Aznap már a sokadik javaslatot vetik el. A cár fáradtan sóhajt.
- A tüzet a tegnapi nap folyamán német közreműködéssel sikerült eloltani, viszont az USA-val való, eddig is ingatag lábakon álló diplomácia továbbra is bizonytalan lábakon áll. Valami használható javaslat? – pillant végig a töprengő miniszterein. Szmirnov külügyminiszter feláll, és megköszörüli a torkát. Bőven hatvan fölött jár már, ezüstösen ősz haja ráncos arcot keretez.
- Felség, Johnson nagykövet törekedni akar a békére, de az elnökúr nem nagyon hallgat rá – a mappájából elővesz egy lapot. – Hivatalosan is bocsánatot kér a fia viselkedéséért a nagyhercegnővel szemben, és a goromba hangnemért, amit az ominózus ebéden ő is megütött. Óhajtja magánál tartani a papírt? – néz a cárra kérdőn, a lapot tartva.
- Köszönöm, de megvagyok a felesleges formaságok nélkül is. Elég helyet foglalnak a valóban fontos dolgok is. Tartsa meg, Szmirnov! – legyint Fjodor. Az ilyen hivatalos bocsánatkérések annyit érnek, mint egy tál bors. Jó, ha van, de nélküle is tökéletesen megvan.
A külügyminiszter bólint, és megint megköszörüli a torkát. A cárnak megfordul a fejében, hogy odanyújt neki egy üveg ásványvizet, de aztán az ősz férfi folytatja a beszédet.
- A béke megőrzésének céljából Alexander Johnson házassági ajánlatot tett – Grigorij Szmirnov elhallgat. Ez mégiscsak elég kényes téma, és a cárnak valószínűleg van hozzá pár szava.

Fjodor szemöldöke igen magasra szalad, annak ellenére, hogy az ilyen tanácskozásokat legtöbbször pókerarccal képes végigvezényelni. Házassági ajánlat? A cár nem tartja valószínűnek, hogy ez Dmitrijnek vagy neki szólna. Sokkal inkább Svetnának. Amúgy sem tervezte soha, hogy a gyerekei érdekházasságot kössenek, de hogy Alexander feleségül vegye az ő lányát, az teljesen kizárt. Miután olyan megjegyzéseket tett rá, és úgy méregette, mintha egy kirakatot nézne, legszívesebben egy épületbe sem engedné vele.

A külügyminiszter, az uralkodó dühtől vörösödő arcára pillantva jobbnak látja elkezdeni az érvelést, mielőtt páros lábbal rúgják ki.
- Alexander úrfi az elnök unokaöccse, és saját fiaként neveli. Az ifjabb Johnson kampányát is készítik, hogy egyszer elnök legyen. Ez garantált békét jelent a következő időszakban. Svetlana engedelmes lány, és ha megtudja, mekkora jelentősége van ennek, biztosan nem fog visszakozni az eljegyzéstől. Arról nem is beszélve, hogy Alexander úrfi kifejezetten tetszését nyilvánította a nagyhercegnővel kapcsolatban. Az érdekházasságokban a felek gyakran egymásba szeretnek... - sorolja kissé idegesen a külügyminiszter. Fjodor Romanov tekintete mindenről árulkodik, csak helyeslésről nem.
- Tehát – szólal meg végre a cár fagyosan -, a lányom menjen hozzá egy hímsoviniszta, öntelt ficsúrhoz, mert ő a helyzetet kihasználva benyújtotta rá az igényét? – pillant végig az egybegyűlteken, a tekintete megállapodik Szmirnovon. – Ezt nem gondolhatja komolyan, külügyminiszterúr! – a hangja színtelen, éppen ezért fenyegető. Az ősz hajú férfi állja a tekintetét, de ez meglehetősen nehéz feladat.
- Felség, kérem, gondolja meg a lehetőségeinket! Ön említette, hogy a diplomácia ingatag – Szmirnov sóhajt, és merész lépésre szánja el magát. Ezért most vagy Szibériában találja magát, vagy rövidesen érdekházasságba kényszeríti Svetlana nagyhercegnőt. – Nem ér-e többet a béke, és talán milliók élete, egy kamaszlány szerelemnek hitt fellángolásainál? Cáruram, kérem!

