Noah magához húzza, és a lány is átöleli. Ha valaki azt mondta volna neki ma reggel, hogy a Csorba Bögrében ülve Noah Millerhez bújva fog maga elé meredni, egész biztos bolondnak nézte volna az illetőt. El sem tudta volna képzelni, hogy gyomorideg nélkül kerüljön hozzá közel, de most egyáltalán nem ideges, mitöbb, a helyzethez képest biztonságérzete támad. Az időérzéke eltompul, de ezt nem bánja. Legszívesebben örökre így maradna, szavak nélkül, mellette. Mikor bolondult bele ennyire?
- Haza kell mennem – mondja alig hallhatóan. Noah csak végigsimít Svetna hosszú, barna haján. Egész idáig eszébe sem jutott, milyen nyomás nehezedhet rá nagyhercegnőként. Valószínűleg, még ha nem is politikus, bizonyos mértékben rajta is van felelősség. Vajon mit jelenthet neki, hogy az apja nem tud segíteni a tűz eloltásában? Azon kívül, hogy nem sok jót, Noah egyetlen dolgot tud: Svetna nagyon erős és őszinte lány, ha ki meri mutatni, ami lejátszódik benne. Ő képtelen lenne erre. Inkább magába fojtaná minden reakcióját, de senkinek nem adna támadáspontot vele.
- Cssss – támasztja az állát a lány feje búbjára. A nagyhercegnő nem száll vitába. Ha őszinte akar lenni magához, nem is akar hazamenni. Olyan jó itt ülni, és otthon biztos nincs jó hangulat. Az apja biztos az irodájában gubbaszt, Dmitrij meg valószínűleg vagy mellette, vagy a saját íróasztalánál. Senki nem fogja észrevenni, ha itt ül a szobája helyett. Itt legalább nincs egyedül.
- Sajnálom, hogy ilyen lehangoló társaság vagyok... - motyogja.
- Nem vagy lehangoló – a fiú egy kissé meglepődik. Svetna akkor sem lenne lehangoló társaság, ha tragédiákat olvasna fel hangosan. – Örülök, hogy itt ülhetek veled. Mármint, annak nem, hogy szomorú vagy... - hadarja kissé zavartan.
- Hagyd! Értem – mondja a lány. Noah nem egy olyan világi tuskó, aki örülne a szomorúságának, és ő ezt tudja. De annyira bűntudata van, amiért őt terheli a letargiájával.
- Te egész egyszerűen mindent értesz – mosolyodik el Noah. Számára továbbra is megfoghatatlan, hogy Svetna egyszerre okos, nagyhercegnő, és gyönyörű, közben pedig nem szállt el magától. Lehet, csak a szerelem vakítja el, de túl nagyot nem tévedhet.
- Én lennék a legboldogabb, ha mindent értenék – feleli Svetna. Ha mindent értene, nem lettek volna hiábavalóak az átvirrasztott éjszakák az iroda szőnyegén ülve.
A következő percekben hallgatnak, de a csend nem kínos. Sokkal inkább megnyugtató. Végül Svetna minden mindegy alapon megszólal.
- Adri szerint belém szerettél – ahogy kimondja, már meg is bánja. Micsoda butaságot mondott! Fülig elvörösödik, és elhúzódik Noahtól. – Mármint... tény úgy, mintha nem mondtam volna semmit! Ez csak... Hagyjuk! – rázza a fejét, és lesüti a szemét. Azt kívánja, hogy itt és most megnyíljon alatta a föld! Ha vezetne listát élete legkínosabb pillanatairól, ez felkerülne. Nagybetűvel. Pirossal. Kétszer. Csak, hogy biztos az eszébe vésse: ilyet soha többet ne mondjon! Senkinek! Semmilyen körülmények között!
- Svetna... - néz rá a fiú aranybarna tincsei alatt. Amilyen jól esett magához ölelnie, kétszer olyan rossz érzés elengednie maga mellől. – Adrinak igaza van.
Svetna feljebb emeli a fejét, és miközben a saját szívverését hallgatja a fülében, mély levegőt vesz.
- Tudom, hogy szánalmasan festek momentán, de nem kell emiatt megsajnálnod, és nem kell szánalomból kedvesnek lenned velem. Inkább felejtsük el, hogy bármit mondtam, tényleg... Úgy lesz a legjobb mindkettőnknek, és maradjunk barátok... - egy pillanatra elhallgat. – Igen, barátok... Az lesz mindenképpen a legjobb, mert ha nem érzel irántam semmit, én nem szeretném erőltetni, nem mintha én éreznék bármi különösebbet, mert ez ugyebár csak Adri feltételezése volt, én nem... - igazából még nem fejezte be az összefüggéstelenül való hadoválást, de Noah közelebb hajol, és nemes egyszerűséggel megcsókolja. A nagyhercegnővel fordul egyet a világ, és mindent elfelejt, amit még el akart hadarni. Mitöbb, még a saját nevét sem tudná jelenleg megmondani, több okból kifolyólag. Elsősorban azért, mert a száját másra használja, másodsorban azért, mert nem jutna eszébe.

