lizzie;

— Hol a pokolba van mindenki? — mérgelődtem hangosan.

— Mi történt? — lépett Stiles az előtérbe.

— Mi történt? — mordultam fel. — Fogalmam sincs, hogy mi történt, de az eléggé aggaszt, hogy senki nem tartózkodik ebben a nyomorult házban. — morogtam, mire Malia értetlenkedve nézett rám.

— Hogy érted hogy nem tartózkodik senki a házban? — kérdezte.

— Arról beszélek kedves Malia, hogy Papa Tunde pengéje eltűnt, helyette kaptunk egy másik darabot az ellenségünkből. — biccentettem a fejemmel az asztalon lévő csontdarabra, ami bűbájjal volt levédve. —- Igen, csodás! Továbbá arra, hogy egy Mikaelson sem tartózkodik jelenleg a házban. Freya annyit üzent, hogy sürgős dolga akadt Keelin-nel együtt. Az apám fogalmam sincs, hogy holvan a többiekkel egyetemben. — tártam szét a karom. Hope még a reggel visszament Mystic Falls-ba, bármennyire is itt akart maradni.

— Biztos minden rendben. — nyugtatott Lydia, mire fenyegetően emeltem a kezemet.

— Örülök, hogy mindig ilyen pozitív vagy és mindig a fényt látod a legsötétebb időkben is, csak ne felejtsd el hogy mostmár messze vagy otthonról. Ez itt nem Beacon Hills. Ez itt jóval veszélyesebb hely... Itt mindig meg akarnak minket ölni. De most az eddigieknél is nagyobb szarban vagyunk. Egy ősi boszorkánnyal nézünk szemben aki legalább ezerötszáz éves, ha nem több. Itt nem elég az hogy "biztos jól vannak". — kiabáltam.

— Nem ő tehet róla, ami most történik, úgyhogy fejezd be. — lépett mellém Peter. — Vegyél vissza magadból, Liz. — ragadta meg a karom, miközben a fülembe súgott.

— Hozzám ne érj. — löktem el magamtól vörösen izzó szemekkel.

Már ép bocsánatot kértem volna mikor hirtelen fájdalom nyilalt a fejembe. Nyögve borultam a térdeimre miközben a kezemmel a homlokomat tartottam.

"Mindig megkapom azt amit akarok"

Hallottam a fejemben egy hangot, mire megráztam a fejem mintha ezzel elűzhetném a nem kívánt dolgokat. Mikor úgy éreztem, hogy minden kitisztult felnéztem és láttam, hogy mindenki aggódva néz, miközben ugrásra készen álltak.

Sajgó fejjel felálltam majd köröztem egyet a nyakammal és kisprinteltem a házból, s a temető felé vettem az irányt. Megmagyarázhatatlan vonzást éreztem azért, hogy odamenjek. Amikor odaértem besétáltam, majd meghallottam egy igen érdekesnek bizonyuló beszélgetést.

— Elijah mit tettél? — hallottam meg Vincen reszkető hangját.

— Felszentelt földön öltem meg néhy francia negyedbeli boszorkányt, egy szertartási pengével! — jelentette ki Elijah, mire azonnal megtorpantam. Az aratás nem volt esedékes több szempontból is. Megszaporáztam lépteim, majd amikor odaértem elrejtőztem úgy, hogy én lássam őket, de ők ne lássanak engem nem.

— Nem így kell! Van egy szertartás! — kiabált Vincent és leroskadt a földre a bácsikámmal szembe. — Majd egy rituálé! A lányokat ki kell választani! — kiabált tovább

— Oldd meg! — jelentette ki Elijah, miközben felállt a földről. — Ha megoldod a lányok fel lesznek támasztva. A késleltetés az ellenséget segíti. — mondta, majd kisétált az épületből.

— Vincent figyelj rám! — szóltam rá, miközben elé térdeltem. — Ami megtörtént az megtörtént. Most az a legfontosabb, hogy feltámasszuk őket és ezáltal minél előbb be kell fejezni a rituálét! — magyaráztam neki mire kábán nézett rám, de azért bólintott.