Fjodor csak kurtán bólint, és az ajtó felé int.
- További szép napot, uraim! – bocsátja el őket. A miniszterek pakolászni kezdik a holmijukat, és sietősen távoznak. Minden valamire való államférfi tudja, mikor kell tisztes távolságban maradni az uralkodótól. Egy érdekházasság előtt időszak pontosan ilyen. Bolond, aki ilyenkor megpróbál bármiben ellentmondani, mielőtt az eljegyzés megtörténne.
A folyosón, a miniszterek tömegével szemben egy nő halad. Magas és karcsú, elegáns öltözködése csak még jobban kiemeli, milyen nőies alakja van. A miniszterek azonnal félreugranak az útjából, ő pedig mosolyogva biccent nekik. Szív alakú arcát középhosszú, enyhén hullámos, vörösesbarna tincsek keretezik. Mogyoróbarna szemei mandulavágásúak. Épphogy csak becsukják az ajtót, már nyithatják is ki előtte. Az őrök nem kérdeznek semmit, amikor a középkorú nő egyértelműen a roppant elfoglalt államfőhöz tart.
- Hogy van az én kedvenc bátyám? – a tágas terembe lépve végigméri az asztalra támaszkodó, töprengő Fjodort.
- Egyetlen bátyád van, Ksenyija – néz rá a cár fáradtan, de a szája mosolyra húzódik.
- Éppen ezért vagy te a kedvenc bátyám – forgatja a szemét Ksenyija, aztán közelebb sétál, odahúz egy széket, és leül. – Hogy vagy? Mi újság Magyarországon? Hogy van Svetna és Dmitrij?
- Én úgy érzem magam, mint egy jegesmedve a sivatagban. Magyarország köszöni szépen, jól van. Dmitrijnek barátnője van, és néha még tanulni is hajlandó. Svetna meg közölte, hogy barátja van, öt perccel ezelőtt meg Szmirnov közölte, hogy Alexander Johnson házassági ajánlatot kínál neki – meséli, még mindig kissé hitetlenkedve. Ezt tényleg nem gondolhatja senki komolyan!
Ksenyija Romanova tekintete megkeményedik, és bólint.
- Azonnal szólj neki, hogy ne mutatkozzon nyilvánosan a fiújával! Ha közhírré teszi, aztán meg bejelentjük, hogy férjhez megy valaki máshoz, az életben nem magyarázzuk ki!
- De nem fog férjhez menni! – morogja Fjodor. Kell lennie más megoldásnak.
- Tudom – mosolyog elbűvölően a nagyhercegnő. – Nem támogatom az ötletet, hogy Alexander feleségül vegye, tehát nem fogja feleségül venni és pont. Teszek rá, mit mond Szmirnov. De akkor se bízd a véletlenre!
Fjodor bólint. Valahol igaza van a húgának. Attól, hogy elsőre megvétózta, még bekövetkezhet az az érdekházasság, és akkor nem hiányzik egy ilyen szerelmi botrány.
- Tehát, térjünk a problémára! – nyújtózkodik egyet Ksenyija, aztán maga elé húzogatja a lapokat. Visszarakosgatja a bátyja elé. – Nonszensz, hogy mennyire csűritek-csavarjátok a legegyszerűbb megbeszélnivalókat is.
- Honnan tudod te ennyire, hogy probléma van? – kérdezi a cár, de inkább csak megszokásból.
- Nézek tévét, és elég volt egy pillantás a minisztereid arckifejezésére – forgatja a szemét a nő. – Tehát, valami ötlet az érdekházasság helyett?
- Még semmi – vonja össze gondterhelten a szemöldökét Fjodor.
- Erőltesd meg magad! – fonja össze a karját maga előtt Ksenyija.
- Neked van ötleted? – néz rá kíváncsian a bátyja.
Ksenyija rosszkedvűen húzza a száját.
- Igazság szerint, fogalmam sincs, mit kellene tenni – támaszkodik a könyökére. - Nem vagyok politikus, nem tudom, mi alapján döntötök, érzékem sincs túl sok hozzá. De valamit ki kell találnunk, mert a helyzet megoldásért kiált, és nem szívesen látnám Svetnát Alexander oldalán.
- Én sem – dörzsöli az arcát fáradtan. – Viszont egyre inkább úgy érzem, nem törölhetjük ki az érdekházasságot a megoldások listájáról. Pláne, hogy jelenleg csak ez van a listán.
- Akkor muszáj lesz egy bővebb listát írni, mielőtt komolyan megfordul a fejemben Alexander kiiktatása... - motyogja rosszkedvűen. A következő órákban el sem mozdulnak az asztaltól, ez alatt az idő alatt mégsem említik meg a mai évfordulót, ami valójában minden palotabelinek gyászünnep.