Néhány pillanat múlva ráveszi magát, hogy elhúzódjon a lánytól. Nem szívesen teszi, de a józan esze pofátlan módon megszólal benne. Egy nyilvános kávézóban ülnek, bár senki sincs ott rajtuk, és a helyiség ajtajánál kávézó testőrön kívül, és már abból is címlap sztori lett, amikor egyszerre léptek ki az iskolakapun. Ha valaki esetleg lekapta az előző pillanatokat, Svetna nem fogja megúszni a nyilvános pletykát. Bármennyire szívesen húzná magához megint, nem lehet önző. De azok az ajkak...
Svetna elpirulva néz a fiúra, és ő is hasonlóan zavartan néz rá vissza, habár annyira láthatóan nincs sokkolva. A lány szája hirtelen mosolyra húzódik, lesüti a szemét, és egy hajtincsét kezdi tekergetni.
- Felesleges tagadnom? – pillant fel.
- Teljes mértékben – nevet fel halkan Noah, aztán egy kis szünetet tart. – Na, jó, van egy olyan tippem, hogy mostantól lézeres védelmi rendszert kell kiépítenem otthon. Ezt nem fogom szárazon megúszni – ingatja a fejét vigyorogva. Valószínűleg tényleg nem fogják szó nélkül hagyni, hogy csókolózott az orosz nagyhercegnővel. Csakhogy, jelen pillanatban ez nem túlzottan érdekli.
Svetna felnevet.
- Ne aggódj, majd valahogy beadagolom apámnak, meg Dmitrijnek, hogy barátom van – egy pillanatra ledermed. Egyáltalán, akkor ők most... járnak? Vagyis együtt vannak? Ez túl zavaros! – Vagyis... - kezdene megint magyarázni, de Noah csak elmosolyodik.
- Bele ne kezdj megint! – egy hajtincset gyűr a füle mögé. Svetna mosolyogva átöleli.

***

Van egy bizonyos időtartam, ami után azért illik hazafáradnia az ember lányának, még ha legszívesebben el sem mozdulna újdonsült barátja és a forró csokija mellől. A kocsiban ülve letörölhetetlen mosollyal bámul ki az ablakon. Nézi a szél által fel-fel kapott levelek táncát, és közben egyetlen dolgon jár az esze: Noahn. A haján, azon a meseszép világos-kékeszöld szemén, csak egyszerűen rajta... Az egyetlen tevékenység a folytonos vigyorgáson kívül, amit végez, egy hajtincse tekergetése.
- Jól érzed magad? – pillant rá egyik szemöldökét felvonva Szergej. Érti ő, hogy szerelmes és kamasz, de biztos a nonstop vigyorgás, és az időről időre bekövetkező vihogás a normális reakció?
- Soha jobban! – vigyorog tovább boldogan a nagyhercegnő. Eszébe sem jut az a fránya híradó. – Annyira boldog vagyok! És biztos vagyok benne, hogy apa és Dmitrij sem fog nagyon kiakadni!
- A jóisten irgalmazzon annak a taknyos kölyöknek... - fejezi ki a véleményét egyetlen mondatban a testőr. Svetna meg sem hallja a megjegyzést, megint elvész a gondolataiban. Az üvegnek támasztja a homlokát, és szórakozottan nézi tovább a világot.

