lizzie;

Áldozat....

Valakiért érdemes áldozatot hozni és az, hogy talán az örökkön örökkének vége lesz, még mindig jobban megéri, minthogy végleg elveszítsem a húgomat. Ő az egyetlen dolog, ami anyából maradt és aki egész életemben mellettem volt. Nem fogok nélküle élni.

Apáék maguk elé meredve emésztették a tőlem elhangzottakat, mikor is én félrevontam Vincent-et. Gyorsan elmormoltam egy varázsigét, hogy ne halhassák amit beszélünk, majd bekekezdtem.

— Segítened kell. — néztem a szemeibe,
amiben fáradtságot és értetlenséget láttam.

— Azt csinálom, Lizzie. — ráncolta a szemöldökét.

— Nekem kell segítened. — mutattam magamra. — Nem a családomnak. Csakis nekem! — mondtam, mire biccentett, hogy mondjam, én pedig úgy tettem.

***
írói szemszög;

— A Sivár évszázadok óta kísérti New Orleans-t. Ez egy végtelen rossz. Kielégíthetetlen étvágya van a hatalomra. És ez vonzotta Hope-hoz is. —mutatott Klaus-ra Vincent.

Nemsokkal később már a nagy könyvtárban tartózkodott mindenki és próbálták elfoglalni saját magukat. Mindenki ült kivéve Vincent-et és Klaus-t. Lizzie az egyik kanapé karfáján ült egy pohár whisky-vel a kezében.

— Azt mondtátok meg tudjuk menteni, Hope-ot. — nézett Lizzie-re és Vincent-re Rebekah, mire a boszorkány biccentett.

— Igen. De már most szólok, hogy nem fog nektek tetszeni. — nézett végig a családon Vincent, de a szeme Lizzie-n akadt meg egy pillanatra. — Első lépés: kiszedjük Hope-ból a Sivárt. Második lépés: keresünk egy helyet, ahová betehetjük. De mivel a könyvnek annyi, olyan hely kell, ami elég erős és végtelen. És hogy az átvitel működjön, szükségem lesz valamire, ami vér által kapcsolódik Hope-hoz. — magyarázta Vincent, mire Freya felemelte a fejét.

— Egy ősit akarsz. — mondta, mire minden Mikaelson lehajtotta a fejét. — Az egyik testvérembe akarod áttenni a Sivárt. — folytatta Freya meggyötört arcal. Nemrég kapta vissza a családját és most úgy tűnik megint elveszíti.

— Egy nem lesz elég. — szólalt fel rekedt hangon Lizzie, mire mindenki felé kapta a tekintetét, Vincent pedig lehajtotta a fejét.

Vincent... Bármennyire is utálta a Mikaelson családot, tisztelte bennük a hűséget. Hűséget a családjuk iránt és hogy Hope-ért és Lizzie-ért bármit megtennének. Ilyen egy család. Máig átkozza magát amiért évekkel ezelőtt elkezdett áldozatokat mutatni be a Sivárnak. Így elvesztette a feleségét és a megnem született gyermekét.

— Négyre lesz szükségem! — folytatta Vincent.

— Miért négyre? — préselte ki a kérdést magából Elijah.

— Ezerötszáz éve amikor először ölték meg a Sivárt, felosztották a maradványait. Négy csont, négy önkéntes, négy különböző helyszín. Így fogjuk most is legyőzni a Sivárt. — válaszolt Vincent és végignézett az ősi családon.

— A Sivár erejét négy halhatatlan vámpírba tesszük át. — bólintott Freya, mire Vincent sóhajtott. Neki sem tetszett az ötlet, nemhogy még az amit mondott neki Lizzie.

— És elküldesz minket... — mondta Rebekah.

— Hogy így a gonosz négy helyen legyen, és örökre el legyen választva. — mondta Klaus, de Elijah mégcsak megszólalni sem tudott.

— Külön utakon kell járnotok és külön kell maradnotok. Mindörökre. Soha többé nem láthatjátok egymást. Sosem mehettek egymás közelébe. — magyarázta Vincent, mire a Mikaelson testvérek összetörve néztek össze.

— Csak így győzhetjük le a Sivárt. — suttogta Lizzie és kiitta a pohara tartalmát.

— Ha így megmentjük a lányomat, akkor ezt fogjuk tenni. — bólintott Klaus.

***
lizzie;

— Halljátok szavam, ti! Akik a gonosz Sivár szolgái! — kiabálta Kol, miközben a templomba lépett.

A terv egyszerű volt és minden működött is. Marcel-ék el tudták fogni Hope-ot és olyan láncot kapott a kezére amitől nem tud varázsolni. Sofya pedig mellettem állt miközben apám beszélt, aki pedig régi jó barátunkkal végzett. Dominic-kal.

— Most, hogy mesteretek elcsendesedett, az általa igért hatalomnak lőttek, tehetetlenek vagytok, és ez a szánalmas puccs is meglehetősen gyorsan véget ér. — folytatta apám, majd elővette a Marcel-től megkapott hógömböt. — Ennek a Sötét Tárgynak olyan remek ereje van, hogy bezár benneteket. — mondta, majd mosolyogva ledobta, mire a láthatatlan mező működésbe lépett.