***

Svetna az őt felkeltő szobalányhoz fordul, miközben hálóingben ül az ágya szélén.
- Az íróasztalomon ne takarítsatok, és a lapokat se pakoljátok el, kérlek! – nyújtózkodik.
A nő bólint.
- Igenis, Velikaja Knyazsnya! – pukedlizik.
- Elmehetsz! – a nagyhercegnő a fürdőszobába indul, a szobalány pedig kifelé. Svetna szűk negyven perc múlva, a reggeli hírekben szereplő tűzoltáson felvidulva megy le a lépcsőn, és lép az étkezőbe. Meglepettségében a szemöldöke igen magasra szalad. A bátyjával szemben Elle Meroy ücsörög, és együtt reggeliznek. Észre sem vették, hogy Svetna és Marija megjelentek az ajtóban. A nagyhercegnő mosolyogva mutatja az udvarhölgyének, hogy hagyják őket kettesben. A folyosón a konyhába indul, Marija követi. Belépve az otthonos helyiségbe, amit Anke időközben szépen belakott, és most még a plafonról is mindenféle eszköz lóg, Svetna felkiált.
- Jó reggelt! – ül le mosolyogva a konyhapulthoz. A szakácsnő leteszi a tálat, amiben eddig egy krémet kevergetett, és mosolyogva a nagyhercegnőhöz fordul.
- Jó reggelt, kedveském! Mi járatban ilyen korán? – ül le vele és Marijával szemben.
- Nem szeretnék gyertyatartó lenni, ha érted, mire gondolok – vigyorog. Olyan jó, hogy Dmitrij boldog!
- Persze, drágám. Mit kérsz enni? – feláll, és kinyitja a szekrényt.
- Van epres müzli? – kérdezi.
- Hogyne lenne! – Anke levesz egy zacskó epres müzlit, közben az egyik kuktának szól. – Lennél szíves ideadni egy müzlis tálat? – a fiatal férfi odaadja neki, úgyhogy elkészíti Svetna reggelijét, és elé teszi. A nagyhercegnő enni kezd, közben alig tudja elfojtani a nevetését. Marija a krémhez osont, amíg Anke nem figyelt.
A szakácsnő megfordul, és tettetett bosszúsággal néz az udvarhölgyre.
- Lady Marija Strubjenova! Eszedbe se jusson! Az a krém a sütihez lesz, de ha nem hagyod békén, nem kapsz belőle! – ingatja a fejét, miközben felemeli a tálat, és messzebb viszi Marijától.
- Jól van, nyugalom. Csak ellenőrizni akartam a minőséget – nevet az udvarhölgy.
- Úgy gondolod, az én konyhámban ellenőrizni kell a minőséget? – vonja fel az egyik szemöldökét a szakácsnő.
- Nem! – vágja rá Marija. – Egyáltalán nem!
- Na, azért! – mosolyog Anke. Svetna szélesen mosolyogva néz rájuk, közben a müzlit kanalazza. Marija is csatlakozik hozzá egy tállal, és együtt reggeliznek. Hamarosan Svetna kénytelen otthagyni őket, és a táskájával a hátán kisétál a villából. A hátsó ülésre beülve kissé meglepetten tapasztalja, hogy egyedül van. Kérdőn pillant Szergejre.
- Hamarabb elindultak – feleli a testőr ki sem mondott kérdésre. A nagyhercegnő bólint.