Hazaérve, szinte ugrándozva megy végig az előtéren. Az étkezőbe bepillantva látja, ahogy Anke egy tálcával, rajta két csésze kávéval, igyekszik a lépcső felé. Svetna még mindig boldogan mosolyogva néz rá, amikor a szakácsnő kérdőn vonja fel a szemöldökét.
- Mi történt? – kérdezi. Svetna vidám lány, gyakran megesik, hogy ok nélkül van jó kedve, de a mai események után ez furcsa.
- Anke... barátom van! – vigyorog, a tekintete szinte ragyog.
Szergej egy kézzel megdörzsöli a szemét.
- De sok bajom lesz még emiatt... - motyogja. Anke a nagyhercegnőre mosolyog.
- Ez... remek, drágaságom – a szakácsnő felsiet a lépcsőn. Svetna kettesével szedve a lépcsőfokokat követi a példáját, és a szobájába siet. Becsukja maga mögött az ajtót, és arccal az ágyára dől. Még mindig nem tudta letörölni a mosolyt az arcáról. A hátára fordul, és a plafont bámulva próbálja eldönteni, hogyan tálalja az infót az apjának. Anélkül, hogy Noaht záros határidőn belül komoly kihallgatásoknak vetnék alá.
Nem sokáig kell tanakodnia, mert egy szobalány értesíti, hogy az apja beszélni szeretne vele. A nagyhercegnő, továbbra is jókedvűen, az irodába igyekszik. Amikor benyit, azonnal megkapja az első kérdést, amit valószínűleg Ankétól nem tudtak meg.
- Ki az?! – kérdezi Fjodor és Dmitrij egyszerre. Svetna angyalian pislog rájuk. Ez visszafelé kevésbé igaz, ők inkább aggodalmasan néznek rá vissza.
- Noah – mondja lelkesen. – Annyira... - kezdene bele az áradozásba.
- Ne! – szakítja félbe Dmitrij. – Inkább nem akarom tudni a részleteket!
- Mi is a teljes neve? – húz maga elé egy lapot a cár.
- Apa, eszedbe se jusson kémeket küldeni rá! – csóválja a fejét a lány.
- Noah Miller – segíti ki a cárevics az apját, aki gyorsan feljegyzi a nevet. Biztos, ami biztos.
- Angyalom, nem árt, ha kicsit ellenőrizzük – magyarázza Svetnának, aki viszont tiltakozón ingatja a fejét.
- Nincs miért aggódnotok! Felesleges ráküldeni egy rakás kémet! Ne csináljátok már ezt! – húzza el a száját. – Iszonyú kínos!
- Inkább legyen kínos, minthogy túl későn derüljön ki, hogy nem százas, vagy ilyesmi... - mondja Dmitrij. – Mondjuk, amúgy is megrugdosnám...
- Dmitrij! – förmed rá Svetna. Óriási kitolás, hogy egyedüli nőnemű a szűk családi körben. Az apja kémeket küldene a barátjára, a bátyja meg ki tudja, mit! Szergejről meg nem is beszélve!
- Svetna! – forgatja a szemét a cárevics. – Ha Noah egyetlen egyszer is gyanús lépést tesz, vagy szomorú leszel miatta, nem ússza meg!
- Jó, de hagyjátok már a kémeket, könyörgöm! – teszi csípőre a kezét Svetna. Az apja vonakodva, de bólint. A lány meglepődik.
- Most... tényleg tudtam rátok hatni? – képed el. A bátyja elég morcos arckifejezést ölt magára, és az apja sem sugárzik az örömtől.
- Az utolsó állításom még mindig áll! – fűzi hozzá Dmitrij, afféle lezárásként.

