Az ominózus fenyegetés óta két hét telt el, de Svetna azóta sem mer Adamhez szólni, Kriszta pedig ugyanolyan dühösen méregeti a folyosón. A nagyhercegnő egyre kevésbé figyel oda rá, a barátaira koncentrál, és így az órákon is remekel.

Ma reggel korábban felkel, mint ahogy a szobalány bejönne hozzá. Az ablakon eső kopog, a kertben a kis tó vize fodrozódik, vizes fű veszi körbe, a virágok becsukják szirmaikat. Nem valószínű, hogy az ég egyhamar kitisztul. Svetna az egyik fotelban ül, a lábait maga alá húzza, és ásítozva néz kifelé. A telefonjára pillant. Létrehoztak neki egy álprofilt, Svetlana Voronina néven, azon jelölte be az osztálytársait. Van egy chatcsoportjuk, ami mint mindig, most is ezerrel pörög. Luca a McDonald'sba hívja őket suli után. Svetna gyorsan bepötyögi a válaszát és elküldi:
„Bocsi, srácok, nem mehetek." Tudja, hogy nem fogják elengedni egy gyorsétterembe. Az apja szerint butaság lenne szeméttel tömnie magát. A válasz hamar érkezik Krisztától.
„Milyen kár!" Svetna szemforgatva, de megállja, hogy ne reagáljon valami epéset. Noah megelőzi ebben.
„Kár, hogy te viszont jössz..." A nagyhercegnő önkéntelenül is felnevet. A következő percekben mindenki csendben van, aztán Tomi, az egyik menőnek titulál srác ír.
„Figyi, emberek... Én nagyon kedvelek mindenkit (imádunk, Svetna!), és lesz ez a fizika doga... Ássam a sírom, vagy megmentetek? :* <3 :)" A lány vigyorogva, rosszallóan csóválva a fejét reagál.
„Meg leszel mentve, Tamás." A válasz azonnal érkezik.
„Köszi!" Ezzel egy időben Adam is ír.
„A teljes neveden szólított. Dobj el mindent, és menekülj! Fuss, amíg még megteheted, Tomi!" Svetna felnevet.
Nemsokára egy szobalány lép be.
- Jó reggelt kívánok, nagyhercegnő! – pukedlizik. – Úgy tűnik, hamarabb felébredt – Svetna bólint.
- Jó reggelt! Igen, egész kipihent vagyok. Biztos az eső ébresztett fel – a szobalány is bólint, aztán az ajtóra mutat.
- Engedelmével.
- Természetesen – int az ajtó felé a nagyhercegnő, aztán pár percig még nézi az udvart, végül feláll, és a fürdőszobába megy. Ahogy mindig, most is energikusan végzi reggeli rutinját. Odakint már várja Marija.
- Jó reggelt! – mosolyog rá, ahogy a nagyhercegnő kilép.
- Jó reggelt! Esik az eső! – mosolyog ő is. Azon kevés emberek egyike, akik szeretik az esőt.
- Látom... Az időjárás jelentés szerint fog is még egy darabig, de ez úgysem számít, nem sokat vagy a szabad ég alatt – a gardróbba sétál, és egy térdig érő rózsaszín ruhadarabbal tér vissza.
- Ne már! Borzalmas színe van! Valami más javaslat? – Svetna elhúzza a száját. Marija bólint és a barna változattal tér vissza. – Mindjárt más – átveszi és a paraván mögé siet. A fűzővel folytatott közelharc után a barna ruhában ül a fésülködőasztalhoz.
- Idén rekordot döntesz – mondja az udvarhölgy, miközben elkezdi összefonni a haját.
- Miben? – vonja fel fél szemöldökét Svetna.
- Már több, mint két hete itt vagy, és a sajtó még nem akadt rád. Szép teljesítmény – mosolyog rá a tükörből.
- Ó, észre sem vettem, de amúgy örülök neki. Nem szeretem az újságírókat és riportereket. Lekoptathatatlanok.
- És nem szeretnek a valóság talaján maradni.
- Sajnos... Pedig úgy még azt mondanám, rendben vannak – a székről felállva Svetna a gardróbba sétál és levesz egy fehér dzsekit a fogasról, aztán a táskáját és tornacuccát felkapva kilép a szobájából. A holmiját a lépcsőfordulóban előreküldi, aztán lesétál. Az étkezőben most Dmitrij egyedül ül.
