Svetna farmerban, és sötét kabátban áll a sövény mögött. A haját felgyűrte a feje tetejére, ahogy néhány diáklánytól látta. Hűvös szél fúj, de a legkevésbé sem bánja. Ahogy egyre hidegebb lesz, egyre inkább otthon érzi magát, a figyelme mégsem lankad. Nehéz feladat volt kiosonnia a villából, és még mindig simán észreveheti valamelyik testőr. Noahnak már itt kellene lennie. A nagyhercegnő körbepillant a csendes, hangulatosan kivilágított utcán, és a füle mögé igazít egy kiszabadult hajtincset. Az utca egyik felén feltűnik egy nála valamivel magasabb alak. Kapucni van rajta, és lehajtja a fejét, szedi a lábát. Amikor elég közel ér, hogy Svetna a közvilágításban felismerje a kabátját, elmosolyodik, és tesz felé néhány lépést.
- Ez igen! – a fiú felemeli a fejét. – Kitettél magadért. Nem gondoltam volna, hogy sikerül olyan ruhát találnod, amiben nem látszik, ki vagy – közben megfogja a lány kezét, és elindulnak az utcán.
- Igyekeztem – mosolyodik el büszkén Svetna. – Furcsa farmerben lenni... Olyan, mintha az istállókhoz mennék, vagy mintha pizsamában jönnék ki a házból.
- A pizsamás opció sem nézhet ki rosszul... - vigyorodik el Noah. Svetna nevetve oldalba böki. Ennek a szemtelenségnek egyáltalán nincs ellenére. – Nem lesz belőle nagy baj, hogy eljöttél? Úgy értem, nem fognak Szibériába deportálni engem, ugye?
- Nem hiszem. Vagyis, hát... gondolom, nem... - gondolkodik el a nagyhercegnő. A fiú kissé riadt arcát látva megint elvigyorodik. Noah válaszul csak átkarolja, és úgy sétálnak tovább. – Na, és hová megyünk?
- A lehető legátlagosabb helyre, amit csak el tudsz képzelni! Diákok tömegei jártak már ott, és fognak is még. Olyan egészségtelen, hogy Anke dührohamot kapna, ha meglátna ott, és annyi ember lesz körülötted, hogy Szergej egyesével igazoltatna mindenkit – a fiú egy kis szünetet tart. – De ne félj, nem romkocsmába megyünk, meg diszkóba. Az nem hiszem, hogy neked való lenne, és féltenélek is az ott lévő sok baromtól.
- McDonald's-ba megyünk? – csillan fel Svetna szeme. Még sosem járt gyorsétteremben, de majd megöli a kíváncsiság, hogy megkóstoljon egy olyan természetellenesen tökéletesnek kinéző sajtburgert.
- Nem – rázza meg a fejét Noah. – Azt utálom. Tényleg nagyon műanyag a kajájuk. Annál azért igényesebb lesz a program.
- Áruld el, légyszi! – pislog kíváncsian, óvodásokat meghazudtoló elevenséggel.
- KFC-be viszlek! – jelenti ki büszkén a fiú.
- Romantikus lélek vagy, mondták már? – nevet fel Svetna. Tényleg gyorsétteremben fog enni!
- Ja, párszor. Szerintem igazuk is van. Mi lehet annál romantikusabb, mint gyorsétterembe vinni az orosz nagyhercegnőt az apja és a testőre tudta nélkül? Ez kész leányszöktetés!
- Ó, de még mennyire! – helyesel bőszen a lány, miközben befordulnak a sarkon. – És mivel megyünk el odáig?
- Arra gondoltam, hogy taxit hívok – itt Svetna kicsit szomorú szemeket mereszt rá -, de akkor ezek szerint azzal megölném a leányszöktetés-életérzést – sóhajt. – Metró?
Svetna arca felderül.
- Igen! – ugrik egy aprót. Tényleg olyan lelkes az egész „átlagélet" iránt, mint egy gyerek a csoki gyárban. Neki ez itt mind új.
- Akkor menjünk! – elindulnak, hogy egy metrólejárót keressenek.