Későre jár már, de rengeteg dolga van. Fjodor továbbra is az irodában gubbasztva próbál alternatív megoldást találni az oltógép szállítására. Dmitrij nagyon igyekezett segíteni, de végül sikerült rávennie, hogy menjen aludni. Elég, ha ő van fent késő estig, semmi szükség rá, hogy a fia kimerülten menjen másnap iskolába. Valószínűleg így sem lesz teljesen a toppon, és egész nap azzal lesz elfoglalva, hogy tudassa Noah Millerrel, mit tesz vele, ha megbántja a húgát. Igazság szerint, a cár is szívesen megismerné ezt a fiút. Nem csak azért, mert a lánya a barátjának – a barátjának! – nevezte, hanem azért is, mert Svetna valószínűleg hallotta a hírt a repülőről, mégsem lehangolt. Ha ezt el tudta feledtetni vele Noah, akkor áldása rájuk, de ha Svetna akár csak egyszer is sírni fog miatta, akkor a jó ég irgalmazzon annak a fiúnak, mert nem fogja szó nélkül hagyni! Svetnának hatalmas szíve van, de a cár attól tart, hogy túl könnyű lenne összetörni. Aggódik a lányáért, nem akarja, hogy fájdalmat okozzanak neki. Tegnap még annyira kislány volt, ma pedig kiderül, hogy barátja van. Ez nem hiányzott Fjodor idegrendszerének a mostani helyzetben.

Svetna az egyik fotelban ül, törökülésben, és várja, hogy Adri felvegye a telefonját. Még mindig boldogság tölti el, és ez teljes mértékben kiül az arcára.
- Na hali! – szól bele a telefonba a barátnője.
- Hali! – köszön a nagyhercegnő is. – Egyet tippelhetsz, mi történt ma!
- Felfedeztél valami Nobel-díjat érőt? – töpreng a lány.
- Nem – ingatja a fejét Svetna. – Annál sokkal jobb!
- Most már kíváncsi vagyok! Bökd már ki! – szól vidáman Adri. Svetna valaminek nagyon örül, és egyértelműen nincs köze a könyvekhez. Nem, amikor a tudáshoz van köze, máshogy viselkedik.
- Noah – mondja a nagyhercegnő, és várja a hatást. Másodpercekig némaság van köztük, aztán Adri végre megszólal.
- Tudtam! Én tudtam! – nevet. – Tudtam én! Megmondtam, hogy úgyis összejöttök! Apád készíti már a titkosszolgálatot? – vihog tovább.
- Nem, csak a kommandósokat akarta. Lebeszéltem.
- Kár. Milyen menő lett volna. Mint egy röhejes akciófilm.
Svetna nevet.
- Na jó, ne fűzzük tovább a gondolatot! Holnap még beszélünk, addig emészd meg a tényt, hogy igazad volt.
- Nem újdonság. Általában igazam van.
- És én vagyok az egoista... - motyogja vigyorogva a nagyhercegnő, majd megszakítják a vonalat. Svetna gondolatai elalvásig is csak a fiún járnak.

Másnap reggel azzal indítja a napot, hogy Marijának is elújságolja az örömét. Az udvarhölgy teljes mértékben osztozik a lelkesedésében.
- Várj, ő az a fiú, aki itt járt Adrival, amikor beteg voltál? – kérdezi.
- Igen. Vele szoktam sétálni is. Meg vele kaptak le még szeptemberben. Meg neki segítettem fizikából. És őt akarja lecsapni Dmitrij, és őt nevezi Szergej taknyos kölyöknek.
- Világos – bólint Marija, miközben kifésüli a haját. – Rendben, kész vagy.
Svetna reggeli közben nem sokat beszél a bátyjával, és ő sem jártatja a száját. A lány gondolatai máshol járnak, a fiú pedig még túl álmos. A nagyhercegnő még a szokottnál is hamarabb végez az evéssel, és magához képest is lelkesen száll be a hátsó ülésre. Az iskolába vezető út elviselhetetlenül hosszúnak tűnik.
Szergej közvetlen az épület előtt parkol le, és ahogy kinyitja az ajtót, Svetna szinte kiugrik. Dmitrij valamivel komótosabban mászik ki, és közben arról magyaráz valamit, hogy tömény feketekávét fog beköttetni magának infúzióval. Fél éjszaka tanult, és agyalt.
A nagyhercegnő kiszállva azonnal körülnéz, egyetlen embert keres a diákok tömegében. A szemével oda-vissza pásztázza a környéket, amíg meg nem látja a felé siető Noaht. Szája széles mosolyra húzódik, és pár lépést ő is tesz felé.
- Szia! – ér oda a fiú.
- Szia! – öleli meg a lány. Valaki, pontosabban Dmitrij hirtelen köhögő-görcsöt kap mellettük, de mintha meg sem hallanák. Az valamivel nagyobb probléma lenne, ha egy újságíró meglátná őket, de kit érdekel az most? Kézen fogva indulnak befelé. Svetnát a legkevésbé sem érdekli a pusmogó diáktársak tömege, vagy a morgolódó testőre. Határozottan érti a rózsaszínködös hasonlatot.

