jarick-el barátokként fogják egymást támogatni egy létfontosságú küldetésben.

A Fővárosban már beköszöntött az este, amikor az egyik nyomornegyedben lévő házból kilépett egy bánatos tekintetű fiú. A tíz év körüli Marbe ismét amiatt kesergett, hogy a szülei nem figylenek rá és csak Maddox-al foglalkoznak, és így született meg a fejében az a gondolat, hogy szeretne sétálni egyet, mert addig is nem kell egy légtérben tartózkodnia a bátyjával.

Marbe könnyedén ki tudott surranni a házból és ezt követõen mindenféle cél nélkül kóborlni kezdett a sötét, kivilágítatlan utcákon.

Váratlanul a fiú arra lett figyelmes, hogy valaki követi őt. Marbe tudta, hogy ezek az utcák, különösen este, nem biztonságosak, így aztán megszaporázta a lépteit.

Azonban Marbe nem volt elég gyors, ugyanis a következő pillanatban egy vele egyidős, fekete hajú fiú rávetette magát, és megpróbálta a földbe döngölni őt. Marbe viszont felvette a küzdelmet a vézna fiúval, és sorra hárította ellenfele ütéseit.

Végül Marbe-nak sikerült felül kerekednie az ismeretlen fiút, és miközben hátracsavarta a kezét, megkérdezte:

- Mit akarsz tõlem?

- Ha nem adsz pénzt, itt helyben megöllek – próbált fenyegetõzni a fiú, azonban erre a kijelentésre Marbe csak felnevetett.

- Amilyen helyzetben vagy, kétlem, hogy bármennyire is tudnál nekem ártani. Ráadásul mivel semmi pénz sincsen nálam, ezért nem igazán tudok eleget tenni a kérésednek.

Ekkor Marbe sípcsonton rúgta a tolvajt, mire a fiú a földre esett, és mivel Marbe a gyomrára lépett, esélye sem volt feltápászkodni.

- Ha elismered, hogy vesztettél, segítek neked kirabolni egy másik embert – ajánlotta fel Marbe. – Innen egy köpésre van a gazdagok negyede és a segítségemmel könnyen találhatunk egy másik áldozatot.

- Miért segítenél nekem? – kérdezte gyanakodva a fekete hajú fiú.

- Azért, mert nekem is szükségem van pénzre – felelte Marbe.

- Rendben, elismerem, hogy vesztettem – mondta végül a tolvaj, mire Marbe hagyta, hogy a fiú felkeljen a földrõl. – Egyébként Jarick-nek hívnak.

- Én Marbe vagyok – hangzott a felelet. – Na, akkor indulunk? Az a pénz nem fog magától ideszállni – tette hozzá Marbe, majd választ sem várva, elindult az elõkelõbb negyed felé.

Jarick elõször csak döbbenten nézett maga elé, de aztán Marbe után indult.

Miközben Marbe és Jarick a jómódú emberek negyede felé sétáltak, nem szóltak egymáshoz egy szót sem, viszont alaposan megfigyelték egymást és megpróbálták kikövetkeztetni, hogy a másik milyen körülmények között él.

Amikor megérkeztek, Marbe azonnal megtalálta a megfelelõ áldozatot. A húsz év körüli fiatal éppen erõsen ittasan állapotban lépett ki az egyik szórakozóhelyrõl, és láthatóan alig bírt megállni a lábán.

- Õ lesz az áldozatunk – mutatott rá Marbe a férfira.

- Biztos, hogy õ a legmegfelelõbb? Kétszer akkora, mint mi és valószínûleg kétszer annyi idõs is – felelte kételkedve Jarick, akit az utcán élés megtanított arra, hogy mindig legyen elõvigyázatos és soha ne becsülje alá az ellenségeit.

- Ez az alak részeg, mi pedig ketten vagyunk – felelte Marbe. – Plusz nézd meg a ruháját, biztos vagyok benne, hogy igazi selyembõl készülhetett, ezért abban is biztos vagyok, hogy az ivászat ellenére maradt még nála pénz.

- Rendben, akkor raboljuk ki õt – egyezett bele Jarick.

- Te jobb oldalról mész, én pedig balról – utasította Marbe, mire Jarick bólintott.

Miután a fiatal férfi elhúzódott egy kevésbé zsúfolt utcába, a két fiú azonnal megtámadta õt.

Marbe-nak azonnal feltûnt, hogy Jarick tökéletesen uralta az összes mozdulatát, miközben olyan harci stílust használt, amivel Marbe még egyáltalán nem találkozott.

Ez a küzdõ stílus pedig teljesen lenyûgözte a fiút és ezért elhatározta, hogy a szövetségesének akarja tudni Jarick-et.

Marbe csak évekkel később tudta meg, hogy ezeket a harci mozdulatokat az utcai élet kényszerítette ki Jarick-ből, és amikor erről tudomást szerzett, azonnal megkérte a fiút, hogy tanítsa meg neki ezeket a harci mozdulatokat.

