Svetna nagy szemekkel pislog az ajtóra. Adri odabent van, és lehet, hogy miatta most kicsapják. A torkában gombócot érez, és próbálja elszakítani a tekintetét a kilincstől, de nem megy. Körülötte a káosz kezd kicsit csitulni, de a legtöbben még mindig Kriszta körül ugrálnak, aki folyamatosan nyavalyog és a vállát fájlalja. A nagyhercegnőt valahogy nem tudja érdekelni.
- Svetna – szólal meg mellette halkan Elle. – Gyere! Mindjárt becsengetnek.
- Nem. Megvárom, hogy lesz-e padtársam... - fonja össze a karjait maga előtt.
- Attól nem lesz jobb, ha bezsebelsz egy igazolatlan órát – teszi a vállára a kezét. – És nem fogják kirúgni.
Svetna kérdőn néz rá.
- Szerinted ki mernék csapni a nagyhercegnő legjobb barátnőjét? Nem olyan bátrak, hidd el nekem – finoman a lépcső felé tolja Svetnát. Ő először vonakodva megy Elle mellett, de végül felérnek a terembe.

Svetna egész órán a faliórát vizslatja, néha az ajtóra pillantva. Alkalom adtán kissé hátrafordul, és dühösen néz Krisztára. Csengetéskor szinte kiszalad a teremből, Szergejjel a nyomában, és a földszintig meg sem áll. Az igazgatóiból éppen akkor lép ki Adri, amikor ő is odaér.
- Ugye nem csaptak ki? – hadarja a kérdést. Barátnője szomorú szemekkel néz rá. Amikor elég kétségbeesettnek ítéli meg Svetna arckifejezését, előkap egy lapot a zsebéből.
- Igazgatói megrovást kaptam – lóbálja az orra előtt. – Ez már a sokadik. Mit ne mondjak, Kriszta arckifejezését megérte – nyújtóztatja meg a karjait vigyorogva. – És most már garantáltan le fog akadni rólad – Svetna hitetlenkedve nézi a lapot.
- Azt hittem, kicsapnak... - aztán elmosolyodik. – De nem repültél! – láthatóan kezdi felfogni, hogy Adri, ugyan egyel több beírással, de marad. A nyakába ugrik. – Nem csaptak ki!
Adri is megöleli, megveregeti a hátát, aztán elneveti magát.
- Na, jól van, engedj el! – tolja el finoman. – Szokj hozzá, hogy én nem tűrök, és így gyakran kötök ki az igazgató úrnál. Hol kisebb, hol nagyobb okból...
- Azért próbáld ezeket minimalizálni, jó?
- Ennél jobban? Ugyan, kérlek! –vigyorog. Egymásba karolva elindulnak a büfé felé. – Ideje befejeznem a reggeli kávémat!
- Kicsit késő van már hozzá.
- Reggeli kávéhoz sosincs késő – kacsint.

