lizzie;

Reggel korábban keltem, szóval elmentem futni az erdőbe.

Már egy ideje futottam amikor nekiütköztem vala...kinek? Nyögve fordítottam a fejem felfele mert a hátsómra estem.

Azt a férfit láttam, akinek ugyan olyan kocsija van mint nekem. Egy sötét farmer nadrágot viselt, bordó pólóval és egy bőrdzsekivel. Kissé elidőzhetett a tekintetem rajta, mert már csak a felém nyújtott kezét vettem észre. Mérlegelve a dolgokat, de elfogadtam.

— Jobban is vigyázhatnál! — mormolta mire rá néztem és egy pillanatra elvesztem a szemeiben, de hamar visszatértem a valóságba.

— Hogy én vigyázzak? Egyáltalán mit keres itt ember reggel hat órakkor? — akadtam ki teljesen, mire nyugodt hangnemben válaszolt, bár a szemében láttam, hogy nem tetszik neki az, hogy visszabeszélek.

— Na ide figyelj! Nem csak te létezel ezen a világon. Szóval fogadd el, hogy mások is vannak itt. Mellesleg semmi közöd én miért vagyok itt. Úgyhogy elkezdhetsz haza fele futni, anyucihoz és apucihoz. — mondta egyre indulatosabban, majd megfordult és elindult, de a válla felett hátra nézett majd annyit mondott hogy: —  Mellesleg ez magánterület! — majd magamra hagyott.

— Anya, apa... — suttogtam magam elé, majd nagy levegőket vettem, hogy visszatartsam a könnyeimet.

Nem voltak az életem részei, ezt pedig elfogadtam...

Mikor hazaértem, lefürödtem majd felöltöztem, és elindultam az iskolába. Mikor megérkeztem, voltak akik ma is összesúgtak mögöttem, de már egyre kevesebb diák szentelte nekem a figyelmét.

Láttam Scott-ék bandáját, a férfival akivel reggel összefutottam. Amúgy még a nevét sem tudom, na mindegy. Lydia mikor észrevett mosolyogva kezdett el integetni, mire visszaintettem majd biccentett, hogy menjek oda hozzájuk.

Nem igazán volt kedvem társaságban lenni, szóval a kezemen lévő órára mutattam mire bólintott és visszafordult a többiekhez. Bementem majd a szekrényemnél megálltam hallgatózni.

— Ki ez a lány? — kérdezte az a titokzatos férfi a többiektől.

— Ki? Óh, Lizzie? Most jött az iskolába, kedves lány. Semmi gond nincs vele Derek, nyugalom. — magyarázta Lydia.

Ahhoz képest, hogy elvileg az egész Hale család meghalt vannak egy páran. Folytattam volna a hallgatózást de megszólalt a jelző csöngő, én pedig egy kisebb szívrohamot kaptam.

Az első óra amivel kezdek pedig, történelem. A kedvenc tantárgyam. A családom átélt minden háborút, elnök választást, és puccosabbnál puccosabb bálokban is megfordultak már.

Az órák unalmasan teltek, majd iskola után üzenetet kaptam Keelintől, hogyha tudok menjek be a kórházba. Kissé feszülten mentem ki a parkolóba, majd amikor szálltam volna be Lydia kiabálást hallottam, mire odafordultam a lány felé aki felém rohant.

Mikor megállt előttem, körülnéztem és láttam, hogy a reggeli bandából mindenki itt van a parkolóba. Jó, szóval hallgatóznak...

— Öhm Lydia minden rendben? — kérdeztem a lányt mire felegyenesedett.

— Persze minden oké. Csak kérdezni szerettem volna valamit. — mondta mire biccentettem, hogy mondja. — Oké szóval, ha nem lenne gond el tudnál dobni? Az én kocsim szervízbe van. — mondta kissé feszengve mire mosolyogva bólintottam majd biccentettem az anyós ülés fele. Mikor beszálltam a lány felé fordultam majd így szóltam.

— Hova vihetlek? — kérdeztem mire pont csörögni kezdett a telefonja.

— Ne haragudj. — mondta és felvette a telefonját. — Szia Scott. Mi a baj? — kérdezte és szuperhallásom miatt hallottam mit válaszol neki ezekszerint Scott.

