Skyláéknak körülbelül tíz percet kellett várakozniuk, mire a fölöttük található utca végleg elcsendesült és már nem hallatszódott lépések zaja. Mivel Skyla egészen idáig néma csendben és visszafolytott lélegzettel várakozott, ezért csak most tûnt fel neki, hogy a csatorna mennyire gusztustalan.

"Én pedig már percek óta ebben a szennyvízben várakozok" – borzongott meg undorodva Skyla.

- Mondd azt, hogy van innen egy nagyon gyors kijárat – nézett rá Nilo Acot-ra, aki éppen a holotérképet tanulmányozta.

- Sajnos a holotérképnek csak a Fõvárosról van részletes ábrája, a többi várost csak felületesen jelzi, a csatornarendszereket pedig egyáltalán nem jelöli – felelte Acot. – Ami pedig azt jelenti, hogy kénytelenek vagyunk magunktól eldönteni, hogy merre menjünk.

- Akkor lehet, inkább vissza kellene menni az utcára – húzta a szája szélét Nilo. – Biztos vagyok abban, hogy az üldözõink már elmentek onnan.

- Én inkább nem kockáztatnék, ugyanis könnyen lehet, hogy odaállítottak egy őrt – felelte Skyla.

- Ötven százalékunk van arra, hogy a Kagyló-tengerben fogunk kikötni és ötven százalékunk van arra, hogy az egyik fénysikló alagútjában – szólalt meg ismét Acot, miután észrevette, hogy a holotérkép jelöl a közelben egy tengert.

- Akkor próbáljunk meg valahogy eljutni a fénysikló alagútjába – mondta Skyla, majd felkapcsolta a szennyvíz szerelõk számára beépített villanyt, majd útnak indultak.

Ezek után egy ideig senki sem szólalt meg, de aztán végül Nilo feltett egy kérdést:

- Tényleg, hogy tudtatok megtalálni?

- Hát először is gyanús lett, hogy túl sokáig vagy távol – kezdte Skyla, aztán Acot átvette a szót.

- Így aztán elindultunk, hogy megkeressünk. Mivel a közeli utcákon nem találtunk meg, ezért elkezdtünk gyanakodni, hogy elraboltak.

- Úgy gondoltuk, hogy a rabló vagy valami elhagyatottabb helyre vihetett vagy pedig egy szórakozó helyre, ugyanis egy ilyen helyen lehet a legkönnyebben elrejteni egy foglyot – vette át a szót Skyla. – A közelben találtunk egy szórakozóhelyet és két kocsmát. Amikor pedig odamentünk az egyik kocsmához és észrevettük Marbe-ot, azonnal tudtuk, hogy csakis ott lehetsz.

Erre Nilo bólintott, majd hozzátette:

- Köszönöm, hogy megmentettetek. Remélem, egyszer meg tudom háláni, amit értem tettetek.

- Én beérem azzal, ha nem kerülsz többet bajba – felelte sóhajtva Skyla.

- Ígérem, legközelebb óvatosabb leszek – válaszolta Nilo, majd hozzátette. – Már csak azért sem kellene bajt hoznom a fejetekre, mert végül is ti ketten terveltétek ki a szökést és én meg csak jelentkeztem, hogy jönni akarok. Ugyan ez az út sokkal nehezebb, mint amilyennek elképzeltem és sokkal lassabban haladunk, de ennek ellenére végtelenül hálás vagyok mind a kettőtöknek, hogy itt lehetek.

- Tudod, Nilo, ugyan először gyűlöltük egymást, de ennek ellenére én is örülök, hogy te vagy az egyik csapattársam, hiszen már rengetegszer megmentetted az életemet – felelte Skyla.

- Hát az biztos, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egyszer te leszel az egyik legjobb barátom – mondta mosolyogva Nilo.

- Ebben egyet értünk – mosolygott vissza Skyla, miközben eszébe jutott az egyik emléke.

A tizenöt év körüli Skyla éppen a szobájának az ágyában feküdt és a plafont bámulta. A többi szobatársa már régen elaludt, azonban Skyla azért nem csukta be a szemét, mert megígérte Kiyotónak, hogy éjszaka megnézik az egyik titkos járatot, amit a fiú talált.

Ebben a pillanatban három kopogás hallatszódott az ajtó felől, mire Skyla azonnal kiugrott az ágyából, hiszen tudta, hogy csakis Kiyoto jelezhet neki.

- Üdv, Skyla! – vigyorgott rá az ajtóból Kiyoto a lányra.