***

Órák után Svetna az aulában ül, és Noah vállának dőlve azon gondolkozik, hogy elszökik a Bahamákra. Annyira szívesen dolgozna a fényelméletén, vagy csinálna bármit, amit szeret, esetleg Adrival vagy Noahval töltené az idejét, de mindjárt el kell indulnia a könyvtárba, hogy segítsen Krisztának. Nincs mese, nem helyezheti magát előtérbe, amíg nem kaparja össze annak a lánynak a kettest.
- Jól vagy? – suttogja, leginkább a hajába Noah. Svetna minden kedvtelensége ellenére elmosolyodik.
- Jól. Csak nincs kedvem a délutánhoz.
A fiú a homlokára teszi a kezét.
- Biztos, nem vagy beteg? Nincs kedved könyvtárba menni és a tükördobozodon dolgozni?
- Nem, nem... Ahhoz lenne kedvem... - Svetna tudja, hogy most lebukott. – Nem igazán azt csinálom a könyvtárban.
- Hát?
A nagyhercegnő mély levegőt vesz, és picit elhúzódik.
- Krisztának segítek, hogy ne bukjon meg fizikából – mondja ki egyszerűen. Noah kissé meglepett arcot vág.
- Krisztának? – a lány bólint. – Megértem, hogy nincs kedved. De miért csinálod akkor? Persze, gondolom megkért rá vagy ő, vagy a tanár, de nem kellene mindent elvállalnod.
- Magamtól csinálom. Tudom, hogy butaság, de nem hagyhatom magára. Teljesen elveszett. Ha nem segítek neki, megbukik – Svetna kissé zavartan lesüti a szemét. Az eszével tudja, hogy Kriszta nem érdemli meg, amit tesz, de a szíve szinte kiabál, hogy ne hagyja magára.
Noah végigsimít az arcán, és magához húzza. A nagyhercegnő átöleli. A fiú egy szót sem szólt, ő mégis tudja, hogy nem tartja ostobának vagy furcsának azért, amit tesz. Kicsit így maradnak, aztán Svetna lassan elhúzódik, és feláll.
- Ha végeztem itt, felhívlak, és elmehetnénk lovagolni.
- Mindenképp – mosolyog rá a fiú, és ő is feláll, hogy kifelé induljon az iskola épületéből. Rövid és diszkrét csókváltás után indulnak külön irányba. Svetna szerelmes ábrándozás közepette botorkál a könyvtárba vezető folyosón. Sosem volt még részeg, de gyanítja, hasonló érzés lehet. Csakhogy ehhez még vodka sem kell, elég hozzá a másik fél gondolata. Jóságos Isten! Lehet ennyire is szeretni?

A könyvtárba belépve sóhajt. A kedvtelensége múlik, lassan erőt vesz rajta a szándék, hogy tanítson. Kriszta már ott ül a megszokott asztalnál, a nagyhercegnő elé teszi az út közben leemelt köteteket.
- Ma a kilencedikes anyagból lettem feleltetve óra után – mondja a lány, csak úgy mellékesen.
- Tudom – bólint a nagyhercegnő. – Klein nem akar megbuktatni. Ő is segíteni akar.
- Elég nehéz elhinni. Nem vagyok egy mintadiák – von vállat.
- De diák vagy, és egy valamire való tanár a diákok érdekét nézi, nem azt, hogyan tudná szívatni őket. Lássunk neki! – zárja le a témát Svetna, és kinyit egy könyvet.

