lizzie;

Reggelre már visszatértem a mocsárból, és az ágyamon ültem miközben magam elé bámultam. Elvesztettem őket...

Úgy éreztem a szívem apró darabokra tört. Eddig se volt minden rendben vele, de most... Nem láttam kiutat. Nem láttam a fényt az alagút végén. Csak sötétség volt... Nem várt sehol egy Derek, hogy megmentsen mint azelőtt tette. Nem várt senki.

Hirtelen kicsapódott az ajtó, mire összerezzentem és szorosabban szorítottam magamhoz Derek egyetlen pólóját ami itt maradt. Nem néztem fel ki volt nyugalmam megsértője, de amikor a bizonyos szőke fürtök gazdái elém térdeltek, tudtam, hogy el kell mondanom mit tettem.

— Hol a fenében voltál egész este? Visszahoztuk Elijah-t és nem voltál itt... — halkult el a hangja, majd gyengéden megragadta az állam, és maga felé fordította könnyáztatta arcom. — Lizzie... Mit csináltál? — suttogta és felült mellém az ágyra.

— Meg kellett tennem... — bólintottam, miközben előre-hátra ringtam.

— Hol vannak? — ragadta meg a kezem.

— Semmi sem lesz a régi... És szerintem a Sivár sem halt meg... Túl egyszerű lenne. Azok után amiket tett, nem szabadultunk meg tőle... — suttogtam, majd vörösre sírt szemeimmel kinéztem az ablakon.

— Hol vannak? — ismételte meg a kérdést.

— Beacon Hills-ben... — ejtettem ki a város nevét. — Nem volt más választásom. Nem akartam, hogy bajuk essen, de nem zárhatom be őket. Nem akartam megbántani... — motyogtam miközben a mellkasomhoz húztam a térdem és a karjaimmal átkaroltam magam, miközben Derek pólójába fúrtam a fejem.

— Megoldjuk. — bólintott és odahúzott magához.

— Derek, ő... — suttogtam, de megakadtam hiszen nem tudtam, hogy hogyan mondjam el neki.

— Lizzie, mit nem mondtatok el eddig senkinek Derek-kel? — kérdezte a szemeimbe nézve, mire hangosan felzokogtam.

***

Éppen hazaértem a Vincent-el való találkozásomból és a szobám felé vezzem az irányt. Mikor benyitottam hallottam, hogy a fürdőszobában csobog a víz ami azt jelentette, hogy Derek éppen fürdik.

Átöltöztem az otthoni ruhámba és elterültem az ágyon, majd a plafont bámultam.  Mi lesz ezután? Ha végre legyőzzük majd a Sivárt...? Talán visszahozhatnánk anyát a halála erejével...

Nyitódott a fürdő ajtaja és mikor arrafelé fordítottam a fejem, Derek-kel találtam szembe magam, ahogy a derekán csak egy törölköző volt, semmi más.

— Nem tudtam, hogy hazaértél. — mondta és vízes tincseit hátrasimította, majd odajött mellém az ágyhoz.

Homlokon csókolt amit mosolyogva fogadtam, majd felállt és megcirógatta az arcomat.

— Akkor felöltöztél volna? — haraptam alsóajkamba, s szememet rajta legeltettem.

— Lehet... — mosolyodott el, majd leült az ágy szélére én pedig az ölébe hajtottam a fejem, ő pedig elkezdte simogatni a fejem.

— Így is jó vagy... — leheltem egy csókot a hasára, mire elnevette magát.

— Mindjárt gondoltam... — válaszolta, mire a hátamra fordultam és felnéztem rá.

A kezemet kinyújtottam, majd a tarkójához nyúltam és addig húztam a fejét míg ajkaink össze nem értek.

— Szeretlek... — suttogtam.

— Szeretlek... — ismételte meg.

— Mi a mai terv? — kérdeztem, mire elmosolyodott, majd kiszállt alólam ami miatt morcosan néztem rá.

— Nyugalom! — emelte fel kezeit védekezően, majd az asztalomhoz sétált és a naptárra nézett.

— Derek... — hívogattam, de nagyon elbambult ezért felültem az ágyon és onnan néztem rá.

— Elmegyünk egy kicsit szórakozni... — mondta, mire értetlenül meredtem a hátára.

— Mi? — nyögtem mosolyogva. — Apa meg fog ölni minket. — kuncogtam fel.

— Túléljük. — mondta, majd kinyitotta a szekrényt és felhúzott az ágyról. — Ez az este csak a miénk lesz. — suttogta a fülembe, majd odament az ő ruháihoz és kiválasztotta az esti öltözékét.

Éppen a megfelelő pólómat vettem ki és vettem le a sajátomat amikor valami hangot hallottam. Odafordulva Derek-et láttam nekem háttal, a hang pedig a törölközőjé volt, mivel ledobta magáról.

— Hova is megyünk? — kérdeztem, de még mindig a testét bámultam.

— Majd megtudod... — válaszolt pajkosan..

— Időre megyünk? — kérdeztem, mire megrázta a fejét. — Akkor jó. — sóhajtottam, majd rohamos léptekell elindultam felé.

Mikor hozzá értem azonnal megfordult és az akjaimnak esett amit hevesen viszonoztam. Elkezdte lehúzni rólam a melegítőt amiben szívesen segítettem, majd az ágy felé kezdett el tolni.