————

Kint álltunk a temetőben, miközben előttem feküdt a négy ártatlan lány. Talán meghatotta Vincent-et amit mondtam neki mivel mindent próbál tökéletesen előkészíteni azért, hogy a lányok feltámadjanak.

Elijah-val is próbáltam beszélni, de ő szokásához híven udvariasan elutasított. Ne most Liz, majd később. Addig is vigyázz magadra...

Hangokat hallottam magam mögül mire vörös szemem felizzott és megfordultam, de azonnal lenyugodtam amikor a Beacon Hills-i falkát láttam meg. Döbbenten álltak mögöttünk, amint meglátták a lányokat. Lydia könnyes szemekkel bámult a lányok testére, mire lehajtottam a fejem. Nem érezte a halálukat, mert a szertartás bizonyos részeit Elijah szabályosan csinált.

— Oké... — suttogta Vincent. — Az újjászületés érdekében... Áldozatot kell bemutatnunk. Az ujjászületés érdekében hinnünk kell. — kezdte el a rituálét, de utána sóhajtva rázta meg a fejét. — Ez nem helyes! A francia negyed egyik Vénjének kéne elvégeznie a rituálét. Nem vagyok a Francia Negyed Vénje. Ez nem az én varázslatom! — kiabált Vincent, mire Elijah előrébb lépett. A falka is mozdult mögöttünk, de feltettem a kezem aminek hatására megálltak.

— Te voltál mind a kilenc negyed Régense. A saját anyám, a saját nyomorult anyám elismerte a tehetséged. — mormolta Elijah. — És ne feledjük, hogy a Sivár téged választott ki. — mutatott Vincent-re, mire ő lehajtotta a fejét. — Bármilyen kétségeid is vannak, a képességeid megcáfolhatatlanok. Most pedig tedd a sajátoddá ezt a varázslatot. — biccentett a könyv felé majd hátrált egy lépést..

— Várj! — szóltam rá, mire mindenki felém kapta a fejét. — Használj engem is. — jelentettem ki, mire kelletlenül, de bólintott. Nem akart bajba sodorni, de azt is tudta, hogy nincs más választásunk.

— Resisite Chinje vos élus. — kezdett kántálni és ujjait belemártotta az edénybe amiben az ényém és a négy fiatal lány vére volt keverve. — Kérlek... Fogadjátok ezt a felajánlást hitünk jeléül. — mondta és közelebb sétált a holttestekhez. Hirtelen elkezdett dörögni az ég és a villámok sem maradtak el.

— Vincent... — mondtuk egyszerre Elijah-val, mire ő ijedten fordult felénk. Az orromból, a szememből és a fülemből is vért fojt, de nem csak nekem. Elijah-nak és Vincent-nek is.

— Mi ez? — hörögte a magybátyám, miközben én felnyögtem a fejemben növekvő fájdalomtól.

— Dühösek! Nem fogadják el az áldozatot. — morogtam az orram alatt, majd a térdeimre rogytam.

— Mondtam, ez nem az én bűbájom... Gyűlölnek téged. Lizzie-t és engem pedig azért, amiért segítünk neked. — kiabált Vincent, de Elijah nem tudott válaszolni mert a következő pillantban kitört a nyaka. — Oké. — hallottam meg Vincent-et, majd mint aki fényt kapott, mellém rohant és felsegített, majd egy sírhoz mentünk. — Ivy, kicsim, úgy sajnálom! De segítened kell. — suttogta, majd felemelte a kezeit. — Louvir. — mondta, mire a sírkő eltört. Lassan és óvatosan benyúlt majd kivett egy koponyát. Hallottam erről a boszorkányról. Inkább meghalt minthogy vámpír legyen. Mindenki tisztelte ezért, köztük én is. — Istenem annyira sajnálom! — suttogta Vincent, majd megint karonragadott és visszafutottunk az emelvény elé.