Négykor fejezik be. A nagyhercegnőnek egy ötlete támad, hogy gyorsabban tudjanak haladni.
- Arra gondoltam, hogy feladom mindig, mit olvass el, és aztán átbeszéljük, meg szólsz, ha valamit nem értesz – a másik lány elszörnyedő arcát látva hozzáteszi: - Nem ötszáz oldalas lexikonokra gondoltam! Csak egy-egy leckére. Fél óra alatt kivesézhető témák.
- Tehát nekem egy óra alatt – feleli szarkasztikusan Kriszta, de bólint. – Mit olvassak el holnapra?
- Ebből a könyvből – tolja elé. – Az ötödik és hatodik leckét – Kriszta arcára megint kiül a nemtetszés. - Mindkettő rövid, ne fintorogj már ennyire! – szól rá Svetna.
- Halihó! – fordul be a polcok között Adri. Amikor meglátja a szőke hajú lányt, meglepetten megtorpan. – Mi a...? – a mondat itt még nem ér véget, de sejthető, mit tervezett mondani a lány. A nagyhercegnő legalább ennyire meg van lepve barátnője megjelenésén.
- Ülj le! – mondja neki fáradtan. Adri kihúz egy széket, és lazán levágja rá magát. – Krisztának a segítségemre van szüksége, hogy ne bukjon meg évvégén fizikából.
A lány kisimít pár kék tincset a szeme elől, a szemöldökét ráncolva gondolkozik, aztán Krisztára néz szúrós, kék szemével.
- Tanulj rendesen, hogy legalább ne legyen kárba veszett Svetna szabadideje!
- Ne mondd meg nekem, mit csináljak! – sziszegi Kriszta. Svetnának hálás a segítségért, de Adrit továbbra sem kedveli. Furcsa és ijesztő lány.
- Szerintem te ne utasítgass engem, ribizli! – veti oda hanyagul, aztán Svetnához fordul. – Na, te professzor, mehetünk?

Svetna bólint, aztán visszapakolják a könyveket, és kifelé indulnak Adrival. A folyosón a barátnőjéhez fordul.
- Neheztelsz rám?
Adri csak legyint.
- Várható volt, hogy egyszer olyannak segítesz, aki azt érdemelné, hogy megtépjem. Nem tudok neheztelni azért, mert jobb ember vagy nálam - karolja át a fejét csóválva. – Csak nehogy visszaéljenek a jó szándékoddal! – húzza a száját aggodalmasan. – Meg amúgy is... mi kiütjük a furaság-mérőt. Én utcai bandavezér vagyok, te meg az AMG legpatkányabb plázacicáját korrepetálod szívességből. Egál.
Svetna nevetve összekócolja Adri haját. Nincs mit tagadni: külön-külön is elég furák, együtt pedig talán a legfurcsább páros, akiket összehozhat a sors. A vagány és a sebezhető. A haragtartó és az önfeláldozó.

***

Otthon ledobja a táskáját, és felhívja Noaht, aztán Szergejjel együtt elindul az istállókhoz.
- Tud egyáltalán lovagolni a lovagod? – kérdezi a testőr.
- Valamennyire. Pár éve, Ausztráliában járt lovas oktatóhoz, csak ráunt a dologra – magyarázza a nagyhercegnő. Szergej bólint, aztán pár percig hallgatnak.
- Figyelj csak, Svetna... apád felhívott, és megkért, hogy ne engedjem, hogy nyilvánosan találkozz vele. Azt nem fogom megmondani, miért – teszi hozzá. Egy lehetséges érdekházasság elég nagy sokk lenne a lánynak. Nem kell tudnia, úgyis el fogják vetni az ötletet. – Nem szabad, hogy pletyka legyen belőletek. Lehetne, hogy ezen túl az iskola falain belül sem álltok úgy egymás mellett, mint akik már csak a papot várják az esküvőjükre?
Svetna kínosan elneveti magát.
- Persze, hogyne... - csavargatja zavartan az egyik hajtincsét. Ennyire kínosan viselkednének?

