lizzie;

— Koncentrálj! — biccentett Vincent már vagy harmincadjára a mai napon, miközben Freya meg csak engem figyel.

— De nem megy... — mordultam fel majd az asztalon megtámaszkodtam.

Mikor reggel Freya kirángatott az ágyból nem arra gondoltam, hogy órákon keresztül kell itt szenvednem velük.

— Mi gátol abban, hogy nem tudod? — kérdezte Freya.

— Nem tudom kordában tartani. — sziszegtem miközben az asztalt bámultam. Ráférne egy csiszolás és egy festés...

— Olivia, már teljes értékű tribrid vagy ami azt jelenti, hogy nagyobb erőd van, mint bárkinek a világon. Azzal, hogy aktiváltad a vámpír éned csak mégtöbb mágiához jutottál hozzá, amit nem tudsz majd kontrolállni, ha nem tanulod meg. — mondta kedvesen Vincent, mire bólintottam.

Hirtelen az ajtó kicsapódott és Rebekah jelent meg előttünk, vigyorogva. Nem szeretem ezt a fajta mosolyát...

— Na, hogy haladunk? — kérdezte, mire megráztam a fejem.

— Nem túl jól. — sóhajtottam.

— Sikerülni fog ne aggódj. — nézett rám együttérzően.

— Húgom, megkérdezhetem mi történt? — kérdezte Freya, mire Rebekah mind a hármunk kezébe nyomott egy borítékot, majd egy kacsintás után el is tűnt a szobából.

— Megint egy Mikaelson bál? — kérdezte Vincent miközben meglátta, hogy mi lapul a borítékjában.

— Mit is ünneplünk? — kérdeztem, mire Freya megrántotta a vállát, de kerülte a tekintetem.

— Kell egy alkalom a jó iváshoz. — mondta, majd elhagyta a szobát

— Ugye eljössz? — fordultam Vincent felé.

— Van választásom? — fonta össze a karjait.

— Természetesen nincsen, de gondoltam udvarias leszek. — vigyorogtam, mint valami bolond miközben ő elindult kifelé. — Aztán elegáns legyél! — kiabáltam utána, mire becsapta maga mögött az ajtót. Elpakoltam a varázsláshoz szükséges eszközöket, és miközben az asztalnál álltam hirtelen két kar fonódott körém.

— Hiányoltalak reggel. — mormogta, majd elkezdte apró csókokkal behinteni a nyakam.

— Ne haragudj. Vincent-tel és Freya nénivel gyakoroltam. — biccentettem az asztal felé.

— Hogy haladsz? — húzódott el tőlem és maga felé fordított, majd felültetett az asztalra és a két lábam közé állt be.

— Sehogy? — nevettem fel keserűen, majd elkomolyodtam. — Annyit sem tudok pontosan amit eddig tudtam. Egyszerűen nem tudom kontrollálni... — motyogtam, mire az állam alá nyúlt kezével.

— Megoldod, tudom... — csókolt meg.

— Hmm, te.. Is... Kaptál meghívót? — kérdeztem miközben a szám csókolta megállás nélkül.

— Igen. — vált el tőlem egy pillanatra. — És remélem Ms. Mikaelson, hogy az estére az én kíséretemben érkezik. — simította végig az arcomat, mire mosolyogva bólintottam.

— Mr. Hale, egy ilyen ajánlatra nem mondhatok nemet. — suttogtam miközben felnéztem a gyönyörű szemeibe.

— Zöld. — bökte ki, mire értetlenül néztem rá.

— Mi? — kérdeztem vissza.

— A ruha. Legyen zöld. — nézett végig rajtam.

— Mégis mióta értesz te a divathoz? — húztam fel a szemöldököm.

— Óh, nem értek hozzá. De tudom hogy abban eszméletlenül festenél. — suttogta a fülembe.

— Mennünk kell ruhát venni! — rontott be Lydia, majd megtorpant. — Óh, megzavartam valamit? — vigyorofott el gonoszan.