- Csendesebben, Kiyo! A többiek már alszanak! – szólt rá Skyla a barátjára, miközben kilopakodott a folyosóra. – Szóval merre van az titkos járat?

- Egyel lentebbi szinten helyezkedik el és ha jól hallottam, akkor az igazgató irodájába vezet – felelte Kiyoto, miközben útnak indultak.

- Honnan hallottál erről a titkos járatról? – érdeklõdött Skyla.

- Pont meghallottam, amint két takarító erről beszél – felelte Kiyoto. – És mielõtt még megkérdeznéd, arról már megbizonyosodtam, hogy ez a titkos járat valóban létezik. Egyedül azt nem tudom, hogy hová vezet.

- A híresen alapos Kiyoto most sem hagyott cserben – mondta viccelõdve Skyla, mire a fiú elmosolyodott. – És van kódja a titkos...

Skyla nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis váratlanul Kiyoto befogta a száját és berántotta őt egy oszlop mögé.

- Éjjeli ügyeletes tanár – suttogta Kiyoto Skyla ki nem mondott kérdésére.

Amíg Kiyoto a tanárra figyelt, addig Skyla gondolatait teljesen lefoglalta az, hogy ő most tulajdonképpen beszorult az oszlop és a fiú szorítása közé, és ettől a gondolatától a füléig vörösödött.

"Még jó, hogy sötét van, és Kiyoto nem lát" – gondolta magában Skyla, majd hirtelen ötlettől vezérelve még közelebb húzódott a fiúhoz, mire a mellkasában kavargó kellemes meleg futótűzként terjedt tovább a testében.

Azonban Kiyoto annyira a tanárral volt elfoglalva, hogy nem vette észre, amikor Skyla átölelte őt.

Rövidesen a tanár odébbállt, mire Kiyoto megkönnyebbülten fellélegzett, majd Skylára pillantva megszólalt:

- Tovább mehetünk.

- Persze, induljunk – felelte Skyla, majd gyorsan elengedte Kiyotót, mire mind a ketten útnak indultak.

Viszont a problémák még ezek után sem értek véget, ugyanis miután megérkeztek az egyel lentebbi emeletre, sikerült belefutniuk Nilóba.

Most Skyla cselekedett gyorsabban és mivel látta, hogy a másik lány észrevette őket, ezért odaugrott hozzá és megpróbálta a földre teperni őt.

- Egyszerűen nem értem, hogy miért kell mindig az utamba állnod! – szűrte ki a fogai közt Skyla, miközben odébb ugrott Nilo egyik ütése elől.

- Ha nem tűnt volna fel, most is te támadtál rám! – válaszolta Nilo, miközben sípcsonton rúgta a kék szemű lányt. – Ráadásul a múltkor is te löktél le arról deszkáról, amin az egyik órán mindenkinek végig kellett mennie.

- Nem tehetek arról, hogy szerencsétlen vagy és nem tudsz egyensúlyban maradni, ha megcsúszol – felelte Skyla, miközben nagyot nyekkenve a földre zuhant, ugyanis Nilo ellökte őt. – Egyébként pedig ne sajnáltasd magad, mert te vagy az, aki a barátaival mindig rajtam gúnyolódik.

Miközben a két lány egymással verekedett, Kiyotónak fogalma sem volt arról, hogy mit kellene csinálnia. A fiú úgy gondolta, ha közbe avatkozna, akkor csak még tovább húzódna a két lány közötti párbaj, de ha egy tanárnak szólna, abból is Skyla és ő jönnének ki rosszabbul.

Nilo erősebb és testesebb is volt Skylánál, és ezért miután Nilo a földre szorította az ellenfele csuklóját, elkiáltotta magát:

- Szabályszegők a második emeleten! Szabályszegők! Skyla és Kiyoto a folyosókon sétálnak!

Nilo kiabálása nem maradt eredmény nélkül, ugyanis rövidesen megjelent az egyik tanár, aki ránézett Skylára és Kiyotóra, majd megszólalt:

- Irány az igazgatói iroda!

Mivel az igazgatót éjszakai álmából kellett felkelteni, ezért még a szokásosnál is szogorúbb büntetést szabott ki Skylára és Kiyotóra, amiért nem tartották be a szabályzatot és elhagyták a szobájukat este tíz után.

Amikor másnap Skyla és Kiyoto büntetésként takarítani kezdte az Akadémia pincéjét, a fiú azonnal odament a lányhoz, miután a tanár magára hagyta őket.

