Ahogy minden reggel, ma is egy szobalány kelti. Svetna szinte azonnal a fürdőszobába siet, teli van energiával. Fogmosás közben dudorászik, a mosdóból kifelé szórakozottan nekimegy a vállával az ajtófélfának.
- Aú! – dörzsölgeti a horzsolást. – Még hogy kislábujj... - motyogja, miközben a puha szőnyegen lépked. Marija, mint mindig, most is tipp-topp várja, hogy szalonképessé tegye a megjelenését.
- Szép jó reggelt! Gyere, siessünk egy kicsit, legalább húsz percig dalolásztál a fürdőben. Megjegyzem, jó hallgatni, de nem 7 óra 25 perckor – teszi csípőre a kezét.
- Jól van, na, kicsit elkalandoztak a gondolataim – felkapja az odakészített ruhát és a paraván mögött, a fűző nehézkes megkötése után felveszi. Megint egyrészes ruha, de ezúttal sötétkék. Fő a változatosság, vagy, hogy szokták mondani.
A fésülködőasztalhoz siet, udvarhölgye gyorsan kifésüli és copfba köti a haját. Felpattan a székről, és a faliórára pillantva megállapítja, hogy ma nem lesz ideje hosszasan reggelizni. Felkapja a könyvekkel és füzetekkel telipakolt táskáját és az ajtó felé rohan.
- Svetna! – kiált oda Marija. A nagyhercegnő hátrafordul, egy tornazsák repül felé. Elkapja.
- Köszi! Legyen szép napod! – az ajtó már be is csukódik mögötte. A lépcsőfordulóban lenéz, és mivel nincs odalent senki, ledobja a tornazsákját, utána a hátizsákot. Aztán kettesével szedve a lépcsőfokokat, lesiet a földszintre. Odalent felkapja a cuccát és szinte beesik az étkezőbe.
- Napsütéses jó reggelt, Csipkerózsika! – köszön Dmitrij kissé gúnyosabban, mint szerette volna. Svetna nem reagál rá, csak leül és várja a reggelijét. Az apja és a bátyja már majdnem befejezik a sajátjukat, amikor ő belekezd a pirítósába. Szergej az ajtóban áll.
- Nem szeretnék senkit siettetni, de húsz perc múlva becsengetnek – mutat a karórája lapjára. A nagyhercegnő feláll az asztaltól, kezében a reggelijével.
- Oké, mehetünk. Majd a kocsiban megeszem.
- Támogatom – a testőr az ajtó felé indul. Svetna visszapillant az asztalhoz, ahol az apja gondolataiba merülve üldögél. A telefonja megcsörren, ő pedig felkapja, és kicsörtet a helyiségből. A nagyhercegnő gyanakodva pillant felé: valami nincs rendben. Az apjuk akkor ilyen szótlan, ha megoldhatatlannak tűnő a probléma. Svetna, mint ilyenkor mindig, aggódni kezd. Miközben a suli felé tartanak, az ablaküvegnek támasztja a homlokát, és az utcákat figyeli, közben eszegeti a pirítóst. Nézi a rohanó embereket, a csoportokba verődött diákokat, a megálló és elinduló villamost. Olyan monoton minden, és még sincs két egyforma pillanat.
Teljesen a gondolataiba merül, amikor Szergej megáll abban a kis utcában, még mindig kibámul az ablakon.
- Svetna! Hahó! – Húzza el Dmitrij az orra előtt a kezét. A lány felkapja a fejét.
- Hm? Ja, jól van, jövök – kiszáll a kocsiból és a bátyja után megy, aki pár lépéssel már lehagyta. Utoléri, de a hátralévő utat csendben teszik meg. A kapuban most nem állnak meg, egyenesen bemennek az épületbe, az aulában két irányba mennek: Dmitrij a büfébe, Svetna a terembe. A lépcsőn felfelé sietve utoléri egy alacsony lány.
- Szia! – mosolyog rá.
- Szia! A nevem Elle. Nem szeretnélek zavarni, meg ilyesmi, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy nincs-e kedved mellém ülni angolon? - hadarja zavartan. Svetna bólint.
- De, szívesen.
- Akkor ezt megbeszéltük. Az angol amúgy a nyelvi előadóban lesz, a német meg majd a teremben.
