/Kaszások bázisán:/

Ronald szemszöge: Miközben Grell-re várok addig figyelem a fiatal hölgyeket. Már William mondta, hogy abba kellene hagynom ezt a folyamatos lány üldözést, de nem tehetek arról, hogy szeretem a nők társaságát. Na mindegy is inkább hallgatok rá és jobban fókuszálok a munkámra. Úgy fél órával később megjelent Grell kissé fáradtan és idegesen, hiszen nemrég ment haza aztán jöhetett vissza. A bázison kaptunk új feladatot a lélek vadászatokon kívűl és az nem más volt mint egy démont kell megölnünk. Azt mondták, hogy minél hamarabb végeznünk kell vele vagy ő fog minket megölni. Mind a ketten bólintottunk aztán elindultunk megkeresni a keresett lényt.

Grell szemszöge: Újabb démon a közelben? Ez már most nem hangzik annyira jól na, de legalább lesz valami izgalmas teendő a mai nap főleg, hogy eléggé fáradt vagyok az állandó hajtás miatt. Elvileg ahol látták a démont az közel van a Phantomhive birtoknál szóval lehet bemegyünk Sebastian-hoz és tudunk tőle kérdezősködni.  Nos akkor vágjunk bele az új munkába.

/Phantomhive birtokon:/

Már 1 hete itt tartózkodók a Phantomhive kúriában és ez idő alatt folyamatosan jártam Berlin és London utcáit, hogy rábukkanjak a gyilkosokra. A fiatalabb komornyik majdnem elkezdett engem dolgoztatni, de a gróf egyből szólt neki, hogy én vendégként vagyok itt és nem szolgaként. Akkor azonnal bocsánatot kért aztán indult a dolgára ekkor a társalgóban csak a gróf és én maradtunk. Miközben Earl nézett kifele az ablakon addig szokásomhoz híven elkezdtem a könyvek borítóját nézegetni. Mindig is tetszettek a régies olvasmányok főleg, hogy apám és anyám felváltva folyamatosan olvasott nekem esténként. Ahogy sétáltam a helyiségben csak ennyit vettem észre, hogy a gróf megfogta a kezemet. Nem értettem az egészet, hiszen szellem vagyok és elvileg halandó lény nem tudna hozzám érni. Mégis hogyan csinálja?

-Bethany lehet egy kérdésem?-kérdezi a gróf.
-Persze! Igyekszem mindenre válaszolni.-mondom a nemes úrnak.
-Hogy lehet az, hogy te szellem vagy és mégis megtudlak érinteni téged?-kérdezi Earl.
-Nem tudom uram. Őszintén nem értem én sem ezt az egészet.-jelentem ki elgondolkodottan.
-Oh értem. Nos akkor lenne még, ami érdekelne.-mondja a gróf.
-Hallgatom önt.-figyelek a ház urára.
-Mikor először találkoztunk akkor az elején nagyon félt tőlem és a komornyikomtól. Azt szeretném kérdezni, hogy önt bántották gyerekkorában a szülei?-kérdezi a Earl.
-D..dehogyis! A szüleim úgy vigyáztak rám, mint az egyetlen kincsünkre. Egyetlen gyermekükként nagyon féltettek és igyekeztek mindenre megtanítani.-mondom a ház urának könnyezve.
-Értem. Akkor ön nagyon sok szeretetet  kapott a szüleitől és jó családi környezetben élt. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nem sok embernek jut ilyen sors.-jelenti ki a gróf.
-Igen és sajnálom azokat, akik olyan rossz családba születtek, ahol nem kapták meg azt a szeretetet ami jár nekik.-mondom szomorúan.
-Az élet ilyen Miss Crevan. Nem tudja senki, hogy milyen családba születik. Ez az élet velejárója. Oh mennem kell vendégek jöttek később találkozunk.-közli komoran a ház ura aztán megy a vendéghez.

Earl szemszöge: Amint leértem a társalgóba akkor mondta Sebastian, hogy a mennyasszonyom jött látogatóba a családjával. Nagyjából próbáltam megigazítani a kicsit meggyűrt ruhámat aztán helyet foglaltam az egyik fotelban. Az ajtó hirtelen kinyílt aztán belépett Lizzy a szüleivel és a bátyjával a helyiségbe. A lány nem most nem futott ide hozzám és ugrott a nyakamba, hanem a szülei mellett maradt. Egyből helyet foglaltak és én szóltam Sebastian-nak, hogy hozzon teát meg süteményt a vendégeknek. Pár perccel később már itt is volt a komornyikom a frissen főzött teával és a rengeteg finom sütivel. A délután nagy része politikáról és a jövőről szólt, de valahogy ma nem igazán tudtam hozzászólni a témához hiába származók grófi családból valahogy semmi se jött a számra ezzel kapcsolatban. Lassan lement a nap és ahogy sötétedett úgy vált csendesebbé a környék. A birtokom közelében senki se élt a főváros London körülbelül 30-35 percre van innen, ha jól tudom. A vendégek pont most indulnak haza és mint a vendéglátó kötelességem ki kísérni őket a lovas kocsihoz. Ezután megvacsoráztam és azt követte a fürdés, amit annyira utálok főleg, hogy a komornyikom segít benne. Úgy fél 10-kor már az ágyba dőlve gondolkoztam a ma történteken aztán pár perc múlva elnyomott az álom.

Folytatás..