— Nem, de előszőr nézz körül Rebekah és az én szekrényembe hátha találsz ruhát. Ha nem akkor mehetünk vásárolni. — néztem a barátnőmre, aki bólintott, majd eltűnt. — Azt hiszem jobb ha megyek. — néztem Lydia után, mire Derek egy apró mosollyal az arcán bólintott.

— Sok sikert! — mondta majd leemelt az asztalról és utoljára megcsókolt. Utam a szobámba vezetett ami úgy nézett ki mintha bomba robbant volna.

— Nem jó... Nem jó... Talán. Jézus, nem! Talán... Nem! Miez? Édes Istenem... — mormogott az orra alatt Lydia amint az estélyi ruhák között kutakodott.

Az egyik darab, ami a talán besorolásba került halvány rózsaszín volt. Visszfogott, de mégis szexi. A másik pedig egy barna ruha, aminek igazából csak a fazonja volt szép, a színe nem. És amúgy se menne a barna annyira Lydia sminkjéhez amit eltervezett.

— Rózsaszín, egyértelműen. — mondtam, mire felém fordult, és tekintete ide-oda cikázott a ruha és köztem.

— Talán. — biccentett majd a majikűrözött ujjaival felém mutatott. — Te mit veszel fel? — kérdezte mosolyogva.

— Valami zöldet. Hope biztos valami kéket, a többiek szerintem a sötét színeknél maradnak. — mondtam, mire bólintott egyet. — Bár... Rebekah-ból kiindulva lehet, hogy valami jó feltűnő színt vesz fel.

— Meg is értem... Olyan testtel bármit felvehet. — nézett rám ámuldozva, majd megragadta a vállam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. — Ez a vámpírság miatt van, igaz? A nők szépek és dögösek, a pasik elegánsak és szexik, miközben már a mosolyuktól el tudnék menni. — sóhajtott mire kitágult pupillákkal álltam előtte.

— Túl sok az információ... — ráztam meg a fejem. — Inkább szóljunk a lányoknak. — fordultam az ajtó felé.

— Menekülhetsz, de tudod te is, hogy ez az igazság. Te vagy az élő példa. Néztél már tükörbe? — lépkedett el mellettem, majd a lépcső felé indult.

Szexi vagy dögös vagyok? Vagy mindkettő... Istenem Lydia....

— Várj! — kiáltottam mire azonnal megpördült. — Ez szerintem illik hozzád. — húztam elő egy  ruhát mire a pupilláji kitágultak majd a ruhához rohant és magához ölelte.

— Igen! Én ezt akarom! — kiáltozott majd rám pillantott. — Felvehetem? — nézett rám kiskutya szemekkel. — Honnan vannak neked ilyen gyönyörű ruháid? — dünnyögte miközben jobban megnézte magának a ruhát.

— Az már a te ruhád Lydia. — mosolyogtam rá kedvesen.

— Nem fogadhatom el. — rázta a fejét.

— Lydia! — húztam fel a szemöldököm.

— Jólvan. — emelte fel a kezeit. — Gondoltam így udvariasabbnak nézel. — rántott vállat majd a ruhát ledobva az ágyra kirohant a szobából. — Lányok! Cora! Kira! Malia! Hol vagytok? — sipákolt Lydia, miközben mosolyogva követtem.

— Lydia miért kiabálsz? — nézett fel a lépcsőre Malia, a falka pedig követte a tettét.

— Mert boldog vagyok. — csapta össze a tenyerét mint egy bolond szerelmes.

— Mentsetek meg... — néztem a lányokra.

— Rám ne nézz. — rázta a fejét Malia.

— Huh. Szépen vagyunk. — tettem csípőre a kezem.

— Mi történt? — nézett rám Cora miközben felállt a kanapéról Kira társaságában.

— Készülődnünk kell! — kiáltott fel Lydia. — Gyerünk. Hees, hess! — intett a lépcső felé.

— Sok sikert. — nézett rám Isaac.

— Ide türelem kell... — ráztam a fejem.