- Ezt nem tudtam eddig, köszi. Simán a terembe ültem volna be – nevet. Elle csak bólint, aztán elkanyarodnak egy folyosón. Mivel a lány láthatóan nem túl bőbeszédű, Svetna sem erőlteti a csevegést. A nyelvi előadó a 12. C terme mellett van. A bátyja osztálya már bement, de az ajtó még nyitva van. A nagyhercegnő odasiet, és mivel nincs bent tanár, odainteget Dmitrijnek. A cárevics visszaint neki, és vele együtt másik négy fiú is. Svetna sarkon fordul és bemegy az előadóba. Elle a második sorban ül, tőle jobbra az új fiú, tőle balra két szabad hely. A nagyhercegnő leül mellé. A tanárnő is rövidesen megérkezik, és miután kiadja a feladatot (100 szavas fogalmazás magadról angolul), ő is elkezdi felírni a sajátját a táblára, hogy példát mutasson. Svetna egy darabig forgatja az ujjai között a tollat, aztán írni kezd. A cipőméretétől a lováig mindenről ír, amiből nem derül ki, ki is ő. Legalább tíz perce tart az óra, amikor nyílik az ajtó, és Adri trappol be.
- Good morning! – üdvözli a tanárnőt, akinek egyébként vörösödik az arca.
- Adrienn! Az év első rendes tanítási órája! Olyan nagydolog lenne időben ideérned? Tíz perc késés! – a füzetéhez megy, és beleír valamit, valószínűleg azt, hogy Adri szeret aludni. A lány nemes egyszerűséggel leül Svetna mellé, és előveszi a cuccait. Kipakolja őket a pad tetejére, aztán a nagyhercegnőhöz hajol.
- Nem mintha égnék a vágytól, hogy megcsináljam, de mi a feladat?
- Írj 100 szavas fogalmazást magadról – a sajátjára mutat.
- A cipőméretem számít? – Adri elhúzza a száját, aztán halkan felnevetnek.
- Adrienn, mi lenne, ha nem ragasztanád át a hülyeséged szegényre? Még csak most jött, te meg máris elvonod a figyelmét! – mondja Elle áthajolva előtte.
- Te meg máris elrontod a kedvét! Kopj le, Elle, mert senkit nem érdekel a pattogásod!
- Pattogásom? Csak szeretnék figyelni órán! És sajnálnám, ha elrontanád rajtam kívül az egyetlen normálisnak tűnő lányt az osztályban! Svetna, ne is figyelj rá, nem éri meg... - Svetna csak lehajtja a fejét és tovább ír. Az óra hátralevő részét mindenki csendben tölti. A szünetben Svetna a labor felé siet, mikor két fiú jön felé, az egyik az új, Noah Miller. Neki sötétszőke haja és napbarnított bőre van, a másik srácnak sötét a haja, a bőre világosabb.
- Halihó! – mosolyog rá az ismeretlen nevű.
- Sziasztok! – mosolyog vissza a lány.
- Láttam, milyen kereszttűzbe kerültél – vigyorog Noah.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy a húgom csak jót akar – folytatja a barna hajú fiú. – Amúgy Adam Meroy vagyok.
- Örülök. Én meg Svetlana Voronina. Szóval Elle-lel ikrek vagytok? –közben a lépcsőn baktatnak felfelé.
- Igen – bólint Adam. – Neked egy bátyád van, ugye?
- Pontosan. Ő a 12.C-be jár – a laborokhoz érnek, Noah Svetna elé ugrik és kinyitja az ajtót. A lány besétál, a fiú pedig Adam elé lépve követi. Egy folyosón sétálnak, balra és jobbra is több ajtó sorakozik. Svetna kapkodja a fejét, amelyik ajtó nyitva van, ott lopva bepillant. Az osztályukból egyre többen gyülekeznek a folyosón. Egy középkorú férfi siet végig a folyosón a diákok tömegén keresztül.
- 11. B! – kiáltja. – 11. B, kettes labor! – az osztály beözönlik a kettes laborba, és mindenki elfoglalja a helyét. Az óra nagyjából azzal telik, hogy bemutatkoznak egymásnak, mert a tanárúr is most érkezett az iskolába. Klein András, a fizikatanár egyébként elég lazán veszi a figurát, nagyjából végignevetik az órát. Csengőszóra mindenki elindul kifelé, de Svetna a tanári asztal felé veszi az irányt.
- Tanár úr! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mikor lesz a fizika szakkör? – Klein tanárúr meglepve pillant fel.
- Jelentkeztél a szakkörre? Meglepő, eddig úgy néz ki, egyedül vagy ezzel. Először úgy volt, így nem fogok tartani – Svetna elég riadt képet vág erre. – De ha téged érdekel, akkor írd össze, mikor jó neked nyolcadik órában. Rendben? – mosolyog rá.
- Rendben, persze – a nagyhercegnő is elmosolyodik. – Köszönöm szépen! Viszont látásra! – kifelé indul, az ajtóban Adri várja. Ezúttal már a saját termük felé siettek, hogy a matekórán is túl legyenek. Éppen arról vitatkoznak, a meggyes vagy az almás rácsos a finomabb (arra jutottak, a büfében fogják tesztelni), amikor Juhász Krisztina odalép hozzájuk.
