lizzie;

— Seggfej. — morogtam a férfinek, mire az szemetforgatva ment ki a szobából.

Elvileg csak beszélni akarnak velem, de nem hiszem, hogy ennyivel beérnék a későbbiekben. Egy irodában ültem háttal az ajtónak ahol belül kettő és kívül három őr vigyázott.

Nem akartam szökni, csak megérteni mit akarnak, és bántani se akartam senkit, addig a pillanatig amint megtudom, hogy valamelyik szerettem bántották.

Hallottam, hogy nyílt az ajtó, mire direkt nem fordultam meg. Lassú léptekkel lépdelt el mellettem mígnem velem szemben nem állt. Amikor odaért felhúzott szemöldökkel néztem az illetőre.

— Elizabeth, örülök hogy megismerhetem. — köszöntött udvariasan. Elijah bácsitól ezt elfogadom mert ő ilyen, de nem szeretem ha valakinek ilyen tenyérbemászó stílusa és képe van.

— Örülök, hogy örül, de tudnom kéne ki maga? — kérdésemre csak felnevetett.

— Benjamin vagyok. — mondta mire biccentettem.

— Miben lehetek segítségére, Benjamin? — kérdeztem unottan.

— Sétáljunk egyet... — biccentett az ajtó felé. A kezét nyújtotta, amit egy idő után el is fogadtam. Kimentünk a szobából, és egyenesen kisétáltunk a ház körül található földre. — Minden bizonnyal tudni szeretnél bizonyos dolgokat... — mondta, de a tekintete az úton volt, nem rajtam.

— Igen, érdekelne néhány dolog az ittlétemmel kapcsolatban. — mondtam határozottan.

Elijah megtanított higgadt maradni, bármilyen helyzet is keletkezzen, és arra is hogyan legyek diplomatikus, és szavahihető vagy akár titokzatos.

— Szükségem van a segítségedre! — mondta.

— Nekem pedig egy fürdésre és egy kiadós alvásra, mert kurva fáradt vagyok. Ki lehet a csalódottabb? — tártam szér a karom.

— Kedves akartam lenni, de ha nem mondasz igent, máshigy veszlek rá. — rántott vállat.

— Na álljunk meg egy pillanatra. Tehát... Elvárod, hogy segítsek neked, miközben te elraboltad a szeretteimet, - köztük engem is - és per pillanat nem tudom hol vannak, vagy, hogy mit csináltok velük. — néztem a szemeibe.

— Kövess! — biccentett. Ő megindult, de amint rájött, hogy én egy tapottat sem mozdultam megállt és felém fordult. — Légy oly kedves... — forgatta a szemeit. Nekem ne forgasd a szemeidet, mert kiszedem mindkettőt a helyéről.

Egy külön kunyhóhoz vezetett, majd megállt előtte.

— Most mi lesz? Én leszek Piroska és te a farkas, vagy fordítva? — néztem rá mire sóhajtva hátrahajtotta a fejét.

— Tisztában vagyok mindennel. Mit akarnak tőled és a családodtól a de Martel testvérek, mit akar Greta Sienna. — pillantott rám mire értetlenül pillantottam rá. — Megölni. — mondta mire biccentettem.

— Tényleg? Azt hittem teázni akarnak hívni... — rántottam vállat egy mosollyal az arcomon.

— Én nem megölni akarlak. Sem téged, sem a családod, sem pedig a falkád. Semmi előnyöm nem származna. Mindenki vadászna rám, míg élek, és őszinte leszek, nem szeretek menekülni. Nekem egyetlen egy varázsigéhez szükséges a segítséged, utána szabadon engedlek a családoddal, és teszek róla, hogy az előbb említett ellenségeid ne akarjanak többet ártani se neked sem a családodnak. — magyarázta figyelmen kívül hagyva az előző mondatomat.

— Nem kell azonnal válaszolnod, és nem is kell elfogadnod az alkumat. — mondta. — De abban az esetben ha nem értünk egyet akkor... Ösztönöznöm kell téged. — biccentett miközben fapofával fenyegetett meg.

— Két kérdésem van, az egésszel kapcsolatban. — mondtam. — Egy; Milyen varázslatban kéne a segítségem? És kettő; Hogy tudnád te őket eltenni láb alól, ha a családomnak sem sikerül? — kérdeztem.

— Meg vannak a saját forrásaim mindenhez. — mosolyodott el. Ha a részletekre rá is kérdeznék, úgyse mondaná el. Nem hülye, nem beszari és nem kertel. Ez viszont kiszámíthatatlanná teszi. Ami neki jó, nekem már nem annyira.

— A varázsige? — kérdeztem.

— Ne siessünk úgy. — indult a kunyhó felé.

Mikor ő már az ajtónál volt, én akkor futottam utána, ami nem volt jó ötlet mert két méter után a lábaim felmondták a szolgálatot. Azonban a testem nem találkozott a földdel mert valaki megtartott.

Benjamin

— Szóval vámpír vagy. — biccentettem miközben a lábaimra álltam.

— Csak mert gyors vagyok? — kérdezte mosolyogva mire értetlenül, de bólintottam egyet. — A látszat néha csal... — pillantott rám, majd újra elindult a kunyhó felé.

Sietősen lépkedtem utána, majd az ajtóban beértem, és együtt léptünk be. Bent csak három személyt véltem felfedezni. Anyát, Keelin-t és Derek-et.