Első órára, szokásához méltán, Adri utolsóként érkezik. Amikor leül Svetna mellé, egy szót sem szól, csak a szemöldökét vonogatva néz rá. A nagyhercegnő halkan elneveti magát.
- Hallgatlak! – vigyorog a lány.
- Most? – Svetna nagyon szívesen áradozna, de óra közepén lehet, nem lenne célszerű.
- Miért, mikor tervezted? – forgatja unottan a szemét Adri. Svetna megadóan bólint, és elmeséli, milyen nagyon leégethette volna magát, és végül milyen jól sikerült a magyarázkodása.
- Huhh! – reagálja le Adri a dolgot. – Hát ez nagyon rózsaszín! Mitöbb, kissé túl tündérmese-szintű nekem, de mivel rólad van szó, elfogadható kezdés, és örülök neki – mosolyog rá, aztán hátrafordul, felveszi a szemkontaktust Noah-val, aztán a két szemére mutatva jelzi a srácnak, hogy figyeli. Svetna fülig elvörösödik, és a padra hajtja a fejét. A tanárnő ezután kihívja Adrit felelni, azzal az indokkal, hogy inkább ott jártassa a száját.

A napot szokás szerint Noahval és Adrival tölti, néhol Adam is csatlakozik hozzájuk. Elle-t egész nap nem látják, valószínűleg Dmitrijjel tölti a szüneteket. Tesi után együtt tartanak a főbejárat felé, amikor Svetna a szeme sarkából észreveszi, hogy valaki szinte rohanva a könyvtár felé kanyarodik. A szőke hajzuhatag és a magas sarkú hangos kopogása túlságosan is ismerős.
- Van egy kis elintéznivalóm a könyvtárban – mondja a nagyhercegnő, aztán megöleli a barátnőjét, puszit nyom Noah arcára, és elsiet a könyvtárba vezető folyosó felé, Szergej természetesen követi. Itt valami nincs rendben. Kriszta mindig a barátnőivel mászkál, és nem szokott így rohangálni, pláne nem a könyvtár felé. Svetna belép a régi könyvekkel, és természetesen tankönyvekkel teli terembe, és körül néz. A falak tiszták és fehérek, a galériára felvezető lépcső kissé antik hatású. Annak ellenére, hogy gimnáziumi könyvtár, elég tekintélyes gyűjtemény. Magas polcok sorakoznak a végig, a falnak tolva, és rá merőlegesen is. Köztük asztalok vannak, ahol a szorgos diákok anyagot gyűjthetnek a kötetekből. Lehet akárhány könyve, akkor is imád könyvtárba járni. Már szeptemberben kiismerte magát itt, csukott szemmel is odatalálna a kedvenceihez, és a leghasznosabbnak ítélt szakkönyvekhez. Miközben a terem végében lévő asztalok felé sétál, a fizikakönyvek részlege felé fordítja a fejét, és ahogy végignéz az egymás mellett sorakozó, kopott köteteken, elvarázsoltan mosolyog. Ez a tantárgy több neki egyszerű tudománynál. Azokat a kérdéseit, amit a történelemmel nem tud magyarázni, azt a fizikával igen. Olyan megrendíthetetlen, erős menedékek ezek a könyvek, amik sosem fognak változni, de új dolgok mindig születnek belőlük. A lehetőségek kifogyhatatlan tárháza.