A büféhez érve Svetna megtorpan. Barátnője követi a tekintetét, és bólint.
- Beszélj vele! – int az egyedül ücsörgő Noah felé. – Biztos nem haragszik rád! Nem te tehetsz róla.
Svetna bólint, és lassan, a kezét tördelve a fiú felé indul. Noah felnéz, és rámosolyog. A nagyhercegnő leül vele szemben, és megköszörüli a torkát. Aztán, mivel nem tudja, hogyan kezdjen neki, megint megköszörüli.
- Megfáztál? – kérdezi Noah, és egy csomag Negrot tesz az asztalra. Svetna megrázza a fejét.
- Nem, dehogy... - mély levegőt vesz. – Ne haragudj!
A fiú arcán meglepettség látszik. Összevonja a szemöldökét.
- Miért haragudnék? A cikkek miatt? – amikor a lány a szemét lesütve bólogat, halkan felnevet. – Ne csináld már! Gondolom, nem te hívtad a paparazzikat.
- De miattam voltak ott.
- És aztán? Erre lehetett számítani. Egy uralkodó gyereke vagy, a média a sarkadban van. Én meg egy helyen voltam veled. Egy szerencsétlen véletlen, hogy a sétánkból pletyka lett – von vállat. – De a pletykák elcsitulnak.
Svetna felemeli a tekintetét az asztallapról, és kérdőn pillant Noahra.
- Tényleg nem neheztelsz rám? – ez őszintén meglepi. Ő már megszokta a riporterek szókiforgatását, de milyen lehet ez egy olyan fiúnak, akivel ez először történik?
- Nem. Egy cipőben járunk.
- Egy nagy, büdös cipőben... - nevet kínosan. Noah is elneveti magát.
- Határozottan – egy kis szünetet tart. – Miattam ne fájjon a fejed! Délután megyek tapétaragasztót venni – vigyorog.
Svetna őszintén felnevet.
- Komolyan tapétázni fogsz?
- Ha már életemben egyszer címlapon vagyok... Esetleg aláírod a példányaimat? – nevetve kivesz néhányat a táskájából. A nagyhercegnő vigyorogva, hitetlenkedve rázza meg a fejét.
- Hihetetlen vagy! De inkább nem dedikálnám. Azzal azt tanúsítanám, hogy egyet értek a leírtakkal. Nem kockáztathatom a jó hírem.
- Megértem – bólint a fiú. - Van valami utasítás arra, hogyan kezeljem ezt a médiacirkuszt? Hogy ne sodorjalak bele még jobban?
Svetna elgondolkodik.
- Ne reagálj! Semmit. Ne tagadj, és ne helyeselj! Mintha nem is látnád – a fiú bólogatva figyel.
- Ez menni fog – mosolyog rá. A lány visszamosolyog.

Órák után Adrival karöltve kisétál a levegőre. Szergej még gyorsan elszalad a büfébe, mivel Svetna meggyőzte róla, hogy neki jelenleg létszükséglete egy Túró Rudi és egy sajtos pogácsa. A két lány odakint áll. A nyár már egyre kevésbé érezhető a levegőben, a fákról hullani kezdenek a levelek, és néha a szél is feltámad. Az égről már nem süt olyan melegen a nap, néha egy-egy felhő is beúszik elé.
- Bent hagytam a tornacuccom az öltözőben – csap a homlokára Adri. – Mindjárt jövök! – besiet az épületbe, Svetna pedig egyedül ácsorog a lépcső tetején. Pár perc múlva egy ismerősen túlsminkelt arc jelenik meg az ajtóban. Amikor meglátja a nagyhercegnőt, önelégült arccal felé lépked.
- Nahát! Milyen magányos vagy! – áll meg előtte Kriszta.
- Köszi, de egyáltalán nem vagyok az – mondja Svetna.