- Hol van apa? – pillant körbe meglepve.
- Neked is jó reggelt – bátyja rosszallóan pillant rá. – Nem tudom, lehet, ma nem jön le reggelizni.
- Miért?
- Hogy-hogy miért? Hát, gondolom, csak nem és kész. Ne kérdezősködj annyit! – tovább eszi a müzlijét. A nagyhercegnő szigorúan pillant rá, aztán a cuccát otthagyva visszasiet az emeletre, és az apja szobájánál kopog. Mivel nem kap választ, az irodaajtónál próbálkozik tovább.
- Szabad! – Svetna belép és leül a cárral szemben.
- Mi a baj? – Fjodor felpillant.
- Hogy érted ezt, angyalom?
- Két hete annyira furcsa vagy, és most nem jöttél reggelizni. Valami gond van, szerintem otthon, és azzal vagy elfoglalva, hogy megoldd. De én aggódok, főleg azért, mert fogalmam sincs, mi történt – az apja sóhajt, és láthatóan elgondolkozik rajta, hogy beavassa. Végül megrázza a fejét.
- Nem kell tudnod mindenről, amúgy sem komoly a helyzet. Ne kérdezz annyit, mert a válaszokat nem biztos, hogy szeretnéd. Légy jó leány, menj le, reggelizz, aztán siess suliba. Az államügyeket hagyd rám nyugodtan – erőltet magára mosolyt, de Svetna megrázza a fejét.
- Az államügyekkel sosincs semmi baj, de most valami van. Tudom, mert látom. Kérlek, mondd el! – veszi könyörgőre a figurát.
- Svetna... - a cár feláll a székből, a lányához lép és megfogja a kezét. – Nem. Neked most az a legjobb, ha nem tudsz semmit. Amúgy is az lenne a legelőnyösebb, ha messzire távol maradnál a politikától. Semmi szükség rá, hogy ebbe a kegyetlen világba keveredj.
- De én nem félek belekeveredni! Csak mondd el, mi történt! Kérlek!
- A válaszom változatlan. Legyen szép napod, és reggelizz gyorsan valamit! – visszasétál az íróasztal mögé, és újra a jelentések tengerébe veti magát. Svetna csalódottan néz rá, aztán megfordul és kimegy. Odalent az étkezőben Dmitrij már lassan befejezi az evést.
- Mire jutottál? – kérdezi a húgát.
- Semmire – a nagyhercegnő összefonja maga előtt a karját.
- Sejtettem. Megint mindenbe beleütöd az orrod. Nem kellene.
- Engem legalább érdekel, mi történik! – förmed rá.
- Rosszul teszed! Ne kotnyeleskedj! Egyetlen feladatod lenne: példás hölgyként viselkedni és iskolába járni. Nem kell politizálnod, mert nagyon idegesítő vagy közben. Meg egy ugribugri kisasszonyt az életben nem vesz el egy herceg, vagy fontosabb személy.
- Mit érdekel az engem? Huszonegyedik század, rémlik? Nem vagyok rászorulva, hogy tizenhét évesen feleségül menjek valakihez. Már az is elég igazságtalanság, amit a Duma művel velem! – ráncolja a szemöldökét. A parlament tagjai nem nézik jó szemmel, amikor az apja őt is magával viszi az eszmecserékre. Az orosz törvények szerint ő nem örökölhet trónt, nem, mintha a trón lenne élete vágya. Többször előrukkoltak már azzal is, hogy adják hozzá valakihez, aztán menjen valami idegen országba. Elvárásuk szerint szerény ibolyának kellene lennie, mert az úgy illik. Svetna viszont már azért sem hajlandó csendben ücsörögni és bájosan pislogni rájuk. A cár pedig ezt teljes mértékben támogatja.
- Valahol mégiscsak igazuk van...
- Nem! Nincs! Egyáltalán, mi bajuk van velem?
- Csak van egy véleményük arról, mi történik, ha egy nő beleszól a politikába!
- Babonás idióták! Mellesleg többször húztam ki őket a slamasztikából, mint te – több olyan eset is volt, amikor az apja majdnem páros lábbal rúgta ki őket a Kremlből, de Svetna lebeszélte. Néha megbánja ezt a döntését. - És mégis engem akartak kitiltani a Kremlből. Szemétség...