- Sajnálom, ami történt, Skyla. Az én hibám, hogy takarítanunk kell – nézett bele Kiyoto a lány kék szemeibe, miközben megragadta a kezeit. – Kérlek, bocsáss meg!

- Semmi baj, Kiyo! – felelte Skyla, miközben érezte, hogy amikor a fiú megfogta a kezét, gyorsabban kezdett dobogni a szíve.

Erre a kijelentésre Kiyoto gyorsan elengedte a lány kezét és zavarodottan hátrált egy lépést, ugyanis csak most realizálódott benne, hogy eddig milyen közel állt Skylához.

Ugyan Skyla nem örült annak, hogy Kiyoto távolságot teremtett köztük, de ettõl függetlenül tovább folytatta:

- Nem a te hibád, hogy lebuktunk, hanem Nilóé, akinek mindenféleképpen árulkodnia kellett. Azt a titkos járatot meg most már csak azért is meg fogjuk nézni!

- Akkor legközelebb nappal próbáljunk bejutni oda – mondta Kiyoto. – Akkor talán több sikerünk lesz.

A fiú sokkal nyugodtabbnak érezte magát azok után, hogy tudta, Skyla nem haragszik rá és ezért még az sem érdekelte, hogy az apja le fogja õt szidni, amiért nem tartotta be az Akadémia egyik szabályát.

Ugyan a takarítás eléggé fárasztó volt, de ennek ellenére Skylát vigasztalta az, hogy nem egyedül kell dolgozni, hanem Kiyoto is itt van mellette, akivel közben tudott beszélgetni.

Amikor a következő pillanatban Acot megszólalt, Skyla befejezte a töprengést az emlékéről.

- Látjátok ezt a fém fedőt a falban? – kérdezte Acot. – Ha ezt felfeszítem, akkor szerintem eljutunk azokhoz a sínekhez, amiken a fénysiklók futnak.

- És fel tudod feszíteni? – kérdezte aggódva Nilo.

- Megpróbálom – felelte a fiú, majd levette a táskáját és kotorászni kezdett benne.

Rövidesen a fiú megtalálta azokat a szerszámokat, amiket még az Akadémiából hozott el és így neki tudott állni a feladatának.

Miközben Acot dolgozott, Skyla és Nilo csöndben várakoztak, és miután a fiú végzett, mind a hárman egyszerre próbálták eltávolítani a fémfedõt a falból. Miután ez sikerült, átmásztak a falon, és kiderült, hogy Acot nem tévedett, ugyanis valóban a fénysikló sínéhez jutottak el.

- Próbáljatok meg a fal közelében maradni – tanácsolta Acot, miután megállapította, hogy a sínek és a fal között van egy fél méteres távolság. – A fénysiklók nagyon gyorsak, és ezért ha közel mentek sínhez, könnyen elgázolhatnak minket.

Skyla bólintott, ugyanis az Akadémián hallott a Földalatti Városon keresztülfutó fénysiklóról és ezért tudta, hogy a fénysikló egy másodperc alatt tesz meg egy megállót. Skyla azt is tudta, hogy a Földalatti város egy szegényebb település, így aztán az egyedüli büszkeségük a fénysikló volt, amit még a városon keresztülhaladó turisták is szívesen megnéztek.

Miközben Skyla, Nilo és Acot a falhoz lapulva haladtak, három fénysiklót is észrevettek, amik olyan gyorsan robogtak el mellettük, hogy szinte nem is látták a járművet, hanem csak a hangját hallották.

Amikor a három fiatal megérkezett az egyik megállóhoz, kimásztak az állomásra, amit jó pár kíváncsian bámészkodó utas követett figyelemmel.

Ekkor megérkezett a következõ fénysikló, amire Skyláék is felszálltak.

- Még negyvenöt megálló, amíg megérkezünk a végállomásra – jegyezte meg Nilo, miután szemügyre vette a fejük felett elhelyezett térképet.

- Amit a fénysikló körülbelül két perc alatt fog megtenni – felelte Acot, majd elégedetten hátradőlt az ülésen. – Így ahelyett, hogy egy hétig az utcákon sétálva jutnánk el a Földalatti Város határába, teljesen ingyen fogunk megérkezni oda, kevesebb mint két perc alatt.

- Miért nem építettek fénysiklót a Fővárosba? – érdeklődött Nilo. – Biztos vagyok benne, hogy a bolygó vezérének lett volna rá pénze.