- Nem? Hát hol van a pasid? Vagy a bolond barátnőd? Vagy az a nagydarab fickó, akinek rád kellene vigyáznia? – gonosz mosolyra húzza a száját.
- Semmihez semmi közöd. Szép napot, Krisztina! – fordul el a nagyhercegnő.
- Milyen érzékeny valaki! – előkapja a telefonját, és egy képet mutat felé. A kijelzőn megjelelik, ahogy Noahval ül a büfé előtt, és nevetgélnek. – A médiások egymást fogjak taposni ezért a képért.
Svetna tekintete a telefonra tapad, és dühösen pillant Krisztára. Meg akar szólalni, de ekkor Adam jelenik meg mellettük. Sötét tincsei a szemébe lógnak, kisimítja őket, és megnyerő mosolyt villant Kriszta felé.
- Elhúznál? – pislog angyali ártatlansággal. A lány felháborodva kihúzza magát, és eltátja a száját.
- Adam, te tuskó! Szakítottál velem, ezért a kis csitriért? – sipákolja.
- Azért dobtalak, mert egy gátlástalan, üldözési mániás liba vagy, és ok nélkül bántottál valakit, akit én kedvelek. Megmondtam, hogy akadj le róla!
- Elválasztott minket egymástól! De ha neked ő kell, akkor legyél boldog. Csak nehogy a címlapon lásd magad viszont – mosolyog a fiúra Kriszta. Adam közelebb lép hozzá.
- Egyetlen cikk, és Adriennel közösen rúgatjuk ki magunkat – mondja halkan.
- Bántanál egy lányt? Micsoda egy bunkó vagy!
- Ha az a lány egy patkány, akkor igen. És te bántanál egy másik lányt, aki nem ártott neked?
- De ártott nekem! – nyávogja.
- Dehogy ártott – nevet hitetlenkedve Adam. – Most nagyon gyorsan húzz innen, Kriszta!
A lány összeszorított, és egyébként rúzsos, szájjal sarkon fordul, és lerohan a lépcsőn. Svetna közben elgondolkozik, hogyan tud lépcsőzni akkora cipősarokkal. Sőt, egyáltalán menni benne. Neki sosem engednek öt centinél nagyobb sarkú cipőt felvenni. Nem is vágyik rá.
- Köszönöm – fordul a fiúhoz. – Ha nem jössz, valószínűleg a sárgaföldig tiporja a büszkeségem.
- Szívesen – biccent Adam. – Adri és a testőröd hol vannak?
- Szergej a büfében – az ajtó felé pillant, ahol a férfi már kifelé igyekszik. – volt. Adri visszaszaladt a tesicuccáért. Mindjárt jön ő is. Pech, hogy csak öt percre hagynak egyedül, és azonnal belefutok Krisztába. Meg a friss lesifotójába... - forgatja a szemét.
Adam vállon veregeti.
- Nem lesz gáz. Szerintem nem meri tényleg elküldeni.
- Remélem... - néz abba az irányba, amerre Kriszta eltipegett. Szergej közben odaér, és a kezébe ad egy Túró Rudit, és egy sajtos pogácsát.
- Pogi! Спасибо*, Szergej! – harap a pogácsába.
Adam mosolyogva néz rá.
- Oroszul sokkal vidámabbnak hallatszik a hangod. Vagy olyan természetesnek – a lány ránéz, és lenyeli a falatot.
- A vidámságot a pogi okozta – vigyorog. – De hogy természetesebben hangzik, alátámasztom. Ahogy hallod, jól beszélek magyarul, és nem kell gondolkoznom, hogyan mondjak valamit, de akkor is az orosz az anyanyelvem. Ha kicsit is, de jobban megy a magyarnál.
- Szóval gyakorlatilag mindkettőt ugyanúgy használod?
Svetna elgondolkozik.
- Igen – bólint. – Mielőtt ide kezdtem járni, az előtt is sokat voltunk Budapesten.