Ahogy a köteteket bámulja, és a gondolatiba merül, hirtelen szipogást hall, és ez visszarántja a valóságba. A tekintete lejjebb vándorol, és az egyik asztalnál meglátja a számára oly' sok kellemetlenséget okozó osztálytársnőjét. A lány a két kezébe támasztva a fejét görnyed egy könyv fölött, és közben időről időre a szemét törölgeti. Svetna meghökken. Nem tudta, mire számítson, de erre azért nem gondolt volna. Kriszta a könyvtárban, egy fizikakönyv felett sír. Elég... abszurd látvány.
A nagyhercegnő pillanatnyi meglepettsége után összeszedi magát. Ez a lány elég sok bajt okozott neki, de most láthatóan segítség kell neki. Nem hagyhatja magára!
Odasiet, és leül mellé.
- Kriszta – szólítja meg. Ő felemeli szőke fejét, aztán elfordítja az arcát. Az összes szemfestéke lefolyt.
- Mit akarsz? Ha nevetni, csak tessék! – dünnyögi. Svetna meglepődik. Miért akarna nevetni rajta?
- Én... nem – rázza a fejét. – Minden rendben?
Kriszta meglepve fordul felé, és kétkedve néz rá.
- Mit érdekel az téged?
A nagyhercegnő a könyvre néz, aztán vissza a kisírt szemű lányra.
- Te is bukásra állsz? – kérdezi. Nem tervezi világgá kürtölni, de ez elég egyértelmű a jelenlegi állapotból.
- Egyedül én állok bukásra, Svetlana! – feleli Kriszta. Már úgyis mindegy. Svetlana rájött, és ha egyedül van, ha nem, holnapra mindenki tudni fogja, hogy valószínűleg meg fog bukni évvégén, hiszen az alapokat sem érti. Most csúnyán vissza fogja kapni, amit szeptemberben tett.
Svetnában összeáll a kép. Csak Kriszta áll bukásra! Hát persze! Az osztályfőnök nem akarta mindenki előtt beégetni a főnöke lányát, ezért beszélt általánosságban.
- Sajnálom – motyogja a nagyhercegnő. Tényleg így is gondolja. Biztos rettenetes érzés bukásra állni. Ha tehetné, segítene valahogy. Hirtelen ötlete támad. – Szeretnéd, hogy segítsek?
Krisztában megáll az ütő. Tessék? Segíteni? Svetlana segíteni akar neki? Ez valószínűleg csak egy csúnya szívatás.
- Nem kell – feleli. A nagyhercegnő megköszörüli a torkát.
- Nem átverni akarlak, ha erre gondolsz. Komolyan segíteni szeretnék. Látom, hogy nem megy egyedül. Ássuk el a nevetséges csatabárdot. Ha megbuksz, az életben nem lesz belőled állatorvos – a nagyhercegnő szinte mindenkiről tudja, mi szeretne lenni. Érdeklik a társai céljai, és az elérésüket jelenleg fontosabbnak tartja a gyerekes vitáknál. Maga elé húzza a tankönyvet, és ellenőrzi, hol tart a másik lány. Nagyon az elején. Ez itt, előtte egy kilencedikes tankönyv!
Kriszta a könyvre néz, aztán az azt tanulmányozó nagyhercegnőre. Ha nem fogadja el a segítséget, egész biztos megbukik. Hiába próbálja megértetni vele Klein a tananyagot, semmi sem ragad meg belőle. Ha elfogadja, legfeljebb felsül, mert hitt Svetlanának.
- Elfogadom a segítséget – sóhajt.
- Okos döntés – bólint a nagyhercegnő, aztán szinte nulláról kezdi magyarázni a magfizikát. Ezt máshonnan nem lehet. Fogadni merne, hogy Kriszta kipuskázta az anyag alapjait az előző években. Már egy ideje magyaráz neki, a testőre közben egy kalandregénnyel foglalja el magát. Az asztalon egyre több könyv hever, mert Svetna mindenből a lehető legjobb ábrát mutatja Kriszta elé. Két mondat között megszólal a lány, arcán a szemfestéke maradékával.
- Miért segítesz nekem? – szegezi neki a kérdést. Svetna vállat von.
- Ha nekem lenne szükségem segítségre, valaki rajtam is segítene. Én miért ne tegyem?
Krisztát hirtelen szégyen tölti el. Undorítónak látja magát. Ahogy szeptemberben megalázta Svetnát az egész gimi előtt, és ő sírt... Most mégis itt tölti a szabadidejét vele, a könyvtárban, és együtt harcol vele a ketteséért.
- Mert nem érdemlem meg – suttogja maga elé.
- Mindenki megérdemli, hogy segítsenek neki. Ha mindenki arra várna, hogy érdemben méltó legyen a másik a baráti jobbra, rövid időn belül nagyon egyedül lennénk.
Kriszta a kedves szavak ellenére még vacakabbul érzi magát. Mintha egy óriási tükröt tartanának elé. Nem csak a sminkjét látja borzalmasnak.
- Eliza nem ér rá segíteni – szalad ki a száján. A barátnője egész jó a reál tárgyakból, de a délutánjait nem szeretné ezekkel tölteni. Érthető módon.
Svetna erre nem tud, és nem is akar mit mondani. Aki nem ér rá megmenteni egy barátját a bukástól, az nem barát, hanem ismerős.