- Svetna, beszélnék veled – Adri szemöldöke felszalad, és már majdnem elküldi melegebb tájakra, de Svetna csak bólint.
- Rendben, hogyne – félrevonulnak, és Kriszta szembefordul vele.
- Ide figyelj, Adam az én pasim, tartsd távol magad tőle, megértetted? – dühösen néz a szemébe, szinte eszelősen. Svetna csak meglepve pislog: alig beszélt azzal a fiúval, járni meg aztán abszolút nem akar vele.
- Megértettem, de megnyugtatlak, nem vagyok rászorulva, hogy lenyúljam tőled.
- Jól teszed – még mindig ugyanazzal a tekintettel néz rá. – Mert én tudom, ki vagy, és nem félek másokkal is tudatni, hercegnő. – Az utolsó szót indokolatlan gúnnyal ejti ki. Svetna riadtan pillant rá: nem hiányzik, hogy világgá kürtöljék a kilétét. Sarkon fordul, és visszasiet Adrihoz.
- Csajszi, jól vagy? – pislog rá a szemébe hulló kék tincs mögül. – Sápadt vagy. Agyoncsapjam Krisztát?
- Nem, dehogy, nem kell...
- Tuti? Szívesen megteszem ám! - Svetna nevetve megrázza a fejét, de valójában nincs vicces kedvében.

A nap hátralevő részében alig tud odafigyelni, folyton a szőke lány felé pislog, szinte azt várja, mikor kotyogja ki a titkát. Többször elképzeli azt is, mi lenne, ha ez bekövetkezne: Szergej biztosan a sarkában loholna, talán nem is barátkozna vele senki, még Adri sem! Teljesen egyedül lenne.
Amikor tesire sietnek a csarnokba, Adri megállítja.
- Úgy mászkálsz az ominózus beszélgetés óta, mint egy... nem is tudom... zombi? Igen, mint egy zombi! Svetlana, ha nem mondod el, mi a baj, Krisztinából fogom kiszedni, de abban nem lesz köszönet! – láthatóan nagyon bosszantja, hogy nem tudja, mi történt. – Légy szíves, ne vidd fel bennem a pumpát!
- Rendben – sóhajt a nagyhercegnő. – Tud valamit, amit senki más, és jobb lenne, ha ez így is maradna, de mivel hozzászóltam Adam Meroyhoz, kétséges, hogy tartja-e a száját – Adri lassan bólint, aztán összehúzza a szemét.
- Szétszedem ezt a csajt! Második nap rád hozza a frászt! – megindul a folyosón, de Svetna elkapja a karját.
- Adri! Ne csináld! Hagyd már! Adri! – de a barátnője nem lassít, Svetnát húzza maga után, mert ő meg nem engedi el – Csak rosszabb lesz! Ha felidegesítjük, tuti attól fog zengeni a suli, hogy ki vagyok! – Adri megtorpan és visszafordul.
- Rendben. Most az egyszer nem esek a torkának. Elmondod, hogy mit nem mondhat el, és ami így kiakaszt? – vonja fel a szemöldökét.
- Hát, nem is tudom... Jobb, ha nem tudod. De megtárgyalom otthon, hogy neked elmondhatom-e. Jó lenne, ha legalább neked elmondhatnám, és nem az indok ismerete nélkül csapnád agyhelyen Krisztát.
- Én is így gondoltam – bólint.

Az öltöző elég igényes, ahhoz képest, hogy egy gimnáziumhoz tartozik. Bár a padokra kisebb naplóbejegyzések vannak felvésve, és a falat cipőnyomok tarkítják, legalább látszik, hogy takarítják, és az ablak kinyitásához sem kell testépítőnek lenni. Svetna az egyik padhoz lép, a tornacuccát a fogasra dobja. Szétnéz, és kénytelen tudomásul venni, hogy nincs se paraván, se öltözőfülke. A fal felé fordulva gyorsan átöltözik, és amíg Adri a szögecses ékszereit operálja le magáról, összefogja a haját. Az egyik ajtó egyenesen a tornaterembe vezet, azon keresztül lépnek be. Beállnak a tornasorba, Svetna harmadikként, Adri másodikként. A tesitanáruk, Takács Orsolya tanárnő, elég erősen indítja az évet, mert rögtön elküldi őket futni. Mindenki a saját tempójában haladva rója a köröket, Svetna valamivel lemaradva Adritól, Elle előtt. Egy idő után már nem számolja, mennyinél tart. Kapkodva kezdi szedni a levegőt, szorítja a fűzője. Nem hajlandó megállni, mert, hogy nézne az ki, hogy ő hagyja abba elsőként? Az oxigén egyre nehezebben jut el a tüdejébe, fekete foltok kezdenek táncolni a szeme előtt, lüktet a halántéka. Megbotlik a saját lábában, és a falnak támaszkodik. Egyre zavarosabban látja maga körül a világot. Érzi, hogy egy kéz elkapja a karját, és valaki a nevét is mondogatja. A másik oldalról is átkarolja valaki.