— Ami eléggé kellemetlen. — szólalt fel Elijah és a felső szintről nézett le ránk a kezében egy fákjával. — Különösen, ha figyelembe vesszük az építészeti szerkezet összetételét. — mondta. — Így hát, egy kis erőfeszítéssel... Ez a hely maga a pokol lesz. — dobta le a fákját a körbe zárt boszorkányokra, akik lassan, fájdalmasan és kínok között haltak meg.

***

Amikor hazaértünk azonnal a szobámba mentem és a zuhany alá álltam. A jéghideg zuhany alá és hagytam, hogy a víz csak ömöljön rám. Próbáltam kizárni a kavargó gondolataim, de nehezebb volt mint hittem. Búcsút mondani a családomnak... Lehetetlen.

Mikor végeztem és a hajam is megszárítottam, felöltözve Hope szobája felé vettem az irányt, de mielőtt beléptem volna megtorpantam.

— Tudom, hogy odabent vagy. — suttogott apám. A résnyire nyitott ajtónál láttam, hogy ott térdel a húgom ágya mellett és a haját simogatva beszél hozzá. — És tudom, hogy hallasz, szóval nagyon figyelj rám! A kislányom vagy. Egy Mikaelson... Olyan erős és bátor vagy, amilyennel még nem találkoztam. Sőt, a nővéreddel segítettetek elhitetni velem valamit, amit egykor a bácsikád mondott. A család hatalom. — mondta a húgomnak, majd homlokon csókolta.

Én lehajtott fejjel inkább visszatértem a szobámba. Nem lehet így vége a családomnak. Az örökkön örökkének... Mikor beléptem a szobámba azonnal az íróasztalomhoz léptem és leültem a székre és egy tollat a kezembe véve egy lap fölé hajoltam.

Örökkön örökké...

***

— Kol lennél szíves oda állni. — mutatott az egyik helyre a négy közül Vincent a nagybátyámnak aki bólintott, majd odalépett. — Rebekah, tökéletes, pont oda. — mutatott a nagynénémre aki pont annál a saroknál állt ahova kellett állnia. — Elijah te állj szépen a csúcsra. Klaus, te pedig oda, kérlek. — osztott mindenkinek helyet Vincent, miközben én középen térdeltem a húgommal az ölemben. — És készen állunk. — bólintott Vincent, mire hatalmasat sóhajtottam. — El akarom mondani, hogy amit ma itt tesztek, azzal hosszú távon elősegítitek a város helyreállását. A Sivár mindent elvett tőlem. Csak szenvedést és gyötrelmet okozott. Családokat tett tönkre, kisgyerekek után ment. Most mégis itt vagyunk a különbségeink ellenére, amiből azért sok van... Köszönöm! — mondta Vincent. — Freya! — nyújtotta a kezét Vincent, mire nagynéném odasétált mellé és megfogta azt.

— Az ádáz Mikaelson-ok hősiesen legyőzik a rettenetes gonoszt. Talán ezzel végre elnyerjük a megváltásunkat. — mosolyodott el szomorúan Rebekah.

— Hisz ebben bármelyikünk is? — kérdezte apa, miközben engem nézett.

— Egyáltalán nem. — válaszolt Elijah, majd a testvéreire nézett. — Bár ez egy szép gondolat. — mosolyodott el halványan.

— Kezdjük... — suttogtam, miközben a húgom arcát figyeltem.

— Lizzie, amikor szólok, szeretném ha levennéd a bilincset. Kapszkodj Hope-ba! Ne engedd el őt! — nézett rám Vincent. — Amikor a varázslatnak vége, el kell mennetek egymás mellől, és távol kell maradnotok Hope-tól. — mondta a boszorkány és végignézett a családomon.

— Mindig és mindörökké. Szép kis életünk volt. — mosolygott Rebekah a könnyei között.

— Igen. — értett egyet Elijah, majd Vincent elkezdte a varázslatot.

— Diviser... Dibiser ak konkeri. — kezdett kántálni Vincent, mire a lámpák elkezdtek ki-be kapcsolódni. — Diviser... Dibiser ak konkeri. Diviser... Dibiser ak konkeri. Diviser... Dibiser ak konkeri. Chire apa ak pó. Ak konkeri. Ak pó. — kántálta, majd rám nézett. — Lizzie, most! Vedd le róla! — kiabált, mire tettem amit kért és leszedtem a bilincset.

Hope testéből egy hatalmas kék gömb emelkedett fölénk ő pedig felébredt. Vincent-re néztem aki fájdalmas arccal bólintott, mire kisprinteltem a körből letettem Hope-ot, majd visszaálltam és a kezeimet széttártam, mire apa, Elijah, Kol és Rebekah kirepültek a körből és eltört a nyakuk.

— Gyerünk! — kiabáltam Vincent-nek a szélviharba, mire bólintott, majd belém tette a Sivárt ahogy azt kértem.

Nem engedhettem, hogy szétszakítsa a családom.

— Hallom... Amit suttog... — bámultam magam elé és Vincent felé fordultam aki elővette az ezüst tőrt amitől megtorpantam, de tudtam, hogy meg kell tennem. A családomért... — Csináld! — kiáltottam Vincent-re aki könnyezve lépett hozzám, majd egyenesen a szívembe szúrta a tőrt.

— Sajnálom, Olivia... — nézett rám, mire halványan elmosolyodtam.

— Semmi baj... — suttogtam, majd a karjai között estem össze.