Adri kicsörtet az ajtón, a kezében a tornazsákját lóbálja.
- Megvan! –végignéz a társaságon, és Adamen megakad a szeme. A tekintete Svetnára vándorol. – Mi történt?
- Kriszta alakított. De megoldottam – mondja a fiú. Adri felvont szemöldökkel néz rá, aztán csak bólint.
- Együtt rúgatjuk ki magunkat?
Adam elvigyorodik.
- Ha arra kerül a sor, akkor igen.
- Sose hittem volna, de szimpatikus lettél, bájgúnár – biccent neki a lány, aztán a barátnőjéhez fordul. – Mennem kell. Délután átugrok hozzátok, oké?
- Rendben, persze – bólint Svetna. Adri leugrál a lépcsőn, és a motorjára felpattanva kikanyarodik az útra.
A nagyhercegnő és a testőre is haza indul. Dmitrij már korábban elment Andrejjel, mert állítása szerint dolga van.

***

Dmitrij kiszáll a kocsiból, és Andrejjel a nyomában a Csorba Bögre felé sétál. Felsiet néhány fa lépcsőfokon, és belép. Körbenéz a bájos kávézóban, és pár másodpercig csak áll az egész közepén. Fogalma sincs, hogyan kezdjen hozzá. Mi lesz, ha nemet mond? Vagy ha... kineveti?
Végül a pulthoz sétál, Andrej pedig leül egy székre, onnan figyel. Elle a polcon pakol valamit. Dmitrij továbbra is csak áll, és nézi. Most aztán mit mondjon?
Elle egy pohár vízzel megfordul, a pulthoz lép. Először nem veszi észre a fiút, aztán amikor meglátja, ugrik egyet, és levegőért kapkod. A poharat elejti, és annak a tartalma Dmitrijen landol.
- A frászt hoztad rám! – csattan fel, aztán meglátja, hogy a fiú pólója csupa víz lett. – Ne haragudj... - hebegi.
- Semmi baj. – mosolyog kedvesen Ellere. Ő visszamosolyog, és egy törölközőt nyújt felé a pult alól. Dmitrij leül, a lány pedig vele szemben, a pult túloldalán.
- Mi járatban erre? – kérdezi Elle, közben kissé meglepve vet egy pillantást a testőrre is.
- Csak erre jártam, és gondoltam, benézek. Mi újság veled?
- Semmi különös, melózok. Nem sokára jön nagyi, hogy átvegye a műszakot. Én meg hazamegyek, és tanulok. És veled? Hogy-hogy erre jártál? Pont most, hogy médiacirkusz van körülöttetek.
- Svetna körül van felhajtás – helyesbít. – De már az is csitulni kezdett... Valamennyire...
- Ma Adri eléggé helyre tette Krisztát. Láttad?
- Volt szerencsém... Azt hittem, ezért Juhász kicsapja. Mi lett végül?
- Nem rúgták ki, gondolom, Svetna miatt. Valahol jogos is volt, hogy neki ugrott... De mégsem így kellett volna kezelnie.
- Legalább kezelte valahogy – von vállat a fiú. – És te is. Láttam, hogy felviszed magaddal Svetnát órára. Ezer hála érte.
- Semmiség – mosolyog Elle. Dmitrij visszamosolyog rá.
- Esetleg nincs kedved eljönni velem valamerre, miután itt végeztél? – hadarja zavartan, és közben a pultlapot bámulja. - Tudom, hogy tanulnod kell, meg minden, de... - a lány is zavartan lesüti a szemét, de aztán mosolyogva bólogat.
- De, nagyon is lenne kedvem. A riporterekhez viszont nincs.
- Miattuk ne aggódj – nevet kínosan Dmitrij. - A város szélén vannak az istállóink, esetleg, ha érdekel, megmutatom a lovakat.
- Szeretem a lovakat – von vállat Elle. – Szívesen elmegyek veled. Ő is jön? – mutat Andrejre. Dmitrij a testőrére néz.
- Nem, ő otthon marad.
A testőr megrázza a fejét.
- Nem.
- Jól van, akkor jössz... - forgatja a szemét Dmitrij. – Így is van kedved, ugye? – kérdezi félve Ellet.
- Persze – bólint a lány.
- Remek! – lelkesedik Dmitrij. Sikerült elhívnia Ellet magával, és közben a lány nem alázta porig! Hát mi ez, ha nem szerencse?