A következõ pillanatban a fiatal férfi ájultan terült el a földön, mire Marbe és Jarick azonnal elszedték a pénztárcáját, a benne levõ pénzt pedig elfelezték.

Ezek után Marbe és Jarick minden nap találkoztak az utcán. A két fiú minden nap újabbnál újabb módszereket talált ki pénz vagy étel szerzéshez, közben pedig egyre jobban megnyíltak egymás felé. A két fiú egyre jobban megismerte egymás életét életét, így pár hónappal később azt vették észre, hogy idő közben nem csak csapat társak, hanem barátok is lettek.

Amikor pedig fél évvel késõbb Marbe felvetette az ötletet, hogy csatlakozniuk kellene az Akadémia tanulói közé, Jarick örömmel követte a fiút az iskola falai közé.

Marbe, Jarick és Kiyoto meg aznap délelõtt megérkeztek megérkeztek Botróba, ahol Marbe-nak azonnal szemet szúrtak az utcán masírozó, katonai robotok.

Ha szereznénk pár ilyet, biztosan könnyebben el tudnánk kapni Skyláékat – gondolta magában Marbe. – Elõtte viszont tesztelni kellene, hogy rendelkeznek-e kellõ mennyiségû harci tudással.

- Hé, te robot! – szólította meg az egyiküket Marbe. – Tudnál nekem segíteni?

- Mit szeretnél? – kérdezte gépies hangon a katonai robot.

- Azt szeretném, ha összemérnéd a harci tudásod Jarick-el – felelte Marbe, miközben a fejével a fekete hajú fiú felé bökött.

Erre Jarick döbbenten Marbe-ra nézett, ugyanis fogalma sem volt arról, hogy erre miért lenne szükség.

- A robotok harmadik számú törvénye tiltja, hogy embereknek bármi féle sérülést okozzunk – felelte a robot. – Ez alól kivételt képeznek azok, akik nem tartották be a Hekore törvényeit.

- De ha úgy küzdesz meg Jarick ellen, hogy nem okoz neki testi sérülést, akkor be fogod tudni tartani a törvényt – vitatkozott tovább Marbe.

- Ha ezt szeretnéd, akkor legyen! – felelte a robot.

- Miért kell megverekednem a robottal? – kérdezte Jarick, miközben felvette a támadó állást.

- Szeretném tesztelni, hogy a harci robotok mennyire képzettek – felelte Marbe. – Ha pedig hasznosnak ítélem õket, akkor besegíthetnének Skyláék kutatásában.

Erre Jarick nyelt egyet, majd bólintott.

Annak ellenére, hogy a fiú engedelmeskedett Marbe-nak, semmi kedve sem volt a robot ellen küzdenie, ugyanis tudta, hogy a robot fizikailag sokkal erõsebb nála. Ráadásul Jarick hiába tudta az emberek gyenge pontjait, biztos volt abban, hogy egy robot testén máshol helyezkednek a leggyengébb pontok.

Jarick a szíve szerint megmondta volna Marbe-nak, hogy nem akarja fölöslegesen kockáztatni a testi épségét, azonban tudta, hogyha visszalép a harctól, akkor Marbe nagyon dühös lesz. Jarick pedig tudta, hogy mennyire rossz ötlet magára haragítania a fiút, ugyanis számtalanszor látta már, hogy Marbe ész nélkül rombolni kezd, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt ő szeretné.

Ennek ellenére Jarick ragaszkodott Marbe-hoz, ugyanis tudta, hogy a fiú megmentette őt azzal, hogy elhívta az Akadémiába tanulni. Azt azonban mindig is utállta, amikor Marbe így uralkodott fölötte és nem hagyott neki választási lehetőséget. Jarick tudta, hogy Marbe mindenről meghallgatta a véleményét, de valahogyan Jarick eddig soha sem merte elmondani a fiúnak, hogy mennyire zavarja őt, amikor Marbe főnökösködik felette.

Amikor kezdetét vette az összecsapás, Jarick rájött, hogy fizikai erõvel itt semmire sem fog menni, és ezért az eszét próbálta használni a robot ellen.

Azonban Jarick hiába próbált trükközni, úgy tűnt, a robot az összes lépését elõre látja.

Jarick egyre jobban kezdett fáradni, azonban Marbe csak akkor volt hajlandó lefújni a mérkőzést, amikor a fekete hajú fiú a földre került.

- Rendben van, elég lesz! – mondta Marbe, mire a robot feladta a küzdelmet, majd bólintott a három fiú felé, ezt követően pedig odébb állt. – Ez a robot kivállóan harcol, úgyhogy muszáj lesz belőlük beszereznünk párat. Kiyoto most azonnal hívd fel az apád és kérj tőle pénzt, mert a pénzünk fogyóban van és kérd meg, hogy vegyen nekünk harci robotokat!