Csak akkor hagyják abba a tanulást, amikor Kriszta megérti az alapokat. Ekkora már délután öt óra van, és Svetna egyetlen dologra tud gondolni Noahn kívül. Az evésre.
- Legközelebb folytatjuk – mondja a szőke lánynak a lépcsőnél. Nem tudja, mikor lesz az a legközelebb, de reméli, minél hamarabb, mert sok mindent kellene elmagyaráznia.
Kriszta lesüti a szemét, és bólint.
- Köszönöm – motyogja alig hallhatóan, mintha nehezére esne köszönetet mondani, aztán mély levegőt vesz. – És bocsánat.
A nagyhercegnő pontosan tudja, mire gondol Kriszta. Az a szeptemberi leleplezés eléggé mélyen érintette. Azóta sem került olyan közel a többiekhez, mint azelőtt. Valami eltört közte és a közösség között, ahová tartozott. Pontosabban, valaki eltörte.
- Semmi baj – feleli. Attól már jobb úgysem lesz, ha haragszik Krisztára. Sosem lesz a barátnője, a bizalmasa, vagy akár egy kedves ismerőse, de nem dühös rá. Ronda hibát követett el, de változtatni már nem fog tudni rajta.
Útjaik ketté válnak, és Svetna beszáll a hátsó ülésre. Dmitrij az Andrejt helyettesítő testőrével ment haza. Andrej az után a bizonyos este után éjjeli szolgálatba lett állítva büntetésből. Nem szabadott volna hagynia, hogy Dmitrij így lerészegedjen nyilvános helyen.
- Svetna – szólítja meg Szergej. – Pofátlanul jó szíved van, tudod?
A nagyhercegnő elmosolyodik, de ingatja a fejét.
- Átlagos minőségű a szívem. Csak nem szeretem nézni, ha valaki szenved, és Kriszta most szenved. Nem engedhetem, hogy megbukjon. Ezt ő sem érdemli meg, bármilyen szemét volt velem.
- Mondom én – bólint magát megerősítve a testőr, aztán kikanyarodik az útra.

Amikor hazaér, a nappaliból kilépő apja fogadja.
- Merre jártál? – pislog rá kíváncsian a cár. A nagyhercegnő ritkán ér haza órákkal később, pláne, ha nem szólt előre.
Svetna gyorsan leszűri, mivel jár, ha barátja van. Folyamatos, nyílt aggodalommal az apja és a bátyja részéről.
- A könyvtárban – feleli angyali ártatlansággal a lány. Fjodor tekintete Szergejre vándorol, és felfelé int, jelezve, hogy várja az irodájában. A testőr felfelé indul, Svetna pedig a nappaliban terül végig a kanapén, és azon kezd gondolkozni, mit egyen.