***

Svetna a könyveit rendezgeti. Sosem tudja eldönteni, hogy szín, ábécé, vagy minőség szerint rendezze őket. Megcseréli az Éhezők Viadala magyar és orosz kiadását, aztán hátrébb lép, hogy eldöntse, így maradjon, vagy variáljon. Kopogást hall, majd kék hajtincsek jelennek meg az ajtajában.
- Halihó! – jön beljebb Adri, és leül egy fotelba. – Megint?
- Igen – bólint a nagyhercegnő. – Olyan nehéz eldönteni, melyik a legjobb sorrend!
Barátnője ingatja a fejét, közben felhúzza a térdeit.
- Tényleg kattant vagy – nevet, aztán már csak vigyorog. – És ez sokaknak tetszik, ahogy látom.
- Ezt hogy érted? – fordul felé, három klasszikussal a kezében.
- Noah, ugyebár. És ahogy elnézem a helyzetet, Adamnek sem vagy közömbös – kezd kacsingatni.
- Ne kacsingass – nevet Svetna. – És nem hiszem, hogy bármelyiküknek tetszenék. A szerelmi háromszögek meg... - három könyvből háromszöget csinál a polcon. – csak felesleges bonyodalmak.
- Azok – ért egyet Adri. – De nekem úgy tűnik, itt az lesz.
- Dehogy lesz – rázza meg a fejét a nagyhercegnő. – Egyrészt, mert a barátaim, másrészt, mert ha be is jönnék nekik, választanék, és tisztáznám a dolgot, mielőtt az életemből romantikus nyáltenger lesz, katasztrofális véggel és szívtörésekkel.
Adri felnevet.
- Csak ragad rád valami mellettem a koszon kívül. A véleményedhez képest viszont – lép oda a polchoz. – jó sok romantikus könyved van. Jane Austen-könyvek? Kisasszonyok? Leiner Laura? Csupa szerelmi szál! Az Éhezők Viadala meg aztán mindennek a teteje – végignéz az alsó polcon. – Ó, és nézd, Alkonyat...
- Hé! Jól van, na – nevet Svetna. – De ezek olyan jó könyvek! Ha az én életem lenne olyan szerelmi őrület, mint mondjuk... bármelyik említett könyv szereplőinek, sürgősen átírnám. Mielőtt a helyzet elfajul, és a saját történetem hőse nem én lennék, hanem egy fiú.
- Jól értem, hogy az életet úgy értelmezed, mint egy könyvet, amit te írsz?
Svetna elgondolkodik.
- Nagyjából – von vállat.
- Ez roppant bölcs – feleli Adri idétlenül mély hangon. – Nagyon-nagyon bölcs.
A nagyhercegnő nevetve a helyére tesz még pár könyvet, aztán leül az egyik fotelba, Adri követi a példáját.
- Figyelj... - kezdi komoly arccal a szegecses ékszerekkel teliaggatott lány. – Szerintem tényleg bejössz nekik, szóval, ha ki akarod halászni a történeted a nyáltenger széléből, még most tedd meg, amíg sekély részen jár!
Svetna bólint.
- Felhívom, és tisztázom a dolgokat – felnyitja a laptopját, és a Skypeot megnyitva hívni kezdi Adamet. Adri odahúzza a fésülködőasztal székét, és feszülten figyel.
- Szia... – jelenik meg Adam arca a képernyőn. - ...sztok.
- Szia – mondják kórusban a lányok, aztán csak Svetna folytatja: - Beszélhetnénk?
- Azért vettem fel – nevet a fiú. – Mondd nyugodtan.
- Oké... ez most furán fog hangzani... - hebegi. – De ugye nem tetszek neked? Csak hogy tisztázzuk, nagyon kedvellek, a barátomnak tartalak, de ennyi... - hadarja. Adam pár másodpercig csak néz a kamerába, aztán hangosan elneveti magát.
- Dehogy! Mármint, szép lány vagy, meg nagyon bírlak, de ennyi. Kedvellek, de nem zúgtam beléd. Lehet, hogy megtévesztő volt, ahogy hozzád viszonyulok. Nem akartam.
Svetna boldogan sóhajt.
- Hála Istennek! Akkor ezt tisztáztuk.
- De még mennyire! – Adam megint elneveti magát. – Azért elképzeltem, milyen volt, amikor erre az elméletre jutottatok! Ne gondoljatok minden túl legközelebb.
- Jó, majd igyekszünk... - nevet Svetna is. – Nem is zavarlak tovább, szia!
- Sziasztok! – vigyorog még mindig a fiú, amikor bontják a vonalat.
- Na, ki tetszik a srácnak? – fordul Adrihoz. – Most aztán jól beégtünk!
A barátnője kínosan nevet.
- Hát, be... Reméljük, nem mondja el senkinek. Bocsi!
- Semmi baj! – vigyorog ő is.