— Nem bántom őket, amíg együtt tudunk működni! — mondta majd megállt a szoba közepén. — Mint mondtam ha nem vagy hajlandó segíteni, ösztönözni foglak. — mondta, majd intett, mire egy ember fegyvert fogott az anyámra.

— Még egy ilyen, és megöllek! — morogtam Benjaminra aki unottan fejjel nézett rám, de a szeme annál inkább csillogott ahogy láthatta az erőmet. — Nem segítek neked addig, amíg el nem mondod milyen igéről van szó! — mondtam erőteljesen.

— Feketemágia. — mondta mire unottan néztem rá.

— Nem újdonság. Minden boszorkány legalább egyszer használja élete során, de van amikor többször is. — mondtam a számat húzva, majd felpattantam az asztalra és onnan néztem Benjamin-t.

— Tudom. Ezért választottalak téged. — mondta nyugodtan mire a szemöldököm ráncoltam. — Tudom mit tettél pár éve, ezért is van szükségem rád. — mondta mire biccentettem.

— Beszélhetek velük? — kérdeztem mire pár pillanat gondolkozás után bólintott és az embereivel elhagyta a kunyhót.

— Hogy értette, hogy ezért választott téged? — kérdezte anya miközben megölelt.

— Mint ahogy mondtam minden boszorkány kipróbálja élete során milyen a feketemágia. Én is megtettem. — rántottam vállat, mire rosszalló pillantásokat kaptam.

— Mikor? — feszült meg Keelin.

— Pár éve. — válaszoltam hanyagul.

— Miért? — kérdezte Derek aki eddig csöndben fürkészett a zöld szemeivel.

— Régebben normális voltam. Szupererők nélkül. Először inkább éltem az életem emberként, és egy karkötő segítségével az erőm el lett nyomva, később pedig megtanultam varázsolni. — kezdtem mesélni miközben a karomat az ölembe helyeztem. — Minden egyszerű volt, de ez után... — motyogtam az orrom alatt.

— Más lettem. Erősebb ugyan, de megváltoztam. Önfejű és nagyképű lettem. — mondtam mire anya bízatás képpen a vállamra tette a kezét. — Aznap Freya néni pont azt tanította, hogy soha se használjak feketemágiát, mert az veszélyes. Ellepi az elménket a sötétség, és onnan nincs kiút. De én bizinyítani akartam, hogy engem nem tud irányítani. Nem is tudom kinek akartam bizonyítani. — nevettem el magam. — Ezért feketemágiát használtam. Freya néni ideges lett, de igazam volt. Nem hatott rám, pedig nem egy bűbájt próbáltam ki. Nem nyelt el a sötétség, a magam ura maradtam. Senkinek nem mondtuk el. A kettőnk titka volt. — mondtam mire mindenki bólintott. Nem mintha bármi mást tehettek volna. Ami történt megtörtént.

— Szóval mit akar pontosan ez a pasas? — nézett rám Keelin.

— Azt akarja, hogy segítsek neki egy varázslatban, cserébe elenged titeket, és eltűnteti a jelenlegi ellenségeinket. — rántottam meg a vállam. — Választási lehetőségem pedug nem sok van. Vagy segítek neki, vagy bántani fog titeket. Azt pedig nem engedem!

— Nem. — mordult fel Derek. — Nem fogsz segíteni ennek a vérszívó pöcsnek. Ha pedig bántani akar, tárt karokkal várom. — morgott Derek.

— Nyugalom... — suttogtam miközben előrehajoltam és megfogtam a kezét, hogy a lábaim közé húzzam. — Kitalálunk valamit, ne aggódj. — mondtam majd számat az övére tapasztottam.

— Tudod, nem akartam mindent így a nyakadba zúdítani. De tudnod kellett. Féltem hogy elveszítelek, és azt hittem ezzel visszatarthatlak, ami nem volt szép. Sajnálom... — mondta mikor elváltunk, mire bólintottam.

— Semmi baj. Örülök neki. — mosolyodtam el.

— Derek Hale. — fordulr anyám felé miközben a kezét nyújtotta.

— Hayley Marshall, örülök. — mondta anya mire Derek biccentett.

— Szintúgy. Bár más körülmények között szívesebben találkoztam volna. — mondta mire most anya biccentett egyet.

— Keelin Malraux-Mikaelson. — mutatkozott be Keelin, majd vele is kezetfogott.

Vigyorogva bámultam őket, majd eszembe jutott mit mondott Benjamin, mire az arcom egyből elkomolyodott. Tudtam; hogy valahogy úgyis rá fog venni arra, hogy segítsek neki azt pedig nem akartam megvárni.

— Na figyelem csipet csapat... — csaptam össze a tenyerem. — Még mindig meg kell beszélnünk mi a helyzet.

— Fekete mágiát mikor vagy mire használ egy boszrokány? — tette fel a kérdést Derek, mire rosszallóan ráztam a fejem.

— Általában olyan varázsigékhez, amiket az őseink nem engedélyeznek. Legyen az ember áldozás, feltámasztás, vagy rontó igék. Olyanok amiket egy épeszű boszorka nem használ. — magyaráztam visszaemlékezve Freya szavaira.

— Neked pedig fel kellene támasztanod valakit. — mormolta Derek.

— Az egyensúly fentartása érdekében kell valami... Ami mindent a helyén tart. — nézett rám Keelin mire biccentettem.

— Meg fogjuk oldani. — bólintottam miközben Derek oldalához bújtam.