Kiyotónak egyáltalán nem tetszett ez az ötlet, ugyanis látta, hogy már csak egy robot mire volt képes, és biztos volt abban, hogy ha ilyen robotokat uszítanának Skyláék után, a lány és a csapata nem tudná lerázni őket. Így aztán Kiyoto egyedül abban tudott reménykedni, hogy az apja nem fogja engedélyezni a robotok vásárlását.

Végül is az uralkodó gondolkodás nélkül teljesítette Kiyoto kérését és küldött nekik pénzt a holohívón keresztül, azt azonban szigorúan megtiltotta Kiyotónak, hogy ezt a pénzt robotokra költse, ugyanis az uralkodó úgy gondolta, ez jelenleg túl drága, és mivel még mindig folyik a háború a Genoso ellen, ezért nem engedhetnek meg maguknak fölösleges kiadásokat.

Ezek után Kiyoto kinyomta a hívást, és megnyugodva felsóhajtott, ugyanis ő a robot-problémát ezzel lezártnak tekintette.

Ez azonban nem volt elmondható Marbe-ról, akit teljesen felingerelt az, amit az uralkodó mondott, és elhatározta, hogy ezt nem fogja olyan könnyen annyiban hagyni.

- Vagy odamész a város vezetőjéhez, és rendelsz tőle harci robotokat, vagy itt helyben lelőlek! – vette elő a pisztolyát Marbe és fenyegetően Kiyotóra célzott. – Erősen javaslom, hogy bölcs döntést hozzál, mert én nem fogok habozni, és tíz másodperc múlva meghúzom a ravaszt!

Erre a fordulatra Jarick sem számított és ezért döbbenten pillantott hol Marbe-ra, hol Kiyotóra. A fekete hajú fiú magában erősen imádkozott azért, hogy Kiyoto teljesítse Marbe parancsát, ugyanis tudta, ha Marbe lelövi Kiyotót, akkor az uralkodó mind a kettõjüket halálra fogja ítélni.

Kiyoto kétségbe esetten szeretett volna ellent mondani Marbe-nak és fel akarta venni ellene a harcot, azonban a torka száraz volt és egy szót sem tudott kinyögni. Kiyoto homlokán izzadtság gyöngyözött és érezte, hogy remegni kezd a félelemtől. A fiú gyengének és szánalmasnak érezte magát, amiért nem mert kiállni Marbe ellen, és amikor végre meg tudott szólalni, szabályosan hányingere lett önmagától:

- Rendben. Beszélek a város vezetõjével.

- Helyes – felelte Marbe. – Ha pedig továbbra sem akarod alulról szagolni az ibolyát, akkor a mi kis beszélgetésünket nem említed meg senkinek sem.

Kiyoto érezte, hogy a visszatartott sírás a torkát fojtogatja, ezért az erejébõl csak egy bólintásra futotta.

"Most pedig, hogy Kiyoto ellent mond az uralkodó parancsának, ezt is felhasználhatom ellene és így az uralkodó még kevésbé fog bízni a fiában" – gondolta magában elégedetten Marbe, miközben elindultak, hogy megkeressék Botro vezetõjét. – "Nem is gondoltam volna, hogy ezt a napot ekkora sikernek fogom elkönyvelni."

Rövidesen meg is találták Botro vezetõjét és miközben Kiyoto a robotokért alkudozott, Marbe odafordult Jarick-hez:

- Kiyotónál ostobább alakkal még soha életemben nem találkoztam. Ez az idióta egyedül a fenyegetőzésre képes reagálni. De az, hogy Kiyoto ennyire gyáva, talán még a hasznunkra válhat, mert így könnyebben tudjuk majd irányítani őt.

- Szerintem nem árt, ha elővigyázatosak maradunk, mert ha Kiyotónak nagyon elege lesz belőlünk, akkor könnyen lehet, hogy fel fog lázadni ellenünk – próbálta óvatosságra inteni Jarick a barátját.

- Amilyen gyáva, ez biztosan nem fog bekövetkezni – felelte magabiztosan Marbe.

Erre Jarick feszülten felsóhajtott, ugyanis úgy gondolta, Marbe a mai fenyegetőzéssel már így is messzire ment.

"Hiába nem kedvelem Kiyotót, én úgy gondolom, nem lenne okos ötlet megölni, hiszen ő az uralkodó fia" – gondolta Jarick. – "Kiyoto halálát az uralkodó nem fogja olyan járulékos veszteségnek tekinteni, mint azokat a polgárokat, akiket idáig Marbe dühében megölt. Úgyhogy ha jót akarok, muszáj lesz visszafognom Marbe-ot."

Tíz perccel később Kiyoto visszatért a kért robotokkal, mire a három fiú magára hagyta Botro vezetőjét.