- Gondolom az uralkodó nem a közelekedés fejlesztésével foglalkozott az utóbbi években, hanem a háborúval – vonta meg a vállát Acot. – Szerintem a pénzét a hadsereg fejlesztésére áldozza, hogy itt, a Hekore-on jobbak legyenek a katonák, mint amilyenek az ellenséges Genosón vannak. Az Akadémiát is azért alapította, hogy ott képezze ki a hadseregét.

- És a Mahity-nak van hadserege? – kérdezte Nilo, ugyanis a lányt érdekelte, hogy milyen körülmények vannak azon a bolygón, ahová el akartak jutni.

- Biztos, hogy van, csak nem használják, mert ők nem vesznek részt a Hekore és a Genoso közötti háborúban – felelte Acot, aki alaposan utánanézett a Mahity nevű bolygónak, mielőtt elindultak volna. – A Mahity-n béke van, úgyhogy ott nem korlátozzák annyira a polgárokat, mint itt, a Hekore-on és ezért nekik nincsenek olyan szigorú szabályaik és sokkal szabadabban élnek.

- Már nagyon várom, hogy megérkezzünk a Mahity-ra – sóhajtott fel Nilo. – Ott végre nem fognak minket üldözni, csak azért, mert elmentünk egy városból.

- Acot, Nilo, egy pillanatig maradjatok csendben – súgta oda Skyla a két barátjának. – Ha jól hallom, két utas a háborúról beszél.

Erre Acot és Nilo is elcsöndesedtek, mire õk is meghallották, hogy a velük szemben ülõ két felnõtt mirõl beszél.

- Hallottad a híreket? – kérdezte a férfi.

- Azokra a hírekre gondolsz, amikben figyelmeztetik a polgárokat, hogy a bolygónkra megérkeztek a Genoso katonái? – kérdezett vissza a nő. – Szerintem ez csak egy pletyka.

- Én ebben nem lennék olyan biztos – felelte a férfi. – Azt hallottam, hogy pár száz katona érkezett csak, akik azért vannak itt, hogy kárt tegyenek a bolygónknak, majd elmenjenek.

- Ez különös, hiszen ez a háború lassan több, mint tíz éve tart és eddig még a Genosóról egyszer sem jutottak el ide katonák.

- De úgy néz ki, hogy most sikerült nekik.

- Ha csak pár száz katona jött, akkor szerintem nem kell aggódnunk, hiszen már az Akadémia diákjai is több, hatszázan vannak, akik pedig szintén katonáknak számítanak.

Az Akadémia nevének hallatára Skyla önkéntelenül is megrémült és ösztönösen megpróbálta összehúzni magát, hogy az utasok még véletlenül se figyeljenek fel rájuk.

- Ebben van igazság. Ha az alsóbb évesek nem is képzettek annyira, a felsõbb éveseket biztosan fogják tudni mozgósítani – értett egyet a férfi.

- Plusz az uralkodónak szintén rengeteg katonája van, úgyhogy remélhetőleg hamar meg fog oldódni ez a konfliktus – tette hozzá a nő.

Ebben a pillanatban a fénysikló megérkezett a végállomáshoz, így aztán az összes utasnak ki kellett szállni.

Acot, Skyla és Nilo felszálltak arra a mozgólépcsőre, ami a Földalatti Város fölé vitte őket, és közben mindent értő pillantást váltottak.

"Itt történt valami fontos, amiről mi eddig nem tudtunk" – gondolta aggódva Skyla.

A lány megszokta, hogy eddig ingyen kapott információt, ugyanis az Akadémia tanárai mindig tájékoztatták őket mindenről. Most azonban a lánynak rá kellett jönnie, hogy egyedül az emberek pletykálkodásából vagy plakátokból tudnak információt elcsípni.

Ráadásul Skyla azt sem tudta eldönteni, hogy számukra előnyös-e, vagy hátrányos az ellenség jelenléte a Hekore-on.

Ebben a pillanatban Skyláék megérkeztek a felszínre. Ott azonban jó pár ember várakozott a kijárat elõtt, és először Skylának fogalma sem volt, hogy az emberek miért nem mennek tovább. Azonban amikor a három fiatal közelebb ment a kijárathoz, azzal szembesültek, hogy az ott várakozó emberek pisztolyok és puskák csöveivel néznek farkasszemet, ugyanis néhány egyenruhás ember fegyvert fogott rájuk.

- Maguk meg kicsodák? – kérdezte egy férfi.

- Katonák Genosóról – felelte a legelõl várakozó fegyveres katona.