— Hallottam. — hajolt ki az emeleti korláton Lydia.

— Megyek, kedves. — néztem fel az eperszőke lányra aki bólintott és elillant.

— Aztán szépek legyetek! — kiáltott Peter, hogy mindenki jól hallja.

— Veled ellentétben mi mindig szépek vagyunk. Na meg dögösek. Ilyenek a nők... — néztem le a körmeimre, majd fel Peter-re és elmosolyodtam. — Na mostmár mennem kell. Vagy Lydia meg fog ölni. — léptem oda Derek mögé és a kezemmel hátrasimítottam a haját, majd egy csókot nyomtam a homlokára és én is felfele indultam.

— Milyen szép is a szerelem... — sóhajtott Stiles.

— Fogd be Stiles! — mordult fel Derek, miközben én csak magamban kuncogtam. Pont ekkor értem fel a lépcső tetejére így visszafordultam megnézni, hogy kedves páromnak mi lesz a következő lépése.

— Bár azt még Lizzie se tudta elérni, hogy ne legyél ilyen mogorva. — motyogta Stiles, mire Derek felapattant, Stiles pedig leesett a kanapéról.

Elnevettem magam, majd elindultam a szobámba a többiekhez, ahol már Hope, Rebekah, Davina, Freya és Keelin néni is ott volt.

— Lizzie ezek a tieid szerintem. — mutatott Cora egy nagyobb és egy kisebb gyönyörű masnival átkötött dobozra, ami az ágyamra volt téve.

Gyanúsan néztem körbe, de mindenki nemet intett a fejével, mondván nem tőlük van az ajándék. Lassan odalépkedtem és előszőr a kisebb dobozt nyitottam ki, amiben először egy kisebb üzenetet láttam meg, így kivettem és elolvastam.

Remélem jól választottam.
-𝓓𝓮𝓻𝓮𝓴♡︎

Majd ahogy belenéztem megláttam egy gyönyörű nyakláncot. Kifinomult és elegáns. Imádom! A többiek mosolyogva figyeltek miközben a nagyobb dobozhoz nyúltam, majd miután óvatosan szétbontottam a masnit leszedtem a tetjét.

Remélem elnyeri a tetszésedet.
-𝖤𝗅𝗂𝗃𝖺𝗁

Ebben pedig egy gyönyörű ruha volt.
Kellően hosszú de nem vészes. A mintázat és a kövek nem voltak csicsásak.
Pont jó volt.

— Elijah-tól, ugye? — kérdezte húgom, mire bólintottam, de még mindig a ruhát bámultam. — Én is kaptam. — mondta halványan elmosolyodva, majd megmutatta a dobozt. Az övébe egy gyönyörű kék ruha volt.

— Meseszépek... — sóhajtozott Lydia.

— Kezdjünk is készülődni. — mosolygott Rebekah.

— Kezdjétek el nélkülem. Beszélni szeretnék apával. — mondtam, mire bólintottak és el is hagytam a szobát.

Hamar meg is találtam egy pohár bourbon-nel a kezében a dolgozószobájában. Egy kopogás és egy gyere be után már vele szemben ültem.

— Miért rendezed ezt a bált? — kérdeztem tőle mire arca megfeszült, de egyszerű válasszal kitért.

— Meg akarom ünnepelni a lányaim hazatérését. — rántott vállat.

— Örülök, hogy örülsz ittlétünknek, de most az igazat. — biccentettem.

— Gyerekek tűnnek el és mindig egy ugyan olyan szimbólum van a tetthelyen. Vincent hívta fel Marcel figyelmét aki engem értesített. — magyarázta, majd felém nyújtotta a telefonját.

— Miért a bál? — kérdeztem, de még mindig a képre meredtem.

— Mert biztosak vagyunk benne, hogy itt lesznek a követői... — hajtotta le a fejét.

— Kinek a követői? — kérdeztem miközben visszanyújtottam a telefonját.

— A Siváré... — motyogta az orra alatt.