Kopogás hallatszik. Svetna odakapja a fejét.
- Szabad! – kiált ki. Az ajtó nyílik, és az apja jelenik meg. Öltönyben van, és orosz színekben pompázó szalag van a vállára vetve.
- El kell szaladnom valahová, pár óra és jövök. Gondoltam szólok, hogy addig ne keress, mert a telefonom is le lesz némítva.
- Oké, persze – bólint Svetna. – Dmitrij?
- Most nem jön. Ami azt illeti, még haza sem ért. Szólt, hogy ma később érkezik.
A nagyhercegnő bólint, a cár pedig visszamegy a folyosóra, az ajtót becsukja maga mögött.
- Rendesen kicsípte magát apád. Nálatok így szokás elugrani a Tescoba? – kérdezi Adri.
- Hát, Tescoba pont nem járunk, de amúgy sem... gondolom, valami fontos találkozóra megy. Vagy sajtótájékoztatóra. Vagy elmondja később, vagy nem – von vállat Svetna. Rossz előérzete van. Az elmúlt időszak káosza, most meg a hirtelen elrohanás, látszólag fontos helyre. Valami nincs rendben, és továbbra sem tud semmit erről. Mintha egy sötét szobában állna, ahol tudja, hogy valami veszélyes van, de nem tudja mi, vagy hol.
Adri elhúzza a kezét az arca előtt.
- Hahó! Hallasz? – néz rá kérdőn. – Jól vagy? Valamin nagyon elgondolkoztál. És gondterhelt arcod van. Történt valami? – vonja össze aggodalmasan a szemöldökét. Svetna megrázza a fejét, mintha ezzel elüldözhetné az aggodalmát.
- Ez... hosszú. Majd egyszer elmesélem. De most nem szeretném.
Adri átkarolja.
- Jól van, csajszi. Majd ha úgy érzed, akkor elmondod – elgondolkozik. – Addig pedig... kareokizzunk!
- Komolyan? Nem úgy volt, hogy nem szeretsz énekelni?
- De te igen – nyitja fel a laptopot, és YouTubeon kareoki számokat keres.

***

Andrej megáll a lovarda parkolójában. Dmitrij gyorsan kipattan a kocsiból, és tartja az ajtót Ellenek.
- Köszi! – mosolyog rá a lány.
- Nincs mit! – mosolyog vissza a cárevics. Elindulnak a kővel felszórt úton. A bal oldalukon lévő karámban Zoloto és Saphira legel. A kanca felkapja a fejét, és feléjük üget, nem sokkal később a mén is követi.
- De szépek! – néz rájuk Elle.
- Azok. Ő – mutat Saphirára. – Svetna kancája, Saphira. Ő pedig – mutat Zolotora. – Az én lovam. Szeretnivaló állatok.
- Azt elhiszem –simítja meg Saphira hosszú sörényét. – Gondolom, nagyon gyorsak is.
- Határozottan – bólint. – Ha szeretnél, felülhetsz rájuk.
- Ó, köszönöm, de inkább kihagynám – nevet kínosan a lány. Dmitrij magában elkönyveli magát egy szerencsétlennek.
- Rendben... akkor... mihez lenne kedved? – néz rá nagy szemekkel, mosolyogva.
- Sétálgatnék. És simogatnám a lovakat – avatja be a lány a terveibe. A fiú bólint, és elindulnak az egyik istállóhoz. Andrej pár lépésre mögöttük lemarad, de követi őket.
- Itt vannak a telivérek. Szerintem tetszeni fognak neked.
- Biztos – bólint Elle. Belépnek a fehérre meszelt, világos épületbe, és körbeveszi őket a lovak szuszogása, a patáik kopogása, ahogy vezetik őket, néha-néha egy-egy horkantásuk. Dmitrij az egyik sárga angol telivérhez sétál.
- Ő az egyik kedvencem.
Elle mellé sétál, és megsimogatja a ló orrát.
- Nagyon szép. Hogy hívják? – kérdezi. A fiúban megáll az ütő... elfelejtette a ló nevét. Ideje improvizálni.
- Öhmm... Répa... Akarom mondani, Réka. Ő Réka.
A lány lassan bólint. Dmitrij lesüti a szemét, és reménykedik, hogy nem látszik rajta, milyen ideges.