- Svetna! Hahó! Jól vagy? – kék-fekete hajzuhatag kerül elé.
- Szólok a tanárnőnek! – hallatszik egy vékony hang, valószínűleg Elleé. Svetna lassan megint kezd levegőt kapni, és görcsösen kapaszkodni kezd az őt tartó karba: Noah karjába. Adri óvatosan a pad felé tolja és leülteti, aztán ő is mellé telepszik.
- Jobban vagy? – kérdezi. A nagyhercegnő csak bólint. Takács tanárnő odaér, és a homlokára teszi a kezét.
- Reszketsz, Svetlana. Menj ki kicsit a levegőre, és igyál – ráncolja a szemöldökét.
- Kikísérem!
- Köszönöm, Adrienn! – Adri karon fogja, és kifelé kezdi húzni az öltöző felé. Amikor kiérnek, odarángatja a mosdókagylóhoz, és vizet fröcsköl az arcára.
- Mi történt veled? És miért nem álltál meg, amikor érezted, hogy baj van? – leülteti, és kinyitja az ablakot.
- A fűző miatt van...
- Milyen fűző? – vonja fel meglepve a szemöldökét. –  Ja, ez ilyen orvosi cucc, amit a gerincferdülés miatt szoktak hordani?
- Nem, ez olyan múlt századi. Már vagy tízéves korom óta hordom. És utálom.– Adri megrázza a fejét.
- Akkor legközelebb vedd le tesi előtt, mert megfulladsz benne!
- Oké, ezt most megjegyeztem – hátra nyúl, és próbálja kicsomózni. – Hahj! Ez olyan macerás! – végül sikerül kibogoznia és kihúzza a pólója alól. – Istenem! De szeretek én levegőt venni! – egymás után többször is mélyeket lélegez.
- De miért hordod egyáltalán? Nagyon kényelmetlennek tűnik.
- Mert muszáj – tényleg az, hiszen hercegnő. Tökéletesnek kell lennie, még ha neki mindegy is lenne, hogy néz ki.
- Ez aztán a magyarázat! – kis szünetet tart. – Hogy érzed magad?
- Sokkal jobban – a táskájába nyúl, és előveszi a kulacsát. Iszik pár kortyot. – Akár vissza is mehetünk.
- Felesleges. Takács nem fog engedni visszaállni. Olyan vacakul néztél ki, hogy valaki már a mentőn gondolkozott. Felejtsd el – Svetna sóhajt.
- Akkor maradjunk. Pedig tényleg szívesen visszaállnék, szeretek sportolni.
- Én is, csak nem fűzőben...
- Jól van már, megértettem – nevet.

Átöltöznek utcai ruhába, és az óra hátralevő részét az öltözőben töltik. A lábukat a szemközti padra teszik, Adri előszedi a szendvicsét, és felez Svetnával, mivel neki nem volt ideje átvennie Ankétól. A sajtos szendvicset majszolva találgatják, mennyi lehet Krisztina IQ-ja. Az érték elmondásuk szerint a nullához közelít. 
 Miután megszólal a csengő, és a többiek is kijönnek a teremből, a folyosón indulnak kifelé. Takács tanárnő utoléri őket.
- Svetlana! Jobban vagy?
- Igen, köszönöm. Sokkal, csak a fűző miatt nem kaptam rendesen levegőt.
- Akkor jó. Legközelebb, ha rosszul érzed magad, ne fuss tovább, inkább ülj ki! Vagy óra előtt vedd le a fűződ, mert ez így nem lesz jó. Nagyon nem – ingatja a fejét. Svetna bólint, és miután elköszönnek, Adrival siet kifelé az épületből. Odakint a szél a hajukba kap.
- Ne vigyünk haza? – kérdezi Svetna.
- Nem kell, köszi. Van egy kis dolgom, mielőtt hazamegyek. – az arca komor.
- Elkísérlek – az ötlet hirtelen jön, és mielőtt átgondolná, már ki is mondja.
- Dehogy kísérsz! Semmi keresnivalód ott, nekem elhiheted. Na, rossz legyél, pihenj sokat, mert még mindig nem nézel ki túl bíztatóan! – a motorja felé siet, Svetna pedig a kapunál várja Dmitrijt.

Az este megint csendesen telik. Svetna ezt vihar előtti csendnek érzi. Tudja, hogy készül valami, mert az apja ma is egész délután az irodájában gubbasztott. Valami nincs rendben, és ez egyre egyértelműbb. Ilyen nyomasztó gondolatokkal hajtja álomra a fejét aznap.