***

Dmitrij és Elle a Csorba Bögrében ül, az otthonos kis kávézó teljesen üres, csak ők vannak ott. A megvilágítás kifejezetten gyér, néhány gyertyát gyújtottak. Terveik szerint ez egy romantikus vacsora lenne, a hangulatban még sincs semmi lányregénybe illő. A cárevics hallgat, mint a sír.
- Dmitrij, kérlek! – szólal meg Elle. Sötét haját most kiengedve hagyta. – Próbálj meg kicsit megfeledkezni róla! Jól lesz.
- Igyekszem – motyogja Dmitrij kedvtelenül. Hogy lenne képes megfeledkezni róla? Ma is hallotta, hogy sírt. Nem szabadna hagynia, hogy ez történjen.
- Dehogy igyekszel! – szorítja össze elkeseredetten Elle a száját. – Egy csomót gürcöltem ezzel a vacsorával, te meg úgy ülsz itt, mint ha csak azt várnád, mikor mehetsz haza.
- Ne haragudj, de több lelkesedést nem tudok jelenleg kicsikarni magamból! – mondja kissé gúnyosabban Dmitrij, mint ahogy tervezte. Egyáltalán nem tervezte, hogy összevesszen a barátnőjével is.
- Jó, akkor duzzogj! De nem az én hibám, hogy a húgod egy ideggyenge hisztérika! – fonja össze a karját maga előtt Elle. A cárevics felvont szemöldökkel, elakadt szóval néz a barátnőjére. – Mert az! Minden hülyeség miatt bőgni kezd, te meg inkább őt sajnálod ahelyett, hogy észrevennéd, én itt vagyok neked, pedig nekem is van bőven bajom!
Dmitrij továbbra sem szól egy szót sem. Néhány másodperc múlva feláll az asztaltól.
- További jó étvágyat! – veszi fel a kabátját. Nem fog veszekedni, de azt sem fogja hallgatni, ahogy a húgát szapulja a barátnője. A barátnője!
- Most nem értem, mi bajod van! Néha szembe kellene nézned a valósággal! – pattan fel a lány is, és hátra indul. – Vannak sokkal rosszabb dolgok is Svetna hisztijénél!
- Igen? – néz rá kérdőn Dmitrij. – Ne mondd már! Magamtól rá sem jövök! – elkerekedett szemekkel néz rá, mintha csodálkozna. A hangjából csakúgy süt az irónia. Mielőtt Elle visszavághatna, a fiú már odakint van az utcán, és ideiglenesen mellé helyezett testőrével a nyomában a fekete Rolls Royce felé siet. Nem fér a fejébe, hogyan képzelte ezt a barátnője. Az ő húga nem hisztizik, a helyzet pedig igen is komoly.

***

Fjodor a lánya szobája felé tart. Mióta megmondta neki, hozzá kell mennie Alexanderhez, kínozza a bűntudat. Rosszul kezdett bele, és még csak meg sem indokolta, miért jutottak erre a döntésre. Olyan ez, mintha azt mondaná neki, ugorjon le egy szikláról, minden ok nélkül. Magyarázattal és vigasztalással tartozik neki, ezért most kopog a fehérre mázolt ajtón. Csak most figyeli meg, milyen aprólékos munkát végzett az ács: az egész nyílászárót apró motívumok díszítik, mint egy mesteri festményen, mégsem lett giccses. Bármilyen szépen sikerült az ajtó, a túloldaláról nem érkezik válasz.
- Svetna, légy szíves, nyisd ki! – szól a cár, talán kissé elkeseredettebben, mint azt a rangja engedné neki. Miután megint válasz nélkül marad, sóhajt, és belekezd a mondandójába. – Tudom, hogy szomorú vagy, és látni sem akarsz, de el szeretném magyarázni ennek a döntésnek a miértjét.