Hosszú ideig lézengenek még a telivérek istállójában. Dmitrij türelmesen magyaráz mindenről, ami Ellet érdekli. Amikor kifelé indulnak, hogy a főépületben igyanak valamit, Elle elpirulva szól hozzá.
- Te olyan türelmes vagy! – mondja gyorsan. A fiú lesüti a szemét, és zavartan nézelődik.
- Te pedig olyan kedves... mint... - gondolkozik a megfelelő hasonlaton. Miért nem olvassa el soha Svetna könyveit? Akkor talán most beugrana neki valami. – Mint a lovaknak a széna. Mármint olyan kedves vagy, mint lovaknak a széna. Igen... mint a széna – hebegi. A háta mögül hallja, hogy Andrejből kitör a nevetés, bármennyire próbálja visszafogni magát. Érzi, hogy most óriási butaságot mondott. A füléig elvörösödik.
- Ez nagyon... aranyos hasonlat – mosolyog kissé feszengve Elle. A lány zsebében rezegni kezd a telefon, ezért előkapja. – Ne haragudj! – arrébb sétál pár lépést, és felveszi. Amíg ő telefonál, Andrej Dmitrij mellé sétál.
- Széna? – vihog tovább a testőr.
- Hagyjál már! – a fiú még mindig el van vörösödve, kínosan nevet.
Néhány perc múlva visszasétál hozzá a lány, és bűnbánó arcot vág.
- Haza kell mennem, nagyinak kell a segítségem. Ne haragudj!
- Semmi baj! – mosolyog rá Dmitrij. Talán mára neki is elég volt. – Andrej hazavisz.
- Nem kell, köszi. Már hívtam taxit.
- Hát... akkor örülök, hogy sétáltunk. Vagyis, hogy eljöttél. Szóval, örülök neked. Meg hogy eljöttél. Ezt már mondtam egyszer... - motyogja. Elle rámosolyog, és a bejáró felé indul.
- Én is örültem! Szia!
- Szia! – néz utána Dmitrij, aztán Andrejhez fordul. - Nagyon gáz voltam?
- Annyira nem volt vészes – mondja a testőr. – Széna... - neveti el magát megint.

***

Svetna és Adri rengeteg számot énekelnek végig, hol tiszta, hol hamis hangon, végül pedig kifáradva terülnek el a szőnyegen.
- Kellene Nutella – állapítja meg Adri.
- Egyetértek – bólint Svetna. Feláll, hogy elinduljon Ankéhoz, de ekkor barátnője telefonja jelzi, hogy üzenet érkezett. Adri a mobilért nyúl, és leveszi a töltőről. Miután csekkolja a tartalmát, az arca komorrá válik.
- Most mennem kell. Ne haragudj, úgy terveztem, megvárom veled az öreged. De ez most nem fog összejönni. Egyél helyettem is Nutellát – kapkodja össze a széthagyott cuccait. – És majd hívj fel, jó?
- Jó, persze... Mi történt? – a nagyhercegnő összevonja a szemöldökét. Valami itt sem stimmel.
- Ez... nagyon hosszú, és ígérem, egyszer elmagyarázom. Most sietnem kell!
Svetna bólint.

Kikíséri Adrit a motorjához, és miután a barátnője elrobog, visszamegy a szobájába. Visszatér a könyvespolc-problémához, de közben nem tudja kiverni a fejéből a többit: valami van az apjával, és látszólag Adrival is. Céltalanul pakolászik, egyik kötetet cseréli meg egy másikkal, aztán vissza és egy másikkal. Ezt hosszú ideig csinálja, teljesen megfeledkezik magáról. Végül leroskad az egyik fotelba, és elgondolkodva néz maga elé. Valakit fel kellene hívnia, borzalmas ez az egyedüllét. Többször is átgörgeti a kontaktokat, elgondolkozik Noahn is, Dmitrijen is, végül viszont Adri neve mellett nyomja meg a hívás gombot. A telefon nem csöng ki, azonnal kisípol. Még az üzenetrögzítő sem kapcsol. Svetna összevonja a szemöldökét, és újra a füléhez emeli a telefont. Megint ugyanaz történik. Hirtelen olyan érzés keríti hatalmába, mintha a gyomra kövekkel lenne teli. Újra és úja hívni próbálja a barátnőjét, mindig sikertelenül. Le nem merülhetett, mert órákon át töltötték azt a telefont. Rossz előérzete támad, és egy őszi kabátot a hátára vetve, a telefonjával a kezében kisiet a szobájából.

* Спасибо [szpászibá]: orosz szó, jelentése: köszönöm.