- Amilyen heves és önfejű vagy, mindenki jobban jár. Te is – bök felé a mutatóujjával. Svetna majdnem visszaszólna valamit, amikor nyílik az ajtó, és a cár lép be, rögtön utána Szergej.
- Mi folyik itt? Lassan indulnotok kellene – két gyereke közt cikázik tekintete. Ők ketten egyszerre kezdik ismertetni a helyzetet. –Egyszerre csak egy! Dmitrij?
- Svetna nem bírja ki, hogy ne csicseregjen bele mindenbe, és nem fogja fel, hogy neki jobb lenne csendben lennie! – A húga felháborodva tekint rá.
- Nekem meg elegem van belőle, hogy hülyének néztek, mert lány vagyok! – apjuk sóhajt, aztán türelmesen válaszol.
- Dmitrij, Svetna kíváncsi, és ez rendben van, jól is teszi, és én kifejezetten szeretem, ha vannak kérdései, mert tanul belőlük. Néha gyorsabban is, mint te. Svetna, abszolút nem nézünk hülyének, határozottan okos lány vagy, de ez nem jelenti azt, hogy mindenről tudnod kell. Most viszont irány az autó, mert minden vitától függetlenül iskola van! – Svetna és Dmitrij bólint, utóbbi kevesebb lelkesedéssel, és miután átveszik Ankétól a szendvicseiket, kilépnek az ajtón. Az esőben a kocsihoz sietnek, és beülnek. Svetna balról, Dmitrij jobbról. Szergej is bepattan a vezetőülésre és beindítja a motort. Mikor kikanyarodik az útra, a visszapillantó tükörben rájuk néz.
- Ne vitatkozzatok ilyenek miatt! Nem éri meg, mert az elvárásokon és a véleményeken nem tudtok változtatni. Mellesleg, ha Svetna legyen csendes és bájos, akkor te, Dmitrij legyél szorgos cárevics – a fiú csak a szemét forgatja erre, de Svetna lopva hálával pillant a testőrre. Neki ad igazat.

A mellékutcában leparkolnak, és kiszállnak. A nagyhercegnő sietve elindul a szemerkélő esőben, bátyja csak pár perc múlva éri utol.
- Svetna! – szól utána. Húga hátrafordul, Dmitrij pedig a kezébe adja a dzsekijét. – Majdnem a kocsiban hagytad. Vedd fel, megfázol.
- Hogy fáznék meg? Szentpétervári orosz vagyok, többet vagyok hidegben, mint a mirelitborsó... - vonja fel a fél szemöldökét, de azért gyorsan a hátára kapja.

Az iskola falai között megint ketté válnak. Svetna az osztályterem ablaka előtt ül, és a borús eget nézi. Gondolatai teljesen elkalandoznak, valahol Oroszországban járnak. Egyszer csak Adam ül le mellé.
- Szia! – szólítja meg. Svetna összerezzen. – Figyelj, nem tudom, mi bajod. Alig szólsz hozzám. Tettem bármi rosszat?
- Nem, dehogy. Tényleg. Csak... nem, ezt nem mondhatom el. Ne haragudj! – A fiú arcára értetlenség ül ki, az arcát fürkészi, mintha leolvashatná róla a problémát. Végül csak bólint.
- Rendben. Nem haragszom, de ne legyél már ilyen! Én kedvellek! – karolja át a vállát. Svetna zavartan nevetgél.
- Én is kedvellek. Csak... ez bonyolult, és nem szeretnék belekezdeni a magyarázkodásba. Rosszul bánok a szavakkal. – Adam vigyorog.
- Hogyne. Rosszul, mi? – csóválja meg a fejét. – Nem erőltetem, hogy elmondd. Viszont eredetileg nem ezért jöttem, hanem azért, hogy mutassak neked valamit. – Svetna szeme kíváncsian megcsillan.
- Mit? – Adam közelebb ül hozzá, és a terem egyik felébe mutat. Noah a falnak dőlve áll, és őt nézi. Teljesen el van varázsolva.
- Tudod, a másik új gyerek, rajtad kívül. Mivel magadtól az életben nem vetted volna észre, segítettem egy kicsit – kacsint rá, aztán feláll. – Jó fej srác egyébként – elsétál, ott hagyva a nagyhercegnőt a gondolataival. Nem sejthetik, hogy más is volt a közelben, Noah kívül.