Továbbra sem hallatszik semmi az ajtó túl feléről. Fjodor összevont szemöldökkel néz a kilincsre, és hirtelen rossz érzés keríti hatalmába. Benyit a szobába, ahol olyan csend és üresség honol, akár egy elhagyott kastély lakosztályában. A különbség szinte csak az, hogy a bútorok nincsenek letakarva, és pókhálónak nyoma sincs. Néhány ruha viszont, rendetlen módon, a paravánra és a kanapéra van dobálva. Itt sosincs ilyen csend és üresség, kivéve, amikor a nagyhercegnő elmegy itthonról. A cár sarkon fordul, és sebes léptekkel a testőri szárny felé veszi az irányt. Szinte páni félelem tölti el: a lánya se szó, se beszéd, eltűnt, és a személyi testőre a villában tartózkodik. Valahol, jobb esetben, teljesen egyedül van, mindenféle biztonsági óvintézkedés nélkül. Ahogy bekanyarodik egy folyosóra, már el is kiáltja magát.
- Szergej!
A testőr szinte abban a pillanatban kisiet az egyik szobából, és kérdőn néz a barátjára, aki most inkább a cárja és a főnöke.
- Mi történt? – húzza ki magát a testőrkapitány, és már rosszat sejt. Fjodoron egyetlen egyszer látott ilyen rettegést, és akkor bizony volt is rá oka bőven.
- Hol van Svetna? – kérdezi a cár kétségbeesetten. Szergejen hasonló mértékű riadalom tükröződik, amikor lassan megrázza a fejét.
- Fogalmam sincs – nyögi ki rekedten, és a másodperc tört része alatt végigfut az agyán az összes szörnyűség, ami már egyszer majdnem megtörtént, és ami most megtörténhet. Sorban az ajtókhoz siet, és az összesen bedörömböl, közben röviden és tömören megmagyarázza a gárdistáknak a helyzetet:
- Svetlana nagyhercegnő eltűnt! Piros kód! Piros kód! – hajtogatja az értetlenül pislogó, de lassan képbe kerülő testőröknek. A piros kód akkor lép életbe, ha valamelyik Romanov-csemete eltűnik, vagy feltételezetten veszélyben van. A fekete kód jelezné a terrortámadást, és a merényletet. Ezt idáig csak egyszer kellett használniuk, azóta bevezették a pirosat is.

Alig néhány perc múlva a testőrök elindulnak, hogy a Szergej által meghatározott rendben átfésüljék a fővárost. Miután a lány telefonja a szobájában volt, a testőrkapitány riasztotta a rendőrséget is, akik szintén gőzerővel keresik a nagyhercegnőt. A forgalom megbénul Budapesten.

***

Svetna, Noah kezét fogva sétál ki a plázából, miután életében először evett gyorsétteremben. A szabad ég alá kiérve, az utcai lámpák fényében feltűnik neki, hogy sűrű pelyhekben hullani kezdett a hó. A szája boldog mosolyra húzódik.
- Esik a hó! – mondja ki a teljesen egyértelműt. A fiú is hasonló lelkesedéssel nézi a hópelyhek táncát.
- Még sosem láttam havat! – ámul el a fiú. Ausztráliában sosem esik, nyaralni meg nem havas helyekre járnak.
- Ez olyan, mint otthon! – a nagyhercegnő szeme csillog az örömtől. Noahval egymásra pillantanak, és szinte gyerekes huncutság ragyog az arcukon. Szembe állnak egymással, megfogják egymás kezét, és forogni kezdenek, közben ugrálnak. Hangosan nevetnek, és egy pillanatra sem érdekli őket, ha bolondnak, vagy gyerekesnek nézik őket. Higgyenek csak, amit akarnak! A nagyhercegnő néhány pillanatra érzi, ami Szentpéterváron szokta átjárni: boldog és szabad. Ezzel semmi más nem tud felérni. Hóesés, mínuszok, és Noah. Kell ennél több?

Miután elszédültek, egymást ölelve állnak egy lámpaoszlop tövében. Egyikőjük sem veszi észre, hogy a mellettük futó úton megáll a forgalom.