A koponyát a kőasztalra rakta majd a lányok felé fordította, megfogta a kezem és bólintott egyet. Lehunytam a szemem, majd sóhajtva megfordultam és a falkára néztem. Mindenki rémülten nézett vissza, mire próbáltam mosolyogni egyet.

— Ou fé konfyans cherce de l'aide. Ou fé konfyans... — kezdtünk közösen kántálni, mire egyre nagyobb szélvihar keletkezett.

— Ivy, évek óta nem szólítottalak. Mert nem hallottál... De szerintem most hallasz. Segítened kell az Ősökkel. — könyörgött Vincent a koponyához.

— Mit csináltok? — hallottam Elijah hangját mögülem, de nem fordultam oda.

— Ha maradt belőle valami, elfogadhatja az áldozatot és visszaállíthatja a kapcsolatot. — magyarázta Vincent rá se nézve a mögöttünk álló vámpírnak. — Ivy, segítened kell visszahozni azokat a lányokat! És utána te meg én összedolgozhatunk. Nem kéne ezt a rituálét csinálnom, mert már rég elveszett a hitem az Ősökben, de benned mindig is hittem. Segíts! — kérte Vincent, mire az ég dörgött egy hatalmasat válaszként. Elijah óvatosan mögém térdelt és onnan figyelte tovább mi történik.

— Tudom hogy van odaát legalább egy jószívű. — mondtam, mire a kőasztal elkezdett remegni.

Eleredt az eső is, mire a fejem hátrahajtottam Vincent-tel együtt majd vártunk. Hirtelen mind a négy lány sikítva kelt fel és rémülten néztek körbe. Vincent hihetetlenkedve rámnézett, mire bólintottam egyet és odasiettünk a lányokhoz.
Miután úgy ahogy megnyugodtak Vincent felállt és Elijah-hoz sétált.

— Mázlista vagy! — jelentette ki mosolyogva, mire Elijah bólintott.

— Igen. Azok vagyunk. — bólintott és megfordult, de Vincent visszatartotta.

— Elijah, hadd kérdezzek valamit! — mondta ,mire Elijah megtorpant. — Emlékszel egyáltalán arra, hogy milyen érzés embernek lenni? — tette fel a kérdést Vincent, mire lehunytam a szemem.

— Nem igazán... — sóhajtotta Elijah.

— Csakmert kockáratetted négy ártatlan lány életét. — mutatott négyrt az ujjaival Vincent.

— Próbálkozom Vincent. — sóhajttt a nagybátyám. — Bármi is történt ma este, megakadályoztuk a város pusztulását. — jelentette ki, mire megráztam a fejem.

— Mi lett volna ha nem jön össze az amit ma tettünk? — tettem fel a kérdést amikor melléjük értem. Láttam a szemem sarkából, hogy Scott-ék odamentek a lányokhoz és segítenek nekik.

— Összejött. És most van egy szövetségesünk a Sivár ellen. — jelentette ki, mire hihetetlenkedve néztem rá.

— Igen, Elijah. Egy fertő vagy a városra nézve és ezt mindig bizonyítod. Nincsen semmi erényed itt, vagy ott, ahová legközelebb bevonzod magad. Tudod nagyon sajnálom Lizzie-t és Hope-ot, hogy olyan helyen kellett felnőniük ahol te is ott voltál. Továbbra is imádkozni fogok a lelkükért. Mert tudom hogy neked nincsen. — jelentette ki Vincent kegyetlenül. — Elijah, Lizzie.  — biccentett nekünk, majd elsétált tőlünk a falka pedig hozzánk lépett.

— Hogy voltál képes négy ártatlan lánynak elvágni a torkát? — kérdeztem folytott hangon, mert nem akartam sírni.

Elijah megbánással az arcán megrázta a fejét és elsétált tőlünk. A karom összefontam a mellkasom előtt, majd a falkára terelődött a tekintetem. Mind engem néztek, gondolom válaszokra várva, de erre nem adhattam. Sóhajtva ráztam meg a fejem, majd indultam el a temetőből kifelé.