New Orleans

Abban a pillanatban amikor az összes pillantás az újjonan érkezett Lizzie-re szegeződött ő kihúzta magát és biccentett egyet. Az egyik pincér egy pezsgős pohárral kínálta amit mosolyogva vett el, majd Adam-mel az oldalán az apró édességekhez indultak miközben észrevétlenül kiöntötte a pezsgőt az egyik növénynek a cserepébe. Ha lehet ha nem, ki fogja bírni kilenc hónapig alkohol nélkül, pedig a bourbon nagyon csábító volt.

— Azta... — ámuldozott Adam, miközben körbe-körbe forgott és nézelődött. Lizzie eközben szintén szétnézett, de ő nem a díszletet kémlelte. Ám amikor megpillantotta Freya-t és Keelin-t a világ megszűnt körülötte létezni.

Freya kezében egy alig három éves kisfiú mosolygott és játszott a nagynénje szőkés tincseivel. A tribrid lány nem tudhatta, hogy Freya gyermeke lehetett e, de a kisfiú nagyon hasonlított rá. Lizzie kissé be is könnyezett, de gyorsan rendezte az arcvonásait. Hisz mindenki azt hiszi ki van kapcsolva...
Fél szemmel lenézett Adam-re aki mosolyogva és csillogó szemekkel nézett körbe még mindig.

— Tetszik? — kérdezte Liz, mire Adam bólinott.

— Lizzie! — hallotta meg Josh hangját, mire odafordulva az említettel, Aiden-nel, Layla-val és Jakob-bal találkozott.

— Josh! — kiáltotta Adam, majd a vámpírhoz futott.

— Adam? — értetlenkedett a vámpír, majd felkapta a fiút. — Már mindenhol kerestünk. Hol voltál?

— Liz-zel voltam, és nagyon szeretek vele lenni. — mosolygott Adam, mire a Mikaelson lány is halványan elmosolyodott, de a gyomra görcsbe rándult amikor eszébe jutott, hogy a családjából több mint valószínű mindenki őket figyeli.

— Liz? — kérdezte valaki akinek a hangját már nagyon régen hallotta. — Lizzie... — suttogta a hang, majd mosolyogva a nővére karjaiba ugrott.

— Hope. — biccentett Liz és átkarolta a húgát, majd amilyen gyorsan átkarolta olyan gyorsan is lépett el tőle.

— Mi a baj? — ráncolta a homlokát a fiatalabbik Mikaelson lány.

— Semmi... — válaszolt, majd elvett egy kekszet és elkezdte rágcsálni. — Miért nézel így rám, húgi? — vonta fel a szemöldökét Lizzie.

— Más vagy... — mondta.

— Nem is tudod mennyire. — mondta, majd Adam felé fordult, aki még mindig Josh kezeiben volt. — Megleszel? — kérdezte, mire Adam bólintott.

Hope azonnal a nővérébe karolt, majd elindult az apjához mire Liz nagy levegőt vett, majd követte húgát. Ha el akar jönni úgyis lesz lehetősége. Nem tudják ott tartani.

— Apa! — szólt Hope, mire Klaus odafordult feléjük.

— Lizzie... — suttogta az ősi, majd szinte azonnal megölelte a nagyobbik lányát, míg Hope mosolyogva oldalazott el mellőlük.

— Nem ezért jöttem. — húzódott el Liz, mire Klaus arcáról lehervadt a mosoly.

— Láttam nem egyedül jöttél. — mondta Klaus, majd Adam irányába pillantott.

— Nem is értem miért jöttünk... — dünnyögte Liz, majd látta ahogy a falka elindul Adam felé ezért gyorsan az apja felé fordult. — Mennem kell!

Pillanatokkal később Adam mellett állt, mire a falka is megtorpant, de egy ember folytatta az útját hozzájuk.

— Egy tánc? — kérdezte Derek és a kezét nyújtotta, mire Liz szemetforgatva bólintott egyet.

A tribrid lány biccentett egyet Layla-nak aki megfogta Adam kezét és elvezette valamerre, míg ő és Derek a táncparkettre léptek, majd Derek a derekánál fogva húzta magához Liát.

— Azt hiszed, ez az én segélykiáltásom? — kérdezte Liz és belecsúsztatta a kezét Derek-ébe. — Boldogan megmutatom milyen is igazából kiáltani a segítségért. Bár nem szülséges, hallottál... — nézett fél szemmel Derek smaragdzöld szemeibe.

— Szóval ez... mi? Nem érzel semmit? — kérdezte Derek, mire Liz a szemeibe pillantott.

— Nem érzek semmit. — mondta ki a szavakat halkan.

— Nem hiszek neked. — mondta, mire Lizzie vállat rántott.

— Nem érdekel. — mosolyodott el halványan Liz.
Oh de még mennyire érdekelte.

— Szóval... nem emlékszel, milyen érzés volt táncolnunk? — kérdezte Derek és Lizzie szemeibe nézett. — Mikor a kezeimmel megfogtam a derekad és közelebb vontalak magamhoz? — kérdezte és Lizzie testét a sajátjához húzta.

— Nem. — válaszolt a tribrid és elnézett Derek válla fölött.
Dehogynem emlékezett és imádta minden percét.

— Hmm. — bólintott egyet Derek. — És ez? — kérdezte, majd Lizzie tarkójára csúsztatta az egyik kezét és a homlokát az övének döntötte, a másikkal pedig a derekát szorította magához. — Mikor a testünk egymáséra hangolódott... Bár mindketten tudjuk, hogy azonnal egy hullámhosszon voltak.

— Semmi. — ingatta a fejét Lizzie, de nem húzta el a fejét. Amikor Liz felpillantott Derek szemeibe abban nem látott mást csak színtiszta fájdalmat és gyötrődést.
Sajnálom szerelmem, nagyon sajnálom.

— A szíved tényleg nem hajlandó emlékezni? — suttogta Derek és annyira közel hajolt, hogy az ajkai súrolták a tribridét.

— Milyen szív? — suttogta, majd gyengéden leemelte Derek kezeit, magáról és eltűnt a tömegben.
A szív amely örökké a tied lesz, Derek Hale.