***

Adri sötét ruhákban, összefogott hajjal, állig felfegyverkezve áll a sikátorban.
- Utoljára kérdezem! – mondja a hanyagul falnak támaszkodó bandatagoknak, kissé felemelt hanggal. – Hol van?
Választ nem kap, csak az egyik bűnöző a földre köpi a rágóját. A lány már el sem fintorodik, amúgy is túlságosan lefoglalja, hogy valamit kiszedjen a bűnbandából.
- Figyelj, főnök! – lép elő zsebre tett kézzel egy rongyosan öltözött fickó. Nem lehet több harmincnál, de az egészségtelen életmódja meglátszik rajta. – Fogalmunk sincs, hol van a cár tündi-bündi kislánya.
Adri megragadja a férfi kabátnak titulált felsőruházatát, és a falnak löki.
- Bizonyítsd be, hogy nincs nálatok, különben megetetlek a kóbor kutyákkal! – suttogja síri hangon, mégis mindenki hallja. Ugyanaz a halálos nyugalom süt a hangjából, mint mikor bandavezér lett belőle. Ilyenkor jobb, ha nem szegül szembe vele az ember.
- Nem ment el az eszünk. A ruszkik mindnyájunkat feldarabolnának, ha kipróbálnánk a formás kis hercegnőjüket – érvel vigyorogva a fickó. Adri érzékeny ponton rúgja meg.
- Ezt azért, ahogyan beszélsz róla! – veti oda az összegörnyedt férfinek. – Ti, többi idióta, akik még nem nyaldossák a betont, induljatok, és keressétek meg! Ha egy haja szála is meggörbül, nem állok jót magamért! – sziszegi oda nekik.
- Mit kapunk érte? – dörzsöli össze két ujját egy idősebb bűnöző. Egy fiatalabb, mondhatni amatőr röhögve előre-hátra mozgatja a csípőjét, ezzel jelezve, ő mit szeretne fizetségül.
- Hogy mit kaptok érte? – lép közelebb hozzájuk Adri egy csinos kis tőrrel a kezében. – Hogy nem csinálok belőletek kutyakaját, azt! Most pedig takarodjatok, és keressétek meg, különben nem az oroszok aprítanak fel titeket, hanem én! Érthető voltam?

A férfiak, mert Adrin kívül mindannyian azok, bólintanak, és kissé szitkozódva elindulnak. A lány, miután hátat fordítanak egymásnak, megdörzsöli az arcát. Amikor Szergej felhívta, és elmondta, hogy Svetna eltűnt, rögtön a legrosszabbra gondolt. Tisztában van vele, milyen a helyzet az USA és Oroszország között. Ha Svetna az amerikaiak kezébe került, abból senki nem fog jól kijönni. Ha baja is esik, akkor leginkább az elrablója fog szenvedni. Az ő barátnőjét senki sem bánthatja büntetlenül.

***

Noah rákulcsolta a kezét a lányéra, és így sétálnak. Svetna haján hópelyhek ülnek, és megállás nélkül mosolyog, annak ellenére, hogy valamiféle rendőrségi ellenőrzés folyik, és minden kocsit megállítanak. A járdán is rendőrök mászkálnak, és minden lány személyazonosságát egyesével ellenőrzik. Amikor egy rendőrnő odamegy hozzájuk, a nagyhercegnőnek hirtelen leesik, hogy valószínűleg őt keresik. A nő pedig ezzel egy időben felismeri.
- Vétel – szól bele az adóvevőjébe. – Megtaláltam a nagyhercegnőt! Vége! – ezután Noah felé fordul. – Őrizetbe veszem emberrablásért, és hivatalos személy veszélyeztetéséért.
Svetna elkerekedett szemmel, döbbent arccal lép kissé a barátja elé.
- Semmi rosszat nem tett! – mondja, de a rendőrnő nem is figyel rá. – Ide figyeljen! Noah semmit sem tett! Magamtól jöttem el vele sétálni!
- Legyen szíves velem jönni! – kezdi finoman az út mellett parkoló rendőrautó felé terelgetni Svetnát. – A barátjának semmi baja nem fog esni – suttogja oda diszkréten. – Ez a hivatalos eljárás, de egy haja szála sem fog görbülni, rendben? Nincs mitől tartania.
- Remélem is – motyogja a lány. A rendőrnő nem tűnik olyan távolságtartónak, mint ahogyan a hatóságok egyébként hozzá szoktak viszonyulni, mégsem bízik benne teljesen. Ha már patáliát csaptak miatta, inkább a saját testőrei találták volna meg!