— Még jó, hogy nem időre megyünk... — morogta az ajkaimnak, mire elmosolyodtam.

— Nagyon örülök... — motyogtam, miközben a nyakamat kezdte apró csókokkal behinteni.

Hirtelen valamit megéreztem a bőrömön amitől nyögtem egyet. Mikor végzett mosolyogva nézett le rám és lenyalta a vércseppet ami a szája szélén maradt.

Azonnal a bal vállam és nyakam közé nyúltam ahonnan csorgott a vérem én pedig hirtelen ültem fel és löktem le magamról Derek-et, majd sprinteltem a tükör elé.

Megjelölt...

— Derek... — motyogtam hisz oka volt annak amiért nem akartam ezt. — Ennek nem lesz jó vége... — ráztam a fejem, miközben ő mögém lépdelt.

— Az enyém vagy... Ezt mindenkinek tudnia kell! — villantotta meg a szemeit, mire megráztam a fejem.

— Nem érted. — fordultam felé, majd sóhajtva a mellkasának döntöttem a homlokom. — Ha én is megjelöllek akkor lesz teljes ez az egész, de akkor osztozunk pár dolgon. Az első az pedig az erő, és félek, hogy a tested nem fogja elfogadni azt a mennyiségű erőt ami nekem van. Van amikor már én is alig bírom és én nem akarlak ennek kitenni. — motyogtam, mire az arcomra simította a kezét és megemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.

— Nincs semmi baj... — csókolta meg a homlokom. — Ha nem vagy biztos benne akkor még várhatunk, de egyszer úgyis eljön az ideje. — mondta. — És legalább akkor már nem egyedül kell elbiselned a fájdalmat. Mert osztozni fogunk. — lehelt egy csókot a számra.

— Szeretlek... — sóhajtottam, és a mellkasára simítottam a kezeimet. Egy ideig néztem ahogy az ujjaim kidolgozott mellizmán köröz, majd hirtelen felkaptam a fejem.

Derek arcára néztem amin egy őszinte mosoly terült szét, amikor a szemembe nézett, majd megvillantotta a kék szemeit és megfordított a tükör felé. Amikor belenéztem az én szemeim is kéken izzottak. Igaz, nem olyan intenzív színben mint neki, de látszott a kék. Halványan elmosolyodtam hisz már most megkaptam az ereje egy kevés részét. De ahhoz, hogy az egészet megkapjam, nekem is meg kell harapnom őt.

— Jól áll... — suttogta a fülembe, mire bólintottam egyet. — De lesz jobb is.

— Igen... — válaszoltam, de még mindig a kék szemeim néztem.

— Szeretlek...

***

— Ezért voltunk ilyen közel egymáshoz... — suttogtam, mire Rebekah szeme is könnyes lett. — Rá nemsokkal én is megjelöltem őt. Az elején rosszul volt erre én borzasztóan bepánikoltam. Kivittem a mocsárba ahol órákig szenvedett, majd a teste és az elméje is elfogadta az erőmet. Így teljesen hozzám kapcsolódott ahogy én is hozzá. — néztem le a pólóra.

— Megmentetted őket... — suttogta és ránézett az éjjeliszekrényemen lévő képre amin Derek-kel voltam.

— De milyen áron? — kérdeztem keserűen és hátradobtam magam az ágyon ahol az éjjel még Derek-kel feküdtem.

— Minden rendben lesz. — mondta, de ő sem volt valami meggyőző.

***

Miután beszélgettem Rebekah-val úgy döntöttem meglátogatom a húgomat. Mikor átmentem a szobályába éppen az ágyán ült és egy lapot bámult.

— Szia, Hope. Rajzolsz? — kérdeztem és próbáltam a megszokott közönyömmel beszélgetni.

— Igen. — bólintott de, nem nézett rám, ezért odaálltam mellé.

— Mi lenne ez? Hóvihar? — kérdeztem az üres lapra utalva. — Szóval... Most, hogy vége a gondoknak, gondoltam beszélgethetnénk arról, hogy mi lesz ezek után... Tudom miket szeretnél csinálni, és amit lehetne megvalósíthatnánk együtt. Sajnos már anyu nélkül. — mondtam, de ő csak maga elé bámult. — Jól vagy, húgi? — simítottam a kezem a vállára.

— Igen. — bólintott, mire felálltam az ágyról és elé térdeltem.

— Hope, ha aggódsz a Sivár miatt, akkor nem kell. Minden rendben van. Ígérem. — mondtam majd a mutató -és a középső ujjamat megpusziltam és odatartottam neki, mire ő csak értetlenül nézte a kezemet.

— Rajzolhatok tovább? — kérdezte, mire kelletlenül bólintottam. Valami baj van...

— Hogyne. — mondtam, majd megpusziltam a fejét és kisétáltam a szobából.

Valaminek történnie kellett. A húgom sosem volt még ilyen. Olyan... Üres. Mintha nem önmaga lenne.

Valami történik Hope-pal és mindent megteszek azért, hogy megtudjam miaz.

***

Sziasztok!

Már csak 4 rész van hátra a könyv első részéből! Ki mit szól hozzá?