lizzie;

A napok teltek, de nem igazán beszéltem senkivel. Visszamentem abba a házba, amit még Freya és Keelin néni vett. Most megint ott vagyok, a családom összes tagjával, de minden megváltozott.

Senkinek nem mondtam el azt, hogy találkoztam anyával a másik oldalon. Nem tudom miért, de úgy éreztem ezt meg kell tartanom magamnak.

Megírtam a leveleket Elijahnak és Hope-nak, majd oda is adtam nekik, vagyis letettem a szobájukba, hogy megtalálják. Anya ezt kérte tőlem....

Mindenki maga alatt van, de Hope az akit talán a legmélyebben érintett ez az egész. A falka próbált mindig itt lenni, és sokat is segítettek.
Most éppen az erdőben sétálok Beacon Hills "híres" kilátójához. Elvileg onnan mindent be lehet látni és én is ezt akarom. Belelátni a teljes képbe.

Miután megtudtam, hogy a de Martel testvérek halottak, valamennyire megnyugodtam. Nagyokat szívtam a friss levegőből miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan tovább.
Tudom, hogy két nap múlva lesz anya temetése New Orleans-ban és én is megyek.
Haza megyek.

Csak azt nem tudom, hogy vissza jöjjek-e vagy sem. Gondolatmenetemből két ölelő kar szakított ki, mire először a testem megfeszült, de aztán elengedtem magam. Fejem hátradöntöttem és a mellkasának dőltem, mire apró csókokkal hintette be arcom azon részét amit elért.

— Szia. — suttogta és megfordított, így már vele szembe álltam.

— Szia... — mondtam, majd a nyaka köré fontam a kezeim, mire a derekamnál húzott közelebb magához.

— Hogy vagy? — nézett rám kedves szemekkel Derek, mire elmosolyodtam. Azóta folyton mellettem van, és csak akkor hagyott magamra ha volt velem valaki, de még akkor sem szívesen.

— Jól vagyok... — suttogtam ajkaira majd birtokba vettem azt. Vele minden meseszerű és csókolózni is az. Amikor elváltunk mosolyogva nézett rám mire elnevettem magam. — Miaz? — nevettem, és a mellkasába fúrtam a fejem.

— Gyönyörű vagy!— mondta, mire úgy éreztem az arcom egy paradicsomhoz lehet hasonló, ezért mégjobban belefúrtam a fejem a mellkasába. Ő csak elnevette magát, és az államnál fogva felemelte a fejem, hogy nézzek a szemébe.

— Mondanom kell valamit. — mondtam pár perc csönd után, miközben még mindig a szemébe néztem. Biccentett hogy mondjam, mire elfordultam tőle. — Anya temetése két nap múlva lesz, New Orleans-ban. — jelentettem ki. — Elmegyek én is... Hisz mégis csak... Tudod... — mondtam zavartan miközben a kezemmel kapálóztam.

— Értem! — fogta le a kezeimet mielőtt leütöm valamelyikünket. — De nem ez az amit el akarsz mondani igaz...? — kérdezte, mire bólintottam.

— Mindenki ki van. Szó szerint. Apa úgy gondolja, hogy ami volt addig amíg anya is it volt, úgy kéne folytatódnia. Hope visszamegy az iskolába, de velem még nem tudja mi legyen. — mondtam, mire éreztem, hogy a teste megmerevedik mögöttem, mire gyorsan folytattam. — Öhm... A suliba nem akar elküldeni mert "egy ilyen helyre elég egy Mikaelson is" de... Nem akar egyedül itt hagyni Beacon Hills-ben. Én pedig megmondtam, hogy nem költözök többet. — nyögtem ki végül, mire élesen beszívta a levegőt. Lehunytam a szemem, és vártam mit fog reagálni, de semmit sem hallottam. Mikor megfordultam, hogy megnézzem mit csinál csak a hűlt helyét láttam.

Elment.

Nem hibáztatom érte, de fájt. Könnyeimet lenyelve elindultam haza, miközben azon gondolkoztam, hogy megérné-e visszajönni. Míg ezen agyaltam megcsörgettem Peter számát.

— Szia Peter. — mondtam, de a hangomon hallani lehetett, hogy valami történt.

— Hellóka kis... — köszönt volna, de valami nagy csapódást hallottam, és csöndet.

— Peter! — kezdtem idegesen szólongatni, de nem válaszolt nekem, majd meghallottam a hangját.