- És mit akarnak tenni velünk? – kérdezte félve egy öregasszony.

- Ha engedelmes foglyok lesztek, akkor semmit – felelte egy másik genosói katona. – Most pedig mindenki álljon be egy sorba, feltartott kézzel.

"De minket nem kaphatnak el!" – gondolta rémülten Skyla. – "Nekünk muszáj lesz tovább haladnunk!"

Nilónak és Acotnak ugyanez járt a fejében, és ezért mind a ketten Skylát figyelték, abban a reményben, hogy a kék szemû lánynak talán eszébe jutott egy terv.

Skyla ugyan rettenetesen félt a Genoso katonáitól és rettegett attól, hogy elõbb-utóbb a katonák a tömegbe fognak lőni, de ennek ellenére rákényszerítette magát, hogy józanul gondolkodjon, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis pár perccel késõbb eszébe jutott egy terv.

- Álljunk be a foglyok sorába – szólalt meg hirtelen Skyla. – Van egy tervem.

*****

Körülbelül délután négy óra felé járhatott az idő, amikor Marbe, Jarick és Kiyoto kénytelenek voltak megállni, ugyanis váratlanul megszólalt a holohívó, jelezve, hogy valaki keresi õket. Erre Marbe elővette a holohívót, azonban amikor meglátta, hogy az uralkodó keresi őket, úgy döntött, jobban járnak, ha kivételesen Kiyoto beszél.

Így aztán Kiyoto fogadta a hívást, mire a holohívón azonnal megjelent az apja háromdimenziós alakja.

- Nem tudom, hogy hogyan állsz a szökevények elfogásával, de egy idõre félre kell tenned az Akadémiától kapott küldetésed – kezdte az uralkodó. – A Genosóról katonák érkeztek, akiket még azelőtt ki kellene iktatnod, hogy elérnék a Fővárost. Mivel ezen a Hekore biztonsága múlik, ezért ezt nem egyedül neked és a csapattársaidnak kell elintézni, ugyanis oda fogom küldeni hozzátok Keront és a századát. Jelenleg melyik városban tartózkodtok?

- Körülbelül háromnapi útra vagyunk a Földalatti város határától – felelte Kiyoto.

- Akkor azonnal szálljatok fel egy jármûre és jussatok el a határhoz, ugyanis a legutóbbi jelentések szerint a Genoso katonái ott húzták meg magukat. Addig viszont ne indítsatok támadást, amíg Keron nem érkezett meg. Minden világos?

- Mindent értek! – válaszolta Kiyoto, mire az apja bólintott, majd kinyomta a hívást.

Miután a hívás véget ért, Kiyoto lassan Marbe felé fordult, ugyanis biztos volt abban, hogy a fiú nem örült annak, hogy egy idõre megváltozott a célpontjuk. Kiyotónak igaza volt, ugyanis le tudta olvasni Marbe arcáról a dühöt és azt is világosan látta, hogy a fiúnak milyen sok erejébe kerül az, hogy uralkodni tudjon a haragján.

- Akkor elindulunk? – szólalt meg végül Kiyoto, miután már másodpercek óta csak farkasszemet néztek Marbe-al.

Erre Marbe ökölbe szorította a kezét és miközben közelebb lépett Kiyotóhoz, megszólalt:

- Te kis mocskod senkiházi! Még van bőr a képeden, hogy...

Azonban Marbe nem tudta befejezni a sértést, ugyanis váratlanul Jarick megragadta a karját és megszólalt:

- Ha most megvered Kiyotót, biztosan ki fognak zárni mind a kettőnket a küldetésről.

Erre Marbe dühösen kirántotta a karját Jarick szorításából és elfordult, ugyanis tudta, hogy a fekete hajú fiúnak igaza van.

"Viszont ha találkozni fogok a Genoso katonáival, az ő képüket biztosan nem fogom megkímélni" – gondolta Marbe. – "Miattuk fognak Skyláék elõnyt szerezni és ráadásul biztos vagyok abban, hogy ezért még pénzt sem kapunk. Ingyen fogjuk szolgálni az uralkodót és a fiacskáját, csak azért mert most az uralkodó számára ez fontosabb lett annál, mint a szégyen, hogy az Akadémiából három diák is megszökött, akiket még senki sem tudott elkapni."

Kiyoto viszont őszintén örült annak, hogy Skyla elkapása a háttérbe szorult, mert ő gyűlölt Skyla ellen harcolni. Így aztán megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a szűk utcák helyett a fénysikló egyik állomása felé vették az irányt.