Beültetik az egyik rendőrautóba, és akik eddig a sétálóutcát fésülték, most mind a kocsi körül állnak. Sehol sem látja Noaht, és ettől ijedté, zavarttá válik. Tudni akarja, hol van a kedvese. Idegesen hátradől, és a haja végét csavargatja. Ráolvadt a hó, és emiatt most olyan, mintha teljesen elázott volna az esőben. Már éppen kezd unatkozni, amikor nyílik a rendőrautó ajtaja, és a betonon álló Szergej tűnik fel, mérhetetlenül dühös tekintettel. A nagyhercegnő kikászálódik, és a távol álló, de kíváncsi tömeg tekintetétől kísérve a saját kocsijuk felé sétál. Észre sem vette, de idáig szinte csak ürességet érzett. Most, hogy már olyan keze alá adták, akiben teljes mértékben bízik, elönti a szomorúság, a düh, és a bűntudat különös egyvelege. Hevesen és bosszúsan töröl le egy elszabadult könnycseppet. Ha szennylapok címlapján végzi, nehogy már sírva kerüljön oda!
A Rolls Royce hátsó ülésén ülve, és a még mindig egyszerre aggódó és dühös Szergej arcát látva a bűntudat egyre inkább felülkerekedik a többi érzésen, ami benne kavarog.
- Ezt meg mégis hogy gondoltad? – kérdezi a testőr, miután elindulnak. – Csak úgy eltűntél, és fogalmunk sem volt, hová lettél! Édesapád teljesen pánikba esett! Én úgy üvöltöztem a testőrgárdával, mint egy veszett sakál! Még Adri sem tudta, hol lehetsz! Te pedig ezalatt a fiúddal sétálgattál! Felelőtlenség testőr nélkül kitenned a lábad! Mégis hogy képzelted ezt, Svetlana? Hogy jutott eszedbe egy fővárosban, felügyelet nélkül flangálni? – Szergej egyre csak mondja, és mondja. Testőrként nem tartozik a munkakörébe, hogy leszidja, vagy rendre utasítsa a nagyhercegnőt, a cár legjobb barátjaként viszont egyenesen kötelessége, hogy ha az apja nincs a közelben, akkor ő tegye helyre a fiatal hölgy eszét.
- Sajnálom – szólal meg alig hallhatóan Svetna. Sosem fogja megérteni, miért tartják veszélyesnek egyedül mászkálnia, ha megtanították önvédelemre, de a szidást nagyon nehezen viseli. Könnyen a szívére veszi, ha szemrehányást tesz neki valaki, különösen az apja, Szergej, vagy Anke.
- Ne sajnálkozz! Gondolkozz! – dühöng tovább a testőr. Utálja kimondani, akár csak magában is, de Svetna életveszélybe sodorja magát minden alkalommal, amikor ilyen akciókat szervez. Évek óta próbálják megértetni vele, a világ egy veszélyes hely számára, ha nem vigyáz eléggé. Sokan szeretik a Romanov családot, de akit szeretnek, azt utálja is valaki, és aki gyűlöl, az bármire képes, hogy ezt kifejezze. Akár egy kedves, ártatlan kamaszlányon át is tudatják az ellenséggel a helyzet állását.

Az út hátralevő részét csendben töltik.