— Áh, unokaöcsikém ve... Te veled mivan? — kérdezte kíváncsi hangon, majd folytatta. — Hé! Hallasz? — kérdezte, mire egy erőteljes morgás volt a válasz, amit Derek-től kapott. — Jólvan nyugi van... Nincsen semmi gond... — motyogott majd hallottam, hogy Derek felmegy a lépcsőn majd törni-zúzni kezd. — Na itt vagyok. Valami nem okés Derek-kel, szóval most biztos nem megyek fel hozzá megkérdezni mi a baja, még ha rám is parancsolsz, mert még megint megölne. Majdnem leharapta a fejem így is! — méltatlankodott nekem a telefonba, mire megforgattam a szememet de nem válaszoltam neki. — Miért hallgatsz ennyire? — kérdezte keserűen, mire sóhajtottam egyet. — Áh minden világos... — mondta.

— Miről beszélsz? — kérdeztem unottan.

— Zűr a paradicsomban. — mondta ki egyszerűen, mire elhúztam a számat. — Aham, beletaláltam. — mondta, mire felmordultam. — Komolyan? Te is? Mivan veletek? Együtt szívtatok valamit, hogy mind a ketten le akarjátok harapni a fejem? — tette fel a kérdést, mire választ sem várva folytatta. — Na mi a nagy helyzet? — kérdezte.

— Inkább személyesen. — sóhajtottam, mire izgatottan válaszolt.

— Hol? — kérdezte, mire a gyomromnak kedzevő helyet mondtam.

— Valami kajáldánál. Farkas éhes vagyok. — mondtam miközben az utat figyeltem.

— De szellemes valaki... — motyogta majd elmondta, hogy 10 perc múlva nálunk találkozunk.

Gyorsítottam a tempómon, hogy időbe hazaérjek, de közben a gondolataim össze-vissza cikátztak.

A temetésre elmegyek, ha tetszik Derek-nek ha nem. Hisz az anyámról van szó. De attól tartok, hogy apa ott fog tartani New Orleans-ban. Az egyik felem vissza akar menni az igzai otthonomba ahol születtem, de akkor itt kéne hagynom a falkát.

Apropó falka, megígértem nekik, hogy mindent elmondok a családomról, és még semmit nem tettem ennek érdekében. De ez érthető, nem?

Na mindegy. Majd ma miután beszéltem Peter-rel, összehívok egy falkagyűlést. Elmondok mindent. Talán többet is megtudhatnak mint amennyit most tudnak. Gondolatmenetemből az szakított ki, hogy nekimentem valakinek, de mielőtt hátra eshettem volna megfogta a derekam majd magához ölelt.

— Deja vu. — suttogta az illető, mire egyből rájöttem kiaz.

— Mit keresel itt, Derek? — kérdeztem, mire a kezébe fogta az arcom és szenvedélyesen megcsókolt.

— Sajnálom... — suttogta mikor elváltunk, mire bólintottam. Tényleg megértettem, mit miért tett. Nem haragudtam rá. Az más dolog volt hogy fájt, de ez van. — Peter-t meg ne várd, nem fog jönni. Szóval velem kell beérned. — mondta, mire a szemöldökömet felhúztam.

— Megfenyegetted, hogy ne jöjjön? — kérdeztem sóhajtva, mire megrázta a fejét.

— Nem... Teljesen. — mondta, mire elnevettem magam.

— Menthetetlen vagy. — nevettem továbbra is, mire mosolyogva megvonta a vállát.

— Na menjünk enni, úgy hallottam farkas éhes vagy. — mondta kiemelve a "farkas éhes vagy" részt, mire vállon ütöttem.

— Le lehet szállni rólam, Hale. — morogtam,  mire a vállamon átdobta az egyik karját majd elindultunk a kocsija felé.

Nem volt bennem félelem, mert kocsiba kellett ülnöm annak ellenére, hogy egy hete még balesetem volt. Elmentünk enni, majd szóltam, hogy hívjon össze egy falkagyűlést. Aggódva kérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, de láttam a szemében hogy már ő is mindent meg szeretne tudni. Megérdemli az igazságot, mint ő mint a többiek. Ezáltal miután megbeszéltük, elindultunk.

Derekhez mentünk, ahol már mindenki ránk várt. Hosszú délután lesz. Gondoltam magamban, és próbáltam felkészülni a kérdésekre.