Szergej és a cár az irodában állva néznek egymásra.
- Fjodor, komolyan, a lányod csak a könyvtárban volt – magyarázza a testőr. Hiába a főnöke és az uralkodója hivatalosan a cár, neki akkor is a gyerekkori barátja marad. - Azzal a szőke libával, aki leleplezte szeptemberben. Ó, és nem hagyja, hogy megbukjon. Elismerésem neki, én a helyében hátat fordítottam és kisétáltam volna.
- Hiszek neked, de a helyzet így is elég idegőrlő. Csöppet elfogott az aggodalom, amikor a kamaszlányom, miután bejelentette, hogy barátja van, nem ért időben haza. Legalább egy nyűves SMS-t írhatnál.
- Minek? Tudod, hogy úgyis figyelek rá – támaszkodik az íróasztalnak Szergej. Fjodor a legjobb barátja, jobb uralkodót el sem tudna képzelni a birodalomnak, de az aggodalma Svetna felé olykor már túlzás. A testőr el sem tudná képzelni, mi lenne, ha nem ő járna a nagyhercegnő sarkában.
- Tudom. Ne értsd félre, bízok benned.
- Én azt tudom, különben nem lennék testőrkapitány – sóhajt Szergej. Még szép, hogy bízik benne a cár. Szinte csak ő maradt neki, aki mindent tud a múltjáról, a legkisebb titkait is, és a legnyilvánvalóbb tényeket is. Kamaszkoruk óta ismerik egymást, és az ő triójuk legendásan sok kalamajkát okozott annak idején a palotában. Kár, hogy a trió ma már csak duó.
- Menj aludni, látom, hogy fáradt vagy – vizslatja Fjodor. A testőr szemei karikásak, és már sokadik ásítását nyomja el.
- Ilyen ez, ha az ember szerelmes kamaszokkal van körülvéve. Néha nem tudom, hogy egy óvodában, vagy egy bölcsödében vagyok – motyogja Szergej, aztán visszafordul az ajtóból. – Te is aludj néha! Pocsékul nézel ki!
- Kössz, te sem jobban – biccent mosolyogva a cár. A miniszterek társasága után kész felüdülés Szergej szemtelen megjegyzéseit hallgatni.

Este hárman ülnek a nappaliban. Marija is csatlakozott hozzájuk. A tévé természetesen a CNN-en van, nehogy bármiről lemaradjanak. Dmitrij a füzeteit bámulja, állítása szerint tanulja, Svetna és Marija pedig egymásnak vetve a hátukat olvasnak egy-egy könyvet. Amikor az „Oroszország" szó hallatszik a hangszórókból, mindhárman odakapják a fejüket. A képernyőn az amerikai elnök köszön vissza, arca nem sok örömről árulkodik.
– Megkaptuk a visszajelzést az Orosz Birodalomtól, miszerint nem tudnak kisegíteni minket ebben a roppant szorult helyzetben. Milyen sajnálatos, hogy az a gép, ami egy héttel ezelőtt még gond nélkül repült, a vészterhes időkben mégsem állhat az orosz cári birodalom barátainak rendelkezésére egy hirtelen műszaki hiba miatt. A diplomácia törékeny dolog, Fjodor Romanov! Hölgyeim és Uraim! Most mennem kell, hogy valami megoldást találjunk a helyzet oroszok nélküli megoldására. Isten áldja Amerikát!

Miután a beszéd véget ér, Svetna merev mozdulatokkal leteszi az asztalra a könyvet, feláll a fotelből, és kisiet. Felfelé indul a lépcsőn, kettesével szedi a lépcsőfokokat, szinte szalad. Újra és újra ugyanaz a mondat játszódik le benne: A diplomácia törékeny dolog...