***

Marija azonnal kiszalad az ajtón, ahogy megáll a kocsi, és Svetna kiszáll a hátsó ülésről. A lépcsőn leérve pár lépéssel még átszeli a köztük lévő távolságot, aztán átöleli ifjú úrnőjét.
- Mégis hol voltál? – kérdezi, miután eltolja magától. Két vállára teszi a kezét, és az arcát tanulmányozza. Olyan bűntudatos arcot vág, hogy Szergej egész biztosan leszidta, bármit is csinált.
- Noahval sétáltam. Csak sétáltam, Marija! – mondja elkeseredve. Az udvarhölgy megértően bólogat, pedig ő is nagyon aggódott, és kissé dühös is.
- Jól van, tudom... - befelé terelgeti. – Gyerünk, nehogy megfázz!
Tagadhatatlanul felelőtlenséget követett el a nagyhercegnő, Marija mégsem olyan dühös rá, mint Szergej, példának okáért. Ennek talán az az oka, hogy korban közelebb áll Svetnához, és pontosan tudja, milyen őrültségekre viszi rá az embert a szerelem. Arról nem is beszélve, hogy ha Svetna nem lenne nagyhercegnő, még példamutató is lenne a magatartása. A gond csak az, hogy ami egy átlagos, polgári lánynál elfogadható, az számára már veszélyt is jelenthet. Rá is a szívbajt hozta, de kell valaki, aki nem tart neki hegyi beszédet.
- Apukád odafent vár az irodában – mondja neki, ahogy beérnek. Svetna bólint.
- Most egy életre szobafogságra fog ítélni. Nem, mintha alapjáraton nem úgy élnék – lehorgasztott fejjel indul fel az emeletre. Az udvarhölgy szándékosan nem reagál a megjegyzésre. Egyrészt, mert hiába ért egyet a nagyhercegnővel, nem fogja egyikőjük pártját sem fogni egy véget nem érő vitában, másrészt mert hiába van igaza a lánynak, alapos oka van a fennálló helyzetnek. A biztonsága a legfontosabb, és pont.

Svetna az iroda ajtajának támasztja a homlokát, és úgy kopog be. Jól belegondolva tényleg őrültség volt szó nélkül eltűnnie. Felesleges fejfájást okozott mindenkinek. A dolgozószobába lépve rögtön megerősítést is kap az előző megállapítása. Az apja fáradt, de kissé talán megkönnyebbült tekintetét látva csak még jobban bűntudata támad.
- Ne haragudj, soha többet nem csinálok ilyet! De nem értem, miért kapjátok fel ennyire a vizet! – hadarja. Bánja már a dolgot, de továbbra sem érti ezt a reakciót.
- Remélem, komolyan is gondolod az ígéreted! – támaszkodik az asztalnak a cár. – Ülj le!
A nagyhercegnő leül a szokásos helyére, az apja pedig vele szemben.
- Nem mondom, hogy nem vagyok rád dühös, mert az vagyok – szögezi le Fjodor már az elején a kész tényt. – De örülök, hogy beismered, mekkora butaság így elmenni itthonról. El kell fogadnod, hogy a világ egy veszélyes hely, ahová jobb, ha nem mész ki, rendben?
- Szentpéterváron sosem voltatok ennyire kiakadva, amikor kiosontam – pislog szomorúan a lány. Egyre jobban hiányzik az otthona.
- Tudod, angyalkám – sóhajt a cár -, nagyhercegnőként kicsit mindig veszélyben vagy. Sikerült kivívnunk az emberek szimpátiáját, de ezzel együtt jár, hogy van, aki úgy gyűlöl, mint ahogy más szeret. Otthon vagy a legnagyobb biztonságban, mert az emberek zöme kedvel, leginkább talán téged, de ahogy távolodunk Oroszországtól, egyre több az olyan ember, aki akár rajtad keresztül is képes lenne rá, hogy nekem keresztbe tegyen. Még otthon is vigyáznod kell, mert ott sem mindenki szent. Magyarország még egészen biztonságos, de ez már nem Szentpétervár. Nem mászkálhatsz testőr nélkül, érted?
Svetna elgondolkodik a hallottakon, és annak ellenére, hogy még mindig érez egy kis űrt a magyarázatban, elfogadja, amit az apja mond neki. Közben felsejlik lelki szemei előtt egy emlékkép.