Hamarosan már a lovaglóösvény felé tartanak. Saphira elemében van, rohan előre, amennyire Svetna engedi. Noah egy andalúzzal léptet mellettük. Szergej kissé lemaradva követi őket az almásderesén.
- Elég eleven lovad van – veszi szemre a fiú a fekete kancát. – Nem ugrik ki alólad?
- Dehogy – nevet Svetna, miközben megpaskolja Saphira nyakát. – Elég hasonló véleményünk van a sebességről. Általában meg tudunk egyezni.
- Képzelem – vigyorog Noah. Az alá adott ló, nevezetesen Tjana, jól tartja a tempót Saphirával, de érezhetően sokkal nyugodtabb, mint a fríz, aki olykor-olykor megpróbál beugrani vágtába.
- Türelem, szépségem – előre hajolva suttogja a nagyhercegnő a lovának, aztán visszaül rendesen a nyeregbe, és Noahhoz fordul. – Tjana is elég gyors kanca. Nem merem elengedni Saphirát, nehogy ő is kövesse, és leess... - magyarázza. Az egy dolog, hogy Noah lépésben és ügetésben tud lovagolni, de a vágta, különösen ezeken a lovakon egész más kategória.
- Amiatt ne félj! A vágtázást nem lehet elfelejteni, akárhány évet is hagytam ki. Nyugodtan engedd Saphirát, mert már én is látom, mennyire kezd átmenni hisztisbe – nevet, és a lány együtt nevet vele. Saphira tényleg elég szeszélyes természet, ha nem az történik, amit ő óhajt. Egyedül Svetna miatt hajlandó visszafogni magát. Ha nem ő ülne a hátán, már száguldozna, lehetőleg lovas nélkül.
- Rendben, de ha gond van, fogd vissza Tjanat. Ő engedelmesebb Saphiránál, hallgatni fog rád – mondja, aztán hosszabbra engedi a szárat. Saphira érezhetően feloldódik kissé, és gyorsabban kezdi szedni a lábát. – Na, kedvesem, most már mehetünk! – vigyorog, miközben kissé megnyomja a kanca oldalát, ezzel is jelezve, hogy stabilan ül. A ló, mint a puskagolyó, elindul, és szabályosan végigszáguld a fák alatt. Svetna néhány ütem után felemelkedik a nyeregből, és kissé rádől a kancája nyakára. Semmi mást nem lát, csak az elmosódó zöld tájat, és a fekete lószőrt, az olykor arcába csapódó, hosszú sörényt. Ez az érzés közelebb áll a repüléshez, mint a repülővel való utazás. A szélnek, mintha karjai lennének, körülfonja őket.

Noah hagyja, hogy Tjana is gyorsítson. Az ő kancája is vágtázni kezd, elég gyorsan, de meg sem közelíti Svetna és Saphira eszelős száguldását. A fiúnak olyan érzése van, őket lehetetlen megelőzni. A lány egyetlen pillanatra sem esik ki a ritmusból. Kicsit olyan, mintha a közös versenyük a széllel összekovácsolta volna őket. Az ilyen kötelékhez két dolog kell: együtt töltött idő, és nagyon hasonló lélek. Értik egymást.

