New Orleans

— Hogy van? — kérdezte Marcel feleségét, aki a szoba ajtóban állt és Derek-et nézte.

— Amióta hazajöttünk melette van. Nem mozdult el mellőle... — sóhajtott Rebekah, miközben Lizzie testét bámulta, akit Derek úgy védett mint egy király a legféltetteb kincsét.

— Vissza kell hoznunk őt. Olyan üres nélküle minden. — mormolta Marcel. Lépések zaja keletkezett és feléjük irányult. A folyosó felé fordulva Esther-t és Finn-t látták meg, Freya, Davina és Vincent társaságában.

— Bent van? — kérdezte Finn a szoba felé biccentve.

— Igen. — bólintott Marcel.

Az összes boszorkány és vámpír belépett a szobába, de Derek még mindig nem emelte fel a fejét és még mindig Lizie kezét fogta miközben a semmibe bámult.

— Elvégzek egy varázslatot, hogy valaki bemehessen megnézni mi történik most a fejébe. — szólalt meg Esther majd körülnézett. — Valakinek önként be kell mennie.

— Én megyek! — szólalt fel Derek és mielőtt bárki vitatkozhatott volna vele, folytatta. — Ez az én dolgom, és tudnom kell, hogy mi történik vele.

— Legyen. De fel kell készülnöd arra, hogy nem annak az embernek az emlékeit fogod látni akibe beleszerettél. Hanem egy hatalom mániás, több mint ezerötszáz éves boszorkány-vérfarkas hybrid-nek fogod látni az emlékeit. A sok pusztítást amit még fiatalon csinált. Amit Elizabeth-tel tett mint fizikailag s mint lelkileg. Mindent... Az egész életét. — magyarázta Esther.

— Nem kell megtenned. Mehet más is. — lépett előrébb Freya és Derek vállára tette a kezét.

— De. Nekem kell megtennem! — mondta, majd Esther-re nézett. — Csináljuk!

—•—•—𖣘—•—•—

— Lizzie!- kiáltotta Derek miközben a New Orleans-i mocsárban állt valószínű esti órákban mivel sötét volt.

-A szerelem tényleg vakmerő...- hallott egy ismerős hangot mire odafordulva Inadu állt ott a saját testében. -- Meg akarod menteni őt, és én ezt megértem. Vagyis nem, de mindegy. — nevette el magát Inadu, majd elkezdett sétálni Derek pedig követni kezdte. — Megmentenéd őt de én nem engedem, igaz? Hm, szükségem van a testére nem adom át!

— Hol van? — mordult fel Derek és megvillantotta a vörös szemeit.

Amióta teljesen társakká váltak Lizzie-vel mind a kettejüknek két színű lehetett a szemük. Lehet Derek acélkékje vagy Lizzie vöröse ami valljuk be hatásosabb.

— Tényleg látni akarod? — húzta fel a szemöldökét Inadu, mire Derek bólintott egyet. — Kívánságod számomra parancs. — mosolyodott el ördögien, majd elfordult és abban a pillanatban a helyszín is változott.

Már nem a mocsárban álltak hanem egy elhagyatott épület előtt. Derek értetlenül nézett körbe hisz egyedül volt. Az utcán egy ember sem volt. Senki. Nem volt ismerős a hely Derek-nek, de feltételezte, hogy Lizzie tudjs hol vannak. A Hale férfi mély levegőt vett, majd  a vasajtó zárját eltörve belépett a nagy ajtón az élületbe, de azonnal megtorpant.

Derek sok pofoncsapást kapott már az élettől, de mióta ismeri Lizzie-t más nem érdekli csak a lány aki fényt hozott a mindennapjaiba...

A Nagy Elizabeth Mikaelson, az alfa, a szerelme, az ember akit nem lehet megállítani sem pedig megtörni, most teljesen más arcát mutatta meg.

Zokogva kiabált segítségért miközben a ruhája és a teste is csupa vér volt. Derek azonnal elindult és odafutott hozzá, de amikor hozzá akart érni a keze átment Lizzie testén.

— Nem tudod megérinteni. Sem beszélni hozzá, hisz ő nem lát téged és nem is hall. — szólalt fel Inadu és megjelent az ajtóban, ahonnan lassan lépjedett a páros felé. — Ez valóban megtörténik és te nem tehetsz semmit. — folytatta Inadu, majd felemelte a kezét és vízszintesen húzott egy vonalat a levegőben, mire Lizzie nyakán ugyan úgy megjelent a vonal egy vágás formájában.

— Ne... ne... ne, kicsim... Hé! Nézz rám kérek..! — könyörgött Derek, de Lizzie csak fulladozva fogadta a levegő hiányát és a vérveszteséget.

— Pokollá teszem az életét. — mondta Inadu ördögi hangon, majd eltűnt.