Svetna a Téli Palota legfelső szintjén, egy ablakból nézi az utcát. Akkor tájt töltötte be tízedik életévét, odakint pedig elkezdődött a karácsonyi őrület. A haja kicsit kuszán áll, hosszú, finom szabású ruhája viszont makulátlan. Ültében felhúzza maga alá a lábait, és a keskeny párkányra támasztja a karját, az állát azon pihenteti.
- Apa, miért nem mehetek le? – a kislány felemeli a fejét, és a kávéasztalnál ülő apjára függeszti kíváncsi tekintetét. A férfi két ujjal megdörzsöli a szemét, és odasétál. Leül mellé.
- Angyalkám, ezt már megbeszéltük – mondja neki türelmesen, reménykedve, hogy a lánya megelégszik ennyivel.
- De én le szeretnék menni! Az a sok karácsonyi fény, és az emberek kedvessége, meg az ételek illata... - sorolja Svetna teljesen elragadtatva.
- A palotában is van karácsonyi fény, kedves emberek, és ha lemész a konyhába, ételek illatát is érezheted – feleli a cár. A nagyhercegnő türelmetlenül forgatja a szemét. A felnőttek ezt nem értik!
- De én ki szeretnék menni! Egyedül! – teszi hozzá. Fjodor megrázza a fejét.
- Szó sem lehet róla – amennyire a kislányával szemben képes, szigorúan mondja. Svetna szomorú szemeket mereszt rá. – A kinti világ veszélyes. A palota biztonságot ad, érted? – simítja meg a kislány hosszú, kusza haját. A nagyhercegnő szomorú beletörődéssel felel.
- Értem, apa.

- Értem, apa – bólint. – Noahnak ugye nem lesz ebből baja?
A cár megrázza a fejét.
- Nem. De nem szeretném, ha túl sokat találkoznátok, pláne nyilvánosan – mindketten tudják, mire fel ez a kérés.
- Nem szeretnék szakítani vele. Szeretem – telik meg könnyel a szeme. – Nem is értem, miért kell egyáltalán hozzámennem Alexanderhez!
- Ez nagyon bonyolult dolog, kiscsillag –mivel a lánya kíváncsian várakozva néz rá, szinte kénytelen folytatni. – Feltűnt valami mostanában? Bármi... aggasztó?
- Gondok vannak azzal a nyüves diplomáciával – bólint a lány. - De ennyire megoldhatatlan a helyzet?
- Igen, nagyjából erről van szó. Én hosszabban magyaráztam volna, de a lényeget elmondtad. Kicsit azért komolyabb a dolog néhány apró kis gondnál – a cár elgondolkodik. A teljes igazságot nem mondhatja meg, mert akkor Svetnát hét lóval sem fogják tudni visszatartani. Se az embereit, se a nagybátyját nem engedné bántani. Hamarabb kaparná ki Alexander szemét. – Egy ilyen helyzetben emberéletek kerülhetnek veszélybe, érted, angyalka?
- Úgy érted, háború lehet belőle? – a nagyhercegnő arcán, bármennyire igyekszik elrejteni, félelem suhan át, amit aggodalom vált fel.
- Igyekezni fogok, hogy ne legyen – bólint Fjodor. Semmi értelme nem lenne hazudnia, ha a lánya amúgy is átlátja a helyzetet.

Svetna a felismeréstől egy pillanatra ledermed. Nemrég azt hitte, megértette a szituációt, most viszont a hetekkel ezelőtti önmagát buta libának tartja. Hogyan is érthette volna! Nem ért ő semmit, ő csak egy szerelmes tinilány, aki képes volt még azzal is terhelni az apját, hogy elszökött pár órára. Ha már eltűnések, Nyikolaj bácsi nem szokott pár hónapnál hosszabb időre láthatatlanná válni. A nagyhercegnő riadtan kapja a szája elé a kezét.
- Apa... Hol van Nyikolaj bácsi? – a kérdés egy pillanat alatt fogalmazódott meg benne, de mikor kimondja, szinte már csak költői. A cár arcáról tükröződő fájdalmat látva már tudja a választ. Felpattan, és átöleli az apját. – Náluk van, igaz? – suttogja. Válaszul csak egy ölelést kap, de ez bőven elég megerősítés volt neki. Elsírja magát, és a könnyei mögül még elmotyog egy olyan ígéretet, amiről tudja, hogy fogja még áldani és átkozni is önmagát.
- Hozzámegyek Alexanderhez – ahogy kimondja, reszket a hangja, és minden erejével azon van, hogy ne gondoljon Noahra. A bácsikája az amerikaiaknál túsz, és a népét háborúval fenyegetik. Amennyiben az a megoldás, akkor lesz ő Alexander foglya, az USA-ban, Nyikolaj bácsi helyett.