Első óráról Adri megint késik, ezért szünetben fülön csípi Boros tanárnő. Amíg ő arról alkudozik, hogy később járhasson be (eddig sikertelen a próbálkozása), Svetna Elle és Noah társaságában lesétál az aulába, hogy valami ehetőt szerezzenek a büféből. Miután vesznek három Túró Rudit, a fal mellett állnak és beszélgetnek, de a nagyhercegnő inkább csak hallgatja. A közelben Dmitrij és néhány osztálytársa beszélget. Svetna fülét megüti, ahogy cukkolni kezdik a bátyját, valami lány miatt. Dmitrij összeszorított szájjal néz rájuk, aztán nem tudja visszafogni magát.
- Tudjátok ti, ki vagyok? – kérdezi megvetően. Svetna tesz pár lépést feléjük, közbe akar szólni, de már elkésett. – Az országotok kétszer elfér a nappalinkban! – A nagyhercegnőben megáll az ütő, de a tizenkettedikesek csak nevetni kezdenek. Azt hiszik, Dmitrij viccel. A lány úgy véli, jobb, ha nem megy oda, és reménykedik, hogy ezt mindenki elfelejti. Visszalép Ellehez és Noahhoz.
- Minden oké? – vonja fel a szemöldökét a fiú. Svetna szívesen elmondaná, hogy semmi sem oké, de végül csak bólint. Ez nem az ő napja.
A fonata végét csavargatja, amikor valaki felé siet. Bánatára nem Adri, hanem Kriszta szedi tűsarkús lábait felé. Nagyon dühösnek tűnik. Amikor odaér, a barátaira ügyet sem vetve mered a nagyhercegnőre.
- Én figyelmeztettelek, buta liba... - suttogja, aztán az aula közepe felé fordulva megköszörüli a torkát. – Hé, emberek! – a normál hangerőnél kicsit hangosabban mondja. – Tudtátok, hogy... - mutat Svetnára, aki reszketve pillant körbe. Sokan néznek feléjük. – Svetlana Voronina igazából Svetlana Romanova? Googlezzátok csak ki! – mutatja fel a telefonját. - Az orosz nagyhercegnő itt mászkál, és hazudik a kilétéről, mint a vízfolyás – Svetna szemeibe könnyek szöknek.
- Kérlek, hagyd abba... - suttogja, de Kriszta csak vigyorogva néz rá, megrázva a fejét. Az egyik folyosó kezdeténél Adri áll, elkerekedett szemmel néz feléjük. A nagyhercegnő elkapja a tekintetét, de az egész aula köztük van, hiába mutogat Adri a mosdó felé. Közben Noah próbálja elérni, hogy Kriszta befogja végre, de már késő: mindenki a telefonján csekkolja a gyér információkat nyújtó Wikipédia oldalát. Elle is, aztán óriási szemekkel bámul rá.
- Hazudtál – Svetna tiltakozna, meg akarja magyarázni, miért nem mondta el. Elle azonban hátat fordít neki és elsétál. A diákok sugdolózni és mutogatni kezdenek, találgatnak és kivesézik a témát. Kriszta elégedetten rápillant, aztán elvonul, ott hagyva őt. Noah időközben feladta, hogy lecsendesítse őket. Svetna a sírás szélén áll, fogalma sincs, mit tegyen, a bátyjára is elkezdtek mutogatni, ő pedig dühösen néz rá. Őt hibáztatja! A nagyhercegnő összefonja maga előtt a karjait. Segítségért pillant körbe, és látja az aulán keresztül siető Adrit. Mintha órákba telne, mire odaér. Már majdnem ott van, amikor a tanulóknak eszébe jut, hogy ők kérdezni is akarnak. Dmitrij elindulna a húga felé, de egyszerűen nem tud átjutni a többi diákon. Ott állnak Svetna körül, és olyan kérdésekkel bombázzák, mint „Miért nem mondtad el?", „Tényleg a palotában élsz?", „Állítólag csokiból van a kanapéd. Igaz ez?", vagy éppen „Nincs kedved eljönni a szülinapomra? Szimpatikus vagy!", a legborzalmasabb viszont az, amikor a cárnéról faggatják. A nagyhercegnő teljesen leblokkol, Adri pedig egyszerűen nem tud a közelébe jönni. Az egyik teremből Boros tanárnő és Klein tanárúr lépnek ki. Meglepve pillantanak a hangzavar forrása felé, aztán mindketten elindulnak felé. A diákokat elküldik órára, az osztályfőnöke pedig Svetna vállára téve a kezét az igazgatói felé irányítja. Dmitrij is jön velük, de Adrit szintén órára küldik, hiába tiltakozik.