Ahol az ösvény két irányba ágazik el, Svetna a tisztás felé veszi az irányt. Amikor a kis patak melletti, füves területen Saphira lefékez, és megáll, a nagyhercegnő lecsusszan a nyeregből, és a kanca nyakának dől. Saphira felé fordítja a fejét, és hozzá bújik. A lány átöleli a fejét, aztán amikor Noah és Szergej is megáll mellettük, leveszi róla a kantárt, majd a nyerget is a földre dobja, a kobakjával együtt. A kanca óvatosan lefekszik a zöld fűbe, Svetna pedig mellé telepszik. Szergej kiköti a másik két lovat, Noah Svetna mellé ül.
- Lenyűgözőek vagytok – jelenti ki a fiú. Svetna szégyellősen lesüti a szemét.
- Te sem voltál rossz. Egész gyorsan ideértetek.
Noah nevetve átkarolja, és puszit nyom a homlokára. A nagyhercegnő a fiúnak dől, és átöleli. Mindketten elterülnek a tisztáson, és közösen figyelik a felhőket.
- Annak szív alakja van – mutat az egyikre Svetna.
- Szerintem rántott hús – töpreng Noah, komolyságot erőltetve magára. A lány hangos nevetésben tör ki.
- Most kinyírtad a pillanatot! – könyököl fel nevetve.
A fiú szintén felkönyököl a fél karjára, és megcsókolja.
- Ez volt a kárpótlás a pillanatodért – gyűr egy tincset Svetna füle mögé.
- Rendben – suttogja közel a fiú arcához, és visszacsókol. – Ez meg a te kárpótlásod, amiért így lehagytalak.
- Megegyeztünk! – támasztja a homlokát a lányénak Noah.

A nap már alacsonyan jár, amikor visszaindulnak. Egymás mellett haladnak, kézen fogva. Saphira szerencsére már lenyugodott annyira, hogy ne akarjon megint száguldozni. A két fiatal egymásra néz, és minden indoklás nélkül boldogan elmosolyodnak. A boldog pillanatot viszont megszakítja, hogy egy negyedik ló patáinak kopogását hallják. Saphira felkapja a fejét, és nyugtalanul kezd mocorogni, az orrlyukai kitágulnak, és a levegőbe szimatol. Svetna finoman rövidebbre veszi a szárat, és az utat figyeli. A kanyarban egyszer csak feltűnik Alexander, vélhetően a saját lován, mert a nagyhercegnő eddig még nem látta ezt az állatot.
- Szép napot! – ér hozzájuk közelebb, és az arcán öntelt mosoly jelenik meg. Svetna kancája idegesen méregeti a fiatal férfit, és a lovasa sem nyugodtabb nála. Amikor túl közel ér hozzájuk, tesznek pár lépést hátra. Alexander kérdőn néz Noahra.
- Noah Miller – mutatkozik be a fiú, és kezet nyújt, de a másik ifjú csak biccent, és Svetnához fordul.
- Mi járatban van, nagyhercegnő? – érdeklődik.
- A túraösvényünkön lovagolok, amint látja – feleli fagyosan. Valami furcsa, hideg érzés tölti el, ami arra készteti, hogy maradjon távol tőle.
- Igaz is. Remek elfoglaltság egy ilyen nemes és gyönyörű fiatal hölgynek – méregeti a lányt. Noah nem tudja nem észrevenni, milyen tekintettel néz a barátnőjére.
- Igen, valóban az. És ön mit keres itt? – teszi fel udvariasságból a kérdést, aminek a válasza egyébként nem igen érdekli.
- Reméltem, hogy összefutok önnel – a lány kérdő tekintetétől kísérve folytatja. – Kevés hölgy nyeri el úgy a tetszésem, mint ön, Svetlana nagyhercegnő – a lány idegesen hátrább lépteti Saphirát. Tudja, mit gondol róla Alexander. Ahogyan ránéz, mintha átlátna a ruháin, de a megnyilvánulásai vele kapcsolatban általában tartalmazzák azt is, egyébként mennyire semmibe veszi. Utálja, amikor Alexander „bókol" neki.