— Lydia. A kórházhoz kéne jönnöd. Anya hívott, azt mondta talált valamit. — magyarázta Scott mire Lydia kissé ledermedt, de gyorsan rendezte vonásait.

— Sietek. Ott találkozunk! — mondta gyorsan majd letette. — Ha nem lenne gond, el tudnál dobni a kórházhoz? — kérdezte kiskutya szemekkel, mire mosolyogva válaszoltam.

— Persze, nem gond. — majd elindítottam a motort, majd a kórház felé vettem az irányt. Az úton sokat beszélgettünk, és jobban megismerhettem Lydia-t. Mikor odaértünk, mindketten kiszálltunk, mire Lydia és a többiek akik már ott vártak, - gondolom Lydia-ra - furcsán néztek rám. — Nyugalom! Nem is zavarok! — mondtam majd lezártam a kocsit, és elindultam befelé.

Bent megkerestem Keelint aki amikor meglátott; mosolyogva jött oda hozzám. Épp elkezdte mondani, hogy mi történt, mikor Melissa jött oda hozzánk.

— Keelin tudnál segíteni? — kérdezte majd meglátott engem. — Áh, ne haragudj. Melissa McCall vagyok. — mutatkozott be kedvesen, mire kezet ráztam vele, majd megláttam a falkát.

— Elizabeth Mikaelson. — válaszoltam mosolyogva. — Később beszélünk Keelin néni. Addig is vigyázz magadra. Légy ügyes! — mondtam mire ő csak mosolyogva bólintott majd Melissával együtt elindult. Én csak megfordultam majd a parkoló felé vettem az irányt, de a kocsimnál Derek állt.

— Segíthetek valamiben? — kérdeztem mire ő csak rámnézett.

— Szép kocsid va... — kezdte de nem tudta befejezni.

— Tudom! — vágtam a szavába. — Valószínű ezért vettél te is ilyet! — mondtam az ő kocsija felé biccentve.

— Igaz! — biccentett egyet.

— Oké. A nevedet se tudom, de te mindenhol ott vagy ahol én. Követsz vagy mi? — kérdeztem felhúzva a szemöldököm. Igazából a nevét már tudtam, de így hatásosabb volt.

— Derek Hale a nevem, és nem, nem követlek. — mondta gúnyosan mire fogtam magam és elindultam a kocsi ajtajához.

Amikor nyitottam volna ki, megfogta a kezem és hátrafordított, így szembe kerültem vele. Épp mondani akart valamit, mikor megjelentek a többiek.

— Engedd el őt, Derek! — mondta Scott mire a férfi csak erősebben szorított, majd hirtelen elengedett és ellépett tőlem.

Furcsán méregettem őt, majd mintha misem történt volna, bepattantam a kocsiba és elhajtottam. Mikor hazaértem felmentem átöltözni valami kényelmesebb ruhába, majd lementem a nappaliba és megnéztem egy filmet, bár valamikor bealudhattam.

Mikor kinyitottam a szemem egy ismeretlen épületben találtam magam.

— Biztos jó ötlet ez? — kérdezte egy női hang, mire elindultam arra, ahol a hang forrását sejtettem.

— Meg kell akadályoznunk, hogy a dolgok tovább fajuljanak. — válaszolt egy másik nő.

Mikor oda értem vagy egy tucat (valószínűleg) boszorkányt láttam fekete köpenybe és egy varázslathoz készültek.

Mikor mindenki készen állt kántálni kezdtek, majd egyszerre fordultak felém és így szóltak.
"Mors ad te venit." Majd az egész épület felrobbant.

Zihálva keltem fel, majd próbáltam megnyugtatni magam hogy ez csak egy álom volt. Álom volt, de olyan valóságos.

Éppen ekkor nyílt a bejárati ajtó, amin Keelin lépett be, Freya társaságában. Mindketten üdvözöltek, majd letelepedtek hozzám a kanapéra.

— Keelin néni, miért hívtál a kórházhoz? — kérdeztem mire az említett a táskájában kezdett el keresgélni valamit.

Amikor megtalálta a keresett tárgyat ami egy orvosi akta volt, átnyújtotta nekem majd beszélni kezdett.

— Tizenhét éve menekülsz, a boszorkánykovenedtől, a próféciától, és az erődet sem használhatod. De lehet, hogy most nem lesz majd más választásod. — mondta komolyan mire érdeklődve figyeltem, majd kinyitottam az aktát, de azonnal be is csuktam.