- A legjobb barátnőm, és az a... - itt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette Krisztát, továbbá nem túl diszkréten meghatározta a mesterségét. – megalázta egy komplett gimnázium előtt! Ha nem mehetek vele, megtépem azt a csajt! Tanárúr, kérem!
- Sajnálom, Adri, de nem. Menj órára! – Klein tanárúr is utánuk siet, Adri pedig kénytelen a terem felé venni az irányt. Közben szidja az egész világot. Svetnát, bármelyen rosszul érezi magát, jó érzés tölti el, hogy Adrinak nem az jön le először, hogy hazudott volna. Őt az érdekli, ő jól van-e. Ezt még valahogy meg kell hálálnia neki. Szokás egyáltalán barátoknak hálálkodni?

Az igazgatóiban Juhász úr végighallgatta, mi történt, aztán komoran bólintott.
- Beszélni fogok a lányommal. Nem gondoltam volna, hogy képes ilyenre. Bocsánatukat kérem az ő nevében is! – Svetna bólint, Dmitrij viszont csak csendben ül, néha egy-egy kedvesnek nem mondható pillantással megajándékozva a húgát. – Nem kell visszamenniük az órákra, talán az lenne a legjobb, ha hazamennének. Már beszéltem telefonon a testőrükkel, mindjárt itt lesz. Pakolják össze a holmijukat gyorsan – a két fiatal feláll és kisietnek, hogy felszaladjanak a táskájukért. A folyosón Dmitrij végre kifejezheti véleményét.
- Ez miattad van. Gondolom, feldühítetted valamivel az egyetlen diáklányt, aki tudta, kik vagyunk. Gratulálok! – Svetna elsírja magát. – A könnyeiddel semmire sem mész... - motyogta, de láthatóan ez meglepte. Nem akarta ennyire megbántani a húgát.
- Én csak hozzászóltam valakihez, akihez nem kellett volna! Ne haragudj már te is! Elle is dühös rám!
- Lehet, én is dühös lennék, ha hazudnának nekem. Majd lenyugszik. Én meg, hála neked, végre egy kis tekintélyt szereztem. Azért vagyok dühös, mert magadnak csinálod a bajt! – Svetna erre nem mond semmit. Csendben törölgeti a szemét. Mikor Dmitrij elkanyarodik a saját terme felé, a nagyhercegnő végigszalad az üres folyosókon. Kopog az ajtón, aztán óvatosan belép.
- Elnézést a zavarásért... - a padjához siet, közben magán érzi a tekinteteket. Amikor odaér, hogy kipakoljon a padból, Adri leguggol mellé és segít, aztán megszorítja a kezét.
- Hívj fel, ha összeszedted magad, rendben? – suttogja. Svetna bólint, és hálásan rámosolyog. A hátára lendíti a cuccát, és kisiet az óráról. Lent, az aulában már Szergej és Dmitrij várja. Szó nélkül sietnek le a kocsihoz, a továbbra is szemerkélő esőben.

Amikor otthon kiszállnak és bemennek, az apjuk már ott várja őket.
- Hallottam, mi történt. Sajnálom. Ez után nehéz lesz beolvadnotok. De előbb-utóbb úgyis kiderült volna. Hogy vagytok? – pillant aggodalmasan Svetna kisírt szemeire.
- Én megvagyok. Nem olyan nagy tragédia ez – von vállat Dmitrij.
- Én is túl fogom élni, bár nem örülök neki – a nagyhercegnő felfelé indul a lépcsőn, otthagyva a bátyját és az apját.

Azt az időt, amit a suliban kellene töltenie, a kedvenc könyve újraolvasásával üti el. Úgy döntött, ezt nem telefonon akarja megbeszélni, ezért délután elmegy a Csorba Bögrébe, Elle nagymamájának kávézójába, ahol Elle is szokott segíteni ilyenkor, és megbeszéli vele. Aztán később áthívja Adrit, és vele is megtárgyalja, Noahval pedig majd holnap.

Lassan telik az idő, de végre három óra! Ilyenkor már mindenki otthon, vagy a kávézóban van. Svetna összekapja magát, és megkéri Szergejt, vigye el a Csorba Bögrébe. Az úton Svetna idegesen dobol az ülésen.