Noah arca vörösödni kezd a dühtől. Ez a barom, akárki is legyen, nyíltan udvarol Svetnának, és a barátnője láthatóan nem veszi ezt jó néven. Ezt nem hagyhatja szó nélkül.
- Már ne is haragudjon, de nem szégyelli magát? – szegezi neki a kérdést. Svetna arca még nagyobb riadalomról árulkodik, és Szergej is felzárkózott hozzájuk. A testőr olyan tekintetet vet Noahra, ami még ebben a helyzetben is elhallgattatja. Szergej Alexander és Svetna lova közé lépteti a sajátját.
- Alexander, lenne szíves megtartani az illő távolságot a nagyhercegnőtől? Mind fizikailag, mind verbálisan?
- Oh, nem akartam tolakodó lenni. Elnézést, ha megijesztettem! – néz Svetnára tettetett bűntudattal. A lány kifejezéstelen arccal biccent neki, aztán megkerülve, Noah oldalán elüget. Saphira sebesen szedi a lábát. Szergej megint pár lépésre lemaradva követi őket. Az istállóig nem szólalnak meg.

Miután a leszerelik a lovakat, a már sötét, csillagokkal megvilágított ég alatt állnak.
- Szóval... - köszörüli meg a torkát Noah. – Ő Alexander?
- Ő – motyogja Svetna rosszkedvűen.
- Nagyon tetszel neki... - felel egykedvűen a fiú. A nagyhercegnő most aztán végképp utálja Alexandert. Noah rosszul érzi magát miatta!
- Hé – öleli át a fiút. – De az csak egyoldalú.
Noah is átöleli őt. A karjai között állva az éjszakai eget nézi. Kevés dolog van, ami mindenhol ugyanaz. Amikor viszont felnéz, ugyanazokat a csillagokat látja, mint otthonról. A Világűrből ugyanannyi titok néz rá vissza.
- Hiányzik az otthonom – suttogja. – Haza szeretnék menni, de nélküled úgyis képtelen lennék itt hagyni Budapestet – szorosan a fiúhoz bújik, aki fél kézzel leveszi magáról a sálját, és kettejükre tekeri.

***

Marija egyedül ül a szobájában. Otthonos helyiség, van benne minden, amire csak szüksége lehet. A falak bordóra vannak festve, a kedvenc színére. Az asztalánál ülve az előtte pihenő albumra pillant. Évente egyszer hajlandó kinyitni. Az év többi napján még az emlékezést is megtiltja magának. Végigsimít a borítón, és lassan felemeli. A képekről egy kislány mosolyog vissza, aki az apukájával, Szergejjel, és a cári családdal tölti az idejét. Az édesapja sok képen testőri egyenruhát visel. Marija már nyolc éves a képeken, amikor Dmitrij cárevics mellett egy kisbaba is megjelenik, de a cárné már sehol sincs. A kicsi lánynak gyönyörű, zöld szemei vannak, és minden fotóról a mosolya ragyog vissza. Vér szerint nem a húga, mégis a legtöbb képen ezután vele együtt szerepel. Svetna kétéves, Marija pedig tíz, amikor Marija apukája, az akkori testőrkapitány már nem szerepel több képen. Iwan Strubjenov többé nem szerepelhetett egyetlen képen sem. Marija könnyei most is, mint minden év november tizenötödikén, megállíthatatlanul végiggördülnek az arcán. Becsukja az albumot, és a tenyerébe temeti az arcát. Ha nem lenne ez az album, már nem emlékezne az arcára. Ebben a könyvben eredetileg a boldogságot akarták rabul ejteni, ahogy három gyerekkori barát kapcsolata felnőttkorukra sem törik meg, ahogyan szerelmük és a gyerekeik ott vannak velük. Végül viszont csak ketten maradtak, többszörösen ripityára tört szívvel, és hatalmas űrrel a barátjuk után. Ez a könyv egy pokoli szerkezet, amibe a boldogságot zárták, de csak a bánat tud kiszabadulni belőle. Marija percekig csendesen sír, aztán mély levegőt vesz, és felnéz.
- Legalább ő él – suttogja maga elé, mint minden évben, hogy valahogyan vigasztalja magát. Ezután újabb egy évig az emlékei legmélyére ás el mindent, ami tizenöt évvel ezelőtt, november tizenötödikén történt.