— Ki tette ezt? — kérdeztem, majd nagy levegőt vettem és újra kinyitottam az akták. Képek voltak benne, vagy egy tucat velem egykorú lányról, akiket megöltek.

De ha még csak megölték volna őket...

A testük tele volt karmolásokkal, amiket első ránézésre egy vérfarkas okozott. De a továbbiakban le volt írva az is, hogy az összes vérüket lecsapolták.

Akinek mind a kettő lehetősége megvan, ilyen fajta módszerrel öljön, azok a hybrid-ek. De a világon jelenleg négy darab hybrid van. Hope, anya, apa és én. Ezért valahogy nagyon nehéz lenne elhinni, hogy egy hybrid lett volna a tettes.

— Senki se tudja. — rázta a fejét Keelin.

— Mikor találták az első áldozatot? — kérdeztem.

— Körübelül két hete. De senki sem tud semmit. — sóhajtott Freya.

— Gondolom Melissa tud mindenről. — néztem Keelinre aki értetlenül nézett rám. — A fia egy vérfarkas, akinek falkája van. Nyilván tudja. — mondtam mire biccentett, miszerint igazam van.

— De ki is miért öl ártatlan embereket? Hisz még csak tinik! Ártatlanok...— rázta a fejét Keelin.

—  Mivan ha ez a kulcsa az egésznek? — kérdeztem mire mind a ketten értetlenül néztek rám. — Az ártatlanok. Van itt valami hely vagy forrás ahol rengeteg mágia van? Ahol mondjuk érdemes lehet áldozni? — kérdeztem és láttam, hogy Freya nagyon gondolkozik, majd hirtelen felugrott a kanapéról és a padlás felé vette az irányt, mi pedig követtük.

— Szerintem igazad van, Lizzie! Ha igazad van, márpedig az van, akkor ez az egész az áldozatokról és az áldozásokról szól. De ezek még mindig nem magyarázzák a sebeket. — mondta majd egy könyvet tett le elénk. — Beacon Hills-ben egy olyan hely van ahol érdemes és hasznos áldozatot hozni. — mondta majd egy fényképre mutatott. —  De ahhoz szükség van egy druidára vagy egy boszorkányra...

A Nemeton

A Nemeton a Druidák szent helye. A legutolsó ilyen nagy erejű fa Beacon Hillsben található. Ami egykor egy haltalmas fa volt, mára már csak egy csonk egy óriási szerteágazó gyökérrendszerrel.
A fa a méretétől függetlenül, ugyan úgy el tudja nyelni az áldozatok erejét, melyet a Druidák könnyen fel tudnak használni különböző célokra.

A Druidák

A Druida szó kelta nyelven annyit jelent hogy, "Bölcs Tölgy". A Druidák a vérfarkas falkákban töltenek be fontos szerepet. Ugyanis az Alfáknak ők voltak a tanácsadóik. A Druidák és a vérfarkasok kapcsolata az Ókori Görög időkhöz köthető, mikor Zeusz farkassá változtatott egy királyi családot.
A Druidák megtanították a családnak hogy hogyan változhatnak át emberi alakjukból farkas alakba majd vissza. Így különleges kapcsolat jött létre a két faj között, mire idővel a Druidák is egyre többet segítettek a vérfarkasoknak. Manapság már több néven emlegetik őket: sámánok, varázslók, látók, gyógyítók!

Mikor a könyv végére értem, tudtam, hogy meg kell találnom a Nemetont. Mert ha a helyszín megvan, akkor elkaphatjuk azt aki elköveti a gyilkosságokat vagyis az áldozásokat.

— Ezzel még mindig nem tudjuk, miért vannak a testeken ilyen méretű és fajta sebek. — mondta sóhajtva Keelin.

— Ebben igazad van. De már későre jár. Nektek holnap munka, nekem meg iskola. Jobb lesz ha megpróbálunk lepihenni. — javasoltam mire mindketten bólintottak.

Elköszöntem tőlük, majd az esti szokásos teendőim után ágyba bújtam, de az álom nem akart jönni a szememre. Féltem hogy megint valamilyen "látomásom" lesz, vagy rémálmom.

Nagyot sóhajtva fordultam a másik oldalamra, majd elnyelt a sötétség.